Az afázia nevű beszédzavarról

A beszédzavar elnevezés alatt a beszéd különféle rendellenességeit értjük. A beszédzavar többnyire valami nyelvi zavar megjelenési formája, viszont néhány beszédzavarnál nem erről van szó. Mivel a beszéd összetett folyamat, ezért sokféle beszédzavar van, például pöszeség, dadogás, hadarás, afázia. Ezek közül az afázia keltette fel a figyelmemet, mert a mindennapokban nem találkozunk vele, és sokszor valami szervi (agyi) károsodás következménye, és megfigyelték az elmebetegségek bizonyos fajtáiban is. Például a skizofréneknek gyakran tulajdonítanak zsargonafáziát, amikor a beteg értelmetlen szókapcsolatokat használ (erre utal a zsargon megnevezés), vagy szósalátát használ, ami egy másik kifejezés arra, hogy értelmetlen hangsort ejtünk ki a szánkon szavakként.

Az afázia fogalmának megalkotása Armand Trusseau nevéhez fűződik, aki 1864-ben a következő definícióját adta a jelenségnek: „Az afázia a beszédképzés és beszédértés egy vagy több összetevőjének az agy lokális károsodásai következtében létrejött zavara. A beszéd, nyelv centrális mechanizmusának, mentális reprezentációjának károsodása az agy organikus lézióinál. A nyelv olyan zavara, amely általában az anyanyelv teljes elsajátítása után, felnőtt embereknél a helyesen használt beszédet, nyelvet mint jelrendszert károsítja.” A lézió agykárosodást jelent. Egy másik francia orvos, Paul Pierre Broca volt az első, aki kapcsolatot vázolt fel egy konkrét agyterület és a nyelvi kifejezés között, az agy bizonyos területei tehát bizonyos beszédfunkciókért felelősek. Az első szisztematikus, afáziával foglalkozó munka megjelenését követően, a hagyományos megközelítés az volt, hogy megállapították az agysérülés (lézió) jellegzetes elhelyezkedését, és megfigyelték, vajon a lézió lokalizációja alapján megjósolhatók-e a tünetek. Broca boncolásokat végzett számos olyan személyen, akinek beszéd deficitje volt, és azt találta, hogy többségüknek agyi károsodása volt a bal frontális lebenyen, azon a területen, amit ma Broca területnek hívunk. Később Karl Wernicke azt feltételezte, hogy különböző agyi régiók különböző nyelvi feladatokra specializálódtak. A Broca terület a beszéd motoros produkciójáért felelős, a Wernicke-terület pedig a hallási beszéd megértéséért. Broca és Wernicke munkája létrehozta az afáziológia tudományát és azt az elképzelést, hogy a nyelv tanulmányozható az agy fizikai jellemzőinek vizsgálatával. Az afáziológiában Korbinian Brodmann 20. század elejéből származó munkája szintén jelentősnek bizonyult, ugyanis ő térképezte fel az agy felszínét azáltal, hogy az egyes területeket sejtfelépítése és funkciója alapján részekre osztotta fel. Ezeket a területek – melyeket Brodmann területeknek hívjuk – ma is széles körben alkalmazzuk az idegtudományban. Röviden ennyit tartottam érdemesnek megjegyezni az afáziológia történetéből, ami laikusoknak is segít megérteni az afáziát.

Ma az afáziakutatás a neuropszichológiához és a neurolingvisztikához tartozik. Ez egy meglehetősen új tudományág, a neurolingvisztika fogalom megalkotását Harry Whitakernek tulajdonítjuk, aki megalapította a Neurolingvisztika folyóiratot 1985-ben. A neurolingvisztika és a modern képalkotó eljárások kiegészítették Broca és Wenicke lokalizációs elképzelését.

Az előforduló afáziatípusokat a beszédben és szövegértésben jelentkező tünetek alapján osztályozzuk, valamint megkülönböztetünk fluens és nonfluens afáziát, ezek anatómiaileg is különböző léziókhoz kötődnek. A nonfluens afáziák közé sorolják a Broca-afáziát, a transzkortikális motoros afáziát, a globális afáziát és az izolációs afáziát. Fluens afáziaként tartják számon a Wernicke-afáziát, a transzkortikális szenzoros afáziát, a vezetéses afáziát és az anómikus (amnesztikus) afáziát. Mivel eddig az afáziát érzésem szerint főleg elméleti megközelítésben mutattam meg, szeretném egy példával illusztrálni, hogy milyen fajta szöveg lehet az afáziások beszéde, a szövegek David Crystal könyvéből, A nyelv enciklopédiájából való, és a Wernickle afáziát példázza:

„Hétfőn Karácsony előtt, öö… hát lezüllesztettük magunkat, aztán nem jutott elég hely. Namost én éreztem, hogy van valami gáz, én éreztem, hogy befé… bekéne venni valami komfortot. Asszony kiment én meg bevettem a gázt. Hát bu… bummm. Hát, szóltam, hogy Jézus, hát olyan gond van! Én nem tudom, hogy mi történt velem. És akkor szólt, hogy a gyerekeknek szólni kell, szóljunk be a nővér néninek. Hát nem tudom… fél óra, fél óra alatt, vagy egy óra alatt, nem tudom, hogy volt ez, mentő jött, elvitt engem a füszérttel X-be… öö, nem… Mindjárt, mindjárt mondom! Eg… Ebenfurt mellett van ez a vasút. Tehát oda kerültem én katonai kiképzésre.. Ott szerdán felvágták a fejemet, csütörtökön beestem a szomszédba… és pénteken… hát pénteken már nézegettek, most szerdán,… hát hogy néz ki ez a pasas? Mi baja van? úgyhogy szerdán ez lett belőlem…” (Crystal, 343) (Magyar nyelvű beszédminta a fordító spontán gyűjteményéből.)

Az afázia megállapításához vizsgálatok szükségesek. Az afáziavizsgálatok egyik típusú osztályozása alapján a szakirodalom megkülönböztet szűrővizsgálatokat, diagnosztikai tesztbatériákat, melyek az afázia megállapításához fontosak, valamint egy-egy verbális funkció vizsgálatára készült speciális próbákat, illetve a betegek komminikációs készségét vizsgáló beszédteszreket. A szűrővizsgálatok során hazánkban a Token beszédmegfigyelési teszt az elterjedt, a szintén gyakran használt Wester-afáziateszt (WAB) a betegek 8 afáziatípusának egyikének besorolásához használatos. Magyarországon használják még a Boston Naming Testet, ami egy képmegnevezési teszt, a szóelőhívás képességének mérésére alkalmas. Az afázia vizsgálata folyamat jellegű. A beszédtéma megkezdése előtt minden esetben sor kerül egy alapvizsgálatra, amit későbbiekben kiegészítő vizsgálatok követnek. Optimális esetben akkor történik, mikor a beteg már együttműködésre képes és kész, a terápiás helyzetet elfogadja, és figyelme legalább 15-20 percig fenntartható.

Az afázia gyógyulási esélyei függenek annak súlyosságától is. A kórházakban – ideális esetben – az afázia kezelése team munka keretében zajlik, melyben részt vesz neurológus, pszichológus, logopédus, illetve esetlegesen zeneterapeuta is. A sérült részt (a léziót) körbevevő agyterületek stimulálásával zajlik a terápia, a sérült agyterületet is valamennyire gyakoroltatva. A szakemberektől nem várható el teljes felépülés, de a sérülést követően az afázia terápia hatására általában javulást mutat.

0 Tovább

Targeted Individuals - Célzott személyek

Legelőször is, amikor rákerestem az Amazonon a témára, feltűnt, hogy annak igen kiterjedt szakirodalma van angol nyelvterületen, de a legcsábítóbbnak mégis Richard Lighthouse 1$-os pár oldalas brosúrái látszottak, szóval ezek közül vettem meg egyet, gondolva a takarékosságra, és remélvén, hogy megélek még – és ráadásul ép ésszel – egy olyan népszerű eseményt, mint a karácsony. Leszögezném, hogy mindazon dolgok, amikről szó esik, Amerikában történnek meg, a messze tengerentúlon, aminek a létezésében én nem is nagyon hiszek, annak ellenére, hogy már jártam arrafelé. Viccen kívül, ezek az FBI, CIA (azon belül is az MK-Ultra), NSA túlkapásairól szólnak, és szól még a fáma bizonyos kiterjedt ügynökhálózat fenntartásáról is, az esetenkénti 100000 $-os kifizetések is előfordulnak, ha valaki nagyon jól teljesít. Ezeket a lakossági túl ügybuzgó embereket hívják gang stalkereknek általában. Mindezekre a dolgokra állítólag a 9/11 (a WTC lerombolása) miatt van szükség, legalábbis azóta jobban szervezett a hálózat. Hogy Magyarországon is vannak-e lelkes embereik, nem tudni, de miért ne lennének?

Szóval az a szomorú helyzet, hogy a mikrohullámú támadás az amerikai lakosság ellen többfajta eszközről érkezhet, egyébként az FBI néha a mendemonda szerint úgy tesz, mintha rájuk nem vonatkoznának azok a törvények, mint a földi halandókra, több eltussolt bűncselekmény az FBI számlájára írandó, amit egy általam most nézett sorozat, a 2017-es Twin Peaks is vastagon kritizál. Lássuk akkor, milyen forrásokból érkezhetnek a támadások a kiválasztott célpontok ellen:

- Mobiltornyokból

  - Szatellitekről, avagy műholdakról

  - Drónokról

  - Hordozható eszközökről

  - Vezetékes okos készülékekről

Ilyen ez az Egyesült Államok. Meg kell jegyezni azonban, hogy a szatellites támadások csak az igazán kitüntetett célpontoknak járnak, a műholdak kezelésének magas költségei miatt, inkább igyekeznek a lakosság bevonásával megoldani az ügyeket, illetve minden célzott személynek van általában egy szakértő felelőse, akit erre az emberre állítanak rá. Valamiféle mikrohullámú technológiával elérik, hogy az áldozat agyába szabadon hatolhassanak bizonyos frekvenciák, és ha ez még mindig nem volna elég, egyidejűleg a család is kap belőle egy más frekvencián, hogy őket a célzott személy ellen hangolják, a célzott személyt pedig viszont, ez elengedhetetlen az áldozat izolálásához. Ezeken a frekvenciákon éjszaka, alvás közben kondíconálják főleg az érintetteket, de, ugye nem kell külön bemutatnunk kedvenc skizofrén tünetünket, a hanghallást, az áldozat szabadon hallhat akár ébren, nappal is hangokat, úgyis skizofrénnek nézik, ha nincs is még diagnosztizálva.

Én valószínűnek tartom, hogy az idei első subomnál néhány szakember volt rám állítva (jún-júl), de nem igazán ment a dolog úgy, ahogy kellett volna, októberben aztán szatellitet kaptam, megható szülinapi ajándék, de igazán nem kellett volna. A szatellitekkel az a helyzet, hogy részben (vagy egészben) programozottan jön róluk az „áldás”, az sem kizárt, hogy mesterséges intelligencia „dolgozik” a szatellit másik végén, ez csak ott tetten érhető, hogy néhány ember ugyanazt hallucinálja a világ több pontján, viszont egészen jól dolgozik, ez már simán bejuttat a pszichiátriára. Érdekes, a műholdas „adás” ezért többnyire hangtalan, gondolati besugárzás (azaz másik pszichiátriai szakkifejezésünkkel élve téveszme) dominál az érintett agyában. Eszerint a leírás szerint ehhez a módszerhez sem kell mikrochip technológia, hanem minden ember elméje állítólag különböző frekvenciát bocsát ki, az ujjlenyomatokhoz hasonlóan, és ennek alapján megtalálható. Az első ilyen jellegű műholdakat még a Reagen-erában bocsájtották fel, az 1980-as és az 1990-es években, azóta is kitartóan használják a (hivatalosan már nem létező) MK-Ultra program keretében. Ennyi információt sikerült kihámozni az aktuálpolitikai információk tengeréből, amihez én nem nagyon értek, és a könyv (vagyis e-book) ezek után adatfelsorolásokba kezd, hol és merre kaphatunk segítséget a világban, ha ilyen atrocitás ér bennünket. Magyar címre nem nagyon emlékszem. Egyébként a neten több helyen van ilyen felsorolás, de a linkek nagy része nem, vagy csak részben működik. Van még néhány tipp a könyvben Dr. John Halltól, ha ilyen támadás ér minket, legjobban járunk, ha egy fémfalú szobába zárjuk be magunkat, mobil nélkül, vagy megteszi egy olyan 30 emelet mély mélygarázs is, ugyanis oda már nem ér le a szatellit, de egyet ne feledjünk: ne válaszoljunk a hangnak, se szóban, se gondolatban, és semmiképp ne tegyük, amit mond. Ennyi volt, mese volt, kezdetnek jó lesz.

0 Tovább

Bréko

2019 vitathatatlanul a kisebb-nagyob „subok” éve volt nálam. Vajon ez most hitelesebbé, vagy hiteltelenebbé teszi a mondanivalómat? Mert ami most fog következni, arra senki nem számított (én a legkevésbé). Illetve valaki vagy valakik biztosan. Bizonyos témák feszegetésénél jobban előtörtek a hangok (nyár, június-júliusi időszak), ekkor kórház nélkül megúsztam, illetve az októberi időszak, amikor a hangok nem domináltak (sőt, nem is nagyon voltak), inkább a téveszmék felerősödése volt a jellemzőbb. Hogy ezekre ilyen tiszta fejjel tudok visszagondolni, nem meglepő, végig figyeltem. Figyeltem belülről, hogy mit tesznek velem, milyen lépésemre mi a reakció. Persze, mindent visszaidézni nem tudok, pláne nem ad ki egy kerek történetet az egész, de a hiteltelenné tevés, a lejáratás már eleve benne volt a tervben. Nem tetszett, amikor pedzegetni kezdtem, hogy a subokat emberek okozzák, arra egyből jött a reakció, pedig kaptam a gyógyszert. Aztán nem tetszett, hogy kötöttem az ebet a karóhoz, jött a jól bevált recept: isteni, vallásos téveszmék, gondolatok. Ennek már nem tudtam ellenállni, egy hónapra ezért bekerültem a zártra, „karhatalom” segítségével.

Na, de hol is kezdjem? Kezdhetném megint azzal az átkozott 2006 március 5-ei nappal, de korábban kezdem. Éppen félévet ismételtem az egyetemen, borzasztó rossz hangulatban voltam. Már otthon bealapoztam, és eldöntöttem, hogy elmegyek valahova inni. Azt hiszem, éppen fórumoztam, mindegy, lényegtelen, az a fórum már nincs meg, és ez az utolsó emlékem, mielőtt szokatlanul hosszú időre eltűntem. Persze hazakeveredtem valahogy, szokatlanul mocskos farmerban, de mindenki betudta a pia által okozott emlékezetkiesésnek (persze, elsőnek is én). Kis ejnye-bejnye után minden folytatódott tovább, illetve folytatódott volna, ha be nem visznek március 5-én a pszichiátriára. Hogy a túlságosan is készséges ápoló szomszédomnak mi volt a szerepe ebben, ennyi idő után már ne firtassuk, nem is illik, vagy talán mégis? Különben abban az évben akkor ittam először (és valószínűleg utoljára), mert nemsokára kezdődtek a hallujaim.

Egyébként akkoriban kezdtem lődörögni az utcákon, volt akkor minden, alkohol nélküli delírium, valószínűleg valami kullancsféle élősködő a hasamon (vagy már azt is hallucináltam), mindenesetre a Lyme-kórt is kizárták. Ez most úgy hangzik, mintha valamilyen kisördög azt akarná, hogy „ne fogadjam el a betegségemet”, holott ez nincs így. A kezdeti ijedtség, és nagyon mély depresszió ellenére én voltam az első, aki melldöngetve nekiálltam hirdetni, hogy én, skizofrénen is érek valamit, és elérek valamit, ha a fene fenét eszik is. Nahát, el is értem, mégpedig azt, hogy szerintem nem vagyok, skizofrén, vissza az egész. A skizofrénia csak a megnevezése annak a tünetcsoportnak, amit valamiféle műholdas, urh-s, vagy mit tudom én, milyen csatornákon keltenek, szóval eldöntöttem, hogy ennek még utánajárok. Találtam is egy nagy kazal szakirodalmat angol nyelvterületről, főként amerikai szerzőktől, és mostantól ezt a kis feladatot szabtam ki magamra, hogy ezeket szép lassan (vagy jó gyorsan) feldolgozom itt. Nekem a legfurább valószínűsíteni, hogy a skizofrénia csak a fedőneve a szervezett zaklatás egy formájának, a legdurvábbak egyikének, ami egy kis utána kutakodás után könnyen leleplezhető, az átélt élmények és az olvasott dolgok apró mozaikokként való egymáshoz illesztésével. A pszichiátria tankönyveiben csak a külső szemlélő által észlelt tünetek szerepelnek, van azonban néhány, általam belsőnek nevezett tünet, ami az alábbi ábráról szépen rekonstruálható (lehetne a kép fake is, de vajon honnan lenne tudomásuk az összeállítójuknak ezen tünetek létezéséről, ha még a pszichiátria sem számolt be róluk?):

Jóindulatúan fel kell tételeznünk a pszichiátriáról, hogy az efféle szervezett zaklatási akciókról nincs tudomásuk, azért nem szerepelnek a a pszichiátria tankönyveiben, másrészről ezen az ábrán olyan tünetek szerepelnek, amiket érzésem szerint minden skizofrén tapasztalt már, csak pszichiátriai szempontból (a külső szemlélő szemével) nem meghatározó jelentőségűek. Én ezeknek a tüneteknek a saját magamon való jelentkezését igazolom, bár eddig én sem tekintettem fontosnak. Hallatlanul érdekesnek tartom, hogy az ügy ilyen fordulatot vett (legalábbis számomra), minden kedves érdeklődőt kérek, hogy tartson velem új utamon, szerintem mindenképpen tanulságos lesz. Elsőre a következő két könyvet választottam ki: Dr. John Hall: A New Breed – Satellite Terrorism in America és Michael F. Bell – The Invisible Crime. Szerencsére meglévő angol nyelvtudásom lehetővé teszi a könyvek elolvasását, és kivonatolását, „bemásolását”. A téma tehát érdekes (lesz). Amint időm engedi jelentkezni fogok a magam és mások történeteinek összehasonlításával.

Addig is, hogy stílusos legyek: Bréko.

0 Tovább

Értekezés a módszerről

Amíg a pszichiátria nagy erőkkel kutat az ellenszer után, ami végleg leállítja a skizofréniát, vagy az agyat (vagy mindkettőt), és a skizofrénia ellenszerét belső tényezőkben keresik (sikertelenül), nem tudom az okát, miért nem adnak nekem egy csomó pénzt arra, hogy a skizofrénia okát külső tényezőkben kutassam. Nem volt elég a 100+ év megtalálni? Az orvostudomány fejlődik. A kezelőorvosom elmagyarázta nekem, hogy őt nem érdekli, hány beteg van a pszichiátrián, ő megkapja a lóvéját, és már fárasztja inkább az egész. Nem akarok mások zsebében turkálni, de ha ő megkapja a pénzt mindenképpen, és ezt beszorozzuk annyi pszichiáterrel, aki mindenképpen megkapja a pénzt, hova jutunk? Oda, hogy egyre hatástalanabb és egyre drágább gyógyszereket állítunk elő, amik még mindezekhez hozzáadódnak, sőt, amiket lehetőleg kombinációban kell szedni, mert az a tuti, legyenek biztonságban a betegek, „ha beledöglenek is”. Ez a szabály.

Érdekes, a régebbi korok irodalmában nincs nyoma skizofréniának. Én József Attilánál találkoztam vele először. A két világháború között divatos betegségnek számított. Manapság üzlet lett belőle. Sajnálom, nem tudok már magamra elmebetegként gondolni, minden látszat ellenére sem. A pszichiátrián volt egy srác, hasonló téveszmékkel, mint az enyém. Az egyetlen különös dolog, hogy ő a Kanári-szigeteken csücsült, mielőtt nagy sürgősséggel került a pszichiátriára. Érdekes dolog az elme: ugyanazok a divatos téveszmék bukkannak fel a világ két pontján, egyidőben. Olyan, mintha feltételeznünk kellene egy nagy világgépet, vagy egy kollektív tudattalant, ami ugyanazokat a téveszméket ülteti az emberek gondolataiba, és ugyanazokat a hangokat susogja a fülükbe. Egyébként, azt gondolom, a hangok ideje lassan lejár, a legutolsó téveszmémnél sem volt szerepe a hangoknak, észrevétlenebb módja a skizofréniának a téveszmék keltése emberekben.

Néha azt gondolom, működik valamiféle ellen-akarat, ami az én fejembe ülteti el ezeket a gondolatokat, amikor leírom őket, és eszközül használ fel engem a világgép leleplezésére, persze szeretném azt hinni, hogy ez nem így van, hanem az én zsenialitásom (vagy hülyeségem) nyilatkozik meg ezekben a cikkekben. Vajon van-e sors, ami annak irányába hat, hogy lelepleződjön a skizofrénia nevű humbug, és engem szemelt ki ennek eszközéül vagy áldozatául? Vagy nincs semmi ilyesmi, csak az orvostudomány fejlődése létezik, ami szigorúan monoton növekvő tendenciát mutat, viszont célját sosem éri el, mert az a tudomány, ami elérné a célját, megszűnne tovább tudomány maradni, inkább újra és újra bedobja évenként a köztudatba az újabb gumicsontot, hogy „újabb skizofréniaellenes gyógyszert fejlesztettek ki”, ami ugyanolyan szar, mint az eddigiek, csak drágább. Az orvostudománynak nem érdeke a mellékhatások kiküszöbölése sem, és az sem érdeke, hogy azt mondja, hazudtunk, amikor azt állítottuk, hogy pirulákkal és injekciós fecskendőkkel ez a betegség karban tartható és olyan, mint a cukorbetegség, és olyan, mint a magas vérnyomás, csak szedjük ezeket a szereket, és a problémát söpörjük szőnyeg alá. Érdekes, hogy minden betegségre ugyanaz a recept: vegyen be ebből hármat (már csak azt felejtik el hozzátenni, hogy rajzoljon egy kört a szíve fölé, és mondja ki hangosan a hókusz-pókusz varázsszavakat.) Ez egy fogyasztói (ráadásul orálisan eléggé fixált) társadalom, kanyar nélkül bekajálja az ilyesmit.

Fantasztikusan érdekes kérdések ezek, bár jómagam sosem voltam tapasztalati szakértő, még a 6 db úgynevezett subommal együtt sem, ami alapján már régen el kellett volna szivacsosodnia az agyamnak (a pszichiáterek szerint), és már régen öntudatlan állapotban lenne a helyem valami elfekvőben, ami az ő szempontjukból talán érthető, saját részre mégsem tartanám teljesen üdvösnek. Tapasztalati szakértőket ugyanis a pszichiáterek neveznek ki, ők adnak át Antistigma-díjakat, és annál nagyobb tapasztalati szakértő valaki, minél inkább nem tapasztal semmit, és annál többet tesz az antistigmáért, minél inkább az ő szájízük szerint beszél, és ezzel tovább folytatja a stigmatizáló diskurzust, ami eddig szokásban volt a skizofréniáról, ami csak gyógyszeresen és erőszakkal képzeli el a pszichiátriai kezelést, és ezen kényelemszeretetből nem hajlandóak változtatni. Persze, aki már leélt egy életet, abban a tudatban, hogy van skizofrénia, és minden úgy van, ahogy elő van adva, és ebből diplomát szerzett, és hogy általában az orvos lenne a betegért, kivéve a skizofrénia esetét, mert itt az orvos a társadalomért van, és azért, hogy védje a társadalmat a betegtől. Ilyen különleges a skizofrénia, az egyetlen olyan betegség tehát, ahol nem az orvos van a betegért, hanem fordítva.

És mi lenne, ha az orvostudománynak véletlenül a gyógyszermentes megközelítést kellene alkalmazni? Megmondom, mi lenne: megállna az élet a Föld nevű bolygón, mert a pszichiátereknek is el kellene kezdeniük ugyanúgy dolgozni, mint a többi embernek, és nem csak konzíliumokat tartani egymás között, és öt percben lerendelni mindenkit, hanem általuk elmebetegeknek tartott emberekkel kellene foglalkozniuk, mondjuk napi 8 órát, na de hát ők ezt úgysem bírnák ki, mert már az eddigiek is hallatlanul stresszelik őket.

Egyébként, ha valaki ennyi furcsaság hallatán is azt mondja, hogy mindez így van rendjén, én megkérdőjelezném a valóságról alkotott képe helyességét. Remélem, a társadalmi folyamatok abba az irányba haladnak, hogy felül fogják bírálni a pszichiátriát, különben hiába tépem itt a számat. A pszichiátria is beerősít: amint láttam, biztonsági emberek flangálnak a pszichiátrián, szeretnek több antipszichotikumot felírni, sokan egy marékkal szednek, hadd fogyjon. Érdekük a pánikkeltés, a közveszélyesség eszméjének a fenntartása, hogy minél inkább támaszkodhassanak az állami szervezetekre (mentő, rendőrség, tűzoltóság, TEK, aki él és mozog, mindenki, mert mi veszélyesek vagyunk, ám.)

BU!

0 Tovább

Tapló télapó (Bad Santa)

Évek óta próbálom karácsonyi hangulatba ringatni magam, ennek a főbb állomásai a Karácsonyi ének, A grincs, a Szörnyecskék megnézése volt, nincs ez másként idén sem, az ide rossz arc a Tapló télapó (Bad Santa) .

Willie (Billy Bob Thornton) és Marcus (Tony Cox) minden évben elhozzák a gyerekeknek a plázába a Mikulás és a Manó illúzióját, hogy aztán azt kifosztva, egy évre biztosítva legyen a megélhetésük. 7 éve minden évben más államban és városban fosztanak ki egy-egy plázát, úgy, hogy előbb alkalmazzák ott őket mint télapó és manó párost. Marcust alacsony növése, Willie-t skieres kasszafúrói tevékenysége teszi alkalmassá a feladatra. Willie részeges apja nyomdokait követve egy kicsit sokat iszik, gyakorlatilag állandóan részeg, akinek nem elég napközbeni részegsége, esténként kocsmákban is megfordul, elsősorban sztriptízbárokban, de bármi megteszi, ahol lehet alkoholt fogyasztani egy bárszéken, hogy élete sztoriját mesélgesse az arra járóknak.

Ezt az idilli életet töri meg a legújabb kisváros, ahová tartanak, a Phoenix-beli kisebb település, ahol a szokottnál nagyobb érdeklődést tanúsít irántuk a lakosság. Elsőként szót kell ejtenünk Sue-ról (Lauren Graham, ő az általam is ismert színésznő, a Szívek szállodájában alakítja az anyukát), aki télapómániás felszolgálónő egy bárban, ahol először jól leitatja Willie-t, aztán jól elcsábítja. Ezzel párhuzamosan megismerkedik a helyi kövér kissráccal, akit ráadásul Thurman Mermannak hívnak (Bret Kelly), aki gúnyolódások céltáblája a kisvárosban testalkata miatt, de ehhez társuló naivitása is a zaklatások céltáblájává teszi a környéken. Hogy teljes legyen a létszám, a helyi áruházi menedzser is gyanút fog, és ráállítja az ügyre a pláza nyomozóját, Gint (Bernie Mac), aki nem teljesen a tőle elvárt módon fog viselkedni az eset kapcsán.

A fő bonyodalmat Willie részeges viselkedése okozza időről időre, meg megrögzött szexuális szokásai, amik miatt állandóan problémája akad, és Marcus-nak kell felszólítania, mert „nem tud 10 percre disztingválni”. Látszólag Marcus a rendesebb rabló, és Willie-vel állandóan csak a probléma van, hiába szeretne Miamiba menni és „kiszállni az üzletből”, részeges és szexhajhász életvitelének költségeit valamiből fedeznie kell, és ezért vehető rá minden decemberben az újabb „munkára”. Ám az új körülmények között, úgy néz ki, sikerül megállapodnia, Sue-val és Mermann-nal tölti az ünnepeket, amikor Marcus úgy dönt, hogy nem bírja tovább a megváltozott körülményeket…

Egyébként a filmben a fáma szerint több, mint 300-szor hangzoznak el a „fuck” és „shit” káromkodások, amiknek leleményes magyarra való átültetésebeben kitettek magukért a fordítók. A filmet kétféleképpen szokták felfogni a hozzászólások alapján, valaki utálkozva nevezi az ünnepek megszentségtelenítésének, de akinek bejönnek a jobbára altesti és politikai korrektségtől teljesen mentes poénok, azoknak remek szórakozást ígér általában az alkotás, aminek második része is van, amiben feltűnik az eddigi szereplőgárda mellett Willie édesanyja is, és jobb híján újabb rablást terveznek Marcus-szal, mivel az alkoholista életmóddal továbbra sem sikerül felhagynia, de sokak szerint a második rész csak egy újabb bőr lehúzása az alapsztoriról, mindenesetre most már napokon (vagy talán inkább heteken) belül meglátjuk azt is, annak megnézését is valahogy karácsony előttre tervezem.

0 Tovább

Skizofrénia underground

blogavatar

Skizofrének. Mostanában leginkább egy növény jut az eszembe róluk, mégpedig ez: nebáncsvirág. Különben meg kurva hamar bele lehet szokni az anyuci pici gyereke szerepébe, utána meg úgyis elhülyülsz, és vagy felvesznek az intézetbe, vagy a lágerbe, vagy megdöglesz az utcán, mert az, hogy ki fognak semmizni, legalábbis valószínű, főleg, ha gyámság alatt vagy. Aztán meg eltakarítanak, mint a szemetet.

És ez a normiknak mitől jó?

Mert olyan tartalmak is jelennek meg rajta, amik a napi aktualitásokat témázzák. Meg sokminden mástól. Amitől még egyedi: Digitális kultúra napjainkban egy kommunikáció-média szakos skizofrén egyetemista szemével, akinek sajnos az az egyetlen téveszméje megmaradt, hogy folyton bloggernek képzeli magát.

Facebook csoport

Szerintem twittelni menő

Feedek