Oké. Egyáltalán nem akarok átmenni játékblogba, de ez az év vége már csak ilyen. Mindenki hype-olja a szezonális cuccait, és mindig befut 1-2 új anyag is. Ilyenkor az emberek is hajlamosak nyitni a témába vágó írásokra, filmekre, hírekre, stb., és nagy ívben tenni arra, ami túlmutat ezen. Hadd mondjam el, nem vagyok kivétel én sem. Az ünnep mindenkinek a lelkében van. Lélekben körbeüljük a karácsonyfát, és lélekben megajándékozzuk egymást. Mindegy, itt csak az Ace of Base Life Is a Flower című slágerének első sorát tudnám idézni, saját interpretációmban, "egy ingyenes világban élünk", de mint tudjuk, a legjobb dolgok ingyen vannak, minek kommercializálni a Karácsonyt?
Ebből az apropóból szétnéztem egy kicsit a karácsonyi témájú játékok között, és jelenleg ez az egyetlen, ahol nem kell agyonverni senkit, sem ellenséges fenyődíszeket, sem vigyorgó csokis sütiket, sem zárlatos égőket, de még a grincset sem, de még a karácsonyi sárkányt sem. Nem, itt bombázni kell. Na, nem Londont, vagy Berlint, még csak nem is Drezdát, vagy Monte Cassino-t. Andy és Ollie megmentik a Karácsonyt. A Rudolf rénszarvas által vontatott repülő szánról ajándékokkal kell megszórni a házakat, mert a Mikulással egy kis forrócsoki-baleset történt. Erre mindössze tizenöt percünk van.
Andy Warhol szerint mindenkinek kijár(na) 15 perc hírnév, és ezt a játékzenéiről ismert Soda Piggy ezzel a kis karácsonyi játékkal igyekezett a maga számára biztosítani. Mondjuk ez a 15 perc nálam kissé kitolódott, mert kissé hm... mondjuk így, figyelmetlen voltam, és nem vettem észre bizonyos összefüggéseket, és csak nyomkodtam a gombokat össze-vissza, ezért szeretnék egy kis használati utasítást mellékelni a programhoz, itt első körben gondolok az irányításra: A: dobj zöld ajándékot a zöld házra, S: piros ajándék a piros házra, S: sárgát a sárgához. További segítség: a játékban három település található, egy falusias jellegű, egy nagyobbacska község, vagy kisebb fajta város, illetve egy igazi nagyváros, ahol már kék házak is találhatóak, de nem kell megijedni, ezek is az előző színes házak mintájára funkcionálnak, itt a háztetőn lévő csík színe jelzi, hogy milyen színű ajándék való oda.
Felhívnám még a figyelmet a jobb alsó sarokban elhelyezkedő, általam státusz bárnak, illetve klapatyingónak nevezett bizbaszra, ami egy piros csik formájában ölt alakot, és ami a lakosság megelégedettségi szintjét hivatott ábrázolni, a játéknak akkor van vége, ha: a.) letelik a 15 perc, b.) a státuszbár kimaxolja a rubrikát, vagyis a piros állapotjelző bizbasz eléri a maximumát, kiakad, ésatöbbi. A játékot meg lehet úgy oldani, hogy mindhárom településen szórunk ajándékot, de amúgy teljesen fakultatív, mely településre látogatunk el, a lényeg, hogy minél több pontot szerezzünk egy-egy helyszínen, hogy az elégedettségi mutató kiakadjon, és ezzel véget érjen a játék pozitív értelemben. Ha ez nem következik be 15 percen belül, értelemszerűen vesztettünk.
Értékelés: 5 színes ház az 5-ből
Jó, minek írok akkor ilyen lefutott, idejét múlt dolgokról, mint könyvkihívás, Charles Dickens és Karácsonyi ének, ha olyan nagyokos vagyok? Mert mondani akarok vele valamit. Talán csak annyit, hogy úgy gondolom, hogy ideje visszaklasszicizálódni, mármint irodalmilag. Vannak témáim, amikkel nem fárasztom itt a népet, mivel az amatőr játékok szerepeltetése a blogban enyhén szólva is megosztó volt, ezért ezeket máshol próbáltam közzé tenni. Megkockáztatom, még amatőrebb módon tettem ezt, mint amennyit a játékok megérdemeltek volna. Ebbéli munkámmal továbbra sem fogok felhagyni, de itt az ideje, hogy tovább szélesítsem a látókkörömet, na jó, fogalmazzunk úgy, hogy "visszaszélesítsem", és ahogy a 8-bit retro játékok mellé annak idején felvettem a nem-lineáris, tehát interaktív fikciós műveket, visszatérek a kályhához, vagyis ... *dobpergés* újra könyveket fogok olvasni *néma döbbenet*. Charles Dickens és a Karácsonyi ének nemcsak egy nyitás, egy gesztus a decemberi ünnepkör felé, hanem egy folyamat kezdete. Hiszen, mint mondtam, hogy ezek a dolgok már nélkülözik a kanti értelemben való "szép az, ami érdek nélkül tetszik" megállapítást, hanem vagyok annyira izé, hogy mindenben az anyagi lehetőséget lássam elsősorban, és ha bele is feledkezek esztétikailag bizonyos tevékenységekbe az úgynevezett flow élmények miatt, olyan profán dolgokat, mint zabálás, fingás, stb. valamiből finanszíroznom kell majd, ez lenne a következő lépés. Mert. A családommal való viszonyom megérne egy amolyan kritikusabb bejegyzést, most sprintügyileg ennek szezonja is lenne, lehetne, de pont ünnep előtt nem szeretnék khm... fügét mutatni nekik, és lehetőség szerint utána sem, de ha így megy tovább, nem tudom garantálni... és ez nem fenyegetés, csak lehetősége valaminek, amire nekem van néha a legkevesebb ráhatásom, igazság szerint. Tkp anyám van ezeken a dolgokon fennakadva, néha apám, a tesómék nemes egyszerűséggel letiltottak a családi facebookos nyalifaliról, én meg mondjuk azokon, amit ők csinálnak, szóval ez így korrekt is lenne... Az már rég nem elverás velük szemben, hogy az életkoruk alapján, vagy az úgymond egészségességük okán valamivel is több eszük lenne nálam, amire itt szükség lenne, talán úgy nevezném, hogy belátási képesség, de az sincs... momentán raktáron.
It's over. It's done. Elmeszakértői szinten eldőlt: gondnokság vége. Virágokat a női öltözőbe kérném. Egy hétig ki leszek kapcsolva. Wellness. Fitness. Ideiglenes lakcímem, Fehér Egér eszpresszó, Nyh, Gádor Béla út 2/fsz, terasz, 1es asztal 4. szék.
3-kor főztem magamnak egy kávét. Most fél 3 van. Úgy néz ki, hogy valakiről központilag leállítottak a Facebookon ma éjjel. Telefonon tudunk beszélni (egyelőre). Ezt az ajándékot kaptam a kormánytól, vagy kormány közeli hackerektől ma éjszaka. Valaki válaszolt a nevemben. Aztán leállítottak az illetőről. Sajnos be tudok lépni a fiókjába, és én is le vagyok állítva róla/nála. Az a helyzet, hogy írtam egy játékot, ami kettőnkről szól. Nem túl polkorrekt. Többek között megtalálható itt: 
Webre tartalmat létrehozni sokkal jobban szeretek, mint tartalmat kezelni, ez a nagy problémám. Oké, érdekel a szoftverfejlesztés világa, a webes, és nem webes egyaránt, de ha nem a webet választottam volna magamnak publikációs platformnak, hanem mondjuk valamilyen más módját preferálnám a megnyilvánulásaimnak, nem érdekelne annyira mondjuk a webprogramozás, hanem offline dolgokkal tölteném az időmet, mint mondjuk összedobni valami e-könyvet, vagy offline játékot. Csakhogy valahogy jobban szeretem az események kommentálását, mint úgymond maradandót alkotni. A blogolással felvállaltan a pillanatnak élek, ebből vita is volt, másoknak sokáig tartott, hogy elfogadják, hogy én "csak" a bloggerségig vittem, de ez nálam egyre inkább tudatos választás. Szépen ötvözhetem az informatikai és humán érdeklődésemet, anélkül, hogy kompromisszumokat kötnék, ha úgy tartja kedvem, következmények nélkül mondhatok bármit, mióta leminősítettek másodrendű állampolgárrá, de nem igazán élek a lehetőséggel, csak 1-1 célzás erejéig. De nem is ezt akartam témába tenni...
És ez most nem a betegségemből fakad, vagy valamiféle mentális diszfunkció eredménye, hanem egyszerűen most jutottam el arra a szintre, hogy nem érdekel a bájcsevely. Sem a fb-n, sem a twitteren, sem a plurk-ön, sem sehol máshol. Másrészt fórumokra, és a blogjaimba tobábbra is írni fogok, akit érdeklel, keressen meg, akit pedig nem, az egy kattintással kikapcsolhatja a szövegeléseimet. Nem tolom bele magamat senkinek a képébe, nem erőltetem rá magam senkire, nem gyűjtök like-okat, nem generálom a hsz-eket, persze azért igyekszem lehetőség szerint mindenkinek válaszolni. Eddig is így tettem, ezután is így fogok.
Aha. Valami könnyedebb téma. Már régen volt itt játékismertető. Most lesz. Everybody Dies. Mindenki meghal. Elég jó cím egy játéknak. A játékban egy áruház dolgozóit alakítjuk, akik különböző gázos szituációkon mennek keresztül, őket irányítjuk, és egyikük halála esetén egy másik dolgozó irányítását vesszük át. Csak azért írok erről a játékról, mert 
Egy barátom elküldte fiatalkori verseimet, amivel tényleg meglepetést okozott. Azt mondja, valami ősrégi nyomtatóval készült, már alig olvasható szövegek, és szinte az utolsó pillanatban lettek (re)digitalizálva. A versek nagyszerűen illusztrálják a kamaszkori idézőjeles szocializációmat, és csak egy adalék ahhoz, hogy problémás gyerek voltam. A suliban igyekeztem megfelelni, bár volt, hogy bort reggeliztem, vagy éppen felest. Több, mint húsz év távlatából azt mondom, hogy a versek tükröznek egy kort, ahol ahol fiatalkorúakat is kiszolgálnak alkohollal, és fél-legálisan mehet az alkoholizálás, és általános a kezeletlen fiatalkori depresszió. Múlt század végi versek, 1995, a költészettel modern kori Rimbaud-ként szakítottam 18 évesen, talán azért, mert nem tudtam még annnyit a kötött formájú versekről, mint manapság, és hát fiatalkorában mindenki amúgy is verset ír, aztán meg nem. Tény, hogy az én költői műveim más irányt vettek, mint az általános. Annyi, hogy a versek nem igényelnek kommentárt, önmagukat magyarázzák, nincs mit elemezni rajtuk. Nincs titok, nincs rejtély, nincs talány. Nem mondom, hogy ezek a legjobbak, de annak megítélésére jók, hogy hogy láttam a világot 15 évesen. Mai fejjel, ha néha verset írok, azokon van mit kommentálni, de mondjuk ki, inkább csak nekem kedvesek, kényelmesebb már szabad verset írnom, és menőbbnek gondolom. Inkább csak egy lelkiállapot kifejeződései, mint valós művészi alkotások. Visszatérve ezekhez a rímes-rémes versekhez, kérdés, hogy mennyire vetíti elő nálam a későbbi betegséget, mert sokan azt mondták, hogy a problémák velem nagyon régen kezdődtek, egyesek már 8-9 éves koromra vezették vissza, bár ennek ellent mondanék. Így visszaolvasva semmi jelét nem látom benne skizofréniára valló tendenciáknak, sőt túlzott precizitással lettek megfogalmazva. Aztán utólag lehet vitatkozni, hogy skizofrén volt-e József Attila, öngyilkos lett-e József Attila, vagy kíváncsi lennék, mit diagnosztizálnának ki ezekből az orvosok. Mindenesetre furcsa, hogy előkerültek ezek a versek, szerintem a fura témák ellenére egy 15 évestől nem is várható sokkal több.
Mármint a szakkörben. Most tört ki a legnagyobb, és leghangosabb botrány az egész intézmény fennállásának történetében. Az egyik dolgozó kiakadt, de nagyon. Éppen kint cigiztem, de olyan hangok hallatszottak kí már a végén, mint egy disznóöléskor + hangos dübbenések, mintha legalábbis tömegverekedés alakult volna ki. Akik nem éppen kint cigiztek, hanem bent tartózkodtak a közelben, ma sorra indultak a pszichiátriára a kezelőorvosukhoz, aki valamennyire lenyugtatta őket, majd továbbküldte őket pszichológushoz, hogy annak segítségével dolgozzák fel a traumát. Pedig lényegében annyi történt, hogy egy illető kiborult (egyesek szerint kiprovokálták belőle az állatot), én pedig nem akarok véleményt alkotni, még annyit hozzátennék, hogy a kezelőorvosa szerint ez az esemény ennek a valakinek a személyiségéből fakad, azt mondta rá, hogy "kettős személyiség", ami tudtommal nem pszichiátriai kórkép, tehát aktív betegséget sem lehet megállapítani nála, innentől kezdve rendőrségi ügy lesz belőle. Ebből csak annyit akarok kihozni, hogy az illető teljesen ép tudatánál volt akkor, amikor majdnem darabokra szedte a konyhát, és üvöltött, mint a sakál. Az elmúlt hetek történései nyomot hagytak mindannyiunkban, a múlt heti ámokfutó kislány Rivotril injekcióval a nyakában végezte, felkerült az osztályra, a mostani nővel nem tudni mi lesz, mivel valójában nem beteg, hanem csak elszállt az agya. Nekünk sem mondták el, pontosan mi történt, hanem jövő keddre meghívtak egy pszichológust, hogy az ő segítségével dolgozzuk fel a történteket, és megindították a rendőrségi eljárást. Szóval az utóbbi időben csupa öröm ez a rehab munka. Rám nem gyakorolt gyakorolt különösebb hatást az ügy, de az érzékenyebbek rossz állapotát, és gyakori sírógörcseit látva nem vagyok különösebben feldobva. Ja, még annyit, hogy az illető gyakran hangoztatta, hogy dilipapírja van, ezért bármit megtehet. Úgy látszik, nem.
Tegnap a szakkörben egész nap róla folyt a diskurzus, hogy késsel megy az anyjának, ráhívja a rendőrséget a barátjára, hülyeságeket kiabál, és szinte nekitámad az embernek. A kontrollon megjelenik, de az injekció elől elszalad, és azt mondja az orvosának, hogy "találkozunk a bíróságon". Volt olyan vélemény, hogy ő már nem pszichotikus, hanem pszichopata. Munka után is az elmúlt hetekben elkövetett ámokfutásait tárgyalták, gondolkodtam, hogy maradjak-e a gép előtt meghallgatni, hogy miket csinált még, és írhattam volna róla egy jó kis posztot róla, de inkább tapintatosan távoztam. Egyszer én is játszottam ilyet, de én fél órán belül már le voltam injekciózva + feljelentés + gondnokság. Sőt, akkor is vittek már be, ha éppen csak sétáltam, vagy a munkahelyemen voltam. Ő hetek, vagy inkább hónapok óta követi el a legvadabb dolgokat, és a pszichiátria nem csinál semmit. Valami aláírást emlegetnek, hogy az kell a gyógykezeléséhez, pedig már régen ön- és közveszélyes. Na, de legyen elég ennyi. Én úgy érzem, engem világéletemben szívattak, mindenhol. Az eredményeimért, ha voltak, nagyon meg kellett dolgoznom, viszont nagyon hamar diszkrimináltak, bármerre vetett is a sorsom. Ezt generálta többek között az engem körüllengő szeszpára, másrészt a szakállam mindig a borosta és a szakáll közötti állapotban volt, egyáltalán nem divatos, ápolatlanság benyomását keltő. A tisztálkodással kb. úgy álltam, mint Piszkos Fred, a kapitány, Rejtő Jenő hőse, akit a legénységnek kellett erőszakkal megmosdatnia. Bár szerintem egyáltalán nem hatottam soha ijesztőnek, inkább az a fajta ember voltam, akibe az emberek előszeretettel beletörlik a lábukat, vagy rúgnak rajta még egyet.
"Lehetne tanulmányozni azt, hogy miért lesz az ember pszichiáter. Milyen emberek lesznek pszichiáterek? Ugyanúgy lehetne, mint ahogy azt is lehet tanulmányozni, hogy milyen emberek lesznek pszichotikusok. Meg lehetne vizsgálni, hogy ez genetikailag öröklődik-e - ha például van egy pszichiáter a családban, akkor lesz-e még egy, ikrek közül mindkettő pszichiáter lesz-e vagy csak az egyik - és lehetne keresni olyan orvosságokat, amelyek meggyógyítanák azt az embert, aki pszichiáternek kívánja nevezni magát. Meg lehet-e gyógyítani egy pszichiátert vagy ugyanaz a helyzet, ami a pszichotikusokkal, azaz, ha valakire rásütik, hogy pszichotikus, akkor azután mindig annak tekintik? Ezt csak úgy fel akartam vetni. Lehet, hogy igazam van, lehet, hogy nincs."
Ma reggel beviharzott Tamara a szakkörbe, és lehuppant egy székre velem szemben. Kicsit izzadtságszaga volt már így korán reggel, és a szemén is látszott, hogy valami nem tiszta nála. Aztán elment veszekedni egy kicsit Edit 2-vel, és amikor visszajött, teljesen összefüggéstelenül kezdett beszélni (kiabálni), hogy "Miért piros a fiúk feje?". "Miért feketék a radiátorok?", "Miért varr mindenki fekete cérnával?". Meg mondta, hogy valami 15-en meghaltak valahol, nem értettem pontosan hol, de ilyenkor ez a halál a mániája, meg hogy a Facebookon őt ha valaki bejelöli, az meghal. Azt hiszem, engem törölt az ismerősei közül, szóval ez a veszély engem nem fenyeget. Tiszta pillanataiban el lehet vele beszélgetni, de egyre ritkábbak a tiszta pillanatai, a múltkor is úgy hozták be a rendőrségről, mert bejelentést tett, hogy a volt férjét, meg a mostani élettársát elrabolták. 2 hét múlva már kint volt, és úgy látszik, kezdi elölről. Még hablatyolt valamit a Tescoról, meg az Intersparról, aztán amikor felfigyeltek a kiabálására, és kisebb csődület alakult ki körülötte, fogta magát, és elhúzott. Érdekes, hogy ezt havonta eljátssza, de mégsem rakják depó injekcióra, nem rakják gondnokság alá, sőt ki-be járkál a pszichiátriára, anélkül, hogy bármi gondja lenne belőle. A múltkor kontrollon minden rendben volt vele, rá két napra kellett behozni a rendőrségről a pszichiátriára. Meg van az a másik csaj (ezek csak úgy bejárnak), és elkezd nekem valahogy furán integetni a buszmegállóból, és amikor végre ráfigyelek, teli torokból elkezdi üvölteni, hogy "Nem megyek veled a Sunshine-buliba, TE BOLOND!". Vele mindössze ennyit beszéltem, de elég is volt, ha csak tehetem, elkerülöm ezentúl.
