Skizofrén érdekvédelem - Blitzkrieg

Pontosan 2 hete kezdtem el egy kép kapcsán itt vergődni, hogy az illetékesek szeretnék az ügyemet, és ezzel az életemet fű alatt elintézni, azt hiszem, még 2 év gondnokság betette volna nálam mentálisan a kaput, és bedőltem volna az agyamba rendesen. Tudom, eddig csak szörpikéztem itt, meg rinyáltam, és mire észbe kaptam, már megvolt a gyámhivatal, és a kezelőorvos állásfoglalása arról, hogy egyértelműen kérik a gondnokság fenntartását.

Schizophrenia strikes back

Szóval, első intézkedésünk volt kikérni az ügyvédtől a papírokat, mihelyt meglett nevezve a személye, és meglepődve tapasztaltuk, hogy már rendesen maszatolgattak, és mismásoltak az ügyemben, és szűk egy hét van hátra a perdöntő elmeorvosi meghallgatásomig. Aztán meg az is volt történetesen, hogy a hely, ahol dolgozunk, csak másodsorban szakkör, elsősorban érdekvédelmi szervezet. Beszéltünk az elnökünkkel, aki készségesen ráállt az ügyre, és egy olyan munkáltatói jellemzést írt rólam, ami levédett az elmeszakértő előtt minden ügycsoportban, természetesen csak a vállalható, reális képet adta rólam, de mindenki tudja, milyen sirály vagyok, szóval ez annyira nem volt nehéz. Mindegy, szóval az egyesület kiállt mellettem.

3 skizóka indult útnak november 29-én a nagykállói pszichiátriai fellegvár irányába, szerintem eléggé impozáns látványt nyújthattunk, enyhén túlöltözve, iratokkal és egyebekkel felszerelkezve, szerintem úgy festhettünk, mintha legalábbis valami bírósági szemle lennénk, holott csak az egyikünk jussát kértük volna vissza, vagyis a drágaszágát, a klapatyingóját, hambruínó kalangyínó. (Ezt hívják szaknyelven zsargonafáziának, amikor a skizókák érthetetlen szavakat találnak ki. Persze normális embereknél ez cukiság, skizókáknál zsargonafázia). Szóval a gondnokommal kiegészülve, 4-en beállítottunk műsorkezdés előtt 20 perccel, kész kalangyínó csoport, és ott pörögtünk már a 2-es pszichiátria előtt a földszinten. Az elmeorvosi  szakértő hamar lezavarta az ügyet, elolvasta a jellemzésemet, meglepődött, majd amikor megtudta, kivel járok, és nemcsak a büfébe, újfent meglepődött. Természetesen egyedül voltam bent, és elévülhetetlen érdemeket szereztem, amikor megmondtam, hogy mennyibe kerül egy kiló kenyér, és ki az ország miniszterelnöke, milyen nap van, és milyen pártokat ismerek.

Hát, ennyi. Szóban elmondta, hogy semmiféle gondnokság nem szükséges továbbra számomra, pitypalattyózzunk, és menjünk isten hírével, áldás, békesség. A bíróság az elmeszakértői vélemény alapján dönt, tehát az ügy itt le is zárult, gondoljon mindenki, amit akar mindenről, beleértve az itt elhangzottakat is. Mitymoty. Szóval most már nyugodtan eladhatom a házrészemet 4 sörért, de nekem ennél több eszem van, mert vodkát is fogok mellé kérni, keményen alkuszom. Köszönöm mindenkinek, ennyit akartam. Még aznap a következő közlemény jelent meg a bura.hu Skizofrénia 3.5 fórumán, 13 óra 37 perckor, előzetes csapatépítő tréning után:

 It's over. It's done. Elmeszakértői szinten eldőlt: gondnokság vége. Virágokat a női öltözőbe kérném. Egy hétig ki leszek kapcsolva. Wellness. Fitness. Ideiglenes lakcímem, Fehér Egér eszpresszó, Nyh, Gádor Béla út 2/fsz, terasz, 1es asztal 4. szék.

Ennek vége, értik?

Azt hiszem, precedens értékű szakvélemény született, a gyámhivatal előzetes állásfoglalása, és a kezelőorvosi szakvélemény ellenére, köszönöm mindenkinek, aki bízott bennem, és annak is, aki nem, mivel magát minősítette ezzel a véleményével az a néhány ellendrukker, vagy hozzászóló, vagy messziről jött ember. A január 9-én tartandó tárgyalás már merő formalitás lesz, vége a gondnokságnak, teljes jogú állampolgár leszek megint, vége a dalnak, vége a játéknak, talán a blognak is abban az értelemben, hogy itt gyökeres fordulatot vesz az életem: egyszerre lépek ki a munkarehabról, kapom vissza a jogaimat, látok neki a szoftverfejlesztői vizsgákra való felkészülésnek, váltok kezelőorvost megint (illetve váltottam), ésatöbbi.

5 Tovább

Life Is Strange - 1. epizód (Chrysalis)

Nem követem a játékszoftver-fejlesztési trendeket, mivel jellemzően leragadtam a 8-bit retro világban ezen a téren, vagy ami még rosszabb, az interactive fiction nevű szöveges kalandoknál. "Mert bocsánaton és alkuváson még eladók gyönyörű percek!" - mondta Kaffka Margit az Utolszor a Lyrán című versében, ami jelen esetben annyit tesz, hogy sem időm, sem energiám kereskedelmi játékokra, a pénz meg aztán a legkevesebb. Vagy jelentheti azt is, hogy Life Is Strange nevű játék készítői éltek egy kézenfekvő üzleti fogással: 5 epizódból álló alkotásuknak első részét ingyenesen letölthetővé tették, ami fél nap alatt le is jött az 1Mbit/s telefonról megosztott internetkapcsolatom segítségével. Sebaj, úgyis kimaradtam a betárcsázós technológiából, ugyanis más dolgom volt éppen. Asszem, egy CoV nevű folyóiratot bújtam szorgalmasan akkoriban. És/vagy egy Sz. Sörszalon nevű helyen üldögéltem. 

Tehát az élet bizony eléggé furesz: adtam egy sanszot a Life Is Strange nevű játéknak, de azt is mondhatnám, hogy inkább magamnak, mondván, hogy kipróbálom az első epizódot, aztán ha bejön, akkor megveszem a teljes játékot a Steamen 5€, kb. 1500 Ft értékben. Persze azóta megvettem, hogy két gyámsági ügyintézés között legyen mivel elütnöm az időt. Jó, mi? Nem is baj, hogy csak az első epizódot toltam végig ezidáig, mert tartok tőle, hogy össze-vissza spoilerezném ezt az amúgy is eléggé csapongóan induló játékleírást.

Magáról a játékról is essen akkor néhány szó. Mint említettük, 5 epizódból áll, mintegy imitálva a játék filmsorozat-jellegét, szóval az embernek külön öröm, hogy egyszerre csöppen bele egy interaktív filmsorozatba, mivel a 3D-s, rajzolt grafikák, és átvezető képsorok nagyon emlékeztetnek erre, egyszerre kap egy hipermodern kalandjátékot, vagy felfoghatja Visual Novelként is az egész történetet. Én akkor is ki lennék békülve a játékkal, ha csak ennyi lenne a cselekmény, ami az első epizódból kiderül, bár bőven akadnak még elvarratlan szálak, amik előrevetítik, hogy egy nagyobb lélegzetű műről van szó.

A játék alapötlete meglehetősen szimpatikus: egy felsőoktatási intézmény művészeti karán tengetjük mindennapjainkat, fotó szakosként, fő problémáink nagy vonalakban a következők: Victoria, a helyi, hm... diákkör vezetője állandóan csesztet minket, az intézmény biztonsági alkalmazottja szintén hülye, és zaklatja a diákokat, aminek következtében egyre gyakrabban gondolunk egyre nagyobb nosztalgiával szülőföldünkre, a napsütötte Seattle-re. A történet felütése meglehetősen szokásos: egy órán szunyókálunk éppen, mindenféle világítótornyokról álmodozva, amikoris egyszercsak rádöbbenünk, hogy vissza tüdjuk pörgetni az időt néhány perccel. A vécében szemtanúja leszünk kedvenc barátnőnk, Chloé meggyilkolásának, és úgy döntünk, bevetjük újonnan felfedezett képességünket, hogy inkább mégse haljon meg, hanem folytassa tovább zűrös életét, sőt, későbbi kalandjaink során a mi oldalunkon bukkanjon fel, cserébe mi is segíthetünk neki felkutatni eltűnt barinőjét.

A játék, ha jól tudom, az Unreal Engine 3 játékfejlesztő szoftverrel készült, talán ebből következik az irányításában álló néhány kisebb anomália: a W, A, S, D billentyűkkel való irányítás csak egy (az egérrel a kamerát zoomoljuk), a játék közben felkínált választások a kurzornak a felkínált szövegrészre való vitelével történik (kattintás nélkül), ezt csak azért írom le, mert nekem kb. egy REM fázisomba került tegnap éjszaka, ameddig rájöttem, hogy hogy kell a karaktert a tárgyak manipulálására bírni, mindeközben szegény Chloét kb. 47x lőtték szitává :-(. Shifttel gyorsítunk, jobb egér gombbal, illetve CTRL-lal visszapörgetjük az időt. Nagyjából ennyi lenne. Vannak még hírek arról, hogy több epizód fog készülni a játékhoz, és a tv-sorozatok mintájára ezek is évadokká állnak össze. Sőt, arról is olvastam információt, hogy valamelyik vadállati barom filmet szeretne készíteni a játékból. Az élő szereplős remake-et még megérteném, de filmet minek? Akik annyira visszamaradottak szellemileg, hogy nem tudják a játékban irányítani az eseményeket, nem biztos, hogy pont egy film alapján fognak kapcsolatba kerülni Max és Chloé sztorijával. Ja, bocsika, még nem mondtam, hogy a mi nevünk igazából Max, mármint a játékban. Barna, kleó hajunk van, és picsatáskánk. A kék haj Chloé. Mivel klasszikus értelemben vett gamer körökben nem mozgok otthonosan, sajnos nem tudom megmondani, mennyire híres ez a játék, vagy hogy volt-e már itt róla szó, maradjunk annyiban, hogy egy csecsemőnek minden vicc új. :-)

Értékelés: 10 világítótorony a 10-ből. A játék beszerzése jelen esetben egyénileg történik, mondom, én a Steamen vettem 5€-ért (75%-os engedménnyel...).

0 Tovább

Szomnolencia, szopor, kóma

A drága kezelőorvosom nem-organikus eredetű inszomniát állapított meg nálam legutóbb. Majd kérvényezte a gyámság fenntartását nálam. Kisebb problémákat vélek felfedezni a rendszerben: ha egyszer megkapod a skizofrén diagnózist, egy másik orvos már csak azért sem fog rajta változtatni, hogy csontig benyaljon az előzőnek. Ha egy nagyfejű, és a haverja gyámság alá vesz, nyugodt lehetsz, hogy hiába mész havonta 10 km-t egy másik városba, a lényegen ez mit sem változtat, a drága kezelőorvosom szerint ez úgyis egy cég, és nyilván a céges bulikon nem venné ki jól magát, ha nem csinálják ki egy életre azt, akit kipécézett magának az egyik. Azt hiszem, céget mondott. Igen, cég - egy halálgyár. Meg nem tudom az ügyeimet intézni. Egyet mondjon, amit nem intéztem el. Mondjuk, azt például el tudom intézni, hogy az első pár találat a nevére a „mézes-mázos h**** k****” kifejezést adja vissza, amiért egyszer már be is vágott a figyelőbe, és még a Google-nél is külön kérvényt kellett benyújtani, hogy vegyék ki a találati listából. Legközelebb nem leszek ilyen rendes. Sőt, egyáltalán nem leszek rendes. Pereljen be. R******. R******.

Szóval, amúgy be van osztva az időm rendesen. Vagy a leszázalékolásom miatt szaladgálok, vagy a gyámsággal kapcsolatos ügyeket intézem, ja, bocs, el is felejtettem, nem tudok ügyeket intézni, akkor viszont nem tudom, milyen kifejezéssel illessem azt, amit csinálok. Mondjuk sanszos, hogy az IQ-m magasabb, mint a drágámnak, de nem az a lényeg: hülyének kell nézni azt, aki megpróbál valaki lenni azok után, hogy meghurcolták a pszichiátrián, ha megpróbál felállni, lehetőleg kirúgni alóla a lábát, és a sárba taposni, hogy ne háborgathassa az VV Mici análját még értékelni bíró, és egyéb szellemi rágógumikon kérődző kedves honfitársait, mert az nem betegség, ha valakit főműsoridőben napról napra totálba vágnak, sőt, üdvözlendő teljesítmény, de ha valaki elmondja a véleményét, rögtön korlátozni kell vagy 10 ügycsoportban.

Szóval, teljes K.O. A legtöbb időnket a gyámság levetetésével kapcsolatos rohangálás tölti ki, ami szerintem amúgy tök felesleges, de meg kell futni ezeket a tiszteletköröket, mielőtt kezelőorvost váltok, sőt elmeorvosi szakértőt is újat kérek, mert enyén szólva kurvára érintett az ügyemben, és érdekelt abban, hogy engem gyámság alatt tartson. Napközben az egyik kórháztól rohangálunk a másikig, papírokat beszerezni, vagy az ügyvédhez, vagy éppen a munkahelyemről szerezni be arról írást, hogy nem vagyok beteg hülye. Ez a sok papírozás és ügyintézés annyira fárasztó, hogy nem hogy nem-organikus eredetű inszomniám nincsen már, hanem inkább a szomnolencia (aluszékonyság) a jellemző, ami néha átvált már szoporba, ahol az ember már csak erős ingerekkel ébreszthető, végül beáll a kóma, amikor már ébreszthetetlenek vagyunk. Na, igen, eddig talán nem kéne eljutni.

Téma lezárva

Közben megjöt a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) válasza, és a Pszichotikusok Egyesületének vezetősége is ellátott olyan hasznos tanácsokkal (jogi, és nem jogi egyaránt) és tippekkel, amiből "összegyött egy nagy tipp", amiből annyi kihüvelyezhető, hogy "láttak már falon pókot", vagyis koránt sincs veszve minden, a kezelőorvosom keményen alám vágott, de ez az egyetlen dolog, amire nincs bocsánat, már repül is, nem fogom névvel együtt témába tenni, annyit nem ér az egész, sem itt, sem máshol, annál is inkább, mivel többet már nem árthat nekem. A Pszichotikusok Egyesülete egy érdekvédelmi egyesület, konkrétan nem védenek senkit, kicsit megtévesztő lehet a név, de kaptam itt is 1-2 olyan tanácsot, amivel levédhetem magam, nehogy esetleg nem várt irányból érjen a támadás. Az alap hozzáállás egyébként az, hogy nem értik, mit ugrálok, a kérdés az, hogy beteg vagyok-e vagy sem, akkor meg miért nem vállalom az ezzel járó procedúrát. Leginkább azt a lelki gyötrődést nem értik, ami jogaim csorbításával engem ér folyamatosan, vagy szerintem az illetékes helyeken nagyon is értik, pont abban sértenek a leginkább, amire életem folyamán a legbüszkébb voltam, az intelligenciámban. Francba az önérzettel, meg az önbecsüléssel, pontosan tisztában van vele mindenki, hogy az eljárásban részt vevők többségénél több eszem van, és külön öröm lehet nekik, hogy lehúzhatnak a szintjükre, sőt legyőzhetnek a rutinjukkal.

2 Tovább

Levél a TASZ-nak

A gyámhivatal, és a drága kezelőorvosom a gondnokság fenntartását kérték rám. Nincsenek illúzióim, hogy ezek alapján milyen elmeorvosi szakértői vélemény várható. Levél ment a TASZ-nak, hogy ebből mi lesz, nem tudom, annyi bizonyos, hogy újabb cirkusz várható. Stay tuned!

Tisztelt Stefánia!
B******* Eszter és F********* Bori ajánlotta Önt mint gondnoksági ügyekben járatos szakembert. Úgy érzem, jogsérelem ért a pszichiátrián azzal, hogy gondnokság alá vettek 2014-ben, és folyamatosan sérülnek a jogaim azzal, hogy a gondnokság további fenntartását kérték rám 2 év után is. Erre most derült csak fény, amikor az ügyem újra bírósági szakaszba lépett, és a kirendelt védőügyvédemtől ki tudtam kérni a rám vonatkozó állásfoglalásokat (pszichiátriai szakértői vélemény, gyámhivatal állásfoglalása), mivel engem ezekről nem tájékoztattak, sem szóban, sem írásban. Mondanom sem kell, hogy a gondnokság további fenntartását kérik - a gyámhivatal a kezelőorvosom szakvéleménye alapján - amely szakvélemény annyi indoklást tartalmaz, hogy, idézem: "ügyeinek önálló viteléhez szükséges belátási képessége csökkent". Írják ezt annak ellenére, hogy mind a gondnokom (édesapám), mind én úgy látjuk, hogy a gondnokság fenntartására nincs további szükség, ezek a vélemények szerepelnek is a gyámhivatalii iraton. Hétfőn megyek elmeorvosi szakértő elé, és ezek az iratok csak most kerültek a birtokomba, amiken enyhén szólva meglepődtem. Az elmeorvosi szakértő valószínűleg ennek a fél soros úgynevezett szakvéleménynek az alapján a gondnokság meghosszabbítása mellett dönt majd. Illúzióim nincsenek ezt illetően. Körülményeimet tekintve egy rehabilitációs cégnél dolgozom 4 órában, ezzel párhuzamosan szoftverfejlesztő tanfolyamra járok Budapestre, és szándékomban áll továbbtanulni felsőfokú oktatási intézményben is. Kiegyensúlyozott párkapcsolatban élek, igaz, nem túl hosszú ideje, de időm legnagyobb részét a barátnőmmel töltöm, akivel mindent megbeszélünk (például ezt az ügyet is), és kölcsönösen segítjük egymást. Mindössze annyi kérdésem lenne, hogy ügyem jelenlegi szakaszában tudna-e nekem valamilyen tanácsot adni, ami a gondnokság megszüntetését segítené elő? Van-e jogom például objektívebb, reálisabb szakvéleményt kérni valakitől, esetleg olyan elmeorvosi szakértőt kérni, aki nem elkötelezett a rám gondnokságot kérő pszichiáterek irányába, legjobb, ha egyáltalán nem is ismerné őket, ha ez egyáltalán lehetséges ma Magyarországon, de különösen itt a megyén belül. Ennyi lenne a kérésem, illetve kérdésem. A gyámhivatal és a kezelőorvos állásfoglalását mellékletben csatolom, hátha segít valamit.
Türelmét, idejét, és tanácsait előre is köszönöm, tisztelettel:
P*** Róbert
  

0 Tovább

Nincsenek véletlenek

Ahogy megszületett az előző bejegyzés a gyámhivatal eljárásáról velem szemben, már aznap intézkedtek a levél feladásáról. Persze, lehet, hogy véletlen. De hogy pont ugyanazon a napon gondoljunk egymásra a gyámügyi előadóval ilyen mérhetetlen szeretettel a szívünkben egymás iránt, arra az esély 3 ezrelék körüli. Szóval csekélyke. "Ment a telefon." - hát, gondolom. xD

A levél tartalma persze nagyjából az újabb szívatásban merült ki: az ügyem már megint bírósági szakaszba lépett, elmeszakértői vizsgálat bevonása NÉLKÜL. Érdekesnek tartom, hogy a pszichiátria - úgymond - egész embert kíván, úgy működik, mint egy rosszabb fajta pszichózis: minden pillanatban lehúzza az embert, újabb és újabb trükköket vet be az ember elméje ellen. Korlátoztak fizikálisan, kibírtam, korlátoztak kémiailag, túléltem, most bedobtak a mélyvízbe: olyan jogi csűrés-csavarás közepébe kerültem, ami olyan, mint egy igazi labirintus, Ariadné fonala nélkül. Egyszerűen nem ereszt.

A pszichiátria sohasem veszíthet. A pszichiátria a társadalmilag megbízhatatlan elemek gyűjtőhelye. Vajon ki áll egy-egy ember tönkretétele mögött? A kezelőorvos? Hm... A jóindulatú rokonság? Mégegyszer hm... Valóában egy olyan társadalmi közmegegyezés áll mögötte, aminek a végén egy-egy jelentős társadalmi státusszal bíró személy, vagy érdekcsoport áll. Vajon kinek lehettem szálka a szemében? A telefonvonal végén mindig egy-egy nevesíthető személy áll (vagy ül) pro és kontra. Sokaknak vagyok szálka a szemében a közvetlen környezetemben. Szakmai sértettség, bosszúvágy, és sárga irigység egyaránt lehetnek a mozgatórugói annak, hogy valaki, vagy valakik szeretnének elbánni velem, illetve móresre tanítani, kivonni a forgalomból.

Nincsenek illúzióim a saját személyemet illetően: én egyáltalán nem vagyok fontos, valakik valahol mégis potenciális veszélyforrást látnak bennem. Ezek emberi, hatalmi játszmák, amik ugyanúgy megvannak az alacsonyabb társadalmi körökben, mint a felső tízezer képviselői között. A helyzet annyiban drámai, hogy itt már havi párezer, pártízezer forintért megy az egymás fúrása, ebben a mikrokörnyezetben, ami helyi szinten egy-egy kisebb szubkultúrává képes kinőni magát. Még a pszichiátriai betegek között is létezik egyfajta hierarchia, aminek a legalacsonyabb szintjén hagyományosan a skizofrénnek állnak. Még ha történetesen egy skizofrén többségű egyesületben dolgozol skizofrén vezető irányításával, akkor is determinál a társadalmi státuszod arra, hogy lehetőleg alá vágjál, mert egészséges vagy, vagy egészségesebb, de legalábbis annak tartod magad. A skizofrének minden nyilvános, vagy netes vitában lehetőség szerint a rövidebbet húzzák, mert nem lehet adni a szavukra: téveszmések, paranoidok, ki tudja milyen tünetek beszélnek belőlük, adni a szavukra nem lehet, szar érzés lehet valakinek, ha egy skizó dirigál neki, ha papíron mentálisan egészséges. Nem számít, ha valaki tünetmentes, vagy másfélszerese az IQ-ja, mint neki, mert addig-addig nyüzsögnek, forgatják magukat, szövetségeseket keresnek, ameddig el nem ismerik az ő igazukat. 

Eddig hagyományosan igaz volt, hogy mindenhol csakis a skizofrén fél húzhatja a rövidebbet; szavuk nincs. A gondnokság alá helyezési bírósági eljárás úgy van felépítve, hogy sehogy, az eljárásban maximum arra van lehetőség, ha valakinek netán érdekében állna visszacsinálni a gyámságot, egy magasabb társadalmi státuszú illetőnek, esetleg, erre legyen lehetőség, de hogy a személynek, akinek az eljárás a bőrére megy, semmiképpen ne legyen lehetősége kikerülni alóla, pláne, ha esetleg (vélt, vagy valós) társadalmi érdekeket sért. Láttam már falon pókot, jöttek már vissza Hodászról is, hogy milyen állapotban, az más kérdés, mert labdába már biztos nem rúgtak utána társadalmi szinten, de még mintha a saját életükből is kizárattak volna. Rongyosan, beesett szemekkel, testi tünetekkel, lelassulva, megtörve és meggyötörve. Tegyük fel, csak tegyük fel, hogy valaki megharagszik egy skizóra, hogy fog neki betartani: megveri, lelövi az utcán, mint egy kutyát, dehogyis, elég bedobni a gondnoksági turmixba, olyan még nem volt, aki ebből a helyzetből megerősödve jött volna ki, mutatóban van egy-két ember, akiről leveszik a gyámságot, persze csak akkor, ha, úgymond együttműködik. 

Akik ezt az egészet csinálják, teljes jogbiztonságban érzik magukat, álmukban sem gondolnák, hogy a fagyi esetleg visszanyalhat. Szerintem viszont a mai világban mindent számításba kellene venni, valahogy komplexebben vizsgálni a dolgokat, mert velem szemben már kimaxolták az eszköztárat, én most nagyon lent vagyok társadalmilag, de az nem biztos, hogy egy szép napon ez nem fordul meg, és akkor... nem, nem bosszúra vágyom, ezt úgysem lehet megbosszulni semmilyen fórumon, márcsak azért sem, mert nem nagyon van rá precedens, és így kialakult protokoll sem. Persze széllel szemben nem lehet pisálni, de hadd mondjam el, hogy már nekem is vannak szövetségeseim, vannak, akik szimpatizálnak velem, és van egy rossz hírem: akkor is le fogják venni a gyámságot, ha nem rivotrilozom le magam este 10-kor, vagy nem rakok rendet a szobámban, vagy nem tartok csendes pihenőt délután kettőkör. És még a széljárás is megfordulhat. Én nem fenyegetőzöm, nem verem magam (feleslegesen), mindenesetre köszi a választ, nagyon kedves, hogy megpróbáltok mindent, de ment a levél a TASZ-nak, pá, drágáim, viszlát a bíróságon. Ja, és ha félreérthető lennék, nem én perelek (egyelőre), én csak alperes vagyok, már évek óta, sajnos, és csak a kötelezettségemnek teszek eleget, de ez más ügyben még megfordulhat, ha sokáig szórakoztok velem. <3

4 Tovább

Művészetterápia - gondolatok egy kép kapcsán

"Sziasztok, gyerekek, hát most egyet képzelgünk, és ábrándozunk és szörfözünk egyet..."

A fenti műalkotást az egyik barátom készítette terápiás jelleggel, az idézet Ovistól származik Pityucicukácska és a gyógyulandok  01 című youtube-os hangzó anyagából. Na, akkor tartunk egy kis tárlatvezetést. Tudjuk, hogy egyesek szerint a skizofrének nem "netképesek", akármit jelentsen is ez, ez körülbelül annyira igaz, mint az, hogy minden magyar paprikát eszik, és lóval közlekednek. Ha jól csalódom, ez a kép Photoshoppal készült, és kimeríti a digital art fogalmát. Mindenkinek a fantáziájára bízom, mit is ábrázol, nekem szimbolizálja mondjuk egyrészt a nemrég lezajlott skizó eszmecserét, ami a burán folyt, másrészt azokat az érzelmeket, amik dúlnak bennem a pszichiátriával kapcsolatban. Létezik ugye egy bizonyos fajta hülyének nézés irányomban a kedves pszichiátria, a tisztelt bíróság, és a tekintetes gyámügy részéről, szóval aktuálisan az van, hogy saját érdekemben tartanak gondnokság alatt, veszik el az emberi jogaimat, és jóval a két éves gondnokság lejárta után is bő fél éve pihentetik az ügyemet a gyámhivatalban. Természetesn nem feltételezek ártó szándékot a (nem) történtek mögött, pláne nem vélelmezek politikai, pszichiátriai, vagy bármilyen hátsó szándékot, hanem csak abszolút jó szándékot. Igaz, hogy ha egy nappal később küldjük be hozzájuk a költségeim tételes listáját, másnap már reagálnak rá hivatalos levélben, hogy jogi eljárást indítanak ellenünk, de a kibaszott dolgukat nem képesek végezni, szóval azt hiszem, most fogyott el a türelmem, és meg fogom érdeklődni, milyen jogi lépéseket lehet tenni akkor, ha a gyámhivatal egyszerűen nem hajlandó foglalkozni az ügyemmel. A megajánlott két év gyámságból már egy évet lassan rá fognak húzni, szóval abszolút jogsérelem ért, és meggondolom, hogy esetleg bepereljem én is őket a picsába, a kilóra megvett elmeorvosi szakértőt, a tárgyaláson hazudozó bírónőt, a kirendelt védőt, aki nem a legjobb tudása szerint járt el, és nyilvánvalóan egy követ fújt velük, és nem utolsó sorban a súlyos etikai vétségeket elkővető kedves akkori kezelőorvosomat, aki hajlamos összetéveszteni ezt az keleti várost a Balkán-félszigettel, és azt képzelni, hogy nem fogom többet témába tenni, holott beszólok én még a magasságos atyaúristennek is, ha úgy érzem, már megint kezd kibaszás jelleget ölteni a velem való bánásmód. Ezekről csak ennyit.

Csak feltételezni tudom, hogy azt gondolják, hogy egy módon tudnak velem kibaszni, mégpedig úgy, hogy nem foglalkoznak velem, ezzel elejét véve annak, hogy én is megtegyem a saját lépéseimet, vagyis fel tudjak készülni a TASZ által felajánlott ingyenes jogsegély igénybevételével, de pont így csúsztak bele abba, hogy a meghatározott időn jóval túl csorbítják a jogaimat. Nem vettek komolyan a tárgyaláson. Hülyére vettek, és bepaliztak. Amikor másik elmeorvosi szakértőt kértem volna, elkezdtek a lelkemre beszélni, hogy így, meg úgy, kezdeményezhetem hamarabb is a gondnokság felülvizsgálatát, meg jött az összes ilyenkor bevethető simlis szöveg. A szüleim természetesen végigrinyálták a bírósági szakaszt, azt csodálom, hogy sírva nem fakadtak a bíróság előtt, hogy én ilyen, meg olyan vagyok. Be is szóltam valami olyasmit, hogy nem a sóhivatalban vannak, de teljesen figyelmen kívül hagyták. Hát akkor dugjátok fel a társadalmi státuszotokat mindannyian, csak azért, mert nem fejeztem be a kibaszott egyetemet, tanultam én annyit ott, hogy kibaszhassak én is veletek, ti. most is, jelen pillanatban is azt csinálom, egyébként meg annyit, hogy ne aggódjatok a suli miatt, mert úgyis meg fogom azt is csinálni, bárki bármennyire is próbál róla lebeszélni. Visszakényszerítettek egy olyan városba, ahol már nem ismertem senkit, és engem sem ismertek, az én szavam állt egyedül az egész erőszaktevő, aljas képmutató bandáéval szemben, csak azt felejtettétek el, hogy sem városi szinten, sem a régióban nem érhettek el már ellenem semmit, még úgy sem, ha kitaláltátok az egyetlen megoldást, hogy betartsatok nekem, azt, hogy altatjátok az ügyemet. Engem már régen nem lehet sem agyonhallgatni, sem elhallgattani, sem kussoltatni. Bár, természetesen meg lehet próbálni. De az én verziómat is tudni fogja mindenki. Erről majd én gondoskodom.

Na, hát ez, és ilyesmi dolgok jutnak most eszembe a képről. A művészetterápiás foglalkozás, asszem, célt ért nálam ma reggel, vidáman ballagok a munkába. Máskor is szívesen kommentálok ilyen képeket. <3

Inkább ez jöjjön ki, mint a körzeti orvos, nem igaz? ;-)

16 Tovább

Politika és szexualitás - elnöki szinten

elVonatkoztatás: Csapongó gondolatim a túlzásba vitt cukiságkampány apropóján + néhány (párt)elnöki, illetve elnökjelölti ügy

Azt csiripelik a verebek, hogy Terry Black, az állami főtravi a tv2-n érdekes dolgokat mondott a fidesz helyére pályázó jobboldali párt vezetőjéről. Most vonatoztassunk el egy kicsit attól, hogy mi volt a konkrét mondanivalója. Azért az kemény, hogy a politikusok random emberekkel kefélnek, ez valahogy hozzátartozik a hatalomgyakorláshoz, mint régen az első éjszaka joga, nem egy szexuális botrányról hallani mostanában, persze-persze, távoli, egzotikus országokból egyelőre, és ez talán még csak a bevezetése lehet valaminek, hogy kezdjük egy lightosabb témával, amivel mégis lehet tematizálni a kis magyar valóságot, mármint politikailag, aztán szép lassan jönnek majd a jelentkezők, hogy ki, kivel, hol és mikor konkrétan, és esetleg ki milyen bűncselekményt realizált közben, mert az is köll a politikusoknak, mert egyrészt a hatalom célja a hatalom maga, másrészt ők ma Mo-n az óriási eszetlen nagy királyok. Persze milyen erkölcsiség várható el a politikusoktól, amikor velejéig korrupt, és romlott az egész rendszer, és ha valaki csak magánstadiont, vagy magánkisvasutat építtet, az mégis aranyosabb a maga infantilis módján, mintha az lenne a hobbija, hogy ártatlan báránykákat ront meg a mezőn. A köznépnek pedig avval van betömni a szeme-szája, hogy néhány tagja abban a szerencsében részesül, hogy bemehet a villába, és mindenki láthatja, amint nagy totálban nemi életet éldegél, és egy ország szurkol értük, hogy jól sikerüljön az első anál, pl, így képviselvén Mo-t a világban.

elnök

Azért, remélem, ezek a nagy formátumú államférfiak a nagy magánéletbeli szexuális ámokfutásaik közben arra is szakítanak egy kis időt, hogy alkotmányt módosítsanak két numera között, és azt is remélem, hogy ez az alkotmánymódosítás csak megszilárdítja a jól megérdemelt pozícióikat az államgépezetben betöltött szerepüket illetőleg. Persze az is lehet, hogy tévedek, és ez lesz a legnagyobb gondunk, hogy ki milyen csapatban játszik aktuálisan, vagy időlegesen pl. 2001 és 2003 között, és importálni kell majd a magyar erkölcsiséget szexuális értelemben az egész világon, de, nyah, őszintén szólva én ebben nem igazán hiszek. Karaktergyilkosság, posztmodern lófasz. Ha tekintjük a trendet pl. az amerikai elnökválasztási kampány kapcsán, az esélyes résztvevők (Clinton, Trump) is rendesen osztották egymást, és ott is képben van erősen a szexualitás, hacsak érintőlegesen is, például, hogy milyen szaxofonleckék kapcsán jött képbe Hillary, meg hogy az orális szex az ovális szobában, és a szivarfeldugás, hát, na, nem is számít annak, és Lewinski elnöki pöcsétes ruhája, de ezek nyilván már régi, semmilyen hírértékkel nem rendelkező, morálisan túlhaladott kérdések a mai amerikai közéletben. Szóval, akiről nem lehet előásni valamit szexuális értelemben, az már nem is leinformálható, nem is közülünk jött igazából, és valószínűsíthetően űrlény. (Ld. Obama, és az űrlény testőr c. szösszenet.)

elnök

Szóval, na, ja, csak ennyike, a politika és a szexus vegyítése manapság elég trendy. Csak szólok, hogy szerintem még vannak itt csontvázak, meg szellemek azokban a magyar szekrényekben is, tehát várhatóan, hála Istennek, ebben is kezdünk felzárkózni a nyugathoz, és amúgy hé, csak hé, kíváncsi vagyok, mi lesz ennek a vége, mert egyrészt a valóságsó már kezd uncsy lenni, az igazi, aktuális eszetlenség abban van, ha egymás magánéletében kezdünk vájkálni politikai okokból, és ez az igazi nagy tesó meló, szóval a királyság most abban áll, hogy hogyan lehetne vegyíteni a politikát a kukkolással, tehát újra divatba jön a peep-show némi politikai többlettartalommal. Ez, haver, tényleg már extázisba fogja kergetni a valóságsóból kiábrándultakat is, és ezzel már tutira nem fogunk mellé, én asszem, mint a migráns-témával. És mindezt elnöki szinten.

"Ammán jaó." - legyinthetnénk erre enyhén szabolcsiasan.

Annyit még előrebocsájtanék, hogy a Gyurcsány-Dobrev duóra nem vagyok kíváncsi, szóval a DK-s fejezetét ennek a trendnek alapból passzolnám. :-D

0 Tovább

nem csináltalak fel

tény hogy kitöltöttem
azt a tesztet
a kodependenciáról
aranyos voltam
ebben a dologban
aranyos vagy
aranyosak vagyunk
két dolgot tudok
egy áldás egy békesség
egy jobbulás
mondjuk ez kapcsiból három
és lenne még tovább is
de tudni kell
nemet is mondani
a drogokra és
az alkoholra ami
kábítószer és sejtméreg
múkodik a kémia tankönyvemet
már tizenötödikben
szétlőttem puskával
de nem azért
az ország rablógyilkos
kifosztása
versus
hajnali részegség
térden állva jövök hozzád
félrészegen behúgyozva
járt órát tartani
annó annak idején
az irodalomelmélet tanárom
pöffentett egyet és
zöldeket beszélt
elkopott a nadrágom
a sok jövés-menéstől
a térdénél
természetesen
térden állva
menet közben
elég nehéz teszet kitölteni
de nem lehetetlen
be kell vallanom valamit
negatív lett
az iq tesztem drágám.

0 Tovább

Döntés - rehab vége

Oh, yeah. Mióta is vagyok itt? 2013 január. Mióta űzöm az ipart a szakkörben? 2013 március. Szóval nagyjából szűk 4 éve rehabilitálódom, és akár ilyen örsi naplót is vezetgethetnék a szakkör életéről, szubjektíve, korszakokra bonthatnám, csoportosíthatnám az itt átélt élményeket, bár az utóbbi időben már olyan dolgok kezdtek lassan történni, amiket még én sem merek megírni. Illetve befogom a fülem, befogom a szám, vágom a ruhát, varrom a csíkokat, drótot vágok. Hadd mondjam el, egyikben sem nyújtok kimagasló teljesítményt, habár ezek itt a legegyszerűbb munkafolyamatok.

A munkarehabilitáció kezdetétől ott vagyok, és a leghasznosabb tevékenység, amikor a honlapot frissítem, és tartalmat kezelek rajta, még akkor is, ha ez nem tetszik a kedves kollégáknak, hogy tűt-cérnát elhajintva fél napokat beülök a magasabb beosztású kolleginák helyére (még mindig elég feminin itt a vezetőség, soha nem volt, és nem is valószínű, hogy lesz itt hímnemű egyed magasabb beosztásban). A helyzet az, hogy szívesen csinálom, és fogom akkor is, ha már nem leszek itt. De - és az igazság néha fáj - az életem hátralévő részében nem szeretnék rehabilitációs céllal már egy kabátgombot sem felvarrni. Tagadhatatlan, hogy a munkarehabilitáció engem is, és sok más sorstársamat is kihúzott a mélyvízből, de egy ideje, igazából, bármilyen furán hangzik is, hátráltat, "lehúz, altat, befed", ahogy mondta vki. Hálátlan sorok ezek bizonyos szempontból. Még utoljára kimaxoltam a lehetőségeimet azzal, hogy becsajoztam innen, és így olyan titkok birtokába kerültem, amik nagyobb belelátást engedélyeznek a vezetés, és a céges stratégia kártyáiba, és hadd mondjam el, hogy fantasztikusan profi a vezetőség, és úgy, hogy szinte mindenki skizofrén, és különösebben nincs is már égető szükség nem skizókra a munkarehabiltáció mostani állása szerint. De amúgy rám sem.

Nem, nem mondtak fel azonnali hatállyal krónikus alkoholizmus miatt, hanem szép csendesen megválunk egymástól a térség (ha nem az ország) legjobban működő skizó egyesületével, és egyben rehabilitációs munkahelyével. Bár tagnak valószínűleg megmaradok, a munkaszerződésem meghosszabbítását köszi, de nem fogom kérni januártól. Bár önszántukból elég kevesen távoztak innen, tegnap osztottam-szoroztam, és kiderült, hogy ha akarok még valamit az élettől, most van itt a lehetőség arra, hogy elkezdjem végre aktív pihenéssel tölteni a (rokkant)nyugdíjas éveimet, és látszólag fejest ugrok a nagy semmibe, igazából tanulni fogok, és dolgozni, és dolgozni és tanulni, és így tovább.

Azt hiszem, az hogy az egyesülettől megkaptam azt, amire szükségem van. Most mondhanék szép szavakat, de nem. 1 konkrét dologra gondolok, E-vel kezdődik, és dit a vége, szóval Klapatyinga. "Cselekedjen, itt az idő!" Szóval, ha be akarjuk fejezni a kis tanulmányainkat, akkor nincs más választás, mint ki fájó szívvel, ki vegyes érzésekkel, de dobbantani innen, ki később, ki hamarabb. Még annyit hadd tegyek hozzá, hogy én nem vagyok a munka hőse, de nem is érkezett ilyen irányú megkeresés, illetve felterjesztés az irányomba. Sőt, ha valami figyelemre méltó rajtam az utóbbi időben, hogy éppen mennyire vagyok munkaképes állapotban az előző napi züllögetés, és az azt követő hajnalozás után. 1 szó, mint 100, egyelőre szabadúszóként fogom tengetni, talán kisebb-nagyobb WordPress munkákkal kezdem, talán valami egészen mással. Közép-, és hosszútávú céljaimat fedje jótékony homály. Még az első öt éves tervet sem árulom el, csak ha már belekezdtem a projektekbe, és van némi látszatja is.

Szóval mára már csak ennyit: "Könnyű a jó egészségből a szép időt élvezni!"

+ Hm, akit még érdekel, itt is ilyen értelmű témákról értekezek (többek között).

1 Tovább

egy áldás, egy békesség, egy megkönnyebbülés

Ok. Kialudtam magam. Ráittam. Relax. Bár még mindig vannak aggasztó momentumok a közelmúltbeli történésekkel kapcsolatosan, úgy döntöttem, hogy felülemelkedek rajta. Vonatkoztassunk el attól, hogy kicsoda, de valaki mégis ott ül a Facebookom előtt, és a nevemben chatel. Ráadásul pont a legrosszabkor nyilvánul meg. Jekyll & Hyde. Gondolom, figyel.

Megbeszéltem a dolgot valakivel, és kevésbé valószínű, hogy a kormány célpontja lennék. Vagy akármilyen hackeré. Ugyan, mi értelme figyelni 2 skizó beszélgetését? Ez egy kukkoló lesz. Egy jóakaró. Egy jóbarát. .gov :-) Na, mindegy, ezt hagyjuk is ennyiben. Hanem amiről írni akarok, az az, hogy az életem "egy áldás, egy békesség, egy megkönnyebbülés, egy boldogság, egy szépség". Ez egy szállóige, a Fehér egérben gyakran elhangzik. Kolláth László szellemi terméke, aki a Földvár felé félúton c. örökbecsűt szerezte Bródynak.

Ez eddig így jó. Most bele kellene kezdenem annak méltatásába, hogy mennyire harmonikus a párkapcsolatom, de érzésem szerint én inkább a negatív dolgok krónikása vagyok, szóval inkább beszéljünk arról, mennyire nehezen is viselem én a pozitív stresszt, vagyis a pozitív életesemények által kiváltott feszültséget. Éppen fel bírom dolgozni, de ehhez sajnos rengeteg feszültségoldó módszert kell igénybe vennem, kezdve a lakásban való órákig tartó sétáktól, az éjszakai kávézgatáson át, és végezvén a napi 7-8 egység alkohollal (jobb esetben), amiről azt találtam volt mondani, hogy az országban nincs még egy skizó, aki annyit vedelne, mint csekélységem. Mondjuk megesik, hogy ennél többet iszom, ilyenkor kergetem meg anyámat a lépcsőn, de ha kevesebbet, akkor viszont kormányösszeesküvést vízionálok skizofrének ellen, tehát az ókorban feltalált arany középszer nálam a célravezető, ami mondjuk megfelel 8 bár atmoszféra nyomásnak, szóval naponta 800 Ft diszkont áron minimum benne van a bucimban. Vagy nem tudom, hogy ragozzam, na.

Emellett van időm dolgozni, suliba járni, barátnőzni, játszani, játékot írni, néha behalluzni, néha beparázni, az egyetlen, amit sajnálok, hogy olvasásra egyre kevesebb idő jut, pedig az ember sose tudhatja, én például a klasszikus műveltségemből máris többet profitáltam (szigorúan erkölcsi értelemben!), mint mondjuk a deriválásból, vagy a kétismeretlenes egyenlet megoldóképletéből, vagy akár a Pitagorasz-tételből. Valóban, a szellemi, a lelki, az érzelmi életem "fullos". Azt hiszem, hogy megtaláltam a társam. Halloween van, és évek óta most gondolkodtam el először, hogy tököt kéne faragni, ahelyett, hogy azon filóznék, hogy tökön szúrom magam. Halloween van, és nekem mégis tavasz. Az van, hogy minden évben ez az az ünnepkör, amit igazából megtartok, és erre készülök egész évben. Igaz, hogy szerény módon, magamban halloweeni játékokkal játszom, vagy éppen írok egyet. Talán nem véletlenül az a blogom fejléce, ami. De idén inkább örültem, mint majom a farkának, és épphogy összetákoltam valamit rá, aztán hajrá, előre,

"italozás, motorozás, csajozás, tanulás".

0 Tovább

vonuljunk máma illegalitásba

3-kor főztem magamnak egy kávét. Most fél 3 van. Úgy néz ki, hogy valakiről központilag leállítottak a Facebookon ma éjjel. Telefonon tudunk beszélni (egyelőre). Ezt az ajándékot kaptam a kormánytól, vagy kormány közeli hackerektől ma éjszaka. Valaki válaszolt a nevemben. Aztán leállítottak az illetőről. Sajnos be tudok lépni a fiókjába, és én is le vagyok állítva róla/nála. Az a helyzet, hogy írtam egy játékot, ami kettőnkről szól. Nem túl polkorrekt. Többek között megtalálható itt: http://ifdb.tads.org/viewgame?id=ho0uszap75w9tje

Egyébként angolul van, és mivel egy eléggé híres nemzetközi versenyre készült, hát mittudomén. Talán erre rághatott be valaki. Azt már megszoktam, hogy a Halál a pszichiátriánt tűzzel-vassal irtják a letöltő oldalakról, de eddig még nem vágtak így vissza. Azt is megszoktam, hogy direkt gyámság alatt tartanak, a bírónő hazudik a bíróságon, a kirendelt ügyvéd nem segít, sőt inkább hátráltatja az ügyemet. Ki fogja visszahallgatni a felvételt, ami a bírósági tárgyalásomról készült? Senki. Hazudhatnak, hátráltathatnak.

Hozzátenném, hogy bár diagnózisom paranoid skizofrénia, a legkevésbé sem vagyok paranoid. Igénybe venném egyébként a TASZ segítségét, amit Babarczy Eszter ajánlott, de mivel nem történik semmi az ügyemben, nincs mire készülni, nincs mire reagálni. És ezt nagyon jól tudják. Azt hiszem, engem megfigyelnek. Persze pont nem azok, akiknek kéne. Köztudottan eléggé magamutogató vagyok, és politikai témákba is belefolytam. Leginkább ezzel a játékommal (Edith's Cats). Bár lehet, hogy nem ez verte ki a biztosítékot, akkor viszont nem tudom, mi. Bizony, olyan megfogalmazásokat engedtem meg magamnak, amiért már nem egyszer be akartak perelni, de semmi értelme, tekintve, hogy gyámság alatt vagyok. De ez egy. Központilag leválasztani valakiről, az kettő. Talán félreértettem valamit, talán nem. Nem ragozom. Jó éjszakát mindenkinek. Én ma már nem hiszem, hogy alszok. Azt kívánom, bárcsak paranoid lennék.

Ma lettem 38 éves. Azt hiszem, ideje felnőni. Mindenkinek.

6 Tovább

Csapatépítő tréning

Több, mint két hete annak, hogy előrehozott csapatépítő tréninget tartottunk egy kis kolleginával az egyik hétvégén. Eredetileg decemberben lett volna a meeting, de közben egy munkahelyi félreértést szerettünk volna tisztázni, előre bocsájtom, hogy nem bérfeszültségből adódóan, hanem egyéb félreértések feszültek köztünk. Ennek előzménye a Találkozások - 2nd Edition című írásom ide vonatkozó része. Szóval szokás szerint senki nem gyanakodott senkire, teljesen ártatlanul, és szemérmesen érkeztünk a munkaértekezlet helyszínére, igaz én már egy kicsit be voltam kapva „Várj rám, és én megjövök” - szólt a hivatalos értesítés. Hát én egy kicsit hamarabb mentem, hogy az utasításnak megfelelően tudjak várakozó álláspontra helyezkedni. Munkaköri leírásunkon mindkettőnknek az egyszerű ipari foglalkozású szerepel, de nála az iparizás inkább segítő jellegű beszélgetések lefolytatásában merül ki, nekem meg abban, hogy egész nap csendkirályt játszok, és gondterhelt képpel koncentrálok arra, hogy bele ne aludjak a monoton iparizásba.

Persze, hogy miről volt szó, azt inkább fedje jótékony homály, és fedi is, mert már régen volt, és az emlékek is fakulnak 2 hét után. Szóval az egész estéből jóformán annyi maradt meg, hogy valamilyen rejtélyes oknál fogva másnap ebéd után, a könyvtár előtt kell, hogy folytatódjon a csapatépítő tréning. A könyvtár természetesen kivételesen, és csodálatosképp vasárnap is nyitva volt, szóval áldoztunk a kultúra oltárán is (miután előzetes csapatépítés történt a 4-es számú eszpresszóban). Nem nagyon akarom már itt a további helyszíneit felsorolni az eddig csapatépítési céllal bejárt célállomásoknak, mert hosszúra nyúlna. Helyszínek, időpotok, ugyan, térben, és időben annyira dezorientálttá tett minket a folyamatos csapatépítő tréning, hogy senki nem emlékszik, hogy közben mikor, és milyen formában kértem meg a kezét, és hogy mondott igent. Amúgy mindenkinek csak ajánlanám az ilyen tréningeket, mert érdekesek.

Persze közben eljárogattunk a nagyon progresszív, és trendi metakognitív tréningre, és a hagyományos pszichiátriai előadásra is, de leginkább az általam csak Éjjel-nappal Nyíregyházának nevezett coach training zajlik napjainkban is. Persze mindent megteszünk, hogy ne a detox -> SBO -> pszichiátria -> addiktológia legyen a végső útvonala az üléseknek, de ki lát a jövőbe? „Mai világba?” Vajon törvényszerű, hogy ilyesmik előforduljanak, amikor egy negatív státuszú, segítő munkakörben tevékenykedő, a pszichiátria légkörében lubickoló kedves kollegina összekerül (persze csapatépítési jelleggel!) egy gondnokság alatt lévő, a lehető legrosszabb diagnózist kapó, problémás, és hírhedt „országos hírű bolond”-dal, akit mindig hülyére vesznek, szopatnak, és folyamatosan megaláznak a pszichiátrián, cserébe ő minden lehetséges fórumon gyalázza, és mocskolja őket? Hát, lehet. Néhány olyan körülmény együttállása találkozott most, amik valószínűleg először fordulnak elő a világtörténelem folyamán, akkor meg miért ne lehetne?

0 Tovább

Skizofrén evangélium

Egy időre felfüggesztettem a naplóírást, egy ideje nem írtam blogot. Excel táblázatban sem vezetem az alvásomat, többnyire offline vagyok, IRL élek. Azt hiszem, kiírtam magam a burán, a Skizofrénia 3.5 topikban, bár remélem, nem végleg. Az van, hogy kitört az I. skizó háború, csúnya személyeskedésekkel, hazudozásokkal, ferdítésekkel, egymás kimoderáltatásával, ami azt eredményezte, hogy az „épületes” párbeszéd jó része eltűnt, az enyészetté lett, vagyis „ledózeroltatott”. Tehát az utókor úgy fog rá emlékezni, hogy sehogy, mert így már csak annyi jön le az egészből, hogy minden „országos hírű bolond” összegyűlt egy fórumtopikban, és valamin nagyon vitáznak. Volt ott fórumita, blogger, író, chatter, meg mindenki, aki általában fel szokott szólalni a kérdésben. Az ütközetben 1 felhasználó eltűnt, és pont az a személy, aki körül az egész vitatkozás - de mondhatnék veszekedést is - kialakult.

Azért szép, hogy Európa közepén egy diktatúrára hajazó politikai berendezkedés berkein belül kialakulhatott egy ilyen, higgadt párbeszédnek a legkevésbe sem nevezhető eszmecsere, hacsak ideig-óráig is. Mindenkit elragadtak az indulatai, engem is, de mondjuk, ha valaki már hónapok óta dühös, dühöng, dühös, igen, mindegy, szóval egyszemélyes magánszámot produkál minden elérhető fórumon a pszichiátria ellen, ráadásul egyre szétesettebb, paranoiásabb, és követhetetlenebb formában, akkor az az illető meggondolandó, hogy mennyit használ a skizofrénekről kialakított képnek. Van, aki gyógyszer nélkül él együtt a tüneteivel, valóban. De aki elhagyja az évek óta szedett gyógyszerét, és ezzel párhuzamossan elhatalmasodik rajta az agresszív skizó megmondóember szerepe, az kétséges, hogy mennyire vállalható fel nekünk. És itt már se a skizósággal, se a megmondóemberséggel nincs baj, egyedül a gyökeres személyiségváltozással, és a verbális agresszióval van. Érdekes, hogy immár egy évtizede ugyanaz a 4-5 db skizofrén produkálja magát interneten, legalábbis a témában.

Hogy a skizofrének nem tudnának internetezni, azt felejtsük el. Mi az, amit nem tudnak? Nem tudnak egyszerre betegek lenni, és a betegségükkel foglalkozni, és vállalható módon kifejezni magukat. Végülis igazuk van. Ami a leginkább sajnálatos, hogy be vannak fenyítve a pszichiátria által, mint diktatúra nélkül élni sem tudó (ne feledjük, Magyarországon nincs igazán sem hagyománya, sem múltja, sem jelene a demokráciának) kedves honfitársaink. Hát, nekünk úgyanúgy szükségünk van a pszichiátriára, mint púpra a hátunkra. És hogy van-e összefonódás a pszichiátria, és a kormány tevékenysége között? Háháhá. Ha csak a kormány leszázalékolási, vagyis le nem százalékolási politikáját nézzük, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy a bizottságban ülő pszichiátereket megvették kilóra. Jogászaik vannak, akik még az utolsó pénzedet is elszedik tőled a munkaügyi bíróságon, amíg az úgynevezett elit, hadd ne részletezzem, hogy él. Inkább legyen nekik még egy millájuk, ami már úgysem oszt, vagy szoroz, de te dögölj meg, mert nem kellesz. És akkor fogy a magyar.

Jó, ha így vélekedek ezekről a dolgokról, miért képviseltem mégis pszichiátria melletti álláspontot az említett (már nem létező) fórumháborúban? Ugye el is felejtette már mindenki, hogy eredetileg miről is volt szó? Én mindenképp. Szóval azért szavaztam a pszichiátria mellet, amiért NEM-mel szavaztam volna, ha elmentem volna szavazni, és ha lett volna értelme. Bár így utólag belátom, hogy a hülye kérdésre hülye válasz lett volna a jó válasz. Persze a legjobb otthon maradni, és nem csinálni semmit. Fagyizni, szedni a gyógyszert, kussolni. Csakhogy, édeseim, nekem igényem van az önkifejezésre, és mivel az egyetlen, amihez érdek, a gondolataim írásba foglalása, ezért megszívtuk. A pszichiátria is, a kormány is, a hallgató skizofrének is, a renitensek is, sőt hihetetlen, de én is folyamatosan szívok emiatt, mégsem tudom befogni a pofámat. Ennyi volt a mára rendelt evangélium, drágáim, menjetek békével.

5 Tovább

Bullet Journal - trendi naplóírás füzetbe

Nemrégiben voltam kontrollon, és nem tudtam megkerülni bizonyos okok miatt, hogy apám velem jöjjön. Akár pszichiáternél vannak a szüleim, akár bíróságon, nem tudják megállni, hogy ki ne vetkőzzenek magukból, és indulatokkal teli, véget nem érő panaszáradattal bombázzák a jelenlevőket. Mondjuk az lehet, hogy mindenkinek ilyen hangnemben beszélnek rólam, csak ezt sajnos kénytelen vagyok végig is hallgatni. Mondhatom, felemelő érzés.

Persze bizonyos témákat néha sikerül kikerülni, így nem hangzott el az sem, hogy valójában mennyi alkoholt is fogyaszt a kedves páciens, cserébe én pedig nem mondtam el, hogy anyám azzal fenyegetőzik lépten-nyomon, hogy feljelenti a pszichiátert, amiért abilify injekciót kapok, ami extrém álmatlanságot okoz. Szerintem amúgy bizonyos fórumokon közröhej tárgyát képezi, hogy nekem 10-kor fellövik a pizsit, mégpedig főorvosi utasításra. Beszámoltam még 1-2 húzósabb, téveszmésebb napomról is, amit szinte végighalluztam-paráztam, de a főorvosnő megnyugtatott, hogy nem kell kórházba mennem, érzékcsalódások az egészséges embereknél is előfordulnak hosszabb ideje fennálló álmatlanság esetén. Tééényleg? Nahát...

Azt javasolta, vezessek naplót az alvásomról (talán elfelejtette, hogy ezt már egyszer-kétszer eljátszottuk). És hogy a naplóba esetleg beleírhatnék 1-2 saját gondolatot is. Kérdezte, hogy szeretek-e írni, rögtön rávágtam, hogy „persze”. Nemrég találkoztam pár blogbejegyzés erejéig a Bullet Journal nevű naplózási rendszerrel, aminek az a lényege, ha jobban megnézzük, hogy egy üres füzetbe felskiccelünk néhány naptárféleséget, tevékenységlistát, szokáslistát, meg a jóég tudja még mit, plusz amit amúgy is szeretnénk.

A Bullet Journalnál elengedhetetlen egy tartalomjegyzék, a lapok előre történő beszámozása, és itt kezdődnek az izgalmak. (Persze a tartalomjegyzék utólag kerül kitöltésre, mert nem tudni előre, milyen ötleteinket, terveinket, nyilvántartásainkat szeretnénk a naplónkba felvezetni.) Elvileg van hozzá egy csomó módszer, támpont, jelölés, bizbasz, de mindez merőben opcionális. Szóval akkor, ha 10-kor le is kell feküdnöm (ez a bejegyzés gondosan vissza lesz dátumozva 10 órára, ha netalán reggel fele fejezném be), cserébe én is megviccelem egy kicsit a főorvosnőt, eléteszek egy BuJo elemekkel bőven telepakolt, szószátyár papír alapú naplót, és ha végigrágja magát rajta, és nem kap agyfaszt, kihüvelyezheti belőle, mikor feküdtem, illetve keltem, és hogy hány órát aludtam. Eddig még egyszer sikerült aludnom, de már 7 db A/5-ös oldalt megtöltött a velem történtek bő lére eresztett taglalása.

Valóban időszerű volt már, hogy papír alapú naplózásba kezdjek, nemrég egy pár bejegyzés erejéig megnyitottam a hírhedt pletykablogomat, a Szociális ebéd és rokkó százalékot, amit többen üdvözöltek, de aztán újra bezártam. Nem azért, mert már nem méltó hozzám a kicsinyes pletykálkodás, hanem, mert az ilyen mindennapi, cinikus bejegyzésekkel könnyen megüthetem magam (esetleg valaki más által). És mivel csak idő kérdése, hogy kiderüljön, hogy ennek a blognak van egy ilyen pletykálkodó leágazása, töröltem azt a projektet. Helyette füzetbe írok, amit álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha megtörténik még velem az életben. A füzetbe, és az asztalfióknak, ahogy mondani szokás. Ennyi lenne a nagy sztori, és most szokásomtól eltérően képekkel illusztrálnám, hogy néznek ki a Bullet Journalok, persze nem az olyan kezdő szintű blogpótlékok, mint az enyém, hanem sokan vannak, akik már valóban profin űzik ezt a műfajt. Szóval íme, lehet ámuldozni:

Képek forrása: Pinterest

És végül az én kezdetleges, kísérleti BuJo-m - naplóm egy oldala:

0 Tovább

találkozások - 2nd Edition

OMG. A pénteki napom mindig túlzsúfolt. Meló, kocsma, pakolás, indulás Pestre a suliba. Shoppingolás az éjjelnappali dohányboltban, ahol mindig az a narkós baszózene szól. Semmi bajom a narkós baszózenével, sőt. Annak ellenére, hogy egyiket sem csinálom, örülök, ha más igen, ha neki is örömet okoz. Örülök mások örömének, de ezt már mondtam régebben is. Szombat, suli vasárnap suli, közben  találkozás egy kedves ismerőssel.

Rohangálás parkba, plázába, bkk, mekiben keserű + sör fogyasztás, lassan múlik nálam a paranoia, vagy csak már nem szeretek kilógni a tömegből, rajtam kívül senki sem fogyasztott ott sört + keserűt. De amúgy mindenhol kedvesen fogadtak minket, először találkoztunk, de harmonikusan ellentétes, ámde mégis rikító öltözködésünkről szerintem mindenki levágta, hogy nagyon együtt mozgunk, még egy megjegyzést is hallani véltem "kik ezek?".

Kik ezek? Mik ezek? A jóég tudja. Honnan jöttek, és hová tartanak? A diliházból szabadultak, és soha-viszont-nem-látást mondva erre, szelik át a várost keresztül-kasul. Mámorító a szabadság érzése. Nyilvános helyen pszichózisról, hallucinációkról, gyógyszerekről, paranormális élményekről dumálni felszabadultan. Nem rejteni véka alá semmit, megvitatni a mentálhigiéniás gondokkal küzdő szubkultúra állását. Sokat hallottam, talán keveset mondtam. Jay és Néma Bob. A parkban későn vettem észre, hogy egy gyerek, és a kis családja talán túl sokat kapott az eszmefuttatásból, és szinte meghipnotizáltan meredtek ránk, amikor tovább álltunk. Megvolt nekik a délutáni matiné.

Egyébként pénteken pedig egy munkatársammal toltuk túl az ismerkedést, itt is érintettük a skizofrénia, és mentális betegségek témáját, de valahogy furcsa fordulatott vett az egész, és leginkább egymás erényeit és erősségeit méltattuk, és azt kell, hogy mondjam, hogy kritikátlanul elfogultak vagyunk egymással szemben, és sajnos, vagy nem annyira, de ezzel a ténnyel mindenki tisztában van a szakkörben, és azt is kell, hogy mondjam, hogy ez nekünk magunknak esett le utoljára, de ebben a kérdésben valódi jövőjósnak mutatkoztam, tekintve, hogy olyanoknak is beszámoltam már róla bizonyos kontextusban, akiknek alapvetően semmi érdekeltségük benne.

Ez a körmondat mondjuk a barokk jeles képviselőjének, Pázmány Péternek, vagy a manierista Rimay Jánosnak sem vált volna éppen szégyenére.

De legyen elég erről ennyi. Ő ma annyit mondott, hogy tekintsük tárgytalannak a pénteken elhangzottakat. Én csak annyit mondanék, hogy túltoltuk.

A legjobbakal is előfordul.

2 Tovább

Paranoid tendenciák

„Csak azért, mert paranoid vagy, még nem biztos, hogy nem üldöznek.”

A nagyon okos emberek tudni vélik, hogy rengeteg féle skizofrénia létezik. Akik azonban jobban körüljárják a kérdést, rájönnek, hogy a diagnózisok 99 százaléka paranoid skizofréniát állapít meg. Én értem, hogy miért, de ez a megnevezés megtévesztő lehet sokak számára. Valóban jelen vannak a pszichózisokban a paranoid tendenciák kisebb-nagyobb mértékben. Szóval, ha a hivatalos álláspont jelenleg ebben a megnevezésben egyezik ki, lelke rajta, még mindig jobb, mint a régebben használatos dementia praecox.

Viszont múlhatatlanul szükséges ezen a ponton szétválasztani a paranoid skizofréniát a paranoid személyiségzavartól (Paranoid Personality Disorder, PPD, F6000). Miért? Mert semmi köze hozzá. A paranoid személyiségzavarban szenvedők száma - az össznépességhez viszonyított százalékos arányát tekintve - jóval alacsonyabb, mint a skizofréneké. Természetesen csak papíron. Valójában a paranoia -mostantól nevezzük nevén a gyereket - jóval gyakoribb, bizonyos becslések szerint a 2-4%-ot is elérheti a lakosság körében. Valójában megjósolható, hogy a technikai fejlődés hatására csak növekedni fog az ilyen esetek száma. Természetesen evolúciós felfogás szerint értelme van a paranoid viselkedésmintázatnak is, mint ahogy a legújabb kutatási eredmények szerint a depressziónak is - úgy találták, hogy az ember alapállapota az átlagosnál kissé nyomottabb hangulat, a túlzott felhangoltság se vezet sehova.

(A skizofrénia szintén egyidős az emberiséggel, bár evolúciós hasznára még nem sikerült rájönni, de hogy nem halt ki, az azt bizonyítja, hogy igenis volt funkciója, talán még ma is van, ha más nem, az hogy ujjal mutogassanak az emberre, hogy, jé, egy skizofrén blogger, ami felkeltheti a gyanút, hogy esetleg csak képzelődünk. Vagy az is lehet, hogy valaki csak a Pokémont keresi éppen, és az útjában vagyok. Sőt.)

Akkor hát szóval a paranoia bizonyos fokig egészséges is, bizonyos körülmények között, pl. diktatúrákban pedig szinte a túlélés záloga. Nem használnám már az üldözési mánia kifejezést, mint ahogy a skizofréniára sem nagyon alkalmazzák már a tudathasadás szót, egy időben próbáltak minden magyarosítani, de már minek? Van, hogy egy idegen eredetű szóhoz sokkal gazdagabb jelentésréteg társul. Talán még annyit, hogy a paranoia szó jelentése értelmetlen gondolkodás (para=mellett, nous=értelem).

A paranoid viselkedésnek 3 hónapnál tovább kell fennállni, hogy paranoid személyiségzavart diagnosztizálhassun... sson (egy orvos, vagy egy pszichológus). De most térjünk rá, miről is van itt szó?

Mint minden személyiségzavar, a paranoidicitás (hehe) is nehezen jut szakember elé, sőt, merem állítani, hogy csak az igazán kirívó esetek kerülnek a szakemberek látókörébe, és csak valami egyéb problémával együtt kerül felszínre többnyire. Tesztekkel elvileg kiválóan kimutatható, hacsak az illető nem disszimulál, vagyis a paranoiájából kifolyólag nem próbálja normálisnak feltüntetni magát. Abban általában egyet is értenek, hogy a paranoid személyiségzevar gyerekkori traumá(k)ra vezetehő vissza, vagyis a gyerekkorban ért, általában a család iránti bizalomvesztést vetíti ki a versenyző a környezetére. Általában a felnőttkor kezdetén már szabadon diagnosztizálható, azonban jellemzően a 40-es, 50-es éveinkre szedhetjük össze, több forrás állítja egybehangzóan, hogy a férfiak jobban érintettek, de egy helyen a nőket említik inkább.

Jó. Mik a tünetek?

Egyértelmű: bizalmatlanság és gyanakvás mindennel és mindenkivel szemben. A paranoid zavar vezető tünete a jól rendszerezett, sokszor gondosan kidolgozott téveszmék, illetve téveszmerendszerek fennállása, melyek között belső logika érvényesül, és amelyek igazságtartalmában, valóságosságában a személy megingathatatlanul hisz. A paranoid személy gondolkodása azonban formailag nem sérül, a kórosnak tekinthető tartalmak felbukkanása a gondolatmenetben nehezen tetten érhető, és az élet egyéb területeire nem terjed ki, tehát a téveszméi tárgyán kívül mindenről kiválóan el lehet vele beszélgetni, vagy még arról is, amennyiben folyamatosan igazat adunk neki, nem lesz probléma. A paranoid ember sohasem fog hihetetlen, zavaros történetet előadni, mint egy skizofrén (vagy mint némelyik ezoterikus irányzat képviselője), mindig a realitás talaján fog nekünk érvelni, logikai összefüggésekkel, és szorgalmasan összegyűjtögetett információval fogja a gondolatmenetét megtámogatni.

Mikortól tekinthető betegségnek?

Félek, erre nincs egyértelmű válasz. Amikortól az agyunkra megy. Amikor egy pszichológustól megkérdeztem, hogy lehet kezelni, elkezdte gyűrni a fejét, és bevallotta, hogy nagyon nehezen. A durvább eseteknél próbálkoznak antipszichotikummal, nyugtatóval, vagy antidepresszánssal, de sajnos nagyon minimális mértékben hat, és gondolom, itt ezeknek a szereknek inkább a szedáló hatása érvényesül, minthogy rendbe hozná az illető gondolkodását. Pszichoterápiája is nagyon nehéz, években kell gondolkodnunk, hogy az illetőben beinduljon egyáltalán valami. Valami készség a változásra. Plusz vegyük hozzá, hogy az illető a végtelenségig bizalmatlan, csoportos terápiában maximum megtanul jobban disszimulálni, ami tovább mélyíti, és tágítja a téveszmerendszerét, egyéni terápiája javasolt kizárólag.

Most még arra kellene választ adnom, hogy miért írtam le ezt a sok mindent. Egy paranoidot senki sem fog meggyőzni róla, hogy ő paranoid, mégha valami csoda folytán ide is keveredne. Pláne villámcsapásszerű megvilágosodásra ne számítsunk egy-egy logikusan felépített téveszmerendszer ellenében. Szóval mondjuk úgy, hogy az utóbbi időben teret nyertek a paranoid tendenciák a gondolkodásomban. Bevállalom! :-) Tovább tartott 3 hónapnál? Nem. Segített feldolgozni bizonyos élményeket? A fene tudja. Viszont én már paranoiás vagyok a paranoiával szemben is, és amint tetten értem magamon a jogos, vagy nem jogos paranoid viselkedést, leállítottam a folyamatot. Ügyes vagyok? Asszem, a környezetem is lenyugodott. Khm, bocs a hervasztó témákért.

0 Tovább

Necc

Azért én eredetileg egy vicces gyereknek indultam, csak ugye „vannak vidékek”, ahol elveszik a kedvét az embernek a viccelődéstől. Jó, azt is mondják, hogy „az úr a pokolban is úr”, hát azért nem teljesen. Ott fejeztük be, hogy rivotril megvonás. Na, most ez még maga után hozott egy csomó mindent: álmatlanság, étvágytalanság, ésatöbbi. És itt most a satöbbi az érdekes, mert abban szerintem a legtöbb pszichiáter egyet ért, hogy megfelelő mennyiségű alvás, és evés szükséges ahhoz, hogy a gyógyszer rendesen tudjon hatni. Ha ez nincs, kezdődik a daydreaming, az álomvilág, mármint a rémálomvilág. Kezdődött azzal, hogy paranoid lettem, a fülzúgásom felerősödött, és ez az állapot két hete csütörtökön érte el a tetőpontját, amikor a rádióból olyanokat kezdtem hallani, hogy „a skizofrének valójában kormány szintű összeesküvés áldozatai”, persze rögtön kapcsoltam, hogy ez mit jelent, gyorsan megittam egy kávét, majd elrohantam a tanyaközpontban található, szinte már egyedüliként üzemelő becsületsüllyesztő irányába.

A helyzet az, hogy türelmetlen voltam, de nem volt már kedvem hónapokig még kínlódni a nyugtatóval, míg végül biztonságosan el tudom hagyni, aztán úgy járok vele, mint sok minden mással, hogy csökkentem, csökkentem, addig-addig csökentem, hogy végül muszáj egyszerre bepótolni az elmaradást. Na, ezt nem akartam, azóta sem hiányzik, volt, nincs. A legfurcsább érzés az volt, amikor az egyik kezemben felessel, a másikban sörrel, a számban cigivel, éreztem, hogy még nem teljes az összkép, valami még mindig nincs bennem. Ja, persze, a rivó. Szóval olyan hiányérzetem volt még így is. Nem beszélve a remegésről, meg a bűzlő izzadtságról, ami folyamatosan csorgott belőlem, annak ellenére, hogy elveimet feladva, minden áldott reggel a fürdőkádban sikáltam és pucováltam magamat. A fülzúgásom annyira erős lett, hogy jobbnak láttam, ha arra kezdek el gyógyszert szedni, aztán kiírattam magam egy hét táppénzre is. Persze suliban azért ma is voltam.

Nem ragozom tovább. Azt hiszem, eléggé necces volt a helyzet, nem hiába voltam megijedve, hogy akkor most vajon 1-2 hónapra megint elmegy az eszem? Hülyeségeket fogok mondani, és írkálni, tutira marad a gyámság, és még a sulit sem tudom csinálni? Tudom, sokan nem bánnák, ha eltűnnék valami műintézményben hosszabb időre, vagy esetleg örökre, de nem szerzem meg nekik ezt az örömöt. Nem azért, mert nem szeretem, ha mások örülnek, hanem azért, mert rengeteg dolgom van programozási értelemben, és mert még rengeteg mindent szeretnék csinálni ebben az életben. Igaz, hogy ebből általában a külvilág semmit sem érzékel, maximum annyit, hogy szeretek mindenféléről írkálni, bár az utóbbi időben leginkább saját magammal voltam elfoglalva, fene nagy egós korszak megint. Mindegy *legyintés*. Azért ilyen körülmények között eléggé vigyáznom kell magamra, miket írkálok le, és hova, ezt a bejegyzést tőlem szokatlan módon nem valamiféle transzállapotban írtam, hanem egy szövegszerkesztőben került először megszövegezésre, amit egy kedves blogger kolléga ajánlott a figyelmembe, és úgy tűnik, nekem is beválik. Ja, én is unom már a Word-öt, és társait, illetve a Notepadot, és klónjait, muszáj úgyis használnom eleget, ha valami scriptnyelven kell valamit gyakorolni. Hadd ajánljam én is, viszonylag új, a múlt hónapban jött ki magyarul is. Focus Writer a neve, és ehun egy zseniális írás róla + egyebek:

0 Tovább

DIY: Rivotril megvonás házilag

Éljen! Életemben először sikerült valamiről leszoknom! Amire mondjuk részben azért szoktam rá, hogy másvalamiről leszokjak, de, ezt most hagyjuk. És, igen, másvalamit kellett igénybe vennem, hogy leszokjak a leszoktató szerről, végül ebből lett elegem. Miért? Mert tájidegen kémiai vegyület bennem. És mert nem tudtam rendeltetésszerűen használni. Kivételesen most ezzel semmi rosszat nem csinálok; már évek óta nem találkoztam olyan orvossal, aki támogatta volna az én rivotril szedésemet. A jelenlegi kezelőorvosom egy kisebb kiakadásom után a régi blogomon hajlandó volt végre felírni az áhított készítményt, gondolom azért, hogy "mindenki nyugodjon le a picsába", bár a mai napig nem támogatja, és ha véletlenül helyettesítő orvos van, szintén nem támogatja. Egyszerűen senki sem akarja, hogy rivotrilt szedjek, az orvosoktól kezdve a Jóistennel bezárólag.

Nekem most hétvégén telt be a pohár, amikor Pestre elfelejtettem rivót vinni, és suliba mentem, és ráadásul vizsgáztam is. 2 nap totális horror, és paranoia, és tenyérizzadás. Valószínűleg lekapartam volna a tapétát is, ha lett volna, mondhatom, nem sokat aludtam, a vizsgán arra is képtelennek éreztem magam, hogy a shift billentyűt lenyomjam, így keletkeztek azok a szűk szavú, végig kisebtűvel írt rövidítésfeloldások, amik a HTTP, DHCP, IP, URL, stb. mozaikszavakra kerestek magyarázatot. De nyilván csak azért, mert "a gondolat önmagát magyarul gondolja". Mi? Na, ezt hagyjuk is.

Persze logikus reakció lett volna valamit inni, azt a szupi kis Bitter nevű keserűt, amit itt minden sarkon árulnak, vagy behúzni egy 2l-es PET palackos sört, de csak erjedt gyümölcslé volt otthon, ami sikeresen beleborult a táskámba, ráadásul jól meg is húztam, így jutott némi alkohol a kiszikkadt vénáimba. Ejnye, robi, már megint hazudsz, ki fog így hinni neked? - mondta anyám, amikor otthon megérezte az utazótáskámban az erjedt gyümölcslé szagát, amit, és most már eskü, hogy csakis a vitamintartalom miatt vettem eredetileg magamhoz - közdudott, vagy sem, a C-vitamin is felszabadít némi, a sejtekben elraktározott alkoholt - de végül is így sem jártam rosszul. Ezzel a lökettel sikerült átvészelnem a rivotril megvonás nehezét.

Na, mindegy, innentől kezdve 2 választásom maradt: 1. elfelejteni a pokoli hétvégét a félig romlott szendvicsekkel, és az erjedt gyümölcslével, minek hatására azon nyomban belefogtam a Vers a milliókért című  meglepően meleg hangvételű poéma megírásába, aminek sokkal szerencsésebb címet is választhattam volna, mondjuk a patetikus Óda Budapesthez, vagy Az én Budapestem című hangzatosabb címet adni, de persze makacsság is van a világon, meg ilyesmi, meg a költő szabadság nevű izé. 2. Bemondani az unalmast, bevágni a durcát, megmakacsolni magam és kötni az ebet a karóhoz, hogy márpedig ilyet többet sohasem akarok ilyen helyzetbe kerülni, és a rivotril nincs énhozzám kötve, és ezt szó szerint értem, hogy bármikor a későbbiekben is kerülhetek hasonló, vagy még rosszabb helyzetbe, és akkor mit csinálok?

Hát, öö, ezek a gondolataim a rivotril megvonás 5. napján. Jó, mi? :-)

Egyáltalán mi közöm nekem ehhez, olyan távoli már az egész rivózás...

Mármint nem időben, hanem bennem... Napi 3x1 0,5-ös rivót hagytam el így, és ráadásul KEZELŐORVOSAIM ENGEDÉLYÉVEL, sőt kifejezett unszolására. :-P

7 Tovább

Vers a milliókhoz

Én, te, ő, dó, ré, mi
Szerelmi sokszög és gyrostál
E/1
Többet nem utazok, csak megyek,
Idegesítő emberek,
Többé nem haragszom rátok,
Bármit is csináltok.
Nem rakok már versbe
Csúnya szavakat,
Nem bánt már engem
Semmilyen gondolat.
Van az a pont, és van az a pénz,
Van az a hely, és ahova mész,
Onnan nem tért még vissza
Sok vidéki turista.
Nem is olyan nagy dolog,
Véglegesen maradok,
Mert régen érdekes volt,
Most meg itt a sok bolt.
Oszt jónapot,
Elbújok, és búcsúzok,
Pótvizsgázok, megbukok,
Nem várom a holnapot.
Ragrímek, és közhelyek,
Érdekes már nem leszek,
Tudom, itt van a Duna,
De elég már a sok duma.
És ez így fog tovább folyni,
És ez nem slam poetry,
Csak egy hosszúra nyúlt
Vers, mit inspirált a múlt.
Az egyetlen, amit még
Nem torzítottam el,
Helyesen, de nem elég
Jól leírt szépítésekkel.
E/2
Hátéemel és péhápé,
Megszűnt már a békávé,
Csiribú és csiribá
Innen nincs, ki kitalál.
Mert itt nem foglalkozik veled
Kapadohányos embered,
Se szomszédod, se dílered,
Nyisd meg hát Dreamweavered.
Szerveredet telepítsd,
Localhoston ne feszíts,
Üljél le, és kódoljál,
Ne nézd mások jó dolgát.
Ne törődjél semmivel,
Azzal sem már, hogy mivel
Mész majd haza, mert te már
Örökre itt ragadtál.
4 Tovább

Anne Hathaway: Erotic Mouthscape

A játék érdekessége, hogy egy nappal azután, hogy letöltöttem, eltűnt az internetről, de hát ezért vagyunk mi, hogy konzerváljunk. Ez egy AIF (Adult Inteactive Fiction), ami azt jelenti, hogy csak felnőtteknek ajánlott. Mert szexuális tartalommal rendelkezik. Vagyis csak azzal. Egy Cicciolina-szerű nő szájáról szól a történet, akivel különböző szexuális tartalmú dolgokat csinálhatunk a fogdugástól a nyálának a megivásáig. Elnézést kérek, hogy ezt leírtam, de hát ez van. Kicsit okoskodó, kicsit szürreális, amúgy különösebben semmilyen izgalmat nem váltott ki belőlem a játék, inkább olyan semmilyen hatást, de amúgy szerintem nem is kell. Elmaradt a katharzis, lol.

Még mielőtt megvádolna valaki vele, nem én írtam. Egy angol nyelvű oldalon vitába szálltam, azzal, hogy biztos, hogy nem Julia Roberts-et ábrázolja az ASCII-kép, hanem Cicciolinát. A hozzászólásomat moderálták, a játékot levették. Szóval már csak itt elérhető, nálam. Nem vagyok egy nagy AIF-fan, de gondolni kell az utókorra is... A játékot nem fordítom, mert a végigjátszásáról készült videókon még az anyanyelvűeknek is nehézséget okoz néhány szókifejezés. Például, mintha én a fonetikai ismereteimmel dobálóznék, hogy bilabiális zöngés explozíva. Ami a b betűt jelenti. Ja, hangot? Ülj le, egyes...

http://interactivefiction.eu/anne/playthisone.html

A játékról egy csomó végigjátszás készült, nem linkelek be csak egyet:

Ui: Hallottunk ugyan Philip Zimbardo nagy sikerű művéről, amiben a pornót, és a videojátékokat, a feminizmust, akármit okolja az olyan férfiak kialakulása miatt, amilyen egyesek szerint én is vagyok, ez engem arra sarkall, hogy még sokkal többet foglalkozzak játékokkal a jövőben, és tegyek a világra.

0 Tovább

Skizofrénia utáni depresszió

Ma sem szóltam senkihez, ha mondtak valamit, nem válaszoltam rá semmit, képtelennek éreztem magam a megszólalásra. Biztos van átmenet a katatón skizofrénia és a skizofrénia utáni depresszió között, de erről nem tudtam akkor semmit. Az a néhány sör büdös vízként ment végig rajtam, amiit magamba öntöttem, nem éreztem örömöt, csak végtelen szomorúságot, és ürességet. Anhedónia. Erről sem tudtam semmit. Igazából már semmit sem értettem, semmivel kapcsolatban. Csak ültem a széken, és ittam a büdös vizet, ami semmilyen hatást nem gyakorlot rám. Korábbi ismerőseim idegesek lettek rám.

- Nem válaszolsz semmit?! Erre se mondasz semmit?!

- Na, jó, mennem kell, itt vannak a szüleim.

- Na, és?! Hívd ide őket is!

Hazamentem, és lefeküdtem, és tudtam, hogy a Föld úgyanúgy megfordult a tengelye körül, és én nem csináltam semmit. Mindig a Földet képzeltem magam elé, ahogy forog, naplementére már otthon voltam, mindig naplementére, és mindig láttam azt a vöröslő izét lebukni a láthatáron, igazából mindig csak arra gondoltam: megint fordult egyet. Gondolom, innen jött az ötlet. Napfelkeltekor már fent voltam, soha nem másnaposan, csak végtelenül fáradtan, hogy másnap megint elmenjek a kocsmába, megint találkozzak a régi ismerőseimmel, és kezdődjön elölről ugyanaz a cirkusz, hogy miért nem szólok hozzájuk, meg hívjam oda a szüleimet is. És ebből lenne 365.

Most is valami hasonlóan érzem magam. Az alkohol most már normális hatással van rám, túlságosan is. Egy utolsó after a Vidor Fesztiválon, és azóta csak köptetőből nyerek alkoholt. A Vidor Fesztivál nekem évek óta a szomorúság fesztiválja, mert vagy nincs rá pénzem, vagy nincs kivel menni, vagy nincs miért, és végtelenül unom az egészet, és nem találom ott a helyem.

A legjobb állapotba a szcientológusok tudtak hozni, olyan jó állapotba hoztak, hogy végig bírtam tanulni a napot, és végigbulizni az éjszakát. Csak sajnos a gyógyszert nem engedték szedni, türelmesen előbb felezték, majd negyedelték, végül elhagyatták velem. Elszökdöstem tőlük a Vidorra, a Sziget Fesztiválra, és még egy csomó helyre. Julipapagáj, aki a tanulótársam volt az akkor megalakult Narconon Központban, képregényt rajzolt a kalandjaimról Roboman akcióba lép! címmel, de elvették tőle, és széttépték. Én pedig blogot írtam, ami nagyon humoros, és vicces volt, amilyen Julipapagáj, mert róla szólt az egész. Azóta már ő is bőven betöltötte a nagykorúságot, nem 16. Azt hiszem, ő volt a legviccesebb ember, akivel valaha találkoztam élőben.

0 Tovább

Regresszió - bukás, de nem visszaesés

Elizabeth Kübler-Ross öt szakaszát különíti el a gyásznak:
elutasítás, düh, alku, depresszió, elfogadás

Ezt most miért írtam ide? Mert jól hangzik, de mint minden elmélet, nem alkalmazható sémaszerűen minden helyzetre. És nem is akarok különösebben elmélyedni a tanatológiában. Foglalkozzunk inkább a regresszióval. Általános jelentése: visszaesés, hanyatlás, visszafelé mozgás, visszavezetés. Na, nekem ebből bőven kijutott az utóbbi pár napban. Használjunk saját definíciót: visszatérés egy már meghaladott állapotba. Nem relapszusról beszélek, vagyis a betegségem kiújulásáról, hanem egy visszalépésről egy már megélt, és meghaladott én-állapotba. Az ember öntudatlanul is mintát követ: ez az öntudatlanság jelen pillanatban szó szerint értendő: automatikus reakciók, a fölöttes én kontrolljának teljes hiánya és elvesztése, sorozatos rossz válaszok egy helyzetre, aminek az irányítása érezhetően kicsúszott a kezemből.

Oké, vegyünk egy példát, van egy ismerősöm, aki három napig bír megállás és alvás nélkül alkoholizálni, mielőtt ledobja az agya a szíjat, és agresszív lesz, megváltozik a személyisége, vagyis neimshogy megváltozik, hanem nem is lesz neki. Oké, ez a dipszománia. Úgy látszik, nekem kevesebb is elég. Véletlenül összefutottam ezzel a kedves ismerősömmel egy ilyen dipszomán periódusában, és eddig sohasem követtem végig az eseményeket a legvégéig, és érzésem szerint most is hamarabb távoztam a helyszínről, minthogy megvárjam a végkifejletet. Kár volt, mert régebben én is folytattam ezt a gyakorlatot, ha nem is alvás nélkül, de borítékolható, hogy ennek jó vége nem lesz sohasem. Az ember addig-addig koslat, forgatja magát, ameddig méltatlan állapotokba és helyzetekbe keveredik hasonló állapotban lévő ismerőseivel, és sorstársaival. Az Egérben, ahol újabban mindenkit bácsinak szólítanak, Józsi bácsi, Laci bácsi, Feri bácsi, Csabi bácsi, Robi bácsi, de ahonnan legalább ki vannak tiltva az eleve rosszindulatú emberek, és a Pixisben, ami tele van bűnözőkkel, de leginkább wannabe bűnözőkkel, akik még ahhoz is kevesek, hogy kocsmai lehúzásokon túl komolyabb balhékat megcsináljanak. Bár félreértés ne essék, ilyesmikért is lehet börtönbe menni.

Ez az a zóna, amiről már korábban is írtam, a város északi része, az ilyen emberek komfortzónája, ez az, amire mindig kíváncsi voltam, hogy milyen lehet éjszaka, mert eddig mindig emberi időszámítás szerint elhúztam innen, de most, hogy ebben a pár napban ittragadtam én is, már tudom, hogy nem érdemes, se nappal itt lenni, de méginkább éjszaka, és tökéletesen igazak azok a mendemondák, amiket a 4-esben, meg az Egérben hallani, hogy "csirkefogók" járnak többnyire ide ki éjszaka, meg akik éppen dipszomán turnéjukon vannak, normális emberrel itt nem találkozni. Ezek után, ha nem bírok magammal, be fogok menni a külvárosból a belvárosba, és csakis ilyen tingli-tangli eseményeken részt venni, ami tele van ugyan hullarészeg fiatalokkal, de ők legalább hátsó szándék nélkül, saját pénzükön járnak lerészegedni. (Vagy mondjuk a szüleik pénzén, de ez sem érdekel.)

0 Tovább

666. bejegyzés - therapy?

“Akinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát, mert emberi szám az, és annak száma hatszáz-hatvanhat.”

Nemrég valakivel szemben kimaxoltam a mocskolódás fogalmát teljesen. Ezt igen rosszul tettem, és többet nem fog előfordulni.

[...]Pontosan olyan ez, mint a skizofrénia: az évek alatt felhalmozódott háttérbe húzódás, a stresszhelyzetek elfojtása, és a többi, egyszer csak egy alternatív valóság formájában ölt formát. Még nem mondtam senkinek, de valamennyire tudatos választás volt a skizofrénia, én magam határoztam el, hogy megváltozok, én terveztem el, hogy más leszek ezentúl az emberekkel, csak még nem tudtam, hogy ez csúnyán visszaüt rám. Olyannak kellett volna maradnom, mint voltam, szerénynek, visszahúzódónak, és nem előre eltervezni a személyiségem gyökeres megváltoztatását, majd a felszínen ugyanannak maradni, aztán mégis más drive-ok dolgoznak már bennem, mint akkor. Mégis ennek ellenére úgy érzem, önazonosabb maradtam, mint sokan mások. Köszönöm. Annak ellenére, hogy beteg lettem, és a felszín alatt gyűlölködő, ami csak az érthető irigység az egészségesek személye iránt. Aztán lassan rájöttem, hogy nem kell túlmisztifikálni ezt a dolgot: nincsenek egészséges emberek, bárki kerülhet oda, ahonnan én jövök, nemrég egy pszichiáternő tűnt el így a süllyesztőben, ui elfekvőre került. Hogy az idióta mondást idézzem: "mindenkinek van bent ez téglája", időzített bombán ülünk az agyunkkal, a nagymamám például most kezdi elveszíteni a fonalat, társadalmi konvenció kérdése, kit tekintünk egészségesnek, én pl. senkit mostanában.

Annak idején figyelmeztetett az első bnőm, hogy mindenki hülye, sajnos ezt nem vettem neki komolyan, de különben is, ő sem volt kivétel, amit néha leművelt. Emberek között lenni nem rossz, de nem is jó, ráadásul nagyon ki kell őket pihenni, mert fárasztóak. Az indirekt megszólalást szeretem, a digital artot, mert az annyira személytelen, hogy még véletlenül sem kell direkt kontaktusba kerülni az alkotóval. Megcsinálja a művét, felteszi az internetre, és az vagy önálló életre kell, vagy sem. Az irodalom is szerintem előbb-utóbb el fog jutni abba a fázisba, amikor már nem a szűk érdekcsoportok mentén fog menni a dolgok elbírálása, hanem a személyes marketing fogja meghatározni, mi kerül az olvasó elé. Ennek első lépése a blogírás, de sanszos, hogy a jövőben a digitális írástudás fogja meghatározni műveink értékét, amiben még kevesebb a pénz, de szerintem nem is jár értük annyi honor.

Valami ilyesmiről szól Anna Anthropy: Rise of the Video Games Zinisters című könyve, amit ráérő időmben le fogok fordítani, egyre inkább úgy tűnik...

1 Tovább

A felsőoktatási reformok labirintusában

Most egy nagyon érdekes dolgot fogok mondani. A felsőoktatás, és annak folyamatos reformálása számomra a bukás, vagyis inkább a bukdácsolás szinonímája. Erről annak idején egy egyetemi újságba szerettem volna írni - mindegy, úgysem közölték volna le. Mert persze az ilyen újságoknál sem volt ismerősöm, sem folyóiratoknál, sem könyvkiadóknál, sem sehol.

Ha valaha is valamiről cikket akartam írni, akkor erről: Jót tesznek-e az állandó reformok a felsőoktatásnak? A  reformok ugyanis csak a kereteket szabják meg, abba, hogy mit tanítsanak, alig, vagy nincs beleszólásuk, még egy középiskolai tanár is úgy tanít, ahogy akar, nemhogy egy egyetemi oktató. Jó esetben.

Na, kezdjük az elején: először főiskolára mentem, ahol volt valami olyan megkötés abban az időben, hoy 2 év alatt nem volt szabad 10 db utóvizsgánál többet összeszedni. Na már ez eleve baromság, félévekre lebontva ez 2,5 utóvizsga, nehezebb szakokon (angol, matek) rendszeresen sírva távoztak a diákok, amikor begyűjtötték a 11.-et. Második év végére nekem is összejött angol-magyar szakon. A tanulmányi osztályon azt javasolták, ne számíttassam be a már meglévő vizsgáimat, ez annyira bölcs tanács volt, hogy volt, amiből 4-es, 5-ös helyett elégtelent kaptam, ráadásul megint összejött a 11 UV ezzel a módszerrel (mivel csak az utolsó félévben szerzetteket törölték el).

bukas

Jó, úgy döntöttem, hogy elmegyek egyetemre, most már csak magyar szakra. 4 évig nem is volt semmi gond, hagyományos képzés, nincsenek hülye szabályok, amibe beleestem, hogy éppen akkor vezették be a Neptun rendszert, ami akkor elég nagy kavarodást okozott, egyszerre volt papír alapú, és elektronikus indexünk. Ebből lett a baj: ugyanis nem találták az indexemet, a tanár nem tudott beírni 2 jegyemet, utólag meg már hiába írtam neki e-mailt, nem válaszolt. Jó, gondoltam 4. év végén már nem olyan gáz megbukni az adminisztráción, úgyis jól érzem magam, egy évet pihenek, stb.

Persze, ahogy azt Móricka elképzeli: mire visszamentem, még nagyobb fejetlenség, káosz, be kellett sürgősen vezetni a kreditrendszert, ami főleg egyszakosoknak volt szívás, mert kitalálták az okosok, hogy aki egyszakos, az köteles annyi kreditet teljesíteni, mint aki két szakos, így egy év alatt kellett volna teljesítenem annyi kreditet, amit mások 5 év alatt teljesítenek. Ebből nem engedtek. Gyakorlatilag képtelen követelmények elé állítottak.

Ekkor tört rajtam ki a skizofrénia is, plusz egy nagyon zavaró fülzúgás, amitől sokáig nem tudtam koncentrálni, természetesen a mai napig megvan mind a kettő, épp csak nem annyira foglalkozok velük már 10 év után. Egy év kellett, amíg belátta az egyetem vezetése, hogy ez így nem kóser, és gyorsan bevezették a bolognai rendszert, meg visszavezették a hagyományos rendszert, hogy akik abban kezdtek, tudják már legalább valahogy befejezni. Egyszerre volt jelen ebben az időben a hagyományos, a kredites, és a bolognai rendszerű képzés. Újra megpróbáltam, eléggé depressziósan, majd ismét hallucinálni kezdtem, és abba kellett hagynom a sulit. Minden zavart, minden kérdés bántott, minden mondatban ellenem irányuló támadást véltem felfedezni. Egyedül Szigeti Csaba fogadott el, nála írtam volna a szakdogámat, gótikus regényekről. Csak sajnos erre már nem került sor, mert elegem lett.

Most, hogy jobban vagyok szoftverfejlesztő OKJ-ra járok, persze, mert még utoljára rúgott rajtam egyet a rendszer, hogy felsőoktatásba csak emelt szintű érettségivel lehessen bekerülni, ezzel lényegében semmissé tették a korábban szerzett érettségi eredményeket, hogy már reményem se nagyon lehessen visszakerülni magyar szakra, ráadásul nem is indul levelezőn ilyen tavalytól már az egész országban. Nem baj, szeretettel várom a következő felsőoktatási reformintézkedéseket, amivel még esetleg lenne esélyem valami komolyabbat elvégezni még életem folyamán. Remélem, hogy megérem.

8 Tovább

Lenyelem a békát

Mostanában egy kicsit sokat nyeltem. Emberektől, akik a környezetemben vannak.  Ennek eredménye volt itt 2-3 csúnya poszt, amit általában alvás után levettem. Meg kell, hogy mondjam, tényleg csúnyán bántak velem, többen, és többször. De nem lehet ide járni dühöngeni, személyesen sem tanácsos nekem ezt csinálni, pláne nem itt. Le kell, hogy szögezzem, hogy nem vagyok a szó klasszikus értelmében vett jó ember, soha nem is voltam, és nem is akarok azzé válni. Pedig sokan abba az illúzióba ringatták magam velem kapcsolatban, hogy én egy érzékeny, sajnálatra méltó illető vagyok. Csalódást kellett okoznom nekik.  Minden ott romlott el, amikor a saját érdekemben gondnokság alá tettek, amit most vonakodnak feloldani. A lehető legrosszabbat hozták ki belőlem, a vergődést, a fenyegetőzést, a mocskolódást. Az viszont nem igaz, hogy én ezeket passzióból csináltam.

Mindennek súlyos előzményei vannak. Mint mondtam, nem tartom magam különösebben jó embernek, azt hiszem, a mentális betegekkel szemben van bennem némi tolerancia ls együttérzés, de velük szemben is csak megtartva bizonyos távolságot. A szociális érzékenységem konvergál a 0-hoz, dühít, ha valaki gyenge, és elesett és nyomorult. Szintén dühít, ha éveken, vagy akár csak hónapokon át táncolnak az idegeimen, amiért általában nem is szoktak bocsánatot kérni, de nem is kell, mert úgysem bocsájtok meg semmiért. Maximum idővel halványulnak el a sérelmek, én osztom azt a nézetet, ha valakinek állandóan bocsánatot kell kérnie, egy idő múlva az ember már immúnis lesz rá. Tőlem nem kell bocsánatot kérni, ha valakinek nincs önkontrollja, megette a fene az egészet. Mindennek oka van, ok nélkül nem történik semmi. Én sokáig tűrök, és még falazok is annak, aki engem bánt, de egyszer elfogy a türelmem. És olyankor nagyon szemét vagyok.

Bíróság, a véleményeim levetetése, legújabban az agyonverés, de leginkább a szájkarate megy a az írásaim kapcsán. Ki szerettem volna várni a gondnokság végét, és már csak könnyedebb témákkal foglalkozni. Elgondolkodtam azon, hogy egy időre szünetet tarok, mivel nagyon észnél kell lenni a gondnokság felülvizsgálatánál, és legalább addig bírjam ki, ameddig megteszem a szükséges lépéseket, ne írjak meg itt mindent előre, azzal úgysem vagyok beljebb. Felháborító, hogy 2 évre szól a gondnokság, de az ügyem már 2013 tavasza óta húzódik. Ha lesz fejlemény, biztosan megírom, de most egy kicsit csendesfolalkozás fog következni, rendezem a sulis dolgaimat, amiket már egy ideje megint hanyagolok, megpróbálok WP-ben összehozni valami játékos portált, közben meg lehet, hogy egy kicsit depresszióba esek, bár tudom, hogy nincsen miért. De az is lehet, hogy tovább folytatom hamarosan, átgondoltabban, és kevesebb indulattal. Mert alapvetően én nem vagyok idegbeteg. Elmebeteg? Az talán. De ez most legyen csak az én magánügyem.

0 Tovább

Egy átlagos férfi naplója

Skizofrének. Mostanában leginkább egy növény jut az eszembe róluk, mégpedig ez: nebántsvirág. Különben meg kurva hamar bele lehet szokni az anyuci pici gyereke szerepébe, utána meg úgyis elhülyülsz, és vagy felvesznek az intézetbe, vagy a lágerbe, vagy megdöglesz az utcán, mert az, hogy ki fognak semmizni, legalábbis valószínű, főleg, ha gyámság alatt vagy. Aztán meg eltakarítanak, mint a szemetet.

Utolsó kommentek

Szerintem tweetelni menő

Linkek, blogajánló, stb.

LindaDesign NonStop

"egy szöveggyáros zugmágustól"
"Árpádnak lenni nem egyszerű"
Nem szégyen a kultúra,
csak néha kellemetlen.

Kaland konzerv WP:

Itt is szoktam rinyálni:

Ahogy kezdődött... (a blog)

7 évig "kezeltek" paranoid skizofréniával. Elbaszták az életemet. Elegem lett. Nem kell a méregdrága gyógyszerük, egyszerűen lehúzom a klotyón, nem kell az idióta pszichoterápiájuk, se pszichológus, se más. Menjenek a picsába a gyógyszereikkel. Engem ne "gyógyítgassanak", a saját életemet egyedül is el tudom baszni. Nem kell az asszisztálásuk. Gyógyszer és agymosás. Ennyit tudnak. Baszódjanak meg.

Akarsz róla beszélni?