Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Rupi Kaur

Rupi Kaur könyvével, a Milk and Honey-val úgy ismerkedtem meg, hogy sehogy se még, viszont verseire egy játéknak is nevezhető hypertext-válogatásban találtam rá, amit Emma McCallie készített, akiről még kevesebbet lehet tudni, csak annyit, hogy egy ültő helyében olvasta el Rupi Kaur könyvét, ügyes szerkesztő, és tőle fogok majd idézni néhány gondolatot terveim szerint. Az említett könyv 2015-ben jelent meg, és több, mint félmillió példányban fogyott, összehasonlításul, A kósza beteget 88-an töltötték le a Reblogról, és 12-en a hotdogról. Egyébként Rupi kanadai feminista költőnő, 4 éves korában költözött Indiából Torontóba a szüleivel. "Instaköltő"-ként is szokták emlegetni, mert először az Instagramon publikálta a műveit online változatban. Tevékenységei között megemlítendő még egy internetes performansz, menstruációs ciklusáról közölt képeket az Instagramon, "visual poetry" címszó alatt, amit később töröltek onnan. Természetesen maradt belőle mutatóba:


Na, de ennyit a véres valóságról, következzék maga a költői életmű Emma McCallie interpretációjában.

Most persze úgy teszek, mintha Emmát idézném, de valójában Emma és Rupi gondolatai keverednek az enyémmel, szóval ember legyen a talápán, aki kihámozza itt, hogy ki kivel van. Ennek ellenére megígérem, hogy közérthető leszek valamennyire. Rupi könyve, a Milk and Honey, négy fő részre bontható, úgymint: sértés, szeretés, szakítás, gyógyulás. Valószínűleg egy elmúlt kapcsolat állomásai. A játék (nevezzünk inkább hypertextnek) versekből tevődik össze, ahol egyik gondolatból vagy inkább szóból egy másik versre nyílik ablak, és így olvashatjuk végig a 4 fejezetet, ráadásul a szerkesztő úgy állította össze a hyperszöveget, hogy olyan verseket válogatott be, amik nem csak egy nő szemszögéből teszik érdekessé az olvasmányokat. 

Egyébként nem újdonság, hogy játék(os) formában dolgoznak fel irodalmi műveket, gondoljunk csak Bruno Dias Prosperojára, ami Edgar Allan Poe műveiből táplálkozik, azokat dolgozza fel, majd lehet, hogy lesz még szó erről is itt a blogban, de inkább nem biztos. A milk and honey (kis kezdőbetűvel a hypertext) a szerelem, veszteség, trauma, abúzus és gyógyulás témakörét járja körül, és nem fordítottam le magyarra, mert ilyen erővel a fél internetet lefordíthatnám. Általában rövid, egyszerű versek, amik frappánsan fogalmaznak meg egy-egy életérzést, élethelyzetet. A játékos hyperszöveg szerencsés találkozása egy "Instaköltő"-nek, egy Twitterező szerkesztőnek, és egy Twine nevű nemlineáris szövegek létrehozására alkalmas szoftvernek.

Meg nekem, aki csak lesek, mint a moziban.

0 Tovább

Blog és remény

remény

Az embert a választásai határozzák meg. WordPress vagy b2evolution inkább? Magas irodalom és művészet, vagy amatőr digitális kulturális kezdeményezések többségében? Nyomtatott vagy elektronikus felület a publikálásra? Amatőr vagy professzionális szemlélet? És a lényeg: blog vagy nyomtatott felület? Bár a legtöbb kérdésben szinte kényszerpályán mozgok, ragaszkodom a választásaimhoz. És itt az utolsó kérdésre szeretném kihegyezni a posztot, mármint hogy blog, vagy ... blog. A blogvilág számos változáson keresztül ment át, hacsak az elmúlt 10 évet vesszük alapul, akkor is. Csak ismételni tudnám néhány kollégámat, aki a témáról ír és gondolkodik, itt most Szeifert Natáliát hoznám fel hivatkozási alapként, aki ezt írta a 15 éves blogolási múltjára visszatekintve ,összefoglalva a blogoszféra változásait, tematizálódását, meg mindent: 15 éve blogolok. Kb. ekkortól keztem követni rendszeresen. Egyrészt hol vagyok én ettől a 10 évemmel (amiből a 6 év freeblog néhány átmentett poszt kivételével szőrén-szálán eltűnt), meg amúgy írni rengetegen tudnak, de időről időre megújúlni, és valamennyire tartani a rendszerességet, és jórészt újszerű tartalmakat, meglátásokat, szempontokat vinni bele, kevesen. Vagy nincs hozzá türelmük, vagy... Talán annyiban jó a mostani blogverseny, hogy láthattunk üstökösszerű felvillanásokat, sziporkákat is, nem kell ahhoz matuzsálemnek, meg őskövületi bloggernek lenni, hogy valaki meg tudjon alkotni egy koherens és összefüggő szöveget. Amikor még csak néhányan ismertek, akkor már elgondolkoztam, hogy mi teszi a bloggert azzá, ami, és mi különbözteti meg a blogostól. Mert 15 perc hírnév kétségtelenül jár mindenkinek, akinek megfontolásra érdemes gondolatai vannak, ezért is jó itt ez a blogketrec, hogy akinek igénye a minőségi megszólalás, lehetőséget kapjon rá.

remény

Na, mégis, akkor mi teszi a bloggert? A remény. A remény, hogy időről időre meg tud újulni, bízik is valamennyire magában és a képességeiben, de a legfőbb tényező, én mégis úgy gondolom, hogy annak a reménye, hogy nem kényszerül az ember semmilyen ok folytán a blogírást, vagy annak minőségét feladni. Régen, amikor egy blog haldoklott, 15-ször elköszönt az olvasóitól, és ugyanennyiszer jelentette be, hogy nem csinálja tovább, ez egy időben divat volt. Volt ebben valami patetikus, de nagyon emberi is. Én ilyen esetben vagy kitettem a szünetjelet, vagy bejelentettem, hogy csendkirályt játszom x hónapig, és ezekhez nagyjából tartottam is magam. Véletlenül sem, álmomban sem gondoltam volna, hogy befejezem. Pedig egy időszakban olyan mentális és lelki nyavalyákkal küzdöttem, mint szociális fóbia, szorongás, depresszió, hogy csak a legfontosabb tényezőket említsem, amik hátráltattak a  tevékenységemben. Végülis az egyik riportban feltették nekem a kérdést, hogy a blogon kívül van-e valami segítségem, megküzdési stratégiám a skizofréniával, és azt váloszoltam, hogy "ez ... főleg ez." Tehát a második körben jöttek az emberi kapcsolatok, ez a blogom, vagy terápiásnaplóm egy abszolút mellékprojektből nőtte ki magát a legelismertebb tevékenységemmé.

remény

Jó, akkor a kialakult szimbiózis a bloggal: itt lehettem mindig önmagam, volt, ami nem tartozott a munkahelyre, nem tartozott a családra közvetlenül, csak mondjuk indirekt módon, áttételesen, egy naplón keresztül, ami előbb körbejárta a világot, amit talán előbb láttak Wisconsinban, Lisszabonban, Abu-Dhabiban, vagy Dubaiban, minthogy eljutott volna azokhoz, akik ténylegesen érintettek valamennyire. Úgy gondolom, egy időben valóban kettős életem volt, volt egy arcom az akkori környezetem számára, meg egy hely, ahol őszinte lehetek. Mi értelme hazudni egy blogban? Ma már abszolút közelít a kettő, ez egy új helyzet, a magánéletemben az lehetek, aki itt, és ez jó. De addig, is ameddig eljutottam idáig, az a remény tartotta bennem a lelket, hogy nem merülök el teljesen holmi szellemi sivárságban, ami környékezett előző blogjaim és mentális zavaraim kapcsán, hanem kitartok, és akkor lassan azt is megértettem, hogy valamennyire tudom formálni és temátizálni a szemléletet abban a témakörben, amit úgy hívnak: skizofrénia. Sőt, az ilyen témájú blogok elhaltak az enyém mellett, abszolút monopol helyzetbe kerültem, pedig nyilvánvalóan nem áll szándékomban. Csak az emberek rájöttek, hogy ez a betegség nem a folyamatos rinyálásról szól, meg hogy milyen rossz nekünk, meg egyebek. Talán az ember mutatkozott meg a betegség mögött, amire még a közelmúltban is úgy tekintettek az orvosok, hogy ez a dolog kiöli az emberekből a személyiséget, és egy kaptafára menő, egyenbetegeket produkál, ami néhány körmönfont megállapítással tényszerűen leírható. És leírható az ember, ténylegesen is, szó szerint, bebörtönözve egy diagnózisba. Fura dolog a remény: engem a remény éltetett, hogy nincs igaza ebben az orvostársadalom többségének, és remélem, hogy ezáltal én is reményt adhattam másoknak. Vége. :-)

0 Tovább

A kósza beteg

Ez meg mi az ördög? Jézusmária, mi ez a szörnyűség már megint? - tehetnék fel a kérdést az olvasók, és joggal. Megmondom őszintén, nem tudom. Ha kötelező lenne műfajilag besorolni, azt mondanám, hogy egy irodalmi vázlatfüzet. Újdonságtartalma szinte zérus, egyébiránt az irodalminak szánt blogbejegyzések, versek vannak benne összegyűjtve, valamint két játékom. Ravasz, nem? Végülis könyvnek nem mondanám, terjedelmi okok miatt. Mindössze 32 oldal. Ráadásul elég szellősen. Három fejezetre tagolódik: Miskolcon lettem csúnya (sztori), 4x4 (vers), és Kaland konzerv (játék). A válogatás szempontja pofonegyszerű, ami irodalmi igénnyel készült, az belekerült, ami nem, az nem. Függetlenül a végeredménytől. A történetek számomra teljesen logikus sorrendben haladnak a végkifejletig, a versek közül majdnem mindet beválogattam, és a 2 játék. Gondoltam rakok bele reklámot is a miheztartás végett, de inkább még a képeket is kiszedtem. 

Műfajilag hasonlítgattam ekönyvhöz, ezine-hez (Magyarországon kevésbé népszerű internetes magazin, a fanzin szó áll hozzá a legközelebb), de leginkább egyikhez sem hasonlít, legnagyobb megdöbbenésemre, amikhez hasonlítani tudnám, azok a nyíregyházi pszichiátria által támogatott kiadványok, amiből eddig kettő létezik, és tudomásom szerint hosszú évek kihagyása után most készül a harmadik. Az első rész a skizofréniával foglalkozik, ez itt no kommentes, a második pedig egy mentális betegek számára létrehozott antológia, és a harmadik is az lesz. Ezekről a kiadványokról annyit kell tudni, hogy aki szerkesztette, viszonylag magas színvonalon tette a dolgát, a skizofrénia leírása megfelel az akkori (huszonévvel ezelőtti) kor kívánalmainak, és bár én személy szerint haragszom rá egy kicsit, talán valakinek segített valamiben. A betegek számára létrehozott antológia szintén magas színvonalú írásokat tartalmaz, és az a címe: "Az emberek között a magány üldözött". Én nem szerepeltem sem a régi, sem a most készülő antológiában, mégpedig azért, mert verseim különlegesek, túlságosan személyesek, vagy személyeskedőek, és némelyikben válogatott trágárságok is előfordulnak, viszont szerintem, ami van benne: eredetiség, új nézőpont, hangulat. Mások szerint nincs. Mások kapják be. 

Naszóval, ezekre a kiadványokra hasonlít az enyém is, azzal a különbséggel, hogy semmilyen formában nem tettem végül hivatalossá, csak egy pdf jól-rosszul (de inkább jól) szerkesztve. Címe, A kósza beteg jelzi különállását ezektől a kiadványoktól, meg az, hogy digitális formában elérhető csak. Nyilvánvalóan nem ellen-kiadvány, nem szidom benne a pszichiátriát különösebben, nem szerepel benne még a skizofrénia kifejezés sem, maximum két versemben jön elő, egyszer egy szóösszetéteben: skizofréniavirág, egyszer pedig ebben a sorban: "Kiröhögnek a hátam mögött/  a hülye skizók csokis sütik". A játékokat most hagyjuk. Szerintem jók, mások szerint ájdonnó. Amúgy gondolkoztam, hogy kérjek-e valamennyit a kiadványért, jelképes 1$-t, vagy 500 forintot, de különböző szempontokat figyelembe véve, amikkel most nem terhelnék itt senkit, az ingyenes kiadás mellett döntöttem. Sőt, arra is gondoltam, hogy kinyomtatom saját költségen, és a nyíregyházi kiadványok mintájára ingyenesen utána hajítom annak, aki igényli. Nem egy tipikusan fegyelmezett, munkájára igényes és büszke szerzői magatartás, és meglehetősen szokatlan errefelé, de szerintem mindenki úgy terjeszti a kiadványait, ahogy akarja. Kész. Amúgy meg egyáltalán nem valószínű, hogy több ilyen kiadvány követné, meglehetősen egyedi eset ez most.  Nem biztos, hogy 100%-ig végleges verzió, de nagyon valószínű.

http://nemvagyokbeteg.reblog.hu/files/mappa/A_kosza_beteg.pdf

0 Tovább

5 Facebook-rafkó

skizofrénia skizofrénia

Mai világba' egy blog nem lehet meg kéretlen jótanácsok nélkül. Ha eddig azt hittétek, hogy amolyan laissez-faire módon mindent rátok hagyok, és tessék, ahogy esik, úgy puffan, ki kell, hogy ábrándítsalak titeket. Én is beszállok hát a pontba szedett megmondások világába, igaz, hogy magamtól nem terjed odáig, hogy 5 nyomorult pontot megfogalmazzak (még a kisdobosok 6 pontja is magas volt, nemhogy ez), de itt van nekünk a Facebook, tálcán kínálja az instant zölds bölcsességeket. Tehát 5 pont szerepel a mai napra rendelt bölcsesség-adag felsorolásában. Miért pont öt? Nem fért ki több a szép téli tájra? Elfogyott a szufla? Vagy 10-nek a fele 5, és az már majdnem olyan, mintha kerek szám lenne? Na, jó, mindegy: 5 is elég.

skizofrénia skizofrénia

1. Mindenkinek megfelelni. Nyilvánvalóan lehet rá törekedni, meg lehet próbálni, de elég cinkes. Például itt van mindjárt a szülői oldal, egy idézettel szeretném rövidre zárni: "Ha valaki az idősebb jogán tanácsot ad neked, egy dologra kell nagyon koncentrálni: nehogy megjegyezz valamit abból a sok sületlenségből, amit összehord." Megfelelni nem lehet mindenhol. Mióta kiléptem a melóból, nyilatkoztam rádiónak, újságnak, e-könyvet szerkesztettem, blogot írtam, stb, stb. A szüleimmel is meg kellett vívnom a kis harcaimat. Csoda-e, hogy éppen az életben vagyok egy kissé elhavazva? Hogy pont magamra nem jutott idő? Nem csoda. Egyszerűen nincs idő mindenre.

2. Mindent túlgondolni. Nem akarok megsérteni senkit, de a probléma inkább a másik véglet szokott lenni. Viszont valóban ez is nagyon nem vezet egy idő után sehova. Szerencsére észreveszem ilyenkor a beszélgetőpartneremen, ha ezt csinálja, és szólok, hogy állj, és ne tovább. Velem általában (már) nincs ilyen probléma. Régebben a nőügyeket spiláztam így túl. Nem is volt túl sok nőm. De ami volt, annál tovább tartott. Mind1.

3. A múltban élni. Sokan csinálják, óriási probléma. Mondanom sem kell, ez is párkapcsolati jellegű, sokszor. Meg mi lett volna, ha ezt, vagy azt csinálom. Ha a nagyanyámnak kereke lenne, ő volna a villamos. Bár nem akarom teljesen elbagatellizálni, az embereknek komoly gondjaik származhatnak az ilyenből. Tényleg.

4. Félni a változástól. Inkább úgymondanám, ragaszkodni a megszokotthoz. Persze valaki konkrétan a változástól fél. Mondjuk, ha jók a körülményei, érthető, persze. Én a megszokott munkámból kiugrottam a bizonytalan, szabadúszó létbe. Egyébként első dolgom volt, hogy bankszámlát csináltassak, mivel már nem kézbe kapjuk a fizut. Na, jó, nem az első, mert most csináltattam meg pár napja. 15+ éve volt utoljára bankkártyám, 2 is, csak egy kedves utas ellopta a a buszon, azután egy ideig "This is a bank robbery!" felkiáltással jártam a bankba pénzt felvenni, amig még volt mit, aztán lassan a számlám is elapadt, és sztornó. Hadd mondjam még el, a Gránit Banknál csináltattam, 0 forintért, online, és két napon belül elkészült a szla, és elküldték a kártyát. Szóval lassan lehet külözgetni a pénzt, ha csinálok valami érdekeset.

5. Negatívan gondolkodni. Mondjuk kétségtelenül van ennek vicces vetülete is, például Marvin, a paranoid android Douglas Adams könyveiben, a Galaxis-trilógiában. Egyébként meg, ha így gondolkodsz, jó eséllyel soha nem ér csalódás. Viszont nem éri meg a lelki gyötrődést, amivel ez a fajta gondolkodásmód együtt jár.  Meg a negatív gondolatok állítólag hajlamosak beteljesülni. Most ez vagy igaz, vagy nem. De valószínű, hogy hajlamosít a rossz bekövetkeztére. (Egyébként, akinek nem esett le, Marvin van az első képen.)

Örülök, hogy meghoszthattam itt a gondolataimat pár Fb-rafkó kapcsán.

0 Tovább

Valentin Ultimate

Bolondos kis kedvesem meghívott ebédre, és én, az ebédlő nyitott ablakán át, elnéztem a mozgó építményeket, melyeket párákból alkot az Isten, csodálatos szerkezeteit a tapinthatatlannak. És szemlélődésembe merülve így szóltam magamban: - Mindez a káprázat csaknem olyan szép, amilyen szép kedvesemnek, a zöld szemű, szörnyeteg kis bolondnak a szeme.

Egyszerre alaposan hátba vágott egy ököl, s én nyers és bűbájos hangot hallottam, hisztériás és mintegy pálinkától rekedt hangot, drága kis kedvesemnek a hangját, aki így szólt: - Eszed mindjárt a levesed, te, málé barom, te, felhőkupec?

/Charles Bauldaire: A leves és a felhők/

Egyetlen egyszer tartottam meg ezt a jeles alkalmat, akkor is negatívban, és félig-meddig a freudi tudattalan koncepciójából kiinduló impulzusoktól vezéreltetve (tehát az ösztönök, és elfojtott vágyak világából merítkezhettem), később került a tudatelőttes fázisába, ami a szóképzetek, és emléknyomok hordozója, tudatos énem a hajnali, kijózanodás periódusában vette át feldolgozásra, és megemésztésre ezeket az információkat. A-val éldegéltem akkoriban a miskolci Avas lakótelepi meghitt kis fészkünkben, ahová egy időben már csak boldogsággyerehaza style-ban jártam haza aludni, részben az egyetemi elfoglaltságaim miatt, ami gyakran a Rockwell Klubot jelentette. Egyik kedves lakótársam mondta, hogy miért mondom mindig azt, hogy iskolába megyek, amikor egyetemisták vagyunk, hát, talán azért, mert az egyetem címszó alatt én az Egyetemvárosban bárhol lehettem, a Coffe-Inntől kezdve a Rockwellen át a Rebel Klubig, vagy éppen a Gyermekvárosba vezető úton egy alkalmas bokor tövében szundikálva a Green Gekkóból kijövet. 

Ezen az ominózus Valentin-napon, amire, mondom, nem voltam teljesen tudatos, sőt, egyáltalán nem voltam a dátumokkal tisztában a vizsgaidőszakon kívül, A-nak közös családi otthonunkban bejelentettem, hogy találkozom B-vel, akit régen láttam, de lehet, hogy csak telefonon jelentettem be, mert már valahol melegíthettünk B-vel a nem várt viszontlátás örömére. A erre nem nagyon mondott semmit, mert már túl volt azon, hogy utánam jöjjön, ha én B-vel bárhol is összefutok, mert a legreménytelenebb lebujok legeldugottabb sarkában úgysem talált volna ránk. Egy idő után feladta, és vagy közösen mentünk el szórakozni, vagy bizonyos találkozási pontjaink voltak az éjszakában. Hadd mondjam el, hogy A-t sem kellett azért félteni, ha italozásra, vagy más bódító szerek használatára került a sor. B-t sem, és engem sem.

Enyhén borközi állapotban érkeztünk a Rockwell Klub elé, ahol a kidobó közölte, hogy ingyenes a belépés pároknak, ha ennek tanújelét adják (a minimum a nyelves volt). Hát, mondtuk, hogy nem, mi sosem, szépen kiperkáltuk a belépőt, pedig több jutott volna piára, de akkor még mindig nem esett le, mi ez a csók-akció, egyszerűen perverz kukkolók az emberek, nincsen mit csinálni. Bent a buliban aztán kiderült, hogy nem nagyon lesz pénzünk piára, ki kellett menni az egyetemi boltba olcsóbb italért, és azt meg nem vihettük be a buliba, hanem az egyetemi parkban fogyasztottuk el, különben is, B már nem állt a helyzet magaslatán, mármint közérzetileg. 

Aztán a parkban egy kicsit egymásba gabalyodtunk, a poén az egészben csak az, hogy amit nem csináltunk meg a kidobók előtt pénzért, utána hajnalig gyakoroltuk a parkban fagyoskodva ingyen. Hiába, az ilyesmi nem megy vezényszóra, csak önkéntes alapon, úgy látszik. Aztán szépen hazamentünk, mindenki a saját lakhelyére, A felébredt, ahogy vetkőztem, hogy lefeküdjek mellé az ágyba, kérdezte, hogy milyen volt B-vel, jól éreztük-e magunkat. Mondtam, hogy persze, csak egy kicsit fáradt vagyok, B-vel én mindig jól érzem magam. Kivéve pár évvel később, amikor már B-vel jártam, nem éreztem jól magam sokszor, de erről már senki sem tehet. Tanulság: mindenki becsülje meg, amije van, A-val nagyon elbasztuk, B-vel is. Most E-vel vagyok, nagyon remélem, hogy véglegesen, és megbeszéltük, hogy nem tartunk V-napot. Ne is.

0 Tovább

vallási tematika

Érzésem szerint még a verseket kéne ráncba szedni, vagy egy kicsit frissíteni... meg a tumblr-es linkoldalt beintegrálni, és rendben lennénk.

Terveim szerint a versrovatom is újabb két taggal bővül majd, az 1+1=2 (egyre inkább úgy tűnik, ez lesz a végleges cím) kiegészül a vallásos megszólalásmódú alkotásokkal. Igaz, hogy a Dokk.hu-n általában leszarozzák a verseimet, én meg mondjuk röhögök rajtuk, hogy háhá, de amatőrök vagytok b+, ráadásul mélyen stíluson aluli, amit csináltok. Persze, ez csak az odavetett, dilettáns kritikák kapcsán fogalmazódik meg bennem, alapvetően semmi baj a Dokk.hu-val, mindenki úgy szép, ahogy van, én még minig azt mondom. Naszóval, két verset hoztam, egyet a postr-es időkből, egyet pedig a közelmúltból. A közös bennük az áhítatos megszólalás, az Istent mindenhol kereső ember lelki tusája, amibe alapvetően mégiscsak vissza-visszatérően, már-már refrénszerűen belevegyül a pornó-motívum, mint olyan. Szerintem harmonikusan illeszkedik a többi versem gondolatiságához, fel sem tűnik szinte a kenetes felütés. Nem tudom, mondtam-e már, hogy szerintem így egybeolvasva képvisel igazán értéket az egész, vagy közvetít egyfajta hangulatot, egy-egy kiragadott vers még nem árul el semmit a mögötte tátongó versuniverzumról. Egyedül egy versemnél rezeg a léc, a Rohadt jenki fickónál, mert az egyrészt átköltés, másrészt semmi köze az egészhez, szóval azt valószínű, kiveszem, egy lépés hátra, kettő előre, jobbra egy, balra kettő, sasszé, és vége, egészségünkre. Voilá:

I. Fohász a Postrhez

Mi atyánk aki én vagyok
Szenteltessék meg a poszterem
Jöjjön el az én exportom
Legyen meg az én Wordpressem
Miképp ott nálatok
Itt is egy XML
Mindennapi blogolásunkat add meg nekünk ma
De bocsásd meg a mi pornóinkat
Miképpen mi is megbocsátunk LiteraGeeknek
És ne vígy minket a blog.hu-ra
De szabadíts meg a depótól
Mert tied a tartalom a látogatás a feliratkozás
De nem mindörökkön örökké

Ámen

II. Egyszuszra


Testvérem az Úrban,
ne keseregjen a te szíved
az internetpornó
jelenvalóságán,
merthogy
mindenek, mik e világban vannak
teremtettek vala Istentől,
legyen meg a te VR kukkered
hogy látva láss,
és a te headseted az hallásra,
és ne káromoljad te
a te felebarátaidat,
és ne lakjék harag a szívedben,
csekély értelmű de annál serényebb
onleányaink buzgólkodásai iránt,
kik zsenge szüzességüket
bedobván a közösbe,
tudásuk legjavát adván
internet népének okítására
mártíromságról tevének tanúbizonyságot,
midőn erényüket áldozák
egy utánuk következő boldogabb nemzedék
megkönnyebbülésének oltárán,
ámen (,áldás, békesség).

Különben meg, ha tényleg kötetbe rendezném valaha, akkor már hozzá csapnám az egész Zsarnai-trilógiát, nájlonszatyrostul, és az ehhez a témakörhöz még köthető 1-2 írást, plusz a játékokat valami adathordozón, szóval úgy lenne verses könyv, hogy furán, erős átvezető szövegekkel, és persze néhány originális íráskával. Hadd ne mondjam, lassan érik (nem a pofon, hanem ez a projekt). Amúgy most vetődött fel igazából csak az ötlet, de abszolúte nem hülyeség. Aztán persze még megírnék valami komolyat is, mielőtt bekrepálok.

0 Tovább

analízis: a szellemi javak prioritása

Hol is kezdjem? Remélem, mindenki ráér, mert akkor oké. Most egy kicsit analízisbe megyünk. Szóval gyerekkoromban nekem visszatérő félelmem volt a haláltól, vagyis nem mertem elaludni, attól való félelmemben, hogy nem kelek fel többet. Ennek megfelelően sokáig azt gondoltam, hogy én egyáltalán nem is alszom. Talán így is volt. Folyton azon járt az eszem, ha nagyon öreg leszek, majd jól nem fogok elaludni soha, és akkor így örökké élek majd, illetve nagyon sokáig. Ezt a témát úgy zártam le magamban, hogy én sohase fogok meghalni, és ezentúl nem is féltem a haláltól. Halandóságomra érdekes módon a betegségem döbbentett rá, akkor viszont olyan transzcendens élményeim voltak, ami talán a halálból visszatérteknek, ami alapján pedig már nem félek a haláltól. Na, jó, de hogy jön ez ide? Elmondom. Mivel a családom révén akkoriban elég erőteljes ateista impulzusok értek, kezdtem vészforgatókönyvet kidolgozni arra az esetre, ha mégiscsak valahogy beadnám a kulcsot. Mivel Istenben nem hittem, az a magyarázat pedig kevésnek bizonyult, hogy a "gyerekeinkben élünk tovább", elhatároztam, hogy nekem csakis szellemi gyerekeim lesznek, és életcélom, hogy maradandót hozzak létre a világban, szóval, hogy nyomot hagyjak, tehát legyen rá valami bizonyíték, hogy itt éltem ezen a Földön valamikor. És mivel egy egész sor dologhoz nem értek (pl.: grafika, zene), az írás révén láttam ezt akkoriban megvalósíthatónak. Az a fura, hogy még most is így látom. Igaz, valószínűleg 2-3 db xml file-nál több nem marad utánam, de ha ezek valamikor is valakinek okoznak majd valamit, vagy hasznát veszi valaki a halálom után, talán megérte.

vagyon

Szóval, amikor pályát kellett választani, két dolog jöhetett számításba: a számítástechnika, és a magyar. Programozásból elég hamar megszedtem volna magam, ha csak a pénz érdekel, de mivel a családomnak volt elég belőle (tudom, persze, abból sosincs elég), elhatároztam, hogy inkább élményeket és tudást szerzek, ami konvertálható esetlegesen gondolatok formába öntésére, és közlésére. Akkoriban ennek a terepe egyedül az irodalom volt, magyar szakra mentem tehát, hogy közel legyek ezekhez a szellemi dolgokhoz, az úgynevezett materiális javak, mint autó, ház, meg mit tudom én még, mi jönne ide, használati tárgyak, teljes mértékben hidegen hagytak. Érdekes, hogy amikor bementem a tesómmal közös házunkba, elképedtem, hogy mi mindent felhalmozott, amikor állítólag nem keresett semmit, mindent, ami egy férfit férfivá tesz egyes nők szerint: szerszámok, ruhák, satöbbi, ömlesztve minden hasznos és haszontalan mindennapi tárgy. Most kint van Angliában, összeügyeskedett ott magának egy házat, méghozzá úgy, hogy különösebben magas kereset nélkül, helyezkedni, élni tudni kell.

Nekem viszont minden vagyonom szellemi természetű. A nagyszüleim két dolgot bíztak rám: 1. az a tiéd, amit megeszel, 2. a tudást senki nem veheti el tőled. Akkor a 2-es pontot nem értettem, most már kezdem pedzegetni. Érdekes, hogy világéletemben egészséges voltam, annak ellenére, ahogy éltem (húst hússal, a miskolci éjszakákat ne részletezzük, mert az már konkrét dohány-, és szeszipari reklámnak minősülne esetleg.) Az italt is a szellemi izgalom miatt kedveltem meg, amit nyújtott, betegségem szellemi természetű. Az eredeti szakmám programozó, szintén szellemi dolog. Érdekes, hogy tanulmányaim során nem sok helyen szereztem papírt, de ha érdekelt a téma, a koszon kívül is ragadt rám valami általában.

És akkor, ugye, az egyetem 4. évében jött a pszichiátria. Nem az bántott, hogy hetekig altattak, hogy nyálcsorgatásig gyógyszereztek, hanem az, hogy kétségbe vonták a szellemi szintemet, és a mai napig kétségbe vonják, az ambuláns lapomon még mindig én vagyok a keleti régió legnagyobb debilje, annak ellenére is, hogy a gondnokságot levették. Az egyetem folytatását kifejezetten ellenjavallta az összes orvosom, utána meg kérdőre vontak, hogy miért nem fejeztem be. Számtalanszor elmondták, hogy amolyan Windows-os mintára ezek után már csak csökkentett módban fogok futni, dementia praecoxom van, szellemi hanyatlásom látványos. Napi szinten kell megküzdenem azért, hogy ne nézzenek debilnek, holott az egyetemen a legintelligensebb emberek voltak a barátaim. Szóval nem választottam jól kereső munkát, a szüleimnek sem nyaltam be csontig egy külföldi kulipintyó reményében (bár kétségkívül szellemi munka az is, meg némi gerinc-bántalom kérdése), és anyámnak lehet, hogy nehéz lesz feldolgozni, hogy még ezek után sem megyek el kőművesnek, vagy festőnek, mint ahogy azt ő szorgalmazná. Talán italmennyiségben tudnám hozni egy kőműves szintjét, akkor meg már úgyis mindegy, nem igaz? Persze, nekem "másként kell segíteni". A beteg emberek "másképpen szeretnek". Satöbbi. Dugják fel maguknak a másságukat. Az a hülye, aki ezeket a lózungokat kitalálta.

Na, mindegy, nem részletezem az életkörülményeimet, mert bizonyos vagyoni helyzetből nézve siralmasak, de érdekes módon én mégis így érzem jól magam. Otthagytam a munkahelyemet is, mert hátráltatott a szellemi dolgaim kibontakoztatásában, és ha nem alkalmaznak szellemi munkakörben, akkor is képzem magam, intézményes keretek között, és azon kívül, jó, leginkább azon kívül, és a szüleim nem értik, hogy ha már beteg lettem, miért nem vagyok mintabeteg, miért nem varrom a gombolyagokat havi 40 ezer forintért, minden fillért számon tartanak, amit rám költenek, és írják a kölcsönt, és még szerencse, hogy ennyiben is segítenek,  persze pusztán pedagógiai célzattal, hogy tanuljam meg értékelni a pénzt, és "jöjjön meg az eszem", és sürgősen menjek el Kőmíves Kelemennek. Kabátban, gondolom. Mondjuk annak ellenére, hogy szellemi dolgokban jeleskednék főleg, de persze azok közül is azokban, amihez kedvem van, munkát nehéz lesz találnom intézményes szinten, skizofrén diagnózissal, debil státusszal, szóval minden jel arra mutat, hogy esetleg önállóan, saját vállalkozásban kell majd valamivel foglalkoznom, leginkább infomatikával, mert bár az írás közelebb áll hozzám, valamiféle anyagi biztonságot nem árt azért, ha megteremtek magamnak. De elmondanám, hogy nem halmoznak el ajánlatokkal, nem üldöznek munkával, ilyen rehab munkával bármikor megtalálnának, de azt hiszem, már kidolgoztam magam ebből a körből. El kellene fogadni, hogy így vagyok boldog, és kész. Nem követelek milliós esküvőt, budapesti, nyíregyházi, miskolci, angliai ingatlanokat, annyit szeretnék, hogy hagyjanak úgy élni, ahogy én akarok, már lassan 40 évesen. Olyan nagy kérés ez? :-(

0 Tovább

digitalizálás, konzerválás, megújulás

Aki ismerős errefelé, annak pár dolog feltűnhetett, aki pedig nem, annak elmondom. Nem, semmiféle lelki duma nem fog következni, se moderációs, se netikettes, se GYIK, se semmi. Még azt sem mondanám, hogy bárkivel bármi gond lenne (na, jó, néha velem), mert mindenki úgy szép és jó, ahogy van.

Lényegében olyan nagy design váltás sem történt, bizonyos helyeken bizonyos blogok abból állnak ki, hogy hetente design váltás van, és ezt bejelentik. Itt, ami történt, úgy nevezném, ahogy a címben fogalmaztam, plusz még egy kis megszüntetve megőrzés, ami annyit jelent, hogy a fokozatos, lassú arculatváltáson túl szemléletváltás tört ki... vagyis történt, értem ezalatt elsősorban a saját néven való publikálást általában mindenféle platformon, ahol elérhető vagyok. Ez tervbe volt véve régebben, de hogy egyszer be is következik... hát... "tudtam, de nem sejtettem", hogy egy klasszikust idézzek.

Jó, blogom elérhető, twitterem elérhető, mindent meg lehet nézni, mindent ki lehet próbálni, annyi újdonság van, hogy a blogbejegyzések linkjei tumblr-en is ki vannak emelve, ami mintegy ilyen képeskönyv-szerűen tartalmazza a már a Reblogon született bejegyzéseimet, idegen nyelven amolyan grid elrendezést valósít meg, majd igyekszem beleintegrálni valahogy a blogba, már tudom is nagyjából, hogyan, de egyelőre hadititok (http://nemvagyokbeteg.hu).

Nagyon jó. Ami még a témához kapcsolódik, a játék menüpont fokozatos megújítása, döglött linkek újraélesztése, és a nagy fejtörést okozó Android részleg publikálása, ami egyelőre 2 db, tökéletesen játszható, de kisebb-nagyobb szépséghibával rendelkező játékom közszemlére bocsátásából állna.

1. Az unalomig ismert és sulykolt Halál a pszichiátrián eredeti verziója, érdekessége, hogy teljes nevekkel, ugyanúgy, mint én vállalom a nevem, vállalják ezek az emberek is, tudtommal semmi hazugság nincs benne beleírva, a fantázia szerepe alig-alig tetten érhető a játékban.

2. A Sokkoló nevű "Anica-remix", ami színtiszta kalandjáték, már inkább egy, a fantázia irányába elmozduló disztópiát jelenít meg, a szereplőkre homályos utalgatások, célozgatások vannak, konkrétum nemigen szerepel bennük. Ennek tegnap tettem fel az androidos változatát. Kissé leértékelt áru számba megy, mert egy hibaüzenetet dob az elején, de ettől függetlenül mint mondtam, tökéletesen végigjátszható, majd rendezünk egy versenyt, lol.

Oké. Pár gondolat erejéig még foglalkoznék ezekkel a játékokkal, és az apropóból, amiből születtek. Vajon miért gondolták ma Magyarországon akármelyik pszichiátrián, hogy egy évek óta írogató bloggerrel majd ők jól elbánnak, és szó szerint nyálcsorgató zombivá gyógyszerezik, majd elküldik egy demens elfekvőbe, vagy akár csak a gerontopszichiátriára? Mivel ellent mondtam, valóban az lett volna a hosszú távú megoldás, hogy kizáró gondnokságot kérnek rám, majd tényleg elvitetnek? Kinek állhattam az útjában? Kinek ártottam én, hogy sürgősen el kellett volna engem abban az időben tüntetni? De azt gondolom, hogy jól döntöttem, hogy maradtam, nem használt sem fizikai, sem lelki, sem jogi ráhatás, maradjanak itt ezek a kis androidos amatőr kezdeményezések annak örök bizonyítékául, hogy senkivel nem lehet majd okkal, vagy ok nélkül büntetlenül kiszúrni semelyik kórházban, mert a fene tudja, talán csak fecseg, de talán van egy kis íráskényszere, pici programozói vénája, kisded játékainkból máris egy kósza beteg játékába kerülhetünk így bele, hogy most már örök időkig mi legyünk a főellenfél valami játékban egy-egy ismerősünk telefonján, esetleg.

Utóiratként még annyit elmondanék, hogy hála istennek nem tartom magam annak az élősködőnek, aminek a drága intézményvezető főorvos úr annak idején elmondott, akit mintegy tajgetosz-pozitívként sürgősen demens elfekvőbe kell szállítani, érző, gondolkodó embernek tartom magam, aki reflektál a külvilág történéseire, az életet "a maga teljességében szeretné megélni", cselekvő, társadalmi értelemben tenni tudó és akaró embernek tartom magam, és nem utolsó sorban Naplóírónak, aki ebben a XXI. századi érában nevezhető bloggernek, akár, vagy a t*k*m tudja.

Ja, még egy aktuális kép, együtt fotózkodtam Mályiban a számtalan nonprofit sorstársi blogot fenntartó és üzemeltető (köztük a bura.hu-t) Gácsi Krisztiánnal, talán egy kicsit be is csíptünk, hogy enyhe eufemizmussal éljek, de ez csak a tali hevében történt, szerencsére egyre ritkább az ilyesmi.

Egyelőre csak az én képemet rakom fel, mert Krisztől még nem kértem engedélyt... Mondjuk így úgy tűnik, mintha egyedül iszogatnék, de nem baj... különben meg amúgy is azt hittem, h csak villámlott...

Sziasztok, minden jót!

0 Tovább

Trendhim felkérés

A Trendhim nevezetű, dán cég keresett meg azzal a kérdéssel, hogy lenne- e kedvem együttműködni velük. Még sose volt ilyen felkérésem, de örömmel osztom meg a tapasztalataimat a cégről és a termékről egyaránt.

Egy fekete paracord karkötőt választottam tömör fém csattal, ami sportos, vagány és férfias egyben. A paracord karkötők egyre népszerűbbek lettek az elmúlt években, leginkább a fiatalok körében. Azon kívül, hogy nagyon divatos, a legtöbb ember nem is tudja, hogy milyen hasznos tulajdonsága van. Maga a tárgy a túlélő karkötő nevet kapta, hiszen az anyaga általában 250 kg teherbírású ejtőernyőzsinór, ami kibontva akár 3 méter hosszúságú is lehet.

Nagyon fontos, hogy a karkötő jó minőségü anyagból legyen, ezzel biztosítva saját biztonságunkat és a termék károsodását egy-egy meleg nyári napon.

A Trendhimnél a kiszállítási idő általában 1-5 munkanap, azonban ha a bármiféle probléma történne a választott termékkel egy egész évig ingyenesen visszatérítik az árát. Szerintem ez egy nagyszerű kezdeményezés, hiszen a cég telephelye Dániában van.

Az én karkötőm fekete színű, mint már említettem egy ezüst színű fém csattal van ellátva, ami elegánsabbá teszi a karkötőt. Anyaga az ejtőernyőkhöz is használt nejlonzsinór, ami használat esetén teljes biztonságot nyújt a viselőjének. Szélessége 2 cm, hosszúsága 23 cm, azonban hogy viszonyítani tudjunk, elmondom, hogy egy átlagos férfi csuklóvastagsága 18 cm.

Ha a többi paracord karkötőt szeretnétek megnézni, akkor itt találjátok:

https://www.trendhim.hu/karkotok/paracord-karkotok-c.html


Ha valakinek tetszenek a termékek, csak ajánlani tudom a céget, megbízhatóak és rengeteg kiegészítőjük van férfiaknak, teljesen korrekt áron.

0 Tovább

Vagyonnyilatkozatom + előmenetelem

Ólrályszi. Kemény egy hónapot húztam le az önfoglalkoztatás világában. Milyen eredménnyel?

Azt hiszem, az egész hónap a tervezéssel, és az alapok lerakásával telt el. Bár van pár ismerősöm, akik függetleníteni tudták magukat munkahelytől, ágytól, asztaltól, satöbbitől, azt hiszem, ez az egészségesek világában is a kisebb hányada a népességnek. Hát még az ilyen comme ci, comme ca embekének, mint én, aki, ha akarja beteg (a leszázalékolási bizottság előtt, és a diákhitel-tartozás elengedésekor), viszont a bíróság előtt vérig van sértve, ha erre való hivatkozással korlátozzák a jogait, és hol cinikusan, hol dühödt támadással ostorozza a pszichiátriát ezért, és minden követ megmozgat, mindent bevet, a TASZ-tól elkezdve a volt munkahelyének elnökségi szintjéig, hogy nyomást gyakoroljon ott az ügymenetre, miszerint neki kutya baja.


Na, jó, ennyit az önkritikáról. Egyébként is, ki sajnálna 1-2 rongyos misit egy díszskizó fenntartására, pláne a vagyonnyilatkozatok közzététele kapcsán, amikor a sokkal kirívóbb esetek sem szúrnak szemet. Sőt, legyintünk rájuk. Tekintsük ezt egy sajátos vagyonnyilatkozatnak, és felejtsük el. *Amikor felébredünk, semmire sem fogunk emlékezni.* ++ Továbbra is az állam tart el [pénzzel], a szüleim tartanak el [kajával], barátnőm tart el [lakhatással]. Plusz van egy fél házrészem egy olyan lakóövezetben, aminek az árát a hátralévő életem folyamán is képtelen lennék elinni, mivel hamarabb exitálnék májcirrózisban, minthogy végére érjek a pénzemnek. Jó, jövőm így hát - egyelőre - biztosítva van. Most összegekkel nem dobálóznék, megtettem már korábban, sokszor.


A népesség egy jelentős hányada a garázskocsmákban, egy másik réteg pedig a parlementben szunyókál a délelőtt folyamán, én legalább úgy teszek, mintha nagyon is érdekelne a php, és a szoftverfejlesztés egy jelentős fázisával töltöm el mindennapjaival, ami talán a legfontosabb itt is: tervezéssel, spekulációval, ábrándozással, ki hogyan nevezné. Nem árulok el nagy titkot, hogy ez a tevezés, ábrándozás egész konkrét álmodozásba torkollik néha, abban az értelemben, hogy vagy elszunnyadok az íróasztalnál, vagy egyszerűen keresek alami fekvőalkalmatosságot, és ott. Annyit máris tudok, hogy a programtervezés magasabb prioritást élvez a munkahelyeken is, mint maga a konkrét programozás, így hát - gondolom - nem árt, ha ebben is szert teszek néminemű gyakorlatra. És hogy mit végeztem? Szégyen, nem szégen, ez alatt az idő alatt tagadhatatlanul felmerült bennem néhány gondolat a záró dolgozatommal kapcsolatban (is). Bár inkább csak egyik témáról a másikra ugráltam, amikor kétségeim merültek fel annak a szakadéknak átugrásával kapcsolatosan, ami szellemi szintem, és felkészültségem, valamint a záró dolgozat által támasztott követelmények között tátong.

vagyon self-criticism


Most nem szeretném részletezni, micsoda Szkhüllák és Kharübdiszek között hányódtam ebben a belső viharokkal teli időszakban, elég legyen annyi, hogy alapvtően 4 égtáj irányába láttam meg felsejleni a part körvonalait: első célpontom egy JAVA mush kliens-szerver alkalmazás elkészítése volt, de ahogy időm egyre fogyott, mindig alább adtam a tervemből, ennél fogva egy WorPress sablon felépítése az alapoktól lett volna a következő állomás, aztán utána egy b2evolution skin legyártása, már nem az alapoktól, végül a "gányoljunk össze akármit php-ben!" felkiáltással egy önálló, ámde igen kezdetleges blogmotor megírása mellett döntöttem, Debilitas munkacímet adva neki, a nyilvánvalóan kezdetleges, együgyű, fantáziátlan és igénytelen, mintegy frankensteini nívójú másolatát életre hívva ennek a fajta - egyébként jobb sorsra érdemes - naplóbejegyzések közzétételére (is) alkalmas felhasználói felületnek.

Na, jó, itt tartok most, szerintem egyelőre ennyi mára elég belőlem, lehet emésztgetni. :-)

0 Tovább

Skizofrénia underground

blogavatar

Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. Gyerekkoromban poénból kis magazinokat szerkesztettem szabadidőmben. Most komm-médiára járok egyetemre. Vagyis elvégeztem az újságíró szakot (BA). Ha valaki tud valamilyen jó MA szakról, most szóljon, vagy tartsa magában örökre!

Skizofrének - Nebáncsvirág

Skizofrének. Mostanában leginkább egy növény jut az eszembe róluk, mégpedig ez: nebáncsvirág. Különben meg kurva hamar bele lehet szokni az anyuci pici gyereke szerepébe, utána meg úgyis elhülyülsz, és vagy felvesznek az intézetbe, vagy a lágerbe, vagy megdöglesz az utcán, mert az, hogy ki fognak semmizni, legalábbis valószínű, főleg, ha gyámság alatt vagy. Aztán meg eltakarítanak, mint a szemetet.

Facebook csoport

Szerintem tweetelni menő

Feedek