Miért nem lettem vlogger?

avagy miért nem csinálok videoblogot?

"és ilyenkor délutánonkint, amikor felébredtem, bámulva láttam, hogy ilyen óriási, ilyen rettenetes diadalaim után is csak oly hülye, nyefegő hangon enyelegtem a zsíros pofájú henteslánnyal, mint azelőtt."

/Cholnoky László: Bertalan éjszakája/

Most egy pillanatra állnék csak meg a sulis dolgok hajszolása közben, hogy bejelentsem, hogy tegnap is megálltam egy fél óra erejéig, hogy skype-interjút adjak a Rádió ZH-nak, ami egy webrádió, mentális betegeknek szól, mentális betegekről. A rádió 1 nappal korábban alakult, és én már másnap benne is voltam, és ha valaki azt mondja, hogy ez nem egy komoly dolog, akkor azt mondom, hogy még lehet belőle akár az is. Mondjuk, szívem szerint vártam volna még ezzel, de olyan kedvesen invitáltak, hogy egy délutáni matiné jelleggel szeretnének tőlem egy x ideig tartó műsort. Ebből lett majdnem 18 perc, nagyon erős konferáló szöveggel, jól feltett kérdésekkel, itt-ott csúszkáló hanggal. Azt mondom, hogy hála istennek csak 18 perc lett, mert ez még emberi léptékben akceptálható, és tolerálható valamilyen szinten. Törekedtem az ismeretterjesztő jellegre, próbáltam elhagyni a robomanes, és robi bloggeres sallangokat, és végül egy olyan hanganyag jött létre, ami szerintem több szinten értelmezheő, kezdő szintűeknek kiváló, a vájt fülű sorstársanak pedig többet adhat, aki esetleg a blogot is ismeri, annak meg már egyenesen feladja a leckét, hogy most mit is akart ezekkel mondani ez a robi fiú.

Szerintem egy szerethető arcomat mutatom meg benne, kicsit debil, kicsit bizonytalan, de az a jó benne, hogy a társadalom minden rétege számára vállalható módon beszélek benne skizofréniáról, rehabilitációs munkáról  és gondnokságról. Azt hiszem, gyakran ezek tematizálták, határozták meg a gondolkodásomat, vissza-visszatérő motívumait adva a mondanivalómnak. Azért is siettem ezt az interjút leadni, nehogy már más szólaljon meg első körben ilyen kérdésekben, mint én. Mert akkor már bottal üthetem elsőségem jogát, mármint ebben a műfajban. Az elhangzottak minden felkészültség nélkül, teljesen rajtaütésszerűen véletlen időpontban hangzottak el, amivel kimaxoltam a spontaneitás, és az önmagammal szembeni igénytelenség és felelőtlenség netovábbját. Nem baj, én teljesen meg vagyok vele elégedve.

Náu, liszn:

0 Tovább

ünnepelni jöttem trottyos térdemen

Levették a gyámságot. Nem vicc. Nincs kecmec, nincs cicó, nincs átba... verés. A bírónő eléggé erőteljesen megfingatott, az orvosszakértő véleménye állt szemben a kezelőorvos és a gyámügy véleményével. Nem volt ügyész, nem volt továbbbi indítvány. "Ne találkozzunk többet." - Hangzott el búcsúzóul. 2x is rákérdezett, van-e még hozzáfűzni valóm. Megilletődve, de határozott hangon mondtam, hogy nincs. Nincsenek érzelmek. Se a bírónő részéről, se az ügyvéd részéről, és én sem engedhetem meg magamnak. Tények. Szenvtelenség. Szigor. Megbocsátás. Feloldozás. Mint 3 végstádiumos reziduális skizofrén. "Ma éjjel velem leszel a paradicsomban." Az első, amit szabad emberként éreztem, az émelygés, és a hányinger. Ha lehetett volna, azt hiszem, a következőket mondtam volna el a bíróságon:

"És miért lenne gond, ha gyógyszer szedése nélkül elkezdenék össze-vissza beszélni, és hallucinálni? Kérdezem tisztelettel, milyen valóságot kellene nekem elfogadnom. Jó, elmondom, nekem legalább 2-3 valóság közül lehet választani. Van a gyógyszeres, racionális énem, van a gyógyszer nélküli, hétköznapi ember számára félelmetes és irracionális világ, ami gyógyszer nélkül ha nem is 2 hónap, de félév múlva beszippant, magával ragad, és bár el tudok tőle vonatkoztatni, olyankor a mindennapjaim része, a sámánisztikus kultúrák alappillére különben ez a világ. És van a 3., középutas megoldás, amit előszerettel javasolnak, hogy húzzam meg magam, illetve húzzam le magam a klotyón, és járjak különböző foglalkoztatókba, rehabokra, nappali pszichiátriai ellátásba, és onnan időnként szállítsanak be a pszichiátriára. Ez is egy életstílus, és ezt preferálták eddig minden szinten a társadalomban. Hadd mondjam el, hogy már én is, a saját szememmel látom ennek a 3. utas szubkultúrának a felbomlását, napjainkban ennek lehetünk szemtanúi. És azt mondom, hála istennek. Van már olyan, hogy társadalmi mobilitás nekem is mint taj skizofrénnek, igaz, hogy egyelőre pár kiválasztott élvezi az egyenrangúságot, sőt egyenjogúságot az egészségesekkel, és itt nem állja meg a helyét az összehasonlítás a szívbetegekkel vagy cukorbetegekkel, mert minket eddig stigmatizáltak, jogilag, és mindenhogy ellehetetlenítettek, elmebetegnek tartottak. Ma ez a felfogás változóban van, és én ennek büszke szemtanúja, és szerény krónikása volnék. Az, hogy én itt janiskodom, az már egy útra való rálépésnek, és azon való haladásnak köszönhető (hej regö rejtem, múlék régi nagy regös út, hehe), elmondanám, hogy ma a társadalomban olyan lehetőségek nyíltak meg skizofrének előtt, amik eddig sohasem. Ez részben a modern gyógyszereknek, részben a skizofréneknek a társadalomba való minden korban megfigyelhető beilleszkedési képességének köszönhető. Régen, ha kellett, alászálltunk az alsó világba, ha kellett, felvettük a csörgősipkát, hol szentek, hol bolondok voltunk, mostanára sikerült felvenni a ritmust, és hogy ez ebben pont ebben a technokrata korban vált nyilvánvalóvá, ez engem külön örömmel tölt el, mert úgy hallottam, egy társadalmat minősíti az, hogy bánik a bolondjaival, és hogy most kvázi a keblére öleli őket, néhányukat legalábbis, kísérleti jelleggel, és nem okoz ez különösebb megütközést, vagy visszatetszést, ez magát az adott társadalmat is értékessé, de legalábbis érdekessé és élhetőbbé teszi számunkra. Hadd mondjam el, van még mit fejlődni, de kiindulási alapnak, kezdetnek nem rossz. Mert azt hiszem, rászolgáltunk, és olyan teljesítményekkel, amiről esetleg a nagy többség nem tud, illetve nem veszi észre. De mi tudjuk. A pszichiáterek tudják. És megkezdődhet lassan a pszichiátria rehabilitációja is, ahogy a skizofrének rehabilitációja, és ez valószínűleg a pszichiátria mint intézmény és a skizofrénia mint diag önfelszámolását fogja jelenteni a távoli jövőben. És akkor mi lesz? Nemtom. Olyan még nem volt, hogy nem lett volna sehogy, they say."

4 Tovább

Megéri? Nem éri? (Élet + Stílus rovat)

Éri, nem éri, hát ez az. Itt ülök a szoftverfejlesztés tanfolyamon, és "önszorgalomból"  saját hostolású WordPress oldalt fabrikálok, ahelyett, hogy figyelnék. Idéntől freelancernek nevezem magam munkanélküli helyett. Jó, mi? Azóta semmi eredményt nem értem el, viszont (majdnem) minden percét élveztem, ellentétben azzal, amikor 120-as pulzussal rohangáltam a rehab munkahelyen minden egyes átpiált éjszaka után. Szóval minden nap, és idegből varrtam, és nyomtam a kávékat, és szívtam a cigit, munkakezdés előtt már egy dobozzal, és duzzadt az aortám, és a pipától nem láttam, hogy nekem #eztköllcsinálni és alig vártam, hogy délután beérjek a krimóba. Érezhető a különbség, amióta azzal foglalkozom, amivel akarok, mondjuk most a vizsgákra kéne akarnom tanulni. Kicsit kevesebb a szörpike, de ez is oké. Valamit valamiért. Akkor a WP sablon és a PHP. A JAVA és a A C# ráér.

"Lassan járj, tovább érsz." Most nem az, hogy tovább érek, vagy tovább élek, mert nem az. A kedves Csáth Géza bácsi számolta ki valamelyik novellájában, hogy hány millió, meg milliárd éveket él, miközben morfiumozik, az meg mondjuk a másik véglet, éppen elég nekem hogy kellemes, lagymatag semmittevéssel telnek a napjaim, és mivel kiszuperáltak a rehabilitációs bizottságban, és havi 50+ pengő fixszel az ember könnyen viccel, hát mondhatom, az egész életem csupa báj, és kellemesség. Az oviban nem voltam hajlandó délután aludni, sem a pszichiátrián csendes pihenő alatt, de bizony mondom néktek, mostanában elnyom a buzgóság. Az alvásom is rendeződött: akkor alszom, amikor akarok, nem vált be sem a rivotril, sem a dupla rivotril, sem a gyámság fenntartásával való fenyegetőzés, de szerintem még az agyonverés sem segített volna rajtam. Vagyis nem lett volna az igazi megoldás, csak amolyan endlőzung. Innen nézve egy kissé röhejes is az egész.

Most kéretlen életmódbeli tanácsokat adok, de ha legközelebb gasztro rovattal jelentkezem, akkor már onnan lehet tudni, hogy elérkezett a vég kezdete. Szóval, folytatnám: régebben azt hittem, hogy minél jobb állapotban van egy kedves beteg, annál inkább ilyesfajta munkahelyen van a helye, 1. hogy pénzt keressen, 2. hogy úgymond társaságban legyen 3. (és ezt nem teszik hozzá) hogy játsszon. Hogy lemodellezze, leképezze magának a világot kicsiben, kitaláljon magának intrikát, cselszövést, vállveregetést, mezei piros pontot, és úgy viselkedjen kicsiben egy rehab munkahelyen, mintha a nyílt munkaerőpiacon lenne, úgymond normálisak között. Mert színház az egész világ, és ha kitesszük a lábunkat a négy fal közül, onnantól kezdve már szerepet játszunk, egy ilyen intézményben meg hatványozottan. Űristen, csoda, hogy túléltem ezt is, ahogy a pszichiátriát, meg a gyámsági herce-hurcát.

Valójában egy időre talán jó, de benne is van a nevében, hogy REHABILITÁCIÓS munkahely, csak sokan örökre gondolnák. Egyesek nyilatkoztak, hogy innen mennek majd nyugdíjba, efféle. Csakhogy az ember már érzi, mikor van készen, mikor elég. Amikor a rehabilitáció már csak ront az állapotán, akkor kell váltani. Az én meglátásom szerint. Különben már csak lefelé visz az útja. Amikor már nem okoz örömet a szerződéshosszabbítás, amikor minden nap lógásnak, szabinak, táppénznek örül az ember, ezek a figyelmeztető jelek. Amikor elküldik a városba, és vonakodik visszamenni munkaidőben, a szünetek megnyúlnak, a vécére gyakrabban kell menni, hacsak kifújni is magát az embernek. Az étel csak munkaidőben esik jól, és titokban, nem a szünetben, negyedóráig kell söprögetni az asztalt, máskor meg meredten bámulni magunk elé.

Szóval csak annyi lenne, hogy aki már megérett arra, és megteheti, dobbantson nyugodtan. A rehabilitáció nem egy életre szól. Bár, tudom, hogy valaki nem teheti meg. Tőlük sorry, nekik ne mutassuk meg a bejegyzést. :-(

1 Tovább

Post-Self + BÚÉK-info

Mit jelent poszt-énnek lenni?

Mi történik, amikor már nem tudod magad többé személyiségnek hívni, amikor az önazonosság érzése megoszlik néhány példány között? Mit reagálsz? Visszavonulsz önmagadba, és remetévé válsz? Kiterjeszted magad addig, ameddig minden identitástudatod elvész? Darabokra hullasz? Szándékosan látsz neki, vagy hagyod, hogy a természet és a szerencse tegye a dolgát?

Hogyan kezeled a kapcsolatot szétvált részeid között? Irigységgel, szánalommal, gyűlölettel, romantikusan? Mi történik, ha nem értesz egyet önmagaddal? Lekapcsolod a példányt? Megállítod a folyamatot? Hogyan tanulsz a többi példánytól? Egyesítéssel? Felülírással? Egyszerűen olvasol róluk a reggeli lapokban? Milyen kötelékek fűznek a többi példányhoz? Te birtoklod még őket? Fenntartasz egy alapszemélyiséget, vagy hagyod a részeket leválni a forrásról?

Mit jelent poszt-énnek lenni?

A Post-Self egy együttműködésen alapuló fikciós projekt, arra tervezve, hogy felfedezhessünk egy univerzumot, ahol a személyiség érzete elmosódhat, osztódhat, vagy lebomolhat, sokszorozás útján, példányokra. Kezdetben kapunk egy világleírást, ahol a történetek játszódnak, néhány karaktert, amit az írók szabadon használhatnak a történetekben, és néhány eleve adott bejegyzést, amit a projekt megalkotói készítettek el, és tettek közzé.

A Post-Self világához további történeteket, grafikákat, videókat, és html-alapú (Twine) játékokat várnak, amik illeszkednek a világ hangulatához. Így egy folyamatosan bővülő, közösségi fiktív univerzum felépítésében lehet része a közösség tagjainak, amely univerzum az énhatárok felbomlásának és elmosódásának lehetőségét veti fel. A játékok, novellák és egyebek világában három nem van, a harmadik értelemszerűen a semleges nem. Ami az érdekesség, hogy a semlegesnek külön kis nyelvtana van a személyes névmásokat illetően, E/3-ban pl: Ey. (Ejj!) Ez külön érdekessége a játéknak. Talán nem véletlen ez sem, ugyanis a projekt szellemi hm... kiötlője egy transznemű programozó, név szerint Madison Scott-Clary.

A projekt továbbgondolásra érdemes még mondjuk a mentális megbetegedések lehetséges fiktív modellezésénél is, gondolok itt elsősorban a többszörös személyiség kérdésére, de ami ennél is jóval gyakoribb (és ezért talán fontosabb), a tudathasadásos elmezavar (aka skizofrénia) játéknyelvi leképezésére is, már gondolok itt olyanra, aki tudja, hogy mit miért csinál (értem ezalatt azt, hogy a diagnózisa valódi betegséget takar, avagy tükröz), és nemcsak egy ráaggatott diagnózisa van ilyen-olyan megfontolásból (ld. deviáns magatartás). Persze remélhetőleg nem csak az ilyen társadalomban kissé deklasszálódott csoportok egyedei fognak érdeklődni Scott-Clary univerzuma iránt, hanem a kissé toleránsabb, vagy tájékozottabb embereknek is nyújt valamit a digitális kultúrában és művészetben megérdemelt helye miatt ez az enyhe cyberpunkba oltott cucc.*

Értékelés: 5 énhatár-elmosódás az 5-ből

Post-Self: http://post-self.io/.

* Fántásztikus! Brávó! Hogy volt! Azt hiszem, a lelkesedésem indulatszavak nélkül is átjönne a projekt iránt, de nem ebből az apropóból van itt. Hanem azért, mert most jutottam el arra a pontra, hogy munkásságom (vagyis hát tevékenységem) végleg két szálon haladjon tovább. A személyes dolgok, és minden más marad itt, a játékkal kapcsolatos témák költöznek egy WordPress blogba, vagyis portálba, na hát egy ilyen portál-blogba. Saját tárhely, saját domain, proudly presents, meg minden. Külön itt nem promóznám az oldalt, ott van a linkajánlóban, mondjuk eléggé lent az oldalsávban, de már csak azért is megéri, hogy az emberek néha szétnézzenek az ajánlott linkek között. "Tudom, hogy te engem estétől reggelig...", stb., de nincsenek illúzióim, hogy én volnék a legérdekesebb ember a világon, még akkor sem, ha történetesen skizofrén vagyok. Mondjuk azon elgondolkodtam, hogy mennyire átbaszás ez a blog, mármint olyan értelemben, hogy nem éppen jellegzetes skizó viselkedés az enyém, tehát aki innen akarja megismerni a skizofréniát, talán nem fogja, annak ellenére, hogy egy része tényleges skizofrén subban íródott. Szóval magán jellegű dolgok jönnek itt csak most már, ami a gyámügyi dolgomat illeti, és a sulis kötelezettségeim gyertyája is a körmömre égett, szóval ezekkel szolgálhatok mint témával a közeljövőben. Érdekes, hogy újévre nem terveztem semmit, és ami ebből megvalósult, hogy szinte alig iszom, és eljöttem a munkahelyemről, a suli után megpróbálok kezdetnek valami menő freelance dolgot csinálni mint pl. WP prémium sablon készítése. Ennek értelmében vagy ez lesz a záródogám témája, vagy pedig egy JAVA chat, illetve MUSH elkészítése, vagy megírása. Az elkövetkezendő 2-3 nap döntően befolyásolja majd az életem, eldőlnek a gyámsági kérdések, kialakul a tényleges téma, és beugrik a majom a vízbe, hogy egyáltalán milyen starttal indulok neki a vizsgáknak. Még annyit, hogy lóvém, az nincs, bocsi. BÚÉK!

0 Tovább

A társ - Ingely és Leila kalandjai

kísérlet egy döglött platform reanimálására

"Egy társ mindenek felett"

"Az év magyar rpg makeres játéka (2016)"

 

Ezt nevezném én is a 2016-os év játékának, konkurencia híján. Műfaja szerint nem tudom,  egy klasszikus, romantikus rpg-re hajaz, de hogy valami egyedi szempontot is vigyünk bele az értékelésbe: mondjuk ki nyíltan, hogy egy vérbeli kardos-baszós stílus archetípusa van kialakulóban ezzel a darabbal. A sztori nem mondanám, hogy túlságosan egyedi, ami egy klasszikus rpg-nél talán nem is követelmény, viszont fel van turbózva csavarokkal és buktatókkal, külön kiemelném itt a párbeszédeket, érdekesek és fordulatosak, ami túllendít a hatalmas szövegapparátusban itt-ott - minden jószándék ellenére - felbukkanó helyesírási anomáliákon*. Jó, ha nyelvtannáci indíttatásaid vannak, nem ez lesz a kedvenc játékod, de volt már rá példa a történelemben, hogy valaki ennek ellenére írt jó játékot, ld. Honto-sorozat. Érdekesség, hogy a Hontokat is, ezt is az elsők között játszottam végig, és annak ellenére, hogy nem tettem hozzá egyikhez sem semmit, vagy mondjuk úgy, hogy a semminél alig több valamivel járultam hozzá, mégis közel érzem magamhoz a projekteket.

*EDIT: Tudomásom szerint azóta a helyesírási issue-k javítva lettek

A játékban lngely és Leila kalandjait élhetjük át a két főszereplőt megszemélyesítve és irányítva. A végjátékban helyenként a kétfős csapat kiegészül még az Eperlekvár-Házipálinka nevű kalandozópárossal is, akik sajátos karakterükkel új lendületet visznek a cselekménybe. A játék világában egyértelműen a jó erői vannak túlsúlyban, de mintha mindenen és mindenkin átok ülne, az ellenfelek megfelelően gonoszak és helyenként túlvilágiak, de nem öncélúan azok: mindegyiknek megvan a sajátos, baljós és néha hátborzongató története, mely egy mágikus, a világ és önmagunk mélyére tett különös utazás során tárul fel előttünk. A játéknak erős oldala az érdekes és magával ragadó történet, de hogy - számomra - negatívumot is említsek, a történet helyenként nem mindig gördülékeny a logikai-ügyességi feladványok sűrűsége és nehézségi foka miatt (kieshetünk a sztori lendületéből).

Mint említettem, a történet egyik, igen erőteljes szálát a romantikus jelleg hatja át, ami helyenként lájtosabb erotikus jelenetekben kulminál. Megjelenik benne a testiség is, de egyfajta érzelmi közösség is hangsúlyt kap benne, amit a cím nagyon jól kifejez, ami ugye végül A társ lett, ebben volt nekem is némi ráhatásom, és ezt nem úgy kell érteni, hogy én találtam ki, hanem a lehetséges opciók közül erre voksoltam, aminek nem tudom mennyi szerepe volt a végeredményben. Szóval ez a romantikus jelleg, nem mondom, hogy egyértelműen jó, vagy rossz, azt mondom, hogy az érzelmek ilyenfajta megjelenítése egyéni színezetet kölcsönöz a játéknak. Inkább afelé hajlanék mégis, hogy jó ez a felütés, mert egyedi, de hogy érthetőbb legyek, ha mostantól kezdve minden második játék ezzel operálna, az már fura lenne. Mondjuk egy folytatásban még elmenne, amennyiben abban gondolkodnánk.

Értékelés: N/A (az írás egy korai verzióról készült, szal ezzel várnék még)

Történet és fórum: http://tars.hungarianforum.com

Letöltés: http://ingely.atw.hu/ingely.exe

0 Tovább

15 perces karácsonyi gyorsmenet

Oké. Egyáltalán nem akarok átmenni játékblogba, de ez az év vége már csak ilyen. Mindenki hype-olja a szezonális cuccait, és mindig befut 1-2 új anyag is. Ilyenkor az emberek is hajlamosak nyitni a témába vágó írásokra, filmekre, hírekre, stb., és nagy ívben tenni arra, ami túlmutat ezen. Hadd mondjam el, nem vagyok kivétel én sem. Az ünnep mindenkinek a lelkében van. Lélekben körbeüljük a karácsonyfát, és lélekben megajándékozzuk egymást. Mindegy, itt csak az Ace of Base Life Is a Flower című slágerének első sorát tudnám idézni, saját interpretációmban, "egy ingyenes világban élünk", de mint tudjuk, a legjobb dolgok ingyen vannak, minek kommercializálni a Karácsonyt?

Ebből az apropóból szétnéztem egy kicsit a karácsonyi témájú játékok között, és jelenleg ez az egyetlen, ahol nem kell agyonverni senkit, sem ellenséges fenyődíszeket, sem vigyorgó csokis sütiket, sem zárlatos égőket, de még a grincset sem, de még a karácsonyi sárkányt sem. Nem, itt bombázni kell. Na, nem Londont, vagy Berlint, még csak nem is Drezdát, vagy Monte Cassino-t. Andy és Ollie megmentik a Karácsonyt. A Rudolf rénszarvas által vontatott repülő szánról ajándékokkal kell megszórni a házakat, mert a Mikulással egy kis forrócsoki-baleset történt. Erre mindössze tizenöt percünk van.

Andy Warhol szerint mindenkinek kijár(na) 15 perc hírnév, és ezt a játékzenéiről ismert Soda Piggy ezzel a kis karácsonyi játékkal igyekezett a maga számára biztosítani. Mondjuk ez a 15 perc nálam kissé kitolódott, mert kissé hm... mondjuk így, figyelmetlen voltam, és nem vettem észre bizonyos összefüggéseket, és csak nyomkodtam a gombokat össze-vissza, ezért szeretnék egy kis használati utasítást mellékelni a programhoz, itt első körben gondolok az irányításra: A: dobj zöld ajándékot a zöld házra, S: piros ajándék a piros házra, S: sárgát a sárgához. További segítség: a játékban három település található, egy falusias jellegű, egy nagyobbacska község, vagy kisebb fajta város, illetve egy igazi nagyváros, ahol már kék házak is találhatóak, de nem kell megijedni, ezek is az előző színes házak mintájára funkcionálnak, itt a háztetőn lévő csík színe jelzi, hogy milyen színű ajándék való oda.

Felhívnám még a figyelmet a jobb alsó sarokban elhelyezkedő, általam státusz bárnak, illetve klapatyingónak nevezett bizbaszra, ami egy piros csik formájában ölt alakot, és ami a lakosság megelégedettségi szintjét hivatott ábrázolni, a játéknak akkor van vége, ha: a.) letelik a 15 perc, b.) a státuszbár kimaxolja a rubrikát, vagyis a piros állapotjelző bizbasz eléri a maximumát, kiakad, ésatöbbi. A játékot meg lehet úgy oldani, hogy mindhárom településen szórunk ajándékot, de amúgy teljesen fakultatív, mely településre látogatunk el, a lényeg, hogy minél több pontot szerezzünk egy-egy helyszínen, hogy az elégedettségi mutató kiakadjon, és ezzel véget érjen a játék pozitív értelemben. Ha ez nem következik be 15 percen belül, értelemszerűen vesztettünk.

Értékelés: 5 színes ház az 5-ből

Andy and Ollie SAVE CHRISTMAS letöltése

0 Tovább

Decade

Hopp, egy stratégia, pontosabban erőforrás menedzsernek mondott játék. Nyilván, alapból nem a stílusom, de volt már hasonló stílusú játék, bár egy kicsit komplexebb ennél. Ez a darab a maga kis egyszerűségében tart számot érdeklődésre, bár eléggé mérsékelten, mert nem egy nagy szám, de kiválóan példázza, hogy mindennapi emberek képesek szöveges stratégiákat összehozni elképesztően rövid idő alatt. A 37. Ludum Dare versenyre készült, aminek a lényege, hogy 2 nap alatt kell elkészíteni egy játékot. A verseny tematikája: Egy szoba. Ez mondjuk egy kissé baljósan hangzik, de a játékmenetben érezhetően ez nem gördít akadályt a játékosok elé. A történet szerint valahol vagyunk, és valahova tartunk, és oda 10 évig tart az út (nyilván az űrben), és ez képezi a címet is, hogy dekád, ami felveti a kérdést, hogy hány deka egy kiló, és hasonló hiábavalóságok. Na, most erőforrásokkal kell gazdálkodnunk, hogy túléljük az utat, és épségben odaérjünk a célállomásra. Az idő automatikusan halad előre, tartalékaink fogynak, és ügyeskednünk kell, hogy a szűkösen rendelkezésre álló erőforrások kitartsanak, illetve több növekményt mutassanak, mint csökkenést. Ezt elkapni nem könnyű, valószínűleg vak tyúk is talál szemet alapon sikerül majd elérni az optimumot. Na, ennyivel van ennyi, csákány.

Értékelés: 3,5 optimum az 5-ből

A játék online változata: https://graebor.itch.io/decade

Forráskódja Twine rendszerben: http://ludumdare.com/compo/ludum-dare-37/?action=preview&uid=11713

A versenyen részt vevő összes játék (2390 db):

http://ludumdare.com/compo/ludum-dare-37/?action=preview

Ajánlott zene:

0 Tovább

Egy könyvkihívás ürügyén

Már 2. éve éve rendezik meg a könyvkihívás nevű tevékenységet, aminek a lényege abban áll, hogy olvass el x idő alatt y könyvet z fajtából, és némi nyereményre is apellálhatsz aktivitásod kapcsán esetleg. Eredetileg 50, különböző kategóriájú könyv kiolvasása elolvasása volt a feladat, de már van lights verzió is, 25-ös olvasási kvótával. Sőt, aki egy hónap alatt 4 könyvet vállal, szintén részt vehet a happeningen. Ha jól gondolom, az esemény megrendezése már indulásakor nehézségekbe ütközik, tekintve a mutatókat: már második évben negyedannyi a kihíváson való részvételi kedv. Az is lehet, hogy idén rendezték meg utoljára, és sose többet. (http://www.konyvkihivas.hu/)  Bár ezt mondjuk kétlem. Egy nem túl nagy költségvetésű játékról van szó, az összes díjazás nem kerül annyiba, mint maga a honlap, szvsz. Talán ezért is volt az idén nyomottab idén az érdeklődés.

F*sza dolog egy ilyen könyvkihívás. Bár nekem úgy tűnik, kicsit túl sok az eszkimó, és kevés a fóka, olyan értelemben, hogy olyan játékokon szoktam indulni, amiben van valami emberi léptékű esély is, hogy esetleg talán nyerek valamit. Azért decemberben én is beneveztem egy utolsó, 4 könyves kihívásra. Az első knyígu, amit véleményeztem, Charles Dickens Karácsonyi éneke volt. Persze, szép dolog magáért a részvételért megcsinálni, de én egyre inkább szeretnék ezt-azt, vagyis ellenszolgáltatást kapni a dolgaimért, még ha csak gesztus értékűt is, egyre ritkábban szólalok már fel öncélúan, leginkább afelé tendálok, hogy valami hasznom legyen az írásaimból, ha más nem, erkölcsi. Vagy mondjuk azért írok, hogy effektíve pressziót gyakoroljak egy bizonyos ügyre, Nyaff, azt hiszem, az önértékelésem nagyjából mostanában hágott a tetőpontjára, nem feltétlenül összhangban a teljesítményemmel. Az írás nálam kezdetben terápia volt, de kezd komolyra fordulni. Persze valamit nem lehet kihagyni, nem lehet nem megírni, mert különben nagyon nagy baj lenne. xD

Emlékszem, a Reszkessetek, betörők! - tematika előtt, mindig valami Karácsonyok szelleméről hadováltak ilyentájt a televízióban, ami engem borzasztóan nyomasztott. Aztán Dickens egy másik karácsonyi történetét fordítgattam éppen, aminek kapcsán felmerült ez a sztori is. Szerintem is nagyon arrranyos, bár egy kicsit tagadhatatlanul nyálasabb, mint a másik történet, amit fordítottam (Mese a manókról, akik elvittek egy sírásót), és ennélfogva inkább filmre kívánkozó. Dickens és a természetfölötti témák viszonya megérne egy hosszabb terjedelmű monológot is, most csak annyit jegyeznék meg csendesen, hogy az idei Karácsony szelleme valószínűleg kielégülést nyert velem kapcsolatosan, ugyanis 30+ év után eljutottam arra a pontra, hogy elolvastam a regényt. Habár a filmet nem valószínű, hogy látni fogom, hacsak nem sugározza idén a tévé, és nem bújik elő belőlem az összehasonlító irodalomelméleti izé, ha ez nem lenne túl nagy képzavar.

Jó, minek írok akkor ilyen lefutott, idejét múlt dolgokról, mint könyvkihívás, Charles Dickens és Karácsonyi ének, ha olyan nagyokos vagyok? Mert mondani akarok vele valamit. Talán csak annyit, hogy úgy gondolom, hogy ideje visszaklasszicizálódni, mármint irodalmilag. Vannak témáim, amikkel nem fárasztom itt a népet, mivel az amatőr játékok szerepeltetése a blogban enyhén szólva is megosztó volt, ezért ezeket máshol próbáltam közzé tenni. Megkockáztatom, még amatőrebb módon tettem ezt, mint amennyit a játékok megérdemeltek volna. Ebbéli munkámmal továbbra sem fogok felhagyni, de itt az ideje, hogy tovább szélesítsem a látókkörömet, na jó, fogalmazzunk úgy, hogy "visszaszélesítsem", és ahogy a 8-bit retro játékok mellé annak idején felvettem a nem-lineáris, tehát interaktív fikciós műveket, visszatérek a kályhához, vagyis ... *dobpergés* újra könyveket fogok olvasni *néma döbbenet*. Charles Dickens és a Karácsonyi ének nemcsak egy nyitás, egy gesztus a decemberi ünnepkör felé, hanem egy folyamat kezdete. Hiszen, mint mondtam, hogy ezek a dolgok már nélkülözik a kanti értelemben való "szép az, ami érdek nélkül tetszik" megállapítást, hanem vagyok annyira izé, hogy mindenben az anyagi lehetőséget lássam elsősorban, és ha bele is feledkezek esztétikailag bizonyos tevékenységekbe az úgynevezett flow élmények miatt, olyan profán dolgokat, mint zabálás, fingás, stb. valamiből finanszíroznom kell majd, ez lenne a következő lépés. Mert. A családommal való viszonyom megérne egy amolyan kritikusabb bejegyzést, most sprintügyileg ennek szezonja is lenne, lehetne, de pont ünnep előtt nem szeretnék khm... fügét mutatni nekik, és lehetőség szerint utána sem, de ha így megy tovább, nem tudom garantálni... és ez nem fenyegetés, csak lehetősége valaminek, amire nekem van néha a legkevesebb ráhatásom, igazság szerint. Tkp anyám van ezeken a dolgokon fennakadva, néha apám, a tesómék nemes egyszerűséggel letiltottak a családi facebookos nyalifaliról, én meg mondjuk azokon, amit ők csinálnak, szóval ez így korrekt is lenne... Az már rég nem elverás velük szemben, hogy az életkoruk alapján, vagy az úgymond egészségességük okán valamivel is több eszük lenne nálam, amire itt szükség lenne, talán úgy nevezném, hogy belátási képesség, de az sincs... momentán raktáron.

1 Tovább

Minimal Pardey

Uccsó hét a szakkörben. A minimálbér jövőre 15%-kal nő, a létszám 15%-kal csökken. Tehát 4-5 főt majd át kell helyezni máshová - ennek folyományaként kitört a pánik, ilyennek még nem láttam a munkatársaimat, mintha ugyan orosz rulettre kényszerítenék őket erőszakkal, mindenkit naponta kiver a víz, pánikol, foggal-körömmel ragaszkodnának a munkahelyükhöz. Mondjuk, nyilván nem túl szép dolog, hogy egy ilyen valóságshow-elemet bedobjon  rehabilitációs munkahelyekre, de hát az már tudjuk, hogy ez a konzervatív-kereszténydemokrata kormány annyira érzékeny szociálisan, mint a két hetes bakancsomnak a levált cipőtalpa. Nem is ezért szeretjük őket, hanem a... miért is? Ja, semmiért. Populista, műmagyar, tolvaj csürhe.

Hát, szóval azért nem írtam eddig, mert 1. twitterkedtem, 2. undergroundkodtam, 3. szegény nőmnek minden nap úgy kellett éjszaka leválasztani a számat a marmonkannáról, hogy másnap be tudjak valahogy vergődni a melóba aktívan pihentem. A melóban aztán uccsó hétre bekerültem a gyengélkedőbe, az úgynevezett 3. műhelybe, ahol eléggé freesyte-ban folyik a munka tevékenység. Sajnos táppénzre is kellett mennem pár napra, mert önszorgalomból egy tudományos megfigyelést végeztem, ami arra a kérdésre kereste a választ, hogy a krónikus alkoholizmus mennyire befolyásolja az abilify maintena depot injekció gyógyászati értékét a mellékhatások tekintetében. Pf.

Hadd mondjam el, hogy még nem értem teljesen a végére, de egyelőre a kutatási eredményeim titkosak, majd a kritikus pillanatban csodafegyverként publikálom őket. Ja, igen, a meló: nyomatékosan megkértek, hogy légyszíves legalább abban az 1-2 órában mutassak némi hajlandóságot a józanságra, ameddig ott vagyok, mert az anyagbeszerző szabadságon van, és én végzem a munkáját, szóval gyakran sétálgatok a városban helyettesítő munkakörömből kifolyólag. A múltkor 2, 5 óráig intéztem a táppénzes papíromat, mert útközben 4l árpakólát kellett anyagbeszereznem, utána meg a piacon ellenőriztem a lacipecsenyés termékeinek minőségét, természetesen mindezt tiszán tudományos érdeklődésből, és szigorúan önszorgalomból. Hát, ilyen a lájf. 

0 Tovább

Karácsony hava - télelő - álom hava

"Most is rekonstruálódom, mindig és mindig, közben a szép, fényes, fekete hajam kihullik, ami megmarad, megőszül, az emberek elhagynak, és én szép lassan bele rekonstruálom magamat a sírba, és ott azután megszűnik ez a tudományom, ha a sírbolti férgek már lerágták rólam ezt a kevés húst is."

/Cholnoky László: Bertalan éjszakája/

Na, ok. Jórészt rehabilitálódtam, rekonstruálódtam. Sűrű volt a program, hülyének nyilvánítottak ott, ahol köll. Lsd. le%olási bizottság, mondjuk ott már alapból debilként kezeltek, szóval már csak ezért is, vigaszdíjként is megérdemlem rokkantsági ellátást, kicsit cirkuszoltam a bizottság előtt, de nem színészkedtem, nem előre megfontolt & aljas szándékból tettem, csak már ott is a szobámmal jöttek, amivel már az összes izém kivan, és csak jogos felháborodásomban küldtem el a szisztémát a jó édesanyjába, és ez pontot ért a hülyeségi skálán. Mondjuk bármilyen húzásom csak ugyanezt támasztotta volna alá, aki már eleve a gondnokával jön, mondhat, amit akar, ha van rajta sapka, azért bolond, ha nincs, akkor meg azért. Szóval mintegy erőszakkal beletömtek a zsebembe havi 50+e Ft-ot bő 2 évre. Kijár az Erzsi utalvány, az utazási kedvezmény, meg az összes bónusz & bambasági pótlék. Ehhez még hozzájön, hogy jövőre már teljes jogú állampolgár leszek, ez a kis apanázs éppen arra jó, hogy gond nélkül tanulmányozhassam egy bizonyos blogmotor viselkedéstanát a sablonszerkesztések tükrében, bizonyos JAVA-s szálkezeléseket szerver- & kliensoldalilag, meg hogy legalábbis fogalmat alkossak arról, hogy a C#-ot eszik-e, vagy isszák egyáltalán, mert ebben a témakörben is evárás hozzászakérteni a diszkurzushoz. Jó, ne szaladjunk ennyire előre, ezek januári tervek. Maradjunk egyelőre inkább a decembernél.

Ahogy rehabilitálódtam, revideáltam egynémely nézetemet a decemberi ünnepkörről, és fesztiválszezonról, és arra jutottam, hogy alapvetően "minden alkalom jó alkalom", ahogy egy régebbi McDonald's szlogen tartja, és én is visszahelyezem ezt az időszakot oda, vagyis arra a polcra, ahová eredetileg tartozik, és ahonnan sutba vágtam évekkel ezelőtt. Tehát már nemcsak a Hallowe'en szerepel a repertoáromban a megünneplendők listáján, hanem újra vannak színek és fények Karácsonykor is, és Ebenezer Scrooge, illetve Gabriel Grub módjára megérem, hogy jobb ember legyek, az elmúlt, idei és eljövendő Karácsonyok kísérteteinek látogatásai nélkül is. Persze én nem vagyok egy kimondott Dickens-i karakter, ünnepelni is csak pontosan szépen, a saját tempómban tudok, ennek jegyében holnap kezdem is a szezont a Retro Fesztiválon, és intenzívebb hörpi törpit tartok egészen szilveszterig, amikor is ajkamba harapva parancsolok megálljt, hogy onnantól kezdve a vizsgáimra fókuszáljak. Egyébként ez a 2016-os év mindig ilyen. "Good friends we've had, good friends we've lost", nyilvánvaló, hogy az emberek jönnek-mennek az életemben, pláne az idén volt ez az átjáróház, de év végére bejött az a 30Y-idézet, hogy "amit összekuszálsz nyáron, bogozd ki télen", és mert a nagy idők nagy embereket kívánnak, minőségi váltások történtek az emberi kapcsolataimban, mármint ami a fontosabb szerepeket illeti. Más lett a felállás, a leányzó fekvése, meg minden. Most szándékosan nem jövök még ide pluszba a nyeles tojással, meg a répalével, meg a bőrös virslivel, és még sorolhatnám, már csak az hiányzik, az mélyen bántó, és stíluson aluli lenne, és méltatlan volna eme szép tél eleji időszak szellemiségéhez.

Na, jó, esetleg némi tojáslikőr belefér. A dolgok veleje, vagyis summázáta pedig abban áll, hogy legyen minden olyan, mint régen, ha revizioniosta lennék, mondhatnám, hogy vissza mindent, mi régen volt, de én egyelőre csak a saját csatolt részeimet szeretném helyreállítani, hogy eredményesebben feszegethessem tovább a határaimat, új körülmények között, új emberek társaságában, de most először érzem igazán a betegségem óta, hogy vállalhatóan, autentikusan önazonos vagyok, ha érti mindenki, amire gondolok. És ezért gondolok leírható háborús veszteségként azokra, akik már nem esnek latba akkora súllyal a mindennapjaimban, mint valaha tették. Nekik hálásan köszönöm az eddigi együttműködésüket, és fáradozásaikat velem kapcsolatosan, talán még találkozunk Filippinél ebben a k... edves életben. Kívánok tehát mindenkinek azt, amit leginkább szeretne, és még egy kötelezettségemnek tennék eleget, bejelenteném egy új, független pszichiátriai betegeknek szóló fórum, vagy oldal, vagy akármi tervezetét, aminek létrejöttében szeretnék segíteni, vagy akörül bábáskodni, az még nem teljesen világos, hogy milyen mértékben és minőségben. Egy fórum mindig vidám dolog, nekem már volt szerencsém üzemeltetni egyet annak idején rpg makeres játékokkal kapcsolatban, de ez már valami felnőtt, már-már 18+-os téma, mégha ma a jelenség nem is korlátozódik 100%-ban csak a felnőtt népességre, sajnos. Úgy tudom, nincs túlkínálat jelenleg ilyesmiből. Szóval:

"Az a baj a mai világgal, hogy ha igazad van, és azt ki is mondod, akkor azt vágják a fejedhez, hogy biztos haragszol arra, aki hazudik, mert te is olyan vagy, csak letagadod, és különben is, sokan hazudnak, és jól is érzik magukat így, tehát ne rontsd el a játékukat..." Na, igen, valami ilyesmi... Oké, meglátjuk még mi fér bele az idei évbe, talán lesz még játék, talán könyv, de  egy csomó piros alma & mogyoró biztosan, szóval újra van Karácsony, újra érték a számomra, halleluja, meg forralt bor, és krampampuli, tojáslikőr, gesztenye, pezsgő, virsli és lencse. Többet nem tudok. Kérem kapcsolja ki. Ja, izé, ni, bor. Meg sör. Azt meg már mondanom sem kell, mert az az alap. De most már tényleg vége. BK!
0 Tovább

Skizofrén érdekvédelem - Blitzkrieg

Pontosan 2 hete kezdtem el egy kép kapcsán itt vergődni, hogy az illetékesek szeretnék az ügyemet, és ezzel az életemet fű alatt elintézni, azt hiszem, még 2 év gondnokság betette volna nálam mentálisan a kaput, és bedőltem volna az agyamba rendesen. Tudom, eddig csak szörpikéztem itt, meg rinyáltam, és mire észbe kaptam, már megvolt a gyámhivatal, és a kezelőorvos állásfoglalása arról, hogy egyértelműen kérik a gondnokság fenntartását.

Schizophrenia strikes back

Szóval, első intézkedésünk volt kikérni az ügyvédtől a papírokat, mihelyt meglett nevezve a személye, és meglepődve tapasztaltuk, hogy már rendesen maszatolgattak, és mismásoltak az ügyemben, és szűk egy hét van hátra a perdöntő elmeorvosi meghallgatásomig. Aztán meg az is volt történetesen, hogy a hely, ahol dolgozunk, csak másodsorban szakkör, elsősorban érdekvédelmi szervezet. Beszéltünk az elnökünkkel, aki készségesen ráállt az ügyre, és egy olyan munkáltatói jellemzést írt rólam, ami levédett az elmeszakértő előtt minden ügycsoportban, természetesen csak a vállalható, reális képet adta rólam, de mindenki tudja, milyen sirály vagyok, szóval ez annyira nem volt nehéz. Mindegy, szóval az egyesület kiállt mellettem.

3 skizóka indult útnak november 29-én a nagykállói pszichiátriai fellegvár irányába, szerintem eléggé impozáns látványt nyújthattunk, enyhén túlöltözve, iratokkal és egyebekkel felszerelkezve, szerintem úgy festhettünk, mintha legalábbis valami bírósági szemle lennénk, holott csak az egyikünk jussát kértük volna vissza, vagyis a drágaszágát, a klapatyingóját, hambruínó kalangyínó. (Ezt hívják szaknyelven zsargonafáziának, amikor a skizókák érthetetlen szavakat találnak ki. Persze normális embereknél ez cukiság, skizókáknál zsargonafázia). Szóval a gondnokommal kiegészülve, 4-en beállítottunk műsorkezdés előtt 20 perccel, kész kalangyínó csoport, és ott pörögtünk már a 2-es pszichiátria előtt a földszinten. Az elmeorvosi  szakértő hamar lezavarta az ügyet, elolvasta a jellemzésemet, meglepődött, majd amikor megtudta, kivel járok, és nemcsak a büfébe, újfent meglepődött. Természetesen egyedül voltam bent, és elévülhetetlen érdemeket szereztem, amikor megmondtam, hogy mennyibe kerül egy kiló kenyér, és ki az ország miniszterelnöke, milyen nap van, és milyen pártokat ismerek.

Hát, ennyi. Szóban elmondta, hogy semmiféle gondnokság nem szükséges továbbra számomra, pitypalattyózzunk, és menjünk isten hírével, áldás, békesség. A bíróság az elmeszakértői vélemény alapján dönt, tehát az ügy itt le is zárult, gondoljon mindenki, amit akar mindenről, beleértve az itt elhangzottakat is. Mitymoty. Szóval most már nyugodtan eladhatom a házrészemet 4 sörért, de nekem ennél több eszem van, mert vodkát is fogok mellé kérni, keményen alkuszom. Köszönöm mindenkinek, ennyit akartam. Még aznap a következő közlemény jelent meg a bura.hu Skizofrénia 3.5 fórumán, 13 óra 37 perckor, előzetes csapatépítő tréning után:

 It's over. It's done. Elmeszakértői szinten eldőlt: gondnokság vége. Virágokat a női öltözőbe kérném. Egy hétig ki leszek kapcsolva. Wellness. Fitness. Ideiglenes lakcímem, Fehér Egér eszpresszó, Nyh, Gádor Béla út 2/fsz, terasz, 1es asztal 4. szék.

Ennek vége, értik?

Azt hiszem, precedens értékű szakvélemény született, a gyámhivatal előzetes állásfoglalása, és a kezelőorvosi szakvélemény ellenére, köszönöm mindenkinek, aki bízott bennem, és annak is, aki nem, mivel magát minősítette ezzel a véleményével az a néhány ellendrukker, vagy hozzászóló, vagy messziről jött ember. A január 9-én tartandó tárgyalás már merő formalitás lesz, vége a gondnokságnak, teljes jogú állampolgár leszek megint, vége a dalnak, vége a játéknak, talán a blognak is abban az értelemben, hogy itt gyökeres fordulatot vesz az életem: egyszerre lépek ki a munkarehabról, kapom vissza a jogaimat, látok neki a szoftverfejlesztői vizsgákra való felkészülésnek, váltok kezelőorvost megint (illetve váltottam), ésatöbbi.

2 Tovább

Life Is Strange - 1. epizód (Chrysalis)

Nem követem a játékszoftver-fejlesztési trendeket, mivel jellemzően leragadtam a 8-bit retro világban ezen a téren, vagy ami még rosszabb, az interactive fiction nevű szöveges kalandoknál. "Mert bocsánaton és alkuváson még eladók gyönyörű percek!" - mondta Kaffka Margit az Utolszor a Lyrán című versében, ami jelen esetben annyit tesz, hogy sem időm, sem energiám kereskedelmi játékokra, a pénz meg aztán a legkevesebb. Vagy jelentheti azt is, hogy Life Is Strange nevű játék készítői éltek egy kézenfekvő üzleti fogással: 5 epizódból álló alkotásuknak első részét ingyenesen letölthetővé tették, ami fél nap alatt le is jött az 1Mbit/s telefonról megosztott internetkapcsolatom segítségével. Sebaj, úgyis kimaradtam a betárcsázós technológiából, ugyanis más dolgom volt éppen. Asszem, egy CoV nevű folyóiratot bújtam szorgalmasan akkoriban. És/vagy egy Sz. Sörszalon nevű helyen üldögéltem. 

Tehát az élet bizony eléggé furesz: adtam egy sanszot a Life Is Strange nevű játéknak, de azt is mondhatnám, hogy inkább magamnak, mondván, hogy kipróbálom az első epizódot, aztán ha bejön, akkor megveszem a teljes játékot a Steamen 5€, kb. 1500 Ft értékben. Persze azóta megvettem, hogy két gyámsági ügyintézés között legyen mivel elütnöm az időt. Jó, mi? Nem is baj, hogy csak az első epizódot toltam végig ezidáig, mert tartok tőle, hogy össze-vissza spoilerezném ezt az amúgy is eléggé csapongóan induló játékleírást.

Magáról a játékról is essen akkor néhány szó. Mint említettük, 5 epizódból áll, mintegy imitálva a játék filmsorozat-jellegét, szóval az embernek külön öröm, hogy egyszerre csöppen bele egy interaktív filmsorozatba, mivel a 3D-s, rajzolt grafikák, és átvezető képsorok nagyon emlékeztetnek erre, egyszerre kap egy hipermodern kalandjátékot, vagy felfoghatja Visual Novelként is az egész történetet. Én akkor is ki lennék békülve a játékkal, ha csak ennyi lenne a cselekmény, ami az első epizódból kiderül, bár bőven akadnak még elvarratlan szálak, amik előrevetítik, hogy egy nagyobb lélegzetű műről van szó.

A játék alapötlete meglehetősen szimpatikus: egy felsőoktatási intézmény művészeti karán tengetjük mindennapjainkat, fotó szakosként, fő problémáink nagy vonalakban a következők: Victoria, a helyi, hm... diákkör vezetője állandóan csesztet minket, az intézmény biztonsági alkalmazottja szintén hülye, és zaklatja a diákokat, aminek következtében egyre gyakrabban gondolunk egyre nagyobb nosztalgiával szülőföldünkre, a napsütötte Seattle-re. A történet felütése meglehetősen szokásos: egy órán szunyókálunk éppen, mindenféle világítótornyokról álmodozva, amikoris egyszercsak rádöbbenünk, hogy vissza tüdjuk pörgetni az időt néhány perccel. A vécében szemtanúja leszünk kedvenc barátnőnk, Chloé meggyilkolásának, és úgy döntünk, bevetjük újonnan felfedezett képességünket, hogy inkább mégse haljon meg, hanem folytassa tovább zűrös életét, sőt, későbbi kalandjaink során a mi oldalunkon bukkanjon fel, cserébe mi is segíthetünk neki felkutatni eltűnt barinőjét.

A játék, ha jól tudom, az Unreal Engine 3 játékfejlesztő szoftverrel készült, talán ebből következik az irányításában álló néhány kisebb anomália: a W, A, S, D billentyűkkel való irányítás csak egy (az egérrel a kamerát zoomoljuk), a játék közben felkínált választások a kurzornak a felkínált szövegrészre való vitelével történik (kattintás nélkül), ezt csak azért írom le, mert nekem kb. egy REM fázisomba került tegnap éjszaka, ameddig rájöttem, hogy hogy kell a karaktert a tárgyak manipulálására bírni, mindeközben szegény Chloét kb. 47x lőtték szitává :-(. Shifttel gyorsítunk, jobb egér gombbal, illetve CTRL-lal visszapörgetjük az időt. Nagyjából ennyi lenne. Vannak még hírek arról, hogy több epizód fog készülni a játékhoz, és a tv-sorozatok mintájára ezek is évadokká állnak össze. Sőt, arról is olvastam információt, hogy valamelyik vadállati barom filmet szeretne készíteni a játékból. Az élő szereplős remake-et még megérteném, de filmet minek? Akik annyira visszamaradottak szellemileg, hogy nem tudják a játékban irányítani az eseményeket, nem biztos, hogy pont egy film alapján fognak kapcsolatba kerülni Max és Chloé sztorijával. Ja, bocsika, még nem mondtam, hogy a mi nevünk igazából Max, mármint a játékban. Barna, kleó hajunk van, és picsatáskánk. A kék haj Chloé. Mivel klasszikus értelemben vett gamer körökben nem mozgok otthonosan, sajnos nem tudom megmondani, mennyire híres ez a játék, vagy hogy volt-e már itt róla szó, maradjunk annyiban, hogy egy csecsemőnek minden vicc új. :-)

Értékelés: 10 világítótorony a 10-ből. A játék beszerzése jelen esetben egyénileg történik, mondom, én a Steamen vettem 5€-ért (75%-os engedménnyel...).

0 Tovább

Szomnolencia, szopor, kóma

A drága kezelőorvosom nem-organikus eredetű inszomniát állapított meg nálam legutóbb. Majd kérvényezte a gyámság fenntartását nálam. Kisebb problémákat vélek felfedezni a rendszerben: ha egyszer megkapod a skizofrén diagnózist, egy másik orvos már csak azért sem fog rajta változtatni, hogy csontig benyaljon az előzőnek. Ha egy nagyfejű, és a haverja gyámság alá vesz, nyugodt lehetsz, hogy hiába mész havonta 10 km-t egy másik városba, a lényegen ez mit sem változtat, a drága kezelőorvosom szerint ez úgyis egy cég, és nyilván a céges bulikon nem venné ki jól magát, ha nem csinálják ki egy életre azt, akit kipécézett magának az egyik. Azt hiszem, céget mondott. Igen, cég - egy halálgyár. Meg nem tudom az ügyeimet intézni. Egyet mondjon, amit nem intéztem el. Mondjuk, azt például el tudom intézni, hogy az első pár találat a nevére a „mézes-mázos h**** k****” kifejezést adja vissza, amiért egyszer már be is vágott a figyelőbe, és még a Google-nél is külön kérvényt kellett benyújtani, hogy vegyék ki a találati listából. Legközelebb nem leszek ilyen rendes. Sőt, egyáltalán nem leszek rendes. Pereljen be. R******. R******.

Szóval, amúgy be van osztva az időm rendesen. Vagy a leszázalékolásom miatt szaladgálok, vagy a gyámsággal kapcsolatos ügyeket intézem, ja, bocs, el is felejtettem, nem tudok ügyeket intézni, akkor viszont nem tudom, milyen kifejezéssel illessem azt, amit csinálok. Mondjuk sanszos, hogy az IQ-m magasabb, mint a drágámnak, de nem az a lényeg: hülyének kell nézni azt, aki megpróbál valaki lenni azok után, hogy meghurcolták a pszichiátrián, ha megpróbál felállni, lehetőleg kirúgni alóla a lábát, és a sárba taposni, hogy ne háborgathassa az VV Mici análját még értékelni bíró, és egyéb szellemi rágógumikon kérődző kedves honfitársait, mert az nem betegség, ha valakit főműsoridőben napról napra totálba vágnak, sőt, üdvözlendő teljesítmény, de ha valaki elmondja a véleményét, rögtön korlátozni kell vagy 10 ügycsoportban.

Szóval, teljes K.O. A legtöbb időnket a gyámság levetetésével kapcsolatos rohangálás tölti ki, ami szerintem amúgy tök felesleges, de meg kell futni ezeket a tiszteletköröket, mielőtt kezelőorvost váltok, sőt elmeorvosi szakértőt is újat kérek, mert enyén szólva kurvára érintett az ügyemben, és érdekelt abban, hogy engem gyámság alatt tartson. Napközben az egyik kórháztól rohangálunk a másikig, papírokat beszerezni, vagy az ügyvédhez, vagy éppen a munkahelyemről szerezni be arról írást, hogy nem vagyok beteg hülye. Ez a sok papírozás és ügyintézés annyira fárasztó, hogy nem hogy nem-organikus eredetű inszomniám nincsen már, hanem inkább a szomnolencia (aluszékonyság) a jellemző, ami néha átvált már szoporba, ahol az ember már csak erős ingerekkel ébreszthető, végül beáll a kóma, amikor már ébreszthetetlenek vagyunk. Na, igen, eddig talán nem kéne eljutni.

Téma lezárva

Közben megjöt a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) válasza, és a Pszichotikusok Egyesületének vezetősége is ellátott olyan hasznos tanácsokkal (jogi, és nem jogi egyaránt) és tippekkel, amiből "összegyött egy nagy tipp", amiből annyi kihüvelyezhető, hogy "láttak már falon pókot", vagyis koránt sincs veszve minden, a kezelőorvosom keményen alám vágott, de ez az egyetlen dolog, amire nincs bocsánat, már repül is, nem fogom névvel együtt témába tenni, annyit nem ér az egész, sem itt, sem máshol, annál is inkább, mivel többet már nem árthat nekem. A Pszichotikusok Egyesülete egy érdekvédelmi egyesület, konkrétan nem védenek senkit, kicsit megtévesztő lehet a név, de kaptam itt is 1-2 olyan tanácsot, amivel levédhetem magam, nehogy esetleg nem várt irányból érjen a támadás. Az alap hozzáállás egyébként az, hogy nem értik, mit ugrálok, a kérdés az, hogy beteg vagyok-e vagy sem, akkor meg miért nem vállalom az ezzel járó procedúrát. Leginkább azt a lelki gyötrődést nem értik, ami jogaim csorbításával engem ér folyamatosan, vagy szerintem az illetékes helyeken nagyon is értik, pont abban sértenek a leginkább, amire életem folyamán a legbüszkébb voltam, az intelligenciámban. Francba az önérzettel, meg az önbecsüléssel, pontosan tisztában van vele mindenki, hogy az eljárásban részt vevők többségénél több eszem van, és külön öröm lehet nekik, hogy lehúzhatnak a szintjükre, sőt legyőzhetnek a rutinjukkal.

1 Tovább

Levél a TASZ-nak

A gyámhivatal, és a drága kezelőorvosom a gondnokság fenntartását kérték rám. Nincsenek illúzióim, hogy ezek alapján milyen elmeorvosi szakértői vélemény várható. Levél ment a TASZ-nak, hogy ebből mi lesz, nem tudom, annyi bizonyos, hogy újabb cirkusz várható. Stay tuned!

Tisztelt Stefánia!
B******* Eszter és F********* Bori ajánlotta Önt mint gondnoksági ügyekben járatos szakembert. Úgy érzem, jogsérelem ért a pszichiátrián azzal, hogy gondnokság alá vettek 2014-ben, és folyamatosan sérülnek a jogaim azzal, hogy a gondnokság további fenntartását kérték rám 2 év után is. Erre most derült csak fény, amikor az ügyem újra bírósági szakaszba lépett, és a kirendelt védőügyvédemtől ki tudtam kérni a rám vonatkozó állásfoglalásokat (pszichiátriai szakértői vélemény, gyámhivatal állásfoglalása), mivel engem ezekről nem tájékoztattak, sem szóban, sem írásban. Mondanom sem kell, hogy a gondnokság további fenntartását kérik - a gyámhivatal a kezelőorvosom szakvéleménye alapján - amely szakvélemény annyi indoklást tartalmaz, hogy, idézem: "ügyeinek önálló viteléhez szükséges belátási képessége csökkent". Írják ezt annak ellenére, hogy mind a gondnokom (édesapám), mind én úgy látjuk, hogy a gondnokság fenntartására nincs további szükség, ezek a vélemények szerepelnek is a gyámhivatalii iraton. Hétfőn megyek elmeorvosi szakértő elé, és ezek az iratok csak most kerültek a birtokomba, amiken enyhén szólva meglepődtem. Az elmeorvosi szakértő valószínűleg ennek a fél soros úgynevezett szakvéleménynek az alapján a gondnokság meghosszabbítása mellett dönt majd. Illúzióim nincsenek ezt illetően. Körülményeimet tekintve egy rehabilitációs cégnél dolgozom 4 órában, ezzel párhuzamosan szoftverfejlesztő tanfolyamra járok Budapestre, és szándékomban áll továbbtanulni felsőfokú oktatási intézményben is. Kiegyensúlyozott párkapcsolatban élek, igaz, nem túl hosszú ideje, de időm legnagyobb részét a barátnőmmel töltöm, akivel mindent megbeszélünk (például ezt az ügyet is), és kölcsönösen segítjük egymást. Mindössze annyi kérdésem lenne, hogy ügyem jelenlegi szakaszában tudna-e nekem valamilyen tanácsot adni, ami a gondnokság megszüntetését segítené elő? Van-e jogom például objektívebb, reálisabb szakvéleményt kérni valakitől, esetleg olyan elmeorvosi szakértőt kérni, aki nem elkötelezett a rám gondnokságot kérő pszichiáterek irányába, legjobb, ha egyáltalán nem is ismerné őket, ha ez egyáltalán lehetséges ma Magyarországon, de különösen itt a megyén belül. Ennyi lenne a kérésem, illetve kérdésem. A gyámhivatal és a kezelőorvos állásfoglalását mellékletben csatolom, hátha segít valamit.
Türelmét, idejét, és tanácsait előre is köszönöm, tisztelettel:
P*** Róbert
  

0 Tovább

Nincsenek véletlenek

Ahogy megszületett az előző bejegyzés a gyámhivatal eljárásáról velem szemben, már aznap intézkedtek a levél feladásáról. Persze, lehet, hogy véletlen. De hogy pont ugyanazon a napon gondoljunk egymásra a gyámügyi előadóval ilyen mérhetetlen szeretettel a szívünkben egymás iránt, arra az esély 3 ezrelék körüli. Szóval csekélyke. "Ment a telefon." - hát, gondolom. xD

A levél tartalma persze nagyjából az újabb szívatásban merült ki: az ügyem már megint bírósági szakaszba lépett, elmeszakértői vizsgálat bevonása NÉLKÜL. Érdekesnek tartom, hogy a pszichiátria - úgymond - egész embert kíván, úgy működik, mint egy rosszabb fajta pszichózis: minden pillanatban lehúzza az embert, újabb és újabb trükköket vet be az ember elméje ellen. Korlátoztak fizikálisan, kibírtam, korlátoztak kémiailag, túléltem, most bedobtak a mélyvízbe: olyan jogi csűrés-csavarás közepébe kerültem, ami olyan, mint egy igazi labirintus, Ariadné fonala nélkül. Egyszerűen nem ereszt.

A pszichiátria sohasem veszíthet. A pszichiátria a társadalmilag megbízhatatlan elemek gyűjtőhelye. Vajon ki áll egy-egy ember tönkretétele mögött? A kezelőorvos? Hm... A jóindulatú rokonság? Mégegyszer hm... Valóában egy olyan társadalmi közmegegyezés áll mögötte, aminek a végén egy-egy jelentős társadalmi státusszal bíró személy, vagy érdekcsoport áll. Vajon kinek lehettem szálka a szemében? A telefonvonal végén mindig egy-egy nevesíthető személy áll (vagy ül) pro és kontra. Sokaknak vagyok szálka a szemében a közvetlen környezetemben. Szakmai sértettség, bosszúvágy, és sárga irigység egyaránt lehetnek a mozgatórugói annak, hogy valaki, vagy valakik szeretnének elbánni velem, illetve móresre tanítani, kivonni a forgalomból.

Nincsenek illúzióim a saját személyemet illetően: én egyáltalán nem vagyok fontos, valakik valahol mégis potenciális veszélyforrást látnak bennem. Ezek emberi, hatalmi játszmák, amik ugyanúgy megvannak az alacsonyabb társadalmi körökben, mint a felső tízezer képviselői között. A helyzet annyiban drámai, hogy itt már havi párezer, pártízezer forintért megy az egymás fúrása, ebben a mikrokörnyezetben, ami helyi szinten egy-egy kisebb szubkultúrává képes kinőni magát. Még a pszichiátriai betegek között is létezik egyfajta hierarchia, aminek a legalacsonyabb szintjén hagyományosan a skizofrénnek állnak. Még ha történetesen egy skizofrén többségű egyesületben dolgozol skizofrén vezető irányításával, akkor is determinál a társadalmi státuszod arra, hogy lehetőleg alá vágjál, mert egészséges vagy, vagy egészségesebb, de legalábbis annak tartod magad. A skizofrének minden nyilvános, vagy netes vitában lehetőség szerint a rövidebbet húzzák, mert nem lehet adni a szavukra: téveszmések, paranoidok, ki tudja milyen tünetek beszélnek belőlük, adni a szavukra nem lehet, szar érzés lehet valakinek, ha egy skizó dirigál neki, ha papíron mentálisan egészséges. Nem számít, ha valaki tünetmentes, vagy másfélszerese az IQ-ja, mint neki, mert addig-addig nyüzsögnek, forgatják magukat, szövetségeseket keresnek, ameddig el nem ismerik az ő igazukat. 

Eddig hagyományosan igaz volt, hogy mindenhol csakis a skizofrén fél húzhatja a rövidebbet; szavuk nincs. A gondnokság alá helyezési bírósági eljárás úgy van felépítve, hogy sehogy, az eljárásban maximum arra van lehetőség, ha valakinek netán érdekében állna visszacsinálni a gyámságot, egy magasabb társadalmi státuszú illetőnek, esetleg, erre legyen lehetőség, de hogy a személynek, akinek az eljárás a bőrére megy, semmiképpen ne legyen lehetősége kikerülni alóla, pláne, ha esetleg (vélt, vagy valós) társadalmi érdekeket sért. Láttam már falon pókot, jöttek már vissza Hodászról is, hogy milyen állapotban, az más kérdés, mert labdába már biztos nem rúgtak utána társadalmi szinten, de még mintha a saját életükből is kizárattak volna. Rongyosan, beesett szemekkel, testi tünetekkel, lelassulva, megtörve és meggyötörve. Tegyük fel, csak tegyük fel, hogy valaki megharagszik egy skizóra, hogy fog neki betartani: megveri, lelövi az utcán, mint egy kutyát, dehogyis, elég bedobni a gondnoksági turmixba, olyan még nem volt, aki ebből a helyzetből megerősödve jött volna ki, mutatóban van egy-két ember, akiről leveszik a gyámságot, persze csak akkor, ha, úgymond együttműködik. 

Akik ezt az egészet csinálják, teljes jogbiztonságban érzik magukat, álmukban sem gondolnák, hogy a fagyi esetleg visszanyalhat. Szerintem viszont a mai világban mindent számításba kellene venni, valahogy komplexebben vizsgálni a dolgokat, mert velem szemben már kimaxolták az eszköztárat, én most nagyon lent vagyok társadalmilag, de az nem biztos, hogy egy szép napon ez nem fordul meg, és akkor... nem, nem bosszúra vágyom, ezt úgysem lehet megbosszulni semmilyen fórumon, márcsak azért sem, mert nem nagyon van rá precedens, és így kialakult protokoll sem. Persze széllel szemben nem lehet pisálni, de hadd mondjam el, hogy már nekem is vannak szövetségeseim, vannak, akik szimpatizálnak velem, és van egy rossz hírem: akkor is le fogják venni a gyámságot, ha nem rivotrilozom le magam este 10-kor, vagy nem rakok rendet a szobámban, vagy nem tartok csendes pihenőt délután kettőkör. És még a széljárás is megfordulhat. Én nem fenyegetőzöm, nem verem magam (feleslegesen), mindenesetre köszi a választ, nagyon kedves, hogy megpróbáltok mindent, de ment a levél a TASZ-nak, pá, drágáim, viszlát a bíróságon. Ja, és ha félreérthető lennék, nem én perelek (egyelőre), én csak alperes vagyok, már évek óta, sajnos, és csak a kötelezettségemnek teszek eleget, de ez más ügyben még megfordulhat, ha sokáig szórakoztok velem. <3

1 Tovább

Művészetterápia - gondolatok egy kép kapcsán

"Sziasztok, gyerekek, hát most egyet képzelgünk, és ábrándozunk és szörfözünk egyet..."

A fenti műalkotást az egyik barátom készítette terápiás jelleggel, az idézet Ovistól származik Pityucicukácska és a gyógyulandok  01 című youtube-os hangzó anyagából. Na, akkor tartunk egy kis tárlatvezetést. Tudjuk, hogy egyesek szerint a skizofrének nem "netképesek", akármit jelentsen is ez, ez körülbelül annyira igaz, mint az, hogy minden magyar paprikát eszik, és lóval közlekednek. Ha jól csalódom, ez a kép Photoshoppal készült, és kimeríti a digital art fogalmát. Mindenkinek a fantáziájára bízom, mit is ábrázol, nekem szimbolizálja mondjuk egyrészt a nemrég lezajlott skizó eszmecserét, ami a burán folyt, másrészt azokat az érzelmeket, amik dúlnak bennem a pszichiátriával kapcsolatban. Létezik ugye egy bizonyos fajta hülyének nézés irányomban a kedves pszichiátria, a tisztelt bíróság, és a tekintetes gyámügy részéről, szóval aktuálisan az van, hogy saját érdekemben tartanak gondnokság alatt, veszik el az emberi jogaimat, és jóval a két éves gondnokság lejárta után is bő fél éve pihentetik az ügyemet a gyámhivatalban. Természetesn nem feltételezek ártó szándékot a (nem) történtek mögött, pláne nem vélelmezek politikai, pszichiátriai, vagy bármilyen hátsó szándékot, hanem csak abszolút jó szándékot. Igaz, hogy ha egy nappal később küldjük be hozzájuk a költségeim tételes listáját, másnap már reagálnak rá hivatalos levélben, hogy jogi eljárást indítanak ellenünk, de a kibaszott dolgukat nem képesek végezni, szóval azt hiszem, most fogyott el a türelmem, és meg fogom érdeklődni, milyen jogi lépéseket lehet tenni akkor, ha a gyámhivatal egyszerűen nem hajlandó foglalkozni az ügyemmel. A megajánlott két év gyámságból már egy évet lassan rá fognak húzni, szóval abszolút jogsérelem ért, és meggondolom, hogy esetleg bepereljem én is őket a picsába, a kilóra megvett elmeorvosi szakértőt, a tárgyaláson hazudozó bírónőt, a kirendelt védőt, aki nem a legjobb tudása szerint járt el, és nyilvánvalóan egy követ fújt velük, és nem utolsó sorban a súlyos etikai vétségeket elkővető kedves akkori kezelőorvosomat, aki hajlamos összetéveszteni ezt az keleti várost a Balkán-félszigettel, és azt képzelni, hogy nem fogom többet témába tenni, holott beszólok én még a magasságos atyaúristennek is, ha úgy érzem, már megint kezd kibaszás jelleget ölteni a velem való bánásmód. Ezekről csak ennyit.

Csak feltételezni tudom, hogy azt gondolják, hogy egy módon tudnak velem kibaszni, mégpedig úgy, hogy nem foglalkoznak velem, ezzel elejét véve annak, hogy én is megtegyem a saját lépéseimet, vagyis fel tudjak készülni a TASZ által felajánlott ingyenes jogsegély igénybevételével, de pont így csúsztak bele abba, hogy a meghatározott időn jóval túl csorbítják a jogaimat. Nem vettek komolyan a tárgyaláson. Hülyére vettek, és bepaliztak. Amikor másik elmeorvosi szakértőt kértem volna, elkezdtek a lelkemre beszélni, hogy így, meg úgy, kezdeményezhetem hamarabb is a gondnokság felülvizsgálatát, meg jött az összes ilyenkor bevethető simlis szöveg. A szüleim természetesen végigrinyálták a bírósági szakaszt, azt csodálom, hogy sírva nem fakadtak a bíróság előtt, hogy én ilyen, meg olyan vagyok. Be is szóltam valami olyasmit, hogy nem a sóhivatalban vannak, de teljesen figyelmen kívül hagyták. Hát akkor dugjátok fel a társadalmi státuszotokat mindannyian, csak azért, mert nem fejeztem be a kibaszott egyetemet, tanultam én annyit ott, hogy kibaszhassak én is veletek, ti. most is, jelen pillanatban is azt csinálom, egyébként meg annyit, hogy ne aggódjatok a suli miatt, mert úgyis meg fogom azt is csinálni, bárki bármennyire is próbál róla lebeszélni. Visszakényszerítettek egy olyan városba, ahol már nem ismertem senkit, és engem sem ismertek, az én szavam állt egyedül az egész erőszaktevő, aljas képmutató bandáéval szemben, csak azt felejtettétek el, hogy sem városi szinten, sem a régióban nem érhettek el már ellenem semmit, még úgy sem, ha kitaláltátok az egyetlen megoldást, hogy betartsatok nekem, azt, hogy altatjátok az ügyemet. Engem már régen nem lehet sem agyonhallgatni, sem elhallgattani, sem kussoltatni. Bár, természetesen meg lehet próbálni. De az én verziómat is tudni fogja mindenki. Erről majd én gondoskodom.

Na, hát ez, és ilyesmi dolgok jutnak most eszembe a képről. A művészetterápiás foglalkozás, asszem, célt ért nálam ma reggel, vidáman ballagok a munkába. Máskor is szívesen kommentálok ilyen képeket. <3

Inkább ez jöjjön ki, mint a körzeti orvos, nem igaz? ;-)

14 Tovább

Politika és szexualitás - elnöki szinten

elVonatkoztatás: Csapongó gondolatim a túlzásba vitt cukiságkampány apropóján + néhány (párt)elnöki, illetve elnökjelölti ügy

Azt csiripelik a verebek, hogy Terry Black, az állami főtravi a tv2-n érdekes dolgokat mondott a fidesz helyére pályázó jobboldali párt vezetőjéről. Most vonatoztassunk el egy kicsit attól, hogy mi volt a konkrét mondanivalója. Azért az kemény, hogy a politikusok random emberekkel kefélnek, ez valahogy hozzátartozik a hatalomgyakorláshoz, mint régen az első éjszaka joga, nem egy szexuális botrányról hallani mostanában, persze-persze, távoli, egzotikus országokból egyelőre, és ez talán még csak a bevezetése lehet valaminek, hogy kezdjük egy lightosabb témával, amivel mégis lehet tematizálni a kis magyar valóságot, mármint politikailag, aztán szép lassan jönnek majd a jelentkezők, hogy ki, kivel, hol és mikor konkrétan, és esetleg ki milyen bűncselekményt realizált közben, mert az is köll a politikusoknak, mert egyrészt a hatalom célja a hatalom maga, másrészt ők ma Mo-n az óriási eszetlen nagy királyok. Persze milyen erkölcsiség várható el a politikusoktól, amikor velejéig korrupt, és romlott az egész rendszer, és ha valaki csak magánstadiont, vagy magánkisvasutat építtet, az mégis aranyosabb a maga infantilis módján, mintha az lenne a hobbija, hogy ártatlan báránykákat ront meg a mezőn. A köznépnek pedig avval van betömni a szeme-szája, hogy néhány tagja abban a szerencsében részesül, hogy bemehet a villába, és mindenki láthatja, amint nagy totálban nemi életet éldegél, és egy ország szurkol értük, hogy jól sikerüljön az első anál, pl, így képviselvén Mo-t a világban.

elnök

Azért, remélem, ezek a nagy formátumú államférfiak a nagy magánéletbeli szexuális ámokfutásaik közben arra is szakítanak egy kis időt, hogy alkotmányt módosítsanak két numera között, és azt is remélem, hogy ez az alkotmánymódosítás csak megszilárdítja a jól megérdemelt pozícióikat az államgépezetben betöltött szerepüket illetőleg. Persze az is lehet, hogy tévedek, és ez lesz a legnagyobb gondunk, hogy ki milyen csapatban játszik aktuálisan, vagy időlegesen pl. 2001 és 2003 között, és importálni kell majd a magyar erkölcsiséget szexuális értelemben az egész világon, de, nyah, őszintén szólva én ebben nem igazán hiszek. Karaktergyilkosság, posztmodern lófasz. Ha tekintjük a trendet pl. az amerikai elnökválasztási kampány kapcsán, az esélyes résztvevők (Clinton, Trump) is rendesen osztották egymást, és ott is képben van erősen a szexualitás, hacsak érintőlegesen is, például, hogy milyen szaxofonleckék kapcsán jött képbe Hillary, meg hogy az orális szex az ovális szobában, és a szivarfeldugás, hát, na, nem is számít annak, és Lewinski elnöki pöcsétes ruhája, de ezek nyilván már régi, semmilyen hírértékkel nem rendelkező, morálisan túlhaladott kérdések a mai amerikai közéletben. Szóval, akiről nem lehet előásni valamit szexuális értelemben, az már nem is leinformálható, nem is közülünk jött igazából, és valószínűsíthetően űrlény. (Ld. Obama, és az űrlény testőr c. szösszenet.)

elnök

Szóval, na, ja, csak ennyike, a politika és a szexus vegyítése manapság elég trendy. Csak szólok, hogy szerintem még vannak itt csontvázak, meg szellemek azokban a magyar szekrényekben is, tehát várhatóan, hála Istennek, ebben is kezdünk felzárkózni a nyugathoz, és amúgy hé, csak hé, kíváncsi vagyok, mi lesz ennek a vége, mert egyrészt a valóságsó már kezd uncsy lenni, az igazi, aktuális eszetlenség abban van, ha egymás magánéletében kezdünk vájkálni politikai okokból, és ez az igazi nagy tesó meló, szóval a királyság most abban áll, hogy hogyan lehetne vegyíteni a politikát a kukkolással, tehát újra divatba jön a peep-show némi politikai többlettartalommal. Ez, haver, tényleg már extázisba fogja kergetni a valóságsóból kiábrándultakat is, és ezzel már tutira nem fogunk mellé, én asszem, mint a migráns-témával. És mindezt elnöki szinten.

"Ammán jaó." - legyinthetnénk erre enyhén szabolcsiasan.

Annyit még előrebocsájtanék, hogy a Gyurcsány-Dobrev duóra nem vagyok kíváncsi, szóval a DK-s fejezetét ennek a trendnek alapból passzolnám. :-D

0 Tovább

nem csináltalak fel

tény hogy kitöltöttem
azt a tesztet
a kodependenciáról
aranyos voltam
ebben a dologban
aranyos vagy
aranyosak vagyunk
két dolgot tudok
egy áldás egy békesség
egy jobbulás
mondjuk ez kapcsiból három
és lenne még tovább is
de tudni kell
nemet is mondani
a drogokra és
az alkoholra ami
kábítószer és sejtméreg
múkodik a kémia tankönyvemet
már tizenötödikben
szétlőttem puskával
de nem azért
az ország rablógyilkos
kifosztása
versus
hajnali részegség
térden állva jövök hozzád
félrészegen behúgyozva
járt órát tartani
annó annak idején
az irodalomelmélet tanárom
pöffentett egyet és
zöldeket beszélt
elkopott a nadrágom
a sok jövés-menéstől
a térdénél
természetesen
térden állva
menet közben
elég nehéz teszet kitölteni
de nem lehetetlen
be kell vallanom valamit
negatív lett
az iq tesztem drágám.

0 Tovább

Döntés - rehab vége

Oh, yeah. Mióta is vagyok itt? 2013 január. Mióta űzöm az ipart a szakkörben? 2013 március. Szóval nagyjából szűk 4 éve rehabilitálódom, és akár ilyen örsi naplót is vezetgethetnék a szakkör életéről, szubjektíve, korszakokra bonthatnám, csoportosíthatnám az itt átélt élményeket, bár az utóbbi időben már olyan dolgok kezdtek lassan történni, amiket még én sem merek megírni. Illetve befogom a fülem, befogom a szám, vágom a ruhát, varrom a csíkokat, drótot vágok. Hadd mondjam el, egyikben sem nyújtok kimagasló teljesítményt, habár ezek itt a legegyszerűbb munkafolyamatok.

A munkarehabilitáció kezdetétől ott vagyok, és a leghasznosabb tevékenység, amikor a honlapot frissítem, és tartalmat kezelek rajta, még akkor is, ha ez nem tetszik a kedves kollégáknak, hogy tűt-cérnát elhajintva fél napokat beülök a magasabb beosztású kolleginák helyére (még mindig elég feminin itt a vezetőség, soha nem volt, és nem is valószínű, hogy lesz itt hímnemű egyed magasabb beosztásban). A helyzet az, hogy szívesen csinálom, és fogom akkor is, ha már nem leszek itt. De - és az igazság néha fáj - az életem hátralévő részében nem szeretnék rehabilitációs céllal már egy kabátgombot sem felvarrni. Tagadhatatlan, hogy a munkarehabilitáció engem is, és sok más sorstársamat is kihúzott a mélyvízből, de egy ideje, igazából, bármilyen furán hangzik is, hátráltat, "lehúz, altat, befed", ahogy mondta vki. Hálátlan sorok ezek bizonyos szempontból. Még utoljára kimaxoltam a lehetőségeimet azzal, hogy becsajoztam innen, és így olyan titkok birtokába kerültem, amik nagyobb belelátást engedélyeznek a vezetés, és a céges stratégia kártyáiba, és hadd mondjam el, hogy fantasztikusan profi a vezetőség, és úgy, hogy szinte mindenki skizofrén, és különösebben nincs is már égető szükség nem skizókra a munkarehabiltáció mostani állása szerint. De amúgy rám sem.

Nem, nem mondtak fel azonnali hatállyal krónikus alkoholizmus miatt, hanem szép csendesen megválunk egymástól a térség (ha nem az ország) legjobban működő skizó egyesületével, és egyben rehabilitációs munkahelyével. Bár tagnak valószínűleg megmaradok, a munkaszerződésem meghosszabbítását köszi, de nem fogom kérni januártól. Bár önszántukból elég kevesen távoztak innen, tegnap osztottam-szoroztam, és kiderült, hogy ha akarok még valamit az élettől, most van itt a lehetőség arra, hogy elkezdjem végre aktív pihenéssel tölteni a (rokkant)nyugdíjas éveimet, és látszólag fejest ugrok a nagy semmibe, igazából tanulni fogok, és dolgozni, és dolgozni és tanulni, és így tovább.

Azt hiszem, az hogy az egyesülettől megkaptam azt, amire szükségem van. Most mondhanék szép szavakat, de nem. 1 konkrét dologra gondolok, E-vel kezdődik, és dit a vége, szóval Klapatyinga. "Cselekedjen, itt az idő!" Szóval, ha be akarjuk fejezni a kis tanulmányainkat, akkor nincs más választás, mint ki fájó szívvel, ki vegyes érzésekkel, de dobbantani innen, ki később, ki hamarabb. Még annyit hadd tegyek hozzá, hogy én nem vagyok a munka hőse, de nem is érkezett ilyen irányú megkeresés, illetve felterjesztés az irányomba. Sőt, ha valami figyelemre méltó rajtam az utóbbi időben, hogy éppen mennyire vagyok munkaképes állapotban az előző napi züllögetés, és az azt követő hajnalozás után. 1 szó, mint 100, egyelőre szabadúszóként fogom tengetni, talán kisebb-nagyobb WordPress munkákkal kezdem, talán valami egészen mással. Közép-, és hosszútávú céljaimat fedje jótékony homály. Még az első öt éves tervet sem árulom el, csak ha már belekezdtem a projektekbe, és van némi látszatja is.

Szóval mára már csak ennyit: "Könnyű a jó egészségből a szép időt élvezni!"

+ Hm, akit még érdekel, itt is ilyen értelmű témákról értekezek (többek között).

3 Tovább

egy áldás, egy békesség, egy megkönnyebbülés

Ok. Kialudtam magam. Ráittam. Relax. Bár még mindig vannak aggasztó momentumok a közelmúltbeli történésekkel kapcsolatosan, úgy döntöttem, hogy felülemelkedek rajta. Vonatkoztassunk el attól, hogy kicsoda, de valaki mégis ott ül a Facebookom előtt, és a nevemben chatel. Ráadásul pont a legrosszabkor nyilvánul meg. Jekyll & Hyde. Gondolom, figyel.

Megbeszéltem a dolgot valakivel, és kevésbé valószínű, hogy a kormány célpontja lennék. Vagy akármilyen hackeré. Ugyan, mi értelme figyelni 2 skizó beszélgetését? Ez egy kukkoló lesz. Egy jóakaró. Egy jóbarát. .gov :-) Na, mindegy, ezt hagyjuk is ennyiben. Hanem amiről írni akarok, az az, hogy az életem "egy áldás, egy békesség, egy megkönnyebbülés, egy boldogság, egy szépség". Ez egy szállóige, a Fehér egérben gyakran elhangzik. Kolláth László szellemi terméke, aki a Földvár felé félúton c. örökbecsűt szerezte Bródynak.

Ez eddig így jó. Most bele kellene kezdenem annak méltatásába, hogy mennyire harmonikus a párkapcsolatom, de érzésem szerint én inkább a negatív dolgok krónikása vagyok, szóval inkább beszéljünk arról, mennyire nehezen is viselem én a pozitív stresszt, vagyis a pozitív életesemények által kiváltott feszültséget. Éppen fel bírom dolgozni, de ehhez sajnos rengeteg feszültségoldó módszert kell igénybe vennem, kezdve a lakásban való órákig tartó sétáktól, az éjszakai kávézgatáson át, és végezvén a napi 7-8 egység alkohollal (jobb esetben), amiről azt találtam volt mondani, hogy az országban nincs még egy skizó, aki annyit vedelne, mint csekélységem. Mondjuk megesik, hogy ennél többet iszom, ilyenkor kergetem meg anyámat a lépcsőn, de ha kevesebbet, akkor viszont kormányösszeesküvést vízionálok skizofrének ellen, tehát az ókorban feltalált arany középszer nálam a célravezető, ami mondjuk megfelel 8 bár atmoszféra nyomásnak, szóval naponta 800 Ft diszkont áron minimum benne van a bucimban. Vagy nem tudom, hogy ragozzam, na.

Emellett van időm dolgozni, suliba járni, barátnőzni, játszani, játékot írni, néha behalluzni, néha beparázni, az egyetlen, amit sajnálok, hogy olvasásra egyre kevesebb idő jut, pedig az ember sose tudhatja, én például a klasszikus műveltségemből máris többet profitáltam (szigorúan erkölcsi értelemben!), mint mondjuk a deriválásból, vagy a kétismeretlenes egyenlet megoldóképletéből, vagy akár a Pitagorasz-tételből. Valóban, a szellemi, a lelki, az érzelmi életem "fullos". Azt hiszem, hogy megtaláltam a társam. Halloween van, és évek óta most gondolkodtam el először, hogy tököt kéne faragni, ahelyett, hogy azon filóznék, hogy tökön szúrom magam. Halloween van, és nekem mégis tavasz. Az van, hogy minden évben ez az az ünnepkör, amit igazából megtartok, és erre készülök egész évben. Igaz, hogy szerény módon, magamban halloweeni játékokkal játszom, vagy éppen írok egyet. Talán nem véletlenül az a blogom fejléce, ami. De idén inkább örültem, mint majom a farkának, és épphogy összetákoltam valamit rá, aztán hajrá, előre,

"italozás, motorozás, csajozás, tanulás".

0 Tovább

vonuljunk máma illegalitásba

3-kor főztem magamnak egy kávét. Most fél 3 van. Úgy néz ki, hogy valakiről központilag leállítottak a Facebookon ma éjjel. Telefonon tudunk beszélni (egyelőre). Ezt az ajándékot kaptam a kormánytól, vagy kormány közeli hackerektől ma éjszaka. Valaki válaszolt a nevemben. Aztán leállítottak az illetőről. Sajnos be tudok lépni a fiókjába, és én is le vagyok állítva róla/nála. Az a helyzet, hogy írtam egy játékot, ami kettőnkről szól. Nem túl polkorrekt. Többek között megtalálható itt: http://ifdb.tads.org/viewgame?id=ho0uszap75w9tje

Egyébként angolul van, és mivel egy eléggé híres nemzetközi versenyre készült, hát mittudomén. Talán erre rághatott be valaki. Azt már megszoktam, hogy a Halál a pszichiátriánt tűzzel-vassal irtják a letöltő oldalakról, de eddig még nem vágtak így vissza. Azt is megszoktam, hogy direkt gyámság alatt tartanak, a bírónő hazudik a bíróságon, a kirendelt ügyvéd nem segít, sőt inkább hátráltatja az ügyemet. Ki fogja visszahallgatni a felvételt, ami a bírósági tárgyalásomról készült? Senki. Hazudhatnak, hátráltathatnak.

Hozzátenném, hogy bár diagnózisom paranoid skizofrénia, a legkevésbé sem vagyok paranoid. Igénybe venném egyébként a TASZ segítségét, amit Babarczy Eszter ajánlott, de mivel nem történik semmi az ügyemben, nincs mire készülni, nincs mire reagálni. És ezt nagyon jól tudják. Azt hiszem, engem megfigyelnek. Persze pont nem azok, akiknek kéne. Köztudottan eléggé magamutogató vagyok, és politikai témákba is belefolytam. Leginkább ezzel a játékommal (Edith's Cats). Bár lehet, hogy nem ez verte ki a biztosítékot, akkor viszont nem tudom, mi. Bizony, olyan megfogalmazásokat engedtem meg magamnak, amiért már nem egyszer be akartak perelni, de semmi értelme, tekintve, hogy gyámság alatt vagyok. De ez egy. Központilag leválasztani valakiről, az kettő. Talán félreértettem valamit, talán nem. Nem ragozom. Jó éjszakát mindenkinek. Én ma már nem hiszem, hogy alszok. Azt kívánom, bárcsak paranoid lennék.

Ma lettem 38 éves. Azt hiszem, ideje felnőni. Mindenkinek.

3 Tovább

Csapatépítő tréning

Több, mint két hete annak, hogy előrehozott csapatépítő tréninget tartottunk egy kis kolleginával az egyik hétvégén. Eredetileg decemberben lett volna a meeting, de közben egy munkahelyi félreértést szerettünk volna tisztázni, előre bocsájtom, hogy nem bérfeszültségből adódóan, hanem egyéb félreértések feszültek köztünk. Ennek előzménye a Találkozások - 2nd Edition című írásom ide vonatkozó része. Szóval szokás szerint senki nem gyanakodott senkire, teljesen ártatlanul, és szemérmesen érkeztünk a munkaértekezlet helyszínére, igaz én már egy kicsit be voltam kapva „Várj rám, és én megjövök” - szólt a hivatalos értesítés. Hát én egy kicsit hamarabb mentem, hogy az utasításnak megfelelően tudjak várakozó álláspontra helyezkedni. Munkaköri leírásunkon mindkettőnknek az egyszerű ipari foglalkozású szerepel, de nála az iparizás inkább segítő jellegű beszélgetések lefolytatásában merül ki, nekem meg abban, hogy egész nap csendkirályt játszok, és gondterhelt képpel koncentrálok arra, hogy bele ne aludjak a monoton iparizásba.

Persze, hogy miről volt szó, azt inkább fedje jótékony homály, és fedi is, mert már régen volt, és az emlékek is fakulnak 2 hét után. Szóval az egész estéből jóformán annyi maradt meg, hogy valamilyen rejtélyes oknál fogva másnap ebéd után, a könyvtár előtt kell, hogy folytatódjon a csapatépítő tréning. A könyvtár természetesen kivételesen, és csodálatosképp vasárnap is nyitva volt, szóval áldoztunk a kultúra oltárán is (miután előzetes csapatépítés történt a 4-es számú eszpresszóban). Nem nagyon akarom már itt a további helyszíneit felsorolni az eddig csapatépítési céllal bejárt célállomásoknak, mert hosszúra nyúlna. Helyszínek, időpotok, ugyan, térben, és időben annyira dezorientálttá tett minket a folyamatos csapatépítő tréning, hogy senki nem emlékszik, hogy közben mikor, és milyen formában kértem meg a kezét, és hogy mondott igent. Amúgy mindenkinek csak ajánlanám az ilyen tréningeket, mert érdekesek.

Persze közben eljárogattunk a nagyon progresszív, és trendi metakognitív tréningre, és a hagyományos pszichiátriai előadásra is, de leginkább az általam csak Éjjel-nappal Nyíregyházának nevezett coach training zajlik napjainkban is. Persze mindent megteszünk, hogy ne a detox -> SBO -> pszichiátria -> addiktológia legyen a végső útvonala az üléseknek, de ki lát a jövőbe? „Mai világba?” Vajon törvényszerű, hogy ilyesmik előforduljanak, amikor egy negatív státuszú, segítő munkakörben tevékenykedő, a pszichiátria légkörében lubickoló kedves kollegina összekerül (persze csapatépítési jelleggel!) egy gondnokság alatt lévő, a lehető legrosszabb diagnózist kapó, problémás, és hírhedt „országos hírű bolond”-dal, akit mindig hülyére vesznek, szopatnak, és folyamatosan megaláznak a pszichiátrián, cserébe ő minden lehetséges fórumon gyalázza, és mocskolja őket? Hát, lehet. Néhány olyan körülmény együttállása találkozott most, amik valószínűleg először fordulnak elő a világtörténelem folyamán, akkor meg miért ne lehetne?

0 Tovább

Skizofrén evangélium

Egy időre felfüggesztettem a naplóírást, egy ideje nem írtam blogot. Excel táblázatban sem vezetem az alvásomat, többnyire offline vagyok, IRL élek. Azt hiszem, kiírtam magam a burán, a Skizofrénia 3.5 topikban, bár remélem, nem végleg. Az van, hogy kitört az I. skizó háború, csúnya személyeskedésekkel, hazudozásokkal, ferdítésekkel, egymás kimoderáltatásával, ami azt eredményezte, hogy az „épületes” párbeszéd jó része eltűnt, az enyészetté lett, vagyis „ledózeroltatott”. Tehát az utókor úgy fog rá emlékezni, hogy sehogy, mert így már csak annyi jön le az egészből, hogy minden „országos hírű bolond” összegyűlt egy fórumtopikban, és valamin nagyon vitáznak. Volt ott fórumita, blogger, író, chatter, meg mindenki, aki általában fel szokott szólalni a kérdésben. Az ütközetben 1 felhasználó eltűnt, és pont az a személy, aki körül az egész vitatkozás - de mondhatnék veszekedést is - kialakult.

Azért szép, hogy Európa közepén egy diktatúrára hajazó politikai berendezkedés berkein belül kialakulhatott egy ilyen, higgadt párbeszédnek a legkevésbe sem nevezhető eszmecsere, hacsak ideig-óráig is. Mindenkit elragadtak az indulatai, engem is, de mondjuk, ha valaki már hónapok óta dühös, dühöng, dühös, igen, mindegy, szóval egyszemélyes magánszámot produkál minden elérhető fórumon a pszichiátria ellen, ráadásul egyre szétesettebb, paranoiásabb, és követhetetlenebb formában, akkor az az illető meggondolandó, hogy mennyit használ a skizofrénekről kialakított képnek. Van, aki gyógyszer nélkül él együtt a tüneteivel, valóban. De aki elhagyja az évek óta szedett gyógyszerét, és ezzel párhuzamossan elhatalmasodik rajta az agresszív skizó megmondóember szerepe, az kétséges, hogy mennyire vállalható fel nekünk. És itt már se a skizósággal, se a megmondóemberséggel nincs baj, egyedül a gyökeres személyiségváltozással, és a verbális agresszióval van. Érdekes, hogy immár egy évtizede ugyanaz a 4-5 db skizofrén produkálja magát interneten, legalábbis a témában.

Hogy a skizofrének nem tudnának internetezni, azt felejtsük el. Mi az, amit nem tudnak? Nem tudnak egyszerre betegek lenni, és a betegségükkel foglalkozni, és vállalható módon kifejezni magukat. Végülis igazuk van. Ami a leginkább sajnálatos, hogy be vannak fenyítve a pszichiátria által, mint diktatúra nélkül élni sem tudó (ne feledjük, Magyarországon nincs igazán sem hagyománya, sem múltja, sem jelene a demokráciának) kedves honfitársaink. Hát, nekünk úgyanúgy szükségünk van a pszichiátriára, mint púpra a hátunkra. És hogy van-e összefonódás a pszichiátria, és a kormány tevékenysége között? Háháhá. Ha csak a kormány leszázalékolási, vagyis le nem százalékolási politikáját nézzük, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy a bizottságban ülő pszichiátereket megvették kilóra. Jogászaik vannak, akik még az utolsó pénzedet is elszedik tőled a munkaügyi bíróságon, amíg az úgynevezett elit, hadd ne részletezzem, hogy él. Inkább legyen nekik még egy millájuk, ami már úgysem oszt, vagy szoroz, de te dögölj meg, mert nem kellesz. És akkor fogy a magyar.

Jó, ha így vélekedek ezekről a dolgokról, miért képviseltem mégis pszichiátria melletti álláspontot az említett (már nem létező) fórumháborúban? Ugye el is felejtette már mindenki, hogy eredetileg miről is volt szó? Én mindenképp. Szóval azért szavaztam a pszichiátria mellet, amiért NEM-mel szavaztam volna, ha elmentem volna szavazni, és ha lett volna értelme. Bár így utólag belátom, hogy a hülye kérdésre hülye válasz lett volna a jó válasz. Persze a legjobb otthon maradni, és nem csinálni semmit. Fagyizni, szedni a gyógyszert, kussolni. Csakhogy, édeseim, nekem igényem van az önkifejezésre, és mivel az egyetlen, amihez érdek, a gondolataim írásba foglalása, ezért megszívtuk. A pszichiátria is, a kormány is, a hallgató skizofrének is, a renitensek is, sőt hihetetlen, de én is folyamatosan szívok emiatt, mégsem tudom befogni a pofámat. Ennyi volt a mára rendelt evangélium, drágáim, menjetek békével.

3 Tovább

Bullet Journal - trendi naplóírás füzetbe

Nemrégiben voltam kontrollon, és nem tudtam megkerülni bizonyos okok miatt, hogy apám velem jöjjön. Akár pszichiáternél vannak a szüleim, akár bíróságon, nem tudják megállni, hogy ki ne vetkőzzenek magukból, és indulatokkal teli, véget nem érő panaszáradattal bombázzák a jelenlevőket. Mondjuk az lehet, hogy mindenkinek ilyen hangnemben beszélnek rólam, csak ezt sajnos kénytelen vagyok végig is hallgatni. Mondhatom, felemelő érzés.

Persze bizonyos témákat néha sikerül kikerülni, így nem hangzott el az sem, hogy valójában mennyi alkoholt is fogyaszt a kedves páciens, cserébe én pedig nem mondtam el, hogy anyám azzal fenyegetőzik lépten-nyomon, hogy feljelenti a pszichiátert, amiért abilify injekciót kapok, ami extrém álmatlanságot okoz. Szerintem amúgy bizonyos fórumokon közröhej tárgyát képezi, hogy nekem 10-kor fellövik a pizsit, mégpedig főorvosi utasításra. Beszámoltam még 1-2 húzósabb, téveszmésebb napomról is, amit szinte végighalluztam-paráztam, de a főorvosnő megnyugtatott, hogy nem kell kórházba mennem, érzékcsalódások az egészséges embereknél is előfordulnak hosszabb ideje fennálló álmatlanság esetén. Tééényleg? Nahát...

Azt javasolta, vezessek naplót az alvásomról (talán elfelejtette, hogy ezt már egyszer-kétszer eljátszottuk). És hogy a naplóba esetleg beleírhatnék 1-2 saját gondolatot is. Kérdezte, hogy szeretek-e írni, rögtön rávágtam, hogy „persze”. Nemrég találkoztam pár blogbejegyzés erejéig a Bullet Journal nevű naplózási rendszerrel, aminek az a lényege, ha jobban megnézzük, hogy egy üres füzetbe felskiccelünk néhány naptárféleséget, tevékenységlistát, szokáslistát, meg a jóég tudja még mit, plusz amit amúgy is szeretnénk.

A Bullet Journalnál elengedhetetlen egy tartalomjegyzék, a lapok előre történő beszámozása, és itt kezdődnek az izgalmak. (Persze a tartalomjegyzék utólag kerül kitöltésre, mert nem tudni előre, milyen ötleteinket, terveinket, nyilvántartásainkat szeretnénk a naplónkba felvezetni.) Elvileg van hozzá egy csomó módszer, támpont, jelölés, bizbasz, de mindez merőben opcionális. Szóval akkor, ha 10-kor le is kell feküdnöm (ez a bejegyzés gondosan vissza lesz dátumozva 10 órára, ha netalán reggel fele fejezném be), cserébe én is megviccelem egy kicsit a főorvosnőt, eléteszek egy BuJo elemekkel bőven telepakolt, szószátyár papír alapú naplót, és ha végigrágja magát rajta, és nem kap agyfaszt, kihüvelyezheti belőle, mikor feküdtem, illetve keltem, és hogy hány órát aludtam. Eddig még egyszer sikerült aludnom, de már 7 db A/5-ös oldalt megtöltött a velem történtek bő lére eresztett taglalása.

Valóban időszerű volt már, hogy papír alapú naplózásba kezdjek, nemrég egy pár bejegyzés erejéig megnyitottam a hírhedt pletykablogomat, a Szociális ebéd és rokkó százalékot, amit többen üdvözöltek, de aztán újra bezártam. Nem azért, mert már nem méltó hozzám a kicsinyes pletykálkodás, hanem, mert az ilyen mindennapi, cinikus bejegyzésekkel könnyen megüthetem magam (esetleg valaki más által). És mivel csak idő kérdése, hogy kiderüljön, hogy ennek a blognak van egy ilyen pletykálkodó leágazása, töröltem azt a projektet. Helyette füzetbe írok, amit álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha megtörténik még velem az életben. A füzetbe, és az asztalfióknak, ahogy mondani szokás. Ennyi lenne a nagy sztori, és most szokásomtól eltérően képekkel illusztrálnám, hogy néznek ki a Bullet Journalok, persze nem az olyan kezdő szintű blogpótlékok, mint az enyém, hanem sokan vannak, akik már valóban profin űzik ezt a műfajt. Szóval íme, lehet ámuldozni:

Képek forrása: Pinterest

És végül az én kezdetleges, kísérleti BuJo-m - naplóm egy oldala:

0 Tovább

találkozások - 2nd Edition

OMG. A pénteki napom mindig túlzsúfolt. Meló, kocsma, pakolás, indulás Pestre a suliba. Shoppingolás az éjjelnappali dohányboltban, ahol mindig az a narkós baszózene szól. Semmi bajom a narkós baszózenével, sőt. Annak ellenére, hogy egyiket sem csinálom, örülök, ha más igen, ha neki is örömet okoz. Örülök mások örömének, de ezt már mondtam régebben is. Szombat, suli vasárnap suli, közben  találkozás egy kedves ismerőssel.

Rohangálás parkba, plázába, bkk, mekiben keserű + sör fogyasztás, lassan múlik nálam a paranoia, vagy csak már nem szeretek kilógni a tömegből, rajtam kívül senki sem fogyasztott ott sört + keserűt. De amúgy mindenhol kedvesen fogadtak minket, először találkoztunk, de harmonikusan ellentétes, ámde mégis rikító öltözködésünkről szerintem mindenki levágta, hogy nagyon együtt mozgunk, még egy megjegyzést is hallani véltem "kik ezek?".

Kik ezek? Mik ezek? A jóég tudja. Honnan jöttek, és hová tartanak? A diliházból szabadultak, és soha-viszont-nem-látást mondva erre, szelik át a várost keresztül-kasul. Mámorító a szabadság érzése. Nyilvános helyen pszichózisról, hallucinációkról, gyógyszerekről, paranormális élményekről dumálni felszabadultan. Nem rejteni véka alá semmit, megvitatni a mentálhigiéniás gondokkal küzdő szubkultúra állását. Sokat hallottam, talán keveset mondtam. Jay és Néma Bob. A parkban későn vettem észre, hogy egy gyerek, és a kis családja talán túl sokat kapott az eszmefuttatásból, és szinte meghipnotizáltan meredtek ránk, amikor tovább álltunk. Megvolt nekik a délutáni matiné.

Egyébként pénteken pedig egy munkatársammal toltuk túl az ismerkedést, itt is érintettük a skizofrénia, és mentális betegségek témáját, de valahogy furcsa fordulatott vett az egész, és leginkább egymás erényeit és erősségeit méltattuk, és azt kell, hogy mondjam, hogy kritikátlanul elfogultak vagyunk egymással szemben, és sajnos, vagy nem annyira, de ezzel a ténnyel mindenki tisztában van a szakkörben, és azt is kell, hogy mondjam, hogy ez nekünk magunknak esett le utoljára, de ebben a kérdésben valódi jövőjósnak mutatkoztam, tekintve, hogy olyanoknak is beszámoltam már róla bizonyos kontextusban, akiknek alapvetően semmi érdekeltségük benne.

Ez a körmondat mondjuk a barokk jeles képviselőjének, Pázmány Péternek, vagy a manierista Rimay Jánosnak sem vált volna éppen szégyenére.

De legyen elég erről ennyi. Ő ma annyit mondott, hogy tekintsük tárgytalannak a pénteken elhangzottakat. Én csak annyit mondanék, hogy túltoltuk.

A legjobbakal is előfordul.

1 Tovább

Egy átlagos férfi naplója

Skizofrének. Mostanában leginkább egy növény jut az eszembe róluk, mégpedig ez: nebántsvirág. Különben meg kurva hamar bele lehet szokni az anyuci pici gyereke szerepébe, utána meg úgyis elhülyülsz, és vagy felvesznek az intézetbe, vagy a lágerbe, vagy megdöglesz az utcán, mert az, hogy ki fognak semmizni, legalábbis valószínű, főleg, ha gyámság alatt vagy. Aztán meg eltakarítanak, mint a szemetet.

Utolsó kommentek

Szerintem tweetelni menő

Linkek, blogajánló, stb.

LindaDesign NonStop

"egy szöveggyáros zugmágustól"
"Árpádnak lenni nem egyszerű"
Nem szégyen a kultúra,
csak néha kellemetlen.

Kaland konzerv WP:

Itt is szoktam rinyálni:

Ahogy kezdődött... (a blog)

7 évig "kezeltek" paranoid skizofréniával. Elbaszták az életemet. Elegem lett. Nem kell a méregdrága gyógyszerük, egyszerűen lehúzom a klotyón, nem kell az idióta pszichoterápiájuk, se pszichológus, se más. Menjenek a picsába a gyógyszereikkel. Engem ne "gyógyítgassanak", a saját életemet egyedül is el tudom baszni. Nem kell az asszisztálásuk. Gyógyszer és agymosás. Ennyit tudnak. Baszódjanak meg.

Akarsz róla beszélni?