"Én magam vagyok a fegyver"

Szepes Mária egy korai művében egész sokat foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a szexuális energia hogyan transzformálható át a munkába fektetett energiává. Ezt az elméletét Tibeti orgona nevű sci-fijében írja le egy csomószor, de talán egy rádióinterjújában is elmondja, és ezt csillagjegyekkel + asztrológiával próbálja megmagyarázni. Nos, élete bizonyos szakaszában igencsak viszkethetett neki is, mert rengeteg könyvet megírt, főművének szokás tekinteni A Vörös Oroszlánt, ami annyira olvastatja magát, hogy szinte letehetetlen letenni (viszont én már 1 betűjére sem emlékszem, sajnos).

Na, ezen felbuzdulva, meg azon is, hogy mostanában egyre nagyobbakat mondok, és ezt megpróbálom minden új bejegyzésemben felülmúlni, a melóban azon gondolkodtam, hogyan lehetne taktikai csapást mérni 1. Villás Bélára 2. az egész egyházára 3. Nyíregyházára, ezen belül koncentráltan Sóstóhegyre. 3. Orbán Viktorra, és úgy általában az egész kormányra 4. Ja, és persze saját magamra is. 5. Na, meg amúgy az egész világra.

Ilyenkor persze mindig közbe jön valami (most úgy érzem, szerencsére, mert EZT már úgyse tudtam volna überelni, mindegy, a gondolatmenet, sőt a gondolatmenetek már megvannak a fejemben, ebben semmi fenyegetés nincs, csak úgy mondom). Most az jött közbe, hogy Anikó szakítani akart velem, mire már szinte rutinból, a lehető legkevesebb szóval elmagyaráztam neki, hogy miért is ne tegye. Valójában elsősorban őmiatta aggódok most is, és akkor is ezt tettem, amikor "összejöttem vele" (erről majd talán  később). Mindegy, amikor elkezdtünk "randizni", ő akkor már abban a fázisban volt, amikor hónapok óta ki volt már kapcsolva a telefonja, és ez egy ilyen telefonmániás csajnál már az utólsó stáció :(. Anikóval kapcsolatban egyébként régebben az volt a parám, hogy ő valójában egy gép, de ez nem olyan nagy baj, mintha valamiféle fél-állatként tekintenék rá, mert a gépeket nagyságrendekkel jobban szeretem, mint az állatoktat. Szóval régebben voltak olyan húzásai, hogy a telefonba kurvára gépies hangon ezt mondta (és amúgy meg mintha papírról olvasta volna): "Remélem szerelmünk örökké fog tartani." És ezt minden előzmény nélkül. Szinte elképzeltem valakit a háta mögé egy fegyverrel...

A fegyverről jut eszembe, mostantól Fegyvernek fogom nevezni E-t, a szociális munkást (egy bizonyos mondása miatt), de csak azért, mert eddig E-nak hívtam, és 3 db E van a melóban, muszáj valahogy disztingválni. Na, hát ez a Fegyver azt csinálja, hogy ha ideje engedi, mellettem gubbaszt a széken, és úgy tesz, mintha ő is "beteg" lenne, azaz varrogat. Szoktunk együtt vihorászni (ez még nem jelent azt, hogy az első adandó alkalommal nem dobna fel, ha kifejteném neki némely furcsa elképzelésemet a világról, és annak működéséről). Ma feltett egy olyan kérdést, amibe egészen beleizzadtam, és csak remélni tudom, hogy nem vörösödtem el (amúgy ez szerencsére nem szokásom). Egyébként ő az első "fegyver"/szoc munkás, ami/aki iránt nem viszolygást érzek, hanem inkább szimpátiát. Néha megfordul a fejemben, hogy "mi lenne, ha..." De az is megfordul a fejemben, hogy ha én tennék ilyen kijelentéseket, hogy "Én magam vagyok a fegyver", jó esetben furcsán néznének rám, rossz esetben ezt a mondatomat elemezgetni kezdenék, mégrosszabb esetben beköpnének a kezelőorvosomnak. Szóval "csak" ennyi a különbség kettőnk között.

0 Tovább

Az igazi nevem

Amit most el fogok mondani, az elég meredek lesz, ahogy ígértem, és bizonyos részletekre nem fogok kitérni, hogy honnan vettem őket. Maradjunk annyiban, hogy a kisujjamból szoptam. Egyelőre nem fogok másokat belekeverni, csak amennyire feltétlenül muszáj.

Akkor kezdjük is minél körülményesebben. Ha az ember (fia) filmszakadásig (pass out) issza magát, akkor később már nagyon nehéz utólag rekonstruálni, hogy mi is történt PONTOSAN. Számtalan ilyen vicces sztorim van, de ezek most nem a tartoznak szorosan véve a témához, mert ezt a dolgot csak a párhuzam kedvéért említettem meg. Feldmár András szerint ha újra eszedbe akarod idézni azt a tudást, amit egyfajta tudatállapotban elértél, újra abba a tudatállapotba kell kerülnöd. Szóval ilyen esetekben megint be kell (kéne) rúgnod megint, hogy emlékezz a történtekre. Nos, én annyival finomítanám ezt a dolgot, hogy nem muszáj feltétlenül berúgni, az emlékek nagyrésze mindenképpen vissza fog térni, de ez mondjuk egy kiadós berúgás esetében van, hogy 1-2 hétig is eltarthat, amíg minden a helyére kerül. Sokan talán ezt egy kissé túl lassúnak gondolják, hát amikor nincs idő, akkor bizony inni kell. A Galaxis Útikalauz Stopposoknakban is azt tanácsolta Arthur Dentnek Ford Prefect, hogy ne feküdjön a házát lerombolni akaró bulldózerek útjába, inkább menjenek el a Ló és Lovászba meginni egy pár sört. Ezt most nem tudom, minek kevertem ide. Inkább egy másik példa, talán valamivel jobb: Van egy ilyen című film is, hogy Másnaposok, annyiban jó a film címe, hogy tényleg mindenki kurvára másnapos, és semmire nem emlékszik, és bizonyos okokból kifolyólag rekonstruálni szeretnék az előző napi történteket. A film nem olyan rossz, de egy bizonyos ponton nekem csalódást okozott: kiderült, hogy az amnéziát egy gina nevű drog okozta, amit extasy helyett fogyasztottak véletlenül. Szóval ez se teljesen jó. Oké, hagyjuk is a piát.

Viszont ez a szabály-féleség érvényes általában mindenféle tudatállapotra, így a skizofréniára is. Egy jó kis pszichózisban törvényszerűen felszínre kerülnek a korábbi pszichózisban szerzett "megtapasztalások", "élmények", és hát a pszichózis gyakorlatilag majdnem ott folytatódik, ahol annak idején abba maradt. Az embereket lehet ilyenkor gyötörni, kórházba zárni, gyógyszerezni, kiütni elektrosokkal, de a pszichózis (A FILM) mindenképpen le fog menni. Én jelenleg úgy gondolom, hogy mindenki életében 3 ilyen film van (trilógia, én mindössze 1 db 4 részes trilógiáról tudok), és aztán vége az előadásnak. Aztán jó esetben az történne, mint amikor az emberek hazamennek a moziból, és egy csomót dumálnak még a filmről. Akár ezt is meg lehetne tenni, de szinte soha nem ez történik, hanem inkább az van, hogy az embert ezért megszégyenítik, meghurcolják, és örök életére lelki nyomorékká teszik. Különféle kezelésekkel elérik, hogy lehetőleg "felejtse el", amit látott, aztán meg hogy eszébe ne jusson mégegyszer ilyesmi, mert ejnye-bejnye. Most az ugrott be, hogy tiltott gyümölcs, meg kíűzetés a Paradicsomból, de ez lófasz. Illetve annyiban nem lófasz, hogy az ún nyugati kultúrkörben ilyen fogalmakkal operálnak az átlagemberek, és hát, valljuk be, a skizók is. Annak idején téma volt a pszichiátrián (a skizók között), hogy vajon hol is vagyunk éppen, a pokolban, vagy a purgatóriumban. Viszont Dante óta tudjuk, hogy a Mennyország kib***ottul unalmas, ezt mostanában úgy szokták megfogalmazni, hogy "lehet, hogy a mennyországban jobb a klíma, de a pokolban több az ismerős". Aztán még vannak olyan spekulációk is, hogy a Föld lenne egy másik világ pokla, és ez rímel is a szcientológia azon elméletére, hogy ti. a Föld egy "börtönbolygó", de szerintem ezt itt fejezzük is be.

A vallás megfigyeléseim szerint kritikus esetben még ront is a "beteg" állapotán, legyen az kersztény, vagy Krisna-tudatú. (Vagy bármi egyéb.) Ilyenkor a pszichózis könnyen átcsaphat vallási tébolyba, de egyébként is, mert a skizofrénia távolról sem az "agy" betegsége, és nem is a "tudatalattiból" táplálkozik, hanem itt már többen is játékban vannak, én úgy mondanám, hogy entitások, de ha ez így valakinek jobban tetszik, legyenek szellemek, szóval az infók egy része már "kívülről" jön. Na ez már végképp nem ide tartozik, de él Nagykállóban (hol máshol) egy - nevezzük így - Góranga nevű háziorvos, aki tökéletesen be van kattanva. Egész sok "követője" van. Én csak azért nem találkoztam még vele eddig, mert az a rögeszméje velem kapcsolatban (látatlanban), hogy én előző életemben kiirtottam az egész családját. Vagy legalábbis majdnem az egészet. Erre azt szoktam mondani, hogy "hát, lehet...".

Feldmár szerint ilyen esetekben a sámán tud segíteni csak, és a pszichiáter meg nem. Mármint hogy jön a sámán, a rokonok összegyűlnek, és a beteg szeme láttára esznek-isznak + beszélgetnek (gondolom, azért egy ideig :)), és ettől javul az állapota. Biztos. Én is a sámánizmusra tippelnék, de csak azért, mert a többi nem hiszem, hogy vezetne bárhova is. (Meg amúgy is ez a vesszőparipám már évek óta, de ez titok.) Ebből szinte bárki levezetheti az egészet, és én is ezt fogom tenni, mégpedig gyorsan, és csak a lényegre koncentrálva. Ha az ún. elmebetegeket nem zárnák ki mindenhonnan, említhetném itt Szepes Máriát is, aki elvileg "ilyenekkel" is foglalkozott, de ő is mindenhol kereste a megoldást, kivéve az orra előtt. Így járt (és jár jelenleg is) Paulinyi Tamás, aki főleg a telepatikus + telekinetikus képességeket, és egyéb hiábavalóságokat kutat, viszont mellette hobbisámán, ezek egész sokan vannak, és a dobra, meg a monoton ütemekre esküsznek, mármint hogy attól elvileg révületbe lehetne esni. Hát biztos ez is jó szórakozás, de itt a kulcsszó valójában a "sámánbetegség". Vajon mi lehet az? Influenza? Nem hiszem... Most, hogy ne csak én pofázzak folyamatosan, álljon itt egy kis idézet:

"A kiválasztott serdülő korában, a nemi érettség beálltának időszakában (hát, későn érő típus vagy, ez tény - robi) váratlanul heveny idegbajba esik, mi hisztérikus rohamokkal, ájulásokkal, látomásokkal és más hasonló jelenségekkel jár együtt, ami néha heteken keresztül kínozza, és ugyanilyen váratlanul - az egyik roham idején vagy álmában - megjelenik az őt kiválasztó szellem, és bejelenti választását. A sámánképesség elnyeréséhez múlhatatlanul szükséges a hívás. Általános, hogy a felszólított nem akarja elvállalni a hivatást. A kiválasztó szellem azonban ígérgetésekkel csábítja, ha így sem ér célt, kínozza a kiválasztottat. Ez az ún. "sámánbetegség" hónapokon, esetleg éveken át gyötri, vagyis mindaddig, amíg el nem fogadja a kényszerű hivatást. Sok hagyomány szól arról, hogy a jelölt inkább halálra kínoztatta magát, de nem fogadta el a sámánságot. Ha a jelölt engedett a kényszernek és sámán lett, akkor huzamos ideig aludt egyfolytában (három, hét, vagy háromszor három napig). A huzamos alvás idején a szellemek a jelöltet feldarabolják, és átszámolják a csontjait, tehát ellenőrzik, valóban rendelkezik-e a "felesleges csonttal". Ha igen, sámánná vált."

Most pedig térjünk rá az utolsó részre, amit kizárólag már tényleg csak a kisujjamból szoptam, és kizárólag azon múlik, aki olvassa, hogy beveszi-e ezt az egészet, vagy sem. Na, próbáltam Villás Bélát nagyjából kihagyni, de csak előkerül megint, bár éppen ki is hagyhatnám, mind1. Szerinte a spirituális világban ha valami történik, a többi spirituális hatalom azonnal felfigyel rá. Hát, ezt én körülbelül úgy képzelem, mint az internetet, csak nem használják olyan sokan. Villás Bélát - elmondása szerint - nem érdekli az internet. Na, vajon miért? :) Szóval én itt ebben a spirituális világban mindössze annyit csináltam, hogy "regisztráltam" magam, erre aligha figyelt fel bárki is a híres spirituális hatalmak közül. Vagyis ha nagyképűsködni akarnék, azt mondanám, hogy "nevet" szereztem magamnak ebben a világban. Hogy én találtam meg ezt a nevet, vagy a név engem, ez itt nem számít. Mindenesetre jobb így, hogy magamnak szereztem nevet, mintha egy "mester" adta volna nekem, mivel így nem tudja senki ezt a nevet (és így nincsen fölöttem hatalma senkinek :)). Valójában tökmindegy, mert ezt a nevet én most ide szépen le fogom írni, de csak azért, hogy egy kicsit elszórakoztassam azt, aki idáig hajlandó volt végigolvasni. Még annyi kitérőt tennék, hogy régebben a sámánkorban (most az egyszerűség kedvéért nevezzük így, bár ilyen, hogy "sámánkor" soha nem létezett) nemcsak a sámánoknak, de kivétel nélkül mindenkinek volt egy "igazi neve", és ez élete során akár változhatott is. Gyerekkorában, ifjúkorában és felnőttkorában is másik nevet kapott. Amúgy kizárólag ilyesmi nevek jöhettek szóba, mint "Cirbolya-toboz-mogyorójához-hasonló-fehérségű-fejedelemhős", meg hasonló ökörségek, de csak azért, hogy se az ártó szellemek ne tudják kitalálni, se senki. Manapság már senki nem csinál ilyen marhaságot, csak internetes regisztrációkhoz, meg a "spirituális ébredés" folyamán. Viszont itt "igazi neve" csak 1 van az embernek, mint ahogy egy program/honlap is 1 nevet csak 1x oszt ki (általában). Bár ha név viselője távozik erről a hm... létsíkról, értelemszerűen másik embernek "osztja ki" a nevet a program. Vagyis felajánlhatja a nevet. Az ember és a neki szánt spirituális név már egész korán elkezdi keresni egymást (még akkor is, ha a név még használatban van másvalaki által). Ez kb olyan, mint a lélekvándorlás, csak 1 kicsit durvább... mindjárt kiderül, miért. Bár, ez se újdonság, még a mindennapi életben is bizonyos pozíciókba csak kihalásos alapon lehet bekerülni, sz'al.

Ha az ember mindent jelnek venne, mint pl. egy, a spiritualitást igen mélyen megélő ember, és feszt az összefüggéseket keresné, nem tartana sokba meglelni ezt a nevet. Egy skizofrén, vagyis egy sámánbetegségbe esett ember (mivel ha ez nem maga a sámánbetegség, akkor lövésem sincs, hogy mi lenne az, de erre is csak kizárásos alapon jöttem rá egyébként) viszont egészen sokáig bolyonghat az utcákon, a pszichiátriákon, meg mindenhol, ameddig valaki nem szembesíti végre az igazi nevével. Pláne, ha elutasítja 1. a spiritualitást 2. a sámánizmust 3. annyira utálja az igazi nevét, hogy fel sem merül benne, hogy bármi köze lehetne hozzá. Amúgy meg ebből az igazi-név mizériából hamar "kikezelik" a pszichiáterek is. (Már ha egyáltalán felötlik benne ilyesmi.) Az én igazi nevem mindössze ennyi: a Könyvelő. (Hogy erre hogy jöttem rá, talán egyszer majd elmesélem, nem egy lélekemelő történet.) Először is felháborító, hogy semmi fejedelemhős, vagy ilyesmi, de idővel hozzászokik az ember, és leszarja. Vagyis ha igazán összhangba akartam volna maradni önmagammal, akkor az eredeti szakmám mellett kellett volna megmaradnom (ami könyvelő és programozó, de még ebből is inkább csak a programozás érdekelt valamennyire, de bevallom, az se eléggé), és így egész sokan hivatkozhattak volna rám a valódi nevemen, anélkül, hogy tudtak volna erről az egészről, sőt anélkül, hogy én is tudtam volna róla. Viszont így zökkenőmentesebb lett volna az "átállás", ha egyszer majd úgy döntök, vagyishogy döntöttem volna, hogy mégiscsak spirituális életet akarok élni. De nem akartam, mert helyette előálltam mindenféle zavaros elmélettel arról, hogy a könyvelő nem csinál mást, csak könyvekkel foglalkozik, jobb lesz tehát, ha az irodalomnak szentelem az EGÉSZ életem, és vénségemre egy könyvekkel teli hatalmas könyvespolc előtt adok interjút a rádiónak. Ez mondjuk hülyeség, mert a rádióban nem látszanak a könyvek, de mindegy. Már az óvodában is ezt csináltam: az egyik haverom megkérdezte tőlem, hogy mi az az irodalom, amire azt válaszoltam, hogy az az, amikor nem csinálsz mást, csak írsz, meg írsz egyfolytában. Szóval így etimologizáltam, vagyis a szavak jelentésén lovagoltam, és ezt csinálom jelenleg is, mert ha esetleg bajba kerülnék (mondjuk ha az én trilógiám is véletlenül 4 részes lenne), habozás nélkül kettős könyvelést alkalmaznék (mármint a Csernus-féle értelemben), és így megnyugodhatok, és nyugodtan beinthetek a "spirituális hatalmaknak", akik egyébként "finoman" megkértek a pszichiátrián, hogy dolgozzak nekik, már nem is tudom, mit. "A pszichiátrai betegek 90%-a spirituális emberekből áll" - szokta mondani Villás Béla, de ezt most inkább nem kommentálnám, mert már sok a szöveg.

Helyette elmondanám, hogy szerintem ki viselte előttem ezt a nevet. Én úgy tippelem, hogy Alen Carr nevű amerikai ember, aki egy csomó ideig napi 100 szál cigit szívott el. Írt egyébként egy egész jó könyvet. Ezt "21 nyelvre fordították le és több, mint 4 millió példányban kelt el a világban." Nem hiszem egyébként, hogy ennek a blognak kéne reklámot csinálnia neki, mert itt jelenleg alig-alig van forgalom. *mosolyog* Elmondom egyébként, hogy ezt mire alapozom. Az első pszichózisom úgy kezdődött, hogy azt hittem, tüdőrákom van, és szentül meg voltam győzödve róla, hogy már csak egy fél évem van hátra. A többi pszichózisaim alatt szintén nem engedték a hangok, hogy végig szívjak akár 1-etlen szál cigarettát is, amúgy meg minden szál kb közepénél úgy éreztem, hogy ha tovább szívom, azonnal szétrobban az agyam. Ez az az érzés, amit Alen Carr részletesen leír a könyvében, persze akkor én ezt még nem tudhattam, mert a könyvet kb 2 éve olvastam csak el. És a legfurcsább: én 2006 március 5-én kerültem be a pszichiátriára. Ott már nem hallucináltam, tehát ez a "téveszmém" mindenképpen 5.-e előtt keletkezhetett, de az is rémlik, hogy nem olyan sokkal. Sőt, talán éppen 5.-én. Tökmindegy. Allen Carr 2006 november 29-én halt meg tüdőrákban. Az egy bő fél év, testvérek között is. Ezt a fél éves dolgot egyszer meséltem el egyetlen személynek, a mégpedig anyámnak, Sóstón a 424-esben, azért cserébe, hogy vett nekem 4 sört. Mind1, nem akarok tovább ezen a dolgon elmélkedni. Most szeretném azt gondolni, hogy kaptam akkor valami üzenetet, ami nem is nekem volt címezve. Lehetett volna biztos jobban megírni ezt a történetet, meg egy kicsit hátborzongatóbbra, de jelen pillanatban örülök, hogy túl vagyok rajta.

0 Tovább

28

Anikó ma volt 28 éves. Ma lényegében semmi nem történt, csak eljött hozzám, bekapcsoltuk a Muzsika tévét, és szex közben sajnos kifogtunk valami elképesztően hosszú prosztata reklámot. Mondhatni kínszenvedés volt, ameddig végeztünk. Nem az "aktus" hosszúsága miatt, hanem amiatt, hogy folyamatosan a prosztata problémákról beszéltek kb. 5 percen keresztül. Azt hiszem, ez volt eddig a legszarabb szexuális élményeim egyike, de erről nem A. tehet teljesen, hanem a prosztatások keze is jócskán benne van a dologban. Ma megint annyit kombináltam még a szex előtt, de utána is, hogy kis híján túlkombináltam magam. Elképesztő dolgokra jöttem rá a spirituális maffia működéséről, amiknek részese (bár szerintem inkább áldozata) anyám is, a tesóm is, meg a sógornőm is. Ők csak annak az esetnek a tipikus példái, amikor az ostobaság szinte végtelen kitartással párosul. Én azt hiszem, spirituálisan egy kicsit(?) előrébb járok, mint ők, csak engem sajnos ez az egész pont nem érdekel, de erről majd még holnap bővebben. Nem, mintha én ezt akartam volna. Azt hiszem, ők bármit megtennének, azért, hogy olyanok legyenek, mint én, és "tapasztaljanak" más dimenziókat, engem meg - egy véletlenül elejtett mondatból ítélve - szeretnének ismét a pszichiátrián látni. Hát szóval az van, hogy egy ilyen spirituális utazás azért eléggé megviseli az embert, mert ilyenkor csőstül jön az "áldás", nincs olyan, hogy "kellemes" spirituális élmény, a tudásnak ára van, barátaim, azért fizetni kell. Ők fizetnek is, mint a katonatiszt, egy látogatás a nagykállói "látó"-nál 5000 Ft/fő, és asszem 1 órát szán rájuk. Egyébként ez az ún "látó" egész nap fogadja a kuncsaftokat, reggeltől estig, és hónapokkal előtte időpontot kell kérni hozzá. Régebben az egyik helyi középiskolában tanított (bár az is lehet, hogy csak 1 van ott :)). Szóval nincs olyan, hogy "csak küldj egy jelet, Istenem", mert ha küld, akkor egyszerre annyit, hogy az ember nem bírja feldolgozni épp ésszel. Azok a spirituális/ezoterikus módszerek meg, amik pl. Nagy Judit könyvében le vannak írva, gondolom, nem igazán működnek a "való világban", különben tele lenne sikersztorikkal az internet. Ez a nagy Judit az ELTE-n végzett valami bölcsész szakon, szintén az ELTE-n végzett Avatara, bocsánat AVATARA, azaz Bácsfi Diána :), egyszerre kb. 4-5 szakon is, ha nem többön. Ők azt mondják, hogy az igazságérzetük sarkallta őket erre, de nyilvánvaló, hogy egyedül a PÉNZ motiválta őket, amikor a szarul fizető bölcsészkedést felváltották az ún. spiritualitásra. Meghallgatva az előadásaikat (Nagy Juditot élőben, Avatarát a YouTube-on (hála Istennek, őt ki lehetett kapcsolni)), arra kellett rájönnöm, hogy még csak nem is sejtik a lényeget. Ahogy a tesómék sem, ahogy anyám sem. Egy Villás Béla nevű spirituális tanító + exorcista + AVATÁR sejt valamit, de ő meg kábé hülyére vesz mindenkit, felváltva traktálja hazugságokkal, féligazságokkal, és egyebekkel a hallgatóságát, de szeret hencegni a valódi tudásával, és néha elmond ezt-azt a valóságról is. Na, ezekben a kóklerekben egyedül a lóvé szeretete a közös, csak egy példa: 2012 december 21-ről is annyi bőrt lehúztak, amennyit tudtak, még akkor is, amikor már csak hónapok voltak hátra a dátum előtt, és már akkor látható volt, hogy nem fog történni semmi, ők meg betegre keresték magukat azzal, hogy erről rizsáztak. Szóval ezt benézték. Nem is benézték, hanem inkább kinézték maguknak, hogy ezzel fognak pénzt keresni. Olyan ez, mint a depresszióipar a pszichiátrián. A pszichiátria létét valójában a skizók "ellátása" igazolja szerintem, de kreáltak mellé egy másik betegségcsoportot, vagyis tünetegyüttest, mégpedig a depressziót, ezt kizárólag már csak az anyagi haszonszerzés motiválta (szerintem)... Hát ennyit bevezetésképpen, holnap jön a lényeg, NAGYON DURVA lesz, és első olvasásra hihetetlen, és még lehet, hogy a sokadikra is. Egyébként azért tartom ezt sürgetőnek, mert attól tartok, édesanyám már tapogatózik az "illetékesenél" a pszichiátrián* (persze merő jóindulatból). Mivel vasárnap nem igazán van pszichiátriai beszállítás (kivéve, ha valami nagyon durvát csinálok :)), 1 napom még biztos van leírni a "tapasztalataimat", de ha ennek ellenére mégis bevinnének, arra az esetre már durvább dolgokat is el tudok csicseregni, pontos nevekkel, lakcímekkel, és mélyebb összefüggésekkel. Akkor lesz a napja, hogy belépek az iwiwre a fácséra, a burára, meg egy csomó helyre, még akkor is, ha ennek az az ára, hogy kiszedjek néhány pornót, mert az ilyen helyeken tudtommal nem szabad ilyesmit megosztani. Ezek a filmek arra is jók egyébként, hogy távol tartsák az ilyen helyeken történő megosztását a blognak. Most még. Ez egyelőre üres fecsegésnek/locsogásnak/fenyegetőzésnek tűnik, de a holnapi után már remélem, senkinek nem lesznek kétségei, hogy a spiritualitás létező valami, viszont kőkemény üzlet, sok pénzért kapsz kevés tudást, szinte semmit. Elöljáróban annyit, hogy ez a Villás Béla mondta egyszer, hogy a III. Birodalom sorsa nem is az oroszok, és nem is az amerikaiak hadbalépése miatt pecsételődött meg 1943 végén, hanem azért, mert Hitler körülbelül eddig bírta a spirituális famulusaival (segítőivel) az együttműködést, mert ezek után már olyanokat kértek tőle, ami még neki is sok volt. Na, mondjuk ez meg már megintcsak olyan, hogy hiszem is + nem is... Szóval ennek a Villásnak az elméleteivel, meg a saját tapasztalataimmal fogom folytatni... már ha érdekel valakit egyáltalán... de akkor is, ha nem... Még annyit ide, hogy ez a Béla egyszer olyan 16 évesen már meghalt a nyíregyházi kórházban, csak újraélesztették. Kezet foghat Müller Péterrel, akit '56-ban szintén kinyírtak az oroszok, de őt is sikerült újraéleszteni. Azt mondják, az ilyesmi általában megváltoztatja az embert. NAGYON. Engem tudtommal eddig még egyszer sem nyírtak ki, és nem is élesztettek újra. Sz'al nem vagyok egy elő-halott, vagyis halott-élő, vagy mi. Na, és végezetül, ez Villás Bélának még nem volt elég, részt vett 1x még egy olyan spirituális beavatáson is - ezzel szintén szokott hencegni - ahol valami mérget itattak vele (amibe vagy belehalsz, vagy nem, kb. orosz rulett), csak azért, hogy a közben támadt vízióktól rafkósabb legyen. Na, mind1, néhányan belehaltak, néhányan nem. Szóval ehhez gratulálok neki, vagy nem is tudom, mit kell ilyenkor mondani.

* Mivel a pszichiátria arra is használatos, hogy egy időre kivonjuk a forgalomból a kellemetlenné vált családtagjainkat, nem 1 ilyen esetet láttam már, sajnos. Persze pénz beszél (itt is).

0 Tovább

Volt itt 1 bejegyzés...

Egy csúnya káromkodás volt a címe, na ezt most "piszkozatoltam" :) Különben onnét jött az ötlet a címre, hogy a "szembeszomszéd srác" éjjelente órákig ezt üvöltözi, mondhatni ez a heppje neki, de reggelre ezt már nem csinálja. Mondhatni kialussza. Hát én is kialudtam a mérgemet, amiért ezt írtam. Egy bolond nem lehet haragtartó. Különben is, eléggé össze-visszának tűnt az egész bejegyzés, amit én (jelenleg) nem engedhetek meg magamnak. Egyszer írtam arról valamit, hogy hány bolond van Sóstóhegyen, olyan 7-8-ig juthattam a számolásban (mivel ennyit számoltam össze a pszichiátrián), de ma már úgy gondolom, hogy a számuk bőven 10 (hacsak nem 20) fölött lehet. Ez most nem tudom, hogy jó-e vagy rossz ahhoz mérve, hogy a lakosság száma 4600 és 4700 között lehet. Azt mondják, régebben a bolondokat szentként tisztelték, de legalábbis semiképpen nem üldözték, a minimum, ami kijárt nekik, a falu bolondja titulus. Akartam valamit még írni a bolondság modern kori változatáról, meg a paranoia hasznáról a bolondság evolúciójában, de anyám most már folyamatosan baszogat, integet a gép felé, és próbál nagyképűsködni, hogy "Azt hiszed, hogy ez az élet?" Azt. És? Ő egyébként annyiban hasonlít egy elmebetegre, hogy őt nem igazán lehet leállítani semmivel, annyira hepciás, és meg van róla győződve, hogy ő felsőbbrendű nálam, sőt erről a családban mindenki meg van győződve, ha saját magára gondol (úgy látszik, ez egy ilyen család), a tesóm a tetejébe ennek az eszmének még a politikai változatát is favorizálja, ami már azért is gáz, mert ezek a politikai "erők" régebben az ilyeneket, mint én, genetikai hulladéknak tartották, és ki is nyírták. Ami megmaradt ezekből az ordas eszmékből, az az, hogy az ilyeneket, mint én, a mai napig genetikai hulladékként kezelik, és ebben élen járnak az orvosok, déer Mengele kései utódai. Köszi eugenetika, köszi fajelmélet, puszi Dolfi!

0 Tovább

Józanul általában "bekombinálok"

Ez annyit tesz, hogy mászkálok a városban, össze-vissza, és egymást kergetik a gondolatok a fejemben, hogy mit kéne még leírni. Ja, és hogy hova. Hát, most egy darabig ide. Remélem sokáig tudom még itt rontani a levegőt, anélkül, hogy valami "illetékes" felfedezné. Különben is, ha valaki a terror árnyékában ír, az egy kicsit paranoiás lesz, legyen ez a fenyegetettség politikai, pszichiátriai, (szcientológiai!), vagy szülői. Hát nekem nagyjából mindegyikben volt már részem életem 1-1 szakaszában. Vegyük például George Orwellt, na most ő egy viszonylag normális ember (volt), csak 1 kicsit betegesen félt a hatalomtól, azt olvastam, hogy rettegett többek között a katolikusoktól, a kommunistáktól, és a brit gyarmati hadsereg fegyvereitől, ami ellen valami babona-féle miatt tetoválást is csináltatott. A totalitárius diktatúrákról meg - mint tudjuk - felvázolt egy víziót, először Állatfarm néven, szimbolikusan, aztán (a halála előtt nem sokkal) 1984 címmel, a nagyobb nyomaték kedvéért. Talán nem is igazán a haláltól félt, hanem hogy a végén kb a halála előtti pillanatokban mit kell majd gondolnia erről az egészről. Valamiért a legtöbb ember úgy szeretne meghalni, hogy tudja, hogy rendben vannak a dolgok, sőt valaki megpróbál még egy utolsó nagyot is mondani, na, ez asszem általában nem szokott túl jól sikerülni.

Tépelődéseim közben arra jöttem rá, hogy ha most már az életem végéig ki sem mozdulnék a sóstóhegyi házból, akkor is tudnék megállás nélkül írni a velem történt hülyeségekről, mégpedig azért, mert eleget éltem már 27 éves koromig, meg aztán utána is néha, amikor véletlenül nem gyógyszereztek. Életemben egyetlen esetről olvastam, amikor valakin IGAZÁN segítettek a gyógyszerek, az esetet Charles Bukowski írta le az egyik művében, hogy együtt dolgozott valakivel, aki teljesen véletlenszerűen kapkodta befelé a különböző bogyókat, és vett valami baszógépet, amire munka után ráült/ráfeküdt (már nem tudom), és azt csinálta egész nap. Hívta Bukowskit is, hogy menjen fel vele a baszógépre (mivel homokos is volt), de ő inkább nem élt az ajánlattal, se a gyógyszeressel, se a baszógépessel. Erre valami olyasmit válaszolt a tag, hogy "Nem baj, akkor baszok egyedül." Eleinte nem értettem, miért írta le egyáltalán ezt a hülye sztorit, de most már kezdem felfogni az egésznek a példázat-jellegét.

Talán csak arra lenne jó, ha tudnánk, mikor halunk meg, hogy nagyjából a felénél elkezdje mindenki összeírni a - nevezzük így - memoárjait. Persze valakit ez egyáltalán nem köt le, hanem inkább minél több élményt akar összegyűjteni, mert szentül hisz abban, hogy az élményeinket, vagyis a tapasztalatainkat a halálunk után tovább visszük magunkkal a most pontosan nem is igazán tudom, hova. Vagyis az anyagi javaink maradnak csak itt + a hullánk (bocsánat a szóért), de a lelkünkben, vagy minkben ezek elraktározódnának. Ezek általában abban is hisznek, hogy van valami Akasha-krónika, ahol minden le van jegyezve, amit valaki mondott, vagy gondolt, ezért felesleges időpocsékolás irkafirkára pazarolni az időt. Hát, akkor lényegében, amit most csinálok az csupán szövegszerkesztés, alig valamivel jobb, mint a "megosztás".

Amit ezzel főként mondani akartam, az mindössze annyi, hogy mivel ott dolgozok, ahol, csupa "sorstárs" között (ráadásul már megint nem szedek semmit 1 jó ideje), nem csoda, ha néha kissé paranoid vagyok. Ja, láttam egy filmet, az a címe, hogy Invázió, és van valami földön kívüli vírus, ami megtámadja az embereket. Ez cseppfertőzéssel terjed, de valami miatt ezt úgy érzékeltetik a filmben, hogy az egyik ember belehány a másik ember szájába, aki ettől megfertőződik, és ha elalszik, átalakul ő is. A főszereplő egy pszichiáternő, akinek egy skizofrén nő meséli el először, hogy miket tapasztalt főként a férjével kapcsolatosan (meg amúgy is). A pszichiáternő ezt kurvára nem hiszi el, de amikor lát ő is fura dolgokat, eszébe jutnak a skizó nő szavai, és leesik neki, hogy véletlenül éppen ő mondott igazat, és hogy már csak egy páran vannak, akik nem alakultak át (valami gyerekkori betegség következtében szerzett immunitás miatt, huhh), és az ő lányának véletlenül van ilyen immunitása, de vissza kell szerezni az idegenektől megszállt városban. Természetesen azért, hogy az ő véréből állítsák elő az ellenanyagot. Persze a végén mindenki meggyógyul ettől az ellenanyagtól (kivéve akit közben véletlenül kinyírnak). Szóval azért a vége olyan happy end-féle. Na, én azért ennyire durván szarul nem érzem magam, mint az emberek ebben a filmben, csak azért írtam le, hogy legyen némi összehasonlítási alap, meg viszonyítási pont. Mármint arról, hogy normális vagyok-e, vagy sem, meg arról, hogy nagyjából világosan tudok beszélni még egy eléggé irreális témáról is, vagy nem. Csak azért, mert a skizo-téma és a szcientológia-téma és a pszichiátria-téma lehet, hogy nem teljesen közérthető (még). De mivel egész sokáig tervezem írni ezt a blogot, vagyis magyarázni a bizonyítványomat, remélhetőleg a végén már az "illetékesek" sem fogják tudni eldönteni, hogy normális vagyok-e, vagy sem, és hogy bezárjanak-e vagy sem. Kétség nem fér hozzá, hogy egy idő múlva meg fogják találni ezt a blogot, ha meg nem találták meg már eddig is, de mivel a blog nyilvános, csak annyit tudok tenni, hogy 1. kurva sokat írok, hogy ne legyen kedvük elolvasni, 2. lehetőleg úgy írok, hogy ha meg is találják, ne tudjanak belőle teljesen kimenni. De ez is csak addig fog tartani, ameddig nem jön ide elég ember ahhoz, hogy zárttá tudjam tenni a blogot. És mivel arra még apám is rájött, hogy mindenki azt olvas ki egy könyvből, de bármilyen írásból is, amit akar (nekem nem kellett rájönnöm, mert nekem ezt tanították recepcióesztétika címszó alatt), csak annyit tudok remélni, hogy 1. néhányan ettől talán magukba szállnak 2. lehetőleg akkor, amikor én már nem leszek ott, ahol ők, mert utálok magyarázkodni nyilvános helyeken 3. senkinek semmi baja nem fog történni az itt leírtak miatt. (Általában egyébként szerintem ezért szokták irodalmi formába önteni az emberek a mondanivalójukat, de hát erre nekem nincs időm. :)) Ezzel párhuzamosan igyekszem főleg Anikót kihagyni ebből az egészből, mert azért ezt mégsem érdemli annak ellenére, hogy pl. tegnap is szakított velem kb 5 percre (de utána visszahívott 24x, és ez az, ami szerintem többet nyom a latba :)).

Ja, még valami, hogy legyen ennek a bejegyzésnek valami gyakorlati haszna is: honnan tudom megállapítani, hogy nem vagyok pszichózisban, ha egyszer ez olyan nehéz? Először is, azt az ember megérzi, és ilyenkor a rafináltabbja már "kettős könyvelés"-t alkalmaz (Csernus szerint), azaz nem mondja ki, amit gondol, mert érzi, hogy nincs teljesen minden rendben, de ha figyel magára, tudja, hogy ő már "kettős könyvelés"-t használ, én 1-2 hétig használtam egyszer "kettős könyvelést", de csak azért, mert akkor akartam bemenni a pszichiátriára, amikor én akarom, és így tudok velük egyezkedni a legalább a "lejárásról", meg ilyenekről*. A szoc. munkások ezt nem vették észre, de persze, hogy a szüleim bevágtak a pszichiátriára, és persze megint lőttek a "lejárás"-nak. Hát, köszönöm szépen. A másik, sokkalta egyszerűbb módszer: verjük ki! :) Tapasztalataim szerint pszichózisban nincs igazán szex, sőt ez a téma nem is nagyon kerül a felszínre a sok hallucináció/téveszme miatt, pláne nem saját magunkra vonatkoztatva. (Általában ilyenkor a világ megmentésén fáradozunk, és hasonló faszságok. Ne feledjük: a világot már nem lehet megmenteni. Vagy ha igen, arra ott van Bruce Willis, Chuck Norris és sokan mások.) Ha ilyenkor mégis megpróbálkozna valaki ilyesmivel (ti. faszveréssel), közben biztos, hogy valami magvas, de használhatatlan hülyeség fog az eszünkbe jutni. Én ezzel mindössze 2x próbálkoztam ilyen állapotban: 1x azt az "üzenetet" kaptam: "Az Életfa kiszáradt." A második alkalom a pszichiátrián volt, amikor körülöttem mindenki rázogatta a kezét, és én ebből azt a következtetést vontam le, hogy azt akarják, hogy verjem ki. Először nem nagyon akartam, hitetlenkedtem, de csak folytatták, szóval elmentem a budiba, elkezdtem, hát akkor meg ennyi volt az "üzenet": "Fogságban nem szaporodik." Nagyon vicces. Tényleg. És ez a videó csak azért, hogy jobban rögzüljön :):

* Hát csak annyi, hogy most már, ha kell, akár életem végéig is alkalmaznám a "kettős könyvelés"-t. És az emberek honnan fogják megtudni, hogy nem alkalmazom ezt máris? Hát egyszerű: sehonnan...

0 Tovább

Tű és cérna

Eredetileg azt akartam tegnap írni, hogy E betanított varrni, mert már elfelejtettem. Egy dolgot nem felejtettem el, hogy hogy mutogattam Anikónak a tűbefűzést annak idején. Lassan észrevettem, hogy a tűbefűzést lehet olyan szavakkal is magyarázni, amiknek szexuális mellékjelentésük van (sőt, szinte csak olyannal). I, egy időséebb gépészmérnök hölgy ült még a szobában, vagyis "foglalkoztató"-ban velünk szemben. Eleinte csak lesett nagyokat, ahogy szenvedtünk a tűvel, meg a cérnával, én dugtam a cérnát, ő tartotta a tűt. Aztán addig addig szerencsétlenkedtünk, míg már utána ő dugta a cérnát, és én tartottam a tűt. (Közben végig magyaráztam neki ártatlan képpel.) I egy idő múlva nem tudott a munkájára koncentrálni, mert annyira röhögött rajtunk. Persze én már akkor nyálaztam is a cérnát, sőt, felváltva nyálaztuk, de a cérna sehogy se akart belemenni a tűbe (persze néha én is tettem róla). Aztán dugtuk már mindenhogy, elölről-hátulról, vagy pl. ő volt felül, utána meg én... Magamban én is röhögtem, és tudtam, hogy I már nem is nagyon tud másra figyelni, még munka után sem maradt internetezni, ahogy szokott, hanem röhögve indult hazafelé, és azt mondogatta magában "nem vagyok józan", "most nem vagyok józan", ami állítólag egy alkoholista ismerősének a technikája valamire, amit én nem is igazán értek. Na, mindegy itt értettem meg igazán, hogy egy skizó elméjét általában csak egy másik skizó tudja manipulálni, egy szoc munkás, vagy egy pszichiáter erre soha nem lenne képes, illetve egész életében tanulmányoznia kellene az ilyen eseteket (amire általában 1 percet sem vesztegetnek a drága idejükből, bár szerintem kb mi tartjuk el/fent őket), mert úgy nagyjából fogalma lenne, hogy igazából mit is akar ő tulajdonképpen "kezelni", és mivel. Még van hasonló történetem, meg amúgy el is gondolkoztam, hogyan lehetne ezt bármilyen célra felhasználni, de ez már körülbelül egy sci-fi író (legyen mondjuk a neve L. Ron Hubbard) hatásköre, akit egészen véletlenül paranoid skizofréniával kezeltek a pszichiátrián, amitől annyira félt, hogy annyira még én sem félek tőle, és ebből az indíttatásból (meg egyéb más okai is voltak, pl. nem akart szavanként egy pennyért írni) még egy saját vallást is létrehozott, aminek a lényege 1 mondatban (körülbelüli idézet, bár szerintem nem tőle): "Az emberiség jelen formájában nem más, mint ufóktól rettegő, rengeteg tudatvesztéses amnéziában szenvedő ufo." (ld Xenu-sztori) Egyébként egy másik skizó simán felismeri az egyik skizó szisztémáját, és szerintem nagyjából ez a válasz arra is, hogy pszichiátriai kezelt miért is nem lehet szcientológus.

0 Tovább

"legalize"

A fű azért vicces, mert a hatása alatt látszólag nagyon gyorsan lehet asszociálni, és az ember úgy érzékeli, hogy ezáltal "gyorsabban gondolkodik", de szerintem ez nincs így, hanem 1 valami következik be "nagyon gyorsan", mégpedig a felejtés: egyszerűen nem emlékszünk, hogyan jutottunk el A-ból B-be. Egyszer az egyik tanár az átlagos adagjánál egy kicsit többet szívott, és hamar el is kalandozott az irodalomelmélet amúgy is ingoványos talajáról először arra, hogy a gyerekei + a télapó + valami (erre már nem annyira emlékszem), de aztán szinte észrevétlenül rátért az ő valóban zseniális megfigyelésére, hogy ti. A Szodoma 120 napjában az emberek valójában nem is szart esznek, hanem véres hurkát, azt mindenki csak HISZI, hogy az szar, mert ő ezt a részt behatóbban tanulmányozta, amit az emberek nem szoktak általában, majd levezetésképpen hablatyolt valamit a neurotikus és paranoid személyiségtípusukról mint egymás ellentétpárjáról (ettől az egyik csoporttársamnak az a súlyos tévképzete támadt, hogy ő igazából paranoid skizofrén, persze ez különösebben senkit nem érdekelt), meg arról, hogy úgy írt recencziót Esterházy Péter valamelyik művéről (asszem a Javított kiadásról), hogy el sem olvasta. Ezen az előadáson sok minden elhangzott, de én csak 1 valamit tanultam belőle igazán: rájöttem arra, hogy mi is annak a kifejeznésnek az etimológiája, hogy valaki "zöldeket beszél". "Zöld? Szuperzöld!". Aztán elkergettem egy muslicát, ami mindenáron az én számba akart berepülni.

Akartam még írni az alkoholnak is a gondolkodásra gyakorolt hatásáról, de ahhoz nem ittam eleget, mert már egy ideje napi 2%-on "égek", és így talán lassabban fogunk haladni (izé, lassan járj, tovább érsz), meg akartam még inni írni az úgynevezett józanságról is (ami alatt én a szermentes változatot értem, nem az antipszichókkal lebutított verziót), és hogy hogy élem meg, de mára talán elég ennyi is. A fű téma sincs még teljesen kimerítve. Egyszer a burán annyira unatkoztam, hogy elkezdtem provokálni a füveseket, nem tudom, ha olyan halál nyugodtak, miért ugranak állandóan a témára, biztos nem volt még meg a napi adag, he? :)

Ja, mégis a fűről egy félig-meddig urban legend történet, talán tanulságos:

Egyszer egy raszta a éppen a dzsangáról tartott előadást:

- A fű? Arra nem lehet rászokni, én 8 éve napi x g-t tolok belőle, ezzel kelek, ezzel fekszek... - alighogy ezt kimondta, enyhén gyanakodva nézett a kezében tartott jointra:

- BASSZA MEG!

0 Tovább

Az Abilify (és én)

Igazság szerint nem mindenki fosik be az Abilifytól. Egy nyugdíjas pszichiáternő, igen ő az :)(: - és valami azt súgja, hogy lesz még itt róla szó - szerint általában székrekedést szokott inkább okozni. Mind1, mind2 fel van sorolva a mellékhatások között. Nem is az a fontos, hogy miből veszed észre, hogy egy kicsit tele vagy már vele, hanem az, hogy előbb-utóbb a szervezet jelezni fogja valahogy, hogy súlyosan mérgezed magad. Ezt hívják mellékhatásnak, és valószínűleg nem azonnal fog jelentkezni, mert egy darabig bizonyos anyagokat még tolerálni bír (a szervezet).

Ha mondjuk túl sokat iszol túl sokszor, szintén állandó fosás lesz a vége, ha nem is olyan durván, mint esetemben az Abilifytól, mivel a máj kezdi nem győzni feldolgozni a túl sok alkoholt. Ez kimutatható az ún. májfunkció vizsgálattal, de ez bármi mástól is lehet, elsősorban természetesen bizonyos fajta gyógyszerek tudják még nagyon megdobni a májfunkciót. Ha a májfunkció magas, az orvosok legelőször is a rájuk jellemző jóindulat miatt alkoholizmusra fognak gyanakodni. Ha éppen nem bűzlesz a szesztől, ezt akár nyugodtan le is lehet tagadni. De ilyenkor már szokás elgondolkodni az élet értelmén, és azon, hogy legalább egy időre felhagyj a piálással. Vagy éppen a gyógyszereddel, ha nélkülözhető. A máj elvileg regenerálja magát, de ehhez még időben lépni kell, és segíteni a folyamatot azzal, hogy az ember csökkenti/leállítja a mérgezést.

A burán beszéltem valakivel, nevezzük most Rakétának, aki szerint az antipszichotikum segít ugyan az akut tünetek enyhítésében, de hosszú távú szedését semmi nem indokolja. (Az orvosi gyakorlat az, ha a beteg akadékoskodik, hogy újabb és újabb időpontokat tűznek ki az antipszichotikum csökkentésére/leállítására, de erre a legritkább esetben szokott sor kerülni.) Na, hát ez a Rakéta azt csinálta, hogy addig járkált a legkülönfélébb pszichiáterekhez, amíg sikerült kiderítenie, hogy a pszichózisát egy másik GYÓGYSZER váltotta ki, és 3 pszichiáter kivételével ezt néhányan belátták. Ő az a fajta, aki egészen alkoholellenes, de saját bevallása szerint 3 tucat gyógyszert próbáltak már ki rajta, amíg végül belátta, hogy a nyugtatók kivételével mind felesleges volt. Azt mondja, ha nem lenne Xanax, meg Rivotril, ő már nem élne. Viszont olvastam szintén a burán egy pszichiáterről, aki szerint a legjobb szorongásoldó az alkohol, sajnos 41 évesen távozott közülünk, "részben" emiatt az elmélete miatt. A pszichiáterek közt is megoszlik a vélemény a tevékenységük hasznáról/káráról, mert sokan közülük soha nem lennének hajlandóak bevenni azokat a szereket, amiket felírnak (néhányan viszont igen), de legalább jól keresnek vele.

Ezek után nézzük, hogy nálam egyáltalán segített-e valaha is valamit is az Abilify. Tudtommal azért tartják forradalmian új gyógyszernek, mert egyedüliként az antipszichotikumok közül nem "szedál", magyarul nem leszel tőle zombi. Úgy hallom, Amerikában ezt annyira nagyszerű dolognak tartják, hogy egymást érik az Abilify reklámok a tv-ben. Mivelhogy nem "szedál", ezért sokáig nem figyelhető meg a hatás, amit kifejt, ezt úgy mondják, hogy "nehezen áll be" a gyógyszer. Sőt, ez gyógyszer annyira nehezen áll be, hogy nekem kétségeim vannak, hogy nálam "beállt"-e valaha is... Elmondom, ezt mire alapozom. Mint már említettem (vagy nem), utoljára az előző munkahelyemről vitettek be (a szüleim, és nem a szociális gondozók) 2009 december 5-e körül. 2 hét szenvedés után az akkori kezelőorvosom hazaengedett, akit én magamban (viccből) csak Terminatornak neveztem. Persze az Abilify 2 hét alatt "nem állt be teljesen", úgyhogy otthon egy kicsit "furcsa" voltam, össze-vissza mászkáltam az utcán, örültem, hogy élek, az időérzékem még nem jött teljesen vissza, a szüleim meg feszt hívogattak, hogy hol vagyok már, mondtam valamit, hogy hol, de mire odaértek, már egészen máshol voltam. Az Abilify nem hogy nem szedál, hanem egy kicsit még "pörget" is, egyébként.

Hát, nem tudom, mondjam-e, de ha már így elkezdtem, anyám ekkor gondolt egyet, és bement a pszichiátriára, és felhívott telefonon, és hazudott egy akkorát, hogy csodálom, hogy nem szakadt rá az ég, vagy a mennyezet, vagy ami éppen felette volt. Ugyanis azt mondta, hogy vissza kéne menni a pszichiátriára, mert valamit elfelejtettem aláírni. Ez még aznap volt, hogy a Terminator hazaengedett. Természetesen rögtön indultam tökön-paszulyon keresztül, vagyis át a Sóstói erdőn át, ezen már ne múljon. Csakhogy amikor bementem a pszichiátriára, már nem a Terminator fogadott, hanem egyből az "intézményvezető igazgató", és nem aláírni kellett, hanem bezártak rögtön egy 2 ágyas szobába. Próbáltam a dolgok pozitív oldalát nézni, 2 ágyasban még sosem voltam, ráadásul egyedül, itt az alkalom egy kicsit olvasni, talán akkor vettem elő a Bhagavad-Gítát, talán valami mást, de nem sokra jutottam az olvasgatásban, mert beszúrtak egy Haloperidol Deaconatot, amitől 2-3 napig aludtam egyfolytában, amennyiben azt alvásnak lehet nevezni. Emlékszem az első kérdésem az volt, amikor magamhoz tértem, hogy este van-e, vagy reggel, de először inkább talán azt kellett volna megkérdezni, hogy milyen nap van egyáltalán. A Haloperidol Deaconat amúgy kb. annyit ér téveszmék ellen, mint halottnak a csók, szóval tovább kezdték erőltetni az Abilifyt, hátha beáll végre. Az Abilify nem állt be, de minket közben valamiért felköltöztettek a női osztályra, ettől először megijedtem, mert azt hittem hirtelen, hogy Villás Béla diktatúrát vezetett be, és ezért az öregeket helyből kivégzik, még azt is látni véltem, ahogy az ápolók törik el a nyakukat. Na, mindegy, a női osztályon lenyugodtam nagyjából, még némi hírnevet is szereztem magamnak, amikor Szilvesztert, aki a Hepatitis valamelyik vállfajában szenvedett, elneveztem mérgemben Csigának, mert állandóan folyatta a nyálát, és ezt 1-2 fiatalabb gyerek viccesnek találta. Mellesleg valószínűleg szarrá drogozta magát, de úgy, hogy másra nem is volt képes, csak cigizni, de azt egyfolytában. Beszélni nem tudott, de értette, amit mondanak neki, csak nem igazán érdekelte (mert általában azt mondták neki, hogy ne cigizzen annyit).

Karácsonyra talán hazaengedtek adaptációs szabadságra, Szilveszterre viszont már nem. Végül január 7.-e körül engedtek ki, úgy hogy még mindig hallucináltam, és hangokat hallottam. Apám egy kicsit akadékoskodott, hogy még mindig hallucinálok, de az "intézményvezető főorvos" keményen ránézett, és csak ennyit mondott neki: "Nem hallucinál." Ez általában hatni szokott az embereknél, apámnál is miért ne hatott volna, én még gyorsan hazudtam valami olyasmit, hogy "Ja, csak a régebbi hallucinációkon gondolkodok." Ezt sem magamtól hazudtam, hanem szinte a számba adta az "osztályvezető főorvos", és nekem meg már kurvára elegem volt ebből az egész cirkuszból. Mikor hazértem, egy darabig még hallottam a hangokat, és azt gondoltam, hogy nem baj, legfeljebb író-médium leszek. Azonnal blogot kezdtem írni, abilify.freeblog.hu, ez jelenleg már szünetel, lehet, hogy végleg. "Érzékeltem" a macska gondolatait is, egész pontosan ezt sugározta felém: "Kellett neked rongybicikli". A hangok segítettek a blogírásban, legalábbis az elején, de aztán a női hang (ilyenkor általában egy női és egy férfi hangot hallok felváltva), bejelentette, hogy ő nem is Anikó lelkének a hangja, ahogy én végig gondoltam, és nem szólt hozzám többet. A férfi hang még ennyit se szólt. Egyik nap egyszerűen magamra hagytak. Hát vagy "beállt "az Abilify (egyszer csak hirtelen, a semmiből), vagy egyszerűen átment rajtam a pszichózis, már nem tudom, melyik. Amit még tudok, az az, hogy a kórházban voltam a legbetegebb, előtte inkább téveszméim voltak, utána meg inkább a (kórházban felszedett) hangokat hallottam inkább még egy darabig.

Egyébként a pszichózis magától is elmúlik, ezt egy véletlenül olvasott könyvből tudom, és amit az író szerintem véletlenül írt le. Ez Berczeli A. Károly Előjáték című könyve, de ezt nekem megerősítette a pszichiáter-blogger Isolde is, ameddig még olyan blogot írtam, amilyet az emberek általában szoktak. De néhány betegnek ugyanaz a véleménye, hogy átmegy, valaki, ha évek múlva előjön a betegsége, bevesz néhány Leponexet, biztos, ami tuti. Sokmindent mondanak, azt is mondják, hogy a skizofrénia az esetek 1/3 részében úgy, ahogy jött, eltűnik, 1/3 részben nagyjából kordában tartható, 1/3 részében pedig nem javul még kezelésre sem. Bár ez az a betegség, ahol a legtöbb adat, spekuláció, statisztika látott már napvilágot, és hát szerintem ezek nem sokat segítenek annak, aki így, vagy úgy érintett lett a témában.

0 Tovább

Miért jó a pornó?

Megpróbálom elmagyarázni, miért jó mégis a pornó. A pornó azért jó, mert nem akar átverni: nagyjából az, ami. Nincsenek benne "jelentésrétegek", bár már próbáltak bele csempészni, még olyan is van, hogy pornómusical, de az egy nagy szar. Régebben nagyon kíváncsi lettem volna egy pornóforgatásra, egy olyan filmet megnéztem volna, ami erről szól, de mostanában már ez se nagyon érdekel: mi játszódik le a szereplők "lelkében". Régebben láttam egy ilyet, de csak egy pillanatra, mert ott volt valaki még, vagy nem emlékszem már, miért. "Aktus" után valami fickó elég szégyenlősen törölgette a farkát, amikor már nem vette a film kamerája, ebben volt valami érdekes, és egy kicsit meglepett. Hogy előtte nem szégyelli, utána meg már igen. Persze nem csak ez érdekelt, hanem, hogy miről dumálnak amúgy. Na, mindegy, lehet, hogy még mindig megnézném (a forgatást), de annyira már nem akarok mindennek utána járni (mint egyesek). Erre van a Sztori magazin, a híresebb embereknél meg a lexikon. Wikipédia. De ezeket a pornószínészeket sehol sem igazán kérdezgetik. Van 1-2 híres férfi színész, meg néhány csaj, akikből valamiért celeb lesz, na, ezekre jobban odafigyelnek az emberek, pl. Vad Kata alias Michelle Wild, aki, ha jól tudom, Nyíregyházára járt a művészetibe, és kb. velem egykorú, és keringenek pletykák, hogy már ott sem nagyon bírt magával, de engem meg pont ők nem érdekelnek. Az ilyen csoportos baszások meg azért jók, mert ott azért elejtenek 1-2 szót a gondolataikról is, és nem annyira megrendezett. Ez pl. elég megrendezett, a vörös hajú nő az üvegasztalon, és 4 fickóval csinálja. Csak azért mondom, hogy aki nem akar ilyet látni, ne nézze meg. Amúgy nemcsak azért. Néha jó az ilyesmiről beszélni. :) Gondolkodtam, hogy elmondjam-e a film közben támadt gondolataimat is, de egyelőre megtartom magamnak. Különben sem hiszem, hogy túl érdekes gondolatok. Mindegy, most azzal fejezem be, hogy a pornó amúgy eléggé átlagos emberek műfaja, mint a blog. Egyszer azt nyilatkozta néhány szopás után egy nő egy ilyen partin, hogy amúgy ő átlagos háziasszony. Hát én is eléggé átlagos vagyok. Legalábbis arra törekszem. Néha - bizonyos élethelyzetekben - még ez is lehet 1 cél... sajnos.

http://xhamster.com/movies/1639221/redhead_gangbang.html

0 Tovább

Kurva pornó

Már megszoktam, hogy ha 2-t villámlik, Sóstóhegyen rögtön áramszünet lesz, de ez a 1,5 nap egy kicsit sok volt. Na, tegnap, ha lett volna áram, nagyjából a következőt írtam volna:

Reggel fele azt álmodtam, hogy egy nyugdíjas pszichiáternővel szexeltem. A gusztustalan részletektől most mindenkit megkímélek, de ezt az álmot még egy ideig nem fogom elfelejteni. Hihetetlen részletességgel égett az agymba. Éreztem, hogy undorító, de azért csak csináltam. Aztán álmomban a pszichiáternő másnapra meg is halt. Na, nem "abba" halt bele, hanem csak úgy. Feldmár András szerint az az álom, amivel nem foglalkoznak, olyan mint egy fel nem bontott levél. De én ezt inkább nem kommentálnám. Talán annyi lehet az üzenete, hogy kevesebb pornó, és kevesebb pszichiátria kéne ide. A blog egy bizonyos pontján úgy is olyan, mint egy pornó-lerakat. Ez mondjuk nem jó, és nem rossz, de tény. A pszichiátria  pedig bizonyos fokig megkerülhetetlen, mert most is a pszichiátria területén dolgozok. Immár 2 hete, de ki tudja meddig. Én szeretek ott lenni (amikor nem vagyok bezárva). Szóval itt dolgozok:

http://holden30.blog.hu/2010/01/24/a_fanyuvo_ujra_nyiregyhazan

Azelőtt voltam itt utoljára, mikor ez a blogbejegyzés készült. Egész nap fűrészeltek. Az idegeimre ment. Írtam is egy hosszú levelet, amiben olyasmiről volt szó, hogy túl sokat iszok, meg pornófüggő vagyok, én ezt beismerem, csak ne vágják ki a fákat, és bedobtam a "Betegelégedettségi véleményládába". Persze ez a véleményláda csak dísznek van ott, senki nem nézi meg soha, hogy van-e benne valami. Ez az én szerencsém. Pár nap múlva kivettem a levelet, és összetéptem. Az egyik kollégám azt mondta, hogy azóta nem hatnak jól a gyógyszerei, hogy kivágták a fákat. Hát, nem is tudom. Igazából ő permanens pszichózisban él, még az ún. gyógyszerekkel is, és néha be kell mennie a kórházba. Azért én eléggé bírom.

Tegnap amúgy nem történt semmi különös, csak elmentünk egy cukrászdába. Én minyont ettem. De csak azért, mert minyonról eszembe jutott, hogy mikor a sörgyárba jártam dolgozni, egy minyonról simán dolgoztam 8 órát, még az utasellátós változatáról is, amiben tészta van tömör csoki helyett. Egyébként abban az időben a miskolci utasellátóban csupa olcsó és jó dolgok voltak (még a pián kívül is). Akkor még eléggé későn kelő fajta voltam, főleg a hajnalig tartó bulik miatt, de amúgy is. Én nem az a típus vagyok, aki másnaposan bírja az ágyban hencsergést, a monoton munkavégzés nagyon jót tesz a másnaposságra, a legmonotonabb munka a "sörnézés", senki nem bírta 4 óránál tovább, kivéve engem, én végig bírtam :). Annyiból áll, hogy figyelni kell, hogy jól címkézi-e fel a gép a sörösüveget, és közben annyi alkoholmentes Stellát lehet ott meginni, amennyit akarsz. Ha valami nem jó, kurva nagy ordítás, és futkosás, le kell kapkodni a söröket, de ilyen nagyon ritkán van.

És most jön a legérdekesebb rész: alkoholmentes sört annyit lehet inni, amennyit akarsz, de aki esetleg nem bírná ki a munkaidőt pia nélkül, arra is van módszer, csak egy kicsit bonyolult. Ilyen esetekre van néhány forgalomból kivont láda sör, jól elrejtve az üres ládák közé. A hozzáértők (állítólag) pontosan tudják, mikor és mennyi sört lehet meginni, hogy a munkaidő végére már ne mutassa ki a szonda. (Szerintem 4-5-nél semmiképpen sem többet, de mit tudom én.) Egyszer mi is találtunk egy ilyen piaraktárt az üresek között, és poénból mindenki megivott 1-1 üveggel, aztán élveztük a helyzetet, meg vihogtunk mindenen. A többit meg ilyen-olyan módszerekkel kiloptuk a táskánkban. Ha megtalálják, akkor ezért viszont azonnali kirúgás jár. A nagy ijedtségre legtöbben már hazafelé félig berúgtunk a vonaton. De többet ilyet nem csináltunk, hanem inkább bort vittünk a sörgyárba, kizárólag munkaidő utánra, elvileg az is tilos volt, de azt talán még ki lehet magyarázni. A vonat a műszak után elég sokára jött, és Bőcsön 8 után már nincs semmi. Pláne 10 után, amikor a mi műszakunk általában lejárt. Ennyit a minyonról, meg a sörgyárról. Szóval így esett, hogy megszerettem az ilyen gépies, monoton munkákat (ott kizárólag olyanok vannak, és nemcsak a "sörnézés"), és attól kezdve szívesebben képzeltem volna el így a jövőmet, de időközben rájöttem, hogy az ilyen helyekre nagyon nehéz bekerülni, mert komolyabb végzettség/érdeklődés híján nagyon sok ember van ilyen helyekre, és bár lehet, hogy én jobb munkaerő lennék, de sajnos nem hiszem, hogy ilyen helyeken alkalmaznának paranoid skizofrén diagosokat. A diagomat annak a pszichiáternőnek köszönhetem, aki az álmomban szerepelt, és eléggé kifogásolható módon már az első (kényszer)beszállításomkor rám baszta ezt a stigmát, és annyit törődött velem akkor, hogy legyintett rám, és azt mondta, hogy "ő már elég ilyet látott" (egy szót sem beszélt velem, csak a szüleimmel). A kiengedésem előtt tartott egy "családterápiát", ami abból állt, hogy a pszichiáternő meg a szüleim felváltva mocskoltak, hogy én mekkora egy alkoholista állat vagyok, aztán rátett a Haloperidolra, amit más helyeken kizárólag kisebbségiek és gyengeelméjűek kezelésére alkalmaznak, ezt egy nagykállói pszichiáter mondta. A Haloperidolnak olyan súlyos mellékhatásai vannak, hogy itt már az orvosok nem is árulnak zsákbamacskát, mert azonnal felírják mellé a Kemadrint is ezek "kivédésére". A Kemadrint eredetileg a Parkinson-kór ellen használják, lehetséges melléhatásai: "szájszárazság, bőrkiütés, homályos látás, székrekedés, vizelet-visszatartás, esetleg hányinger, hányás, ínygyulladás, szédülés, tájékozódási zavar, idegesség, nyugtalanság, hallucináció, emlékezetzavar és a szellemi működés károsodása".

És azt is tudom, hogy ezt a diagnózist egy másik pszichiáter sohasem fogja megváltoztatni, valamiféle rosszul értelmezett szakmai összetartásból. Még a skizoaffekektívért is el kéne mennem a világ végére, de én ezeket a papírokat mostanában már seggtörlőnek sem használnám.

Még van egy március 15.-ei történetem, de azt már szerintem csak jövő ilyenkor fogom elmesélni, mert kurva gáz. :(

0 Tovább

Hülyeség, de nem marhaság

Skizofrénia underground

blogavatar

Skizofrének. Mostanában leginkább egy növény jut az eszembe róluk, mégpedig ez: nebántsvirág. Különben meg kurva hamar bele lehet szokni az anyuci pici gyereke szerepébe, utána meg úgyis elhülyülsz, és vagy felvesznek az intézetbe, vagy a lágerbe, vagy megdöglesz az utcán, mert az, hogy ki fognak semmizni, legalábbis valószínű, főleg, ha gyámság alatt vagy. Aztán meg eltakarítanak, mint a szemetet.

Szerintem tweetelni menő

Feedek