Skizofrénia underground

Tudom, hogy sok baj van velem. Kávé, cigi, nyugtató, alkohol. Én tényleg próbálom. Csökkenteni. Néha sikerül, néha nem. Sokszor borotvaélen táncolok ezekkel. Most erősnek kell lennem. És szépen elkezdeni felezni a nyugtatót, mert rendszertelenül szedem, és viszonylag sokat. Éppen belefér a "terápiás tartomány"-ba, amit csinálok, szóval nem viszek túlzásba semmit. Mindenből egy kicsit. Mintha egy legális drogokkal tömött svédasztal előtt állnék, és hogy ne sértsem meg sem az etiketett, sem a házigazdákat, úgy csipegetek belőlük. Mitől félsz? Politoxikomán vagyok.

- "Mitől félsz a legjobban?"

- "Attól, hogy valamikor a szeretet ereje már nem elég..."

Mi volt még? Higító, cannabis, herbál. Már nem élek velük. Régen volt, mintha évszázadokkal ezelőtt történt volna. Akkor mi a baj? Semmi. Nincsenek problémáim. Új telefon, új laptop, új jelszavak, új élet. Kell. Sokkal jobb. Akkor mi van. Kibaszott egy mg-al elcsúszik a nyugtató, +1 sör, + fél doboz cigi. Minek? Unatkozom? Nem. Lenne mit csinálnom. Félek, megijedek. A szorongást felejtsd el, mert nem menő, a szociális fóbia sem menő, azt már félig-meddig ki is nőttem. A skizofrénia?  Még a kezelőorvosom sem nevezi egyértelműen betegségnek. Amire gyógyszert kell szedni, az betegség. (Ellenvélemény.) A leszázalékolási bizottság szerint a jólétbe rokkantam bele. Na, igen. Amennyire az alkoholizmus jólét. Az alkohol katalizálja a skizofréniát. Senkit sem ismerek, akinél alkohol okozta volna. Pont nálam? Egen. Füvet is szívtam?  Az a baj. Havonta szívtam? Á, az semmi. A kettes gyakorlóba jártam? Az a baj. Az egyetemen rossz energiák vannak. Az is baj.

Még mindig jólétben élek. Tárhelyek, domain nevek, drága e-bookok, fizetős játékok. Nyugtató, sör, cigi, kávé. Luxuscikkek. Legálisak. Járnak nekem. Sohasem vagyok másnapos. Alszok, kelek. Ahogy kedvem tarja. 4 órás munka. Holnap kontroll. Májusban leszázalékolási bizottság. Lehet, hogy véglegesítenek. Jó esélyem van rá. 52 ezret kapok havonta, csak azért, mert vagyok még. Cserébe majd produkálom magam, jó? "Ez eddog így jó?" Plusz majdnem ugyanannyit a melóhelyen. Jó, hogy vagyok. Magamnak. Elefántcsonttorony. Aranyketrec. Néha írok valahova valamit, de csak olyan dolgokról, amihez jól értek, hülyeséget nem akarok. Ismernek. Szeretnek. Inkább csak elfogadnak. Volt egy filozófus, aki szerint addig létezek, ameddig mások is látnak. Ezért írok, ezért vagyok, ezért élek. Amíg mások látnak, nem haltam meg egészen. A férfias dolgokhoz egyáltalán nem értek.

- "Nézted tegnap a Forma-1-et?"

- "Nem, éppen a vonaton ültem."

- "A focit szereted?"

- "Igen, néztem régen az EB-t, de már nem." - persze azt is főleg a sörök miatt.

Csak ilyen uniszex dolgokhoz értek, mint betegség, gyógyszerek, drogok. Sokszor kérdezték, hogy próbáltam-e "kemény" drogot. Ugyan. Ilyen múlttal? Az hiányozna... Szóval mostanában az foglalkoztat, hogy lehet-e szeretni egy skizót. Aki valaha talán volt valaki, aztán sokáig semmi, és most egy másik valaki. De emlékszik. De már nem fáj. Olvas, ír, elvan. És hogy én szeretem-e még őket? Igen, akik alkotnak, dolgoznak, dumálnak, nem passzívak. Vagyis, hogy őket is. De szerintem ők azok, akik intézetben végzik. Néha be kell tartani a rendszernek. Csak a miheztartás végett. Csak, hogy komolyan vegyenek. Úgysem fognak (eléggé), de próbálkozni kell. Mert előbb-utóbb aláírod az injekciót, aztán jön a gyámság, aztán ott figyelsz majd valami otthonban. Már az is látszik, ki az, aki otthonban fogja végezni, ki az, aki nem. Hozzáállás kérdése, meg szociális körülményeké, meg hogy mennyire (nem) hagyod el magad, stb. Valamennyi ész is kell hozzá, talán az, főleg. De tanulni lehet a magunkra odafigyelést is. Hogy ne basszanak át. Az életben is, meg elsősorban az orvosodra gondolok. Ott kezdődik. Találd meg az igazit. A lehethogy leendőt. Ebben is. És akkor minden rendben lesz. Vigyázz magadra, testvérem. <3

"A pszichiátriának semmi keresnivalója nincs a bíróságon." - Feldmár András

A fenti gondolat, azt hiszem, úgy értendő, hogy nem szabadna jogi ügyet csinálni a mentális zavarokból, pláne, ha nem követtünk el semmilyen bűncselekményt. Nem szabadna hagyni, hogy a puszta létünk bűncselekmény kategóriába tartozzon, amiért egy kórháznak, pláne egy orvosnak joga lehessen beperelni minket egy kósza gondolat alapján.

Most el is mesélem, miért, abból az apropóból, hogy közeleg a korlátozó gondnokságom újratárgyalásának az ügye. Most nem térek ki arra, hogy az igazságügyi elmeszakértő egy pár perces találkozból alakít ki véleményt, és ez már önmagában abszurd. Hány forint egy kiló kenyér? Ki az ország miniszterelnöke? Milyen politikai pártokat ismer?  Kábé ezek a kérdések hangzanak el azon a pár perces elmeszakértői vizsgálaton, az elmeszakértőnek annyi a dolga, hogy nagyon úgy tegyen, mintha gondolkozna, a papírjaiba mélyed, hümmög, mintha nem tudná már jóelőre, hogy kizáró, vagy korlátozó gondnokságot adjon, 2 évre, vagy 5 évre. De nem is ez a lényeg.

A lényeg maga az ügy, a per, meg a nagy fenék, ammit kerekítenek neki. Kereken egy évig jártam a bíróságra, kirendelt ügyvéd, bírónő, perköltségek, és rengeteg ilyen gondnoksági ügyet is láttam kiírva. De kérdezem én, minek? Úgyis az van, amit az elmeszakértő kiküld postán, egy csomó pénzért kiad egy  pár oldalas formanyomtatványt, és postára adja. Aztán egy nagy csomó pénzébe kerül az államnak az egy évig tartó bírósági herce-hurca, a felperes meg sem jelenik, a kirendelt ügyvéd jó előre szól, hogy érdemben nem fog tudni segíteni, hivatalból tiltakozik az ítélet ellen, és annyit tud felajánlani, hogy behívatja az elmeszakértőt, hogy fenntartja-e a véleményét.

Az elmeszakértő fenntartja a véleményét, arra hivatkozva, hogy lassabban reagálok a bírónő szavaira, de bármilyen indokot mond a bíróság kénytelen, sőt köteles elfogadni. Egyébként Sötét Szabolcsban egy, azaz 1 db elmeszakértő van, talán mostanára kettő, a második pont az, aki beperelt, és kizáró gondnokságot kért rám. A bírónő hiába szimpatizál velem, meg vigasztal, hogy csak két év az általános 5 év helyett, bedobja az általános formaszöveget is, hogy mindez az én érdekemben van, csakis értem, és még gondolom hozzátenné azt  is, hogy nem miattam, hanem értem haragszanak, a felperes soha nincs jelen, én pedig egyre csak a tárgyalással foglalkozok, mint Josef K. Franz Kafka A per című regényében. A felperes soha sem közli, miért kérte rám a gondnokságot, az elmeszakértő nem köteles megindokolni a döntését. A bíróságon az ügy kereken egy éven át tartott, és horribilis összegű  tiszteletdíjakat sorolnak fel maguknak, hogy egyéltalán megjelentek egy olyan ügyben, aminek a kimenetelén mit sem változtatnak a tárgyalások.

Az én szerény állampolgári javaslatom az lenne, hogy egyáltalán ne legyen bíróság, se tárgyalás, hisz a végkimenetelen úgysem változtat. Annak a seggfejnek a véleménye számít rólam, amit kiküld postán, és az határoz meg mindent. És mivel egy darab van belőle az egész megyében, valószínűleg mindenki tudja, kiről van szó, még ha nem is írom ide a nevét, minden ügy mögött ő áll a behízott malacszemével. Szóval egyébként ilyeneken lehetne spórolni, rengeteg gondnoksági ügy van, és és fogalmam sincs, mennyit költenek rá, de abszurd, hogy egy már 5-10 perc alatt eldőlt ügyet 1 évig tárgyaljanak, annak a tökéletes tudatában, hogy az egész tárgyalás csupán idő-, és pénzpocsékolás.

Szomorú, hogy pont egy gondnokság alatt lévő személynek kell minderre rávilágítania, akik pedig napról napra végzik ezt az értelmetlen munkát, mélyen hallgatnak mindezekről. Persze, mert megkapja a javadalmazását a szakértő, az ügyvéd, és a bírónő is, csak csodálkozom, hogy nem akadt még ebben az országban olyan, aki elmondta volna a kedves adófizető állampolgártársainak, hogy végül is egy (nem egy, sok) értelmetlen procedúrával mennyi pénzt húznak ki az emberek zsebéből feleslegesen.

Amikor másodszor laktam a Zsarnain, akkor sem lett jobb a helyzet, nem tudom, mit is vártam. A szálló is lassan kezdett már elnéptelenedni, volt választék a szobákban. Visszamehettem volna a régi szobámba is, ahol egy drogossal, meg egy buzival laktam, én mint alkoholista tettem ott teljessé az összképet. Helyette a szemközti szobát választottam, SötétSzivárvány régi szobáját, ahol többször vendégeskedtem kényszerből, mert mire hazakeveredtem részegen valahonnan, már át volt hurcolva az ágyneműm hozzá, mert a kedves szobatársaim éppen vendéget fogadtak, és nem akarták, hogy zavarjam a köreiket. Szóval azt a szobát is jól ismertem, néha magamtól is bementem hozzá, irigyeltem, hogy egyedül lakik, csak annyi volt a negatívum, hogy mivel tudták, hogy nincs szobatársa, el kellett hogy viseljen alkalmi vendégeket 1-1 éjszakára. Én is szerettem volna egyedül lakni, és gondoltam, hogy abban a szobában egyedül lehetek. Gondolkodnom kellett. És innom. Most már teljesen nyíltan hordtam haza a literes borsodikat, fű is volt a szekrényemben, ha netán átjönne a drogos volt szobatársam, legyen mivel megkínálni. Annyit még én is tudtam, hogy a hétvégi partik után fűvel jönnek le a kábítószeres tripekről, és hát egy kis figyelmesség. Aztán úgy alakult, hogy egyszer átjött hozzám, hogy nem költöznénk-e össze megint, öntöttem neki a literes  borsodimból, csináltam magunknak két spanglit, és annyit mondtam, hogy majd meglátjuk. A fűtől érdekes szexuális gondolataim támadtak vele kapcsolatban, és úgy döntöttem, hogy mégsem, mert a végén még rámászok.

***

Aztán jelentkezett a szoba eredeti lakója is, jött volna a diplomaosztójára, én pedig hogy visszaadjam a nála töltött vendégalvásokat, persze, mondtam, hogy nyugodtan aludjon ott. Vettem a teszkóban egy ötliteres bort, amiből ittunk egy-egy pohárral, lefeküdtünk, és nemsokára elaludtunk. Persze sokáig nem ment ez a képmutatás, mert másnap még az Erdély irodalma és kultúrája óra előtt csúnyán meghúztam a demizsont, de úgy, hogy elaludtam a buszon, és már csak a kocsmánál keltem fel. Gyorsan döntöttem, szálljunk is itt le, és már annyira el voltam ázva, hogy élettársamként mutattam be az ismerőseimnek szegény SötétSzivárványt, a többi nagyjából ki is esett.

***

Igen, az élettársam, pontosabban az akkor már volt élettársam, gyakran rá gondoltam reggeli köhögésrohamaim közben, amitől aztán rámjött az öklendezés is, egyszer el is hánytam magam. Szereztem valahonnan egy nagyon drága ART cipőt, ami le nem rohadt volna a lábamról, egyszer a bokám is kiment benne, amikor felestem egy buszra, és ilyen édeskés hullaszagot árasztott magából. Az asztalon felejtett zoknimban megláttam egy csigatésztát, elgondolkoztam, hogy megeszem, de aztán láttam, hogy a csigatészta mozogni kezdett, igazából valami kukac volt, ezt eléggé undorítónak találtam, és kidobtam a zoknit. Még utána is napokig az a tészta-kukac járt az eszemben.

***

A haverjaim is elég zűrös alakok voltak, de csak a fűért merészkedtek le hozzám a Zsarnaira, amint megvolt az anyag, már szinte menekültek onnan. Aztán hirtelen rámjött a para, amikor a teszkóba mentünk borért, nem mertem bemenni, odaadtam nekik a bankkártyámat, hogy hozzanak valami bort, aztán ők is nagy sokára előjöttek valami demizsonnal ami mondhatom, a fűvel együtt eléggé kiütött mindhármunkat, de szerintem én éreztem a legnyomorultabbul magam. Az asztalon  keltem, a demizson alján már csak egy nagyon kis bor lötyögött, persze megittam. Ki korán kel, aranyat lel.

***

Aztán a szüleim egyik hétvégén nem voltak otthon, és mivel nagyjából sejtették, mi folyik a Zsarnain, elküldtek az öcsémhez a hétvégére Budapestre. Persze előbb elsöröztem a pénzem Judittal, egy volt zsarnais barátommal, majd fel Pestre, még több pénz reményében. Már Pest felé jártunk, amikor kimentem a WC-re, de annyira rángatott a vonat, meg világítás sem volt, hogy amikor kijöttem, láttam, hogy első utamon, amikor egyedül voltam Pesten, félrészegen, behúgyozva érkeztem meg. Mikor megérkeztem az öcsémhez, levettem a nadrágom, és kaptam tőle másikat, majd elmentünk sörözni. Majd amikor a tesóm már megunta a dolgot, kiültünk a lépcsőházba valakivel egy közeli borkerskedésből vett demizsonnal.

Azt mondják, hogy a kollégiumi évek, és főleg bizonyos szobák később jelentősséget kaphatnak az ember jövőjének kialakítása szempontjából is. Nem arra a koliszobára gondolok, ami az országot irányítja, hanem a kollégiumokból szobáiból kerülnek ki a diákönkorményzatok vezetői és munkatársai, hogy aztán szépen ívelő szakmai, vagy politikai érdekcsoportokká nőjék ki magukat. A Zsarnai telepi koli jó eséllyel indulhatott volna az ország legszarabb kolija versenyen, ha lett volna ilyen. Ha jól tudom, most hajléktalanszállóként üzemel.

Előzmények: http://nemvagyokbeteg.reblog.hu/mese-a-zsarnai-teleprol Tudom, tudom, a folytatás már mindig rosszabb, mint az eredeti, de 3 részt terveztem, az lesz a legborzasztóbb. :-)