„A másik következtetés az, hogy nem létezik szkizofrénia. Ez a következtetés annyira kellemetlen – folyományai annyira pusztítóak – hogy a szaktekintélyek még a lehetőség szintjén sem ismerhetik el. Ma nem volna szkizofrénia, nem létezne orvosi, pszichiátriai közegészségügy sem, terápiás szempontból semmi sem igazolná a „szkizofrénnek” nevezett betegek őrizetbe vételét, bezárását és akaratuk ellenére történő gyógyszeres kezelését. Nem létezne polgári felügyelet alá helyezés, őrület elleni védelem. S akkor hová jutnánk?” – Thomas S. Szász: Az elmebetegség mítosza
A kép forrása: pxhere.com/Mohamed Hassan
1. Miért betegség az elmebetegség? “Csak.” Mert az orvos azt mondja.
Na, igen. Miért állítja orvosok egy csoportja, illetve betegek egy csoportja, hogy nem létezik elmebetegség? Magam is megfigyeltem, hogy bizonyos elmebetegek, közvetlenül egy pszichotikus epizód után elkezdik átértékelni a pszichotikus shubban (vagy amit annak neveznek) átélt élményeiket, és sajátos kis értelmezéseikkel gyakran jutnak arra a következtetésre, hogy ők nem betegek, és elkezdik megmagyarázni a shubban átélt tapasztalatokat. A nagyon okos külső szemlélő ezt elintézi annyival, hogy „Persze, hiszen elmebetegek, és éppen ez a betegségük lényege, hogy nincs betegségbelátásuk, stb.” Van-e a skizofrénián kívül olyan betegség, aminek az az egyik LÉNYEGE, hogy a betegnek az a TÉVESZMÉJE (delusion), hogy ő nem beteg? Nincs. Ez a szerencse, mert akkor elkülöníthetjük a skizofréniát bármilyen más betegségtől, amikor ítéletet kell mondanunk róla, hogy betegség-e vagy sem. Jó, néhány beteg azt mondja, hogy nem beteg. A pszichiáterek azt mondják, hogy nem mondhatja egy beteg azt, hogy nem beteg, hiszen ők kimondták rá, hogy beteg. Ez, mondjuk kb. óvodás szint, de mindegy. Miért kell ovis szintre lesüllyedni, hogy betegnek mondjanak minket? Vajon azok az orvosok is betegek, akik azt állítják, hogy az elmebetegek valójában nem betegek? Igen, könnyen megkaphatják…
2. Miért az az egyetlen “joguk” az a betegeknek, hogy ne készülhessen róluk dokumentum?
Azért, mert – mint a Szász idézetből is kiderül – ha nem kezelnének minket úgy, mint az állatokat, megkérdőjeleződne az EGÉSZ pszichiátria legitimitása vagy jogosultsága, és ez kihúzná a talajt mind a pszichiáterek, mind a gyógyszeripar alól. Nem állunk messze ettől. Elismerem, nem lehet könnyű úgy lefeküdni és úgy felkelni pszichiáteréknél, hogy tudják, higy amit csinálnak, pusztán ráolvasás, amit csinálnak, kuruzslás, és ha egyszer rájön valaki arra, hogy egy pszichotikus epizód MINDENKÉPPEN végigmegy az emberen, és semmilyen ráhatása nincsen a gyógyszereknek erre a folyamatra, akkor nekik igencsak kellemetlen lesz. A pszichiátria igazából egy bűvésztrükk, amiről eljött az idő, azt gondolom, hogy lerántsuk a leplet. Először is: miért kell kórházban kezelni az illetőket és ezzel párhuzamosan gyógyszerezni? Teljesen zárt intézményekben, ahol sem fényképezni, sem filmet készíteni nem szabad, valamiféle kitekert logika szerint betegjogokra hivatkozva? Egy betegnek semmihez sincs joga, csak ahhoz az egyhez, hogy ne fényképezhessék le? Ugyan már. Ma már másodszor vagyunk óvodás esti meséknek a tanúi. A szkizofrénia ilyen körmönfont betegség, vagy csak az emberi találékonyság és szorgalom az, amikor butasággal párosul?
3. Mi történik a zárt ajtók mögött, és mi indokolja, hogy ilyen titkos legyen? Tulajdonképpen nem sokminden. “Vigyázat, csalok”!
Elmondom, miért nem szabad megörökíteni, regisztrálni, fényképezni SEMMIT a pszichiátrián, és miért volt minden pszichiáter a plafonon attól, amikor elkezdtem blogot vezetni, és rögzíteni benne mindent, ami a betegséggel kapcsolatos. Megsúgom, miért voltak megijedezve: Azért, mert tudták, hogy előbb-utóbb rájövök, hogy nincs összefüggés a kórházi tartózkodás, a gyógyszerezés és a skizofrén epizódok kiújulása és eltűnése, elhalványulása között, hanem csak azt a látszatot próbálják kelteni, hogy ilyen összefüggések fennállnak. Mert mit látunk? Bemegy az ember a kórházba, ha „rosszul van”, ott csinálnak, amit csinálnak, és távozik „gyógyultan”. Csakhogy nem távozik gyógyultan, hanem még hallucinál akkor is, amikor kijön a kórházból, a gyógyulás a társadalomba való visszaintegrálódás eredményeképpen jelentkezik, nem pedig az úgynevezett gyógyszerek hatására. Persze, mondhatják, hogy mindez agyrém, hogy ez csak egy elmebeteg téveszméje, de legbelül mindannyian tudják, hogy igaz. A kórházban, a gyógyszerek hatására történő “remisszió” a 3. esti mese, amit a mai eszmefuttatásunk során hallunk.
Állítás: A pszichotikus epizód spontán javul gyógyszer nélkül, de ez hetekbe, hónapokba telik – de amúgy gyógyszerrel is ugyanez a helyzet
Thomasz Szász Semmelweis Ignácot hozta fel példának, aki a gyermekágyi láz felszámolásáért tett sokat a szülőszobákon, és akit ezért a kora orvostársadalma meghurcolt, mert nem fogadta el, hogy az egészségügy a felelős a kialakult helyzetért. Én Thomas Szászt hozom fel példának, aki azt állította, hogy nem létezik szkizofrénia, és ezért a kora orvostársadalma gyakran keresztbe tett neki, mert nem fogadta el, hogy az egészségügy tévúton jár a mentális betegségek gyógyszeres terápiájával. Engem viszont már nem fog senki felhozni példának, mivel csak egy elmebeteg vagyok… Ha meg is szereztem az kommunikációs-újságírói BA diplomámat időközben "elmebetegen", azaz "skizofrénen", más eredménye nem lett, minthogy az írásaim miatt másodszor is gyámság alá tettek. Ja, pluszban még kirúgtak az érdekvédelmi egyesületi állásomból is, de ez már nem ide tartozik…
Konklúzió : Most akkor van szkizofrénia vagy nincs?
Én nem azt állítom, hogy nincs szkizofrénia, ha már sikerült így elnevezniük, és ennyi sok mocskot rápakolni a fogalomra, akkor legyen szkizofrénia. Én azt állítom, hogy a pszichiátria csak bűvészkedik az orvosi szerek kipróbálásával, itt a kulcs a betegek zárt intézményben való tartása, addig, amíg jobban nem lesz, teljesen hasraütésszerű gyógyszerezéssel. „Ú, a főorvos úr/főorvosnő eltalálta a gyógyszeremet.” „Tudod, mit, az eszed tokját találta el, a szkizofrénia, pontosabban a pszichotikus epizód spontán múlik el, és kész.” Ha a konkrét véleményemet kérdezné valaki mégis, szerintem pszichotikus epizód van, a skizofréniát az emberi leleményesség fűzte össze néhány pszichotikus epizódból egy büntetődiagnózissá.
A gyógyszer elhagyásakor történt látszólagos “visszaesés” vagy “relapszus” pedig egyszerű illúzió, a gyógyszerelhagyás újra “felborítja az agy kémiáját”, ami azt a látszatot kelti, hogy a “betegnek” szüksége van a “gyógyszerre”. Azóta például a Mad in America című felületen számtalanszor be lett mutatva, hogy a gyógyszer kis adagokkal csökkentve igenis elhagyható, az antidepresszáns és az antipszichotikum hosszútávon a „cause more harm than good” kifejezéssel lett lerendezve, ami magyarul úgy szól: „többet árt, mint használ”. Akkor miért nem a gyógyszermentes kezeléseket részesítik előnyben? Mert ott nincs „termék” (gyógyszer), amit eladhatnának (eszetlen áron), és így a gyógyszeripar sem profitál (az orvosok által valamikor kiszelektált, feleslegesnek ítélt emberek szenvedése és halála árán).
Ennyi, és nem több. A véleményem röviden annyi, hogy:
Teljesen, tökre, totálisan felesleges a kémiai lobotómia (a gyógyszerezés).
A kommunikáció szak nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert ahol dolgoztam, az ÉRDEKVÉDELMI szervezetnél nem tartottak igényt érdekvédelemre, úgyhogy miután megkaptam a diplomámat, aminek "szívből örültek" (Facebookon), két nap múlva már kint is találtam magam lényegében az egyesületből, a munkahelyről, ahol 9 évig dolgoztam. Azt az utálatot sem érdemes leírni, amit a kollégáim többsége mutatott, miután megszereztem a papírt. Én naiv, azt hittem örülni fognak, ezzel szemben inkább kirúgtak.