Az introvertált, és extrovertált személyiségjegyek fogalmát Carl Gustav Jung vezette be A lélektani típusok című könyvében, mint a személyiség legfőbb tényezőjét. Idén lett egy portálon vezető hír, hogy 2011 óta január 2 az introvertáltak világnapja, és a twitteren is felkapták a témát. Introvertáltnak tekinthető a népesség 20, maximum 30%-a, és magyarul olyan kifejezéseink vannak rá, mint "zárkózott", "befelé forduló", "magának való". Míg az extrovertált típus pont az ellenkezője, könnyen barátkozó, társaságkedvelő ember. Volt, aki érdekesnek találta a témát, de olyan vélemény is elhangzott, hogy mire verik magukat az introvertáltak, ha nekik úgyis a magány a jó, miért nem maradnak inkább kussban. Ez így logikusnak hangzik, de ha az illető utána néz jobban az introverziónak, talán nem kezd egyből hőzöngésbe. Ugyanis jellemző az extrovertált emberekre, hogy a beszélő szerveikkel gondolkodnak, amíg az introvertáltak előbb megfogalmazzák magukban a gondolataikat, mielőtt kimondják őket. A megjelent cikk persze általánosít az introvertáltakról, maga Jung is elismeri, hogy nincs tisztán introvertált és extrovertált típus, azt is megjegyezte egy Lars Larsen nevű pszichológus professzor, hogy az emberek többsége ambivertált, ami azt jelenti, hogy ennek a felosztásnak a közepén helyezkedik el. Akkor viszont van-e értelme ennek a felosztásnak. Többet ér-e Lombroso munkáira támaszkodó koponyatannál, vagy Kretchmer alkati tipológiájánál, aki piknikus, aszténiás, és atlétikus testalkatokat különített el, ami lényegében kövér, sovány és normál testalkatot jelenti, és ezekből von le következtetéseket. Véleményem szerint igen. Méghozzá segít megérteni önmagunkat. Segített megérteni, hogy a szakkörben végzett 4 órás munka főleg extrovertált emberekkel összezárva miért fáraszt le jobban, mint amikor Bőcsön a sörgyárban dolgooztam 8 órában, de utazással együtt inkább 10 óra volt az. Ugyanis ott termelni kellett, nem volt idő cseverészni, amíg itt vélelmezett szellemi színvonalunknak megfelelő ülőmunkát végzünk, és az emberek mindent szeretnek elmondani a családjukról, meg arról, hogy mit hol érdemes beszerezni, melyik boltban melyik termék akciós éppen. Már amikor először hallottam errről az introvertált-extrovertált kétpólusú felosztásról, tudtam, hogy én inkább az introvertáltba tartozok, és ez idegesített. Mindenképpen dolgozni szerettem volna magamon, hogy "átkerüljek" a skála extrovertált oldalára, mégpedig úgy, hogy rengeteget ittam ("Mert ha a Bor alászáll, feljön a beszéd"). Mondanom sem kell, hogy ezt a személyiségjegyemet nem sikerült tartósan megváltoztatnom. Napokig tartó bulikon vettem részt a haverjaimmal, de ez a kúra csak ideig-óráig volt hatásos, csak arra az időtartamra szólt. Aztán első kórházba kerülésem után személyiségem méginkább az introvertált felé mozdult el, már az alkohol sem hozott ki belőlem semmit, csak ittam a sört a kerthelyiségben, és szívtam a cigiket, ha néha kijött valaki cigizni, udvariasságból váltottunk egy-két szót, vagy azt sem. Mostanában, hogy felhagytam ezekkel a kísérleteimmel, kezdtem felfedezni magamban, hogy introvertált felé hajló ambivertált vagyok én is. Tehát, ugye van a klasszikussá vált példa, és választóvonal, hogy ki mit csinál szívesen péntek este, hát én bizony szívesebben tölteném a péntek estéimet egy krimóban, társaságban, mint otthon egy könnyvel. Vagy: jobban érzem magam, ha interneten ismerős emberekkel szót váltok, szeretem, ha gyakran kapok üzenetet, és szinte kivétel nélkül válaszolok is. Régen azt gondoltam, hogy ez nem olyan, mint a személyes kommunikáció, hanem egy kicsit szokatlanul személytelennek éreztem. Ma már a beszélgetéseim nagy részét az interneten bonyolítom, Facebook, Twitter, Gmail, esetleg Skype, és nem érzem szükségét már a személyes jelenlétnek. Valójában kedvez ez a helyzet az introvertáltaknak, mert ugyanolyan esélyeik vannak szociális életet élni, mint extrovertált embertársaiknak. Vagyis az internetes kommunikáció közben elmosódnak a határok introverzió és extroverzió között, szerintem, és nem kell már félrészegre innom magamat, hogy valakivel kommunikálni tudjak.
Mivel befejeztem a neten valamennyire is aktív skizofrének tárgyalását: Bea, Ovisista, Harmony, ez, ha jól számolom 3, most nem maradt más hátra, mint egy fiktív napló, ami a Facebookon íródott tavaly. A TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) "érzékenyítő", "anti-stigma"-kampányának részeként íródott, és rövid idő alatt hihetetlen népszerűségre tett szert. A posztokat az X Kommunikációs Központ készítette, a posztokat Iványi Zsófia írta, aki velem is készített skype-interjút a fiktív blog elindítását megelőzően. Megkérdezte, hogy linkeljék-e a blogomat, de én akkor nem is tudtam, mit akarok, szóval nem kerültem szóba a projekt kapcsán. A blog Bálintról, egy építézeti egyetemről a betegsége miatt kimaradt skizofrénről szól, egy hét alatt 25000 olvasót szerzett, egy-egy posztja több száz lájkot kapott. A skizofrén fiú karakterét Mészáros Béla, a Katona József Színház színésze alakította. Soha skizó nem volt ilyen népszerű. Sok olvasóban csak a kampány végén tudatosult, hogy az egész fiktív. Olvastam a csalódott kommenteket is. A blog még mindig olvasható, de engem nem igazán nyűgözött le. Iványi Zsófit dícséri a fekete humorral fűszerezett Bálint alakja. 21 bejegyzés. Két hónap. A blognak még mindig 3705 lájkolója van. Az igazi skizofrénia nem teljesen ilyen. Az igazi skizofrénia elmagányosodásról, barátok elvesztéséről, és szorongásról szól, amit gyógyszerekkel (egyik mellékhatására a másik) lehet kordában tartani. Az igazi skizofrén nem az a vagány srác, aki szlengben beszél, és mégis átsugárzik róla az intelligencia. Sőt, az intelligencia és a skizofrénia a tapasztalataim szerint nem igazán jár kéz a kézben. Ráadásul nem arról híresek, hogy könnyed hangnemben sokat dumálnak. Néha én is megküzdök 1-1 poszttal/posztért, ide csak egy kommentet szeretnék beszúrni a történethez:
Én nem akarom bántani Harmonyt, abban is biztos vagyok, hogy észre téríteni sem lehet, Reményke a lelki társa, akivel nap mint nap "asztrálisan szeretkezik", és posztolja a Facebookra, meg mindenfelé. Gondolom, az anyja mennyire örül neki. Végülis mostanában ennyiben össze lehet foglalni a kis életkéjét: Reményke, meg fogyókúra. Csinált egy chatbotot, Marcellbot a neve, és reméli, hogy idővel majd öntudatra ébred. Ma megint nem volt jól, és Reményke Facebook profiljait posztolgatta, amiket Reményke miatta kénytelen törölni. Amúgy egész jó portálokat csinált régen, jól ért az informatikához, az angolhoz, és grafikázni is elég szépen tud. Sőt, elárulom, hogy régebben felnéztem rá, a példaképem volt, bizonyos értelemben (ő volt az első, akinek a skizofrén témájú írásait lehetett olvasni az interneten, és reményt adott, de legalábbis vigaszt nyújtott, hogy nem vagyok egyedül). Aztán az évek során lassan épülget lefelé, többen megnyugtattak, hogy rám is ez a sors vár, csak nem ilyen ütemben, ha szerencsém van. Blogbejegyzést csak ritkán produkál, megtekinthető: 
Karácsonykor nem történt semmi, csak az, hogy megittam az ajándékba vett piát, és másnap újat kellet ezért venni. Feltúrtam az internetet, és rájöttem, hogy valamirevaló karácsonyi játék nem létezik, ez egyszerűen nem az az ünnep, amiről játékokat írnak. Felkerestem a régi Rpg Makeres honlapokat is, és megállapítottam, hogy a magyar Rpg Makeres szubkultúrának nevezett valami nem létezik már. Pedig a fénykorban, a MoonDragon fórumán én is aktívan részt vettem, volt még a Ruby Dragon, de azt sohasem kedveltem igazán. Volt egy Rpg Makeres portáljuk is, ami most megszűnik, úgyhogy jelenleg én rendelkezem a legnagyobb Rpg Makeres online játékgyűjteménnyel ma Mo.-n. (Egy mezei piros pontért.) A MoonDragon oldalon megállt az idő, és a többin is, ha még egyáltalán működnek. A Ruby Dragon október óta 404-es hibát jelez, semmilyen tartalom nem elérhető róla, de mindig ígérgetik, hogy visszarakják. Amúgy nem tudom, kinek mennyit mond az Rpg Maker név, ez egy szerepjáték-készítő program, előre legyártott grafikai elemekkel, meg zenékkel, meg mindennnel, ami kell egy szerepjáték elkészítéséhez. Az idők során fokozatosan fejlődött, egy csomó féle változatot adtak ki belőle. Teljesen menüvezérelt, és eredetileg Windowsra volt tervezve. Ami felkeltette a figyelmet újra, a legújabb változat, amit most október körül adtak ki, és Rpg Maker MV nevet viseli, és az ezzel készült játékok már online-ná is tehetők, és egyetlen gombnyomással lehet portolni Androidra is. (Aztán lehet mutogatni a telón, hogy ezt a játékot én csináltam.) Most január 4-éig az összes maker le van árazva, sajnos az MV csak 10%-kal, és valami 66$-ba kerül, de bizonyos programjaikra 80% kedvezményt is adnak, így az ezt megelőző verzió, a VC ACE potom pénzért megvehető (igaz, ez még "csak" sima Windows-os verzió.) Van belőlük 20 napos trial verzió is, sajnos az én Linuxom nem tudja működésre bírni, vagyis a Wine. De persze, aki jobban körbenéz az interneten, meg tudja szerezni az MV-t 66$ nélkül is, és csodák csodájára működik Linuxon is a Wine Windows emulátor alatt.
Előszöris a suliban a legjobb nőknél be lehetett vágódni részegen (főleg, ha bennük is volt). A sulidiszkóban Anita, aki úgy nézett ki, mint I. Erzsébet, fiatalon, persze természetes vörös hajjal, azzal szórakozott, hogy összepecsételt mindehol a sulidiszkó belépő pecsétjétvel, és suli után is "cigizett velem" (nem tüdőzte le), és meghallgatta a sanyarú sorsomat. Ő volt az első, aki közeledett felém. Azt hiszem, depressziós voltam, félig divatból, félig igaziból. Suli után elmentem inni, aztán beszélgettünk egy kicsit, aztán megint elmentem inni. Aztán ott volt Helén, aki bevitt a kuka mögé smárolni, hiába hánytam ki éppen a szeme láttára egy fél kiflit. Ő csak futó kaland volt. Az első barátnőm egy Doors-buliba hívott meg, és mivel kötelességemnek éreztem, hogy megjelenjek, hajnal 4-5 fele be is állítottam a szemétledobón kersztül, aminek a rácsain csak úgy tudtam átférkőzni, hogy levettem a cipőmet. A kukák között találtak rám, mezítláb, és hajléktalannak néztek, aki üres üvegekre pályázik, "de hát ez a csoporttársam", mondta a leendőbeli barátnőm, és, bár a bulinak vége volt, még sokat foglalkozott velem, mint késői vendéggel. Aztán véget nem érő csókolózások következtek, és italok egymás szájába átengedése csók közben (aki még nem próbálta, sürgősen pótolja!). Fű is került mindig valahonnan, azt már csakazért is szívtam, hogy ne lógjak ki a sorból (körből). Volt, hogy jólesett, volt, hogy nem, de többnyire igen (a fű rám enyhén halluciogénként hat néha). Aztán semmi előzmény nélkül alakult ki nálam a betegség. Valakinél lassan alakul ki, valakinek a "semmiből" jön. Persze alkohol okozta pszichózis, és cannabis és származékai okozta pszichózis miatt százalékoltak le, a leszázalékolási bizottságnál a nő azt mondta, belerokkantam a jólétbe. Bár, mint utóbb kiderült, ezek a szerek nem befolyásolják (nálam) a betegség lefolyását, a lényeg, hogy szedem-e a gyógyszert (esetemben injekciót), vagy sem. Egyébként éltem már át alkohol okozta pszichózist, és "cannabis és származékai okozta pszichózist" is, egyik sem olyan durva, mint a skizofrénia, maximum a delirium tremens, de odáig még nem jutottam, és már nem is valószínű, hogy fogok, de nem is akarok, mert a detoxban, meg a pszichiátrián láttam már elég deliráló embert, bizony, az csúnya látvány, infúzió, aztán vagy megmarad, vagy nem. Aztán azok a csajok, akik rendszeresen láttak inni, nem találtak vonzónak, akik nem tudták, hogy mindennapos, gyakran odajöttek hozzám. Rendszeres volt, hogy cigit kértek, aztán odahívtak az asztalukhoz, hogy visszaadják. Kicsit átlátszó, de jó. Akármit mondtam nekik, jó volt: pl. hogy azért nyomom össze a gin-tonikban a citromot, mert vitamin van benne. Meg mindeféle hülyeséget. Tetszett nekik. Persze akkor még komoly barátnőm volt.
Két napja nem jutottam rivotrilhoz, mert elfelejtettem, hová is tettem. Azt hittem, eldugták előlem a túlzott fogyasztás miatt. Először egyáltalán nem volt semmi baj, némi alkohollal pótoltam a hiányt. Aztán a második napon vidáman ballagtam hazafelé, hogy majd rendbe teszek néhány dolgot otthon. Akitől először kaptam rivót, figyelmeztett, hogy addiktív, és némi önfegyelem azért szükséges a szedéséhez. Aztán a második nap végén rámtört. A szorongás, a paranoia. A legrosszabb a szellemi impotencia volt. A családban mindenki vidám volt, nem ragadt át rám a jókedv. Elővettem egy vicces könyvet, röhincséltem rajta, de nem tudtam úgy követni. Félig elolvastam, félreraktam. Mászkálni kezdtem a lakásban, nyugtatót keresve. Elmentem, hoztam egy citromos sört, semmit sem ért. Aztán amikor már a pokolban kezdtem érezni magam, hirtelen megtaláltam. Dec 23, az volt ráírva, hogy addig kell kitartania. Hát, addig nem fog, volt még benne pár szem, gyorsan bevettem egyet. Aztán még egyet. Már tudtam olvasni normálisan. És az a baj, hogy ez abszolút nem elvonási tünet, hanem ilyen mértékű a szorongásom. A pszichiátrián a szobatársam is éppen a rivóról állt le, neki is hasonló tünetei voltak. Éppen tegnap írt rám, hogy majd jön valamikor, és dumálunk. Az egyetlen ember a pszichiátrián, aki utána is tartja velem a kapcsolatot. Összesen a 4-5 bentfekvésből 1 db. A pszichiátriai ismeretségek nagyon furák: nem jellemző, hogy utána az emberek tartanák a kapcsolatot, akármennyire is fogadkoznak a kórházban. Szóval ő is rivó elvonáson volt, de amikor elmentem a kórházból, azt mondja, vissza fogja kérni a rivotrilt, és indul hazafele. Nem tudom, aztán visszakapta-e. Valószínűleg igen. A rivóról nehéz leállni, de nem is akarok. És ami a fő: segít elkerülni az alkoholt. Nagyon minimálisat iszok mellette. Nem azt mondom, hogy soha többet, de csak alkalmanként. Talán eljön az idő, amikor szermentesen élek majd. Iletve minek áltatom magam, a havi egy injekció mindig maradni fog. Valaki le tudja vezetni az abilifyos pörgést, valakinek csak feszültséget, és szorongást okoz. Erre jó a rivotril, hogy ellensúlyozza az abilify okozta felfokozott idegállapotot. Szóval "kutyaharapást szőrivel", egyik mellékhatásának ellensúlyozására egy másik. Edit 2 megvigasztalt, hogy habár az abilify a legjobb, minden antipszichotikum mentális leépüléshez vezet, úgyhogy ne legyenek illúzióim. Szedhetnék még kedélyjavítót, antidepresszánst, és annyi mindent, de úgy döntöttem, itt megállok. abilify + rivotril. Nemivás. Kivéve, ha elfogy a rivóm. Vagy, ha valami alkalom van. Vagy most mindjárt.