A kommunikáció szak nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert ahol dolgoztam, az ÉRDEKVÉDELMI szervezetnél nem tartottak igényt érdekvédelemre, úgyhogy miután megkaptam a diplomámat, aminek "szívből örültek" (Facebookon), két nap múlva már kint is találtam magam lényegében az egyesületből, a munkahelyről, ahol 9 évig dolgoztam. Azt az utálatot sem érdemes leírni, amit a kollégáim többsége mutatott, miután megszereztem a papírt. Én naiv, azt hittem örülni fognak, ezzel szemben inkább kirúgtak.

De miért is örülnének, ha valaki emberfeletti munkát beletéve, semmi segítséget nem kapva, sőt, inkább hátszéllel elvégez egy egyetemi (na, jó, főiskolai) szakot. Ameddig tanultam, 0, azaz nulla forint szerepelt a bérjegyzékemben, mert a jelenlegi vezetés nem volt hajlandó 1 Ft-tal sem hozzájárulni a tanulmányaimhoz, hanem azt mondták (hazudták), hogy az alatt az idő alatt "beteg voltam", így másnak tudták adni a munkakörömet.

Innen az utam egy általam csak "papírgyárnak" hívott nyomdába vezetett, még rosszabb munkakörülmények közé. Ezt a munkahelyet egészen pontosan 2 hétig bírtam, amíg be nem vezettek bizonyos szigorításokat, ami az amúgy is áldatlan állapotokat tovább rontotta. Ennek ellenére maradni kellett volna, kitartani, mert így még szarabb, elfogadtam egy "értékesítői" ajánlatot, ahol elvileg a melóhely által gyártott cuccokat kell értékesíteni, vagy ha rámegyek a minimumra, havi 10000 Ft befektetésével 55 ezret kereshetek meg. Nem rossz, ha úgy vesszük, hogy a nyomdában "norma" volt, amit nem tudtam hozni, szóval úgysem kerestem volna ennél lényegesen többet.

Lényegében munka nélkül maradtam (a havi 1, 10 perces megjelenés csak névleg munka, és így eljutottunk ahhoz, amit Csíkszentmihályi Mihály a munka paradoxonának, vagy valami hasonlónak nevez, az emberek nem szeretnek általában munkába járni, de jobban járnak, ha mégis járnak, mert jobbat tesz a munka, mint a tétlenség. Én pedig, mostanában jól legyógyszerezve, semmilyen hasznos vagy kreatív dolgot nem tudtam kitalálni, csak a cigizést.

Ettől aztán kezdődő asztmám, és folytatólagos tüdőgyulladásom lett, úgyhogy a cigivel is végleg szakítottam. Viszont egy pozitív dologról tudok beszámolni: Július elején eljutok Harangozó Judithoz az Ébredések Alapítványhoz, akit én eléggé tisztelek, az eddig elért eredményeiért. Remélem, kitalálunk valamit, ami építőleg hat rám, nem tartom magam épp' hülyének, csak megrendült a bizalmam saját magamban, mióta kirúgtak a saját magam által elképzelt ideális munkakörből, és azóta sem találtam helyette mást. Talán gyakrabban fogok Pestre látogatni, talán ott is szerzek munkát, ezek a legtitkosabb vágyaim.

Pesten különben is sokkal jobban érzem magam, Nyíregyházán, pont néztem, busszal bejárom egy nap alatt, még a külterületket is, mást nem tudok mondani, mint Pataky Attila "Igen, elhagyom a várost. Elhagyom, ha nem fogad magába." Amúgy mostanában olvastam róla egy interjút, ufó-észlelésekben még mindig ő vezet velem szemben, pedig nincs is diagnosztizálva. Egyébként is, művészeknél nem olyan nagy gond, ha van egy kis beütése, bloggerként, és néha 1-2 játék írójaként annál inkább. Említettem, hogy nemsokára megjelenik a Halál a pszichiátrián 4 végleges verziója? Alcíme a: Menekülés a pszichiátriáról (SZTK). Vagy Psychterminator (Project Artemis). Érdekessége, hogy platformer lesz, mert nem tudtam már annyi hülyeséget kitalálni szövegben, ami egy kalandjátékhoz kell, különben is, kész, kifújt a mondanivalóm a témáról.

Majd még jelentkezem, hamarosan, remélhetőleg, letöltési linkkel.

Akik az eddigi játékaimra kíváncsiak, tessék: roboman.itch.io.

U.i.: Amúgy érdekes átélni, hogy a skizofrének 20-25 évvel hamarabb halnak, 30 év dohányzás is lehet rátesz 25 évet, így már kb. 95 évesnek számítok, néha úgy is érzem magam, és nem érzem, hogy valami tennivalóm lenne még az életben. Az átlagos, nyugdíjasoknak való elfoglaltságok nem kötnek le (egyelőre), úgyhogy marad a szenvedés, csavargás, a gyógyszereimet csökkentették pár napja valamennyire, mert a vérképemen már markáns változást okozott a nagy dózisú gyógyszerbevitel, ami nemcsak az életminőségemet tette tönkre, hanem egy kicsit a sír felé is navigált már. Próbáltam amúgy fesztelen, csevegő hangnemben megírni ezt a bejegyzést, de kurvára nehéz, amikor itt fáj, ott fáj, a 2 évtizedes gyógyszerezés megtette a hatását, szóval úgy érzem, az a 20-25 év már le is van vonva az életidőmből...