Az egész Nagykálló úgy néz ki most, mint egy rohadt állatsimogató. A leehethogy leendő pszichiáterem a szemem előtt tapizott egy dagadt, visszeres vén faszt, engem is megsimogatott testi értelemben egy kedvesnővér (ne érj hozzám!, bár mondjuk miért is ne?), régebben állítólag még dugtak is az udvaron, bár lehet, hogy most is...
Szóval a lehethogy leendő pszichiáterem egy egészségnáci, nekem zsírmájat, szívinfarktust, és egyebeket vízionált, elsősorban is a saját gyógyszereiktől (tudtad-e, hogy egy depóban 3-4x annyi mocsok van, mintha orálisan szednéd a szarjukat?), meg amikor apám elsírta magát, hogy piálni is szoktam, meg nyavajgott a cigiről is meg a kávéról, hát eléggé forgatta a szemét.
Nem nagyon akart elvállalni, azt mondta, hogy 5-6 alkalom után meglátja, meg gondoljam át, vagy menjek egy olyan pszichiáterhez, akit ezek nem érdekelnek. Majdnem mondtam neki, hogy akkor ajánljon egyet a kollégái közül. Azt viszont megállapította, hogy értelmes vagyok (nem tudom, honnan, amikor végig csak ő beszélt, talán mert nem szóltam bele).
Ja, meg amúgy méltatta kancsalt, hogy az mennyit fáradozott értem. Persze, amikor már nem kapta a lóvét a szüleimtől, egyből lepasszolt Katikának. Katika 70-en felül van, és általában már nincs képben, sokszor azt sem tudja, hogy milyen rendezvényen van, amikor meg megunta a pofámat, egyszerűen le akart selejtezni Hodászra. Mármint kancsi. Úgyhogy ennyit kancsalról, még - remélem - utoljára. Azt meg, hogy én ne igyak alkoholt, el lehet nyugodtan felejteni. Azé' van.
Ez a nő kb egyenrangú partner lenne velem - mármint szellemileg - de azt is leszögezte, hogy nincs kedve játszadozni. Amúgy nekem sincs. Nem tudom, mi lesz, mi legyen.
Lehet, hogy mégiscsak megkérem, hogy ajánljon maga helyett egy másik orvost - ahol nem ilyen szigorúak a bekerülés kritériumai. Pl. ne igyak alkoholt, csak reggel igyak kávét, és fehér malbit szívjak, napi 3 szálat. Életemben nem szívtam még olyat. Mondjuk lehet, hogy csak ilyen a humora. :-)
Különben meg hazudnék neki szívesen, mint a vízfolyás, de mivel apám fog átszállítani mindig Nagykállóba, ez körülbelül lehetetlen. Bár tény, hogy ez a nő is állatnak néz.
De miért is ne adhatnék egy pofont a szarnak? Mostanában úgyis aszályos időszakomat élem, és legalább átírnak engem abban a jogsértő, náci rendszerükben Nagykállóhoz, és majd később lepasszol valaki másnak, aki leállítja majd a depómat, és a tenyeremből fog enni (lelki értelemben). Persze ilyen orvosok csak a mesében vannak, meg álmomban. Különben meg egyáltalán nem tudom, milyen jogszabályba ütközik a hallucinálás. Az egyik kollégám pl áthaluzza az egész életét, mégse zaklatják érte.
És hogy legyen mára is egy kis Edit is, a legégőbb az egészben, hogy ő meg ilyeneket mondott nekem, hogy ő nekem azért van, hogy rám szóljon, ha borotválkoznom kellene & stuff like that. Aki ismer, tudja, hogy ezek azért eléggé az én magánügyeim szoktak lenni. Mostanában egyre többet eszembe jut, meg ahogy főnökösködik, kiver a víz. Először azt gondoltam, hogy csak játssza a dominát, de szerintem itt tanult bele igazán. Szerintem a mentálhigéniás Barbara méltó utódja lesz, ha jobban belejön. Bár azért néha még ő is kiesik a szerepéből ennyi év után is. Amúgy semmi bajom vele. Mármint egyikkel se. Végül is mind a 2 1 jó nő, bizonyos értelemben, csak rossz szakmát választottak. Barbiról egyébként az a hír járja, hogy valami nagyfőnök lett az esélycentrumban. "mhö"
E különben még nem tudja, hogy mire vállalkozott, amikor skizók közé ment. "Majd megtudja." - Ez az idézett Bohóc Edittől van, akit konzervált az alkohol, és egy rohadt kis pillanatban le akart velem feküdni (ő volt az egyetlen nő, aki ezt nekem az életem során felajánlotta, vagyis, na, magától). E különben már lehet, hogy sejt valamit, nem hülye, azt az egyet el kell róla ismerni. Sőt, csak azt. Bassza meg, egész nap ezzel az egy bejegyzéssel szarakodok, és csak egyre rosszabb lesz.
Kicsit amúgy kilátástalannak érzem, hogy mostanában azzal töltöm az életemet, hogy egyenként elmagyarázzam az embereknek, hogy nem vagyok idióta, bármilyen bamba képet is tudok vágni néha. A blogomra mutató linket meg nem akarom minden egyes ruhámra ráhímeztetni anyámmal. (Bár milyen jól mutatna egy felmutatott középső ujj kíséretében.)
Visszakanyarodva az eredeti témánkhoz: különben meg én a nagykállósiakat kapásból parasztnak nézem, úgyhogy 1:1, vagyis hogy egyezzünk ki döntetlenben, szerintem.
Amúgy egyedül azért jó skizónak lenni, mert ilyeneket is le lehet írni következmények nélkül, de megmondom őszintén, hogy én egy cseppet sem élvezem; lenne jobb dolgom is. Sose felejtem el, hogy 27 évig normális voltam, de azt is hozzá kell tennem, hogy az azóta eltelt idő nagy részében is az vagyok. Ez lehet, hogy egyeseknek újdonság, csak úgy mondom.
Az egyik kedvenc mesém a horrorisztikus és pszichothriller elemekben bővelkedő Varjúdombi mesék volt. Ez a rajongásom addig fokozódott, hogy egyetemista koromban kikölcsönöztem a könyvet is, amit egyébként Tarbay Edének köszönhetünk, a grafikákat nem tudom kinek köszönhetjük, de csodálatos, ahogy mindenki toldozott-foldozott ruhában, depressziósan vonszolja magát. A rajzfilm színvilága felidézi a kábé egy hónapos delírum-közeli italozás utáni világlátást, mintha mindent bevonna a hónapos retek, és mintha mindeki kifakulni készülne ebből az árnyékvilágból. Itt is vannak arcok, de itt mindig más a főszereplő: a mindig fázó nyúlapó, a póruljárt varázsló, a szolgálakész kísértet. Tolkient, és J. K. Rowlingot eszembe jutattó szocialista fantasy 1975-ből, ami azzal ér el fantasztikus hatást, hogy mindenhol felfordulás, kosz, pókháló van, de minden mocskos sarokból valami titok, igézés, varázslat kerül elő. Azt hiszem, ennyit gyerekkorom kedvenc meséiről. Akkor sem voltam már 100-as. Emlékszem, valamiért csak titokban mertem nézni, már akkor is éreztem, hogy ennek a mesének a nézésével valamiféle bűnt követek el a fennálló világrend ellen, és növelem magamban azt a borzongásra éhes szörnyet, akivé a későbbiekben váltam.
