Skizofrénia underground

Igazság szerint jobb, mint otthon, ha a kórszobában vagy, a fejed tetejére is állhatsz, akkor sem szólnak rád. Szólnak, ha reggeli van, vagy ebéd, vagy vacaora, szóval ezzel se kell bajlódni. 1 mg rivót kapok, kettőtől már tántorogtam, szóval levették 1-re. Ami a szívfájdalmam, hogy nincs bent számítógép, megcsináltam volna a Halál a pszichiátriánt PC-re, hogy ide is kitehessem, meg lefordítottam volna1-2 interactive fictiont.

Amúgy most nem túl jó a társaság összetétele, nincsenek fiatalok, nem lehet úg bandázni sem. Az olvasnivalóm elfogyott, van még egy kis cigim, meg kávém, oszt annyi. Egyébként nyugalom van, az emberek alszanak/békén hagynak, ideális lenne, ha lenne egy gépem, vagy egy jó könyvem.

Már régóta gondolkozok, hogy kéne megoldani ezt a problémát, jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a Reblogra mennek azok a posztok, amik szólnak is valamiről. Bár alapvetően ego-blogger vagyok, nem tudok mindenben a közönség szájíze szerint írni. Meg akik ide járnak, a pitiáner, egós dolgaim miatt járnak ide, ami szembe megy a blogazoalgáltatók bulváros elvárásával. Ellenben: sokat köszönhetek a Reblognak, nagy idők nagy embereket kívánnak, és sokat segített, hogy volt kivel megosztani, mikor gyötörtek a nyíregyházi pszichiátrián. Amúgy is, a freeblog megszűnése után nekem a legszimpatikusabb blogszolgáltató lett. Igaz, a postr-nek volt néhány gyerekbetegsége, de a Reblognál ezeknek nyoma sincs. Most újabb szimpatikus húzással hozakodtak elő: minden hónapban kiosztanak 2x100000 Ft-ot a két legjobb blognak, de itt van, amiért jöttetek:

.

Újra kórházban vagyok, de ezúttal a festői szépségű Kállay-kastélyban, és csak gyógyszerváltásra. A nyíregyházi bűzös folyosó után Nagykálló felüdülésnek hat, bár itt is megcsináltam a saját stiklimet, tehát nem tagadtam meg magam. Véletlenül a kezelőorvosom kezébe került egy blogbejegyzésem róla, és ezért két napra bevágott a figyelőbe. (A figyelőről a detoxikáló és a nyíregyházi pszichiátria furcsa egyvelege jut eszembe.) Egyébként eddig sikerült lefoglalnom magam Karinthy Márton Ördöggörcs című művével, ami főleg Karinthy Gáborra, a skizofrén költőre van kihegyezve, de bőven merít a Karinthy családi legendáriumból is. A Magyar Narancs közölt is egy írást arról (Családi szennyes címen), hogy Karinthy Márton nem tud írni, és már régen ismert forrásokat használ fel a könyvében. De nekem ez nem volt baj, mert egy csecsemőnek minden vicc új. És amúgy én se tudok írni, de kozel áll hozzám az ilyen memoár-és naplóstílus, én is gyakran indiszkrét vagyok írásaimban, bár eddig még csak hárman akartak beperelni. Mire befejeztem a könyvet, lassan kezdem megunni Nagykállót is, de ahogy a szállóige tartja,"bekerülni könnyű, kikerülni nehéz". És eddig a kezelőorvosom még semmi jelét nem adta, hogy gondolkodna a hazaengedésemen. Viszont azt mondta, tegnap olvasta a blogom, és tetszett neki. Azt hiszem, ő az első "mentális" szakember, aki vette a fáradságot. Azt hiszem, mivel még biztos maradok egy ideig, kéne még könyvet szereznem,addig is belekezdek onlájn az Egy elmebeteg nő naplójába. Remélem, ezért a kis írásomért nem kerülök vissza a figyelőbe, mert párszor figyelmeztettek, hogy ne nagyon írkáljak.

Van, hogy az ember ideges, és van egy senki által nem olvasott blogja, akkor kézenfekvő, hogy ott tölti ki a mérgét.  Sajnos a hirtelen felindulásból írt "szétbasz az ideg" című bejegyzésem már nincs közöttünk, mivel sok valótlanságot tartalmazott, és a kezelőorvosomat is megneveztem benne, amit nem kellett volna. Mivel nincs előttem a szöveg, mivel kitöröltem, leginkább a dehonesztáló kifejezéseket sajnálom, amivel illettem, valójában nem szolgált rá, de az ember mérgében mond mindenfélét. Mindenesetre megígérem, hogy a jövőben tartózkodok az ilyen valótlan állításokkal vele szemben.

Az elkövetkezendő nem tudom mennyi időre pszichiátriára kell mennem gyógyszerváltásra. Nem tudom, meddig leszek ott, Edit 4 azt mondta, hogy vigyázzak, mert bekerülni nagyon könnyű, csak kikerülni nehéz. Edit 2 csak nemes egyszerűséggel megjegyezte, hogy "kállói bolond" leszek, majd kedvesen érdeklődött, hogy fogok-e ott alkoholt fogyasztani. Mondtam, hogy nem hiszem. Remélem, ez most már tényleg az utolsó kórházi tartózkodásom lesz. Már nem is bánom, mert kicsit tele lett a tököm a szakkörrel is, és elkapott valami kisebb őszi depresszió is, bár azon már talán túlvagyok. Valószínűleg ez az egyetlen módja, hogy kivegyem a fennmaradó betegszabadságaimat, felpakoltam könyvtári könyvekkel, egyelőre ennyit tettem az ügy érdekében, majd mobilról tudósítok, ha ugyan történik valami említésre méltó. Már holnap reggel vonulok befele a sárga házba, szerencsére VIP szobába, az valamivel tűrhetőbb. Amúgy olvasni sem a legideálisabb az ilyen hely, egész nap megy a mászkálás, előre tartok a vizitektől, meg a kötelező közös étkezésektől, na meg a rosszabb állapotban lévő betegektől. Brrr! Bár skizofrénként maximum ilyen üdülésekre számíthatok, szerencsére nem kell már a nyíregyházi büdös folyosóra mennem, hanem valamivel kultúráltabb, ha lehet így mondani, körülmények közé. Bár idegesít, hogy nem lehet ambulánsan megoldani a gyógyszerváltást, jelen helyzetben nincs beleszólásom. Na, befejezem, mert csak felidegesítem magam.

Nem tudom, mikor jösz rá,

Hogy a szemközti kocsmába

Is járhatnék inni,

De én inkább Megveszem a boltba',

És megiszom az Isten Háta Mögött,

Csakhogy láthassam A Marianna-árkot,

Amit a köpeny alatt

Választ két felé

Két domborulat,

Nem tudok leállni,

Te, én mindig visszamegyek,

Kész, berúgtam,

"Marianna, hozzád jöttek" - szólnak,

Egy újabb doboz Kőbányai,

Nem baj, ha holnap Nem jut már kávéra,

"Iszok, mint a vöcsök,

Csöcsök, csöcsök, csöcsök."

Mostanában az foglalkoztat, hogy megfelelek-e a munkahelyen. Próbálok jobb ember lenni: a kávémat nem viszem ki megmelegíteni szünet előtt, és mindenképpen igyekszem jobban dolgozni. Volt egy ilyen megbeszélés, ahol úgy általánosságba lehordtak mindenkit (név nélkül), és én is találva éreztem magam a sok kávézásommal. A múltkor lázam is volt, de mivel nyomatékosan megkértek, hogy ne menjünk táppénzre inkább, hát fogat összeszorítva dolgoztam. Alapvetően szar hely a szakkör, de inkább azt választom, mint egy nap semmittevést, mert dologtalan kéznek az ördög ad munkát... Most is, a hétvége örömére elmentem bulizni a Móricz Kertbe, és anyámtól megkaptam, hogy "egy undorító patkány" vagyok, én meg mondtam neki, hogy "te is... ja nem, te egy féreg vagy", hát ilyen szép párbeszédek tudnak kialakulni nálunk. Szerintem egy hatalmas kamu, hogy a skizo gyógyszerekre nem lehet inni, illetve túl van misztifikálva ez a dolog. Amúgy szinte semmilyen gyógyszerre nem szabad inni, ezt már protokollból is ráírják. Juj, ne igyál, mert elvisz a mumus. Pluszba, hogy antialkoholisták a szüleim. Pluszba, hogy a pszichiáterem is az. Akkor mi van a "teljes élet"-tel, amit ígértek? Azt mondják, a gyógyszer, amit szedek demenciát okoz, szóval hamarosan be kelLESZ feküdnöm a kórházba gyógyszerváltásra. Előre várom/félek tőle. Undorító dolog egy ilyen idézőjeles kórház (pszichiátria).

http://andihagen.com/twine/bigcity.htmlHát, iyet se fogok gyakran csinálni, de most lefordítottam egy interactive fiction játékot. Egyszer korábban már írtam egyhez fordítást, de abban nem voltak választási lehetőségek, csak egy történet volt. Ez is egy rövid történet, de szerintem 10-nél több befejezése is van. Egy szürreális Nagy Városról szól, a főhős egy fickó, aki fókává operáltatta magát, és egy művészeti kiállításról hazafelé tartva megpróbálják kirabolni. Kábé erről szól a történet, nekem eléggé tetszett, szóval lefordítottam. Szinte bármit reagálunk, más vége lesz a történetnek, érdemes néhányat kipróbálni csak a poén kedvéért, nagyon szellemesek a megfogalmazások. Tudom, hogy hiú ábránd, de szeretném, ha minél többen játszanának vele, és véleményeznék. Amúgy tesztelve sem nagyon van még, lehet benne helyesírási hiba is, meg minden. Szerintem helyenként eléggé humoros is, engem leginkább Terry Pratchett Korongvilágára emlékeztetett.

Ezen a linken található a fordítás: http://andihagen.com/twine/bigcityhun.html Ez az eredeti (angol): http://andihagen.com/twine/bigcity.html

A munkatársam, akit én csak Szabinak hívtam itt az állandó hazamenéses szabadságai miatt, végül felmondott. Gondolom, kisebb főnöki ráhatásra, mert elég sokáig beszéltek vele az irodában. Annyit még róla, hogy saját lakása van, 1000 Ft-os cigiket szív, és minden módon szórja a pénzt, meg csavarog a városban. Tutira a szülei támogatják, ha nem kell neki ez a 40 rugó, amit itt ketesett. Volt egy másik csávó, az dettó ugyanez, külön lakás, állandó vásárolgatás, csak ő felzabálta a pénzét, meg is látszott rajta. Nem tagadom, kicsit irigylem őket, hogy önálló életük van, baszhatnak a pénzre, mert a papa-mama úgyis segít. Egyébként mindketten elvált szülők gyerekei. Egyedül lakni sem az igazi, de talán egy fokkal jobb, mint a szülőkkel. Egyébként pedzegették még, hogy mindkettőt a viselkedése miatt tették ki otthonról külön lakásba. Lám, ez is egyfajta megoldása a skizó-gyerek kérdésnek, ha kissé költséges is. Nekem is megtehetnék a szüleim, az anyagiak is megvannak, szarul is viselkedek, nem értem, hol a probléma. Azt mondják, ha összeállnék valami macával (nem ilyen Anikó-félével), akkor lehetne róla szó. Ja, persze, mert az olyan könnyen megy. "Heló, skizó vagyok, egy szakkörben dolgozok 4 órát, nem szeretnél velem összeállni, van itt egy üres pecó." Hát, amelyik nőnek tetszik az ajánlat, az mondjuk olyan is. Teljesen más téma: az ápoló úr, akiről már szó volt, kiszólt az egyik kocsmából, hogy mi a helyzet a játékkal, mondom, levettem, meg át fogom írni. Azt mondta, jól van. Néha én is benézek abba a kocsmába, ahová ő jár, így kínos is, hogy pont őt tettem bele a játékba, de hát adta magát a figura. Mindegy, ez a jelzés némiképp még értékes is a számomra, hogy a játék a feladatának nagyjából eleget tett, valami úton-módon elért az illetékesekhez. Amúgy semmi kedvem megint ezzel bíbelődni, lehet, hogy csak egy nevet fogok benne kicserélni, oszt annyi. Örülök, hogy lezártam ezt a projektet, semmi kedvem már túrkálni benne. Mostanban amúgy is megcsappant az érdeklődésem a játékok és a játékkészítés iránt. Mindenesetre jó, hogy ezt így megbeszéltük a kocsmában, némileg baráti hangnemben...