Help Sales ÁSZF

A skizofrénia igazi természete

Az utóbbi napokban egy kicsit eltűntem, hogy a mélyére nézzek ennek a skizofrénia kérdésnek. Értsd: hallucináltam egy kicsit (de csak egy kicsit). Ez volt az 5. shubom, az a neve, hogy Bogi-Judit shub. Érdekes volt és szinte hihetetlen. És talán egy kicsit még mindig benne vagyok. Benne volt mindenki, aki számít: Kancsev, Ius murmurandi és a Stadioni Dzsumandzsik. Félre a tréfával. De ezekről inkább csak szóban. Inkább szorítkozzunk a lényegre: skizofrénia nincs.

Messziről kell kezdenem: Azt mondják, a skizofrénia hallucinációkból és téveszmékből tevődik össze. Ez tévedés. Elmondom, mit jelentenek a hallucinációk: hanghallások, és ennyi. Az ember hangokat hall, amiknek nem tudja az eredetét. A hangok nem az agyunkból jönnek, nem ufók okozzák őket, nem szellemlények és nem entitások és nem isten és nem doxazma.

A hangokat emberek okozzák. Olyan emberek hangjait halljuk, akik képesek gondolatátvitelre. Nem tudom, hogy kik, nem tudom, hogy miért, és nem tudom, hogy hogyan. Képzeljük el magunkat egy lakótelepen. Képzeljük el, hogy az egész lakótelep hangjait halljuk egy szép májusi estén. Sorban a lakókét, plusz még egy-két hangadó mindig van. Ezek folyamatosan lármáznak a fejünkben, és olyanokat ordibálnak, hogy „skizofrén”, meg ilyen nyalánkságok. Egy percre se gondolta senki, hogy ezek a hangok – meglepő – de tényleg valódiak. Valódi emberek hangjai.

A téveszmék eredete: Nincsenek téveszmék sem. A téveszméket valójában azért gondoljuk tévesnek, mert nem tudjuk a hangok eredetét beazonosítani. Egy történetet találunk ki, csak hogy a hangok eredetét megmagyarázzuk. Ezt nevezzük téveszmének, de ez nem téveszme, csak az ember vergődése akkor, amikor megpróbálja beazonosítani a hangok forrását.

Ezt nevezzük skizofréniának. Nem a dezorganizált viselkedés, nem pozitív tünetek, pláne nem negatív tünetek. Ez hazugság. A pszichiátria hazugsága. Az orvostudomány hazugsága. Én az orvosok helyében sürgősen elhatárolódnék a pszichiátriától. A hangok a társadalom hangjai, az emberek hangjai, a nép hangja. Olyan ez, mint amikor kifognak valakit az oviban, vagy a suliban, és elkezdődik az egymásra mutogatás, hogy „beárullak az óvónéninél”, „hívom a rendőrséget”, „elvitetlek a pszichiátriára”, és egyéb hasonló dolgok. Tehát a skizofrénia a társadalom ellen elkövetett bűnökért való faszolás, tehát a többségi akarat érvényesülése.

A pszichiátria egyfajta börtön, ahol gyógyszerkísérleteket végeznek embereken, embertelen körülmények között. A pszichiátria karrierlehetőség feltörekvő orvosoknak, ápolóknak, szociális munkásoknak arra, hogy karriert csináljanak, és hogy hízzanak a mi zsírunkon. A pszichiátria lehetőség az orvosoknak arra, hogy ebédelgessenek, sétálgassanak az ágyaink körül, hallgassák a hangjainkat, miközben azt hazudják, hogy csak a mi fejünkben léteznek. Egyszóval hazudozzanak. Pénzért, ellátásért, karrierért. Mind tudják az igazságot, de nekünk csak hazudnak. A könyveikben és az interneten is. Én sem tudtam eddig az igazságot. A gyógyszerekről is. Hogy használnak. A gyógyszerek szart se használnak, csak a társadalom így nyugszik meg, hogyha minket lenyugtatnak. Tehát a mi nyugtatóink őket nyugtatják meg leginkább. És csak így múlnak el a hangjaink.

És a társadalom mutánsai, a skizóirtó skizók ilyenkor leszállnak rólunk, és abbahagyják a hangokkal való gyötrését az embereknek, akiket skizofréneknek szántak. Én nem ellenzem, hogy ezek az emberek skizofréniát csináljanak nekünk, hanem csak azt ellenzem, hogy a világ börtönőreinek a szerepében tetszelegjenek. A gondolatbűn tehát létezik, van erre büntetési szisztéma is, de nem a legjobb: az út végén az embert egy olyan gyötrő intézmény várja, ahol azt hazudják, hogy meggyógyítják a skizofréniát a Hippokratészi esküt tett orvosok, holott az az igazság, hogy a skizofrénia itt a megtorlási szakaszba lép. A gyógyszerek brutálisan hatnak a páciensekre, de ugyanakkor üdvösen hatnak a gyógyszerkísérletek megszervezőire és kivitelezőire.

Ez üdvös a társadalomnak? Semmi közöm hozzá. Én csak leírtam a tényeket. Ítéljen mindenki maga. Na, így van vége.

0 Tovább

Összeesküvés-elmélet, cucc, viszlát

Most nem fogok jó hírt közölni. Gyorsan essünk is túl rajta: nincs olyan, hogy skizofrénia. Vagy, ha van is, jóval kisebb számban, mint ahogy azt beállítják. A skizofrénia valójában annyira ritka, hogy még a pszichiátrián is meglepődnek, ha valódi skizofrénnel találkoznak. Társadalom van, és beilleszkedési zavarokkal küzdő egyének vannak, akik nem illenek bele a társadalomba, és ezért a társadalom kiveti magából őket, eltünteti őket. Egy folyamattal. Aminek a skizofrénia nevet adták. Igazából cuccoltatás van, elhavaztatás van a társadalomban, ami folklór szinten megy. Nincs ez leírva sehol, hogy ez hogy megy. Nincsen erre recept vagy módszer. Egy dolog van rá: gyógyszer. De az szarásig. Ugyanúgy gyógyszer van a tünetek kiváltására, mint a kezelésére. Ez az igazi homeopátia: amitől rosszul leszel, attól gyógyulsz is. És ez a mérhetetlen sok "orvosság", amiből a pszichiátriákon túlkínálat van, a társadalomban viszont felhalmozódott, és a kezelése annyira brutális, hogy az inkább már kínhalállal egyenlő értékű. És igen, vannak az elméletek. Orvosiak főleg, dopamin-túlműködés, szerotonin-alulműködés. De igazából a skizofréniát nem tudják, mitől van. Szerintem főként a cuccoktól. Hallucinogén antipszichotikumoktól, beadagolt nyugtatóktól, esetleg egy kis elfekvő marihuánától vagy LSD-től. De igazából nem tudom én sem. Én meg nem mondom, hogy a skizofréniának hány százalékát teszik ki az ilyen esetek, de szerintem igen-igen nagy százalékát. Egy kellemetlenné vált lakó a lépcsőházban? Szakmai féltékenység az egyetemen, pláne végzés előtt. Beüt a skizofrénia. A skizofrénia kezelése úgy van kitalálva, hogy abból ne lehessen megmenekülni. Életre szóló diagnózis. A gyógyszerek elnyomják ugyan a tüneteket, de ennek az az ára, hogy ha elhegyjuk őket, hatványozottabban térjenek vissza. Én nem tudom, milyen konszenzus van, avagy hallgatólagos megegyezés orvosok, ápolók és a társadalom között. A feleslegessé vált versenyző eltűnik az ellátórendszerben, és kész. A skizofrénia kiváltására meglévő eszközök számosak, és mindenki számára elérhetőek. Én sem ismerem őket. Viszont, akit gyanítok, hogy ismeri, az alvilág, a szegény réteg, a tisztes polgárok. Ez egy kis titok. Valakit beparáztatni nem nagy teljesítmény. Tudnunk kell, hogy az emberek agyának a tűrőképessége véges. Ha ezzel tisztában vagyunk, elég egy kis hókusz-pókusz, egy kis trükk, és az emberünk máris vidáman hallucinál. A pletyka faktor sem elhanyagolható. Ha valaki egy közösségben a leggyengébb láncszem, akkor viszlát. Mi áll a háttérben? Egy féltékeny férj? Egy buzi barát? A lényeget tekintve már mindegy is. Nem tudom, de a társadalom valahogy mentálisan is ráhatást gyakorol a betegre. A skizofrénia genetikailag örökölhető. Tényleg? Mondja a genetikus. Persze, mert a kirekesztettség, a magány és a rosszindulat is örökölhető. Ez most egyébként pont olyan, mint amikor egy újságíró beleássa magát egy témába, és lassan-lassan kiderül, hogy nagy szarba nyúlt. Na, most ilyenkor vagy befejezi vagy tovább kutakodik az okok, indítékok, cselekmények hálójában, és akkor könnyen rajta veszt. Mert kivel megyek én most szembe? Az orvostársadalommal, a gyógyszeriparral, és az összes sulykolt információval, ami a témával kapcsolatban él az emberek fejében. Szóval ezen a szinten én most egyelőre befejezem. Ezt egy kis gondolatébresztőnek szántam, aminek szinte senki nem fog örülni, az illetékesek a végsőkig tagadni fogják, hogy ilyen van, sőt ilyenek vannak, viszont számomra nem ez a kérdés, hanem az, hogy milyen százalékát teszik ki ezek az esetek a skizofréniának? 50%-ot? 70%-ot? 100%-ot? Azt hiszem, most ezért rám is fogják fogni, hogy paranoid vagyok, illetve nem hiszik el mindezt. A társadalom nagyon kis része fogja ezt elhinni, én magam is alig hiszem. De akik érzik az események mögött a dinamikát, tudják, miről beszélek. Isten óvjon mindannyiunkat. És mégegyszer, egy darabig, viszlát.

Sokan mondják, hogy az ember alapvetően jó. Hogy a lelke jó. Én már ebben régen nem hiszek. Az ember képmutató, aljas és hazug. És gonosz. Azt fogják mondani, hogy tételezhetek fel ilyet a többi emberről. Csak úgy. Simán. És az indok: szerelem, de főleg pénz és hatalom. A hatalom akarása.

"Az ember önző, falékony húsdarab,

Mikép a hernyő telhetetlen,

Mindig előre mász - s harap."

Arany János: Kertben

Ezzel búcsúzom. Abban a korban még nem volt skizofrénia. Ágnes asszony volt, meg a Radványi sötét erdő (Tetemrehívás). Lélektani balladák. De mennyire voltak lélektaniak, a lélek megbomlása mennyire volt már akkor is realitás, és mennyire rásegített? Fogós kérdés. Azt hiszem, a válasz már másra tartozik.

0 Tovább

Párbeszéd a szkizofréniáról

A múltkor az egyetemen, úgy a 7. ötös vizsgám körül (most már úgy tűnik, ez a félév is ilyen magas átlaggal fog sikerülni, kopp-kopp), belefutottam valamiféle konferenciába, a hirdető plakátjára néhány szó volt felírva: pszichiátria, pszichológia, rehabilitáció, stb., tehát valami ilyesféle konferencia lehetett, csodálkozom, hogy nem fogtak ott szemléltető eszköznek, mint kósza beteget. A mai napig kissé furcsállom, hogy konferenciákat szerveznek a pszichiátria berkein belül mentális betegekről – mentális betegek nélkül. A mentális betegek kérdésében általában mindenki felszólalhat, leginkább pszichiáter és pszichológus, de mentálhigiénés szakember, szoc. munkás, ápoló is – bár ők már ritkábban ártják bele magukat – de a mentális betegek képviselői valahogy mindig hiányoznak az ilyenfajta konferenciákról. Így aztán olyan az egész, mintha például a határon túli magyarokról akarnánk konferenciát szervezni, szigorúan kikötve, hogy csak magyar anyaországi magyar állampolgárok vehetnek részt rajta. Lehet, hogy nem a legjobb hasonlat, de szerintem igen.

Szóval, ennek a konferenciának az előterében volt egy ilyen könyves stand, ahol volt egy pár pszichiátriai kiadvány, vettem is egy párat, köztük a Párbeszéd a szkizofréniáról címűt, ami egy elég igényes, „színes-szagos” kiadvány, az Oriold és Társai kiadó adta ki, Campos Jiménez Mária szerkesztésében. A könyvnek valójában lehetne az is a címe, hogy „Pár beszéd a szkizofréniáról”, ugyanis ez egy interjúkötet, és az interjúk inkább az „egymás mellett elbeszélés” hatását keltik, mint egymásra reflektáló írásokét. Volt, persze olyan, hogy „beteg” és „hozzátartozó” is megszólalt 1-1 konkrét eset kapcsán. A skizofréniát a mai napig úgy képzelik el, mint a „hozzátartozókat próbára tevő betegség”-et, ahol feltétlenül jó pont, ha meghallgatjuk a hozzátartozókat is, mivel így holisztikusabb, teljes körű képet kapunk a konkrét esetről – vagy nem – ez meg az én meglátásom. Betegek leginkább eddig csak interjúalanyként szólaltak meg a skizofrénia kérdésében, olyan még nem nagyon volt, aki ennyit hablatyolt a témáról, mint én. Igazából erről azt gondolom, hogy a skizofrénia akkor is az egyik kedvenc témám lenne, ha nem lennék érintett, így meg pláne.

A Párbeszéd a szkizofréniáról kötet újdonsága annyiban áll, hogy az interjúalanyok fényképpel együtt szerepelnek a könyvben, tehát könnyen rájuk lehet ismerni, 3 pszichiáter és 10 érintett (vagy beteg, vagy hozzátartozó) szólal meg a könyvben, mindegyikük fényképpel, ami a pszichiáterek esetében még úgy-ahogy megszokott dolog, betegek viszont ezt ritkán vállalják fel. Gondolkoztam is 1-2 esetben, hogy nem ismerős-e valamelyik sztori vagy fénykép nekem valahonnan, de aztán úgy találtam, hogy valószínűleg nem, de ha az is lenne, úgysem ismernék rá egy interjú alapján. Az ismerősség érzése a skizofrénia történetek hasonlósága miatt kísérthetett meg. A kötetben szereplő illusztrációk között megtalálhatóak még a Moravcsik Alapítvány alkotóinak a grafikái is, ami tovább színesíti az amúgy is elég színes kiadványt. Nekem az interjúkötet kapcsán első körben az jutott eszembe, hogy minél többet olvasok a skizofréniáról, minél több tudományos(nak ható) leírást és ismertetést, annál erősebbé válik a gyanúm, hogy olyan, hogy „skizofrénia” nem létezik, soha nem is létezett, az egész az orvosok és a társadalom szuggesztiója a pszichózist elszenvedő emberen. 

Miből gondolom ezt? Abból, hogy a skizofrénia fogalom igazából nem egy betegség, mégcsak nem is egy állapot leírása, hanem egy diagnózis, de valójában leginkább egy jóslat, arra vonatkozóan, hogy X vagy Y hogyan fog viselkedni, egy – divatos szóval – életpálya-modell, egy prognózis, amit hivatalosan megállapítanak, és attól kezdve predesztinálják (de inkább kondicionálják) az embert arra, hogy alacsonyabb kvalitású életpályát fusson be a társadalomban. A skizofréniáról szóló információk mára már a neten azonnal hozzáférhetők, és azonnal taglalják a „betegség” (valós vagy vélt) tüneteit, kezelési módját, sőt, az egész kórlefolyást, negatív, önbeteljesítő jóslatokkal bőven megtámogatva. Az, hogy a skizofréniával alacsonyabb életminőség érhető el, egyszerűen nem igaz, vagy csak azért igaz, mert a társadalom elvárása ez, az élet minden területén tapasztalható enyhe gyanakvás, ami körülvesz minket, skizofréneket, egy idő után összeadódik, és nagyon megterhel bennünket. Ennek ellenére én sem skizofrén egyetemre járok, hanem normál egyetemre, „normi”-k közé, és azt hiszem – legalábbis egyelőre – a legjobbak között van az átlagom, ha nem éppen a legjobb.

A könyvre visszatérve, a pszichiáterek megszólalása nagyon szakmai, nagyon szabatos, csak egyvalami hiányzik mögüle, mégpedig tapasztalat. Hiányolom a „tapasztalati szakértők” megnyilatkozásait a témában. A fogalom azokat a személyeket takarja, akiknek első kézből származó a tudásuk a skizofrénia, illetve egyéb mentális betegségek témakörében, ilyen személyt én is ismerek. A skizofrénia tanulmányozásában eddig úgy jártunk el, hogy a pszichiáter (jobb esetben) meghallgatta a beteget, majd felállított vele kapcsolatban valamiféle diagnózist, illetve spekulációkat. A skizofrénia diagnózis több, mint 100 éves fennállása kapcsán egy egészséges emberek spekulációit, elképzeléseit hallhattuk egy állapotról, amiről csak másodkézből szereztek tudomást. Ez a „second hand” tudás ezen a könyvön is érződik, de néhány beteggel készített interjúnál felmerül már annak a kérdésnek is a lehetősége, hogy a betegek valamelyest maguk is rálátást nyernek a bennük zajló folyamatokra és képesek valamiféle általánosan is érvényes visszacsatolást produkálni az állapotukkal kapcsolatban. Ilyen például Tamara esete, aki maga is az idősgondozásban dolgozott, tehát segítő munkakörben, betegstátusza ellenére, és ezért nem kevés rálátása volt a benne zajló folyamatokra. De felmerül a többféle paradigma nyugtalanító kérdése, együttes jelenléte, például a paranoid religiózus skizofrénia esetében, amikor a pszichiátriai szemlélet és a vallásos élmény (pl. az Isten jelekkel kommunikál, vagy az ördög suttog a füledbe) együttesen van jelen, kérdés hogy az ilyen esetek hogyan kezelendők? Pszichiátriai esetként-e, vagy pedig a vallásos élmények valós megtapasztalásaként, mert sokszor csak egy hajszál választja el a szentet és a prófétát az őrülttől, vagy még annyi sem. Korunk szentjei az őrültek közt keresendők, annak ellenére, hogy a pszichiátria is szeretné őket „kezelés alá vonni”, ahogy egy pszichiáter fogalmaz. Talán a mai kor prófétáinak a legnagyobb próbatételük a pszichiátriai körből való kiszabadulás lenne? Nagyon is elképzelhető.

0 Tovább

Skizofrénia underground

blogavatar

Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. Gyerekkoromban poénból kis magazinokat szerkesztettem szabadidőmben. Most komm-médiára járok egyetemre.

Facebook csoport

Szerintem twittelni menő

Feedek

HTML

HTML

HTML