a 20 éves érettségi találkozó nem buziság

Most mesélhetnék arról, hogy egy mentális beteg hogy éli meg az ilyen érettségi találkozókat (ha egyáltalán meghívják, ha egyáltalán elmegy). Mesélhetnék arról az érzésről, ami akkor fog el, amikor a többiek az általuk vezetett vállalkozásokról, cégekről, általuk fejlesztett alkalmazásokról beszélnek, gyerekekről, ingó és ingatlan tulajdonaikról, ja, és az általuk végzett iskolákról és karrierről, feleségről és családról és családról, amit a skizofrénia, ami az ember 20-as éveiben indul, mind kettétör és semmissé tesz, negál. Ilyenkor az embernek minden szónoki képességére szüksége van, hogy valahogy kivágja magát, ha rákerül a sor. Én értettem, amit a többiek mondtak, értettem a szavak jelentését, de azt is tudtam, hogy nekem mindez nem adatott meg, leginkább egy diagnózis miatt. Nincs mit felmutassak, nincs miről számot adnom. Azt hogy értessem meg velük, nekem az is eredmény, hogy életben vagyok, szabadon sétálhatok az emberek között, és éppen hogy tudom fedezni a mindennapi élethez szükséges kiadásaimat. Hatalmas erőfeszítés és eredmény. Pedig nem így indult a buli. Mindegy, máris sokat mondtam erről. Újabb eredmény, hogy tapintatosan hallgattam a sztorikat, vagy képes voltam harsányan nevetni röhögni az együtt átélt élményeken. Mindegy, nem ez az érdekes. Nem? Hát akkor mi?

iskolasprint

Az, hogy (ezt nem én mondtam így), ott tudtuk folytatni a beszélgetést, ahol 20 évvel ezelőtt abbamaradt, ahol az utolsó keicsengetés pontot tett a pár még kimondatlan szóra és tétova érzelemre egymással kapcsolatban. Akkor, úgy gondoltuk, milyen nagyszerű lesz a nagybetűs Élet, 20 év múlva szerintem már mindenki rájött, hogy nem egy nagy vaszizdasz. Amit vártunk, a csoda, hogy mi majd másképp csináljuk, mint a szüleink, csak adjanak már végre rá lehetőséget, lehet, hogy elkövetkezett egyes emberek életében, az enyémben biztosan nem. Illetve bizonyos értelemben igen. Mindent másképp csináltam, mert mindent másképp kellett csinálnom, de hogy ötről a hatra jutottam volna társadalmi értelemben, azt nem mondanám.

iskolasprint

Oké, mi volt a leghangsúlyosabb téma, miután leléptek a csajok? Mi köré tematizálódott a 20 éves találkozó? Természetesen a buziság köré. Egy elitszakközépben (az oszag akkor 2. legjobb szakközepében) mire emlékeznek vissza a mindig is elit szaknak számító programozó osztály fiútagjai? Hát, valami olyasmire, amit én úgy neveznék, hogy az osztály hardcore jacuzzi élményei. Mi sem jellemzi jobban az iskola kolijában egykor uralkodott állapotokat, hogy az egyik kollégiumi nevelőtanár sokáig előzetes letartóztatásban volt molesztálásért, és a testvérével, aki iskolaigazgató volt, konkrétan nekem személyesen akadt ilyen ügyem. Hogy rágalmaznék? Nem hiszem. De most tekintsünk el ettől. Beszéljünk a koliszobákról, amelyekből azok az emberkék jöttek, akik ezeket a nagyszerű eredményeket és mutatókat produkálták. Akarok róla beszélni? Csak érintőlegesen, erről is. A suli régi fénye megkopott, jövőre lesz 100 éves, minek rúgdossam az egykor jobb napokat látott alma matert? Meg amúgy a jóízlésnek is van határa. Csak címszavakban, szösszenetekben gondolnám visszaadni, amiről szó volt. Illetve nem is, mindenkinek a fantáziájára bízom, mert nem lenne fair a többiekkel szemben. Csak utalás szintjén. Külön fiú-, és lányszint, 8 ágyas szobákba összezárva serdülő korú emberek. Kimenő nincs, vagy alig. Nemi élet hivatalosan nincs, magánszféra nincs, a nemi késztetés a legerősebb ilyenkor az emberi élet folyamán (ha valaki nem tudná). Az ebből kialakult sztorikból összeállíthatnék egy szemelvényt, de nem fogok. Végül is az egész témát elvicceltük, amikor valamelyikünk kimondta a szentenciát:

- Különben, ha megfogod egy másik férfi farkát, az nem buziság.

- Ha a száddal elégíted ki, az sem buziság.

- Ha utána jól seggbe dugod, az sem buziság.

Persze, jót röhögtünk. Én az említett volt iskolaigazgatóval az első pontig jutottam csak el, de akkoriban ez nem volt annyira vicces. Most sem az. Úgy gondolom, csak rajtam múlott, hogy nem tovább, bár ne legyen igazam. Újabb csontváz a szekrényben, no lám. Talán így teljes a kép, így kerek a történet? Szándékosan nem mondok neveket, nem mondok iskolát, aki érti, érti, aki nem, nem. Néhányan biztosan fogják.

0 Tovább

morális dilemmák a szakkörben

konklúzió: motoszka

Most akkor következzen megint egy személyesebb jellegű poszt. Arról van szó, hogy egyesek szerint én rossz fényt vetek a betegekre, amikor iszom, és mit ad Isten, nem is vagyok zugivó, hanem sörrel, meg barackpálinkával fényképeztetem magam. Szóval, ezek szerint az emberek szerint engem meg kellene nevelni (38 évesen), és meg is kérdezték a barátnőmtől, hogy nem szokta-e telefonon anyukámmal megbeszélni, hogy hogy kell engem nevelni. Nem kell röhögni, a kérdés szinte szó szerint elhangzott. Azt is megkérdezték tőle, tud-e, a blogomról, amivel (szerintük) szintén rossz fényt vetek a betegekre (mint valami zárlatos elemlámpával), mire azt felelte, nem, nem tud (egyébként általában ő szokta átnézni a gépelési-. és vesszőhibákat, minden egyes bejegyzésnél).

Na, most ilyenkor mi van? Hát, az van, hogy én is visszakérdeznék párat. Vajon a laza erkölcs nem vet-e rossz fényt a betegekre, például az az életforma, amit a kedves kérdező, és mások folytatnak? Random én is feltennék néhány kérdést. Nem vet-e rossz fényt a betegekre, ha randioldalakról, és -alkalmazásokról válogatom az úgynevezett barátaimat, és némi heveny együttjárás után szociális alapon szexuális szolgáltatásokat nyújtok neki, majd, amikor nem válik be (ugyanis nem lehet megnevelni), már keresem is a következő áldozatomat. Vagy bikinis képeket posztolok magamról a Facebookra, mint egy portfóliót? Melyik a rosszabb, a sör, vagy a bikini? Talán egyik sem. Egyik sem illegeális, mindkettőt szabad csinálni és mindenkinek a gusztusára van bízva, szerinte melyik a jobb.

De van itt más is. Barátnőm (E2), nagyon rühelli, ha témába teszem, de ez a blog sohasem a diszkréció megtestesülése volt, és úgy érzem, néhány vonatkozásban neki is szóba kell kerülnie. Mennyire vetnek rossz fényt a betegekre azok a kedves férfi sorstársaink, akik a legváltozatosabb és legszánalmasabb módon próbálják, hogy is mondjam csak, „elszeretni” tőlem E2-t? Amikor előttem próbálja valaki taperolni, úgy, hogy én ne vegyem észre. A válasz persze nem késik: „Ha mégegyszer csinálod, tökön rúglak…”, de az eset megtörtént, aztán meg jött a magyarázkodás, hogy így, meg úgy, nem is úgy gondolta. Ezzel csak az a baj, hogy nem tartják tiszteletben a kapcsolatunkat, úgy néznek hülyének mindkettőnket, mint ahogy nem vagyunk azok, ráadásul őt ezzel ribancnak is.

Akkor vannak a Facebook-lovagok, barátnőm tőlük is érzékeny búcsút vett, egyiküktől pont egy kedves ebédmeghívás után, ami nyilvánvaló, hogy mire akart kimenni. Aztán van az idióta pszichopata prototípusa, aki mindig csak néz. Egy kurva szót nem szól csak bámulja meredten.  Sokáig nem akartuk elhinni, hogy tényleg őt akarja, mivel diplomás magyar szakos létére csak néz, meg pislog, mint valami fogyatékos. Ráadásul vallási fanatikus, egy helyiségben dolgozik velem, régebben, ha bepörgött, egész nap fabulákat, katolikus prédikációt, vagy angol tanfolyamot hallgattatott velem, gondolom, szintén nevelési célzattal, vagy hogy kiűzze belőlem az ördögöt, vagy mit tudom én.

A sort még folytathatnám, de minek. A lényeg az, hogy nem tudom, hogy néhány deci, vagy akár korsó sör miért vet rossz fényt a betegekre, amikor mások erkölcsi érzékének, vagy párkapcsolatának a semmibe vétele viszont elfogadott, sőt, már-már normának számít. Erre viszont azt találtuk mondani, hogy néhány betegtársunk részére szabadidős tevékenységként esetleg szervezhetnénk motoszka-esteket, ahol a felesleges szexuális energiákat levezetnék, minket meg békén hagynának. Persze ez csak szerény javaslat.

0 Tovább

Linkinparkológia

Bevallom, a Linkin Parkot mindig is műmájerkodásnak tartottam, egészen az utóbbi időkig, amikor is tudjuk, mi történt. Mindig az volt a véleményem, hogy az underground maradjon meg undergroundnak, a mainstrem pedig mainstreamnek, ez az egész Hybrid Theory nekem egy kicsit furcsa volt. Érdekes, hogy hasonló stílusból az Evanescence például bejött. Talán a nő miatt, vagy a gótikus elemek miatt, mindegy már. Pedig valószínűleg a Linkin Park hordoz több gondolatiságot. Érdekes, hogy az ilyen mainstream, metal gyökerekkel rendelkező bandák közül a Metallicát mai napig műmájerkodásnak és fotelrokkerkedésnek tartom. 

Ami nem feltétlenül baj. Itt a lényeg talán az utánzás, vagy az élmények valódi étélése és hiteles közvetítése között van, klasszikus példánál maradva: Janus Pannonius valóban kurvázott-e, vagy Antonio Beccadelli Hermaphroditusából koppintotta a pajzán verseit, többek között az Orsolya p*inájáról szólót, ami még a lightosabb megjelenítése a témának az életműben. Van, amikor nem is fontos, hogy stílusgyakorlatról, vagy vagy komoly bölcseleti műről van szó, mert a végeredmény a megtévesztésig hasonló. A probléma ott kezdődik, amikor belekérdeznek a mester munkájába, és nem tud válszolni, vagy rossz választ ad.

Az élet tagadhatatlanul belekérdezett Chester Bennington munkájába, amikor az újabb albumok nem hozták a megszokott sikereket, illetve a legújabb album már tagadhatatlanul a búcsúzásról szólt, csak nem volt teljesen világos, hogy a zenéléstől, vagy már inkább magától az élettől búcsúzik az énekes és dalszövegíró. A válasz azóta megvan, előre bejelentett, lekommunikált és közvetített öngyilkosságról volt szó milliók szeme láttára és füle hallatára. Vagy egy hatalmas segélykiáltás volt a lemez, vagy nem tudom mi. Gondolok itt például a Good Goodbye című számra, amiért, ha jobban figyelnek rá, már azonnal a pszichiátrián van a híres amerikai "72 órás megfigyelés"-en, ami akár további tartozkodást is maga után von, ha szükséges.

Itt felmerül a kérdés, hogy meddig tart a szerző autonómiája. Ha esetleg elkezdenék itt összefüggéstelenül rizsázni, vajon engem bevinnének, illetve mennyi idő után vinnének be? Mivel alapvetően nem vagyok szuicid, és nyelvileg viszonylag képzett vagyok, valószínűleg virágnyelven én is meg tudnék itt fogalmazni ilyesmit minden következmény nélkül. Na, jó, de ez már azért, valljuk be, ez elég konkrét volt, sőt az egész album végig ilyen hangvételű. Akkor vajon a közreműködők, illetve a közönség mennyiben vett részt ebben az eutanáziában, és mennyire volt aktív, vagy passzív, már valószínűleg nem fogjuk megtudni. Addig semmiképpen, amíg valami szakértő el nem kezd foglalkozni a témával, aminek én csak a felszínet kapargatom, illetve néhány szempontot és ötletet villantok fel a kérdéshez.

És hip-hop, már el is érkeztünk utolsó pontunkhoz: miért foglalkozunk itt a Linkin Parkkal egyáltalán? Azért, mert mentális problémákat feszegetnek a szövegei konkrétan és direktbe, mint ahogy ez a blog teszi. Nem nagyon akarnék párhuzamot vonni az írásaim és a Linkin Park között, talán csak annyit, hogy mind a kettő a saját korában nagyon progresszíven állt hozzá a mentális problémák témájához, szélesebb körben téve ismertebbé egy-egy mentális, társadalmi, vagy szociális problémát. Elmondanám, hogy erre a következtetésre akkor jutottam, szerénytelenség nélkül, amikor angol nyelven hasonló stílusban publikáló szerzőt kerestem, mint ez a blog itt. Elárulok valamit: N.I.N.CS. Kivéve akkor a zenében találtam meg most, ami halványan emlékeztethet arra az életérzésre, ami a blog egyes részei kapcsán foghatja el az olvasót, és ez a Linkin Park. És erre is csak Chester Bennington halála kapcsán figyeltem fel, különben, azt hiszem, talán rejtve marad ez az összefüggés mindannyiunk előtt. A sors fintorának mondanám. Ha néhányan szerénytelenségnek, illetve balszfémiának neveznék azokat a dolgokat, amikről itt írtam, azoktól sorry. RIP Chester Bennington.

0 Tovább

búcsú egy honlaptól - még futó projektek

A napokban lekapcsolt az egyik honlapom, ami ennek a blognak valamiféle őse, elődje, testvére, integráns része. Volt. Sok kísérlet történt a felélesztésére, még pár hónapja is, de az élet rászámolt, nem igazán volt már látogatottsága, és amúgy sem lett volna már az, ami volt, "kis chitchat blog". Igen, a nemvagyokbeteg.hu-ról van szó. Emlékszem, annak idején nagy dilemmát jelentett, hogy egy saját hostolású WordPress blogról átjöjjek-e ide. A dilemma tárgya az volt, hogy a családias hangulatot feladjam-e a nagyobb ismertségért. Akkor, bevallom őszintén, valamennyire úgy éreztem, az önállóság feladásaként élem ezt meg, mostanában jöttem rá, hogy egy blognak, pláne egy ilyen hosszan futó blognak van egy élete, íve, fejlődési szakaszai, és ez a reblogos, Face-n osztogatós, twitteres változat jelenleg a legmodernebb fázis, annyira modern, hogy már-már elavult. Az idő elsodorta a Tamagochikat, de már a Tamagochi temetőkben sem borzolja a fák koronáját a szél. Éppen ezért nem tartok hosszas virtuális temetést és laudációt egy blognak, amit mindenki úgyis elfelejt, és ez előbb-utóbb úgyis bekövetkezett volna, amint valami velem történik. Most a nemvagyokbeteg.hu volt a leggyengébb láncszem, azelőtt az abilify.freeblog.hu volt a leggyengébb láncszem, hát viszlát. Búcsúzzunk tőle egy tweetel, az a legjobb.

Jó, akkor ennek annyi. Most tekintsünk előre, és lássuk inkább, milyen projektek bújtak elő a nemvagyokbeteg.hu köpönyegéből, vagyis ami ott csírájában megvolt, hogyan terjedt szét, alakult újjá, pulzált szentségtelen útján szét a cybervilágba. Kezdjük teljesen logikátlan módon a munkahelyi honlappal, amit ugyan nem én hoztam létre, nagy ravaszul kezelésbe vettem, egyre több munkám fekszik az arculat kialakításában.

1. PSZICHO. NET - JOOMLA HONLAP

Tegnap pl. ezt írtam róla a Face-re: "Ma egy kicsit lazításképp az egyesület honlapját bütyköltem. Bár az alapjait nem én raktam le, sok minden van már beledrótozva sufnituning módszerrel. Legújabb dobás ez a képgaléria. Amúgy mivel a Joomla! modulokból épül fel, nem nagyon lehet elrontani, általában klikkelgetéssel minden megoldható. Mindazonáltal nekem ma sikerült (az elrontás). Néhány óráig egy szép kövér 404-es hibát mutatott az egyik menüpont. Még szerencse, hogy valószínűleg nem látta senki rajtam kívül, mert nem túl nagy még itt a forgalom. De pl. a képgaléria is azt a célt szolgálja, hogy lehessen felrakni fényképeket, mondjuk a kirándulásról, vagy a munkafolyamatokról és magukról a dolgozókról, ami a Facebookon is nagy siker volt. Na, ennyi volt mára a hírmondó, lassan kezdhetek programozni. Ucsica, ucsica, ucsica."

http://pszicho.net/

2. PROJECT INDIGO - WORDPRESS PORTÁLBLOG

Ez is ebből a blogblól nőtte ki magát, ez, ugye világos, tiszta. Interactive fiction, amatőr kaland-, és szerepjátékokról szóló portálblog. Érdekessége, hogy Explorer alatt fut rajta egy Java chat, ami saját fejlesztés, igazából még nincs beizzítva, de majd be lesz, mert jelenlegi állás szerint ez a chitchat lesz a vizsgamunkám, most szeptemberben, vagy ha nagyon gáz van, akkor is még mindenképpen az idén. Ennyivel van ennyi a honlapoknak.

https://interactivefiction.hu/

3. THE SENTENCE EDITOR - INTROCOMP VERSENYMUNKA

Ez egy angol nyelvű interactive fiction, avagy kalandjáték intro, egy pénzdíjas versenyre, és egyelőre elég jó a fogadtatása, 8/10-es értékelést kapott, eddig messze ez a legnagyobb sikerű ilyen jellegű munkám, enyhén önéletrajzi ihletettségű, kissé szerintem posztmodern, és csak angolul van. Augusztus folyamán még lehet rá szavazni, hogy megnyerjem a luxusjattot az álomutazást a való villát a 100$-t. Tudomásom szerint évek óta, de inkább ever az egyetlen magyar nevező vagyok a mezőnyben, és kész.

https://interactivefiction.hu/wp-content/uploads/2017/07/thesentenceeditor.html

4. HALÁL A PSZICHIÁTRIÁN 2 - RPG MAKER VX PROJEKT

Mivel még mindig hobbim (illetve a közelmúltig az volt) a pszichiátria ócsárlása, vagyis mondjuk inkább így: nevetségessé tétele, álljon ez itt utolsó tételként. A demo letöltési linkje megtalálható a Játékok menüpontban, igazság szerint a nemvagyokbeteg.hu-n volt róla néhány komolyabban beszólós screenshot közölve, remélhetőleg ez az utolsó ilyen jellegű munkám, annyit tudni kell rólam, ha nem piszkálnak, én is békén hagyok mindenkit. Ha viszont igen, én is tudok g**i lenni. A csillagjegyem skorpió, amúgy. Még csak annyit róla, hogy a Szabolcs megyei pszichiátria első emberének fog emléket állítani, magyarul beszólni, mivel Szabolcsban már nincs pszichiáter, akit nem maxoltam, vagy akasztottam még ki, azért kell Pestre, az Ébredések Alapítványhoz járnom, amivel, vagy akikel eddig sikerült megtalálni a közös hangot. Érdekes, Nyíregyen debil vagyok, Budapesten már-már zseni. Ezt, gondolom, a légnyomáskülönbség teszi. Vagy a keszon. Háhá. Nem ragozom, jó hétvégét!

https://interactivefiction.hu/antiasylum.zip

0 Tovább

Multi User Shared Hallucination

1. Cloak of Darkness

Naphosszat bámulom a Twittert, sokszor céltalanul, vagy hatalmas bölcsességeimet és aranyköpéseimet téve közszemlére 140 karakterben. Ma egy érdekes projektre bukkantam, ami ráirányította a figyelmemet, hogy végezni kéne lassan a suliban. A projekt címe Cloak of Darkness, Salet, akármi, nem fontos. Egy orosz php fejlesztő teszi közzé a készül(get)ő kalandjáték motorjáról a tudnivalókat. Először azt hittem, hogy sok mindent fogok tudni belőle hasznosítani, de aztán rájöttem, hogy maximum a játék struktúráját fogom tudni lemásolni és átültetni JAVA-ba, lévén, hogy CoffeeScript és TypeScript nyelveken összefabrikált kis történetről van szó, és szintén másolta bizonyos Ranconteur és Undum nevű keretrendszerekről, és akkor én most lemásolom az övét. Az élet mimézis, legalábbis a nyílt forráskódú programocskák világában. Sajnálatos módon a rendszer még saját chattel sem rendelkezik, mint állítja magáról, külső chatet használ, és ennélfogva én is leteszek lassanként a chat funkció ötletéről a sajátomban. A Cloak of Darkness szintén egy hangzatos valami, de mint kiderült, már a kilencvenes évektől használatban van “Hello, World!”-szerű példajátékként. Az orosz fejlesztőnk egy dologhoz ért igazán: önmagát eladni. De nincs is mindenki olyan hatalmas fantáziával megáldva, mint én, aki a saját életemet írom meg újra, meg újra, és értékelem át különféle szemszögekből. Mindegy, átveszem én is a Cloak of Darkness hatalmas, 4 szobából és 2 tárgyból álló apparátusát, azt a szívességet még megteszem a világnak, hogy le is fordítom. Van egy olyan érzésem, hogy ezzel teszem a legnagyobb szolgálatot az emberiségnek, de mindegy.

A játék megtekinthető: https://oreolek.itch.io/cloak-of-darkness

Amúgy észreveszem, minél jobban közeledik a záróvizsga, egyre jobban kezdek bezsongani ezekbe a játékos dolgokba és témákba. Néha eszembe jut, hogy vajon mennyire különbözöm egy átlag skizofrén alkotótól, aki színesceruzával és zsírkrétával fejezi ki magát, én pedig szg előtt ülve beleártom magam mindenféle netes műfajba és praktikába? Talán annyiban, hogy önmagam választottam az érdeklődési körömet? Nos, nemigazán. Én is kényszerpályán mozogtam, mert a betegségem előtti érdeklődési köröm határozott meg engem is, és hogy véletlenül az informatika lett a befutó ebben a században, igazán nem rajtam múlt. Ugye? :-)

2. MUD, MUSH

Wow, aki átszenvedte magát a bevezetőn, annak megígérem, hogy most már érthetőbb leszek. Van, ugye, a kalandjáték és a szerepjáték; ez kettő, bár vannak átfedések. Hagyományosan a kalandjáték egy sztorit mond el, illetve rávezeti a játékost, hogy jöjjön rá szépszerével arra, hogy "mit kéne csinálni", a szerepjáték viszont a játékos karakterének (karaktereinek) személyiségét főként értékeivel és tulajdonságaival próbálja megragadni, és ezek fejlesztésével és bizonyos szintre hozásával oldja meg a problémákat. Ezeknek a szöveges hálózati változata a MUD (Multi User Dungeon), a szerepjáték képviseletében, és a MUSH (Multi User Shared Hallucination), a kalandjáték színeiben. A MUD-ból fejlődtek ki a MMORPG-k, vagyis a nagyon sok szereplős hálózati szerepjátékok, amiben én le is ragadtam a World of Warcraftnál (WoW). A MUSH-ból már nem igazán fejlődött ki semmi, amúgy sem volt túl népszerű, ki is halt a fenébe.

3. A JAVA a böngészőkben

Természetesen záródolgozatomban a MUSH felélesztésére teszek kísérletet, egy olyan nyelven (JAVA), ami manapság éppen valamiféle olyan változáson megy keresztül, ami eléggé kétesélyes, 2016 január 27-én bejelentette az Oracle, hogy nem támogatja tovább a JAVA böngészőkben történő futtatását bővítményen (plugin) keresztül, hanem valami falmelléki dumát előadott arról, hogy milyen irányt vesz a JAVA fejlesztése. Azóta sem tudok róla, hogy nagyon más irányt vett volna, viszont az appleteket (weboldalba ágyazott JAVA ablakokat) már egy ideje nem nagyon látjuk, "se nem vesszük észre", pontosan ezért. Én viszont 2016 június 29-én bejelntettem, ezen a szent helyen, hogy JAVA ablakos technológiával fogok MUSHt előidézni, ha törik, ha szakad. Ha még valaki nem jött volna rá eddig, ebből rájöhet, hogy az informatikában is eléggé egy retrográd faszi vagyok, de mint záródolgozati témának, véleményem szerint annyi a lényege, hogy működjön valami hálózatban, és kevésbé hangsúlyos az egésznek a funkcionalitása.

4. Most már tényleg vége

Nem is szaporítanám nagyon tovább a szót, hanem összegeznék: a bevezetőben ismertetett Cloak of Darkness játékot fogom implementálni JAVA-ban, ami ELVILEG 2018-ig még megoldható bizonyos böngészőkön, aztán már maga a technológia is megszűnik létezni. Ezért kell nekem MÉG 2017-ben levizsgáznom, mert különben kivághatom az ablakon az egész Indigo projektet (így neveztem el magamban, tudniilik). Azért ez szép, nem? Elmondhatjuk, hogy máris megéltünk egy informatikai paradigmaváltást, tehát amikor még elkezdtem a szoftverfejlesztő OKJ-t, a technológiával még nem volt semmi baj, tanították is, mire végzek, az egész téma a történelem szemétdombjára, de legalábbis az informatika virtuális múzeumába való lesz. Ha valaki nem értette teljesen, amit írtam, ne keseredjen el, én sem mindenhol, de ilyesmi rizsából kell 40 oldalt összehoznom záródolgozati dokumentáció gyanánt, remélem, nem probléma, hogy gyakorlásképpen felvázoltam itt a kis koncepciómat.

0 Tovább

Az interactive fiction (re)kapitalizálása

Az interactive fiction játékok már jó ideje 99%-ban kikerültek a kereskedelmi forgalomból, és a hangsúly már csak a játékok népszerűsítésén, és a műfaj fennmaradásán volt. A 2017-es év változást hozott, megjelentek az alternatív finanszírozási formák a műfajban, pénzdíjas versenyek, újraindult egy  játékokért fizető folyóirat, újabb próbálkozások történetek az ilyen játékok kereskedelmi forgalomba hozatalára. Mivel a műfajnak a rajongói tábora világméretű, művelői viszont kevesen vannak, esélye nyílik szinte bárkinek, hogy - akár pénzért cserébe - értékes alkotással rukkoljon elő. Lássuk, hogyan!

Az interactive fiction, magyarul szöveges kalandjáték a számítógépes játékipar mostohagyereke. Próbálták integrálni ludológiailag mint játékot (kapott is néhány játéktörténeti fejezetet bizonyos művekben), irodalomelméletileg mint szöveget (született is belőle néhány PhD fokozat), de leginkább hanyagolták a francba, mégpedig szerintem azért, mert több terület határmezsgyéjén létezik, de leginkább azért, mert nincs benne pénz (legalábbis nem volt benne eddig).  Meghatározni kétségkívül muszáj, mert létezik, ha tetszik, ha nem. Sokan nem szeretik játéknak nevezni, mert nem operál a multimédia eszközeivel, vagyis nincsenek grandiózus látványelemek, hanghatások, stb. Szóval. Egyszer játék volt, most meg nem? Az Invaders is játék volt régen, és a mai napig az. Eszébe nem jutna senkinek, hogy már nem játék. Csak nagyon régi. Irodalmi szövegnek tekinthető a szöveges kalandjáték? Persze. Attól, mert nem lineáris, egy szöveget olvasunk. Ja, hogy ezek a szövegek semmilyen esetben nem kapnak állami támogatást, nem részesülnek állami elismerésben és juttatásokban, nem jár velük sem anyagi, sem erkölcsi elismerés? Hát, necces. Akkor nem is irodalom.  Úgyhogy szegény interactive fiction két szék között a földre ült, szóval kénytelen volt kitalálni néhány önfinanszírozási módot, amivel fenn tudja tartani önmagát. Ezek:

1. magazin, ami honoráriumot fizet a szerzőknek (Sub-Q),

2. a hagyományos évenkénti versenyek (competitionok) pénzdíjassá tétele (IFComp, IntroComp), és

3. a jó öreg kereskedelmi forgalomba hozás.

Eddig is működött valamiféle kereskedelmi forgalomba hozási-, illetve patronálási rendszer, de ez köthető volt bizonyos szubkultúrákhoz, például a transzneműek egyértelműen eluralták ezt a piacot. És ez nem jó, vagy rossz, ez volt a helyzet. Tehát nemcsak magukat a játékokat támogatták, hanem egyfajta nemi beállítódást, az interactive fiction játékokon keresztül (Anna Atrophy, Porpentine, Caelyn Sandel, stb., a híresebb és kevésbé híres nevek felsorolása szinte vég nélkül tartana). Most nem akarom elmagyarázni, mi az a Sub-Q, vagy az IFComp, pláne az IntroComp, egy-egy játék példáján mutatom be őket, aztán a linkek alapján mindenki kibogarássza magának, ha akarja.


Sub-Q magazin - Cat Manning: Invasion




Nem elég, hogy vége a világnak, szegény embert még az ág is húzza alapon egy megnevezhetetlenül borzalmas kreatúra is elkezd minket követni, hogy ráadásul még a megmaradt emlékeinket is elvegye tőlünk, vagy elpusztítson szőröstül-bőröstül. Induláskor a zsebünkbe gyömöszölhetünk néhány emléket, őseink után maradt gyűrűt, barátság-karkötőt, egyéb kisebb használati tárgyakat, kabalának. Aztán, ahogy elkezdjük a menekülést az otthonunkból, hamar meglátjuk, hogy igenis szükség volt ezekre a tárgyakra, mert egy emlékekre, és emberi testre éhező, brutális szörny tör az elpusztításunkra, és kezdetben ezekkel a tárgyakkal még csillapíthatjuk valamelyest az étvágyát. Végül elérünk egy elhagyottan álló (még szép, hogy elhagyott, ha egyszer már megvolt a világ vége) házba, ahol napokat töltünk álom és ébrenlét között vergődve, kitéve a titokzatos teremtmény zaklatásának is. A környezet nagyon félelmetes, az atmoszféra nagyon jól meg van teremtve a borzongáshoz, elvileg 10 perc lezavarni a játékot, és ezt nekem, az olvasási tempómat is figyelembe véve, sikerült is abszolválni 2-3 óra alatt. Ebben persze benne volt az is, hogy az egyetlen sorsfordító helyzetben rosszul döntöttem. A játékhoz egyetlen tanácsom van, mindenképpen ragaszkodjunk az emlékeinkhez, még az életünk árán is, mert ha nincs múltunk, akkor mit ér a jelen, a jövőről meg nem is beszélve. Maradjon ez meg végső konklúzióként a játékra nézve, mindenkinek kellemes háton való hideg futkosást kívánok, aki neki mer kezdeni a szövegnek.



Értékelés: 5 barátságkarkötő az 5-ből

https://sub-q.com/play-invasion/

IFComp - Abigail Corfman: Open Sorcery

Az IFComp történetének szerintem legjobb játéka, sajnálatos módon diszkvalifikálták.



Ebben a játékban egy tűzfalat személyesítünk meg, vagyis alakítunk, aki egy – mondjuk így – kisebb helyi hálózat védelmét látja el. Összesen 4 helyszínt kell ellenőriznünk 7 napon át, aztán Halloween napján betör a rendszerbe egy olyan entitás, ami a főellenfelünk lesz, itt már-már stratégiába hajló feladataink lesznek, mindenesetre stratégiát kell kialakítani a hálózat és az emberek megvédésére, és az esetleges életben maradásunkra is, ha nem akarunk felmorzsolódni az ellenféllel vívott küzdelemben. Egyébként mesterséges intelligencia (AI, artifical intelligence)  vagyunk, nap mint nap álmodunk valamit, és tanulgatunk az emberek érzelmeiből is. Időközben emberré is válhatunk, de ahhoz egy nagyon bonyolult feladatot kapunk, amit nem könnyű megoldani, vagyis szerintem kurva nehéz, elég ha végigtoljuk a játékot mesterséges intelligenciaként, így is lesz elég dolgunk. Szerintem igazi cyberpunk remekmű ez a játék, igaz, “csak” egy program szemszögéből, de van benne mindenféle, technika, mágia, szellemek, mentális bajok, szóval egy nagyon összetett világ mindennapjait kell felügyelnünk, ellátni a védelmét.

Értékelés: 5 elementáris tűzfal az 5-ből

http://www.abigailcorfman.com/OpenSorcery.html


Kereskedelmi játék - Adventure Cow: Strayed


Ami hátra maradt még, a kereskedelmi forgalomba hozott játékok kategóriája. Az interactive fictionok világában a legnagyobb publicitást mostanában a Strayed nevű játék kapott (Tumblr, Twitter, stb). Azért hagytam ezt utoljára, mert ez pénzes: 700 Ft-ba kerül a Google Playen, és a leginkább hasonlít nekem egy könyvre, amit megvesz az ember, elolvasgatja, aztán soha többé  nem veszi elő. Szép volt, jó volt, érdekes volt, de ennyi. Olyan érzésem volt, mintha egy Kindle könyvolvasón olvasnék valamit, vannak ugyan benne linkek, de nagyon egy irányba tart a történet. Végig egy kocsiban ülünk (mármint a játékban), amíg játszottam, a Bëlga Gépkocsi című játéka járt a fejemben kár, hogy nem ismerik angol nyelvű barátaink a magyar könnyűzene történelmének ezt a gyöngyszemét. Végül is egy horrornak mondott játék, utazás egy kocsival a sejtelmes fák között, a csomagtartóban egy különös valamivel (egy élőlénnyel), és az útközben pár emberrel való találkozásról, és azok reakcióiról szól. Az egész sztori nem egészen egy óra alatt végigjátszható, elolvasható, kiakasztható, egy misztikus interaktív kisregény ez inkább mint horror, de ha a készítőknek horror és játék, akkor legyen az. A játék egyelőre csak Androidon elérhető, de elvileg lesz PC, MAC és iOS verzió is. Aha.

Értékelés: 4,5 misztikus interaktív kisregény az 5-ből

https://play.google.com/store/apps/details?id=com.adventurecow.gamebooks.strayed.paid

IFComp, IntroComp - Idéntől pénzdíjas a verseny!

Amivel még adós maradtam, az IFComp és az IntroComp linkjei, itt több játék, és készülő játék introja megtalálható. Az IntroComp nevezési fázisa lezárult, az IFComp még várja a nevezéseket. Nagyon érdekes a díjak kiosztási rendszere az IFComp rendszere, érdemes megnézni, a nevezett játékok durván 2/3-a pénzdíjban részesül, persze az élbolyban szerezhetők meg az igazán nagy összegek. Ajánlom mindenkinek, egy kis angol tudással, és néhány pofonegyszerű alap segédprogram segítségével könnyen elkészíthető a játékunk (pl. Twine - szöveges játék készítő program - html kimenet, letöltés és online szerkesztő: https://twinery.org .

Függelék: Diagram - Az idei IFCompon várható nyeremények 60 fős nevezéssel:

0 Tovább

Paradicsomos húsgombóc á la menza

Mostanában az egyik kalandjáték projektemhez tervezek egy gasztroblogger karaktert. Valóban, milyen lehet egy jó gasztroblogger? Tudjuk, írtam már én is Facebook-rafkóról, meg is kaptam érte a magamét, hogy mit akarok, ez semmi, ez nem egy megbondóblog, stb... És mi lenne, ha emelnénk a tétet? Mi lenne, ha olyan dologról írnék blogbejegyzést, amihez aztán tényleg lövésem sincs? Érdekelne valakit? Vajon lehet-e gasztro bejegyzést írni abban az esetben, ha még a szociális ebédemet megmelegíteni is lusta vagyok, azt is a napenergiára bízom, hogy ne legyen annyira hideg. Ma a fantáziámat nagyon megmozgatta a szociális ebédem. Hát, igen, eléggé pihent vagyok. Fellöktem Face-re, Twitterre, semmi reakció. Pedig szerintem kifejez valamit. Bár tudjuk, a Facebookon, Twitteren nincs skizofrénia, nincs csóróság, szociális ebéd pláne nincs, az ambuláns lap felrakása pedig szentségtöréssel kevert performansz volt. Akkor próbáljuk hát meg blogbejegyzésben. Szerintem egy nagyon menő fotót sikerült róla készíteni. Az olcsó műanyag dobozban kiszállított menzakaja szerintem szerintem nem hivalkodó, sőt inkább szerény, de mégis egzotikusan mutat a viaszosvászon terítőn. Az íze egyébként olyan, amilyen, a felét már sikerült megennem. De a fénykép még teljes pomájában mutatja a pár napos ételkölteményt. Tadam:

Egyébként pár szót még a paradicsomos húsgombócról és főtt krumpliról. Kiskoromban nemigen szerettem, később viszont annyira változott az ízlésvilágom, hogy megkedveltem. A mai adag után, azt hiszem, kezdem megint nem szeretni. Akkor most mi is van igazából? Semmi. Ennyi elég volt bevezető történetnek, lássuk a receptet:

Hozzávalók:

2 nagy doboz sűrített paradicsom
1 evőkanál liszt
pici olaj
2 babérlevél
zellerzöld
cukor

bors
50 dkg darált hús
1 nagy bögre rizs
1 tojás
1 kg burgonya

Elkészítés:

A liszttel olajon rántás készítünk, majd a paradicsompürét vízzel elkeverve ráöntjük, sózzuk, cukrozzuk, beletesszük a babérlevelet és a zellert, felforraljuk. A húst a rizzsel és a tojással, sóval, borssal összegyúrjuk, szószba tesszük, majd 30 perc alatt készre főzzük. A burgonyát megpucoljuk, felvágjuk, és sós vízben megfőzzük. Együtt tálaljuk.

Elvileg kész a bejegyzés az ebéd, kipróbáltuk magunkat ebben is, végül is ez így elolvasva nem is hangzik olyan szörnyűnek, lehet, hogy egyszer én is kipróbálom, és még az is lehet, hogy ez alapján ehetőbbre sikerül, mint a menzai változat. Ha pedig nem, akkor még annyi dolgunk van, hogy az egészet kivágjuk a kukába. Szerencsés esetben így hat vissza a leírt gondolat a valóságra. Mi ez, mágia? Talán. Meg van az a mondás, hogy "aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja". Ebben is lehet valami. Az energiatakarékosság jegyében már megvan, mit fog elkészíteni a játékbeli gasztroblogger karakterem, de az is lehetséges, hogy egyszer ezt is bevállalom a kávéfőzés, tészta és zacskós rizs utáni következő lépcsőfoknak. Mindenesetre több ilyen  bejegyzés valószínűleg nem lesz, ezt osszuk be a következő évtizedekre.

0 Tovább

Kalandok, barlangok, szörnyek

Nemrég felötlött bennem a kérdés, hogy vajon miért töltöttem fiatalságom jelentős részét virtuális labirintusokban csatangolva, szörnyeket keresve és kincsekre vadászva, ahelyett, hogy megtanultam volna például egy szeget beverni, lyukakat fúrni a falba, vagy a kertben tevékenykedni, illetve közelebbi kapcsolatot kialakítani nagyszüleim háziállataival. Vajon már akkor lesújtott rám Philip Zimbardo mostanában felfedezett tézise a számítógépes játékok és a pornó fiatal lelkeket rabigába kényszerítő hatásáról, melyet a Nincs kapcsolat - Hová lettek a férfiak? című művében feszeget? Valószínűleg. Ugyanis Philip Zimbardo a '70-es években éppen nagy hatású kísérleteit végezte bizonyos börtönökben, melyek arról szóltak, hogy mennyire vetkőzik ki az ember önmagából, ha mások felett hatalmat kap a börtönőr szerepében, én pedig éppen megszületni készültem, amikor az első kalandjáték létrejött. Tehát a fenyegetés, ami később labirintusok, és T elágazások és fantázialényekkel benépesített helyszínek képében leselkedett rám, valamivel előbb jött létre, mint én. A csapda már születésem pillanatában készen állt! A veszélyt senki sem sejtette, sem a szüleim, sem a tanáraim, még maga Philip Zimbardo sem. Természetesen azonnal beleestem a kelepcébe. Nézzük akkor az történések kezdetét, amelyek a kalandjáték műfaj megszületéséhez vezettek.

Az egész 1976-ban kezdődött, Will Crowther hozta létre a legelső ilyen játékot, amivel elindította a nem várt események láncolatát, és ezzel megpecsételte a sorsomat, már ami a fiatalságot és a virtuális bolyongást illeti a vidéki lét örömei helyett. Még bele sem kezdtem igazán, de máris tennék egy kis kitérőt: manapság már nem nagy teljesítmény virtuális függőségekbe kerülni, de úgy gondolom, a '80-as évek Magyarországán még kellett hozzá némi extra fogékonyság is. Kezdetben jól jött hozzá egy személyi számítógép, ami valahogy minden munkahelyen megtalálható volt, bár igazán semmire sem használták, de a "majd csak jó lesz valamire" elve alapján beszerezték őket. Tehát, hogy ezek a játékok ilyen hamar ideérjenek Kelet-Európába, a vasfüggönyön túlra, szükség volt arra, hogy vírusként kezdjenek elterjedni, ekkor még nem a számítógépes vírusokhoz hasonlítottak, hanem az olyanokhoz, amelyeket emberek hordoznak, és gyakran a hordozó nem fertőződik meg vele, csak aki érzékeny rá. Vissza a lényegre.

Én úgy látom (mit látom, olvasom), hogy igazából több hatás együttesen határozta meg a fő csapásirányt, úgymint

  1. Szimulációk, melyek az angol nyelvű kommunikációt tették lehetővé a számítógéppel, illetve annak illúzióját keltették pl. ELIZA* (1964–1966)
  2. Egy újszerű táblás harci játék 1974-ből, amit Dungeons and Dragons (kb. Kazamaták és Sárkányok) névre kereszteltek, és aminek már önmagában megvolt a későbbi időpontokban a maga veszélyes híre, pl. amikor a sátánizmussal és effélékkel hozták összefüggésbe
  3. A legviccesebb pont, hogy Will Crowther szenvedélyes barlangász volt, amellett, hogy programozó, és a játékon ez is erős lenyomatot hagyott, mert lényegében leképezte a játékban egy Mammoth nevű amerikai barlangrendszer helyszíneit, aminek vektorgrafikus feltérképezése volt az egyik előző munkája

Végül is nagyjából megvan, amire kíváncsiak voltunk, azért kellett nekünk évtizedekig labirintusokban bolyonganunk, mert Will Crowther D&D játékos és barlangkutató is volt egyben, és ez meghatározta a kevésbé fantáziadús epigonok szellemi termékeinek témáját, labirintusokat és barlangrendszereket választva történeteik helyszínéül. A szörnyek, kincsek, teremtmények, akadályok, feladatok és egyebek variálhatósága szinte végtelen volt. De a labirintus maradt. Még a kalandjáték elnevezés helyett sem találtak jobbat, mostanában kezdi átvenni ugyan az "interactive fiction" kifejezés a helyét, de már a játékok és játékosok is kitaláltak nagyjából a labirintusokból, hétköznapibb témák ugyanúgy megjelennek már ezek között a játékok között, mint a fantáziavilágok és birodalmak szörnyeinek lakhelyéül szolgáló kazamaták. A játék eredeti neve a Colossal Cave Adventure volt, amiből az adventure szó kalandot jelent (a cave barlangot, a colossal meg bazinagyot) Egyébként szerintem baromira érdekes a játék keletkezési körülményeiről és fejlődéstörténetéről olvasni, egészen 1995-ig fejlesztették**, bővítették ezt az egy játékot is, számtalan variánsával találkozhatunk különböző programnyelveken, de online változatban is fellelhető az internet útvesztőjében, ezeknek a változatoknak, variánsoknak és mutációknak az érdekessége, hogy ha leírás alapján próbálunk végigmenni rajtuk, szinte biztos, hogy nem sikerül, mert egy másik változat leírását olvassuk el az egyik verzióhoz. A konstans, hogy néhányszor valószínűleg megöl a fejszés törpe benne, mert ez egyikből sem maradt ki, amivel én játszottam, 7 db törpetámadást kellett túlélni különböző módszerekkel. Ha lesz idegrendszerem, esetleg leírást is csinálok hozzá. A játék linkje itt található, aki megnézi, készüljön fel a puritán kivitelezés őskori élményére:

http://www.amc.com/shows/halt-and-catch-fire/exclusives/colossal-cave-adventure

Androidra is van, kis grafikával, ezt még nem próbáltam:

https://play.google.com/store/apps/details?id=es.zgames.laaventuraoriginal&rdid=es.zgames.laaventuraoriginal

* Interesznya, hogy az ELIZA egy pszichoterapeutát szimulált, aki emberinek ható válaszokat adott a vele kommunikáló humanoidnak

**A játékot a kiadást (pontosabban a napvilágra kerülést) követő egy év múlva megvette egy Don Woods nevű akkor végzett egyetemista, és ő fejlesztette tovább

0 Tovább

hogy járt a barátom

Csak ennyi. Szerintem nincs elég nyilvános vécé Budapesten, szóval talán emeljük fel a szavunkat, hogy telepítsenek többet. Mondjuk Nyíregyházán sincs, de ez már más kérdés. Természetesen a szórakozóhelyeken van vécé, fogyasztó vendégek részére. Ezzel csak az a baj, hogy a fogyasztás újabb kiválasztást indukál, és ezért áldásos hatása csak ideig-óráig észlelhető. Na, most, ha hozzávesszük, hogy egy hosszabb budapesti túra alkalmával hány szórakozóhelyre kell betérni, hogy több-kevésbé száraz nadrággal ússzuk meg a kalandot, azt kell, hogy mondjam, hogy túránk végén már annyira elázunk belülről, hogy az outputra egyre kevesebb ráhatása marad az embernek, és az útja végeztével már esetleg hátul is elázott (természetesen kívülről). Így jut el a Keleti pályaudvarra, ahol az emberek csak találgathatják esetleg, hogy tudja valaki hátulról is telibe pisilni a nadrágját (elmondom, többféleképpen, de ezeket a módszereket most itt nem részletezném), hogy aztán dolga végeztével úgy szálljon fel a vonatra, hogy rajtaütésszerűen elalszik, és csak Miskolc környékén tér magához, ahol igyekszik felmérni az alsóruházatában keletkezett károkat. Egyébként véletlenül tegnap Budapesten jártam, és az itt leírt dolgok természetesen teljesen a képzelet szüleményei. Ráadásul nem is én képzeltem el őket, hanem az egyik barátom. Különben nem akarok mindig erről beszélni, de gondoljunk csak bele, hogy néhány embertársunknak tartási problémái is vannak, vagy betegségből, vagy gyógyszeres terápiából adódóan...

Epilógus

... Ma valamiért egész délután a Toiletworld nevű játékkal játszottam, nem is értem az okát. Egyébként egy tavalyi versenyre készült, és a rangosabb versenyeken az előkelő utolsók közötti helyet szerezte meg (az IFCompon konkrétan az utolsót), de szerintem vannak olyan helyzetek, amikor az emberek a fantázia világában szeretnék megvalósítani az ilyen irányú vágyaikat, mert a valóságban sajnos nem lehet. :-( A játékban mindössze annyi a feladatunk, hogy egy vécékkel teli világban használatba vesszük azokat, amelyiket meglátjuk. Csúnya szó nem hangzik el benne, mint ahogy a barátom történetében sem. Ez egy ilyen világ, ahol "...az egész világ egy nagy vécé..." - Bud Spencer szavaival élve. A játék szöveges, és online is elérhető(vé tettem):

Toiletworld Omega

0 Tovább

A jövőről - nyárközépi impresszió

A jövőt meglátni és felismerni nem egyszerű dolog. Nem azt mondom, hogy én a jövőbe látok, mert azt sem tudom, mit fogok csinálni 5 perc múlva. De azt sem mondom, hogy nem találkoztam már olyanokkal, akik valóban látták a jövőt velem kapcsolatosan. Akkor még nem gondoltam, hogy valaha is kávés szájú fiú leszek a Twitteren, roboman a burán,  máshol meg más. Azt sem gondoltam, hogy valaha is részt fogok vállalni egy (vagy több) olyan olvasztótégely munkájában, ahol a hivatalos pszichiátria álláspontja együtt tud dolgozni a radikális pszichiátriakritikával. Hadd ne kelljen mondanom, hogy én melyik irányvonalat képviselem, annyit segítségül, hogy nem vagyok pszichiáter, sőt. És hogy most a széles spektrum két véglete együtt tevékenykedik, mondhatnám, hogy sok boldogságot és örömöt kívánok mindenkinek ehhez a tevékenységhez, de ehelyett azt mondom, hogy Isten legyen irgalmas mindannyiunk lelkéhez, akik ebben benne vagyunk.

II. A jövőt most írjuk. Ki tudja, mi lesz a vége ezekkel a technológiai dolgokkal, ezzel az abilify-vel, milyen öregkorra számíthatunk, ha lesz egyáltalán. A skizofrének élettartama köztudottan rövidebb. De elképzelem magam egy otthonban, számítógépekkel, laptoppal, tablettel, okostelóval felszerelve, ahogy élem azt a fajta szociális életet, ami adatott, vagy akkor megadatik. Mindenesetre én magamon és néhány sorstársamon érzem azt, hogy a kezünkben van a jövő, és az utánunk jövő társaink sorsa. Sokan homokszemekként pergetik az időt, és az kifolyik a kezük közül. Vagy a saját bőrüket mentik. Vagy csak szimplán a túlélésre játszanak. Érkeznek újak, de kérdés, meddig maradnak közöttünk, mennyi bennük a sorstársiasság. Néhányan vagyunk cca. 10+ éve, akiket ez is foglalkoztat. Nekem, azt hiszem, áthatja minden megnyilvánulásomat, tudatosan, vagy tudattalanul ott van a háttérben. Talán lesz kinek átadni a stafétát, ha már kiöregedtünk ebből, vagy hozzátettük a közöshöz, amit gondoltunk, és továbbálltunk mi is.

És mi lesz a terveimmel, ha szeptemberben letudom a sulit? Az álmommal, a magyar szakkal, és ezekkel a dolgokkal. Én bizakodó vagyok. Bár soha nem éreztem még jobban, hogy nem élünk örökké. Szerencsére nem vagyok még agyilag zokni, sőt szellemileg frissebb vagyok, mint valaha, a sulis dolgokkal is haladok. De tudja valaki, mi az abilify végkifejlete, lévén, hogy ez egy 6. generációs, ultramodern antipszichotikum, a hosszú távú hatásai, tehát a kimenetel nem ismert. Csak remélni tudjuk a legjobbakat. Kísérleti alanyok vagyunk Isten Micsurin-kertjében, mutánsok, sámánok, 6. ujjal, akiket vegyszeresen normálissá kényszerítettek, és vagy beilleszkedünk, vagy rosszul járunk. Egyelőre inkább az előbbi. Mindenkinek szép nyarat, nekem most kezdődik a 2 hét szabadság, lesz időm elmélkedni még ilyesmik felől...

0 Tovább

Hülyeség, de nem marhaság

Skizofrénia underground

blogavatar

Skizofrének. Mostanában leginkább egy növény jut az eszembe róluk, mégpedig ez: nebántsvirág. Különben meg kurva hamar bele lehet szokni az anyuci pici gyereke szerepébe, utána meg úgyis elhülyülsz, és vagy felvesznek az intézetbe, vagy a lágerbe, vagy megdöglesz az utcán, mert az, hogy ki fognak semmizni, legalábbis valószínű, főleg, ha gyámság alatt vagy. Aztán meg eltakarítanak, mint a szemetet.

Közérdektelen témák

Szerintem tweetelni menő

Feedek