Skizofrénia underground

Mármint a jelentkezésemet kommunikáció FLK-ra. Nem érzek semmit, csak egy kis megkönnyebbülést. Nincs kedvem már bizonyítani senkinek semmit, az egész mindössze arra volt jó, hogy ne dilizzek bele teljesen a varrásba, és legyen valami elfoglaltságom ezen kívül is, mert így az egész eléggé hervasztó. Csak azt akartam, hogy történjen már valami ezzel az állóvízzel, mielőtt teljesen megposhad. Mindent végiggondoltam, eléggé sokszor is, és mindenkinek jobb lesz így. Most már nem fogok annyira reményvesztetten indulni a napi varrásomba, mert tudom, hogy szeptembertől lesz végre valami emberhez méltó elfoglaltságom is. Már alig várom. Sokat szenvedtem ettől a "magyar-gondolattól", de rájöttem, hogy ide már nincs vissza, a realitás talaján mérlegelni kell a lehetőségeket, és még ez látszott a legjobbnak. Sokan egyébként azt képzelhetik rólam, hogy képtelen vagyok normálisan kommunikálni, aminek viszonylag ellent mond ez a blog is, szóval, ha van mondanivalóm, azt közlöm ilyen-olyan formában, még akkor is, ha esetleg senkit nem érdekel. Bár ez sem igaz, mivel a kommentekből ítélve eszébe jutok néha-néha valakiknek. Valójában mindig érdekelt ez a kommunikációs téma, az egyik suliban például irigykedtem is az újságíró szakosokra, hogy milyen jó dolgokat tanulnak. Valójában vonz a lehetőség is, hogy ne csak egy félig titkos blogon produkáljam magam, hanem hogy valamivel maradandóbb szövegeket is hozzak létre. Úgy gondolom, ennek jó terepe lenne ez a suli. Persze ettől még marad ez a blog is, mint amolyan elefántcsont-torony. Annyira hozzámnőtt már. :-)

Továbbtanulásomat (vagyis inkább ilyen irányú kudarcaimat) általában a mindenkori oktatáspolitika határozta meg, vagyis nagyban beleszólt, hogy nem lett belőlem semmi. A felsőoktatásban már annyi igazságtalanság és méltánytalanság ért, hogy akartam is erről írni egy hosszabb cikket valamelyik suli-lapba, bár sanszos, hogy nem közölték volna le. Az utolsó szöget a továbbtanulásom koporsójába a pszichiátria verte bele, a földet a Fidesz-kormány oktatáspolitikája (a felsőoktatás "szétverése"-ként is emlegetik) hányta rá. Speciálisan a magyar szakra úgy tűnik, egyre kevesebb az esélyem, mert 1. emelt szintűzni kéne hozzá, 2. a környéken egyáltalán nem is biztos, hogy indul levelezőn 3. újabban már bevezették az alkalmassági vizsgát is, úgy hallom, és nem tudom, hogy ez nem zár-e ki engem automatikusan a szakra alkalmas egyedek közül. Mérhetetlenül sok erőfeszítésbe kerülne, hogy egy olyan szakra kerüljek vissza, amit az emberek általában inkább szakpárban tanulnak, és így sincs sok esélyük a boldogulásra. Szóval arra az esélyem, hogy befutott, magyar nyelvvel, vagy irodalommal foglalkozó szakember váljon belőlem, a jelen körülmények között kb. annyi, mint egy spermiumnak. Különben is, mára már megváltozott az irodalommal szembeni hozzáállásom, elsősorban az internet hatására, és a közösségi oldalak nyújtotta "pótszerek" hatására. Mondhatnám, hogy sajnos, de irodalommal jobb híján foglalkoztam, még nem volt hozzáférhető a neten ennyi tartalom, valójában egészen átértékeltem az írott dolgokhoz való viszonyomat a blogok megjelenésével, a mondanivalónak már nem szükséges irodalmi forma ahhoz, hogy eljusson másokhoz is, szóval az én szemszögemből az egész kortárs irodalmi lét öncélú ripacskodássá vált. Lehet, hogy van még a mai ember számára mondanivalója az irodalomnak, de számomra már nincs, legalábbis most úgy érzem. Bár lehet, hogy az egész teóriát azért találtam ki, mivel a körülmények lehetetlenné tették az ezzel való foglalkozást, most is szívesen csinálnám, ha lehetne, ha nem lenne számomra szinte lehetetlen az adott körülmények között. Jelenleg számomra az fsz képzések nyitottak, amik egyes vélemények szerint a felsőoktatás zsákutcái, és hát szerintem is. Bölcsészként is találkoztam negatív sztereotípiákkal, lenézéssel, ilyesmivel, de az, hogy az oktatók milyen lenézéssel kezelték a web-programozó képzésben részt vevő hallgatókat, az mindent vitt. Az milyen, amikor a saját oktatója nézi semmibe a hallgatóját, és ennek nap mint nap hangot is ad? Holott a tantárgyi követelmények majdnem olyan durvák, mint a BsC-n, és a két évbe még bele kell, hogy férjen egy szakmai gyakorlat, és minimum elvárás szakdolgozatként például egy blogmotor megírása php-ben (de mindegy is milyen nyelven), mindeközben az oktatás színvonala a béka segge alatt van. Milyen fsz képzések elérhetőek akkor levelezőn? Szociális és ifúsági munka és a másik a kommunikáció. Sejthető, hogy a kettő közül melyik áll közelebb hozzám. A szoc munka kilőve, éppen elég nyomorulttal találkozom nap mint nap, és meg kell, hogy mondjam, hogy ez gyakran inkább visszatetszést és viszolygást kelt bennem, minthogy toleránsabb lennék a mások (szellemi, vagy bármi egyéb) nyomorával. Bár a szakkörben nagyjából rendezettek az emberek körülményei, és mindenki többé-kevésbé az ép eszénél van, mégha ez kevés is. Marad a komm fsz. Talán van valami köze a bölcsész dolgokhoz, talán nincs. Mindegy, ennyire van most lehetőségem. Lehet, hogy faszság, meg semmi értelme, mint amúgy általában az fsz kpzéseknek, de lehet, hogy meg kéne próbálni. Különben olyan nagyon más választásom nincs, ha tanulni akarok itt valamit...

...szilveszter tájékán... Úgy látszik, az évben ez az egyetlen pihenőnapom, jövőre kezdődik az 5 órás robot, ma végre sikerült idegileg is megpihennem, köszönhetően annak, hogy egy fél napot majdnem sikerült egyedül töltenem, és Anikó sem hív félóránként. Holnap kezdődik az úgynevezett buli, és valószínűleg nem fogok tudni ide írni. Eszembe jutott, hogy szerencsére ma már elfogadott dolog, hogy valaki magában beszél az interneten (blogolásnak hívják), így most megpróbálom szavakba önteni az év vége kapcsán bennem kavargó gondolatokat. Nem lesz kifejezetten se előre-, se visszatekintés, az időközben bennem lezajló változásokról szeretnék írni. Először is kezdeném egy mellékes témával, az alkohollal. Mindig azt mondogattam magamban, hogy egy idő után majd nem fogok inni, olyan harmincvalahány éves koromtól. Úgy látszik, ez az idő most jött el. Nem előzte meg semmilyen fogadkozás, nem okozott semmiféle nehézséget, egyszerűen nem érzem annyira jól magam az italtól, hogy megérje. Hacsak tehetem, elkerülöm, de ez nem azt jelenti, hogy társaságban nem innék meg 1-2 pohár, vagy üveg sört, de nincsen már rá semmilyen késztetésem, hogy igyak. Sőt, maga a téma sem érdekel. Időközben valami megváltozott bennem. (Ha nem lennék tőle kivétel nélkül mindig szarul, valószínűleg innék.) Nincs mese, ebből kiöregedtem. Dohányzás, kávézás: Ezek még mindig mennek. Elgondolkodtam azon, hogy itt az ideje tovább csökkenteni az ezekre szánt pénzt is, mégpedig úgy, hogy még a dohányt is feketén fogom beszerezni, valamelyik munkatársamtól esetleg, vagy megkérem őket, hogy segítsenek benne, ennél többet nem tehetek jelenleg. Ennél már nincs lejjebb. Viszont páran csinálják a mtársaim közül (is), ez jelentős megtakarítás lenne. Akkor ott van még a kávé, ezt tényleg vedelem, majdnem annyit költök rá, mint cigire. Ebben az ügyben is max. annyit tudok tenni, hogy ráállok a mhelyemen kapható 30 Ft-os 3 az 1-benre. Szerencsére a mhelyem nemcsak pénzt ad, hanem el is tud(na) látni ezekkel az olcsó élvezeti cuccokkal. Na, jó, tovább, lapozzunk. Anikó-ügy, telefon-ügy: égő, vagy sem, Anikót be kéne fizetni korlátlan beszélgetésre, havi 10e-ért, mert telefon-mániás, és jóval többet telefonál el havonta, mint 10e Ft. Nem beszélve arról, hogy az én telefonomat egyáltalán nem kéne feltölteni, nem kéne visszahívogatni, és nem kéne pár naponta bejárkálni feltöltögetni a telefonját, mindig számellenőrzés, és egyéb macera. Ez amúgy nevetséges, de nem lehet másképpen megoldani. Mondjuk a szülei is beszállhatnának egy pár ezressel. Vagy esetleg van 6000 Ft-ért hálózaton belüli korlátlan beszélgetés + hálózaton kívül 180 díjmentes perc. Ennyit az ablakon is is kibaszok. Erről meg csak ennyit. A legvégére hagytam a suli kérdését: mivel a 2. Orbán kormány szinte ellehetetlenítette, hogy magyarra menjek, mármint levelezőn, nem is szinte, hanem konkrétan, most már hajlok arra, hogy megelégedjek valami bölcsész jellegű fsz képzéssel. Itt, ha jól tudom, nincs emelt szintű érettségi-felvételi, és ha szerencsém van, a környéken is van ilyen. Erre egyéb indokaim is vannak, talán majd egyszer kifejtem bővebben. Most legyen elég annyi, hogy nem vagyok hasraesve attól, ami kortárs címszó alatt megy, attól meg, hogy klasszikus szövegeket tanulmányozzak, rohamosan megy elfele a kedvem. Erre egyszer lett volna lehetőség, úgy látszik, soha vissza nem térő alkalom volt. Talán kezdem belátni, hogy ebből is kiöregedtem (legalábbis a kormány szerint biztosan). Minek újra tanulni az abc-t, minek újból feltalálni a kereket, vagy a spanyol viaszt? Valójában ragadt már rám annyi nyelvi kompetencia, hogy ne kelljen már ilyesmivel szarakodni. Akkor ennyi lenne. JA, BÚÉK!

Ahogy látom, sokakat megihletett a december, amúgy engem is. Persze az emberek basztak az októberre, de még a novemberre is, a de a december, az már valami. Bekucorodni valahova, meg szürcsölgetni valamit, szerintem amúgy a legnagyobb lúzerség a világon, de sokan még a legszarabb dolgokra is romantikával tudnak gondolni. Én is jobb híján olvasgatom Michel Foucault könyvét, A bolondság történetét, ami a fülszöveg szerint a pszichiátria kezdetét jelenti (ezt a baromságot!), de csak egy fejezetig jutottam, amiben arról értekezik, hogy a bolondokat hajóra rakták a középkorban, meg különböző festményeket emleget, különösen Hieronymus Boscht, meg leprakórházakat. Szóval kicsit utánanéztem ennek a Foucaultnak, filozófus volt, meg egy kicsit pszichológus is, meg felváltva tanította a kettőt. De szabadidejében leginkább egy nyitott párkapcsolatban élő homoszexuális volt, a San Francisco-i szado-mazo szubkultúra oszlopos tagja. Ráadásul AIDS-ben is halt meg. "Így köll ezt csinálni." Nekem is találni kéne valami hobbit, ami így feltölt, hogy jobban tudjak a magyarra koncentrálni. Van egy csomóféle szexuális perverzió, esetleg valamelyiket kipróbálhatnám. Még a december folyamán be kéne szerezni a tankönyveket, de különben még az is lehet, hogy itthon megtalálom őket, mert a mai napig a Mohácsy-féle tankönyv a mérvadó, azt mondják, hogy nálunk az irodalomtanítás 30-60 év lemaradásban van. Nem tudom, mit akarok a magyar szaktól, nem alkotok sem költői, sem prózai műveket, és nem is tervezem. A blogírást egyre inkább nem nézem semmibe, mostanában nem születnek jó énblogok, nem is divat már, talán a politikával érhetnék el némi sikert, de eléggé apolitikus vagyok. Viszont most olvastam valahol, hogy az országon uralkodó 2/3-os koleszos társaság még azokat is politizálásra készteti, akiket úgy alapból nem érdekel. Számlájukra írható asszem a felsőoktatás szétverése, különös tekintettel a bölcsész karokra, gondolom abból a megfontolásból, hogy ők már úgyse mennek vissza a koleszba. Különben sem tudom, mitől fiatalok, röhejes már ez a név is a középkorból is már lassan kiöregedő, őszülő fasisztákra alkalmazva. És  még tőlem akarják elvenni a szavazati jogot, amikor egy egész ország, de legalábbis a 2/3 szellemi kiskorúságban szenved.

Kedvenc kollégám egyik nap előadást tartott a "juggá"-ról, ami állatbőrből készül, és amibe szerinte az emberek régen laktak. Hiába mondták neki, hogy az "jurta", ő csak tovább mondta, "jugga!", "jugga!". Megnéztem az interneten is, a Google nem adott ki értelmes magyar nyelvű találatot. A rádióban ma szó volt arról is, hogy a diákhitel fizetését szüneteltetni lehet annak, aki rokkantnyugdíjas, és ma végre eljutott a tudatomig, hogy hiszen akkor nekem is több pénzem lesz. Persze valaki már megint belepofázott a rádióba, hogy "felveszik a diákhitelt, és nem fizetik ki, mert elmennek külföldre", vagy valami hasonló magasröptű okosságot, de a lényeget hallottam, és az az, hogy így több marad majd nekem, valahogy érvényesíteni is fogom ezt a dolgot, mivel a nyugdíjamat ég mindig nem én veszem fel. Meg is írom a kérvényt minél hamarabb. Még mindig nem lehet tudni biztosra, hogy jövőre dolgozunk-e, de én már nagyon számítok az öt órás munkára és a plusz pénzre. Most már biztosnak tűnik, hogy Anikóra is jut, meg a sulira is fogok tudni gyűjteni valamennyit. Csak úgy poénból kiszámoltam, ha 2 hónapig nem járnánk véletlenül, már önmagában meglenne a tandíj, de gondolom, ilyet nem lehet csinálni. :-)

Két segítő van a melóban, mind a kettő magyaros. Az egyik úgy magyaros, hogy inkább töris, a másik úgy magyaros, hogy inkább oroszos. Egyik sem kezd már a 4 év főiskolájával semmit, mert SKIZOFRÉNEK, és a skizofrének nem mehetnek gyerekek közelébe sem. Viszont megvan arról is a papírjuk, hogy fogyatékosak, diplomás értelmi fogyatékosról még nem sokan hallottak ugyan, nálunk van mindjárt kettő is. Miért akarok mindenáron magyarra menni, ha semmi értelme? Valaki azt írta kommentben, hogy "A pszichiáterek tudják a szakmájukat." Hát én is tudom a szakmámat. Magyar szakos. Magyar szakos micsoda? Nem tanár, akkor? Valami. Egyébként meg nem értem azt, hogy skizofrének hogyhogy lehetnek pszichiáterek, tanítani viszont nem taníthatnak? Azért, mert senki nem akar pszichiáternek menni, de Nyíregyházára semmiképpen, nálunk az ambuláns ellátóban 2 db 70 és a halál közti pszichiáter "teljesít szolgálatot", az egyik alszik rendelési időben, a másik már egyáltalán nem tud odafigyelni. Aztán mint kiderült, ahhoz egyáltalán nem is kell tudni magyarul, hogy valaki pszichiáter lehessen. Van itt bolgár, meg ukrán pszichiáter, dél-koreai pszichológus, meg is látszik, hogy egyik sem rokonnyelv, nem is fognak megtanulni magyarul holtuk napjáig sem. Akkor hogy kezelik a betegeket? Nos, nem kell ahhoz magyarul érteni, hogy találomra írkáljunk fel nekik mindent össze-vissza, aztán meg a fejünket csóválva szidjuk a magyar mentalitást. De kanyarodjunk vissza oda, hogy miért akarom én pénzt, időt és energiát nem kímélve mégis elvégezni a magyart? Hogy én legyek a harmadik magyaros, akit nem engednek tanítani? Igen, ugyanis én ehhez értek, semmi máshoz. Nem fogom kényszerűségből kitanulni a cipőfelsőrész-készítőséget, csak mert a pszichiátria volt szíves tönkre kúrni a nem megfelelő terápiával és gyógyszerekkel azt, ami vagyok. Ami igazán én vagyok. Lényegében megszüntettek annak lenni, ami vagyok, és most nagy kegyesen megengedik, hogy 4 órában varrjak, de már ez sem biztos, mert a nyugdíjam is veszélyben van, meg a munkám is. Lehet, hogy még kényszerűségből elmegyek valami olyan szakmára is, ami abszolút nem érdekel, de hadd csináljam már meg előbb azt, amit én szeretnék, és amihez állítólag tehetségem van (egy kicsi). Sajnos magyar szakos skizofrének nem taníthatnak, és sajnos magyar szakra nem lehet úgy elmenni, hogy nem tudunk magyarul (ellentétben a pszichiátriával), egyetlen esélyem, hogy összekaparok még ott annyi tudást, hogy tudjak profi módon magyarral foglalkozni, de ha ez mégsem jönne össze, akkor legalább elmondhassam magamról, hogy "én vagyok az, aki megtehetném, hogy ezzel foglalkozok, de helyette le se szarom". És akkor elmegyek cipőfelsőrész-készítőnek, vagy központifűtés-szerelőnek, mit bánom én.

Ja, igen, és azt még el is felejtettem témába tenni, hogy a jelenleg nemzetieskedő, fasisztoid kormány úgy elsorvasztotta a bölcsész képzést, azon belül is a magyar szakot, hogy 500 km-t kell mennem, hogy a magyar iránti “beteges” vágyaimat ki tudjam élni. De szerintem még erről is lesz szó bővebben, meg volt is már valahol… Ráadásul az emelt szintű érettségi bevezetésével a bölcsész szakokra akkora felesleges tortúráknak teszi ki az embert, hogy eszébe se jusson ilyen irányban tovább képeznie magát, hanem helyette - valahol olvastam - olyan szélsőjobbos produkciókat támogatnak kultúra címszó alatt, állami pénzből, mint a Kárpátia, szóval az eszményük inkább a dilettáns, szélsőjobbos mondanivaló. Gondolom mint többségében jogászoknak, akik hagyományosan szarba se nézik a bölcsészetet, hanem azt gondolják, hogy a középiskolás tudásanyag elég kell, hogy legyen mindenkinek arra, hogy a Kárpátia eszmei mondanivalóját fel bírja fogni agyilag, vagy legalábbis tudjanak rá "csapásolni".

Anikó nem jelentkezett azóta sem, ilyet még nem csinált, de biztos nincs már pénz a telefonján se, én meg az elmúlt 2 nap alapján azt mondom, hogy össze se lehet hasonlítani azt, ha egyedül vagyok, mintha minden nap esernyőtartónak, szatyorhordozónak, és fejőstehénnek használnak. Nincs olyan nap, hogy ne veszekedne valamiért, én meg ráhagyom. Pontosabban veszekedett, most már jogos a múlt idő. Remélem, neki is nyugisabb így az élete, nem akarok neki rosszat. Hátha talál magának egy másik bolondot. Minden igyekezetem ellenére nem tudtam kimozdítani abból az állapotból, amiben van, mindegy is, mi az, ő se tudja, de a szellemi erőforrásai nem is elégségesek hozzá, hogy felfogja a saját helyzetét. Mostantól vigyázzanak rá a központban, ami csak egy buszmegállóra van az egyesülettől, de én be nem teszem többé oda a lábamat. Nem, mintha  annyira utálnám, de tudom, hogy kezdődne elölről a lejmolás, és ebben az új helyzetben már kifejezetten sajnálom a pénzt mindenre, így rá is. Mintha valami köd lebbent volna fel a szemeim elől, olyan ez, mintha valaki hirtelen kijózanodik egy hosszabb (esetünkben 4 éves) részegség után. Miért csináltam ezt az egészet? Nem akartam egyedül lenni. Senki se akar. Pláne egy ilyen helyzetben, amikor kevés az ismerős. Meg egy ideig imponált nekem, hogy van olyan menő csaj, akivel el lehet menni piálni is akár, de a végén már kisajátított, sőt, inkább már csak ő piált. Hát mostantól akkor már nem fog egyikőnk se. Ezzel megnyílt az út afelé, hogy összegyűjtsem a lóvét a tandíjamra, magyarra. Kisebb gond, hogy csak Pécsen indul ilyen egyedül az országban, viszont a jó hír, hogy 240 volt a ponthatár, és akkor is felvesznek, ha én jelentkezek egyedül. Még a rossz hír, hogy egy fél napig tart odajutni. Meg még egy jó hír, hogy a munkahelyi ellenőrzésen mindent rendben találtak, nincs akadálya egy újabb pályázatnak, ami most már 3 évre szól, szóval valószínűleg meg is lesz végig a BA diplomáig az anyagi fedezet, aztán szevasztok, parasztok, az MA-t már akárhol megcsinálom. De még az utolsó rossz hír, hogy nem tudom, mihez fogok vele kezdeni, max elmegyek irodalomtörténésznek, csak lehet, hogy ezt korábban kellet volna kezdeni, meg még az is van, hogy irodalomtörténet írásból nem sok cigit fogok venni magamnak. Kortárs költő egészen biztos, hogy nem leszek, de prózaíró sem. Blogger vok. :-) Edita Siposová (ábrázolva van a nagy fej, a poncho, amiket újabban hord, a csuri, meg az egész cipő, kissé segges, de csak mértékkel):