Skizofrénia underground

Edit 2 azt mondta, ráér pénteken, és én gyorsan meghívtam a Fehér Egérbe. Igaz, hogy én már nem nagyon iszok, de örömmel nézem végig 1-2 sör mellett, ahogy lerészegedik. Azt mondja, 3 deci vodkára van hitelesítve. Mostanában nem találkozok csak olyanokkal, akiknek diagnózisuk van, vagy esetleg simán lehetne. Edit 2-nek is van, de attól függetlenül ő az egyik legnormálisabb, akit ismerek. Ugyanaz a diagnózisa, mint nekem, és elmondása szerint nincs betegségtudata. Akárcsak nekem. Edit 2 jó nő lenne, ha nem lenne egy 10-essel idősebb tőlem. Ő a legjobb fej a szakkörben, csak néha egy kissé túlzásba viszi a jófejséget, mert túlságosan jó fej akar lenni. Mindenesetre örülök a pénteki randinak, mert jelentősen befordultam Anikótól, de még inkább attól, hogy ilyen hamar összeszedte pszicho petit. Anyám szerint egyébként Anikó nem annyira hülye, mint amilyennek teszi magát, és hát ez szerintem is inkább túlélési stratégia nála. Mindenesetre ott volt neki pszicho peti b-tervként, gondolom, elég régóta, mindegy, remélem, összeragadnak, és a sürgősségin kell majd szétválasztani őket, de úgy, hogy pszicho petinek beleszakad.

Ma este felhívott, hogy összejött pszicho petivel, és közösen olvasgatják a blogomat. Pszicho Petit egyébként már korábban bemutattam itt a blogon, csak azért nem linkelem be megint, mert tényleg nem szép látvány. Hála istennek, hogy végre egymásra talált a két díszpéldány, egyébként kurvára bírom sajnálni mind a kettőt, kíváncsi vagyok, meddig fog tartani a "frigy", ennél a gyereknél betegebb pszichopatát nem ismerek, de nagy terhet vett le a vállamról. Nem tudom, mennyire kell ahhoz betegnek lenni, hogy évekig kutasson valaki után, akit egyszer véletlenül megbaszott, a fene tudja, hogyan, sőt nemcsak utána, hanem utánam is, hónapokig, vagy, mit tudom én meddig olvasgassa a blogot egy pina reményében. Egy-két mondatot váltott vele Anikó előttem, akkor is arról panaszkodott, mióta nem kapott pinát, egyébként jellemző, hogy kb. ekörül forog az agya a kis albínó mutánsnak. Rájöttem már, hogy mindenki mást lát a blogomban, valaki pinát. Mindegy, ha már így kiderült, és olvasgatják, és ezt nem sietnek közölni velem, elárulhatom, hogy Anikó egyáltalán nem egy lepedőakrobata, ha azon az egy alkalommal nem derült volna ki, jóformán fogalma sincs arról, hogy mit kell csinálni, hanem csak fekszik, mint egy darab fa, és aztán magára húzza az embert. Ezt csak azért mesélem el, hogy legyen mit olvasgatni, kedves Szilassy Petike, és ne érjen majd meglepetés, hogy nem nagyon tudsz vele kezdeni semmit, ne legyen zsákbamacska. De gondolom, hogy te egy fatökű barom vagy, és ez neked pont megfelel. Remélem, így is megérte hónapokon keresztül azt a sok betűt elolvasni, te beteg fasz, nem azért írtam blogot, hogy idiótán vigyorgó holdvilág képű seggfejek szétkúrják az életemet, de még inkább az Anikó életét, de végül is ez is benne volt. Alig hiszem, hogy egy-két baszásnál többet fog megérni ez a "kapcsolat", valóban ez a helyzet egy kicsit bonyolultabb annál, minthogy kibe mártod az évek óta használ(hat)atlan, rozsdás, koszos faszodat. Anikó igazán beteg, te meg egy igazi seggfej vagy, aki ezt kihasználod, csak hogy pinát láthass. Garantálom, hogy nem lesz sok örömöd benne, te gyökér faszkalap.

Tavaly augusztus óta csak most kezdi el látni a blogomat a Google. Jó érzés benne lenni a keresőkben, de inkább jó linkek kellenének, azzal szerintem többre mennék. Jó dolog, ha valamire első helyen engem dob ki a Google, de a látogatók nagy része nem innen jön, hanem mindenki csak maga tudja, honnan. Számolt már be arról valaki, hogy keresővel talált meg, de ez inkább ritka dolognak számít. Most felmerül a kérdés, hogy mit számít egy ilyen terápiás-naplószerűségnek a látogatottság, a kommentek. Nem tudom, talán a magány ellen is csinálom, és inkább azért. Momentán ez a kapcsolatom a külvilággal. Na, jó, egy kevés elégtételt érzek, hogy Kancsevre már jóformán csak engem dob ki a Google, meg a nyíregyházi pszichiátriáról is van ide vezető találat, de kellett nekik rongybicigli, legközelebb jobban meggondolják, kivel kezdenek el b*szakodni. Ja, hogy beperelnek? Már bepereltek, egy gyámság alatt lévő ember igazán nem lehet ilyenekért felelős, hiszen még a pénze felét is el kell venni, mert olyan ostoba, hogy azt sem tudja beosztani. Ha valakit perelni akarnak ezek után, pereljék a Google-t. Hiszen nekem fogalmam sincs semmiről. XD

Rájöttem, hogy valaminek, vagy valakinek a hiány nem tudja automatikusan jobbá tenni az ember életét. Azt hittem, hogy most hű, de fel leszek dobva, de nagyon nem. Viszont egyre inkább érzem, hogy ezt visszacsinálni már nem lehet. Hülye lennék, ha megtenném. Most kellett lépni, mert most volt rá alkalom. Veszteséget és gyászt érzek, annak ellenére, hogy már-már kibírhatatlan volt az utóbbi időszak. Sajnálom azt is, hogy máshogy nem lehet, csak radikálisan elvágni a kapcsolat fonalát, valószínűleg nem maradunk legjobb barátok, sőt semmilyen barátok se. Akkor kezdődne megint a lenyúlás, telefonálgatás, meg feltöltögetés, és ez az, amit én már a legkevésbé sem akarok. Néhány dolgára nemet mondtam az utóbbi időben, erre jött, a nem szerelmes, a szakítgatás, meg nem akar szexet. Kábé ezek az eszközei, amivel manipulálni tud. Sajnálom, de magamat is, de belátom, hogy ez tovább így nem mehet. Szerettem az együgyűsége ellenére is, bár ezt is nehéz volt megemészteni, de ahogy a pénzzel bánik, az katasztrófa. Egyszer mondta neki egy vénember, hogy neki soha nem lesz pénze, ezen felháborodtam, és megragadt, úgy gondoltam, hogy azon leszek, hogy legyen. De rájöttem, hogy nem lehet rajta segíteni, mert magával ránt engem is, pénzügyileg is, meg amúgy is. Szóval a pénz, nézegetem a fizetésemből megmaradt 8000 Ft-ot, és nem vagyok boldog. De legalább nem kell majd nyomorognom hó végéig. Az is valami.

Ma igen érdekes sms-t kaptam a melóban: "Ha igazán szeretsz!munkaután lejösz!ha a szived azt sugja!várlak!" Nem tudom, meddig várhatott, mert a szívem azt súgta, hogy munka után menjek haza, és igyak meg 1-2 sört. Azóta csak egyszer csörgetett, a vonalasról, úgy látszik, az övén már nincs pénz, mert elbeszélte az anyjával. Nem baj, beszélgessenek csak továbbra is, ha van miből. Azt hiszem, nyálas sms-ekkel már nem fog meghatni, kívánom, hogy találjon magának egy olyan vőlegényt, akivel nem kell szexelni, és van rá havi 45 ezre, hogy fel bírja naponta tölteni a telefonját, pluszban meg megveszi neki azokat a méregdrága löttyöket, amiknek a felét kibassza a kukába. A szívem még azt is súgja, hogy sokkal jobban el tudom tölteni az időmet, minthogy munka előtt egy órával hamarabb induljak el, fél órát várhassak rá, hogy meg tudjam hívni egy kávéra, délután érte menni, és megint megkávéztatni + amit megkíván. Sokkal jobb a közérzetem így.

Továbbtanulásomat (vagyis inkább ilyen irányú kudarcaimat) általában a mindenkori oktatáspolitika határozta meg, vagyis nagyban beleszólt, hogy nem lett belőlem semmi. A felsőoktatásban már annyi igazságtalanság és méltánytalanság ért, hogy akartam is erről írni egy hosszabb cikket valamelyik suli-lapba, bár sanszos, hogy nem közölték volna le. Az utolsó szöget a továbbtanulásom koporsójába a pszichiátria verte bele, a földet a Fidesz-kormány oktatáspolitikája (a felsőoktatás "szétverése"-ként is emlegetik) hányta rá. Speciálisan a magyar szakra úgy tűnik, egyre kevesebb az esélyem, mert 1. emelt szintűzni kéne hozzá, 2. a környéken egyáltalán nem is biztos, hogy indul levelezőn 3. újabban már bevezették az alkalmassági vizsgát is, úgy hallom, és nem tudom, hogy ez nem zár-e ki engem automatikusan a szakra alkalmas egyedek közül. Mérhetetlenül sok erőfeszítésbe kerülne, hogy egy olyan szakra kerüljek vissza, amit az emberek általában inkább szakpárban tanulnak, és így sincs sok esélyük a boldogulásra. Szóval arra az esélyem, hogy befutott, magyar nyelvvel, vagy irodalommal foglalkozó szakember váljon belőlem, a jelen körülmények között kb. annyi, mint egy spermiumnak. Különben is, mára már megváltozott az irodalommal szembeni hozzáállásom, elsősorban az internet hatására, és a közösségi oldalak nyújtotta "pótszerek" hatására. Mondhatnám, hogy sajnos, de irodalommal jobb híján foglalkoztam, még nem volt hozzáférhető a neten ennyi tartalom, valójában egészen átértékeltem az írott dolgokhoz való viszonyomat a blogok megjelenésével, a mondanivalónak már nem szükséges irodalmi forma ahhoz, hogy eljusson másokhoz is, szóval az én szemszögemből az egész kortárs irodalmi lét öncélú ripacskodássá vált. Lehet, hogy van még a mai ember számára mondanivalója az irodalomnak, de számomra már nincs, legalábbis most úgy érzem. Bár lehet, hogy az egész teóriát azért találtam ki, mivel a körülmények lehetetlenné tették az ezzel való foglalkozást, most is szívesen csinálnám, ha lehetne, ha nem lenne számomra szinte lehetetlen az adott körülmények között. Jelenleg számomra az fsz képzések nyitottak, amik egyes vélemények szerint a felsőoktatás zsákutcái, és hát szerintem is. Bölcsészként is találkoztam negatív sztereotípiákkal, lenézéssel, ilyesmivel, de az, hogy az oktatók milyen lenézéssel kezelték a web-programozó képzésben részt vevő hallgatókat, az mindent vitt. Az milyen, amikor a saját oktatója nézi semmibe a hallgatóját, és ennek nap mint nap hangot is ad? Holott a tantárgyi követelmények majdnem olyan durvák, mint a BsC-n, és a két évbe még bele kell, hogy férjen egy szakmai gyakorlat, és minimum elvárás szakdolgozatként például egy blogmotor megírása php-ben (de mindegy is milyen nyelven), mindeközben az oktatás színvonala a béka segge alatt van. Milyen fsz képzések elérhetőek akkor levelezőn? Szociális és ifúsági munka és a másik a kommunikáció. Sejthető, hogy a kettő közül melyik áll közelebb hozzám. A szoc munka kilőve, éppen elég nyomorulttal találkozom nap mint nap, és meg kell, hogy mondjam, hogy ez gyakran inkább visszatetszést és viszolygást kelt bennem, minthogy toleránsabb lennék a mások (szellemi, vagy bármi egyéb) nyomorával. Bár a szakkörben nagyjából rendezettek az emberek körülményei, és mindenki többé-kevésbé az ép eszénél van, mégha ez kevés is. Marad a komm fsz. Talán van valami köze a bölcsész dolgokhoz, talán nincs. Mindegy, ennyire van most lehetőségem. Lehet, hogy faszság, meg semmi értelme, mint amúgy általában az fsz kpzéseknek, de lehet, hogy meg kéne próbálni. Különben olyan nagyon más választásom nincs, ha tanulni akarok itt valamit...

Újabb szakítás. Nagyon jól vette észre, hogy semmi türelmem már hozzá. Nem vérzik? Nem. Nincs feldagadva? Nincs. Nemcsak vele nem beszélgetek, hanem a szakkörben sem, senkivel. Nem vagyok beszédes típus, ha nincs mondanivalóm, akkor hallgatok. Anyám is reklamál emiatt. De mégis, azt hiszem, inkább azért hallgatok, mert nincs olyan környezet, ami inspiráljon. Anikóra visszatérve: nem elég, hogy szponzorálom, amennyire csak bírom, + kísérgetem mindenhova, az összes idő rámegy, még szórakoztatónak is kell lennem, én tartsam őt szóval, szóval legyek olyan, amilyen nem vagyok. Sajnálom, de nem. Mostanában úgyis minden nap szakítgat, hol az a kifogása, hogy gondnokság alá tesznek (viszont ésszel azt se bírja felfogni, hogy mi az), hol azzal jön, hogy már nem szerelmes belém, és most meg ez, nem idézném, hogy milyen sms-t írt, a lényeget nagyjából elmondtam. Egyszóval semmi türelmem senkihez, az 5 óra nem (olyan) sok, de ahhoz éppen elég, hogy ne akarjam előtte kísérgetni a nyanya tanyára, utána ne akarjam magam produkálni neki órákig, vagy éppen hallgatni, hogy őt senki sem szereti, és ezért öngyilkos lesz*. Meg hogy vérzik-e az ínye, meg hogy fel van-e dagadva az arca. Kösz, de inkább nem. Csak az a baj, hogy sajnos ebben sem tud következetes maradni, utána meg nyaggat. De ez így csak nyűglődés. * Meg se fordul a fejében, hogy azért nem szereti senki, mert mindig csak magára gondol, és hogy az öngyilkosság helyett esetleg változtatnia kéne a viselkedésén.

Mára eljutottam odáig, hogy rábeszéltem magam a Hungária dohányra, ami csak 850 Ft-ba kerül. Kellemesen meglepődtem, mert könnyebben is kezelhető, mint az LD, és 70 Ft-tal kevesebbe kerül. (Az LD-t előbb ki kellett szárítani, ha normálisan meg akartam tölteni, ezt már nem kell.) Hüvelyből már régen a Clubot veszem, ami, asszem, 205 Ft, öngyújtót mostanában már a Sparban veszek 50 Ft-ért. Egy csomag dohány 1,5, de inkább 2 napra elég, most már büszkén mondhatom, hogy 500 Ft-nál nem költök többet rá naponta, egy hónapra kijön 15000 Ft-ból. Egy kávéra általában nem költök többet a 100 Ft-os lélektani határnál, de egy nap megiszok vagy 5-öt összesen, ami újabb 15000 Ft. Szóval leginkább a mennyiséget helyezem előtérbe a minőség helyett, bár ez sem teljesen igaz, mert nálunk az automata elég jó ízű kávét ad viszonylag kevés pénzért. Most látom leírva, hogy ez így sok. Trükközhetnék még, hogy 100 Ft-os cappuccino helyett 70 Ft-os kv-t veszek az automatából, havi 2-3 ezret spórolhatnék így. Mostanában azon forgatom magam a szakkörben, ha ezeket nem csinálnám, egyáltalán nem is kéne dolgoznom. Főleg, ha hozzá vesszük azt, ha nem dohányoznék, 500 Ft-tal többet kapnék naponta itthonról, ez már elég lenne ahhoz, hogy én is lógathassam a lábam egész nap Anikóval a nyanya tanyán. Persze ez csak elmélet, az igazság az, hogy a semmit tevést még nehezebben bírom, mint a jelenlegi munkámat. Mellesleg Anikó sem töri magát, hogy dolgozhasson, az egész folyamat ott akad el, hogy fel van háborodva, ha valahova be kell vinni a papírjait (erre nincs ésszerű magyarázat, hogy miért), különben már régen dolgozhatna valamelyik rehab cégnél, esetleg még nálunk is (bár ebben nem vagyok biztos, mert nem teljesen jó a kategóriája ide). Ebben a hónapban az egyéb kiadásait vissza fogta, helyette telefonálgat, gondolom, unalmában. Még mindig nem szántam rá magam, de lehet, hogy nemsokára be fogom fizetni korlátlan beszélgetésre, mert egyszerűen én így olcsóbban megúsznám. 10000 Ft és nincs több feltöltögetés, visszahívogatás, lebaszás a számla miatt. Összegezve a pénz több, mint fele kávéra, cigire és telefonálgatásra megy el. Ez a számolgatós bejegyzés most főleg azért jött létre, mert halál unalmas az életem, nehezen viselem az 5 órát, többet dolgozok, többet alszok, az ébrenlét óráit meg általában számolgatással és kombinálással töltöm. Közben kávézok meg cigizek. Anikó meg telefonálgat. Azon is gondolkozok, hogy csak 10000 a korlátlan telefonálás, nincs itt valami átbaszás, arról, hogy mennyit telefonál konkrétan, direkt nem írtam, egyrészt nem szoktam összeadogatni, másrészt bele se merek gondolni...

A második tárgyalásom a gondnokság alá helyezésem ügyében valószínűleg az előre legyártott séma szerint zajlott, az ügyvédnő teljes érdektelenségről, az igazságügyi szakértő pedig rosszindulatról tett tanúbizonyságot, úgy éreztem, egyedül a bírónő szimpatizált valamennyire velem, annak ellenére, hogy gondnokság alá fognak helyezni áprilistól. A "szakértő" (Kancsev haverja) szerint "meglassult" voltam, kifogásolta, hogy azt mondtam egy kérdésre, hogy "nem tudom", szerinte ezek a betegség tünetei, és erre alapozta, hogy továbbra is fenntartja a véleményét. Az ügyvédnő egy szót sem szólt az egész tárgyalás alatt, magánügyben elhagyta a tárgyalást, sőt, a következőn nem is kíván jelen lenni. Ahogy a vád képviseletében sem jelent meg senki, és szerintem ezután sem fog. Az ügyvédnő is, és az orvosszakértő is inkább csak a saját díjazása ügyében szólalt fel, láthatólag ez érdekelte őket a legjobban. Egyetlen használható tanácsot a bírónő adott, hogy én is kezdeményezhetem a gondnokság alá helyezés felülbírálatát. Kezdeményezni is fogom, egy másik szakértő bevonása mellett, aki azt, hogy "nem tudom", nem tekinti a skizofrénia tünetének, és nem mossa össze egy alaptulajdonságomat (ti. azt, hogy lassú vagyok) a betegség tünetével. Amúgy egész nap szarul éreztem magam, kissé megviselt a tárgyalás is, most nem szeretnék erről többet írni. :-( Még annyit, hogy április 16.-án lesz a következő tárgyalás, ahol már szerintem csak meg fogják állapítani a gondnokság alá helyezést. Lassan 7 óra, és 2 rubophen, meg 1 algoflex után nagy nehezen kezd elmúlni a fejfájásos-rosszullétes érzésem. Mindenki a saját javadalmazásával törődött, nekem meg még az sem jutott eszembe, hogy igazolást kérjek a mai napról, úgyhogy szabadságot kell kivennem. Mindenesetre annyit sikerült elérnem, hogy az új PTk szerint fognak gondnokság alá helyezni, ami, azt mondják, nekem kedvezőbb lesz, csak nem nagyon tudom, ez miben áll. Egyébként valószínű, hogy nekem kell szorgalmaznom majd a gondnokság megszüntetését, és egy olyan szakértőt kérni, aki nem egy rosszindulatú seggfej (amennyiben létezik egyáltalán ilyen). Összességében ez egy nagyon szar nap volt.

Napok óta le vagyok nyűgözve, hogy elkészült a játékom, a Halál a pszichiátrián. Erről még csak annyit, hogy az ilyen játékok igen nagy százaléka általában sosem készül el. Ezzel nagyjából meg is valósítottam egyelőre, amit akartam, és ezzel el is felejthetnénk az ügyet, de... erre nem számítottam, hogy ez lesz rá a reakcióm, de mondhatjuk úgy is, hogy vérszemet kaptam, és valamikor a jövőben csinálnék még egyet. Ilyenkor hajlamos vagyok elfelejteni, hogy mennyit szívtam vele, a sok bosszúságot, amit okozott, az egymás után szinte hányingerig végzett tesztjátékokat. Bár egy ilyen játék készítése éléggé nagy deficittel jár: egyáltalán nem éri meg az időt és az energiát, amit az ember belefektet, én mégis szeletek vele foglalkozni. Egyelőre csak képzelgés szintjén, a napi robot közben vágyakozok rá, hogy milyen lenne megcsinálni A JÁTÉK-ot, lebilincselő történettel, és sokkal jobb grafikával. De ez az óhajom/ötletem/álmom csak egy vágykép, nemigen mozog a realitás talaján. Nehezíti a dolgot, hogy még soha nem írtam valamire való fikciót, nagyjából minden írásom (ön)életrajzi ihletettségű, és az utóbbi időben már meg sem próbálom irodalmi(as) stílusba csomagolni. Nem ezt támogatja sem a megnövekedett munkaidő, sem a "barátnőzés", de nap mint nap foglalkoztat a gondolat, hogy "mi lenne, ha"? Ami egyszer összejött, újra sikerülhet, egy magasabb színvonalon is akár. Szóval mostanában ez tölti ki a gondolatvilágomat, bevallom kellemes gondolat, habár tudom, hogy túl nagy népszerűséget nem várhatok ettől (sem). Amúgy próbálom nem ide írni az ezzel kapcsolatos ömlengéseimet, de mivel nincs valamirevaló magyar nyelvű közösség, ahol ezt megtehetném (sőt, tudtommal Magyarországon SENKI nem használja ezt a játék engine-t rajtam kívül), ezért lehet, hogy lesznek még ilyen posztok.

Ez egy rövid történet volt. Az androidos port kész lett, de sajnos néhány zene (majdnem az összes) elveszett a portolás során, de nem ez a legnagyobb probléma. Hanem az, hogy sem a Google Play nem igazán reklámozza, sem egy másik, ahova felöltöttem. Nevetséges, hogy a Google Play tanácsként elmagyarázza, hogy hogyan kell html kódokkal kilinkelni az oldalt. Aki megír egy androidos játékot, valószínűleg egy linkelés nem fog gondot okozni neki. Jó, hogy nem azt magyarázzák el, hogyan kell a számítógépet bekapcsolni. Ennyi. Nem azt mondom, hogy nem fogok több játékot írni, mert valószínűleg fogok, egyet még biztosan, de az ilyen játékok iránti kereslet az utóbbi időben konvergál a 0-hoz. Ezzel a problémámmal nem vagyok egyedül, a magyar rpgmaker.hu fórumon pl. ez olvasható tavaly október 22 óta: "Köszöntök mindenkit,aki még feljár ide nézelődni! Bizonyára már mind azt hiszitek,hogy meghaltunk vagy összeomlottunk az álmainkkal együtt. Részben igaz,részben viszont még kapaszkodunk 1 ujjal a reménybe,ami még itt tart. Úgy érzem magam,mint egy gondnok,aki egy olyan kincsre vigyáz,amit soha nem fognak látni sem megérinteni. [...] Az,hogy mi lesz velünk, a jövő zenéje.Én személy szerint nem adtam fel,csak már nem vagyok annyira aktív mint régen.Nincs motiváció,nincsenek emberek,akiknek bizonyíthatnánk.A művészt azok az emberek éltetik,akik látják is az alkotását.Sajnos azt is tapasztalom,hogy ti,fogyasztók inkább a szar CoD meg Battlefield-ekkel játszatok,mert az nektek,agyatlan szobanövényeknek való.Sajnos ez a világ,amiben mi élünk,elvészni látszik a semmiben,pedig ennek a stílusnak van igazán mondanivalója.Akinek persze nem inge,ne vegye magára.Akik kitartotok melletünk és a maker mellett,azoknak maximális tiszteletem.Nem mondom,hogy még feléledünk valaha is vagy ismét visszamászunk dicsőségünk hegyormára,de annyit elárulhatok,hogy még nincs veszve minden.Amikor csak tehetem,rákattintom a kis kastély ikonra az asztalomon,amikor csak lehetőségem nyílik rá. Immáron 2 hete folyamatosan minden nap sikerült a kattintás... Ne felejtsetek el minket!" No comment. Egyébként azon agyalok, hogy az új játékom egy poszt-apokaliptikus világban fog játszódni, ahol mindent a pszichiátria ural... esetleg valami más. Lesznek benne fantasy elemek, meg minden, itt már sokkal nagyobb teret fog kapni a fikció. Legalábbis munka közben ilyesmiken gondolkodok. (A varrás egyre jobban nem köt le.) (De hát valamiből meg kell élni, vagy mi.)

Láttam ma Bolond Andit Nagykállóban. Teljesen normális volt. Már egyáltalán nem bolond. Nem hittem, hogy még viszont látom valaha az életben. Mikor Kállóban "feküdtem" 7 hétig, ő már hónapok óta bent volt, és még akkor is maradt, miután engem kiengedtek. Az idő nagy részét a "figyelő"-ben töltötte, fél napra kiengedték néha, de csinált valami bolondságot, és megint "bevágták a figyelőbe" (idézet tőle). Mindenki azt mondta, hogy már sose lesz normális, és elviszik Kállósemjénbe. Ehhez képest egyedül volt, kísérő nélkül, kiöltözve, egy csomó ékszerrel a kezén. A szeméből eltűnt az őrület. Én nem is tudtam máshogy elképzelni, csak köntösben, csillogó szemmel, folyamatosan félrebeszélve. Először úgy néztem rá, mintha kísértetet látnék. Számomra már szimbólummá vált, a pszichiátriai erőszak áldozatának szimbólumává, és most ott ült, mintha nem is lett volna őrült egy fél évig egyfolytában, vagy még tovább. Már 40 fele járhat, de még mindig úgy néz ki, mint régen, leszámítva azt, hogy már nem bolond. Most is körülbelül ugyanolyan szakállam van, mint régen, Kállóban, egy pillanatra mintha felismert volna, de nemsokára szólították, hamar végzett, aztán el is húzott. Úgy látszik, semmi sem tart örökké, a bolondság sem.

...az utolsó szó jogán az elkészült játékomról. Kissé mondjuk kidolgozatlannak tűnik... Törhettem volna rajta még a fejem vagy egy fél évet, mert a vége, megmondom őszintén, egy kissé össze lett csapva. A befejezés azért sikerült 8 hónappal a kitűzött határidő előtt, mert 1. lehetőséget láttam az androidos terjesztésben 2. mindenképpen elő akartam jönni valamivel még a második tárgyalás előtt 3. egyelőre elfogyott a mondanivalóm. Ez a játék a blogomhoz viszonyítva csak egy mellékes valami, pár éve talán nagyobb hatást lehetett volna vele kiváltani, a retro stílusú játékoknak nagyon leáldozóban van. Szomorú, hogy az első teljes értékű játékomnak annak apropóján kellett megszületnie, hogy a pszichiátriai önkény az utóbbi években teljesen a fejemre nőtt. Remélem, a Google Play nem fog kivetni valót találni a játékomban, és sokáig fent lesz, és letölthető lesz, mondjuk örökké. Ha úgy vesszük, 25$-ért megváltom a jegyem az örökkévalóságba, létre hoztam valami maradandót, ami társadalmilag igen hasznos, mert felhívja a figyelmet a pszichiátria, és a hozzá kapcsolódó intézmények aljasságára. Bár talán, ha ennyi energiát fektetek egy könyvbe, mint ebbe a blogba és a játékomba, talán többekhez eljut az üzenet. Talán a könnyebbik utat választottam (sőt, biztos), de egyelőre nem bántam meg. Ilyen helyeken azt is ki lehet mondani, amit egy könyvtől nem vesznek feltétlenül jó néven, és ez az egész blogolás, meg minden, kicsit olyan underground érzés. Fogalmam sincs, hogy működik ez az Android market, ha szerencsém van, még a blogom is reklámot kap rajta keresztül, bár mondjuk még azt sem tudom, miről fogok írni az évben, na mindegy. Halál a pszichiátrián - full, kész, végső változat, utolsó verzió EDIT UPDATE Az Androidra való portolás máris folyamatban van, remélem, a jövő héten már debütál a Google Playen

Anikó elmondta egy álmát, miszerint valaki azt mondta neki, hogy "Te vagy a borozók királya!", majd látott egy halálfejet, később ebből a borozók királya-ügyből kifolyólag bírósági ügy lett, és tárgyalásra kellett mennie. Érdekes, hogy az ő gondolatvilágában valahogy összekapcsolódik az alkoholfogyasztás és a bűn fogalma (kivéve, ha a szüleiről van szó). Kedvenc mondása volt régebben, hogy az "alkohol bűnös élvezet", ez valamelyik filmben volt hallható, nem tudom, már melyikben. Azt is érdekes megfigyelni, hogy mennyire küzd magában az alkohol ellen, most is például azért kellett lemenni a kocsmába, mert vörösbort akart inni (amit végül persze nekem kellett meginni). Ha alkoholt iszik, egyre hülyébb lesz tőle, megjegyzéseket tesz a pasasokra (mostanában már a nőkre is), és folyamatosan Editezik. Mostanában kinézett magának valami munkát a START vállalat nyomda részlegében, valamivel rosszabb munka, mint a miénk, de hát mégiscsak munka, és elvileg van is felvétel, ha ez sikerülne neki, talán (de csak talán) valamivel könnyebb helyzetben lennénk. Most viszont idegileg elég labilis, mindig a munkakeresés kapcsán jönnek rá a lelki bajok, aztán most megint nem tudja, hogy dolgozni akar (tegnap még azt akart), vagy kórházba feküdni. Itt tartunk most, hétfőn megy a munkára is, meg a pszichiáterhez is, majd meglátjuk. Én valahogy jobban szeretném, ha dolgozna. Mostanában javíthatatlan optimista vagyok, mindentől a legjobbat várom, főleg a pénzügyekben, aztán persze általában koppanok. Mindenesetre örülnék, ha a borozók királyának végre lenne munkája, és nem nyaggatna többet ezzel. (Aztán persze ez is valószínűleg annak az eredménye, hogy 5 órában dolgozok, szóval eggyel több órát kell várnia rám a nyanya tanyán, ameddig végzek, de időről időre amúgy is fel szokott benne buzogni a munkakedv...)

Egész délelőtt háborogtam magamban azon, hogy rongyos havi 6-7 ezer forintért 1 órával többet kell szívni. Valaki 1 óra alatt megkeres annyit, bassza meg, nem 20-szor 1 óra alatt. Persze igazából első nap még nem annyira vettem észre azt a +1 órát, és lehet, hogy hamar meg fogom szokni, de mégiscsak ott van a tudat, hogy 1 óra az életemből... Na, jó, csak egy kicsit szokatlan, a kis skizó még életében nem dolgozott 4 óránál tovább huzamosabb ideig. Tudom, senki se tehet róla, a pályázat megírása az éppen aktuális körülményektől függ, de a hatezer-valamennyi nem elég ösztönző erő. Mindegy, ez már így alakult, mindenki azt mondja, a legjobb mhely a városban le%oltaknak. Na, de mégis, 5 óra rabszolgaság naponta, belegondolni is szörnyű. Maga a tudat borzasztó, hogy valamivel kevesebbet ér az időm óránként, mint tavaly, és a hatezer-valamennyi nem húz ki a ... bajból, csak tűzoltásra elég, maximum... (ha megkaptam volna a 10-et, most kussolnék). Na, jó, csak másodsorban érzem magam skizónak, elsősorban bloggernek. Illetve, van, aki blogot ír, de nem tartja magát bloggernek, valaki bloggernek tartja magát, de nem (nagyon) ír blogot, én néha bloggernek tartom magam, néha nem, néha skizónak, néha skizó bloggernek, néha egyiknek sem. Mostanában egyre többször feledkezek el a skizóságról, és az a téves eszmém, vagyis inkább érzésem támad, hogy normális vagyok. Ez egyébként egy nagyon kellemes érzés. Címkézhetnek, tarthatnak akárminek, igyekezhetnek a betegségtudatom kialakítására/fenntartására, egy embert nem lehet egy egész életen keresztül egy skatulyába belerakni. (Legalábbis engem nem.) Szóval, jobban tartom magam bloggernek, mint másnak, ez így helyes, inkább, mint twitteresnek, facebookosnak, vagy akárminek. (De az is lehet, hogy mára már nincsenek is ezek a kategóriák, csak emberek vannak, akik néha blogolnak, néha twittelnek, facebookolnak, vagy akármi.) Ezt csak azért volt fontos tisztázni, mert ma egy ismertetőbe botlottam a blogomról, egy másik blogon. Persze, nem csak az enyémről egyedül volt ismertető, de mégiscsak volt, és ott volt közöttük. Eddig ilyet senki sem próbált meg írni, ja, de egyszer talán, rémlik, hogy az abilifyról (ennek az elődjéről) írtak valamit a freeblog főoldalra, de hát ki emlékszik már az ilyen freeblogos dolgokra. Haladni kell a korral, azt mondjuk még mindig nem tudom, hogy jól tettem-e, hogy ide jöttem a blog.hu helyett, de valószínűleg már nem is fogom megtudni. Én úgy sejtem, ott valamivel nagyobb lenne a látogatottság, de talán nem lenne ennyi hozzászólás. Vagy a franc tudja. Szerintem nem tettem jól. Mindegy. Hátha mégis. Ezt viszont gyorsan kiteszem addig, ameddig még bloggernek érzem magam, amúgy többször érzem magam bloggernek, mint nem, szóval semmi baj:

Iszonyú mennyiségű munka áll még előttem, mivel a jelek szerint tönkre ment az atw-s kalandjátékos oldalam, újra kéne rakni erre a tárhelyre, és nem tudom másképpen megoldani, minthogy elölről kezdjem az egészet. Sok munka van még a saját kaland projektemmel, a Halál a pszichiátriánnal is. Összességében lehetett volna jobb is, még nincs 100%-os készültségben, de már játszható. Eléggé hervasztó, hogy kedvenc elfoglaltságommal meglehetősen egyedül állok a magyar interneten, angolul meg nem tudok annyira, hogy ezen a nyelven értekezzek róla. Ebbe a fajta munkába menekülök a mindennapos kisszerű pénzgondok, és az úgynevezett nagybetűs elől. De ebben a tevékenységemben is magányos vagyok. A Halál a pszichiátrián úgy látszik, visszhang nélkül maradt, már az androidos változattól se várok túl sokat, ha ugyan lesz. Már csak az utolsó simítások vannak hátra, de úgy látszik, nem kapkodom el. Érdekes módon, a legnagyobb népszerűségnek a projektjeim között ez a blog örvend, kicsit fura helyzetet teremt, hogy az ismerőseim elől titkolnom kell, mert néha olyanokat írok le benne, hogy csak na. Azt hiszem, itt vagyok igazi önmagam, nem a 4 órás (holnaptól 5) robotban, sem pedig Anikóval a Fehér Egérben. És ez így is van jól (?). Hajhászhatnám jobban a népszerűséget, de ez azzal a veszéllyel járna, hogy olyanok is felfedezik, akiknek nem kéne, már volt is rá példa, szóval inkább nem. A valódi munkám, ami hivatalosan is van, ez a szabás-varrás, hát, egy időre jó volt, erre a 9 hónapra (amiből 2-t kórházban töltöttem), de már szívesen tovább lépnék. Ezért is kéne a suli. Valami bölcsész jellegű fsz képzés. Már van is tippem, de egyelőre nem árulom el. Hadd legyen meglepetés. :-) Az év végi szünetben, úgy érzem, nem sikerült maradéktalanul kipihennem magam, és jön az 5 órás munka. Egyesek talán ezt előrelépésként élnék meg, én azonban egyelőre a hátam közepére se kívánom. Talán, ha elvégezném azt a sulit, leléphetnék. Nem is vágyom másra. Tudom, hogy a helyzetemben ennek is örülni kéne, de már, azt hiszem, nem tudok. Monotonitástűrő vagyok, meg minden, de ebből 2-3 év, azt hiszem, és bőven elég lesz... Összegezve: Nem vagyok elragadtatva a munkámtól, és a hobbimat is furának tartom, gyerekesnek, és egy kissé nevetségesnek. Amúgy január elsején évek óta már mindent borúsabbnak látok, mint amilyen valójában. Hm, egész napos munkám eredménye: