Skizofrénia underground

Ma délután Anikót bevitték a pszichiátriára. Csak nem értem, miért pont oda. Bár valószínűleg a gyógyszerei basztak be neki, mivel nem ismerte meg a szüleit, amikor hazamentek. Már délután hívott, hogy szarul van, én hívtam az anyját, aztán végül ott kötött ki. Természetesen jól teletömték gyógyszerrel. Alig bírt beszélni a telefonban. Eddig is azt gondoltam, hogy rendesen túl van gyógyszerezve, persze, "kutyaharapást szőrivel", a helyi kis pszichiátrián kivétel nélkül mindenkit túladagolnak, hadd szokják a kiképzést. Azt mondta, hogy holnap délelőtt aludni fog, úgy látszik, itt még mindig az altatásos módszer a nyerő. Abba még nem halt bele senki, ha alszik egy jót. Kivéve, aki igen. Mivel tudtam, hogy én már nem kerülök be ide, itt is elég szépeket írtam róluk, de arra nem gondoltam, hogy Anikóval még jelentősen kibaszhatnak. Megmérgezni azért remélhetőleg nem fogják. Szed gyógyszert epilepsziára, skizofréniára, meg nyugtatókat. Egy csomó félét szed. Szerintem ezek mehettek az agyára. Más kérdés, hogy az én meglátásom szerint sem az epilepszia gyógyszer nem indokolt, sem a skizó gyógyszer, a nyugtató meg pláne. A legvalószínűbb, hogy valami keringési baja van, az biztos, hogy van valami, az orvosok sose tudtak rájönni, ezért diagnosztizálták már epilepsziásnak, skizofrénnek és depressziósnak, mondjuk kábé én is ugyanannyit tudok a bajáról, mint az orvosok, de én legalább nem aggatok rá szemlátomást téves diagnózisokat, meg nem tömöm tele szarokkal. Azt hittem, hogy már soha nem látom többé belülről a nyíregyházi pszichiátriát. Tévedtem. Holnap mehetek látogatni. Ha egyáltalán fel fog bírni kelni.

Anikó tegnap azt mondta, hogy van egy meglepije, és hogy holnap elmondja, már megijedtem, hogy kapni fogok tőle valamit, de végül csak kibökte, hogy az a meglepetése, hogy kihányta a teát. Ezen annyira nem lepődtem meg, mert már 4 éve folyamatosan terhes, és kívánós. Folyamatosan eszik, édességet, meg mindent, amitől egyre csak fogy. Annyi terhességi tesztet vettem neki, amennyivel már Dunát lehet rekeszteni, ezt akkor is igényli egyébként, ha nem is csináltunk semmit. Amikor a kórházban volt, még akkor is kellett neki, én meg csak csodálkoztam, hogy a női osztályon csak nem csinálta fel senki. Szerintem ez a terhesség nála idegi alapon van, vagy unalomból, és az egyéb nyavalyái közé sorolnám, mint a lábfájás, a szédülés, és most nem sorolom fel mindet. Most, hogy már félig-meddig el van jegyezve, ez egyből örömhír lett neki, vagyis azt mondta, hogy "egy kicsit örülni fogok, egy kicsit meg nem". Márminthogy kihányta a teát. Persze előtte összeevett egy csomó rizses húst, meg parizeres kenyeret. Majdnem mondtam neki, hogy otthon felőlem azt hány ki, amit akar, nekem ez nem kimondottan örömhír. Mostanában már ott tartok, hogy fel se bosszantom magam rajta, hanem elengedem a fülem mellett ezeket a "terhességeit". Remélem, azért nem tűnök nagyon "izének". Más téma: anyámat tegnap valaki felhívta, hogy a másik blogom kint volt a hétvégén az Origón, szerinte ez valami szégyellni való dolog, mert "mi van, ha Pollák meglátja", egyébként kimondottan ezeknek a szemeteknek írom, de nem hiszem, hogy túlságosan érdekelné őket. Érdekes, hogy úgy tűnik, hogy hiányoznak az ilyen pszichiátriaellenes felhangok az egész magyar gondolkodásból, mindenki mindennel meg van elégedve, ettől úgy látszik egy kicsit, mintha én folyamatosan hazudoznék, meg rágalmaznám a pszichiátriát, holott erről szó sincs, mert csak az igazat írom meg róluk. Viszont, mivel nem is nagyon vannak ilyen anyagok a neten, egyelőre csak a saját élményeimből tudok táplálkozni, amik - hála istennek - végesek.

Ma reggel Editke végre adott nekem hüvelyt, na nem abban az értelemben, a Festőművész úr küldött egy csomó elrontott cigarettahüvelyt egy fém Raffaello-s dobozban. Már meg sem lepődtem azon, hogy reggel Editke hátra hív, és egy doboz Raffello-val köszönt. Itt már bármi megtörténhet, úgy látszik. A nyerítéseit leszámítva amúgy egész szimpi még mindig, ha egyszer majd befolyásos ember leszek, talán elcsverészhetünk 1's másról. Edit 3 szerint én vagyok a 3. legjobban kinéző ember a szakkörben dolgozó férfiak közül, ezt közvetlenül azután mondta, hogy beszélt a "kisdógáról", meg a szexfilm nézési szokásairól. Szóval büszke lehetek magamra, hogy felkerültem nála a dobogóra. És még megtisztelve is érezhetem magam, mert pl. Wolf Katinak szerinte "lúarca van", a tesója szerint saját magát gondolja a legszebbnek, hát ebben téved. Egyébként szerintem a dobogót is csak azért csíptem meg nála, mert anyám levágta a hajam, és megborotválkoztam. Mindenki szerint így jobban nézek ki, szerintem meg nem. Ki a fontosabb, mindenki, vagy én? Hát persze, hogy  én. Délután Anikó azzal fárasztott, hogy hogy tudnám mégjobban eljegyezni, ehhez tippeket is adott, de ezeket még itt se merem leírni, úgyhogy mára itt be is fejezném a napom taglalását.

Végignézegettem a régi blogjaimat*, és megmondom őszintén, nem tudom, mit ettek az emberek pl. Az egy átlagos fiatal férfi naplóján, talán azt, hogy végülis egy betegség kitörésének és elhatalmasodásának a krónikája az egész. Akinek volt "szerencséje" hozzá, az örülhet, vagy nem tudom, hogy mondjam, azt a 3-4 használható bejegyzést talán áthozom ide (a 255-ből), de az életemnek ezt a szakaszát végleg lezártam, nem igazán szégyenből, hanem mert nem ütött meg igazából semmiféle "mércét". Ami megmaradt, az az abilify, az néha megüti a mércét, néha nem, de úgy összességében fent hagyom, ameddig a freeblog is úgy akarja. 2009 decemberétől tart 2012 decemberig, újra publikus blogot írok 2013 augusztus 1-től. Ami közte volt, azt felejtsük el. Eddig úgy gondoltam, hogy a köztes időszak nélkül érthetetlen lesz ez is, de nem feltétlenül. Csak úgy fogok rá hivatkozni, mint az Edit-subra, aki olvasta, tudja, hogy miért. :-) Szerintem egyedülálló, hogy valaki pszichotikus állapotban naplót vezet, de amúgy sincs nagyon másik skizó blog, csak harmony időszakos blogjai, de az sem arról szól. Mondjuk ebben sincsenek már benne nagyon a pszichotikus epizódok leírásai, amíg régebben ezekből akadt 1-2, nem hiszem, hogy sok embernek hiányoznak. Most már mindenki higgye el, hogy skizó vagyok, bemondásra, mert mégegyszer azt a blogot már nem fogom megnyitni. Az abilifyt sem fogom már többet itt reklámozni, sem kilinkelni, aki nagyon akarja, megtalálja, amíg még elérhető. Ha már nem lesz elérhető, valahogy beimportálom majd a blogba a fontosabb bejegyzéseket, aztán annyi az abilifynak. Bár mivel mindig van, aki olvassa még azt is valamiért, remélem, még sokáig elérhető lesz. Az egészet úgysem fogom ide beimportálni, a képek is hiányoznak belőle, aztán az a néhány hónap is, ameddig a freeblog eltüntette. Az a blog egész másmilyen, ez már webkettes, Facebook, twitter, "celebek, hackerek, megosztások", itt már egészen más a szisztéma, és ez gondolom, "lejön" mindenkinek. Összességében jobban érzem már magam itt, hiányzik ugyan egy bloggerközösség, de túl leszek rajta, azt hiszem. Azt magamnak írtam, és 1-2 másik bloggernek, ezt meg... hát ezt meg csak úgy. :-) Az utókornak. :-) Meg aki olvassa. * A bejegyzésből szándékosan hagytam ki az antipszichó blogot, mivel még nagyon új, de úgy tűnik van/lesz mondanivalóm benne az embereknek, he-he... másrészről egyedül csinálni antipszichó blogot egy kicsit fárasztó, de remélem, majd kitalálok valamit a továbbiakra nézve...

Két segítő van a melóban, mind a kettő magyaros. Az egyik úgy magyaros, hogy inkább töris, a másik úgy magyaros, hogy inkább oroszos. Egyik sem kezd már a 4 év főiskolájával semmit, mert SKIZOFRÉNEK, és a skizofrének nem mehetnek gyerekek közelébe sem. Viszont megvan arról is a papírjuk, hogy fogyatékosak, diplomás értelmi fogyatékosról még nem sokan hallottak ugyan, nálunk van mindjárt kettő is. Miért akarok mindenáron magyarra menni, ha semmi értelme? Valaki azt írta kommentben, hogy "A pszichiáterek tudják a szakmájukat." Hát én is tudom a szakmámat. Magyar szakos. Magyar szakos micsoda? Nem tanár, akkor? Valami. Egyébként meg nem értem azt, hogy skizofrének hogyhogy lehetnek pszichiáterek, tanítani viszont nem taníthatnak? Azért, mert senki nem akar pszichiáternek menni, de Nyíregyházára semmiképpen, nálunk az ambuláns ellátóban 2 db 70 és a halál közti pszichiáter "teljesít szolgálatot", az egyik alszik rendelési időben, a másik már egyáltalán nem tud odafigyelni. Aztán mint kiderült, ahhoz egyáltalán nem is kell tudni magyarul, hogy valaki pszichiáter lehessen. Van itt bolgár, meg ukrán pszichiáter, dél-koreai pszichológus, meg is látszik, hogy egyik sem rokonnyelv, nem is fognak megtanulni magyarul holtuk napjáig sem. Akkor hogy kezelik a betegeket? Nos, nem kell ahhoz magyarul érteni, hogy találomra írkáljunk fel nekik mindent össze-vissza, aztán meg a fejünket csóválva szidjuk a magyar mentalitást. De kanyarodjunk vissza oda, hogy miért akarom én pénzt, időt és energiát nem kímélve mégis elvégezni a magyart? Hogy én legyek a harmadik magyaros, akit nem engednek tanítani? Igen, ugyanis én ehhez értek, semmi máshoz. Nem fogom kényszerűségből kitanulni a cipőfelsőrész-készítőséget, csak mert a pszichiátria volt szíves tönkre kúrni a nem megfelelő terápiával és gyógyszerekkel azt, ami vagyok. Ami igazán én vagyok. Lényegében megszüntettek annak lenni, ami vagyok, és most nagy kegyesen megengedik, hogy 4 órában varrjak, de már ez sem biztos, mert a nyugdíjam is veszélyben van, meg a munkám is. Lehet, hogy még kényszerűségből elmegyek valami olyan szakmára is, ami abszolút nem érdekel, de hadd csináljam már meg előbb azt, amit én szeretnék, és amihez állítólag tehetségem van (egy kicsi). Sajnos magyar szakos skizofrének nem taníthatnak, és sajnos magyar szakra nem lehet úgy elmenni, hogy nem tudunk magyarul (ellentétben a pszichiátriával), egyetlen esélyem, hogy összekaparok még ott annyi tudást, hogy tudjak profi módon magyarral foglalkozni, de ha ez mégsem jönne össze, akkor legalább elmondhassam magamról, hogy "én vagyok az, aki megtehetném, hogy ezzel foglalkozok, de helyette le se szarom". És akkor elmegyek cipőfelsőrész-készítőnek, vagy központifűtés-szerelőnek, mit bánom én.

"Alice bezárva találta magát egy elhagyott iskolaépületbe! Vajon megtalálja a kivezető utat, mielőtt túl késő lenne? Vagy összeroppan a saját bűneinek és nagyravágyásának a súlya alatt?" Egész évben egyetlen ünnep van, ami megmozgat bennem valamit, és az a Halloween. Az is csak azért, mert Halloweenre olyan játékok készülnek, mint az All Hallows Eve, és az Alice Is Trapped. Azt hiszem, ez az a játék, amiért érdemes ilyesmivel foglalkozni. Ez a játék a korábbi Alice Falls Asleep ötletéből nőtte ki magát, ami egy elég felejthető ügyességi játék, ez viszont egy "vérbeli" rpg/kaland. A játék alapötlete az, hogy Alice be van zárva egy elhagyott iskolaépületbe, ahol mindenféle szörnyek vannak szabadon, és ki kell találnia onnan. A játékidő mindössze 1-2 óra, és "józan paraszti ésszel" is meg lehet oldani mindent, és nem kell hozzá az angol nyelv professzorának sem lenni. A játékban az a jó, hogy nem igazán halunk meg, csak visszakerülünk az elejére, ha valamit nem jól csináltunk. Nincsenek benne legyőzhetetlen szörnyek, észrevehetetlen titkos ajtók (illetve 1 van), teljesíthetetlen és kitalálhatatlan feladatok. A játékban vonalzóval kell leütni az ellenfeleket, majd fém vonalzóval, később méterrúddal, a végére a vérszívást is ki lehet tanulni. A játéknak olyan a humora, ami nekem pont bejön, de úgy látszik többeknek is. Ezt a játékot végigjátszva, és okulva belőle, én is igyekszek majd több akciót belevinni a saját játékomba, és nem elveszni az unalmas párbeszédekben. A játék éppen kellő mértékben szürreális, kezdetben akadályoz minket a saját árnyékunk, később egy nagyra nőtt béka is, de nem kell megijedni, megfelelő technikával ezeken a nehézségeken is úrrá lehet lenni. Értékelés: 5 elhagyott iskolaépület az 5-ből. Alice Is Trapped letöltése

A nap mondása ismét a kedvenc kollégámé volt, azt mondta, hogy "átgázolni a másik kertjén olyan, mint halpikkelyért fagyit kérni." Ez még aránylag tűrhető megnyilatkozás volt tőle, mert az utóbbi időben már szintaktikailag is helytelen mondatokat gyártott. Ma olyan hülyeségeken filóztam a szakkörben, hogy nem ugyanazt csinálom-e véletlenül a bloggal, mint a kortárs írók többsége a publikációikkal. Könyökölni, hogy minél több ember megismerje a gondolataimat, mindenféle módszerekkel ráerőltetni magam az emberekre, meg ilyesmi. Mivel eléggé lesújtó a véleményem a kortárs prózáról, általában már az első sorokban a mesterkéltség olyan szirupos töménységben van jelen, hogy azonnal elfog a kortárs-próza-veszély-érzés, egyszerre leszek hirtelen fáradt és dühös, egyszerre aludnék és üvöltenék. Szóval hirtelen arra gyanakodtam, hogy én is valami hasonlót művelek, csak bloggerként, de aztán megnyugtattam magam, hogy én csak egy ártatlan blogot írok, ettől még senkit sem fog elkapni a kortárs-próza-veszély-érzés. Nem én találtam fel azt a mondást sem, hogy inkább írok egy normális blogot, minthogy középszar irodalmi művekkel árasszam el az embereket. Amúgy meg ismerek olyan irodalmárokat is, akik meg bloggernek épphogy semmilyenek, vagy éppenséggel katasztrofálisak. Szerintem azért gondolkodok ilyeneken napközben, mert a munka éppenséggel nem elégít ki teljesen, sőt nem hogy nem elégít ki, hanem inkább sokszor kínszenvedéssel tölt el. Én mondtam azt régebben, hogy ilyen monoton munkát akarok végezni egész életemben (talán a túl sok kortárs-próza-veszély-érzésnek köszönhetően, aminek régebben ki voltam téve), de lassan kezd megváltozni a véleményem. Az viszont, hogy én eljutnék Pécsre magyar szakra, egy kissé népmese-szerűnek tűnik, egy kicsit az odüsszeuszi bolyongásokat idézi fel képzeletemben, szóval nem tudom. Már odáig jutottam, hogy végső esetben kiegyeznék valami másik bölcsész szakkal, de elég volt belegondolni, hogy miket tanulnak pl. a szabad bölcsészeten, hogy kileljen a hideg. Kézenfekvő lenne mondjuk a kommunikáció szak, ha csak egy diplomát akarnék, mint a tesóm, de nekem szerencsére még nincsen jogászdoktor feleségem, aki előírná a kommunikáció diploma megszerzését 2 pulyagyártás között. Nem tudom, anyámnak is mi baja a továbbtanulásommal, nem leszek örökre a gyámság alatt lévő beteg kisfia, hiába is szeretné, és hiába tiltakozik azellen, hogy "én azt közvetítem, hogy nem vagyok beteg", amikor meg azt közvetítettem, hogy beteg vagyok, akkor az volt a baj. Szóval még nem tudom, hogy mi lesz, de azt senki sem gondolja komolyan, hogy még 3 évet békésen elvarrogatok itt, és ezzel nekem ki lehet szúrni a szememet. Aztán meg jön egy másik rehab meló, aztán egy harmadik, ha lesz egyáltalán. A pszichiátria tönkrekúrta az életemet, de helyrehozni helyettem nem fogja, sajnos, csak egyre jobban löknének belefelé a mocsárba, még ezzel a gondnokság alá helyezéssel is.

Azt mondják, hogy a trend erre halad. Hát, nem tudom, nekem csak úgy jött. Nem tudom, hogy mennyire jó ötlet, viszont azt már tapasztaltam, mennyire idegesítő tud lenni az inkognitó mindenáron való megőrzése. Ne írd le ezt, ne írd le azt, mert mi lesz, ha meglátják. Ennek a blognak az elődjén valóban embert próbáló feladat volt mindenkinek külön nevet találni (Festőművész, Életművész, Elmekurva(!), stb.), de mára ezek az erőltetett becenevek kezdenek kikopni a blogokból, éppen annak hatására, hogy most már az internet egy nyitott könyv (a könyv olyan, mint az internet, csak fából), és inkább vicces ma már, ha valaki mindenáron el akar bújni. Persze nem írom le minden második posztban a nevemet, meg a személyigazolvány-számomat, de azért lehet tudni nagyjából, hogy ki vagyok. Bár az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy ez nem is olyan fontos. Először azt hittem - és rajtam kívül sokan azt hitték, szóval ez nem paranoia - hogy mivel általában olyanokat mondok a pszichiátriáról, elsősorban a nyíregyháziról, amit más eddig nem nagyon, ezért majd valaki fog nekem ott szólni, hogy ezt azért nem kéne, vagy valami. Esetleg valami problémám lesz, mert én is ott dolgozok. Hát, nemhogy ebből a blogból nem lett semmi, hanem még az antipszichóból sem, holott a múlt héten 3x volt kint az Origón. Ugyanúgy bemegyek, köszönök 1-2 embernek, oszt jónapot, csinálom tovább a dolgomat. Talán csak én dimenzionáltam túl ezt a blog dolgot, de mentségemre legyen mondva, hogy mások is csodálkoztak azon, ahogy fogalmazok róluk, és a dolognak még sincsen túl sok foganatja, vagyis eredménye. 1-2 blog nem fogja befolyásolni a közvéleményt, nem lesz semmilyen hatása, főleg egy ilyen szubjektív, személyesebb hangvételű. Nekem ebből eddig semmi problémám nem volt, azon kívül, hogy kifogtam vele egy pszichopatát, igen, kung-fura gondolok. Most az van a bloggal kapcsolatban, hogy egy csomó mindenről olyan őszintén akarok írni, mint az abilifyon, sőt, már arra sem veszem a fáradságot, hogy álneveket találjak ki a szereplőknek. Visszacsinálni ezt a rendszert meg már nem nagyon lehet. Sokan nagyon meglepődtek például, amikor ki mertem írni először is Kancsev nevét (sőt Kancsi, Kancsal, Kancsó), de az egészen nem változtat semmit, ugyanúgy ő ott "A Főnök" (a seggnyalói csak így hívják), és ugyanúgy basáskodhat ezeken a nyomorult nyírségi parasztokon, rajtam kívül a kutya nem fogja témába tenni, hogy miket művel. Most legújabban az van, hogy úgy vállalom a blogot, hogy csak a Facebookon nem, és mivel a környezetemnek internet = Facebook, ezzel a módszerrel még sokáig csinálhatom azt, amit csinálok. Pluszba meg senki sem lehet próféta a saját hazájában, különösebben akkor sem érdekelt senkit az egész, amikor néhány poszt "véletlenül" kikerült a Facebookra. Mindegy, ez nem tipikusan az a Facebookra, meg twitterre kívánkozó blog, bár meg van adva arra is a lehetőség, néha élnek is vele. Lehet úgy is jó blogot írni, hogy nem nevezünk meg benne senkit, de ez nekem inkább már teher, én azt akarom, hogy írás közben ne legyenek ilyen gátak, mert ez nekem kényelmetlen. Szóval most így gondolom. *** Ezt is kirakom, és nemcsak a pucérnős kép miatt:

- Mennyi az idő? - Fél három. - Csak? Az a szava járása, hogy "Csak?", akkor is, ha azt kérdezi, hogy hány óra (minek kellett nekem telefon, így én lettem a pontos idő is), meg akkor is, ha valaminek megkérdezi az árát. Ma a virágboltban azt mondta az eladó, hogy ilyet még soha senki nem mondott neki. Ez csak azért lehet, mert nem járunk túl gyakran oda. - Mennyibe kerül? - 900 forint. - Csak? Hát, igen, reggel 2 tartós elem "csak" 500 forint, egy tusfürdő "csak" 320, tovább nem sorolom, mert nem akarom megint kezdeni a rinyálást. De pont úgy tudja mindenre mondani, hogy "csak", mintha övé lenne fél Magyarország, általában még így ráförmed az eladókra, meg így számon kéri őket, hogy "Csak?". Ők meg általában szégyenkezve mondják, hogy "Hát igen, csak."

Arra számítottam, hogy kialussza, de nem. Ma, amikor odaértünk hozzám, még a papucsot sem vette fel, hanem egyből rohant anyámhoz a konyhába, hogy tegnap eljegyeztem. A Napsugárban csak rejtélyesen megjegyezte, hogy neki most már anyósa van, meg a fb-n is értesíteni akart mindenkit, de 1-2 ember után lebeszéltem róla. Azt a gyűrűt különben se vette le az ujjáról, mióta megvettem neki (körülbelül 3 év alatt sikerült is olyan gyűrűt találni, ami illik is az ujjára, a többit mindet elhagyta, mert lecsúszott róla.) Különben a tegnapi nap volt a legmegfelelőbb arra, hogy ezt bejelentse, mivel lekéstem a buszt, kábé 5 perc alatt zajlott minden. Az eljegyzés, pontosabban az eljegyeztetés, meg a szétkürtölés a nyanya tanyán... Na, mindegy, az eljegyzés, az eljegyzés... bár megmondom őszintén, nem is vártam mást ez alapján: http://nemvagyokbeteg.postr.hu/miota-jarunk/ Egyébként annyiban titkos az eljegyzés, hogy a saját szüleinek még nem mert szólni róla... Amúgy meg egy kicsit déja vu-m volt, mintha ezt már eljátszottuk volna egy párszor, csak mindig elhagyta a gyűrűt. Most viszont elmondta mindenkinek, szóval ez már olyan félig-meddig hivatalosnak is tekinthető akár... Bár nem hiszem, hogy túl sok mindenkit érdekel...

Tegnap éjszakába nyúlóan basztattam a blogot, meg facebookoztam, így reggel későn keltem fel. Mire odaértem, Anikó azzal fogadott, hogy leszek-e a férje, mondtam, hogy igen, persze, de előbb adjuk oda az ambuláns lapot, amit kértek tőlem. Ennek annyira megörült, hogy mindenkinek elkezdte mutogatni az ezüst gyűrűt, amit régebben kapott tőlem, és dicsekedett, hogy el van jegyezve, és kényszerített mindenkit, hogy gratuláljon neki/nekünk. Persze délutánra szerintem már az egész kiment a fejéből, és mindenáron azt akarta, hogy kísérjem "le" Örökösre. Mint újdonsült vőlegény nem mondhattam nemet, persze most is a kedvenc helyére kellett mennünk, a sport caféba, ahol rajtunk kívül mindenki melegítőben, esetleg klottgatyában császkál, mindenki tegeződik a pultos csajjal, csak minket magáz, nem is fog tegezni addig, ameddig legalább én is fel nem húzok egy mackó alsót, és nem adok több borravalókat 10-20 Ft-nál... Egyébként a zene üvölt, a női wc kulcsos, egy tea 400 Ft körül van (annyiért szerintem ideadhatnák az egész doboz teafiltert, és még jól is járnának). Kisebb csoda, hogy már a második hét van, és még mindig tart a pénzemből (bár már nem sok van). Meggondolandó, hogy Anikót befizessem egy korlátlan beszélgetéses havi díjcsomagra, lehet, olcsóbban kijönnék. Időközben eszébe jutottam a rehabilitációs akármicsodának is, hogy igazoljam, hogy nem kapok máshonnan ellátást, különben megszüntetik a nyugdíjamat. Milyen rendesek.  Én meg már azt hittem, hogy felülvizsgálatra hívnak, amit már több, mint másfél éve meg kellett volna tenniük, de nem. Úgy látszik, már felülvizsgálat sem kell ahhoz, hogy elvegyék az ember nyugdíját.  Mindenesetre azért kedvesek, hogy csak így az eszükbe jutok. Ez a betegség több macerával jár, mint bármi. Engem ezért eddig még csak basztattak.

Délután, miközben békésen khm... kávéztam a Fehér Egérben, a tárhelyszolgáltató felfüggesztette az oldalt. Ráadásul amikor hazaértem, a fb is szarakodott, tehát úgy éreztem, hogy azonnal le kell feküdnöm aludni. Mire felébredtem, a szolgáltatónál már vége lett a munkaidőnek, mivel már nem működött a chatjük. Mivel eléggé rosszakat írtak, hogy mi következik, ha továbbra is pazarlom a memóriát és a CPU-t, kicsit sikerült megijeszteniük. Azt írták, hogy mivel naponta csak párszáz látogatóm van (csak?!), és annyit fogyasztok, mint egy 10000 látogatós oldal (aha, pornó), szóval ha így folytatom, nem tudnak tovább hosztolni. Azt írták, hogy javítsam ki a hibát, és utána visszaállíthatom az oldalt. De hogy javítsam ki a hibát, ha csak úgy tudok belépni, hogy az oldal is megy? Felkészültem egy hosszabb menetre, és megpróbáltam a blogot a blog.hu-ra importálni, hogy addig legalább elérhető legyen. A blog.hu azóta is importál, úgyhogy ez nem nyert. Mindegy, először is visszaállítottam az oldalt, aztán ahogy jobban megnéztem a statisztikát, kiderült, hogy valamai megvadult wp modul okozza a bajt: egy véletlenül bekapcsolva hagyott ajax chat nevű bővítmény. A bővítményt kikapcsoltam és ki is töröltem, hogy ne is lássam többet. Ezzel egyidejűleg bejelentem, hogy nem biztos, hogy lesz chat az oldalon, mert nem nagyon értek ehhez az egészhez, meg nem is kockáztatom, hogy ilyen chates dolgok miatt esetleg végleg lekapcsolják az oldalt. Bevallom, megfordult a fejemben, hogy az oldalt esetleg támadás érte válaszul a múlt héten a postr-en tartott antipszichós napokra, de mint kiderült, semmi ilyesmi nem történt, de nem mondom, hogy teljesen nyugodt vagyok ebben a tekintetben, mert időközben történnek belépési kísérletek, meg mindenféle próbálkozások, nem tehetek mást, mint folyamatosan exportálok. Reggel: blablabla, nem sikerült teljes mértékben helyreállítani mindent, csak úgy, hogy a blog néhány funkciója nem működik, szerencsére ebből itt nem vehető észre semmi... még. Vagy igen?

Mellesleg a valóságtól enyhén szólva elrugaszkodott illetőről van szó. Olyanokat ír neki, hogy "egoista", amit utólag nekem kell megmagyarázni neki, hogy mit jelent, meg hogy az Esélycentrumban van a helye a fogyatékosok között, máskor meg arra utasítja, hogy "ne szedje a gyógyszereit", és "vonuljon szanatóriumba", hogy leszokjon róluk. Hát, valószínű, hogy ezekről a dolgokról csak amerikai filmek alapján lehet némi halvány elképzelése, ez Magyarország, ráadásul Nyíregyháza, ráadásul Örökösföld, azt is írta, hogy látta a fiát az apjával, holott nem is a városban laknak, valószínűleg az illető mindenhol ott van egyszerre, amúgy meg biztos vagyok benne, hogy Pszicho Peti, alias kung-fu az, mindig is tudtam, hogy a pszichiátriának esetleg van valami funkciója, de ameddig az ilyen pszichopaták szabadon járkálnak, és folyton engem akarnak "elővenni", szedálni, meg gyámság alá helyezni, addig az igazán elvetemült pszichopaták sohasem kerülnek a pszichiátria látókörébe, Pszicho Peti is utána járkál, meg sms-ekkel zaklatja, a cigány Nagy Attila oda jár hozzájuk csengetni, "érzelemmel teli smárólás" Kovács Tamás szintén fel akarja keresni a lakásán, "ha nincsenek otthon a szülei", hogy "összebújjon vele"... Bár magamban megfogadtam, hogy nem írok róla (annyit), ezek a csicskák mindig felhúznak, vajon azért, mert A. folyamatosan idiótákkal volt körülvéve még évekkel ezelőtt, miért nekem kell szívni még mindig, ennyi év után is?

Régebben szóba jött, Fensterbrett révén ,  vagyis nem is olyan régen, de még a bírósági tárgyalásom előtt, hogy nem igényelném-e esetleg valamilyen formában a nyilvánosságot (tévé, Origó, stb.)... Én akkor azt mondtam, hogy inkább nem, de mivel lassan megérett az idő egy olyan blogra, amit én csak "tematikus blog"-nak hívok, annak ellenére, hogy erősen szubjektív, és bőven vannak benne személyes elemek, de hát egy pszichiátriai túlélő (nos... egyelőre :-)) hogy másképpen fogalmazhatna, mint szubjektíven. Szóval valamennyire akkor mégis sikerült bizonyos nyilvánosságot szerezni a dolognak, filippa85 és LiteraGeek (remélem nem baj, ha ezt a nevet most itt kiírom) segítségével, mivel láttak a dologban fantáziát, az ő szellemi támogatásuk révén nem tudom, mikor lett volna a dologból valami, és abban is segítettek, hogy a blog híre több emberhez eljusson he-he... Viszont remélem, hogy nem lesz a blogból rám nézve személyes akármi, mivel ma is Anikó valami sms-t kapott hajnal 5-kor, gondolom a blog miatt, feltehetőleg valami régi kanjától, akinek savanyú a szőlő, és azt írták benne, hogy "egoista, meg alkoholista", minden volt, csak kommunista nem, úgyhogy lassan kezd felfigyelni a blogjaimra a nyíregyházi csőcselék is, a lúzerek, az acsarkodók, és mindenki, aki megérdemelten nem vitte semmire az életben. Valóban könnyebb Anikónak sms-t küldözgetni ismeretlen számról*, mint itt megszólalni a blogban, mert esetleg itt elküldeném a picsába. A módszer természetesen kung-fura vall, de igen sok ilyen lúzerrel állt Anikó régebben kapcsolatban, szóval bárki lehet**. Végül, azt hiszem, ideje volt lezárni az Egy átlagos fiatal férfi naplóját is, hogy ne szolgáltassak nagyobb támadási felületet nekik, mint amennyit így is adok. Mindenesetre a legkeményebb, és leghosszabb subom volt benne taglalva, és az az út, ahogy odáig jutottam. Csernus talán Wahn-állapotnak hívná.  (És nem adtam el a házat.) Mindenesetre elég kemény téveszméim, és hallucinációim voltak, legemlékezetesebb talán a "madaras", aminek hatására itt a blogban csúnyákat is írtam LG-ről, és sok mindenki másról, amiért utólag is elnézést, de nem voltam teljesen a "magam ura". * Mondjuk az Anikót az évek során telefonon zaklató, és neki furcsákat mondó emberekből az évek során sosem volt hiány, ez a blog egy újabb lehetőség erre, amit sajnálok, mert nem akartam belekeverni, újabban nem is írok már róla semmit, ha volna is, igyekszem már kihagyni, de a régieket már nincs szívem törölni. Akkor "úgy gondoltam, és kész", ahogy LG fogalmazna... ** Mellesleg nyomon tudom követni az összes "búvárkodást" itt a blogon, ami kifejezetten Anikóra irányul (érdekes módon csupa nyíregyházi találat), de mást nem tudok tenni, mint hogy letiltom az ip-címet,  de sajnos az ilyen nem áll le, és előbb-utóbb jön másik ip-ről... Szerintem kung-fu gőzölt be most már teljesen, de lehet, hogy más... Én is hibás vagyok, hogy kiraktam a fb-ra is, amikor még nem voltam egészen jól... és nem állítottam be a láthatóságot, olyanra, hogy mások ne lássák... de "új" vagyok még a fb-n... *** Mivel nem igazán vágom, hogy megy ez a related post, trackback, pingback és visszaping téma, most ide illesztek egy bejegyzést egy másik blogról, ami szerintem nagyon is ide illik...

A tárgyalás amúgy viszonylag rendben lezajlott, a bírónő és az ügyvédnő kb. velem egy korosztályba tartozhatott, szóval talán még némi együttérzés is felfedezhető volt bennük a tárgyalás bizonyos pontjain. A tárgyalás legérdekesebb eleme "a tanúk" meghallgatása volt, aki alatt apám és anyám értendő. Az egyik legneuralgikusabb pont, amikor apám kezdte beleélni magát a mindenhol kötelezően előadott szövegben, hogy én nem tartom rendbe a szobámat, nem segítek a kertben, stb., de ezt leállítottam azzal, hogy már a betegségem előtt ilyen voltam, és hogy ez nem családi panasznap, ezek különben sem érvek a betegség, a rossz állapotom mellett. A pénzügyeimben is nagyon érdeklődőek voltak, mindent megkérdeztek, milyen márkájú telefont vettem, mennyiért, én szoktam-e feltölteni, és mennyivel. Illetve nem "voltak", mert a bíróság mindössze egyetlen személyből állt, a bírónőből. Aztán anyám következett, előadta, hogy én milyen is vagyok, hogy azt az üzenetet közvetítem a környezetem felé, hogy én nem vagyok beteg (hallatlan, mik vannak?), meg előrángatta a blogomat, hogy az volt a címe, hogy "nemvagyokbeteg" (miért, most mi?), a bírónnő viszont úgy értette, hogy én azt írtam egy blogbejegyzésbe, hogy "nem vagyok beteg", gondolom, azt gondolta magában, hogy ez meg kit érdekel. Mindegy, anyám mostanában mindenhol a blogommal jön, aztán meg csodálkozik, ha a munkahelyén rákérdeznek, hogy blogot írok-e. Aztán elmondta, hogy nem nem látja realitását, hogy én megint magyar szakra menjek, blablabla, itt jól felhúzott, és a következő kérdésre, hogy el szeretnék-e költözni, azt válaszoltam, hogy "el... tőletek... minél messzebb..." Itt a bírónőnek kissé kikerekedett a szeme, meg az ügyvédnő is nézett egyet, és ezután már nemsokára be is fejezték a tárgyalást. Abban állapodtunk meg, hogy behívatjuk a t. elmeorvosi szakértő urat, hogy fenntartja-e az álláspontját. Hadd sétáljon ő is egyet, ha már egyszer ilyen szakvéleményt ki tud állítani, legyen valami következmény is, rá nézve. Az már csak itthon jutott eszembe, hogy MÁSIK szakértőt kellett volna felkérni, mivel ez kellően elfogult ahhoz, hogy újra ugyanazt a szakvéleményt mondja, de a bíróságon még minden ötletbe belementem, örültem, mint majom a farkának, hogy egyelőre nem tesznek gyámság alá. Hát, röviden ennyi.

Voltam az ügyvédnél, és elmondta, amit sejtettem, az orvosszakértő véleménye a döntő ebben az ügyben, tehát az egész puszta formalitás, holnap mindenképpen gondnokság alá helyeznek. Az van, hogy a társadalmi presztízsre támaszkodva egy pszichiáter bárkitől önkényesen elveheti a jogait. Engem is meg fognak hallgatni, de az illetékesek ott sem lesznek, csak a családtagjaim, meg az ügyvéd, kísérőnek. Vérlázító, hogy megrendezett az egész, tényleges tárgyalás látszatát keltik, holott a fejem felett már el van döntve minden. Egyébként mindenki meglepettnek látszik, hogy hogyhogy skizofrén létemre nem akarok gondnokság alá kerülni. "Akkor mit akar?" - kérdezte az ügyvédnő is, vajon mit? A figyelmem ma átterelődött Edit 3 bárgyú vigyorgásról Edit 1 fejhangú vihogására, ez azért sokkal kellemesebb. Ma viccelődtünk is vele egy kicsit, reggel is, meg délután is, délután olyan közzel jött hozzám, hogy azt hittem, le akar kapni. Úgy látszik, már nem pikkel rám. Minden a régi.

Elmentünk az ügyvédhez, de nem volt otthon, vagy az irodájában, vagy hol, és a telefont sem vette fel. Már kezdtem aggódni, de még a délelőtt folyamán visszahívott, hogy tárgyaláson volt - gondolhattuk volna, és hogy menjek holnap háromnegyed háromra. Apám visszafele az ügyvédtől mondott valamit a harc útjáról, meg a gyógyulás útjáról, úgy hangzott, mint valami ezoterikus aranyköpés, valami olyasmit, hogy ne a "harc útját" járjam, hanem a "gyógyulás útját", és hogy ebben tud ő nekem segíteni. Szerintem viszont gyógyultabb már nem is lehetnék, és számomra nyilvánvaló, hogy a durvaságra durvasággal válaszolok, ha esetleg többen tennék ezt, még a végén a fejükhöz kapnának az illetékesek, hogy mit lehet, és mit nem, és vége lenne a kiskirályságuknak. Ma voltam a pszichiáternél is, ezúttal nem futottuk le a felesleges köröket, csak megkérdezte, hogy miért vagyok olyan fáradt, én meg mondtam, hogy nem vagyok az, csak be van gyulladva a szemem (most a jobb a változatosság kedvéért). Odaadtam az ampullákat, kivett egyet, a többit visszaadta, és mondta, hogy "tegye el a zsebecskéjébe". Beadták, és már kint is voltam. Ennyi volt. Mindig is tudtam, hogy ő lesz az én emberem. Még visszatérve a harcra, mindig meglepődök, ha valaki azt mondja nekem, hogy én "harcolok", hát én nem harcolok, csak elmondom a véleményemet. Többnyire nem szóban, hanem írásban, és ebből esetleg néhányaknak az jön le, hogy én IRL egy ilyen hőbörgő alak lennék. Hát nem vagyok az. Nos, nem is folytatok én itt semmiféle "szabadságharcot", hanem kezdtem neki egy újat a postr-en. Az eddigi itt-ott előforduló antipszichiátriai töltetű írásaimat raktam fel rá, meglepő, hogy nincs is olyan borzasztó sok, ami tisztán csak erről szólna. Mindössze kettőt találtam eddig, meg gyorsan csináltam még kettőt, az utolsót szerintem majd át fogom hozni ide is, amint leveszi az Origó :-), de csak azért, mert ott nehéz a kommentálás, meg különben is ez a "főblogom". Az eddigi írásaimból könnyű lesz azonban még néhányat összehozni, meg megjött a kedvem újakat is írni, végre van valami kis kedvem tematikus blogot írni, mert a kalcsör projektem nem volt túl sikeres (vannak, akik ezt tőlem jobban csinálják, na meg mostanában nem is voltam túl nagy könyvfaló/ kultúrafogyasztó), a wp-s dolgokról nem beszélve, egyedül egy ECDL-es blogom tetszett páraknak, de 7-9 modul van belőle, azt nem lehet túlragozni. Különben is esetemben adja magát az antipszichiátria téma, nem tudom, miért nem csináltam meg már hamarabb, évekig csak kerülgettem itt a forró kását. Szóval: http://antipszicho.postr.hu/ Vélemény, reakció, valami?

"Egy dologra kell nagyon odafigyelned, amikor a szüleidtől tanácsot kapsz: nehogy megjegyezz valamit véletlenül abból a sok sületlenségből, amit összehordanak." Ez a mondás hatványozottan igaz az interneten, és mindenféle hivatalos pszichiátriai anyagban megjelent írásra, ami a skizofréniáról szól. Emlékszünk, hogy a pszichiátria tankönyve mindenekelőtt leszögezi, hogy a skizofréneknek cigi-. kávé-, és gyógyszerszaguk van. A gyakorló orvosok, de még a pszichiáterek is lényegében ezzel a tudásmennyiséggel látnak neki a "gyógyító munká"-nak. Gyakran találkozni olyan orvosokkal, és egyéb egészségügyi alkalmazottakkal, akiket a témában való hiányos ismereteik miatt én nem is engednék emberek közelébe, mármint a "hivatásukat" gyakorlandó. Én 2006-ban egy csapásra lettem skizofrén, tehát februárban még nem voltam az, márciusban már igen. A témáról nem tudtam semmit, nem szinte semmit, hanem egyáltalán semmit, a főorvosnő csak annyit tartott szükségesnek megjegyezni jó tanácsként, hogy mostantól nem ihatok egy korty alkoholt sem. Nem tudom, miért olyan fontos a magyar egészségügynek, hogy a skizofrének (vagy akit mi annak nevezünk) ne igyanak egy korty alkoholt sem, de neki akkor ez volt a legfontosabb. Még jó, hogy megengedi, hogy cigi- kávé-, és gyógyszerszagom legyen, hoppá, az sem, bocsánat, valamelyik nagyokos kitalálta, hogy a cigi és a kávé csökkenti a gyógyszer hatékonyságát - ez a mendemonda mind a mai napig tartja magát az orvosok körében - lehetőleg akkor ez se legyen, a gyógyszerszag maradhat, de ha lehet, az sem. Egy jó körzeti orvosnak amúgy is általában annyi a feladata, hogy gyógyszert írjon fel, ha megfázunk, és eltiltson minket a cigitől, a kávétól és az alkoholtól, annak ellenére, hogy ő esetleg ugyanúgy csinálja. Fokozottan igaz ez a pszichiáterekre, mivel még mindig sötétben tapogatóznak abban a tekintetben, hogy 1. mi ez, 2. mi okozza, legegyszerűbb a beteget (vagy az annak kinevezett személyt) mindentől eltiltani. Még jó hogy nem ír fel a gyógyszer mellé néhány fohászt is, mert ez is lutri: vagy hat a cucca, és lesz valami hatása a mellékhatások mellett, vagy nem. A világon a legpofátlanabb és legcinikusabb szlenget egyébként a pszichiáterek találták ki ennek jelenségnek a leírására, tudniilik azt, hogy "valakinek eltalálják a gyógyszerét". Ennek nagyon szokás örülni, ha beteg vagy, és ostoba képpel szokás hangoztatni a többi beteg előtt, hogy "eltalálták a gyógyszerem", ez annyit jelent különben magyarra lefordítva, hogy nincsenek kibírhatatlan mellékhatásaid. Vissza az internethez: jobban szétnézve, semmi támpontunk nincs, ha egyszer már skizónak lettünk diagnosztizálva, csak a szokásos szöveg a skizofrénia fajtáiról, a pszichózis tüneteiről, meg külön kiemelve a "negatív tüneteket", amik a valóságban nem léteznek, vagy ha léteznek is, a gyógyszermellékhatások számlájára írandók. Ami még feltűnik az a mérhetetlen közöny és hallgatás a pszichiáterek részéről, amivel azokat illetik, akiknek a bőrére a legzsírosabb gyógyszerüzleteket kötik, és akiket az életük végéig szándékoznak a pszichiátriához láncolni. (Még mindig a skizofrénekről van szó.) Ahogy hallgatnak, ha elmész hozzájuk, ugyanúgy nem képesek az interneten sem megszólalni a témában. Vagy inkább nem akarnak, hisz ingoványos terep ez nekik, bár, mondom, a fizetésük jórésze + kenőpénz tőlünk származik. Egyedül Csernus Imre mer felszólalni a témában, most találtam meg néhány videóját a videoklinika oldalon. Ő is mindig szokatlanul óvatosan fogalmaz a témában, mindig mindenhez hozzáteszi, hogy az "orvostudomány jelenlegi állása szerint". Egyébként nagyjából ő is a hivatalos álláspontot közvetíti, hozzátéve néhány dolgot, hogy Magyarország néhány vidékén a skizofréneket állatként kezelik (amivel kiállítják a saját szegénységi bizonyítványukat is, ezt már csak én teszem hozzá), meg hangsúlyozza, hogy egy skizofrén egyáltalán nem alacsonyabb rendű ember, sőt nagyon is élhet teljes életet, majd egy példát is hoz a praxisából. Bár nem mindenben értek egyet az elhangzottakkal, a videókat most itt megosztom (a megjelenésük dátumának sorrendjében), lévén, hogy ez az egyetlen interneten fellelhető megnyilatkozás magyar nyelven a skizofréniáról, és kifújt, nincs tovább. Mondjuk ez így nem teljesen igaz, mert most látom, hogy a videoklinikán még felszólal 1-2 pszichiáter (igazság szerint nem az a fő elfoglaltságom, hogy ezügyben bújom az interenetet), de mondjuk tőlük sem nagyon hallani olyat, hogy attól, mert én skizofrén vagyok, én "alacsonyabb szinten működnék", ahogy nem egy volt pszichiáterem kedvesen megfogalmazta, sőt a mostani is utalt rá... mivel sajnos az a helyzet pszichiáteréknél, hogy szép, hangzatos szavakat tudnak mondani, de az elmélet a legritkább esetben találkozik a gyakorlattal... egyfelől van a "teljes értékű élet" negédes ígérete, másfelől a rideg valóság: gondnokság alá helyezés, és az ember jogainak elvételével a másodrendű állampolgári lét jogerőre emelkedése... * Ez a bejegyzés eredetileg a másik blogom számára készült, de itt is közzé teszem, mert nem akarom, hogy százfelé járjanak az emberek. Mellesleg itt normálisan hozzá is lehet szólni, már ha valaki akar egyáltalán... Végülis ez a főblogom, vagy mi. Azt hiszem, ezért nem kell senkitől sem bocsánatot kérnem, a postr-től meg végképp nem, viszont a postr-ről jut eszembe: csodák csodájára ebben a blogban már engedi az exportálást...

Zsong a fejem, facebook, twitter, bura.hu, egy blog, két blog, Ravenloft OHR projekt, csoda, hogy végül nem csinálok semmi említésre méltót? Most ráadásul rám tört a semmiből az érzés, hogy nem voltam-e hülye, hogy megint a postr-re tettem a very best of & antipszichiátriás blogomat, és nem a blog.hu-ra. Abban legalább a "dezi"-t lehet elvileg változtatni, ha odáig fejlődne a dolog. Tényleg, mi bajom van nekem a blog.hu-val? Szimpatikus, meg minden, még lájkoltam is (véletlenül), de valahogy soha nem jutok el odáig, hogy komolyan elkezdjek ott valamit csinálni. Pár éve, ha valaki azt mondja, hogy egyszer ennyi hülye szót fogok egy rakásra halmozni (ráadásul egy blogban), biztos szembe röhögöm. Délelőtt meg varrogatok 4 órában. Na, persze. Reggel befészkelte a fejembe a gondolat, amikor Edit 3-at láttam lekászálódni a 12-es buszról, hogy a bokatörése után úgy megy, mint egy zombi. Egész nap őt figyeltem, úgy beszél, mint egy zombi, úgy megy, mint egy zombi, és úgy öltözködik, mint egy kisvárosi zombi. Ez egy zombi! Mostanában rászokott, hogy már a szarását is kommentálja, ma körülbelül háromszor, "nagydógozok", így mondja. A zombik szoktak "nagydógozni"? Nem tudom... Holnap pszichiáter + ügyvéd, ez alapján valami fontos ember is lehetnék, ha nem ilyen banális dolog miatt kéne ott megjelennem, mint hogy gondnokság alá akarnak tenni. A "banális" ide nem a legjobb szó, de mindenképpen le szerettem volna írni egyszer az életben... a címmel együtt már kétszer...

Ma a hétvégi beszélgetés hatására a szakkörben tovább járt az agyam. Minek írok blogot? Miért úgy írok, ahogy? Mert mindig is írni akartam valamit, csak nem tudtam, hogy mit. Napló? Igen, kölyökkoromban belekezdtem egy csomószor, de anyám mindig megtalálta, és idézgetett belőle. Igen égő volt. És ezt én is éreztem. Úgy írtam, mint most a tizenévesek, csak kevesebb xD volt benne, illetve nem is úgy, hanem még borzasztóbban, mert nem volt előttem semmi példa. Aztán jöttek a versek. Szigorú kötött formák, rímelő csodák. Ezzel már volt némi sikerem a középsuliban. Valakinek tetszett, valakinek nem, ennyi. Illetve olyan nem nagyon volt, hogy valakinek nem tetszett, inkább olyan volt, hogy nem érdekelte. A stílusa és a kötöttsége alapján a Tankcsapda szövegekhez hasonlítanám leginkább, csak kevesebb csúnya szóval. Központi téma az alkohol és a (mű)depresszió, ami ha valamire jó volt, arra, hogy csökkent önértékelést okozzon, amit egy kis alkohollal jól lehet kompenzálni. Aztán jött a magyar szak, ahol kisebb sokként hatott, amikor találkoztam a kortárs műalkotásokkal, amik elborzasztottak. Egyszerre bonyolultnak és mesterkéltnek találtam a versírást, írtam 1 db szabad verset, és befejeztem. Egy életre. Néha elkap az ihlet, például a pszichiátrián írtam 1-2-t, azok jók, de legalábbis elmennek. Nekem megfelelnek, az én ízlésemnek, a többi nem érdekel. Szóval a magyar: az irodalmi szövegekből nemhogy megtanultam volna jól írni, hanem inkább azt éreztem, hogy én erre nem vagyok képes, nem is vagyok, amikor megtudtam, hogy pl. Málik Roland mennyit dolgozik 1-1 szövegén, de mondhatnék mást is, azt mondtam, hogy köszönöm, én ebből nem kérek. Illetve mindig ott volt valahol a háttérben, hogy talán majd egyszer, leülök, és elpöcsölök ilyen szövegekkel. Az én módszerem: megírok egy szöveget, és az készen van, vagy üt, vagy nem, de többet nem foglalkozok vele. Szerettem kortárs írókkal/költökkel beszélgetni, meg piálni, tök jó fejek, de amikor nekem is csinálni kellett volna valamit, leblokkoltam, és semmi nem jutott az eszembe. Az irodalomelméleti/történeti munkáim kivétel nélkül jól sikerültek, amik a suliba kellettek, ebből tudtam, hogy írni tudok, főleg, ha megmondják, miről, és ott a határidő. De hogy én magamtól írjak? Mi a faszról? Így jöttek képbe a számítógépes műfajok, az amatőr kalandjáték, mert az akkori communityben jobban éreztem magam, mint a művészek között, épp csak le kellett tagadni a koromat... ami interneten keresztül nem nagy művészet. De a végső és legfontosabb érv: mivel a pszichiátria miatt nem fejez(het)tem be a sulit, kihúzták a lábam alól a talajt, hogy én valaha is irodalmi szövegekkel foglalkozzak komolyabban, akár tudományos, akár művészeti szempontból. Ezzel elvették az utolsó lehetőséget, hogy komoly helyeken publikáljak, meghagyva nekem a pszichiátriai folklór lehetőségét, amiből köszönöm nem kérek. Ezért (na meg az engem ért felháborító bánásmód miatt) van az, hogy az összes, még meglévő tehetségemet arra fordítom, hogy minden lehető helyen mocskoljam őket, és ha rájuk kerül a szó, meglehetős antipszichiátriai beállítódásról tegyek tanúbizonyságot. Életem folyamán mindenhol kilógtam a sorból, de hányni tudnék attól a szervilizmustól, és majomszeretettől, ahogy a pszichiátriai kezeltek csüggenek az orvosaik nyakán, a megmentőik szerepét osztva rájuk, holott világos, hogy leginkább az életük tönkretevőinek a seggét nyalják. Egyszerű Stockholm-szindróma, semmi más. Hát én nem fogok többet idióta rímes verseket faragni többé a depresszióról, meg a kilátástalanságról, hogy nagy kegyesen 1-1 versem megjelenhessen majd valamikor egy betegeknek szóló kiadványban. Ezen már túljutottam 16 évesen. A kortárs, alkoholtól és küldetéstudattól elborult agyú, esztétizáló, és urambátyám módszert alkalmazó, belterjes irodalmi köröktől szintén óvakodok. Kizárásos alapon mi marad nekem? A blog. Nos, akkor miért írok úgy, ahogy? Mit tudom én. Erre nincsen elmélet. Egyszerűen leírom, ami jön és kész. Úgy érzem, megtaláltam a műfajom, legalábbis egy időre. (Vállveregetés.) És legvégül arra adnék magyarázatot, hogy miért szólogatok be mindenkinek: csak úgy, mert az életben ezt nem tehetném meg. Ráadásul, úgy érzem, méltatlan helyzetbe kerültem, sokkal alantasabb munkát végzek, és emberekkel vagyok körülvéve, mint ami nekem kijár. Nagyképű vagyok? Igen. Szóváteszem ezt bárkinek is? Nem, csak itt a blogban. IRL kussolok, és végzem a dolgom. Ennyi. Nem megyek senkinek az agyára, nem sértem meg, nem okoskodok. Nem félek, hogy elolvassák a blogot? Nem, ameddig megy az X-Faktor, az Éjjel-nappal Budapest, és a hasonló agyelszívó műsorok. Sőt, inkább ők mennek az agyamra azzal, hogy a melóban végig kell hallgatnom a silány kis kommentálásukban a még silányabb műsorokat, amikről így nem tudom elkerülni sem, hogy tudomást szerezzek. 1:1. Nem tartozik szorosan a témához, de lehet, hogy 1. Lezárom az Egy átlagos fiatal férfi naplóját 2. Áthozom a legütősebb bejegyzéseket egy új blogba a postr-en 3. Kicsit szalonképesebbé teszem 4. Ebben a szellemben folytatom tovább. Bár lehet, hogy nem mostanában, de szerintem leszek még kint az Origón. Főleg, ha gyámság alá tesznek. Az lesz csak a nem mindegy! (Ezen a blogon persze ugyanúgy folyik tovább a pöcsölés, mintha mise történt volna.) Ez a postr-es blog ritkábban fog majd frissülni, és a következő kérdésekre fogja keresni a választ (ha megcsinálom egyáltalán):

Kik azok a skizofrének? Tényleg annyira veszélyesek? Miért kell őket leszedálni? Miért kell őket hónapokig bezárva tartani, mint az állatokat? Miért kell őket feljelenteni? Miért kell tőlük elvenni a jogaikat?

  Ehhez majd egy kis utánajárás fog szükségeltetni. Legalább lefoglalom magam.

Újabb hét kezdődik, és nem nagyon fűlik hozzá már a fogam. A kedvenc kollégám pénteken kitúrt a helyemről, hogy szemben tudjon ülni azzal a csajjal, akinek udvarolgatni szokott. Néha olyanokat gondol, hogy a csaj délutánonként rádiós műsort vezet, és a legfurcsább, hogy néha azt képzeli, van 5 közös gyerekük, de pár nap múlva erre már nem emlékszik. Meg megtanítja korcsolyázni a Bujtoson, elviszi síelni, meg terméseket gyűjteni az erdőbe. Amúgy rengeteg idejük lesz együtt, mert ez a kollégám milliárd években gondolkodik, és gondolom, úgy is tervez. Igaza is van, egy csajt így kell levenni a lábáról, meg ilyen beköpésekkel, mint "a piros Ferrari lelke átsuhant a szobán", meg "Hortobágy, Nyírtelek és San Francisco", mármint hogy gondolom, ezekre a helyekre vinné még el. Régebben idézett parafrázisokat a Bibliából, esetleg a Koránból, de látta, hogy a csajt ezekkel nem hatja meg, szóval inkább ilyen világi témákkal próbálkozik. Ezekre a csaj mindössze annyit szokott tőle megkérdezni, hogy a pszichiáterének is szokott-e ilyeneket mondani, de elég ravaszul csinálja, mert neki nem szokott. Eddig csak mellette ült, és oldalról bámulta, de ezentúl már szemből fogja kapni az ívet. A raktáros már csak "anyucinak és apucinak" nevezi őket, a csaj meg ilyenkor fel van háborodva. Nem értem, miért. A csoportvezető szerint nagyon szolidáris dolog volt tőlem, hogy átengedtem a helyem a turbékoló párnak. Persze, szívesen (remélhetőleg ez után még többet fogok tudni röhögni), csak nem tudom, hogy ezek után most hova fogok ülni. Mindenképpen maradok a közelben...

Mivel a freeblog ismét kegyeskedik működni, szétnéztem egy kicsit az ottani blogjaim között, mivel a Kellett neked rongybicigli blog előtt volt még két blogkezdeményem, 2007 végén, illetve október 25-től a Roboman akcióra kész!, majd még 2008 elején az Un, ami egy Chumbawamba albumról kapta a nevét. Ezek a blogok a kórházi és elbaszott gyógyszeres kezelések miatt maradtak abba. 2009 végére sikerült eljutni oda, hogy olyan gyógyszert kaptam, ami nem szedált le (2006 március 5-től idáig tartott a folyamat), és ekkor belefogtam abba a blogba, amit 3 éven keresztül vezettem, és ma is megtekinthető, annak ellenére, hogy a freeblog már másodszor tüntette el, és egyszer volt egy adatvesztés is, meg helyreállítás, de a freebloghoz tartozó tárhelyem sohasem került elő, és a képek sem, amik rajta voltak. Ezen a blogon a negatív tünetek domináltak, annak ellenére, hogy nem szedált le a cucc (abilify), majd kb egy időben álltam le a bloggal és a gyógyszerrel, tavaly december-idén január körül. A freeblog szarakodásai miatti rengeteg pótmegoldás és pótblog közül már nincs meg semmi, viszont idén február körül belekezdtem az Egy átlagos fiatal férfi naplójába, ami kezdetben viszonylag normálisan(?) indult, viszont szép lassan belegyalogoltam benne egy pszichózisba, és így esett, hogy ebben a blogomban a pozitív tünetek domináltak. Ebben a blogomban az a furcsa, hogy a legnagyobb lelki nyugalommal vezetem benne a téveszméimet, és végül egy olyan cirkuszba torkollik, ami világra szóló. Egyébként a lejegyzett téveszmék és az erőszakos kísérlet egy elfekvőbe való elhelyezésemre is példa nélkül álló a pszichiátria történetében, szerintem. Röhelyes lenne, ha nem lenne olyan szomorú: miközben a nyíregyházi pszichiátria intézményvezető főorvosa minden erejével azon volt, hogy a legdurvább pszichiátriai módszereket bevesse ellenem, rendszeresen kirakták a blogomat az Origóra, és egy fél ország láthatta. Mára odáig jutottam, hogy nem tudok már teljesen azonosulni egyik blogom látásmódjával sem. A pszichiátria téma a Kellett neked rongybiciglin, ha megjelenik, általában az "élni és élni hagyni" elve érvényesül, nem írok róluk olyan durvákat, ha cserében békén hagynak. Az Egy átlagos fiatal férfi naplójában nagyon csúnyákat írok róluk, de ezeket tartom is mind a mai napig, csak már belefáradtam, hogy minden 2. bejegyzésben ők legyenek a téma. A jelenlegi blogom fogalmazási stílusával már úgy-ahogy meg vagyok elégedve, viszont azt vettem észre, hogy gyakran viselkedek úgy, mintha én lennék a legokosabb, de ez, tekintve a környezetemet, nem is olyan meglepő, azt kell, hogy mondjam. Szóval mint mondtam, már nem érzem magam betegnek, de már megint ott tartok, mint a Kellett neked rongybicigli blogomban, megint rehab munkát végzek, igaz, jóval több pénzért, megint utálom, és már megint felvételizni akarok, most végre magyarra. Még mindig Anikóval vagyok, mint végig a publikus blogjaimban, ezt most nem kommentálnám. Régebben szerettem volna, ha többen felfedezték volna a blogomat, mármint a pszichiátriai betegek, elsősorban skizók, de a véleményem időközben úgy eldurvult az egész szociális ellátórendszerről, meg az engem körülvevő világról, hogy semmit sem akarok jobban, mint kilépni belőle, engem csak ne fedezzenek fel, és hagyjanak békén. Ez a vágyam maximum még teljesülhet, mivel a Google már a füle botját sem mozgatja rám általában, marad az a néhány olvasó, aki az eddigi tevékenységem alapján ismer, és majd szép lassan elkopnak ők is, és akkor bezár a bazár. Olyat meg nem lehet csinálni, hogy mindenki ismerjen, kivéve a környezetemet. Ezért is vonultam vissza a Facebookról is, legalábbis többet nem teszek közzé a saját nevemben semmit, megelőzendő a nagyobb balhékat. Nem akarok többet a skizóságom miatt ismert lenni, mivel ez 1. nem teljesítmény 2. úgy látszik, senkit sem érdekel. Hát, majd kitalálok valamit, egyelőre a magyar van tervbe véve, aztán majd meglátom.

Na, csak sikerült megszeretnem ezt az Európa Kiadó számot. Aki olvasta az előző blogomat, annak esetleg vicces lehet. Na, jó, ígérem, nem fogom többet piszkálni, biztos megvan a saját problémája, viszont a buráról is eltűnt, szóval lehet, hogy meggyógyult? Mondjuk nem hiszem... Régebben kérdezte, hogy miért nem írok róla verset, "...hol lehet most szegény csórika?", de hát ezt a verset már megírták... bár nem hiszem, hogy pont erre gondolt... vö.: http://nemvagyokbeteg.postr.hu/bloghiszti/ kthxbai

Marhára örülök már ilyenkor a pénteknek, mert mindig van valaki a szakkörben, akinek be nem áll a szája, és monologizál, vagyis verbálisan blogol. Mióta Edit 3 visszajött a táppénzről, ahol bokatörés miatt volt, egyfolytában szövegel (egyébként a tesóját is pont emiatt rúgták ki). Ezzel csak az a baj, hogy mindig az pofázik a legtöbbet, akinek a legkevesebb esze van, szóval általában fordított arányosság áll fent a kettő között. És én még régebben aggódtam, hogy nehogy kirúgják őt is, mert mihez kezd majd a kevés eszével, de most már nem értem, miért nem maradt az Esélycentrumban, a többi szefós között. Ma többek között elmesélte, hogy "majdnem elütötte egy beszélő busz" (szerinte az beszélő busz, ahol bemondják az állomások neveit), egyébként meg már kívülről fújja mindenki a szakkörben, hogy október 16-án fog menni fogorvoshoz, szereti a "tőtött káposztát", de azt is betéve tudja mindenki, hogy mikor mit evett, és mikor zuhanyzott, hány kávét ivott, és bár általában kerülöm a tekintetét, azt is megosztotta mindenkivel, hogy "ződ szeme van, mint a macskának". Különben meg most már megtanulta kezelni az okostelefont (mert kapott egyet, bár félek, hogy a telefonnak több esze van, mit neki), amúgy meg nem hiányzik neki más, csak "egy gazdag, jóképű hapsi", de leginkább Marci az Éjjel-nappal Budapestből, ezzel egyébként nincs egyedül a szakkörben, mert a másik szobában dolgozik Marci első számú rajongója, aki még Facebookozik is vele... Na, ennyit mára, szóval örülök, hogy már vége a hétnek. * Ő az egyetlen Edit, aki nem dolgozik főnöki rangban, érthető okokból.

Eddig Horváth Charlie-ra gyanakodtam, hogy ő a felelős Anikó dupla whisky fogyasztásáért, de ma két hányás után bevallotta, hogy az egyik kedvenc filmje, az Éjjeliőr a hullaházban hatására szokta azt rendelni. Újabban előjött krémes mániája meg azt hiszem, a Légy jó mindhalálig számlájára írható, de az legalább nem dönt anyagi romlásba. Ma fizetésnap volt, viszonylag sikerült olcsón megúszni, legalábbis az eddigiekhez képest. A szüleim azt mondják, hogy most egy darabig nyugodtan lehetek, mert olyanra még nem volt példa, hogy Anikó fizetés környékén szakított volna velem. A nyanya tanyán, ahova jár, már most sulykolják bele a karácsonyi hangulatot, egész nap ilyen kis manókat meg télapókat színez, meg ráírja, hogy "Sok szeretettel Levinek", a fiának, akire a Fehér Egérben ma csak mint "egy kisebb személy"-re hivatkozott. Nem tudom, hogy jön össze a karácsonyi hangulat a dupla whiskyvel, de valószínűleg ezt is otthonról tanulta, mert azt mondta, hogy ünnepek környékén megengedhető az ilyesmi. A melóban nem volt semmi különös a fizetésen kívül, Zolika megint próbált volna cigit csövelni, és förtelmesen vigyorgott hozzá, de most volt a napja, hogy lepattintottam azzal a szöveggel, hogy "nincsen, csinálni kell", aztán elmentem kv-zni, meg csináltam egyet saját magamnak, és kész. Egyébként ő is úgy gondolkozik, hogy minek a melóba cigit venni, ha úgyis annyian dohányoznak, és meg tudja oldani kuncsorgással. Különben én is szeretnék úgy cigizni, hogy nem költök rá egy fillért sem, csak hát ugye ehhez pofa kell.

[caption id="attachment_832" align="alignnone" width="640"] A főhős és Edita Siposova a 2 ágyas 4-es szobában...[/caption] Tovább bonyolódik a történet. A várost "A szlovákok" nevű terrorszervezet tartja rettegésben a pszichiátria segítségével! A bűnbandában bolgár, ukrán és dél-koreai tagok egyaránt megtalálhatóak! Amúgy ez csak egy sztori, általában nem vagyok ilyen idegengyűlölő, ez a szlovák-szál amúgy a betegségem közben merült fel... Csak azért szólok, hogy lehet, hogy ami nekem humoros, másnak esetleg nem az... Egyébként csak remélni tudom, hogyha elkészül, nem lesz mindenki számára vicces... főleg a lemészárlás... Még lehet, hogy "A szlovákok"-at átkeresztelem "A tirpákok"-ra, majd még meglátom... [caption id="attachment_833" align="alignnone" width="640"] "Elfogtunk egy levelet..."[/caption]

Tegnap (vagy inkább ma) twittereztem egy kicsit: bekövettem egy pár embert, és kitöröltem néhány értelmetlen tweetet, ami főleg a régi blogomra vonatkozott. Szerintem jó mikroblogger lennék, mert vicces posztjaim vannak. Sajnos még nem igazán követnek, mert szerintem azt sem tudják, hogy a világon vagyok. Eddig csak kiegészítőnek használtam a twittert a blogomhoz (blogjaimhoz), nem is tudom, hogy olvassák-e őket egyáltalán, de elvileg a twitteren keresztül is lehet olvasókat szerezni, úgy, hogy követni kezdek embereket, és akkor ők visszakövetnek, vagy valami ilyesmi. Amúgy meg kérném, hogy akik olvasnak, azok esetleg követhetnének twitteren, én meg jól visszakövetem őket, bár szerintem nem sok ilyen van, de azért én megpróbáltam...

Ma reggel Anikó adott egy puszit, aztán 5 perc múlva elkezdett színészkedni, és olyan hangon beszélni, mint aki meg van fázva, és azt mondta, hogy nem ad többet. Én viszont igazából olyan hangon beszéltem, mint aki meg van fázva, ezért nem artikuláltam jól azt, hogy "hoztam teát", mire Editke elkezdett velem szívózni, hogy "tejet is hoztál"? Hehe, mondhatom, nagyon vicces. Amúgy a szakkörben majdnem mindenki meg van fázva, de nekem sikerült az egyik legjobban. E mondta, ha "nagyon gáz"-ul érzem magam, inkább menjek haza. Gondolkoztam rajta, hogy azonnal felállok, és hazamegyek, de inkább alakoskodtam, hogy "ha már eljöttem...", meg ilyesmi, meg olyanokat is mondott, hogy ágyban kéne feküdnöm, azt ő (sajnos) nem tudja, hogy én nem bírom az ágyban fekvést. De mivel mostanában megfázás nélkül is "nagyon gáz"-ul érzem magam elég gyakran, ahogy kezdem unni a banánt, úgy gondoltam, hogy tökmindegy, és inkább maradok. Bár vannak egész tűrhető napok is (például amikor a fele társaság hiányzik).

Megvolt a "kibékülés". Amikor beszámoltam Anikónak arról, hogy gyámság alá akarnak tenni, elkezdett sírni, és azt mondta, hogy bemegy Kancsalhoz, és beszélni fog vele. Meg hogy "Akkor engem is azonnal vigyenek oda!". (Mintha ez rajtam ez olyan sokat segítene.) Amúgy meg elbeszélgettünk Falcoról, meg még valamiről, ami most nem jut eszembe. Kifejezetten jót tett ez az egy hét szünet, én is jobban érzem magam vele, mint bárki mással a szakkörből. És most nem is volt olyan követelőző. Azért leadta a megrendelést egy Metallica CD-re, meg amúgy magamtól is mondtam neki, hogy veszek neki egy I ♥ music-os pólót a Korzóban, szóval akkor most már megnyugodtak a kedélyek. A megfázásra való tekintettel azért lecsúszott pár vodka + sör. Azt mondta, többet nem fog szakítani. Aha. "...úgyis találkozunk még, az élet melléd ültet a hátsó padba..." Ez itt a 100. bejegyzés...

Reggel egyszerre kapott el a megfázás, a fosás és a fejfájás, így nem mentem ma dolgozni. Észrevettem, hogy itthoni elfoglaltságokkal sokkal jobban telik az idő, mint a szakkörben. Megnéztem néhány gportalos blogot, lehet, hogy majd írok róluk valamit, de nem biztos, meg töröltem minden hivatkozást a Facebookon, ami a blogot a személyemhez kötheti, így most az a fura helyzet állt elő, hogy nem kedvelem a saját blogomat, de hát a likebox nem is arra való, hogy engem mutogasson. Levettem a bemutatkozó képet is a szöveggel, és a linkekkel együtt, már úgyis untam. A Facebook beállításokat már korábban megtettem, hogy csak az ismerőseim láthassanak, nem tudom, mi mást tehetnék még. Még az is lehet, hogy egyszer hálás leszek kung-funak, hogy felhívta a figyelmemet ezekre az apróságokra, pont olyan, mint egy alattomos vírus, ami után meg kell tenni a szükséges óvintézkedéseket. Régebben nem bántam volna, ha azok az ismerőseim is olvassák a blogot, akikkel napi kapcsolatban vagyok, most már bánnám, ahogy kezd eldurvulni a róluk alkotott véleményem. Bár, akiket a leginkább utálok, nem vettem fel a Facebookra, miért is tenném? Amúgy meg megfogadtam, hogy Anikóval kapcsolatosan, ha együtt maradnánk, visszafogom magam, ha nem maradnánk együtt, akkor meg értelemszerűen egy szót se szólok róla többet.

Eddig azért nem írtam a volt barátairól, mert azt hittem, nem ide való. Viszont kung-fu már a blog létét fenyegeti azzal, hogy elkezdett róla pofázni. Amikor a Facebookra felmentem, mindent számításba kellett volna vennem, de nem hittem, hogy léteznek olyan nevetséges bohócok, akik még ennyi év után is A-ra csorgatják a nyálukat és egyéb folyadékaikat. Attól függetlenül, hogy szakítunk-e, vagy sem, utálnék neki problémát okozni, de mindegy, ezt már megtette helyettem kung-fu, aki szellemileg és erkölcsileg kb. ugyanazon a szinten van, mint "értelemmel teli smárólás", hogy majd hetente egyszer megcsinálja, aztán annyi, közben meg "fegyelemre fogja nevelni", gondolom, úgy, hogy nem ad neki egy vasat se. Mondtam Anikónak, hogy akkor legyen kung-fuval, de - érthetően - nem akar. Különben meg Anikó is hibás, mert nem tudja eldönteni, hogy mit akar, meg én is hibás vagyok, mert megígértem, hogy csak akkor fogok írni a szakításról, ha már egy jó ideje nem láttam, és ezt nem tartottam be. Valójában dühös vagyok, hogy ilyeneket meg lehet velem csinálni, ez az állandó szakítgatás, meg telefonálgatás a volt barátokkal, kívánom, hogy a nyálas és idegbeteg (a 2 nem zárja ki egymást) kung-funak is meg kelljen ezt élnie, csak azt sajnálom, hogy ezt az én rovásomra szeretné elérni. Bár tényleg jelentősen rontja a blog színvonalát, hogy kung-fuval foglalkozok, rohadt egy pióca, bazmeg, és ilyenből volt Anikónak vagy 8-10. Na, mindegy, hosszú és kung-fumentes életet kívánok magamnak, Anikóval, vagy nélküle, a blog marad egyelőre, bár ezek után egyre jobban kezd ettől is elmenni a kedvem.

Anikót felhívtam a megbeszélt időpontban, de nem volt túlzottan feldobva, meg a blogról is kérdezősködött. Azt még megérteném, ha önmagától akarna szakítani, de biztos vagyok benne, hogy kung-fu rágja a fülét, és ő áll a háttérben. Talán mindig is ő állt. Mivel nem tudom, mire telefonálja el olyan hamar a pénzét, és csak kung-fu olyan smucig, hogy nem hívja vissza, hanem fogyasztja az ő pénzét. Anikó csak a "havejának" nevezi, de neki mindenki automatikusan a haverja, aki egyszer is végigment rajta. Szóval, nem tudom, mi lesz. Szakítani? A blog miatt? Vagy a Facebook miatt? Vagy kung-fu miatt? Még nem láttam annyira pinára kiéhezett egyedet, mint kung-fu, csak a cigány Nagy Atillát. Mikor szóba jött kung-fu, mindig mondta, hogy kifejezetten félne vele kapcsolatot teremteni, viszont ő (is) az a fajta, aki nem tud egyedül lenni, szóval, ha most hétfőn nem tudunk megegyezni, akkor valószínűleg kényszerűségből ezzel a seggfej kung-fu "karjaiba" lököm. Pontosan én sem tudom, mit akarok. Valószínűleg kung-fu se bírná vele sokáig, hanem 1x-2x meglöki, aztán annyi, de én akkor már nem fogadhatom vissza, sajnos. Szomorú vagyok, dühös, és tehetetlen. Áldozatául estem egy agyatlan kanos baromnak, aki az undorító nyálas kis modorával a 4-es kocsma előtt bepofátlankodott az életünkbe, pontosabban inkább az Anikóéba, gondolom. Egyébként még olyanokat hazudozott neki, hogy én elküldöm a tesójának, meg a gondozójának, meg a szüleinek, átkozom a napot, amikor visszamentem a Facebookra, most úgy néz ki, hogy azért, mert kung-funak feláll, most meg kéne szüntetnem az egészet. Ez a 2 dolog valahogy nincs arányban egymással. Rejszoljon csak, ahogy eddig is csinálta, kibaszott kis facebook-kukkoló. Most már persze nem láthatja, miket osztok meg, de most már tudja a címet, és amilyen idegbeteg, nem fog nyugodni, érzem. Úgy állítja be, mintha azért csinálnám, hogy Anikót basztassam, még a kommentekből is idéz, szóval nem keveset turkálhatott a blogomon (netán blogjaimon?). Fanatikus, idegbeteg, szociopata, pszichopata barom. Nem hiszem, hogy egy betű is érdekelné, vagy akárcsak felfogná, hogy miről van szó, hanem szépen összegyűjtött mindent, amit Anikóról talált, és elküldte neki sms-ben. Most minek él az ilyen? Gondolom, hogy Anikó óta nem látott pinát, és ez már jó 10 éve lehetett, mondom, más magyarázat nincs, mint hogy agyára ment a geci.

Tegnap a megfázásomat forró tea helyett megpróbáltam forró kávéval kezelni, ennek egyenes következménye lett, hogy így néztem ki: Egyébként ez nem tegnap fordult elő velem először, hanem mostanában eléggé rendszeres. Tegnap megnéztem a Mystery Man - Különleges hősök című filmet, rémlik, mintha már láttam volna belőle, a föbb szereplők Dühös, akinek a szuperképessége a dühöngés, a Lapátoló, aki egy lapáttal mászkál, és a Kék Rádzsa, aki villákat hajigál. Csapatot szerveznek, hogy legyőzzék Casanova Frankensteint, aki el akarja pusztítani a várost. Meg még a Comedy Centralt néztem, amin újra megy a Coupling (Páran párban), ami a kedvenc sorozatom. Egyszer még Miskolcon láttam sokadnaposan véletlenül éjszaka egy részt, valamelyik csatornán, azóta szeretem. Elvileg a szexről szól, de nem az a jó benne, tényleg jók a poénok. A pasasok állandóan söröznek, a nők meg bort isznak, tisztára, mint az életben. Azt hiszem, ilyen semleges dolgokról fogok írni, amíg el nem ül a blogomon a seggfejinvázió. Nem vagyok feldobva tőle, azt kell, hogy mondjam. De hát kellet nekem... Facebook. Sok nyomorult.

A szakkörben most minden második ember meg van fázva, így én is. Úgyhogy a hétvégén közel használhatatlan leszek, csak azért írtam, hogy tisztázzam ezt a kung-fu ügyet. Mellesleg Anikót az internetes dolgoknál jobban érdekelte az, hogy "nem jöttem-e össze" közben valamelyik munkatársnőmmel, konkrét nevet is mondott. Nem tudom, miért kéne vele összejönnöm, csak azért, mert egy asztalnál ülünk, és nem beszélek rajta kívül szinte  senkivel. Amúgy meg nem az esetem. Bár... na mindegy. A jövő héten valamikor be kéne iktatni az ügyvédet is, szerintem az elmeszakértői vélemény leglabilisabb pontja az, hogy arra alapoz, hogy én alkoholista volnék, és az alkoholfogyasztásomat "bagatellizálom", holott az alkohol még csak meg sem lett említve a kórelőzmények között. Sosem kezeltek ilyesmivel, tehát nem is vagyok az. Ez ilyen egyszerű. Egyébként meg az idejét sem tudom, mikor ittam utoljára. Amúgy is nonszensz, hogy az alkoholfogyasztási szokásaimról akarnak velem beszélgetni, ez az, ami abszolút magánügy. Majd elmondom, ha a t. bíróság is beszámol róla. Kb. ennyi. Tehát az elmeszakértőnek nem lett volna joga ilyesmit állítani alaposabb vizsgálat nélkül, szóval tulajdnoképpen hazudott. Semmiféle alkohol okozta bajom nincs, lefogadom, hogy a májfunkcióm is normális. Persze bizonyos hajuknál fogva előrángatott pszichológiai elméletek szerint mindenki alkoholista, aki 2-nél többször volt már részeg, vagy rendszeresen alkoholt fogyaszt, bár az én esetemben a rendszeresség is erősen kérdéses. Biztos összekevert valamelyik kezeltjével az addiktológián, akikről össze-vissza lehet hazudozni mindenfélét. Egyébként még egy gondolat erejéig visszatérve kung-fura: nem hiszem, hogy a blogom bántó lenne akárkire nézve is, én csak leírtam a véleményem a dolgokról, és nem erőltetem rá senkire, mint ahogy mások teszik. Nem tolom senkinek sem bele a képébe, nem teszem kötelező olvasmánnyá senki számára, neki meg aztán végképp. Aki viszont keres, az talál, önmagától szaladt bele ebbe a pofonba is, amúgy nekem eszembe sem jutott volna a hülye feje. Azért megnézném a képét, amikor meglátja, hogy ott díszeleg a rút pofája az egyik bejegyzésben, néhány keresetlen szó kíséretében, talán ez is érdekelni fogja. Amúgy meg a betegségem kezdetétől fogva blogot írok, nem értem, miért most jött ez elő. A szükséges dolgokat megtettem, a Facebookot mostantól csak az ismerőseim láthatják. Amúgy is kaptam találatokat gyanús helyekről, már volt egy olyan érzésem, hogy többen figyelnek, mint kéne, hála a Facebooknak. Nem sokat köszönhetek neki, de úgy döntöttem, hogy marad a Facebook oldal is, hátha felbukkan még valami jóakaróm.

Mindig is szerettem volna leírni azt, hogy "further", most itt az alkalom. Szóval további gondolatok kung-fu-céhez, és az egész Facebook-ügyhöz. Most már beállítottam az idővonalamat, hogy csak az ismerőseim láthassák, de ez már eső után köpönyeg. Én eddig úgy tudtam, hogy nincs rosszakaróm, de úgy látszik, egy begőzölt kung-fu mindenre képes, ha "felmegy a geci az agyába". Kung-fu, a nagy tanító "fegyelemre fogja nevelni" Anikót, akit 28 évig nem sikerült, szerintem már a középiskolából sem azért maradt ki, mintha annyira eltűrte volna a fegyelmet. Nekem most azt mondta a telefonba, amikor kb. 7x egymás után felhívott, hogy nem akar "fegyelmet tanulni". Figyelemre méltó ez a bárgyú optimizmus kung-fu részéről, hogy a világot meg lehet fegyelmezni, meg gondolom, mindent el lehet érni, csak akaraterő kérdése, akkor viszont kíváncsi vagyok, miért nem vették fel katonának századszori próbálkozásra sem, hanem a hatalmas perspektívát jelentő földrajz, vagy töri (már nem emlékszem, de inkább földrajz, Anikó bukik a földrajzosokra) szakja után elment biztonsági őrködni, de a jelek szerint nagyon unatkozik ott. A Facebookon "jók a pogramok", de elég sok a köcsög, mióta minden szellemileg visszamaradott idióta ezt használja, felesleges arra várnom, hogy innen majd olyan olvasókat szerzek, akiket érdekel is, amiket leírok. Kipróbáltam, nem jött be. Most nagyon gondolkodok, hogy meg kéne szüntetni a fb-os oldalt, mielőtt még valami komolyabb kellemetlenségem lenne, másrészről meg nincs takargatni valóm, ez a világ, amiben most élek, a leszázalékoltak, skizofrének, szefósok és egyéb hadirokkantak világa, és nem tudok rá máshogy tekinteni, mint iróniával és szarkazmussal. Ha Anikó, vagy esetleg a szülei megtalálnák ezeket az írásokat, és ezért elfordulnának tőlem, egyáltalán nem érdekelne, nem lehet engem a végtelenségig idiótának tekinteni, ez érthető Anikóra is, de leginkább a szüleire. Azért, mert piálás közben eljárnak dolgozni, meg úgy-ahogy még a háztartást is ellátják, nem kellene úgy fennhordani az orrukat. Visszatérve kung-fura, elmehet a fegyelmével oda, ahova gondolom, egyébként mekkora pitiáner csóró, aki már így kezdi az udvarlást, gondolom, a nála uralkodó fegyelem miatt nincs még mindig nője, nem először tesz keresztbe nekem, csak azért, mert egyszer-kétszer beledugta a koszos farkát Anikóba, semmi joga beleszólni sem az ő életébe, sem az enyémbe, abba meg végképp. Tudtam róla, hogy Facebook-buzi, vagyis inkább sejtettem, amikor a szerelmes képeslapokat küldözgette Anikónak, vagyis inkább nekem, de nem gondoltam, hogy ennyi év után sem képes leszállni róla, na ebben hasonlít arra a cigány Nagy Atillára, akire ha rájön a hoppáré, elindul csengetni Anikóékhoz, és nem zavarja, hogy sosem engedik be/a szülei mindig elzavarják. Nem először érzem úgy, hogy egész Nyíregyháza egy trollkeltető zóna. :-(

Ja, igen, és azt még el is felejtettem témába tenni, hogy a jelenleg nemzetieskedő, fasisztoid kormány úgy elsorvasztotta a bölcsész képzést, azon belül is a magyar szakot, hogy 500 km-t kell mennem, hogy a magyar iránti “beteges” vágyaimat ki tudjam élni. De szerintem még erről is lesz szó bővebben, meg volt is már valahol… Ráadásul az emelt szintű érettségi bevezetésével a bölcsész szakokra akkora felesleges tortúráknak teszi ki az embert, hogy eszébe se jusson ilyen irányban tovább képeznie magát, hanem helyette - valahol olvastam - olyan szélsőjobbos produkciókat támogatnak kultúra címszó alatt, állami pénzből, mint a Kárpátia, szóval az eszményük inkább a dilettáns, szélsőjobbos mondanivaló. Gondolom mint többségében jogászoknak, akik hagyományosan szarba se nézik a bölcsészetet, hanem azt gondolják, hogy a középiskolás tudásanyag elég kell, hogy legyen mindenkinek arra, hogy a Kárpátia eszmei mondanivalóját fel bírja fogni agyilag, vagy legalábbis tudjanak rá "csapásolni".

Anikó nem jelentkezett azóta sem, ilyet még nem csinált, de biztos nincs már pénz a telefonján se, én meg az elmúlt 2 nap alapján azt mondom, hogy össze se lehet hasonlítani azt, ha egyedül vagyok, mintha minden nap esernyőtartónak, szatyorhordozónak, és fejőstehénnek használnak. Nincs olyan nap, hogy ne veszekedne valamiért, én meg ráhagyom. Pontosabban veszekedett, most már jogos a múlt idő. Remélem, neki is nyugisabb így az élete, nem akarok neki rosszat. Hátha talál magának egy másik bolondot. Minden igyekezetem ellenére nem tudtam kimozdítani abból az állapotból, amiben van, mindegy is, mi az, ő se tudja, de a szellemi erőforrásai nem is elégségesek hozzá, hogy felfogja a saját helyzetét. Mostantól vigyázzanak rá a központban, ami csak egy buszmegállóra van az egyesülettől, de én be nem teszem többé oda a lábamat. Nem, mintha  annyira utálnám, de tudom, hogy kezdődne elölről a lejmolás, és ebben az új helyzetben már kifejezetten sajnálom a pénzt mindenre, így rá is. Mintha valami köd lebbent volna fel a szemeim elől, olyan ez, mintha valaki hirtelen kijózanodik egy hosszabb (esetünkben 4 éves) részegség után. Miért csináltam ezt az egészet? Nem akartam egyedül lenni. Senki se akar. Pláne egy ilyen helyzetben, amikor kevés az ismerős. Meg egy ideig imponált nekem, hogy van olyan menő csaj, akivel el lehet menni piálni is akár, de a végén már kisajátított, sőt, inkább már csak ő piált. Hát mostantól akkor már nem fog egyikőnk se. Ezzel megnyílt az út afelé, hogy összegyűjtsem a lóvét a tandíjamra, magyarra. Kisebb gond, hogy csak Pécsen indul ilyen egyedül az országban, viszont a jó hír, hogy 240 volt a ponthatár, és akkor is felvesznek, ha én jelentkezek egyedül. Még a rossz hír, hogy egy fél napig tart odajutni. Meg még egy jó hír, hogy a munkahelyi ellenőrzésen mindent rendben találtak, nincs akadálya egy újabb pályázatnak, ami most már 3 évre szól, szóval valószínűleg meg is lesz végig a BA diplomáig az anyagi fedezet, aztán szevasztok, parasztok, az MA-t már akárhol megcsinálom. De még az utolsó rossz hír, hogy nem tudom, mihez fogok vele kezdeni, max elmegyek irodalomtörténésznek, csak lehet, hogy ezt korábban kellet volna kezdeni, meg még az is van, hogy irodalomtörténet írásból nem sok cigit fogok venni magamnak. Kortárs költő egészen biztos, hogy nem leszek, de prózaíró sem. Blogger vok. :-) Edita Siposová (ábrázolva van a nagy fej, a poncho, amiket újabban hord, a csuri, meg az egész cipő, kissé segges, de csak mértékkel):

Most, hogy Anikó gondját letudtam, nyugodtan tudtam folytatni a játékomat. Gondolkozok azon, hogy rövidre zárom, hogy elkészüljön október 18-ra egy olyan változat, ami legalább a pszichiátriát bemutatja. Most véletlenül 2 szlovák témájú utalás is került bele, és mivel a 4 Edit közül is az egyik szlovák állampolgár, további utalások várhatóak. Amúgy tervezek még belevinni egy enyhe "kis" xenofóbiát is, ami a bolgár és ukrán főorvosokkal, meg a dél-korei pszichológussal kapcsolatos (a.k.a. vietnámi picsa). Ma ezeket alkottam: Egyébként (eddig) az összes utalás a pszichiátriáról saját élmény, nem kellett hozzá túlzottan igénybe venni a fantáziámat. Az előző játékom az Osztrák-Magyar Monarchiában játszódott, próbáltam 1-2 német szóval feldobni, de most inkább a szlovák fog dominálni, lehet, hogy kell majd egy kis tréningelés hozzá... A szakításra meg még visszatérve: most úgy érzem magam, mintha valami nagyon drága dolgot vettem volna meg, és ez így is van: a szabadságot. Reggel nem kell egy csomót várakoznom rá a buszmegállóban, és nem kell minden nap kocsmákban gittelni, akkor is, ha semmi kedvem hozzá. Különben is ebben a hidegben már nincs is kedvem mászkálni annyira. Egyáltalán nem sajnálom, hogy így történt.

Meglehet, a tegnapi az utolsó bejegyzés ami vele, és a hülyeségével kapcsolatos. Ma volt az ellenőrzés a szakkörben, hogy 3 évre megkapja-e a támogatást a tovább működéshez. Először is Anikónak ki kellett fizetni a számláját tegnapról a Fehér Egérben, majd meghívatta magát egy kávéra, majd közölte, hogy nem szerelmes belém, és maradjunk inkább csak barátok, azután meg rögtön megkérdezte, hogy nincs-e 200 forintom, mondtam, hogy nincs, és egy párszor megkérdezte, hogy megyek-e hozzá délután. Mondtam, hogy nem megyek, nem akarok vele sörözni, nem vagyok rá többet kíváncsi, és ne maradjunk barátok SE. Az én barátaimnak általában több van a fejében káposztalénél, nincs szükségem egy ilyen ostoba, lejmolós barátra. A telefonom kikapcsoltam, most nem tudom, mi van vele, él-e, hal-e, mellesleg nem is érdekel.

A párbeszédhez tudni kell, hogy Anikónak egy kicsit gyenge az arcmemóriája, és azon szokott csodálkozni, hogy miért köszönnek annyian, meg honnét ismer minket mindenki, én pedig meg szoktam neki mondani, hogy ki melyik kocsmából ismerős... Ma fel akart vágni, hogy ő mekkora törzsvendég a Fehér Egérben; nem sikerült. - Ugye, milyen király ez a hely? Ma van itt először? - Hát, ma először vagyok itt, de már 37 éve ide járok...

Mivel még mindig dugdossák előlem éjszakára a kávét, és most nekem sem volt dugi kávém, se cappuccinóm (én is dugdosom, ha van mit), ezért most felfedeztem a legújabb kávéjáratot hajnalban: 4.35-kor indul a 14F-es*, a Jósavárosban pont ott vagyok 5-kor a Jonathánban nyitásra, 5.00 órakor, ott be tudok lökni 1-2 kávét, majd 5.20-kor indul vissza a Jósavárosi piactól a 14V, ez olyan, mintha pont erre a célra találták volna ki, mert rajtam kívül 1 ember volt a buszon, olyan, mintha privát járat lenne. Mivel a Jósából indul, érthető is, hogy alig szállnak fel rá. Közben hallgatom a Petőfi rádiót, ha esetleg Odett, vagy Európa Kiadó, vagy más alterkodó majomság van benne, akkor szépen kihúzom a fülemből, de voltak jók, pl Indigó utca, aztán ez a zene, amit nem tudtam, hogy egy Vodafone reklám már felhasznált, lévén, hogy nem nézek tévét: "...as long as we stay together, I will not feel so horrible..." Mondom ezeket egy olyan blogon, amire a helyiek basznak rá egy nagyot, itt még mindig az Éjjel-nappal Budapest, meg a Barátok közt a menő, és amúgy is többségében funkcionális analfabéták, szóval nyugodtan leírhatnám azt is, hogy a Sóstói erdőben szoktam szatírkodni (nem szoktam), senkit se érdekelne. * Ha nem akarom körbeutazni Sóstóhegyet, 14F-essel kell bemennem a városba, és 14-essel kell hazajönnöm. De mivel a járatok gyakran az "egy sima, egy fordított" menetrend szerint járnak, kikerülhetetlen, hogy néha körbeutazzam, és megcsodáljam a pusztulatot. Aztán van még a 14V, aminek semmi értelme, max. annyi, hogy nincs rajta senki.