A kósza beteg

Ez meg mi az ördög? Jézusmária, mi ez a szörnyűség már megint? - tehetnék fel a kérdést az olvasók, és joggal. Megmondom őszintén, nem tudom. Ha kötelező lenne műfajilag besorolni, azt mondanám, hogy egy irodalmi vázlatfüzet. Újdonságtartalma szinte zérus, egyébiránt az irodalminak szánt blogbejegyzések, versek vannak benne összegyűjtve, valamint két játékom. Ravasz, nem? Végülis könyvnek nem mondanám, terjedelmi okok miatt. Mindössze 32 oldal. Ráadásul elég szellősen. Három fejezetre tagolódik: Miskolcon lettem csúnya (sztori), 4x4 (vers), és Kaland konzerv (játék). A válogatás szempontja pofonegyszerű, ami irodalmi igénnyel készült, az belekerült, ami nem, az nem. Függetlenül a végeredménytől. A történetek számomra teljesen logikus sorrendben haladnak a végkifejletig, a versek közül majdnem mindet beválogattam, és a 2 játék. Gondoltam rakok bele reklámot is a miheztartás végett, de inkább még a képeket is kiszedtem. 

Műfajilag hasonlítgattam ekönyvhöz, ezine-hez (Magyarországon kevésbé népszerű internetes magazin, a fanzin szó áll hozzá a legközelebb), de leginkább egyikhez sem hasonlít, legnagyobb megdöbbenésemre, amikhez hasonlítani tudnám, azok a nyíregyházi pszichiátria által támogatott kiadványok, amiből eddig kettő létezik, és tudomásom szerint hosszú évek kihagyása után most készül a harmadik. Az első rész a skizofréniával foglalkozik, ez itt no kommentes, a második pedig egy mentális betegek számára létrehozott antológia, és a harmadik is az lesz. Ezekről a kiadványokról annyit kell tudni, hogy aki szerkesztette, viszonylag magas színvonalon tette a dolgát, a skizofrénia leírása megfelel az akkori (huszonévvel ezelőtti) kor kívánalmainak, és bár én személy szerint haragszom rá egy kicsit, talán valakinek segített valamiben. A betegek számára létrehozott antológia szintén magas színvonalú írásokat tartalmaz, és az a címe: "Az emberek között a magány üldözött". Én nem szerepeltem sem a régi, sem a most készülő antológiában, mégpedig azért, mert verseim különlegesek, túlságosan személyesek, vagy személyeskedőek, és némelyikben válogatott trágárságok is előfordulnak, viszont szerintem, ami van benne: eredetiség, új nézőpont, hangulat. Mások szerint nincs. Mások kapják be. 

Naszóval, ezekre a kiadványokra hasonlít az enyém is, azzal a különbséggel, hogy semmilyen formában nem tettem végül hivatalossá, csak egy pdf jól-rosszul (de inkább jól) szerkesztve. Címe, A kósza beteg jelzi különállását ezektől a kiadványoktól, meg az, hogy digitális formában elérhető csak. Nyilvánvalóan nem ellen-kiadvány, nem szidom benne a pszichiátriát különösebben, nem szerepel benne még a skizofrénia kifejezés sem, maximum két versemben jön elő, egyszer egy szóösszetéteben: skizofréniavirág, egyszer pedig ebben a sorban: "Kiröhögnek a hátam mögött/  a hülye skizók csokis sütik". A játékokat most hagyjuk. Szerintem jók, mások szerint ájdonnó. Amúgy gondolkoztam, hogy kérjek-e valamennyit a kiadványért, jelképes 1$-t, vagy 500 forintot, de különböző szempontokat figyelembe véve, amikkel most nem terhelnék itt senkit, az ingyenes kiadás mellett döntöttem. Sőt, arra is gondoltam, hogy kinyomtatom saját költségen, és a nyíregyházi kiadványok mintájára ingyenesen utána hajítom annak, aki igényli. Nem egy tipikusan fegyelmezett, munkájára igényes és büszke szerzői magatartás, és meglehetősen szokatlan errefelé, de szerintem mindenki úgy terjeszti a kiadványait, ahogy akarja. Kész. Amúgy meg egyáltalán nem valószínű, hogy több ilyen kiadvány követné, meglehetősen egyedi eset ez most.  Nem biztos, hogy 100%-ig végleges verzió, de nagyon valószínű.

http://nemvagyokbeteg.reblog.hu/files/mappa/A_kosza_beteg.pdf

0 Tovább

5 Facebook-rafkó

skizofrénia skizofrénia

Mai világba' egy blog nem lehet meg kéretlen jótanácsok nélkül. Ha eddig azt hittétek, hogy amolyan laissez-faire módon mindent rátok hagyok, és tessék, ahogy esik, úgy puffan, ki kell, hogy ábrándítsalak titeket. Én is beszállok hát a pontba szedett megmondások világába, igaz, hogy magamtól nem terjed odáig, hogy 5 nyomorult pontot megfogalmazzak (még a kisdobosok 6 pontja is magas volt, nemhogy ez), de itt van nekünk a Facebook, tálcán kínálja az instant zölds bölcsességeket. Tehát 5 pont szerepel a mai napra rendelt bölcsesség-adag felsorolásában. Miért pont öt? Nem fért ki több a szép téli tájra? Elfogyott a szufla? Vagy 10-nek a fele 5, és az már majdnem olyan, mintha kerek szám lenne? Na, jó, mindegy: 5 is elég.

skizofrénia skizofrénia

1. Mindenkinek megfelelni. Nyilvánvalóan lehet rá törekedni, meg lehet próbálni, de elég cinkes. Például itt van mindjárt a szülői oldal, egy idézettel szeretném rövidre zárni: "Ha valaki az idősebb jogán tanácsot ad neked, egy dologra kell nagyon koncentrálni: nehogy megjegyezz valamit abból a sok sületlenségből, amit összehord." Megfelelni nem lehet mindenhol. Mióta kiléptem a melóból, nyilatkoztam rádiónak, újságnak, e-könyvet szerkesztettem, blogot írtam, stb, stb. A szüleimmel is meg kellett vívnom a kis harcaimat. Csoda-e, hogy éppen az életben vagyok egy kissé elhavazva? Hogy pont magamra nem jutott idő? Nem csoda. Egyszerűen nincs idő mindenre.

2. Mindent túlgondolni. Nem akarok megsérteni senkit, de a probléma inkább a másik véglet szokott lenni. Viszont valóban ez is nagyon nem vezet egy idő után sehova. Szerencsére észreveszem ilyenkor a beszélgetőpartneremen, ha ezt csinálja, és szólok, hogy állj, és ne tovább. Velem általában (már) nincs ilyen probléma. Régebben a nőügyeket spiláztam így túl. Nem is volt túl sok nőm. De ami volt, annál tovább tartott. Mind1.

3. A múltban élni. Sokan csinálják, óriási probléma. Mondanom sem kell, ez is párkapcsolati jellegű, sokszor. Meg mi lett volna, ha ezt, vagy azt csinálom. Ha a nagyanyámnak kereke lenne, ő volna a villamos. Bár nem akarom teljesen elbagatellizálni, az embereknek komoly gondjaik származhatnak az ilyenből. Tényleg.

4. Félni a változástól. Inkább úgymondanám, ragaszkodni a megszokotthoz. Persze valaki konkrétan a változástól fél. Mondjuk, ha jók a körülményei, érthető, persze. Én a megszokott munkámból kiugrottam a bizonytalan, szabadúszó létbe. Egyébként első dolgom volt, hogy bankszámlát csináltassak, mivel már nem kézbe kapjuk a fizut. Na, jó, nem az első, mert most csináltattam meg pár napja. 15+ éve volt utoljára bankkártyám, 2 is, csak egy kedves utas ellopta a a buszon, azután egy ideig "This is a bank robbery!" felkiáltással jártam a bankba pénzt felvenni, amig még volt mit, aztán lassan a számlám is elapadt, és sztornó. Hadd mondjam még el, a Gránit Banknál csináltattam, 0 forintért, online, és két napon belül elkészült a szla, és elküldték a kártyát. Szóval lassan lehet külözgetni a pénzt, ha csinálok valami érdekeset.

5. Negatívan gondolkodni. Mondjuk kétségtelenül van ennek vicces vetülete is, például Marvin, a paranoid android Douglas Adams könyveiben, a Galaxis-trilógiában. Egyébként meg, ha így gondolkodsz, jó eséllyel soha nem ér csalódás. Viszont nem éri meg a lelki gyötrődést, amivel ez a fajta gondolkodásmód együtt jár.  Meg a negatív gondolatok állítólag hajlamosak beteljesülni. Most ez vagy igaz, vagy nem. De valószínű, hogy hajlamosít a rossz bekövetkeztére. (Egyébként, akinek nem esett le, Marvin van az első képen.)

Örülök, hogy meghoszthattam itt a gondolataimat pár Fb-rafkó kapcsán.

10 Tovább

Valentin Ultimate

Bolondos kis kedvesem meghívott ebédre, és én, az ebédlő nyitott ablakán át, elnéztem a mozgó építményeket, melyeket párákból alkot az Isten, csodálatos szerkezeteit a tapinthatatlannak. És szemlélődésembe merülve így szóltam magamban: - Mindez a káprázat csaknem olyan szép, amilyen szép kedvesemnek, a zöld szemű, szörnyeteg kis bolondnak a szeme.

Egyszerre alaposan hátba vágott egy ököl, s én nyers és bűbájos hangot hallottam, hisztériás és mintegy pálinkától rekedt hangot, drága kis kedvesemnek a hangját, aki így szólt: - Eszed mindjárt a levesed, te, málé barom, te, felhőkupec?

/Charles Bauldaire: A leves és a felhők/

Egyetlen egyszer tartottam meg ezt a jeles alkalmat, akkor is negatívban, és félig-meddig a freudi tudattalan koncepciójából kiinduló impulzusoktól vezéreltetve (tehát az ösztönök, és elfojtott vágyak világából merítkezhettem), később került a tudatelőttes fázisába, ami a szóképzetek, és emléknyomok hordozója, tudatos énem a hajnali, kijózanodás periódusában vette át feldolgozásra, és megemésztésre ezeket az információkat. A-val éldegéltem akkoriban a miskolci Avas lakótelepi meghitt kis fészkünkben, ahová egy időben már csak boldogsággyerehaza style-ban jártam haza aludni, részben az egyetemi elfoglaltságaim miatt, ami gyakran a Rockwell Klubot jelentette. Egyik kedves lakótársam mondta, hogy miért mondom mindig azt, hogy iskolába megyek, amikor egyetemisták vagyunk, hát, talán azért, mert az egyetem címszó alatt én az Egyetemvárosban bárhol lehettem, a Coffe-Inntől kezdve a Rockwellen át a Rebel Klubig, vagy éppen a Gyermekvárosba vezető úton egy alkalmas bokor tövében szundikálva a Green Gekkóból kijövet. 

Ezen az ominózus Valentin-napon, amire, mondom, nem voltam teljesen tudatos, sőt, egyáltalán nem voltam a dátumokkal tisztában a vizsgaidőszakon kívül, A-nak közös családi otthonunkban bejelentettem, hogy találkozom B-vel, akit régen láttam, de lehet, hogy csak telefonon jelentettem be, mert már valahol melegíthettünk B-vel a nem várt viszontlátás örömére. A erre nem nagyon mondott semmit, mert már túl volt azon, hogy utánam jöjjön, ha én B-vel bárhol is összefutok, mert a legreménytelenebb lebujok legeldugottabb sarkában úgysem talált volna ránk. Egy idő után feladta, és vagy közösen mentünk el szórakozni, vagy bizonyos találkozási pontjaink voltak az éjszakában. Hadd mondjam el, hogy A-t sem kellett azért félteni, ha italozásra, vagy más bódító szerek használatára került a sor. B-t sem, és engem sem.

Enyhén borközi állapotban érkeztünk a Rockwell Klub elé, ahol a kidobó közölte, hogy ingyenes a belépés pároknak, ha ennek tanújelét adják (a minimum a nyelves volt). Hát, mondtuk, hogy nem, mi sosem, szépen kiperkáltuk a belépőt, pedig több jutott volna piára, de akkor még mindig nem esett le, mi ez a csók-akció, egyszerűen perverz kukkolók az emberek, nincsen mit csinálni. Bent a buliban aztán kiderült, hogy nem nagyon lesz pénzünk piára, ki kellett menni az egyetemi boltba olcsóbb italért, és azt meg nem vihettük be a buliba, hanem az egyetemi parkban fogyasztottuk el, különben is, B már nem állt a helyzet magaslatán, mármint közérzetileg. 

Aztán a parkban egy kicsit egymásba gabalyodtunk, a poén az egészben csak az, hogy amit nem csináltunk meg a kidobók előtt pénzért, utána hajnalig gyakoroltuk a parkban fagyoskodva ingyen. Hiába, az ilyesmi nem megy vezényszóra, csak önkéntes alapon, úgy látszik. Aztán szépen hazamentünk, mindenki a saját lakhelyére, A felébredt, ahogy vetkőztem, hogy lefeküdjek mellé az ágyba, kérdezte, hogy milyen volt B-vel, jól éreztük-e magunkat. Mondtam, hogy persze, csak egy kicsit fáradt vagyok, B-vel én mindig jól érzem magam. Kivéve pár évvel később, amikor már B-vel jártam, nem éreztem jól magam sokszor, de erről már senki sem tehet. Tanulság: mindenki becsülje meg, amije van, A-val nagyon elbasztuk, B-vel is. Most E-vel vagyok, nagyon remélem, hogy véglegesen, és megbeszéltük, hogy nem tartunk V-napot. Ne is.

0 Tovább

vallási tematika

Érzésem szerint még a verseket kéne ráncba szedni, vagy egy kicsit frissíteni... meg a tumblr-es linkoldalt beintegrálni, és rendben lennénk.

Terveim szerint a versrovatom is újabb két taggal bővül majd, az 1+1=2 (egyre inkább úgy tűnik, ez lesz a végleges cím) kiegészül a vallásos megszólalásmódú alkotásokkal. Igaz, hogy a Dokk.hu-n általában leszarozzák a verseimet, én meg mondjuk röhögök rajtuk, hogy háhá, de amatőrök vagytok b+, ráadásul mélyen stíluson aluli, amit csináltok. Persze, ez csak az odavetett, dilettáns kritikák kapcsán fogalmazódik meg bennem, alapvetően semmi baj a Dokk.hu-val, mindenki úgy szép, ahogy van, én még minig azt mondom. Naszóval, két verset hoztam, egyet a postr-es időkből, egyet pedig a közelmúltból. A közös bennük az áhítatos megszólalás, az Istent mindenhol kereső ember lelki tusája, amibe alapvetően mégiscsak vissza-visszatérően, már-már refrénszerűen belevegyül a pornó-motívum, mint olyan. Szerintem harmonikusan illeszkedik a többi versem gondolatiságához, fel sem tűnik szinte a kenetes felütés. Nem tudom, mondtam-e már, hogy szerintem így egybeolvasva képvisel igazán értéket az egész, vagy közvetít egyfajta hangulatot, egy-egy kiragadott vers még nem árul el semmit a mögötte tátongó versuniverzumról. Egyedül egy versemnél rezeg a léc, a Rohadt jenki fickónál, mert az egyrészt átköltés, másrészt semmi köze az egészhez, szóval azt valószínű, kiveszem, egy lépés hátra, kettő előre, jobbra egy, balra kettő, sasszé, és vége, egészségünkre. Voilá:

I. Fohász a Postrhez

Mi atyánk aki én vagyok
Szenteltessék meg a poszterem
Jöjjön el az én exportom
Legyen meg az én Wordpressem
Miképp ott nálatok
Itt is egy XML
Mindennapi blogolásunkat add meg nekünk ma
De bocsásd meg a mi pornóinkat
Miképpen mi is megbocsátunk LiteraGeeknek
És ne vígy minket a blog.hu-ra
De szabadíts meg a depótól
Mert tied a tartalom a látogatás a feliratkozás
De nem mindörökkön örökké

Ámen

II. Egyszuszra


Testvérem az Úrban,
ne keseregjen a te szíved
az internetpornó
jelenvalóságán,
merthogy
mindenek, mik e világban vannak
teremtettek vala Istentől,
legyen meg a te VR kukkered
hogy látva láss,
és a te headseted az hallásra,
és ne káromoljad te
a te felebarátaidat,
és ne lakjék harag a szívedben,
csekély értelmű de annál serényebb
onleányaink buzgólkodásai iránt,
kik zsenge szüzességüket
bedobván a közösbe,
tudásuk legjavát adván
internet népének okítására
mártíromságról tevének tanúbizonyságot,
midőn erényüket áldozák
egy utánuk következő boldogabb nemzedék
megkönnyebbülésének oltárán,
ámen (,áldás, békesség).

Különben meg, ha tényleg kötetbe rendezném valaha, akkor már hozzá csapnám az egész Zsarnai-trilógiát, nájlonszatyrostul, és az ehhez a témakörhöz még köthető 1-2 írást, plusz a játékokat valami adathordozón, szóval úgy lenne verses könyv, hogy furán, erős átvezető szövegekkel, és persze néhány originális íráskával. Hadd ne mondjam, lassan érik (nem a pofon, hanem ez a projekt). Amúgy most vetődött fel igazából csak az ötlet, de abszolúte nem hülyeség. Aztán persze még megírnék valami komolyat is, mielőtt bekrepálok.

5 Tovább

analízis: a szellemi javak prioritása

Hol is kezdjem? Remélem, mindenki ráér, mert akkor oké. Most egy kicsit analízisbe megyünk. Szóval gyerekkoromban nekem visszatérő félelmem volt a haláltól, vagyis nem mertem elaludni, attól való félelmemben, hogy nem kelek fel többet. Ennek megfelelően sokáig azt gondoltam, hogy én egyáltalán nem is alszom. Talán így is volt. Folyton azon járt az eszem, ha nagyon öreg leszek, majd jól nem fogok elaludni soha, és akkor így örökké élek majd, illetve nagyon sokáig. Ezt a témát úgy zártam le magamban, hogy én sohase fogok meghalni, és ezentúl nem is féltem a haláltól. Halandóságomra érdekes módon a betegségem döbbentett rá, akkor viszont olyan transzcendens élményeim voltak, ami talán a halálból visszatérteknek, ami alapján pedig már nem félek a haláltól. Na, jó, de hogy jön ez ide? Elmondom. Mivel a családom révén akkoriban elég erőteljes ateista impulzusok értek, kezdtem vészforgatókönyvet kidolgozni arra az esetre, ha mégiscsak valahogy beadnám a kulcsot. Mivel Istenben nem hittem, az a magyarázat pedig kevésnek bizonyult, hogy a "gyerekeinkben élünk tovább", elhatároztam, hogy nekem csakis szellemi gyerekeim lesznek, és életcélom, hogy maradandót hozzak létre a világban, szóval, hogy nyomot hagyjak, tehát legyen rá valami bizonyíték, hogy itt éltem ezen a Földön valamikor. És mivel egy egész sor dologhoz nem értek (pl.: grafika, zene), az írás révén láttam ezt akkoriban megvalósíthatónak. Az a fura, hogy még most is így látom. Igaz, valószínűleg 2-3 db xml file-nál több nem marad utánam, de ha ezek valamikor is valakinek okoznak majd valamit, vagy hasznát veszi valaki a halálom után, talán megérte.

vagyon

Szóval, amikor pályát kellett választani, két dolog jöhetett számításba: a számítástechnika, és a magyar. Programozásból elég hamar megszedtem volna magam, ha csak a pénz érdekel, de mivel a családomnak volt elég belőle (tudom, persze, abból sosincs elég), elhatároztam, hogy inkább élményeket és tudást szerzek, ami konvertálható esetlegesen gondolatok formába öntésére, és közlésére. Akkoriban ennek a terepe egyedül az irodalom volt, magyar szakra mentem tehát, hogy közel legyek ezekhez a szellemi dolgokhoz, az úgynevezett materiális javak, mint autó, ház, meg mit tudom én még, mi jönne ide, használati tárgyak, teljes mértékben hidegen hagytak. Érdekes, hogy amikor bementem a tesómmal közös házunkba, elképedtem, hogy mi mindent felhalmozott, amikor állítólag nem keresett semmit, mindent, ami egy férfit férfivá tesz egyes nők szerint: szerszámok, ruhák, satöbbi, ömlesztve minden hasznos és haszontalan mindennapi tárgy. Most kint van Angliában, összeügyeskedett ott magának egy házat, méghozzá úgy, hogy különösebben magas kereset nélkül, helyezkedni, élni tudni kell.

Nekem viszont minden vagyonom szellemi természetű. A nagyszüleim két dolgot bíztak rám: 1. az a tiéd, amit megeszel, 2. a tudást senki nem veheti el tőled. Akkor a 2-es pontot nem értettem, most már kezdem pedzegetni. Érdekes, hogy világéletemben egészséges voltam, annak ellenére, ahogy éltem (húst hússal, a miskolci éjszakákat ne részletezzük, mert az már konkrét dohány-, és szeszipari reklámnak minősülne esetleg.) Az italt is a szellemi izgalom miatt kedveltem meg, amit nyújtott, betegségem szellemi természetű. Az eredeti szakmám programozó, szintén szellemi dolog. Érdekes, hogy tanulmányaim során nem sok helyen szereztem papírt, de ha érdekelt a téma, a koszon kívül is ragadt rám valami általában.

És akkor, ugye, az egyetem 4. évében jött a pszichiátria. Nem az bántott, hogy hetekig altattak, hogy nyálcsorgatásig gyógyszereztek, hanem az, hogy kétségbe vonták a szellemi szintemet, és a mai napig kétségbe vonják, az ambuláns lapomon még mindig én vagyok a keleti régió legnagyobb debilje, annak ellenére is, hogy a gondnokságot levették. Az egyetem folytatását kifejezetten ellenjavallta az összes orvosom, utána meg kérdőre vontak, hogy miért nem fejeztem be. Számtalanszor elmondták, hogy amolyan Windows-os mintára ezek után már csak csökkentett módban fogok futni, dementia praecoxom van, szellemi hanyatlásom látványos. Napi szinten kell megküzdenem azért, hogy ne nézzenek debilnek, holott az egyetemen a legintelligensebb emberek voltak a barátaim. Szóval nem választottam jól kereső munkát, a szüleimnek sem nyaltam be csontig egy külföldi kulipintyó reményében (bár kétségkívül szellemi munka az is, meg némi gerinc-bántalom kérdése), és anyámnak lehet, hogy nehéz lesz feldolgozni, hogy még ezek után sem megyek el kőművesnek, vagy festőnek, mint ahogy azt ő szorgalmazná. Talán italmennyiségben tudnám hozni egy kőműves szintjét, akkor meg már úgyis mindegy, nem igaz? Persze, nekem "másként kell segíteni". A beteg emberek "másképpen szeretnek". Satöbbi. Dugják fel maguknak a másságukat. Az a hülye, aki ezeket a lózungokat kitalálta.

Na, mindegy, nem részletezem az életkörülményeimet, mert bizonyos vagyoni helyzetből nézve siralmasak, de érdekes módon én mégis így érzem jól magam. Otthagytam a munkahelyemet is, mert hátráltatott a szellemi dolgaim kibontakoztatásában, és ha nem alkalmaznak szellemi munkakörben, akkor is képzem magam, intézményes keretek között, és azon kívül, jó, leginkább azon kívül, és a szüleim nem értik, hogy ha már beteg lettem, miért nem vagyok mintabeteg, miért nem varrom a gombolyagokat havi 40 ezer forintért, minden fillért számon tartanak, amit rám költenek, és írják a kölcsönt, és még szerencse, hogy ennyiben is segítenek,  persze pusztán pedagógiai célzattal, hogy tanuljam meg értékelni a pénzt, és "jöjjön meg az eszem", és sürgősen menjek el Kőmíves Kelemennek. Kabátban, gondolom. Mondjuk annak ellenére, hogy szellemi dolgokban jeleskednék főleg, de persze azok közül is azokban, amihez kedvem van, munkát nehéz lesz találnom intézményes szinten, skizofrén diagnózissal, debil státusszal, szóval minden jel arra mutat, hogy esetleg önállóan, saját vállalkozásban kell majd valamivel foglalkoznom, leginkább infomatikával, mert bár az írás közelebb áll hozzám, valamiféle anyagi biztonságot nem árt azért, ha megteremtek magamnak. De elmondanám, hogy nem halmoznak el ajánlatokkal, nem üldöznek munkával, ilyen rehab munkával bármikor megtalálnának, de azt hiszem, már kidolgoztam magam ebből a körből. El kellene fogadni, hogy így vagyok boldog, és kész. Nem követelek milliós esküvőt, budapesti, nyíregyházi, miskolci, angliai ingatlanokat, annyit szeretnék, hogy hagyjanak úgy élni, ahogy én akarok, már lassan 40 évesen. Olyan nagy kérés ez? :-(

0 Tovább

digitalizálás, konzerválás, megújulás

Aki ismerős errefelé, annak pár dolog feltűnhetett, aki pedig nem, annak elmondom. Nem, semmiféle lelki duma nem fog következni, se moderációs, se netikettes, se GYIK, se semmi. Még azt sem mondanám, hogy bárkivel bármi gond lenne (na, jó, néha velem), mert mindenki úgy szép és jó, ahogy van.

Lényegében olyan nagy design váltás sem történt, bizonyos helyeken bizonyos blogok abból állnak ki, hogy hetente design váltás van, és ezt bejelentik. Itt, ami történt, úgy nevezném, ahogy a címben fogalmaztam, plusz még egy kis megszüntetve megőrzés, ami annyit jelent, hogy a fokozatos, lassú arculatváltáson túl szemléletváltás tört ki... vagyis történt, értem ezalatt elsősorban a saját néven való publikálást általában mindenféle platformon, ahol elérhető vagyok. Ez tervbe volt véve régebben, de hogy egyszer be is következik... hát... "tudtam, de nem sejtettem", hogy egy klasszikust idézzek.

Jó, blogom elérhető, twitterem elérhető, mindent meg lehet nézni, mindent ki lehet próbálni, annyi újdonság van, hogy a blogbejegyzések linkjei tumblr-en is ki vannak emelve, ami mintegy ilyen képeskönyv-szerűen tartalmazza a már a Reblogon született bejegyzéseimet, idegen nyelven amolyan grid elrendezést valósít meg, majd igyekszem beleintegrálni valahogy a blogba, már tudom is nagyjából, hogyan, de egyelőre hadititok (http://nemvagyokbeteg.hu).

Nagyon jó. Ami még a témához kapcsolódik, a játék menüpont fokozatos megújítása, döglött linkek újraélesztése, és a nagy fejtörést okozó Android részleg publikálása, ami egyelőre 2 db, tökéletesen játszható, de kisebb-nagyobb szépséghibával rendelkező játékom közszemlére bocsátásából állna.

1. Az unalomig ismert és sulykolt Halál a pszichiátrián eredeti verziója, érdekessége, hogy teljes nevekkel, ugyanúgy, mint én vállalom a nevem, vállalják ezek az emberek is, tudtommal semmi hazugság nincs benne beleírva, a fantázia szerepe alig-alig tetten érhető a játékban.

2. A Sokkoló nevű "Anica-remix", ami színtiszta kalandjáték, már inkább egy, a fantázia irányába elmozduló disztópiát jelenít meg, a szereplőkre homályos utalgatások, célozgatások vannak, konkrétum nemigen szerepel bennük. Ennek tegnap tettem fel az androidos változatát. Kissé leértékelt áru számba megy, mert egy hibaüzenetet dob az elején, de ettől függetlenül mint mondtam, tökéletesen végigjátszható, majd rendezünk egy versenyt, lol.

Oké. Pár gondolat erejéig még foglalkoznék ezekkel a játékokkal, és az apropóból, amiből születtek. Vajon miért gondolták ma Magyarországon akármelyik pszichiátrián, hogy egy évek óta írogató bloggerrel majd ők jól elbánnak, és szó szerint nyálcsorgató zombivá gyógyszerezik, majd elküldik egy demens elfekvőbe, vagy akár csak a gerontopszichiátriára? Mivel ellent mondtam, valóban az lett volna a hosszú távú megoldás, hogy kizáró gondnokságot kérnek rám, majd tényleg elvitetnek? Kinek állhattam az útjában? Kinek ártottam én, hogy sürgősen el kellett volna engem abban az időben tüntetni? De azt gondolom, hogy jól döntöttem, hogy maradtam, nem használt sem fizikai, sem lelki, sem jogi ráhatás, maradjanak itt ezek a kis androidos amatőr kezdeményezések annak örök bizonyítékául, hogy senkivel nem lehet majd okkal, vagy ok nélkül büntetlenül kiszúrni semelyik kórházban, mert a fene tudja, talán csak fecseg, de talán van egy kis íráskényszere, pici programozói vénája, kisded játékainkból máris egy kósza beteg játékába kerülhetünk így bele, hogy most már örök időkig mi legyünk a főellenfél valami játékban egy-egy ismerősünk telefonján, esetleg.

Utóiratként még annyit elmondanék, hogy hála istennek nem tartom magam annak az élősködőnek, aminek a drága intézményvezető főorvos úr annak idején elmondott, akit mintegy tajgetosz-pozitívként sürgősen demens elfekvőbe kell szállítani, érző, gondolkodó embernek tartom magam, aki reflektál a külvilág történéseire, az életet "a maga teljességében szeretné megélni", cselekvő, társadalmi értelemben tenni tudó és akaró embernek tartom magam, és nem utolsó sorban Naplóírónak, aki ebben a XXI. századi érában nevezhető bloggernek, akár, vagy a t*k*m tudja.

Ja, még egy aktuális kép, együtt fotózkodtam Mályiban a számtalan nonprofit sorstársi blogot fenntartó és üzemeltető (köztük a bura.hu-t) Gácsi Krisztiánnal, talán egy kicsit be is csíptünk, hogy enyhe eufemizmussal éljek, de ez csak a tali hevében történt, szerencsére egyre ritkább az ilyesmi.

Egyelőre csak az én képemet rakom fel, mert Krisztől még nem kértem engedélyt... Mondjuk így úgy tűnik, mintha egyedül iszogatnék, de nem baj... különben meg amúgy is azt hittem, h csak villámlott...

Sziasztok, minden jót!

3 Tovább

Trendhim felkérés

A Trendhim nevezetű, dán cég keresett meg azzal a kérdéssel, hogy lenne- e kedvem együttműködni velük. Még sose volt ilyen felkérésem, de örömmel osztom meg a tapasztalataimat a cégről és a termékről egyaránt.

Egy fekete paracord karkötőt választottam tömör fém csattal, ami sportos, vagány és férfias egyben. A paracord karkötők egyre népszerűbbek lettek az elmúlt években, leginkább a fiatalok körében. Azon kívül, hogy nagyon divatos, a legtöbb ember nem is tudja, hogy milyen hasznos tulajdonsága van. Maga a tárgy a túlélő karkötő nevet kapta, hiszen az anyaga általában 250 kg teherbírású ejtőernyőzsinór, ami kibontva akár 3 méter hosszúságú is lehet.

Nagyon fontos, hogy a karkötő jó minőségü anyagból legyen, ezzel biztosítva saját biztonságunkat és a termék károsodását egy-egy meleg nyári napon.

A Trendhimnél a kiszállítási idő általában 1-5 munkanap, azonban ha a bármiféle probléma történne a választott termékkel egy egész évig ingyenesen visszatérítik az árát. Szerintem ez egy nagyszerű kezdeményezés, hiszen a cég telephelye Dániában van.

Az én karkötőm fekete színű, mint már említettem egy ezüst színű fém csattal van ellátva, ami elegánsabbá teszi a karkötőt. Anyaga az ejtőernyőkhöz is használt nejlonzsinór, ami használat esetén teljes biztonságot nyújt a viselőjének. Szélessége 2 cm, hosszúsága 23 cm, azonban hogy viszonyítani tudjunk, elmondom, hogy egy átlagos férfi csuklóvastagsága 18 cm.

Ha a többi paracord karkötőt szeretnétek megnézni, akkor itt találjátok:

https://www.trendhim.hu/karkotok/paracord-karkotok-c.html


Ha valakinek tetszenek a termékek, csak ajánlani tudom a céget, megbízhatóak és rengeteg kiegészítőjük van férfiaknak, teljesen korrekt áron.

2 Tovább

Vagyonnyilatkozatom + előmenetelem

Ólrályszi. Kemény egy hónapot húztam le az önfoglalkoztatás világában. Milyen eredménnyel?

Azt hiszem, az egész hónap a tervezéssel, és az alapok lerakásával telt el. Bár van pár ismerősöm, akik függetleníteni tudták magukat munkahelytől, ágytól, asztaltól, satöbbitől, azt hiszem, ez az egészségesek világában is a kisebb hányada a népességnek. Hát még az ilyen comme ci, comme ca embekének, mint én, aki, ha akarja beteg (a leszázalékolási bizottság előtt, és a diákhitel-tartozás elengedésekor), viszont a bíróság előtt vérig van sértve, ha erre való hivatkozással korlátozzák a jogait, és hol cinikusan, hol dühödt támadással ostorozza a pszichiátriát ezért, és minden követ megmozgat, mindent bevet, a TASZ-tól elkezdve a volt munkahelyének elnökségi szintjéig, hogy nyomást gyakoroljon ott az ügymenetre, miszerint neki kutya baja.


Na, jó, ennyit az önkritikáról. Egyébként is, ki sajnálna 1-2 rongyos misit egy díszskizó fenntartására, pláne a vagyonnyilatkozatok közzététele kapcsán, amikor a sokkal kirívóbb esetek sem szúrnak szemet. Sőt, legyintünk rájuk. Tekintsük ezt egy sajátos vagyonnyilatkozatnak, és felejtsük el. *Amikor felébredünk, semmire sem fogunk emlékezni.* ++ Továbbra is az állam tart el [pénzzel], a szüleim tartanak el [kajával], barátnőm tart el [lakhatással]. Plusz van egy fél házrészem egy olyan lakóövezetben, aminek az árát a hátralévő életem folyamán is képtelen lennék elinni, mivel hamarabb exitálnék májcirrózisban, minthogy végére érjek a pénzemnek. Jó, jövőm így hát - egyelőre - biztosítva van. Most összegekkel nem dobálóznék, megtettem már korábban, sokszor.


A népesség egy jelentős hányada a garázskocsmákban, egy másik réteg pedig a parlementben szunyókál a délelőtt folyamán, én legalább úgy teszek, mintha nagyon is érdekelne a php, és a szoftverfejlesztés egy jelentős fázisával töltöm el mindennapjaival, ami talán a legfontosabb itt is: tervezéssel, spekulációval, ábrándozással, ki hogyan nevezné. Nem árulok el nagy titkot, hogy ez a tevezés, ábrándozás egész konkrét álmodozásba torkollik néha, abban az értelemben, hogy vagy elszunnyadok az íróasztalnál, vagy egyszerűen keresek alami fekvőalkalmatosságot, és ott. Annyit máris tudok, hogy a programtervezés magasabb prioritást élvez a munkahelyeken is, mint maga a konkrét programozás, így hát - gondolom - nem árt, ha ebben is szert teszek néminemű gyakorlatra. És hogy mit végeztem? Szégyen, nem szégen, ez alatt az idő alatt tagadhatatlanul felmerült bennem néhány gondolat a záró dolgozatommal kapcsolatban (is). Bár inkább csak egyik témáról a másikra ugráltam, amikor kétségeim merültek fel annak a szakadéknak átugrásával kapcsolatosan, ami szellemi szintem, és felkészültségem, valamint a záró dolgozat által támasztott követelmények között tátong.

vagyon self-criticism


Most nem szeretném részletezni, micsoda Szkhüllák és Kharübdiszek között hányódtam ebben a belső viharokkal teli időszakban, elég legyen annyi, hogy alapvtően 4 égtáj irányába láttam meg felsejleni a part körvonalait: első célpontom egy JAVA mush kliens-szerver alkalmazás elkészítése volt, de ahogy időm egyre fogyott, mindig alább adtam a tervemből, ennél fogva egy WorPress sablon felépítése az alapoktól lett volna a következő állomás, aztán utána egy b2evolution skin legyártása, már nem az alapoktól, végül a "gányoljunk össze akármit php-ben!" felkiáltással egy önálló, ámde igen kezdetleges blogmotor megírása mellett döntöttem, Debilitas munkacímet adva neki, a nyilvánvalóan kezdetleges, együgyű, fantáziátlan és igénytelen, mintegy frankensteini nívójú másolatát életre hívva ennek a fajta - egyébként jobb sorsra érdemes - naplóbejegyzések közzétételére (is) alkalmas felhasználói felületnek.

Na, jó, itt tartok most, szerintem egyelőre ennyi mára elég belőlem, lehet emésztgetni. :-)

1 Tovább

Gamer Girl? Girl Gamer? Cosplay!

Vissza a játékok világához. Ezúttal nem konkrét játékokról lesz szó, nem is női játékfejlesztőkről, hanem női játékosokról. Régebben volt már róla szó, hogy az amatőr kalandjátékok világában enyhén szóla felülreprezentáltak a transznemű lányok, nők. Nem véletlenül. A videojáték népszerű propaganda felülete a transznemű kisebbségnek, művészi formában fejezik ki önmagukat, céljuk ezzel önmaguk megértetése, és elfogadtatása, legkevésbé pedig ennek reklámozása, vagy feltűnés keltése, mármint általában. Ld. Transznemű játékfejlesztők, játékkritikusok I., Transznemű játékfejlesztők, játékkritikusok II, Egy átlagos fiatal transz nő naplója, stb... lassan készül a befejező rész, hehe...

Átmenet: indie, majd kereskedelmi játékok arca: Zoë Quinn

/Wikipedia: Zoë Quinn/

Jó, tegyük fel, hogy gyakran ők tematizálják az amatőr (indie) játékfejlesztés igen nagy százalékát, de persze, "mezei", női játékfejlesztő is akad bőven. Álljon itt átmenetként az amatőr és a kereskedelmi játékok keresztútjánál Zoë Quinn, aki a Depression Questtel amatőr szinten kezdte, de ma már leginkább a kereskedelmi játékok irányába kacsingat. És legyen ő egyedül az átvezetés az indie, és a kereskedelmi játékok között, ahol viszont merőben új viszonyulást és hozzáálást találunk.  Ameddig az indie játékfejlesztés sztárjai maguk az alkotók, a kereskedelmi játékok világában a fő hangsúly a fogyasztóra, a fizető vendégre tevődik át. Hogy ki fejlesztett egy adott kereskedelmi játékot, az említés szinten marad, annál is inkább, mert itt nem személyekről, hanem cégekről, márkanevekről brandekről és egyebekről van szó. A kereskedelmi játékok világában az ember, a hős, a személy, csakis a játékos (ma már gamer).

Kereskedelmi játékok, gamer, cosplayer: Alodia Almira Arraiza Gosiengfiao

Aloida egy csapásra lett híres gamer és cosplayer*, ahogy nővérével, Ashley-vel feltűnt egy Fülöp-szigeteki manga magazin címlapján.  * A cosplay (costume play), kosztümös játék röidítése, valójában egy performansz művészet, a cosplayerek kosztümben jelenítenek meg bizonyos karaktereket, nem ismeretlen a szerepjátékos szubkultúrában, de az anime és manga világában is igen elterjedt. Aloida Gosiengfiao az Animé Club nevű internetes videojátékos és anime közösség tagjaként vált a cosplay mesterévé. Játékokhoz való vonzalmát a modell és cosplayer Aloida nem egyszer megörökítette, például a DeviantArton elhíresült két fotója a Gamer I. és Gamer II. minduntalan visszaköszön, ha valaki netán van olyan elvetemült, hogy gamer lányok fotói után kutat az interneten. Itt egy paradigmaváltás történt: az indie játékfejlesztő nők mellett, vagy inkább helyett a kereskedelmi játékok felhasználói kerültek a középpontba, őket nevezik Gamer Girlnek, vagy Girl Gamernek.

/The Gamer I. by blackmage9, DeviantArt/

/The Gamer II. by oraneish, DeviantArt/

Aztán ezen felül vannak még divatos gamer csajok, örök vita tárgyát jépezi, hogy vajon melyik az igazi játékos lány, és ki az, aki csak kéjeleg játékosnak öltözve, de inkább vetkőzve. Most nem csinálunk belőlük toplistát, néhány megosztó vélemény azért található a kérdésben, ezt néhány vicces grafika igyekszik nekünk bemutatni, természetesen a telesség igénye nélkül:

0 Tovább

miféle földalatti harc

Tegnap kontrollon voltam. Megkaptam az abilify injekciót. Természetesen előjött az ilyenkor menetrendszerűen jelentkező használhatatlanság, fáradtsággal egybekötött pörgés, inkoherens gondolkodás, szóval hoztam a legjobb formámat. Bevallom őszintén, egy kicsit még mindig kóválygok. Az abilify tablettától hosszú távon nálam jelentkező inkontinencia részlegesen vissza-visszatér az injekciós változatától is, talán azért nem ilyen erős formában, mivel nem a gyomromat irritálja, hanem egyenesen a véráramba jut, onnan pedig közvetlenül az agyamra fejti ki a hatását. Az abilifynak ezt a hatását a hivatalos pszichiátria nem ismeri el, sem intézményesen, sem személyenként, de egy dolgot biztosra veszek: idős, vagy kevésbé idős koromra pelenkában, vagy gumibugyiban végzem. Szóval elképzelhető az egyéb gyógyszerek mellékhatása, hogy inkább pisikaki egybe' az abilifytól, minthogy zombi üzemmód bármelyik másiktól. Valóban, a legmodernebb antipszichotikus készítmény az abilify, és az azonos hatóanyagot tartalmazó explemed. A zombi üzemmódnál nem az a baj, hogy az ember lassú, hanem az, hogy valóban átéli az élőhalott lét minden kínját... Persze nekik még mindig lassú vagyok, rá is vezették az ambuláns lapomra. Meg kérdezték, hogy kijövök-e a szüleimmel.

- Miért, drága Főorvosnő, Ön kijön a szüleivel? - vissza kellett volna kérdezni.

Számomra fontos referenciaszemélyek állítják egybehangzóan, hogy nem vagyok lassú, de a pszichiátereknek valahogy mindig túl lassú vagyok. Persze az is igaz, hogy január 9-ig egyáltalán nem tudtam ügyeket intézni, vagy csak csapnivalóan, aztán mintegy varázsütésre, egycsapásra visszanyertem ügyintézi képességemet. Van ilyen. Rousseau is épen Diderot-hoz tartott Vincennes-i börtönébe, amikor a dijoni akadémia pályatételét kézhez kapta, és megvilágosodott, majd megírta az Értekezés a tudományokról és művészetekről szóló nyertes pályaművét. Na, így világosodtam meg én is a nyíregyházi járási bíróságon, amikor a bírónő kimondta a gondnokság eltörlését, illetve megszüntetését. 3 évig tartó béklyó hullott le rólam: ügyeim azóta magam intézem. Lehet, hogy ha meglesz az OKJ-s bizonyítványom, utána meg esetleg a diplomám, hirtelen felgyorsulok, ki tudja?

De nemcsak ez a lassúság zavar, hanem a többi latin kifejezés, ami mind arra utal, hogy én autisztikus és debil volnék, amellett, hogy paranoid skizofrén, erősen szorongó, és nem-organikus inszomnia kínoz. Egy hozzáértő személy elmondta, hogy a térségben az én diagnózisom valószínűleg a legrosszabb, ez tekinthetem búcsúajándéknak a K.....v-érából, eredetileg azért kaptam a térség legnegativisztikusabb diagnózisát, mert az intézményvezető főorvos úr bizonyos borítékok hatására szintén megvilágosodott, és a teljesen tökéletes státuszomat átírta a lehető legrosszabbra, persze szüleim kérésére, kellett akkor nekem a rokkantnyugdíj, vagyis családilag rá voltunk szorulva (k..vára), és bizottság előtt álltam.

Ez mind szép és jó. Node hány éve is ennek? Megvan jó 4-5 éve is tán. Azóta már a harmadik kezelőorvosomnál járok, a státuszom azóta is autisztikus, negativisztikus jellemvonásokat sugall, mint aki tkp debil. Na, ez most csak azért érdekes, mert hogy ha, és feltéve, elvégezném a tanfolyamot, akkor egyből jön a pofáraesés. Ki alkalmazna egy szorongó, negatív, autista debilt? Hamarabb feltételezik, hogy vásároltam egy szoftverfejlesztő bizonyítványt, minthogy azt gondolnák, hogy az egész keleti part pszichiátriai vezetője valótlant állítana, vagy olyat írna alá. Nem én csalódtam a kezelőorvosaimban elsősorbn, hanem a környezetem, barátaim, ismerőseim, munkatársaim, már akit érdekel a téma, és ért hozzá. Minden erőmmel próbáltam csitítgatni őket, és elbagatellizálni az ügy jelentősségét, de jobban belegondolva, tényleg a jövőm a tét egy kezelőorvosi vélemény kapcsán: mindössze annyi áll, vagy bukik rajta, hogy alkalmaznak-e munkahelyen, illetve mehetek-e egyáltalán továbbtanulni, vagy kiszórnak az alkalmassági rostán.

Bár refrénszerűen visszatér nálam, hogy végigpróbálták velem az egész repertoárt: fizikai, kémiai kényszerítést, később jogaimat korlátoztak egy alig átlátható jogi procedúrával, az utolsó felvonást a Hodászi demens-skizofrén elfekvő jelentette volna, ahol a tagság általában halálig tart. Ehhez képest, már csak annyit tehetnek, hogy rossz híremet keltik a világban, bármerre is járok, az egészségügyi adatbázisban szerepel, hogy szegény nagyon hülye, aztán csodálkozom, hogy mindenhol úgy beszélnek velem, hogy artikulálnak, és a leírás szerint, fogyatékosként kezelnek. Csak egy péla. A leszázalékolási bizottságnál a szoc. ápoló csaj: "Róóóbíííí, meg túúdóód móóóndaníííí, hány évesek a szűűűleííííd?" Először úgy néztem rá, hogy majdnem leszúrtam a szememmel, aztán a másik pillanatban szerettem volna rá borítani az asztalt, végül számoltam x-ig, és nyugodtan, bár enyhe bizonytalanságot csempészve a hangomba, belementem a színjátékba.

- Ööö... hhaaatvaannn... kettő, úgy tudom.

Mindenesetre a játszma az utolsó felvonáshoz érkezett: Mindenki egészségenek tart, kivéve a kezelő orvosom, illetve a kezelő orvosaim. Előttük mindig sík hüye maradok. Hiába küzdöttem, gyógyszerekért, szabadságért, a jogaimért, hivatalosan egy címeres ökör vagyok, Sötét Szabolcs legnagyobb marhája, legalábbis a diagnózisom szerint. És ez nem vicc, ez nem költői túlzás. Néha már kíváncsi vagyok, nem áll-e egy szürke eminenciás, esetleg egy egész csoport belőlük az események mögött. Mert az, hogy amiket írok, nem tetszhet mindenkinek, az nyilvánvaló. És általában nem szegény, magatehetetlen embereket piszkálok az írásaimban, hanem befolyásos klientúrával rendelkező, elismert pszichiátereket. Ja, hogy most is ezt tettem? Jaj, bocsi...

1 Tovább

Magánügyek keresőoptimalizálása

- Miért nem teszi ki nyíltan a foltozni való rongyos batyut? - mondta a bakter az anyósának, amikor megtalálta a gatyamadzagot a levesében. Mármint az Indul a bakterházban, ami nem a kedvenc filmem, bár tagadhatatlanul igen erőteljes mondatok hangzanak el benne, szóval általában még az is értékeli az elhangzó szövegek nyelvi megformáltságát, akit esetleg nem tud azonosulni különösebben sem a szereplőkkel, sem a filmbeli környezettel. Amit én értékelek benne, az az eléggé soványka folklorisztikus szál, ami végigvonul a filmen a háttérben, és helyenként annyira elvékonyodik, hogy szinte észrevehetetlen. Na, de most itt nem erről lesz itt szó. :-)

Hanem csak arról, hogy miért nem teszem ki a rongyos batyut, vagyis, ha 1. levették rólam a gondnokságot, 2. eljöttem a munkahelyemről, vajon miért nem rukkolok elő valami vérlázítóan fantasztikus, újszerű meglátással, amit a fennálló körülmények miatt nem mondhattam ki. Azért, mert nincs ilyen. Amit akartam, burkolt, vagy kevésbe burkolt formában elmondtam a témáról. Szerintem a már itt elhanzottaknak kellene magukért beszélniük, az ügy érdekében eddig annyit tudtam tenni, hogy megváltoztattam néhány honlapcímet, vagy blogcímet (minden blog honlap, de nem minden... na jó, hagyjuk), és bizonyos helyeken a nickneveimet, néhány helyen a teljes nevemet használom, néhány helyen mást, ha valaki találkozna más jellegű írások kapcsán a nevemmel, egyébként Papp Róbert vagyok, jó napot kívánok. Ha valakit is érdekel, eddig miért nem tettem meg ezeket, erre az lenne a válaszom, hogy nem akartam a szakkörbeli pajtásaim előtt mindenáron felfedni magamat, a másik meg, hogy minden, amit mond, a bíróságon felhasználható, szóval tudjuk... Amúgy, ezek után, hogy beszámíthatóvá nyilvánítottak, beperelésileg hogy fog a sorsom alakulni, nem tudni, nyilván nem fogok többet dehonesztáló kijelentéseket tenni senkire. Legalábbis név szerint. :-D

A dolgok állásáról még annyit szeretnék elmondani, hogy nem tudom, mennyit fogok itt még pszichiátriával foglalozni, de azt viszont érdemesnek tartom megjegyezni, hol helyezkedem el a pszichiátria-antipszichiátra képzeletbeli tengelyén. Hát, leginkább sehol. Egyfajta radikális pszichiátriakritikát képviselek, én, egy személyben, még a hozzám közel állók közt is egyedülállóan, ami mindkét oldalról tekintve bosszantó, és idegesítő, hogy akkor mit akar ez a faszi, hát, elmondom, mit akarok, minél kevesebb kontaktot az orvosommal, aki történetesen éppen a térség vezető pszichiátere (milyen érdekes), és adják be az anyagot, mint egy rossz narkósnak, ameddig szükséges, aztán alászolgája.

Úgy gondolom, a skizofrénia hívószó a címben blogos körökben nem ismeretlen, érdekes annyibban, hogy figyelemfelkeltő, és bizonyos számú látogatót vonz, széles körű népszerűségre azonban véleményem szerint nem számíthat, mint ahogy a fogalomkör sem, amit manapság takar. Viszont nem ebből a megfontolásból választottam, hanem a rongyos batyu kitétele miatt, hogy merjük végre nevén nevezni a dolgokat, nem kellenek sem ironikus, sem eufemisztikus megfogalmazások, hiszen a blogszakma elvárja, a keresőmotorok elvárják, meg amúgysem nem árt, ha a cím arról szól, ami a téma, de legalábbis köszönőviszonyban van vele. Mondjuk magyar nyelv és irodalomból középiskola első osztályában elmondják már ezt az infót, ha jól tudom, A kulcs című novella kapcsán (az érdeklődőknek esetleg még hamarabb), és hogy ez egybecseng a modern kor elvárásaival, csak hab a tortán.

És most térjünk rá a lényegi részre, miért csinálok egy magánügyből közügyet, miért adok egy gesztust a keresőmotoroknak (szándékosan nem nevezném SEO-nak), és azt hiszem, ezzel egy érzékeny kérdést fogok tárgyalni, hogy egy skizo egotrip miért kellene, hogy nagyobb figyelmet igényeljen itt, mint bárki másnak a személyes gondolatai? Egyesek szerint ez nem fair, gondolom. Egyrészt szerintem sem, másrészt pedig tisztában vagyok vele, hogy bizonyos értelemben egyedülálló, amit csinálok itt egy betegblog (azt hiszem, ez mára már külön kategória lehetne) címén. Mentális betegek, például skizofrének eddig nem igazán aktivizálták magukat ebben a műfajban, illetve, ha igen, környezeti és társadalmi hatások, illetve személyes motívumok miatt ezt nem sokáig tették meg. De végülis nem akarom ezt most túllihegni, talán még később visszatérek rá néhány gondolat erejéig. Maradjunk annyiban, hogy jól írok, oszt kész. Bár ezt szokták amúgy vitatni egyesek, hadd mondjam el, hogy előbb ismertem fel a jó írásokat (jóval előbb), mint ahogy én magam létre tudtam volna hozni ilyet. X évig tanultam a főiskolán, Y évig az egyetemen, és Z évig fogom valószínűleg jövő évtől, szóval volt benne munkám bőven. Nem pattantam ki Zeusz fejéből Pallasz Athéné módjára teljes fegyverzetben. Szóval csak éreztetni szeretném, mennyire kivételezett a helyzetem azáltal, hogy az írásaimmal tudok tenni magamért, és a mentális betegekért, de leginkább a skizofrénekért, és hogy mennyire esetleges ez a konstelláció, hogy én pont mostanában, pont ezeket az eseményeket leírtam. Lehet, hogy holnap elüt a busz, és lehet hogy valaki más lép a helyemre, de érzésem szerint elsőként tudósítottam egy olyan Terra Incognitáról, ahol sokan megfordultak már, de a körülményeik folytán élményeikről még nem tudtak beszámolni.

12 Tovább

Miért nem lettem vlogger?

avagy miért nem csinálok videoblogot?

"és ilyenkor délutánonkint, amikor felébredtem, bámulva láttam, hogy ilyen óriási, ilyen rettenetes diadalaim után is csak oly hülye, nyefegő hangon enyelegtem a zsíros pofájú henteslánnyal, mint azelőtt."

/Cholnoky László: Bertalan éjszakája/

Most egy pillanatra állnék csak meg a sulis dolgok hajszolása közben, hogy bejelentsem, hogy tegnap is megálltam egy fél óra erejéig, hogy skype-interjút adjak a Rádió ZH-nak, ami egy webrádió, mentális betegeknek szól, mentális betegekről. A rádió 1 nappal korábban alakult, és én már másnap benne is voltam, és ha valaki azt mondja, hogy ez nem egy komoly dolog, akkor azt mondom, hogy még lehet belőle akár az is. Mondjuk, szívem szerint vártam volna még ezzel, de olyan kedvesen invitáltak, hogy egy délutáni matiné jelleggel szeretnének tőlem egy x ideig tartó műsort. Ebből lett majdnem 18 perc, nagyon erős konferáló szöveggel, jól feltett kérdésekkel, itt-ott csúszkáló hanggal. Azt mondom, hogy hála istennek csak 18 perc lett, mert ez még emberi léptékben akceptálható, és tolerálható valamilyen szinten. Törekedtem az ismeretterjesztő jellegre, próbáltam elhagyni a robomanes, és robi bloggeres sallangokat, és végül egy olyan hanganyag jött létre, ami szerintem több szinten értelmezheő, kezdő szintűeknek kiváló, a vájt fülű sorstársanak pedig többet adhat, aki esetleg a blogot is ismeri, annak meg már egyenesen feladja a leckét, hogy most mit is akart ezekkel mondani ez a robi fiú.

Szerintem egy szerethető arcomat mutatom meg benne, kicsit debil, kicsit bizonytalan, de az a jó benne, hogy a társadalom minden rétege számára vállalható módon beszélek benne skizofréniáról, rehabilitációs munkáról  és gondnokságról. Azt hiszem, gyakran ezek tematizálták, határozták meg a gondolkodásomat, vissza-visszatérő motívumait adva a mondanivalómnak. Azért is siettem ezt az interjút leadni, nehogy már más szólaljon meg első körben ilyen kérdésekben, mint én. Mert akkor már bottal üthetem elsőségem jogát, mármint ebben a műfajban. Az elhangzottak minden felkészültség nélkül, teljesen rajtaütésszerűen véletlen időpontban hangzottak el, amivel kimaxoltam a spontaneitás, és az önmagammal szembeni igénytelenség és felelőtlenség netovábbját. Nem baj, én teljesen meg vagyok vele elégedve.

Náu, liszn:

0 Tovább

ünnepelni jöttem trottyos térdemen

Levették a gyámságot. Nem vicc. Nincs kecmec, nincs cicó, nincs átba... verés. A bírónő eléggé erőteljesen megfingatott, az orvosszakértő véleménye állt szemben a kezelőorvos és a gyámügy véleményével. Nem volt ügyész, nem volt továbbbi indítvány. "Ne találkozzunk többet." - Hangzott el búcsúzóul. 2x is rákérdezett, van-e még hozzáfűzni valóm. Megilletődve, de határozott hangon mondtam, hogy nincs. Nincsenek érzelmek. Se a bírónő részéről, se az ügyvéd részéről, és én sem engedhetem meg magamnak. Tények. Szenvtelenség. Szigor. Megbocsátás. Feloldozás. Mint 3 végstádiumos reziduális skizofrén. "Ma éjjel velem leszel a paradicsomban." Az első, amit szabad emberként éreztem, az émelygés, és a hányinger. Ha lehetett volna, azt hiszem, a következőket mondtam volna el a bíróságon:

"És miért lenne gond, ha gyógyszer szedése nélkül elkezdenék össze-vissza beszélni, és hallucinálni? Kérdezem tisztelettel, milyen valóságot kellene nekem elfogadnom. Jó, elmondom, nekem legalább 2-3 valóság közül lehet választani. Van a gyógyszeres, racionális énem, van a gyógyszer nélküli, hétköznapi ember számára félelmetes és irracionális világ, ami gyógyszer nélkül ha nem is 2 hónap, de félév múlva beszippant, magával ragad, és bár el tudok tőle vonatkoztatni, olyankor a mindennapjaim része, a sámánisztikus kultúrák alappillére különben ez a világ. És van a 3., középutas megoldás, amit előszerettel javasolnak, hogy húzzam meg magam, illetve húzzam le magam a klotyón, és járjak különböző foglalkoztatókba, rehabokra, nappali pszichiátriai ellátásba, és onnan időnként szállítsanak be a pszichiátriára. Ez is egy életstílus, és ezt preferálták eddig minden szinten a társadalomban. Hadd mondjam el, hogy már én is, a saját szememmel látom ennek a 3. utas szubkultúrának a felbomlását, napjainkban ennek lehetünk szemtanúi. És azt mondom, hála istennek. Van már olyan, hogy társadalmi mobilitás nekem is mint taj skizofrénnek, igaz, hogy egyelőre pár kiválasztott élvezi az egyenrangúságot, sőt egyenjogúságot az egészségesekkel, és itt nem állja meg a helyét az összehasonlítás a szívbetegekkel vagy cukorbetegekkel, mert minket eddig stigmatizáltak, jogilag, és mindenhogy ellehetetlenítettek, elmebetegnek tartottak. Ma ez a felfogás változóban van, és én ennek büszke szemtanúja, és szerény krónikása volnék. Az, hogy én itt janiskodom, az már egy útra való rálépésnek, és azon való haladásnak köszönhető (hej regö rejtem, múlék régi nagy regös út, hehe), elmondanám, hogy ma a társadalomban olyan lehetőségek nyíltak meg skizofrének előtt, amik eddig sohasem. Ez részben a modern gyógyszereknek, részben a skizofréneknek a társadalomba való minden korban megfigyelhető beilleszkedési képességének köszönhető. Régen, ha kellett, alászálltunk az alsó világba, ha kellett, felvettük a csörgősipkát, hol szentek, hol bolondok voltunk, mostanára sikerült felvenni a ritmust, és hogy ez ebben pont ebben a technokrata korban vált nyilvánvalóvá, ez engem külön örömmel tölt el, mert úgy hallottam, egy társadalmat minősíti az, hogy bánik a bolondjaival, és hogy most kvázi a keblére öleli őket, néhányukat legalábbis, kísérleti jelleggel, és nem okoz ez különösebb megütközést, vagy visszatetszést, ez magát az adott társadalmat is értékessé, de legalábbis érdekessé és élhetőbbé teszi számunkra. Hadd mondjam el, van még mit fejlődni, de kiindulási alapnak, kezdetnek nem rossz. Mert azt hiszem, rászolgáltunk, és olyan teljesítményekkel, amiről esetleg a nagy többség nem tud, illetve nem veszi észre. De mi tudjuk. A pszichiáterek tudják. És megkezdődhet lassan a pszichiátria rehabilitációja is, ahogy a skizofrének rehabilitációja, és ez valószínűleg a pszichiátria mint intézmény és a skizofrénia mint diag önfelszámolását fogja jelenteni a távoli jövőben. És akkor mi lesz? Nemtom. Olyan még nem volt, hogy nem lett volna sehogy, they say."

4 Tovább

Megéri? Nem éri? (Élet + Stílus rovat)

Éri, nem éri, hát ez az. Itt ülök a szoftverfejlesztés tanfolyamon, és "önszorgalomból"  saját hostolású WordPress oldalt fabrikálok, ahelyett, hogy figyelnék. Idéntől freelancernek nevezem magam munkanélküli helyett. Jó, mi? Azóta semmi eredményt nem értem el, viszont (majdnem) minden percét élveztem, ellentétben azzal, amikor 120-as pulzussal rohangáltam a rehab munkahelyen minden egyes átpiált éjszaka után. Szóval minden nap, és idegből varrtam, és nyomtam a kávékat, és szívtam a cigit, munkakezdés előtt már egy dobozzal, és duzzadt az aortám, és a pipától nem láttam, hogy nekem #eztköllcsinálni és alig vártam, hogy délután beérjek a krimóba. Érezhető a különbség, amióta azzal foglalkozom, amivel akarok, mondjuk most a vizsgákra kéne akarnom tanulni. Kicsit kevesebb a szörpike, de ez is oké. Valamit valamiért. Akkor a WP sablon és a PHP. A JAVA és a A C# ráér.

"Lassan járj, tovább érsz." Most nem az, hogy tovább érek, vagy tovább élek, mert nem az. A kedves Csáth Géza bácsi számolta ki valamelyik novellájában, hogy hány millió, meg milliárd éveket él, miközben morfiumozik, az meg mondjuk a másik véglet, éppen elég nekem hogy kellemes, lagymatag semmittevéssel telnek a napjaim, és mivel kiszuperáltak a rehabilitációs bizottságban, és havi 50+ pengő fixszel az ember könnyen viccel, hát mondhatom, az egész életem csupa báj, és kellemesség. Az oviban nem voltam hajlandó délután aludni, sem a pszichiátrián csendes pihenő alatt, de bizony mondom néktek, mostanában elnyom a buzgóság. Az alvásom is rendeződött: akkor alszom, amikor akarok, nem vált be sem a rivotril, sem a dupla rivotril, sem a gyámság fenntartásával való fenyegetőzés, de szerintem még az agyonverés sem segített volna rajtam. Vagyis nem lett volna az igazi megoldás, csak amolyan endlőzung. Innen nézve egy kissé röhejes is az egész.

Most kéretlen életmódbeli tanácsokat adok, de ha legközelebb gasztro rovattal jelentkezem, akkor már onnan lehet tudni, hogy elérkezett a vég kezdete. Szóval, folytatnám: régebben azt hittem, hogy minél jobb állapotban van egy kedves beteg, annál inkább ilyesfajta munkahelyen van a helye, 1. hogy pénzt keressen, 2. hogy úgymond társaságban legyen 3. (és ezt nem teszik hozzá) hogy játsszon. Hogy lemodellezze, leképezze magának a világot kicsiben, kitaláljon magának intrikát, cselszövést, vállveregetést, mezei piros pontot, és úgy viselkedjen kicsiben egy rehab munkahelyen, mintha a nyílt munkaerőpiacon lenne, úgymond normálisak között. Mert színház az egész világ, és ha kitesszük a lábunkat a négy fal közül, onnantól kezdve már szerepet játszunk, egy ilyen intézményben meg hatványozottan. Űristen, csoda, hogy túléltem ezt is, ahogy a pszichiátriát, meg a gyámsági herce-hurcát.

Valójában egy időre talán jó, de benne is van a nevében, hogy REHABILITÁCIÓS munkahely, csak sokan örökre gondolnák. Egyesek nyilatkoztak, hogy innen mennek majd nyugdíjba, efféle. Csakhogy az ember már érzi, mikor van készen, mikor elég. Amikor a rehabilitáció már csak ront az állapotán, akkor kell váltani. Az én meglátásom szerint. Különben már csak lefelé visz az útja. Amikor már nem okoz örömet a szerződéshosszabbítás, amikor minden nap lógásnak, szabinak, táppénznek örül az ember, ezek a figyelmeztető jelek. Amikor elküldik a városba, és vonakodik visszamenni munkaidőben, a szünetek megnyúlnak, a vécére gyakrabban kell menni, hacsak kifújni is magát az embernek. Az étel csak munkaidőben esik jól, és titokban, nem a szünetben, negyedóráig kell söprögetni az asztalt, máskor meg meredten bámulni magunk elé.

Szóval csak annyi lenne, hogy aki már megérett arra, és megteheti, dobbantson nyugodtan. A rehabilitáció nem egy életre szól. Bár, tudom, hogy valaki nem teheti meg. Tőlük sorry, nekik ne mutassuk meg a bejegyzést. :-(

1 Tovább

Post-Self + BÚÉK-info

Mit jelent poszt-énnek lenni?

Mi történik, amikor már nem tudod magad többé személyiségnek hívni, amikor az önazonosság érzése megoszlik néhány példány között? Mit reagálsz? Visszavonulsz önmagadba, és remetévé válsz? Kiterjeszted magad addig, ameddig minden identitástudatod elvész? Darabokra hullasz? Szándékosan látsz neki, vagy hagyod, hogy a természet és a szerencse tegye a dolgát?

Hogyan kezeled a kapcsolatot szétvált részeid között? Irigységgel, szánalommal, gyűlölettel, romantikusan? Mi történik, ha nem értesz egyet önmagaddal? Lekapcsolod a példányt? Megállítod a folyamatot? Hogyan tanulsz a többi példánytól? Egyesítéssel? Felülírással? Egyszerűen olvasol róluk a reggeli lapokban? Milyen kötelékek fűznek a többi példányhoz? Te birtoklod még őket? Fenntartasz egy alapszemélyiséget, vagy hagyod a részeket leválni a forrásról?

Mit jelent poszt-énnek lenni?

A Post-Self egy együttműködésen alapuló fikciós projekt, arra tervezve, hogy felfedezhessünk egy univerzumot, ahol a személyiség érzete elmosódhat, osztódhat, vagy lebomolhat, sokszorozás útján, példányokra. Kezdetben kapunk egy világleírást, ahol a történetek játszódnak, néhány karaktert, amit az írók szabadon használhatnak a történetekben, és néhány eleve adott bejegyzést, amit a projekt megalkotói készítettek el, és tettek közzé.

A Post-Self világához további történeteket, grafikákat, videókat, és html-alapú (Twine) játékokat várnak, amik illeszkednek a világ hangulatához. Így egy folyamatosan bővülő, közösségi fiktív univerzum felépítésében lehet része a közösség tagjainak, amely univerzum az énhatárok felbomlásának és elmosódásának lehetőségét veti fel. A játékok, novellák és egyebek világában három nem van, a harmadik értelemszerűen a semleges nem. Ami az érdekesség, hogy a semlegesnek külön kis nyelvtana van a személyes névmásokat illetően, E/3-ban pl: Ey. (Ejj!) Ez külön érdekessége a játéknak. Talán nem véletlen ez sem, ugyanis a projekt szellemi hm... kiötlője egy transznemű programozó, név szerint Madison Scott-Clary.

A projekt továbbgondolásra érdemes még mondjuk a mentális megbetegedések lehetséges fiktív modellezésénél is, gondolok itt elsősorban a többszörös személyiség kérdésére, de ami ennél is jóval gyakoribb (és ezért talán fontosabb), a tudathasadásos elmezavar (aka skizofrénia) játéknyelvi leképezésére is, már gondolok itt olyanra, aki tudja, hogy mit miért csinál (értem ezalatt azt, hogy a diagnózisa valódi betegséget takar, avagy tükröz), és nemcsak egy ráaggatott diagnózisa van ilyen-olyan megfontolásból (ld. deviáns magatartás). Persze remélhetőleg nem csak az ilyen társadalomban kissé deklasszálódott csoportok egyedei fognak érdeklődni Scott-Clary univerzuma iránt, hanem a kissé toleránsabb, vagy tájékozottabb embereknek is nyújt valamit a digitális kultúrában és művészetben megérdemelt helye miatt ez az enyhe cyberpunkba oltott cucc.*

Értékelés: 5 énhatár-elmosódás az 5-ből

Post-Self: http://post-self.io/.

* Fántásztikus! Brávó! Hogy volt! Azt hiszem, a lelkesedésem indulatszavak nélkül is átjönne a projekt iránt, de nem ebből az apropóból van itt. Hanem azért, mert most jutottam el arra a pontra, hogy munkásságom (vagyis hát tevékenységem) végleg két szálon haladjon tovább. A személyes dolgok, és minden más marad itt, a játékkal kapcsolatos témák költöznek egy WordPress blogba, vagyis portálba, na hát egy ilyen portál-blogba. Saját tárhely, saját domain, proudly presents, meg minden. Külön itt nem promóznám az oldalt, ott van a linkajánlóban, mondjuk eléggé lent az oldalsávban, de már csak azért is megéri, hogy az emberek néha szétnézzenek az ajánlott linkek között. "Tudom, hogy te engem estétől reggelig...", stb., de nincsenek illúzióim, hogy én volnék a legérdekesebb ember a világon, még akkor sem, ha történetesen skizofrén vagyok. Mondjuk azon elgondolkodtam, hogy mennyire átbaszás ez a blog, mármint olyan értelemben, hogy nem éppen jellegzetes skizó viselkedés az enyém, tehát aki innen akarja megismerni a skizofréniát, talán nem fogja, annak ellenére, hogy egy része tényleges skizofrén subban íródott. Szóval magán jellegű dolgok jönnek itt csak most már, ami a gyámügyi dolgomat illeti, és a sulis kötelezettségeim gyertyája is a körmömre égett, szóval ezekkel szolgálhatok mint témával a közeljövőben. Érdekes, hogy újévre nem terveztem semmit, és ami ebből megvalósult, hogy szinte alig iszom, és eljöttem a munkahelyemről, a suli után megpróbálok kezdetnek valami menő freelance dolgot csinálni mint pl. WP prémium sablon készítése. Ennek értelmében vagy ez lesz a záródogám témája, vagy pedig egy JAVA chat, illetve MUSH elkészítése, vagy megírása. Az elkövetkezendő 2-3 nap döntően befolyásolja majd az életem, eldőlnek a gyámsági kérdések, kialakul a tényleges téma, és beugrik a majom a vízbe, hogy egyáltalán milyen starttal indulok neki a vizsgáknak. Még annyit, hogy lóvém, az nincs, bocsi. BÚÉK!

0 Tovább

A társ - Ingely és Leila kalandjai

kísérlet egy döglött platform reanimálására

"Egy társ mindenek felett"

"Az év magyar rpg makeres játéka (2016)"

 

Ezt nevezném én is a 2016-os év játékának, konkurencia híján. Műfaja szerint nem tudom,  egy klasszikus, romantikus rpg-re hajaz, de hogy valami egyedi szempontot is vigyünk bele az értékelésbe: mondjuk ki nyíltan, hogy egy vérbeli kardos-baszós stílus archetípusa van kialakulóban ezzel a darabbal. A sztori nem mondanám, hogy túlságosan egyedi, ami egy klasszikus rpg-nél talán nem is követelmény, viszont fel van turbózva csavarokkal és buktatókkal, külön kiemelném itt a párbeszédeket, érdekesek és fordulatosak, ami túllendít a hatalmas szövegapparátusban itt-ott - minden jószándék ellenére - felbukkanó helyesírási anomáliákon*. Jó, ha nyelvtannáci indíttatásaid vannak, nem ez lesz a kedvenc játékod, de volt már rá példa a történelemben, hogy valaki ennek ellenére írt jó játékot, ld. Honto-sorozat. Érdekesség, hogy a Hontokat is, ezt is az elsők között játszottam végig, és annak ellenére, hogy nem tettem hozzá egyikhez sem semmit, vagy mondjuk úgy, hogy a semminél alig több valamivel járultam hozzá, mégis közel érzem magamhoz a projekteket.

*EDIT: Tudomásom szerint azóta a helyesírási issue-k javítva lettek

A játékban lngely és Leila kalandjait élhetjük át a két főszereplőt megszemélyesítve és irányítva. A végjátékban helyenként a kétfős csapat kiegészül még az Eperlekvár-Házipálinka nevű kalandozópárossal is, akik sajátos karakterükkel új lendületet visznek a cselekménybe. A játék világában egyértelműen a jó erői vannak túlsúlyban, de mintha mindenen és mindenkin átok ülne, az ellenfelek megfelelően gonoszak és helyenként túlvilágiak, de nem öncélúan azok: mindegyiknek megvan a sajátos, baljós és néha hátborzongató története, mely egy mágikus, a világ és önmagunk mélyére tett különös utazás során tárul fel előttünk. A játéknak erős oldala az érdekes és magával ragadó történet, de hogy - számomra - negatívumot is említsek, a történet helyenként nem mindig gördülékeny a logikai-ügyességi feladványok sűrűsége és nehézségi foka miatt (kieshetünk a sztori lendületéből).

Mint említettem, a történet egyik, igen erőteljes szálát a romantikus jelleg hatja át, ami helyenként lájtosabb erotikus jelenetekben kulminál. Megjelenik benne a testiség is, de egyfajta érzelmi közösség is hangsúlyt kap benne, amit a cím nagyon jól kifejez, ami ugye végül A társ lett, ebben volt nekem is némi ráhatásom, és ezt nem úgy kell érteni, hogy én találtam ki, hanem a lehetséges opciók közül erre voksoltam, aminek nem tudom mennyi szerepe volt a végeredményben. Szóval ez a romantikus jelleg, nem mondom, hogy egyértelműen jó, vagy rossz, azt mondom, hogy az érzelmek ilyenfajta megjelenítése egyéni színezetet kölcsönöz a játéknak. Inkább afelé hajlanék mégis, hogy jó ez a felütés, mert egyedi, de hogy érthetőbb legyek, ha mostantól kezdve minden második játék ezzel operálna, az már fura lenne. Mondjuk egy folytatásban még elmenne, amennyiben abban gondolkodnánk.

Értékelés: N/A (az írás egy korai verzióról készült, szal ezzel várnék még)

Történet és fórum: http://tars.hungarianforum.com

Letöltés: http://ingely.atw.hu/ingely.exe

0 Tovább

15 perces karácsonyi gyorsmenet

Oké. Egyáltalán nem akarok átmenni játékblogba, de ez az év vége már csak ilyen. Mindenki hype-olja a szezonális cuccait, és mindig befut 1-2 új anyag is. Ilyenkor az emberek is hajlamosak nyitni a témába vágó írásokra, filmekre, hírekre, stb., és nagy ívben tenni arra, ami túlmutat ezen. Hadd mondjam el, nem vagyok kivétel én sem. Az ünnep mindenkinek a lelkében van. Lélekben körbeüljük a karácsonyfát, és lélekben megajándékozzuk egymást. Mindegy, itt csak az Ace of Base Life Is a Flower című slágerének első sorát tudnám idézni, saját interpretációmban, "egy ingyenes világban élünk", de mint tudjuk, a legjobb dolgok ingyen vannak, minek kommercializálni a Karácsonyt?

Ebből az apropóból szétnéztem egy kicsit a karácsonyi témájú játékok között, és jelenleg ez az egyetlen, ahol nem kell agyonverni senkit, sem ellenséges fenyődíszeket, sem vigyorgó csokis sütiket, sem zárlatos égőket, de még a grincset sem, de még a karácsonyi sárkányt sem. Nem, itt bombázni kell. Na, nem Londont, vagy Berlint, még csak nem is Drezdát, vagy Monte Cassino-t. Andy és Ollie megmentik a Karácsonyt. A Rudolf rénszarvas által vontatott repülő szánról ajándékokkal kell megszórni a házakat, mert a Mikulással egy kis forrócsoki-baleset történt. Erre mindössze tizenöt percünk van.

Andy Warhol szerint mindenkinek kijár(na) 15 perc hírnév, és ezt a játékzenéiről ismert Soda Piggy ezzel a kis karácsonyi játékkal igyekezett a maga számára biztosítani. Mondjuk ez a 15 perc nálam kissé kitolódott, mert kissé hm... mondjuk így, figyelmetlen voltam, és nem vettem észre bizonyos összefüggéseket, és csak nyomkodtam a gombokat össze-vissza, ezért szeretnék egy kis használati utasítást mellékelni a programhoz, itt első körben gondolok az irányításra: A: dobj zöld ajándékot a zöld házra, S: piros ajándék a piros házra, S: sárgát a sárgához. További segítség: a játékban három település található, egy falusias jellegű, egy nagyobbacska község, vagy kisebb fajta város, illetve egy igazi nagyváros, ahol már kék házak is találhatóak, de nem kell megijedni, ezek is az előző színes házak mintájára funkcionálnak, itt a háztetőn lévő csík színe jelzi, hogy milyen színű ajándék való oda.

Felhívnám még a figyelmet a jobb alsó sarokban elhelyezkedő, általam státusz bárnak, illetve klapatyingónak nevezett bizbaszra, ami egy piros csik formájában ölt alakot, és ami a lakosság megelégedettségi szintjét hivatott ábrázolni, a játéknak akkor van vége, ha: a.) letelik a 15 perc, b.) a státuszbár kimaxolja a rubrikát, vagyis a piros állapotjelző bizbasz eléri a maximumát, kiakad, ésatöbbi. A játékot meg lehet úgy oldani, hogy mindhárom településen szórunk ajándékot, de amúgy teljesen fakultatív, mely településre látogatunk el, a lényeg, hogy minél több pontot szerezzünk egy-egy helyszínen, hogy az elégedettségi mutató kiakadjon, és ezzel véget érjen a játék pozitív értelemben. Ha ez nem következik be 15 percen belül, értelemszerűen vesztettünk.

Értékelés: 5 színes ház az 5-ből

Andy and Ollie SAVE CHRISTMAS letöltése

0 Tovább

Decade

Hopp, egy stratégia, pontosabban erőforrás menedzsernek mondott játék. Nyilván, alapból nem a stílusom, de volt már hasonló stílusú játék, bár egy kicsit komplexebb ennél. Ez a darab a maga kis egyszerűségében tart számot érdeklődésre, bár eléggé mérsékelten, mert nem egy nagy szám, de kiválóan példázza, hogy mindennapi emberek képesek szöveges stratégiákat összehozni elképesztően rövid idő alatt. A 37. Ludum Dare versenyre készült, aminek a lényege, hogy 2 nap alatt kell elkészíteni egy játékot. A verseny tematikája: Egy szoba. Ez mondjuk egy kissé baljósan hangzik, de a játékmenetben érezhetően ez nem gördít akadályt a játékosok elé. A történet szerint valahol vagyunk, és valahova tartunk, és oda 10 évig tart az út (nyilván az űrben), és ez képezi a címet is, hogy dekád, ami felveti a kérdést, hogy hány deka egy kiló, és hasonló hiábavalóságok. Na, most erőforrásokkal kell gazdálkodnunk, hogy túléljük az utat, és épségben odaérjünk a célállomásra. Az idő automatikusan halad előre, tartalékaink fogynak, és ügyeskednünk kell, hogy a szűkösen rendelkezésre álló erőforrások kitartsanak, illetve több növekményt mutassanak, mint csökkenést. Ezt elkapni nem könnyű, valószínűleg vak tyúk is talál szemet alapon sikerül majd elérni az optimumot. Na, ennyivel van ennyi, csákány.

Értékelés: 3,5 optimum az 5-ből

A játék online változata: https://graebor.itch.io/decade

Forráskódja Twine rendszerben: http://ludumdare.com/compo/ludum-dare-37/?action=preview&uid=11713

A versenyen részt vevő összes játék (2390 db):

http://ludumdare.com/compo/ludum-dare-37/?action=preview

Ajánlott zene:

0 Tovább

Egy könyvkihívás ürügyén

Már 2. éve éve rendezik meg a könyvkihívás nevű tevékenységet, aminek a lényege abban áll, hogy olvass el x idő alatt y könyvet z fajtából, és némi nyereményre is apellálhatsz aktivitásod kapcsán esetleg. Eredetileg 50, különböző kategóriájú könyv kiolvasása elolvasása volt a feladat, de már van lights verzió is, 25-ös olvasási kvótával. Sőt, aki egy hónap alatt 4 könyvet vállal, szintén részt vehet a happeningen. Ha jól gondolom, az esemény megrendezése már indulásakor nehézségekbe ütközik, tekintve a mutatókat: már második évben negyedannyi a kihíváson való részvételi kedv. Az is lehet, hogy idén rendezték meg utoljára, és sose többet. (http://www.konyvkihivas.hu/)  Bár ezt mondjuk kétlem. Egy nem túl nagy költségvetésű játékról van szó, az összes díjazás nem kerül annyiba, mint maga a honlap, szvsz. Talán ezért is volt az idén nyomottab idén az érdeklődés.

F*sza dolog egy ilyen könyvkihívás. Bár nekem úgy tűnik, kicsit túl sok az eszkimó, és kevés a fóka, olyan értelemben, hogy olyan játékokon szoktam indulni, amiben van valami emberi léptékű esély is, hogy esetleg talán nyerek valamit. Azért decemberben én is beneveztem egy utolsó, 4 könyves kihívásra. Az első knyígu, amit véleményeztem, Charles Dickens Karácsonyi éneke volt. Persze, szép dolog magáért a részvételért megcsinálni, de én egyre inkább szeretnék ezt-azt, vagyis ellenszolgáltatást kapni a dolgaimért, még ha csak gesztus értékűt is, egyre ritkábban szólalok már fel öncélúan, leginkább afelé tendálok, hogy valami hasznom legyen az írásaimból, ha más nem, erkölcsi. Vagy mondjuk azért írok, hogy effektíve pressziót gyakoroljak egy bizonyos ügyre, Nyaff, azt hiszem, az önértékelésem nagyjából mostanában hágott a tetőpontjára, nem feltétlenül összhangban a teljesítményemmel. Az írás nálam kezdetben terápia volt, de kezd komolyra fordulni. Persze valamit nem lehet kihagyni, nem lehet nem megírni, mert különben nagyon nagy baj lenne. xD

Emlékszem, a Reszkessetek, betörők! - tematika előtt, mindig valami Karácsonyok szelleméről hadováltak ilyentájt a televízióban, ami engem borzasztóan nyomasztott. Aztán Dickens egy másik karácsonyi történetét fordítgattam éppen, aminek kapcsán felmerült ez a sztori is. Szerintem is nagyon arrranyos, bár egy kicsit tagadhatatlanul nyálasabb, mint a másik történet, amit fordítottam (Mese a manókról, akik elvittek egy sírásót), és ennélfogva inkább filmre kívánkozó. Dickens és a természetfölötti témák viszonya megérne egy hosszabb terjedelmű monológot is, most csak annyit jegyeznék meg csendesen, hogy az idei Karácsony szelleme valószínűleg kielégülést nyert velem kapcsolatosan, ugyanis 30+ év után eljutottam arra a pontra, hogy elolvastam a regényt. Habár a filmet nem valószínű, hogy látni fogom, hacsak nem sugározza idén a tévé, és nem bújik elő belőlem az összehasonlító irodalomelméleti izé, ha ez nem lenne túl nagy képzavar.

Jó, minek írok akkor ilyen lefutott, idejét múlt dolgokról, mint könyvkihívás, Charles Dickens és Karácsonyi ének, ha olyan nagyokos vagyok? Mert mondani akarok vele valamit. Talán csak annyit, hogy úgy gondolom, hogy ideje visszaklasszicizálódni, mármint irodalmilag. Vannak témáim, amikkel nem fárasztom itt a népet, mivel az amatőr játékok szerepeltetése a blogban enyhén szólva is megosztó volt, ezért ezeket máshol próbáltam közzé tenni. Megkockáztatom, még amatőrebb módon tettem ezt, mint amennyit a játékok megérdemeltek volna. Ebbéli munkámmal továbbra sem fogok felhagyni, de itt az ideje, hogy tovább szélesítsem a látókkörömet, na jó, fogalmazzunk úgy, hogy "visszaszélesítsem", és ahogy a 8-bit retro játékok mellé annak idején felvettem a nem-lineáris, tehát interaktív fikciós műveket, visszatérek a kályhához, vagyis ... *dobpergés* újra könyveket fogok olvasni *néma döbbenet*. Charles Dickens és a Karácsonyi ének nemcsak egy nyitás, egy gesztus a decemberi ünnepkör felé, hanem egy folyamat kezdete. Hiszen, mint mondtam, hogy ezek a dolgok már nélkülözik a kanti értelemben való "szép az, ami érdek nélkül tetszik" megállapítást, hanem vagyok annyira izé, hogy mindenben az anyagi lehetőséget lássam elsősorban, és ha bele is feledkezek esztétikailag bizonyos tevékenységekbe az úgynevezett flow élmények miatt, olyan profán dolgokat, mint zabálás, fingás, stb. valamiből finanszíroznom kell majd, ez lenne a következő lépés. Mert. A családommal való viszonyom megérne egy amolyan kritikusabb bejegyzést, most sprintügyileg ennek szezonja is lenne, lehetne, de pont ünnep előtt nem szeretnék khm... fügét mutatni nekik, és lehetőség szerint utána sem, de ha így megy tovább, nem tudom garantálni... és ez nem fenyegetés, csak lehetősége valaminek, amire nekem van néha a legkevesebb ráhatásom, igazság szerint. Tkp anyám van ezeken a dolgokon fennakadva, néha apám, a tesómék nemes egyszerűséggel letiltottak a családi facebookos nyalifaliról, én meg mondjuk azokon, amit ők csinálnak, szóval ez így korrekt is lenne... Az már rég nem elverás velük szemben, hogy az életkoruk alapján, vagy az úgymond egészségességük okán valamivel is több eszük lenne nálam, amire itt szükség lenne, talán úgy nevezném, hogy belátási képesség, de az sincs... momentán raktáron.

1 Tovább

Minimal Pardey

Uccsó hét a szakkörben. A minimálbér jövőre 15%-kal nő, a létszám 15%-kal csökken. Tehát 4-5 főt majd át kell helyezni máshová - ennek folyományaként kitört a pánik, ilyennek még nem láttam a munkatársaimat, mintha ugyan orosz rulettre kényszerítenék őket erőszakkal, mindenkit naponta kiver a víz, pánikol, foggal-körömmel ragaszkodnának a munkahelyükhöz. Mondjuk, nyilván nem túl szép dolog, hogy egy ilyen valóságshow-elemet bedobjon  rehabilitációs munkahelyekre, de hát az már tudjuk, hogy ez a konzervatív-kereszténydemokrata kormány annyira érzékeny szociálisan, mint a két hetes bakancsomnak a levált cipőtalpa. Nem is ezért szeretjük őket, hanem a... miért is? Ja, semmiért. Populista, műmagyar, tolvaj csürhe.

Hát, szóval azért nem írtam eddig, mert 1. twitterkedtem, 2. undergroundkodtam, 3. szegény nőmnek minden nap úgy kellett éjszaka leválasztani a számat a marmonkannáról, hogy másnap be tudjak valahogy vergődni a melóba aktívan pihentem. A melóban aztán uccsó hétre bekerültem a gyengélkedőbe, az úgynevezett 3. műhelybe, ahol eléggé freesyte-ban folyik a munka tevékenység. Sajnos táppénzre is kellett mennem pár napra, mert önszorgalomból egy tudományos megfigyelést végeztem, ami arra a kérdésre kereste a választ, hogy a krónikus alkoholizmus mennyire befolyásolja az abilify maintena depot injekció gyógyászati értékét a mellékhatások tekintetében. Pf.

Hadd mondjam el, hogy még nem értem teljesen a végére, de egyelőre a kutatási eredményeim titkosak, majd a kritikus pillanatban csodafegyverként publikálom őket. Ja, igen, a meló: nyomatékosan megkértek, hogy légyszíves legalább abban az 1-2 órában mutassak némi hajlandóságot a józanságra, ameddig ott vagyok, mert az anyagbeszerző szabadságon van, és én végzem a munkáját, szóval gyakran sétálgatok a városban helyettesítő munkakörömből kifolyólag. A múltkor 2, 5 óráig intéztem a táppénzes papíromat, mert útközben 4l árpakólát kellett anyagbeszereznem, utána meg a piacon ellenőriztem a lacipecsenyés termékeinek minőségét, természetesen mindezt tiszán tudományos érdeklődésből, és szigorúan önszorgalomból. Hát, ilyen a lájf. 

0 Tovább

Karácsony hava - télelő - álom hava

"Most is rekonstruálódom, mindig és mindig, közben a szép, fényes, fekete hajam kihullik, ami megmarad, megőszül, az emberek elhagynak, és én szép lassan bele rekonstruálom magamat a sírba, és ott azután megszűnik ez a tudományom, ha a sírbolti férgek már lerágták rólam ezt a kevés húst is."

/Cholnoky László: Bertalan éjszakája/

Na, ok. Jórészt rehabilitálódtam, rekonstruálódtam. Sűrű volt a program, hülyének nyilvánítottak ott, ahol köll. Lsd. le%olási bizottság, mondjuk ott már alapból debilként kezeltek, szóval már csak ezért is, vigaszdíjként is megérdemlem rokkantsági ellátást, kicsit cirkuszoltam a bizottság előtt, de nem színészkedtem, nem előre megfontolt & aljas szándékból tettem, csak már ott is a szobámmal jöttek, amivel már az összes izém kivan, és csak jogos felháborodásomban küldtem el a szisztémát a jó édesanyjába, és ez pontot ért a hülyeségi skálán. Mondjuk bármilyen húzásom csak ugyanezt támasztotta volna alá, aki már eleve a gondnokával jön, mondhat, amit akar, ha van rajta sapka, azért bolond, ha nincs, akkor meg azért. Szóval mintegy erőszakkal beletömtek a zsebembe havi 50+e Ft-ot bő 2 évre. Kijár az Erzsi utalvány, az utazási kedvezmény, meg az összes bónusz & bambasági pótlék. Ehhez még hozzájön, hogy jövőre már teljes jogú állampolgár leszek, ez a kis apanázs éppen arra jó, hogy gond nélkül tanulmányozhassam egy bizonyos blogmotor viselkedéstanát a sablonszerkesztések tükrében, bizonyos JAVA-s szálkezeléseket szerver- & kliensoldalilag, meg hogy legalábbis fogalmat alkossak arról, hogy a C#-ot eszik-e, vagy isszák egyáltalán, mert ebben a témakörben is evárás hozzászakérteni a diszkurzushoz. Jó, ne szaladjunk ennyire előre, ezek januári tervek. Maradjunk egyelőre inkább a decembernél.

Ahogy rehabilitálódtam, revideáltam egynémely nézetemet a decemberi ünnepkörről, és fesztiválszezonról, és arra jutottam, hogy alapvetően "minden alkalom jó alkalom", ahogy egy régebbi McDonald's szlogen tartja, és én is visszahelyezem ezt az időszakot oda, vagyis arra a polcra, ahová eredetileg tartozik, és ahonnan sutba vágtam évekkel ezelőtt. Tehát már nemcsak a Hallowe'en szerepel a repertoáromban a megünneplendők listáján, hanem újra vannak színek és fények Karácsonykor is, és Ebenezer Scrooge, illetve Gabriel Grub módjára megérem, hogy jobb ember legyek, az elmúlt, idei és eljövendő Karácsonyok kísérteteinek látogatásai nélkül is. Persze én nem vagyok egy kimondott Dickens-i karakter, ünnepelni is csak pontosan szépen, a saját tempómban tudok, ennek jegyében holnap kezdem is a szezont a Retro Fesztiválon, és intenzívebb hörpi törpit tartok egészen szilveszterig, amikor is ajkamba harapva parancsolok megálljt, hogy onnantól kezdve a vizsgáimra fókuszáljak. Egyébként ez a 2016-os év mindig ilyen. "Good friends we've had, good friends we've lost", nyilvánvaló, hogy az emberek jönnek-mennek az életemben, pláne az idén volt ez az átjáróház, de év végére bejött az a 30Y-idézet, hogy "amit összekuszálsz nyáron, bogozd ki télen", és mert a nagy idők nagy embereket kívánnak, minőségi váltások történtek az emberi kapcsolataimban, mármint ami a fontosabb szerepeket illeti. Más lett a felállás, a leányzó fekvése, meg minden. Most szándékosan nem jövök még ide pluszba a nyeles tojással, meg a répalével, meg a bőrös virslivel, és még sorolhatnám, már csak az hiányzik, az mélyen bántó, és stíluson aluli lenne, és méltatlan volna eme szép tél eleji időszak szellemiségéhez.

Na, jó, esetleg némi tojáslikőr belefér. A dolgok veleje, vagyis summázáta pedig abban áll, hogy legyen minden olyan, mint régen, ha revizioniosta lennék, mondhatnám, hogy vissza mindent, mi régen volt, de én egyelőre csak a saját csatolt részeimet szeretném helyreállítani, hogy eredményesebben feszegethessem tovább a határaimat, új körülmények között, új emberek társaságában, de most először érzem igazán a betegségem óta, hogy vállalhatóan, autentikusan önazonos vagyok, ha érti mindenki, amire gondolok. És ezért gondolok leírható háborús veszteségként azokra, akik már nem esnek latba akkora súllyal a mindennapjaimban, mint valaha tették. Nekik hálásan köszönöm az eddigi együttműködésüket, és fáradozásaikat velem kapcsolatosan, talán még találkozunk Filippinél ebben a k... edves életben. Kívánok tehát mindenkinek azt, amit leginkább szeretne, és még egy kötelezettségemnek tennék eleget, bejelenteném egy új, független pszichiátriai betegeknek szóló fórum, vagy oldal, vagy akármi tervezetét, aminek létrejöttében szeretnék segíteni, vagy akörül bábáskodni, az még nem teljesen világos, hogy milyen mértékben és minőségben. Egy fórum mindig vidám dolog, nekem már volt szerencsém üzemeltetni egyet annak idején rpg makeres játékokkal kapcsolatban, de ez már valami felnőtt, már-már 18+-os téma, mégha ma a jelenség nem is korlátozódik 100%-ban csak a felnőtt népességre, sajnos. Úgy tudom, nincs túlkínálat jelenleg ilyesmiből. Szóval:

"Az a baj a mai világgal, hogy ha igazad van, és azt ki is mondod, akkor azt vágják a fejedhez, hogy biztos haragszol arra, aki hazudik, mert te is olyan vagy, csak letagadod, és különben is, sokan hazudnak, és jól is érzik magukat így, tehát ne rontsd el a játékukat..." Na, igen, valami ilyesmi... Oké, meglátjuk még mi fér bele az idei évbe, talán lesz még játék, talán könyv, de  egy csomó piros alma & mogyoró biztosan, szóval újra van Karácsony, újra érték a számomra, halleluja, meg forralt bor, és krampampuli, tojáslikőr, gesztenye, pezsgő, virsli és lencse. Többet nem tudok. Kérem kapcsolja ki. Ja, izé, ni, bor. Meg sör. Azt meg már mondanom sem kell, mert az az alap. De most már tényleg vége. BK!
0 Tovább

Skizofrén érdekvédelem - Blitzkrieg

Pontosan 2 hete kezdtem el egy kép kapcsán itt vergődni, hogy az illetékesek szeretnék az ügyemet, és ezzel az életemet fű alatt elintézni, azt hiszem, még 2 év gondnokság betette volna nálam mentálisan a kaput, és bedőltem volna az agyamba rendesen. Tudom, eddig csak szörpikéztem itt, meg rinyáltam, és mire észbe kaptam, már megvolt a gyámhivatal, és a kezelőorvos állásfoglalása arról, hogy egyértelműen kérik a gondnokság fenntartását.

Schizophrenia strikes back

Szóval, első intézkedésünk volt kikérni az ügyvédtől a papírokat, mihelyt meglett nevezve a személye, és meglepődve tapasztaltuk, hogy már rendesen maszatolgattak, és mismásoltak az ügyemben, és szűk egy hét van hátra a perdöntő elmeorvosi meghallgatásomig. Aztán meg az is volt történetesen, hogy a hely, ahol dolgozunk, csak másodsorban szakkör, elsősorban érdekvédelmi szervezet. Beszéltünk az elnökünkkel, aki készségesen ráállt az ügyre, és egy olyan munkáltatói jellemzést írt rólam, ami levédett az elmeszakértő előtt minden ügycsoportban, természetesen csak a vállalható, reális képet adta rólam, de mindenki tudja, milyen sirály vagyok, szóval ez annyira nem volt nehéz. Mindegy, szóval az egyesület kiállt mellettem.

3 skizóka indult útnak november 29-én a nagykállói pszichiátriai fellegvár irányába, szerintem eléggé impozáns látványt nyújthattunk, enyhén túlöltözve, iratokkal és egyebekkel felszerelkezve, szerintem úgy festhettünk, mintha legalábbis valami bírósági szemle lennénk, holott csak az egyikünk jussát kértük volna vissza, vagyis a drágaszágát, a klapatyingóját, hambruínó kalangyínó. (Ezt hívják szaknyelven zsargonafáziának, amikor a skizókák érthetetlen szavakat találnak ki. Persze normális embereknél ez cukiság, skizókáknál zsargonafázia). Szóval a gondnokommal kiegészülve, 4-en beállítottunk műsorkezdés előtt 20 perccel, kész kalangyínó csoport, és ott pörögtünk már a 2-es pszichiátria előtt a földszinten. Az elmeorvosi  szakértő hamar lezavarta az ügyet, elolvasta a jellemzésemet, meglepődött, majd amikor megtudta, kivel járok, és nemcsak a büfébe, újfent meglepődött. Természetesen egyedül voltam bent, és elévülhetetlen érdemeket szereztem, amikor megmondtam, hogy mennyibe kerül egy kiló kenyér, és ki az ország miniszterelnöke, milyen nap van, és milyen pártokat ismerek.

Hát, ennyi. Szóban elmondta, hogy semmiféle gondnokság nem szükséges továbbra számomra, pitypalattyózzunk, és menjünk isten hírével, áldás, békesség. A bíróság az elmeszakértői vélemény alapján dönt, tehát az ügy itt le is zárult, gondoljon mindenki, amit akar mindenről, beleértve az itt elhangzottakat is. Mitymoty. Szóval most már nyugodtan eladhatom a házrészemet 4 sörért, de nekem ennél több eszem van, mert vodkát is fogok mellé kérni, keményen alkuszom. Köszönöm mindenkinek, ennyit akartam. Még aznap a következő közlemény jelent meg a bura.hu Skizofrénia 3.5 fórumán, 13 óra 37 perckor, előzetes csapatépítő tréning után:

 It's over. It's done. Elmeszakértői szinten eldőlt: gondnokság vége. Virágokat a női öltözőbe kérném. Egy hétig ki leszek kapcsolva. Wellness. Fitness. Ideiglenes lakcímem, Fehér Egér eszpresszó, Nyh, Gádor Béla út 2/fsz, terasz, 1es asztal 4. szék.

Ennek vége, értik?

Azt hiszem, precedens értékű szakvélemény született, a gyámhivatal előzetes állásfoglalása, és a kezelőorvosi szakvélemény ellenére, köszönöm mindenkinek, aki bízott bennem, és annak is, aki nem, mivel magát minősítette ezzel a véleményével az a néhány ellendrukker, vagy hozzászóló, vagy messziről jött ember. A január 9-én tartandó tárgyalás már merő formalitás lesz, vége a gondnokságnak, teljes jogú állampolgár leszek megint, vége a dalnak, vége a játéknak, talán a blognak is abban az értelemben, hogy itt gyökeres fordulatot vesz az életem: egyszerre lépek ki a munkarehabról, kapom vissza a jogaimat, látok neki a szoftverfejlesztői vizsgákra való felkészülésnek, váltok kezelőorvost megint (illetve váltottam), ésatöbbi.

2 Tovább

Life Is Strange - 1. epizód (Chrysalis)

Nem követem a játékszoftver-fejlesztési trendeket, mivel jellemzően leragadtam a 8-bit retro világban ezen a téren, vagy ami még rosszabb, az interactive fiction nevű szöveges kalandoknál. "Mert bocsánaton és alkuváson még eladók gyönyörű percek!" - mondta Kaffka Margit az Utolszor a Lyrán című versében, ami jelen esetben annyit tesz, hogy sem időm, sem energiám kereskedelmi játékokra, a pénz meg aztán a legkevesebb. Vagy jelentheti azt is, hogy Life Is Strange nevű játék készítői éltek egy kézenfekvő üzleti fogással: 5 epizódból álló alkotásuknak első részét ingyenesen letölthetővé tették, ami fél nap alatt le is jött az 1Mbit/s telefonról megosztott internetkapcsolatom segítségével. Sebaj, úgyis kimaradtam a betárcsázós technológiából, ugyanis más dolgom volt éppen. Asszem, egy CoV nevű folyóiratot bújtam szorgalmasan akkoriban. És/vagy egy Sz. Sörszalon nevű helyen üldögéltem. 

Tehát az élet bizony eléggé furesz: adtam egy sanszot a Life Is Strange nevű játéknak, de azt is mondhatnám, hogy inkább magamnak, mondván, hogy kipróbálom az első epizódot, aztán ha bejön, akkor megveszem a teljes játékot a Steamen 5€, kb. 1500 Ft értékben. Persze azóta megvettem, hogy két gyámsági ügyintézés között legyen mivel elütnöm az időt. Jó, mi? Nem is baj, hogy csak az első epizódot toltam végig ezidáig, mert tartok tőle, hogy össze-vissza spoilerezném ezt az amúgy is eléggé csapongóan induló játékleírást.

Magáról a játékról is essen akkor néhány szó. Mint említettük, 5 epizódból áll, mintegy imitálva a játék filmsorozat-jellegét, szóval az embernek külön öröm, hogy egyszerre csöppen bele egy interaktív filmsorozatba, mivel a 3D-s, rajzolt grafikák, és átvezető képsorok nagyon emlékeztetnek erre, egyszerre kap egy hipermodern kalandjátékot, vagy felfoghatja Visual Novelként is az egész történetet. Én akkor is ki lennék békülve a játékkal, ha csak ennyi lenne a cselekmény, ami az első epizódból kiderül, bár bőven akadnak még elvarratlan szálak, amik előrevetítik, hogy egy nagyobb lélegzetű műről van szó.

A játék alapötlete meglehetősen szimpatikus: egy felsőoktatási intézmény művészeti karán tengetjük mindennapjainkat, fotó szakosként, fő problémáink nagy vonalakban a következők: Victoria, a helyi, hm... diákkör vezetője állandóan csesztet minket, az intézmény biztonsági alkalmazottja szintén hülye, és zaklatja a diákokat, aminek következtében egyre gyakrabban gondolunk egyre nagyobb nosztalgiával szülőföldünkre, a napsütötte Seattle-re. A történet felütése meglehetősen szokásos: egy órán szunyókálunk éppen, mindenféle világítótornyokról álmodozva, amikoris egyszercsak rádöbbenünk, hogy vissza tüdjuk pörgetni az időt néhány perccel. A vécében szemtanúja leszünk kedvenc barátnőnk, Chloé meggyilkolásának, és úgy döntünk, bevetjük újonnan felfedezett képességünket, hogy inkább mégse haljon meg, hanem folytassa tovább zűrös életét, sőt, későbbi kalandjaink során a mi oldalunkon bukkanjon fel, cserébe mi is segíthetünk neki felkutatni eltűnt barinőjét.

A játék, ha jól tudom, az Unreal Engine 3 játékfejlesztő szoftverrel készült, talán ebből következik az irányításában álló néhány kisebb anomália: a W, A, S, D billentyűkkel való irányítás csak egy (az egérrel a kamerát zoomoljuk), a játék közben felkínált választások a kurzornak a felkínált szövegrészre való vitelével történik (kattintás nélkül), ezt csak azért írom le, mert nekem kb. egy REM fázisomba került tegnap éjszaka, ameddig rájöttem, hogy hogy kell a karaktert a tárgyak manipulálására bírni, mindeközben szegény Chloét kb. 47x lőtték szitává :-(. Shifttel gyorsítunk, jobb egér gombbal, illetve CTRL-lal visszapörgetjük az időt. Nagyjából ennyi lenne. Vannak még hírek arról, hogy több epizód fog készülni a játékhoz, és a tv-sorozatok mintájára ezek is évadokká állnak össze. Sőt, arról is olvastam információt, hogy valamelyik vadállati barom filmet szeretne készíteni a játékból. Az élő szereplős remake-et még megérteném, de filmet minek? Akik annyira visszamaradottak szellemileg, hogy nem tudják a játékban irányítani az eseményeket, nem biztos, hogy pont egy film alapján fognak kapcsolatba kerülni Max és Chloé sztorijával. Ja, bocsika, még nem mondtam, hogy a mi nevünk igazából Max, mármint a játékban. Barna, kleó hajunk van, és picsatáskánk. A kék haj Chloé. Mivel klasszikus értelemben vett gamer körökben nem mozgok otthonosan, sajnos nem tudom megmondani, mennyire híres ez a játék, vagy hogy volt-e már itt róla szó, maradjunk annyiban, hogy egy csecsemőnek minden vicc új. :-)

Értékelés: 10 világítótorony a 10-ből. A játék beszerzése jelen esetben egyénileg történik, mondom, én a Steamen vettem 5€-ért (75%-os engedménnyel...).

0 Tovább

Szomnolencia, szopor, kóma

A drága kezelőorvosom nem-organikus eredetű inszomniát állapított meg nálam legutóbb. Majd kérvényezte a gyámság fenntartását nálam. Kisebb problémákat vélek felfedezni a rendszerben: ha egyszer megkapod a skizofrén diagnózist, egy másik orvos már csak azért sem fog rajta változtatni, hogy csontig benyaljon az előzőnek. Ha egy nagyfejű, és a haverja gyámság alá vesz, nyugodt lehetsz, hogy hiába mész havonta 10 km-t egy másik városba, a lényegen ez mit sem változtat, a drága kezelőorvosom szerint ez úgyis egy cég, és nyilván a céges bulikon nem venné ki jól magát, ha nem csinálják ki egy életre azt, akit kipécézett magának az egyik. Azt hiszem, céget mondott. Igen, cég - egy halálgyár. Meg nem tudom az ügyeimet intézni. Egyet mondjon, amit nem intéztem el. Mondjuk, azt például el tudom intézni, hogy az első pár találat a nevére a „mézes-mázos h**** k****” kifejezést adja vissza, amiért egyszer már be is vágott a figyelőbe, és még a Google-nél is külön kérvényt kellett benyújtani, hogy vegyék ki a találati listából. Legközelebb nem leszek ilyen rendes. Sőt, egyáltalán nem leszek rendes. Pereljen be. R******. R******.

Szóval, amúgy be van osztva az időm rendesen. Vagy a leszázalékolásom miatt szaladgálok, vagy a gyámsággal kapcsolatos ügyeket intézem, ja, bocs, el is felejtettem, nem tudok ügyeket intézni, akkor viszont nem tudom, milyen kifejezéssel illessem azt, amit csinálok. Mondjuk sanszos, hogy az IQ-m magasabb, mint a drágámnak, de nem az a lényeg: hülyének kell nézni azt, aki megpróbál valaki lenni azok után, hogy meghurcolták a pszichiátrián, ha megpróbál felállni, lehetőleg kirúgni alóla a lábát, és a sárba taposni, hogy ne háborgathassa az VV Mici análját még értékelni bíró, és egyéb szellemi rágógumikon kérődző kedves honfitársait, mert az nem betegség, ha valakit főműsoridőben napról napra totálba vágnak, sőt, üdvözlendő teljesítmény, de ha valaki elmondja a véleményét, rögtön korlátozni kell vagy 10 ügycsoportban.

Szóval, teljes K.O. A legtöbb időnket a gyámság levetetésével kapcsolatos rohangálás tölti ki, ami szerintem amúgy tök felesleges, de meg kell futni ezeket a tiszteletköröket, mielőtt kezelőorvost váltok, sőt elmeorvosi szakértőt is újat kérek, mert enyén szólva kurvára érintett az ügyemben, és érdekelt abban, hogy engem gyámság alatt tartson. Napközben az egyik kórháztól rohangálunk a másikig, papírokat beszerezni, vagy az ügyvédhez, vagy éppen a munkahelyemről szerezni be arról írást, hogy nem vagyok beteg hülye. Ez a sok papírozás és ügyintézés annyira fárasztó, hogy nem hogy nem-organikus eredetű inszomniám nincsen már, hanem inkább a szomnolencia (aluszékonyság) a jellemző, ami néha átvált már szoporba, ahol az ember már csak erős ingerekkel ébreszthető, végül beáll a kóma, amikor már ébreszthetetlenek vagyunk. Na, igen, eddig talán nem kéne eljutni.

Téma lezárva

Közben megjöt a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) válasza, és a Pszichotikusok Egyesületének vezetősége is ellátott olyan hasznos tanácsokkal (jogi, és nem jogi egyaránt) és tippekkel, amiből "összegyött egy nagy tipp", amiből annyi kihüvelyezhető, hogy "láttak már falon pókot", vagyis koránt sincs veszve minden, a kezelőorvosom keményen alám vágott, de ez az egyetlen dolog, amire nincs bocsánat, már repül is, nem fogom névvel együtt témába tenni, annyit nem ér az egész, sem itt, sem máshol, annál is inkább, mivel többet már nem árthat nekem. A Pszichotikusok Egyesülete egy érdekvédelmi egyesület, konkrétan nem védenek senkit, kicsit megtévesztő lehet a név, de kaptam itt is 1-2 olyan tanácsot, amivel levédhetem magam, nehogy esetleg nem várt irányból érjen a támadás. Az alap hozzáállás egyébként az, hogy nem értik, mit ugrálok, a kérdés az, hogy beteg vagyok-e vagy sem, akkor meg miért nem vállalom az ezzel járó procedúrát. Leginkább azt a lelki gyötrődést nem értik, ami jogaim csorbításával engem ér folyamatosan, vagy szerintem az illetékes helyeken nagyon is értik, pont abban sértenek a leginkább, amire életem folyamán a legbüszkébb voltam, az intelligenciámban. Francba az önérzettel, meg az önbecsüléssel, pontosan tisztában van vele mindenki, hogy az eljárásban részt vevők többségénél több eszem van, és külön öröm lehet nekik, hogy lehúzhatnak a szintjükre, sőt legyőzhetnek a rutinjukkal.

1 Tovább

Levél a TASZ-nak

A gyámhivatal, és a drága kezelőorvosom a gondnokság fenntartását kérték rám. Nincsenek illúzióim, hogy ezek alapján milyen elmeorvosi szakértői vélemény várható. Levél ment a TASZ-nak, hogy ebből mi lesz, nem tudom, annyi bizonyos, hogy újabb cirkusz várható. Stay tuned!

Tisztelt Stefánia!
B******* Eszter és F********* Bori ajánlotta Önt mint gondnoksági ügyekben járatos szakembert. Úgy érzem, jogsérelem ért a pszichiátrián azzal, hogy gondnokság alá vettek 2014-ben, és folyamatosan sérülnek a jogaim azzal, hogy a gondnokság további fenntartását kérték rám 2 év után is. Erre most derült csak fény, amikor az ügyem újra bírósági szakaszba lépett, és a kirendelt védőügyvédemtől ki tudtam kérni a rám vonatkozó állásfoglalásokat (pszichiátriai szakértői vélemény, gyámhivatal állásfoglalása), mivel engem ezekről nem tájékoztattak, sem szóban, sem írásban. Mondanom sem kell, hogy a gondnokság további fenntartását kérik - a gyámhivatal a kezelőorvosom szakvéleménye alapján - amely szakvélemény annyi indoklást tartalmaz, hogy, idézem: "ügyeinek önálló viteléhez szükséges belátási képessége csökkent". Írják ezt annak ellenére, hogy mind a gondnokom (édesapám), mind én úgy látjuk, hogy a gondnokság fenntartására nincs további szükség, ezek a vélemények szerepelnek is a gyámhivatalii iraton. Hétfőn megyek elmeorvosi szakértő elé, és ezek az iratok csak most kerültek a birtokomba, amiken enyhén szólva meglepődtem. Az elmeorvosi szakértő valószínűleg ennek a fél soros úgynevezett szakvéleménynek az alapján a gondnokság meghosszabbítása mellett dönt majd. Illúzióim nincsenek ezt illetően. Körülményeimet tekintve egy rehabilitációs cégnél dolgozom 4 órában, ezzel párhuzamosan szoftverfejlesztő tanfolyamra járok Budapestre, és szándékomban áll továbbtanulni felsőfokú oktatási intézményben is. Kiegyensúlyozott párkapcsolatban élek, igaz, nem túl hosszú ideje, de időm legnagyobb részét a barátnőmmel töltöm, akivel mindent megbeszélünk (például ezt az ügyet is), és kölcsönösen segítjük egymást. Mindössze annyi kérdésem lenne, hogy ügyem jelenlegi szakaszában tudna-e nekem valamilyen tanácsot adni, ami a gondnokság megszüntetését segítené elő? Van-e jogom például objektívebb, reálisabb szakvéleményt kérni valakitől, esetleg olyan elmeorvosi szakértőt kérni, aki nem elkötelezett a rám gondnokságot kérő pszichiáterek irányába, legjobb, ha egyáltalán nem is ismerné őket, ha ez egyáltalán lehetséges ma Magyarországon, de különösen itt a megyén belül. Ennyi lenne a kérésem, illetve kérdésem. A gyámhivatal és a kezelőorvos állásfoglalását mellékletben csatolom, hátha segít valamit.
Türelmét, idejét, és tanácsait előre is köszönöm, tisztelettel:
P*** Róbert
  

0 Tovább

Skizofrénia underground

Skizofrének. Mostanában leginkább egy növény jut az eszembe róluk, mégpedig ez: nebántsvirág. Különben meg kurva hamar bele lehet szokni az anyuci pici gyereke szerepébe, utána meg úgyis elhülyülsz, és vagy felvesznek az intézetbe, vagy a lágerbe, vagy megdöglesz az utcán, mert az, hogy ki fognak semmizni, legalábbis valószínű, főleg, ha gyámság alatt vagy. Aztán meg eltakarítanak, mint a szemetet.

Szerintem tweetelni menő

Utolsó kommentek

Linkek, blogajánló, stb.

LindaDesign NonStop

"egy szöveggyáros zugmágustól"
"Árpádnak lenni nem egyszerű"
Nem szégyen a kultúra,
csak néha kellemetlen.

Kaland konzerv WP:

Itt is szoktam rinyálni:

Ahogy kezdődött... (a blog)

7 évig "kezeltek" paranoid skizofréniával. Elbaszták az életemet. Elegem lett. Nem kell a méregdrága gyógyszerük, egyszerűen lehúzom a klotyón, nem kell az idióta pszichoterápiájuk, se pszichológus, se más. Menjenek a picsába a gyógyszereikkel. Engem ne "gyógyítgassanak", a saját életemet egyedül is el tudom baszni. Nem kell az asszisztálásuk. Gyógyszer és agymosás. Ennyit tudnak. Baszódjanak meg.