A Vidor Fesztivál Nyíregyházán az egyetlen zenei fesztivál, ami kicsit humoros, kicsit ingyenes, és augusztus végére mindig kicsit elfogy a pénzem, hogy kint legyek rajta. Egy olyan fesztivál, ami akkor is bosszantó, ha nem megyek el rá, mert történhetne végre valami, és én kihagyom, és akkor is bosszantó, ha ott vagyok, mert egy fesztiválhoz képest meglehetősen unalmas. Idén van először, hogy olyan zenekarokat hívtak meg, mint a Kiscsillag, Ocho Macho, Qumbiy, a Kiscsillagra el is mentem, rögtön levágódott mellém egy szefós srác, elkezdett magyarázni, hogy az apja már ráhívta a rendőröket, én meg csak maradjak ott, mindjárt jön, csak "lekéri" a Kiscsillagtól a "nézését, meg a járását". Én persze eléggé diszkréten elpárologtam. Mivel abban a kb. fél órában, amíg kint voltam, nem csendült fel a "nézését, meg a járását", valószínűleg nem járt sikerrel. Szerintem eddig most volt a legnagyobb tömeg a Vidoron, amit láttam, és sajnos az alkohol % nem érte el a véremben azt a fokot, hogy ezt tolerálni is tudjam. Magyarul zavart a sok ember is, kispulyák ugráltak keresztül rajtam, nem volt egy talpalatnyi hely, ahova le lehetett volna ülni egy k. kőbányai sörrel. Egy fizetős koncert azért is jobb, mert ott válogatottabb a közönség, jobb a hangulat. Egy ilyen ingyenes "gig" csak bosszúságot okoz, nem hallom jól a zenét, mindenféle alakok zavarnak a kispulyáktól a szefósokig. Nem, mintha olyan túlzottan nagy koncertre járó lennék. Bár, ha olyan sok pénzem lenne, hogy ki tudjak fizetni a háttérzenéért 1000-1500 Ft-ot, akkor lehet, hogy mennék, bár lassan, úgy érzem, kiöregszek ebből is. Eléggé fárasztó tud lenni már 1-1 koncert is. [caption id="attachment_3204" align="alignnone" width="600"] Vidor Fesztivál, Kiscsillag koncert, kb. fél órát bírtam...[/caption]
tudja, hogy tudom, hogy tudja
Valószínű, hogy az lehetett a baj, hogy a hosszú hétvége alatt kétszer bementem sörözni a munkahelyére, a hotelba. Azóta nagyon durva szemeket mereszt rám, és én ezt nem tudom sajnos értelmezni. Egyébként már rájöttem, hogy nincs rajta semmi extra, egy random kiscsaj, aki reggelente női cigit szív, és hozzá energiaitalt iszik a munkahelyre menet. Különben csak azért mentem be, mert azt hittem, az étterem részen dolgozik, és tudunk egy pár szót váltani, vagy megismerkedni egy kicsit. Szerintem most azt gondolja, hogy egy ilyen zaklató típusú pasas vagyok, egy kicsit a szívére vette, azt hiszem. Amúgy ahhoz képest hamar levágta, hogy mászkálok utána, na, jó ez így nem igaz, inkább úgy, hogy keresem az alkalmat, hogy láthassam. Szinte egy helyen dolgozunk, szinte egy helyen lakunk, nehéz elkerülni a találkozást, de nem akarok olyan színben feltűnni, mint aki utána koslat. Amúgy nem tudom, miért foglalkozik velem egyáltalán, miért nem néz inkább levegőnek, mint a többiek. Az a helyzet, hogy most, hogy észrevette, hogy érdekel, és jelét is adja, hogy ezt észreveszi, kezd egyre jobban nem érdekelni. Azt hiszem, egy kicsit megijedtem attól, hogy ilyen hamar észre vette a dolgot, és ilyen hamar reagált rá. A világon az egyik legutálatosabb dolog nőkkel ismerkedni, eddig még csak részegen sikerült, és most nem tudom, hogy is fogjak hozzá. Először lelkes voltam, még a hotelbe is bementem, most, hogy ilyen kérdően néz rám, hogy mit akarok tőle (vajon mit akartam? :-) ), rájöttem, hogy nem is érdekel igazán az egész. Utálom ezt a bizonytalánságot, utálom az ismerkedési részt, amúgy is túl fiatal hozzám, úgyse lenne az egészből semmi, szerintem annak a busznak még a tájékát is el fogom kerülni, amivel reggelente jár, megelőzendő a kínos pillanatokat, és az esetleges még kínosabb társalgást, amúgy az egész attól függ, mennyire hagyott mély nyomot bennem, és mennyire fog eszembe jutni reggelente.
Wahn-állapot
Szeretek egyedül lenni a buszon,
Minek szálltam le, amikor megláttalak,
Ki hord ma melegítőt reggel 6:27-kor,
Csak a sóstóhegyi Beatricék.
Én csak jobban meg akartalak nézni,
Mert viszonylag keveset látlak,
A nőknek nincsen szájuk,
Csak mellük, meg p*nájuk,
Bocsáss meg, de az én verseimbe
Ritka, ha nem rakok csúnya szavakat,
2000 forintos peep-shoe,
Bocsáss meg, de nem érdekel
A saját korosztályom,
Csak a fiatalok, meg az öregek,
Azt mondtad, hogy
Van még időnk,
Én meg azt, hogy "Hát, igen",
Rengeteg időnk van,
Szinte végtelen.
Csakhogy azóta minden buszon,
És minden korty sörben Te vagy jelen.
Igen, végtelen, jelen.
a nap nője beszél
Mostanában nagyon hamar kelek, és ilyen kis túrákat szoktam tenni a környéken, gondosan kikerülve a dohánybolt mellett lakó Manyika nénit, mert mindig leszólít. Van valami beütése, mert szinte egész nap ott áll a ház előtt, és szóbaelegyedik az emberekkel. Amúgy mondta, hogy volt egy fél éves turnusa a pszichiátrián is. De nem erről akarok beszélni. Ahogy úgy sétálgatok a dohánybolt előtt, mert megláttam a legutóbbi nap nőjét, aki azóta már többször volt nálam a nap nője, egyszer csak leszólít, hogy mennyi az idő (különben meg láttam, hogy pont azelőtt telefonált). Nem hittem, hogy valaha is fogom hallani a hangját, azt hittem, csak látni fogom néha a buszon. Különben eddig még nem láttam errefelé. Szóval ritkán, de előfordul, hogy bejövök valami fullos nőnek, ezek általában ittasak, de ő nem hiszem, hogy ittas volt reggel 6:27-kor. Gondolom, ezeknek a csajoknak van némi kis ízlésficamuk, nem számít. A múltkor azt is kifigyeltem, hol dolgozik, szinte pont ott, ahol én. Nem, mintha ez annyira számítana, de egy olyan vendéglátóegységben, ahova esetleg be lehet menni, és szóbaállni vele. Amúgy nem tudom, hány éves lehet, de eléggé fiatal, persze, nem valószínű, hogy lesz valami, de furcsa, hogy ez a szimpátia látszólag kölcsönös. Ja, a múltkor a buszon is mellettem állt, persze ez még lehetett véletlen is, amúgy még úgy láttam, ma reggel is mondani akart még valamit, egy ideig még így nézett, aztán visszafordult hazafele. Esetleg érdemes lenne vele megismerkedni azon a vendéglátóhelyen...
a hetem - az idegeim
A héten nem nagyon volt kedvem dolgozni, próbáltam szabadságra menni, de nem nagyon engedték, mondván, hogy túl kevesen vagyunk. Persze másnak lehet, na mindegy. A lelkem a vállalatot illeti meg. Kicsit rosszul hatott az idegeimre az is, hogy megjelent a szakkörben az említett ápoló úr, és kérte, hogy vegyem le a játékomat, különben §. Rosszul hatott rám az is, hogy Tamara (az egyik egyesületi tag) a legkeményebb pszichózisban járkál ki-be a szakkörbe, meg a kórház területére, és senki nem tesz semmit. Engem bezzeg le tudtak szúrni a rohadékok. Sírva követelte, hogy senki ne jelölje be a Facebookon, mert aki bejelöli, az meghal. Persze azóta már fent volt, és hülyeségeket írkált. Na, megint az van, hogy amit az egyiknek szabad, a másiknak nem. Úgy látszik, megszűnt a kényszerbeszállítás? Nem értem. A kedvenc kollégám is feszt pszichózisban van, de ő aranyosan adja elő, a mai aranyköpése például az volt, hogy "annyi pénzem van, mint holdon a vonalzó". Nagyon találó hasonlat. Egyébként most már egész nap az jár a fejemben a szakkörben, hogy tudnék megszabadulni onnan. Ma lépéseket is tettem ezügyben, elmentem valahova, de nem jött be... Szóval eddig ez a hét tiszta káosz, remélem, a hátralévő része már csak jobb lehet...
Egy játék utóélete
Teljesen más dolgokkal voltam elfoglalva az utóbbi időben, nem is gondoltam, hogy ez ilyen fontos. Legújabb projektem egy angol-magyar nyelvű interactive fiction blog, de most visszatérnék néhány szó erejéig erre a kedves gyermekemre. A Halál a pszichiátrián-ról lenne szó, megkeresett ma a szakkörben egy ápoló úr, aki mintegy véletlenül került bele a játékba, lévén, hogy kellett egy erős karakterű ápoló is bele. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyesmivel foglalozik. Először megdícsért, hogy mennyire értek az informatikához, majd tőle szokatlan kedvességgel megkért, hogy szedjem le a játékot, mert jogi út, stb. (Persze megígértem neki.) Namost a játék éppen azért készült, mert engem gyámság alá raktak, így jogilag elég nehéz engem így megfogni, mégha nevesítve is vannak benne a szereplők. Másrészről meg a jogi út szinte zene a füleimnek, mert így legalább foglalkozva van az ügyemmel. A játék abból az apropóból készült, ha én olyan h*lye vagyok, hogy engem gyámság alá kell rakni, akkor hogy a pi***ba tudok megírni egy ilyet. Tőlem hülyébbek is jogaik teljes birtokában szaladgálnak az utcán, csak mert velem mindent meg lehet tenni. A kedves volt pszichiáteremnek nem elég, hányszor volt kint az Origó főoldalon, nem elég, hogy az egyetlen rendszeresen frissülő skizó blogban negatív hősként szerepel, ezzel belefutott mégegy pofonba, hogy egy ilyen játékban főellenfélként szerepel. Az ápoló úrral amúgy nincs annyira bajom, sajnálom, hogy annyira a szívére vette, de ahol fát vágnak, ott hullik a forgács is. (Ez egyébként lehetne a nyíregyházi pszichiátria jelszava is, ahogy ismerem őket.) Szóval a jogi utat pont annyira leszarom, amennyire ők szartak a fejemre, amikor ott "vendégeskedtem" náluk. Mindenesetre most tanácstalan vagyok. És tanácstalanságomban mindig a blog közönségéhez fordulok, hogy a segítségemre legyenek. Igaz, az ilyen szavazások sorsát mindig az idő dönti el majd jobban, szívem szerint úgyis azt terveztem, hogy átírom egy egy jobb verzióra az eddig bejött visszajelzések alapján.
Ui.: A szavazás idejére a "Játék" menüt nemsokára deaktiválom... Mindenki most élje ki magát, ha még nem tette... Senki többet harmadszor... :-)Gondolataim a szakkörben
Reggel megjött Tamara, és versenyt hallucináltak a kedvenc kollégámmal, nagyon tanulságos volt, a nap beszólása legyen ezúttal Tamaráé, aki azt mondta, hogy a kertjük végében négy férfi ült egy fán, és őt kukkolták. Meg hogy Pesten őt figyelik kamerán, és azt is tudják, mit vásárolt a boltban. Szabi szokás szerint bejött, majd panaszkodott, hogy nem jól érzi magát, majd hazament. Szerintem nagyon égő, amit csinál, és már nekem fáj. Volt már egy másik kollégánk, aki "péntekista" volt, vagyis pénteken soha nem jött dolgozni, neki már kitették a szűrét, gondolom Szabira sem fognak jövőre igényt tartani. Egyébként úgy öltözködik, mint egy tini, meg otthon gitározgat, meg alszik. Hát, gondolom, ezekből nem fog megélni. Ja, meg szintén csavarog a városban, meg feszt a Móricz kertben lóg. Ja, amúgy reggel találkoztam a buszon Edit 3-mal a buszon, Sóstóhegyen dolgozik, közel ahhoz a helyhez, ahol lakok. Hamar talált munkát, azután, hogy kirúgták tőlünk a minősíthetetlen viselkedése miatt. Kíváncsi vagyok, itt meddig bírja majd. Szintén a buszon találkoztam a nap nőjével, reggel is, meg délután is, még sose láttam, kicsit kövér lábai voltak, hullámos, félhosszú haja, meg volt valami kis pirszing a szája szélén (nem tudom, hogy hívják az ilyet), de amúgy az alakja rendben volt. Egyébként a szakkörben azon gondolkodtam, hogy mihez fogjak, a wp egyelőre felejtős, arra az elhatározásra jutottam, hogy angolt fogok tanulni, de nem ám csak játékokból, hanem elmegyek valami tanárhoz. Az angollal nagy terveim vannak, ki tudja, egyszer kijutok Angliába is, meg szerintem jelentősen megjavítaná az életminőségemet, ha jobban tudnék angolul. Arra gondoltam, hogy angolul blogolhatnék a Tumblr-en játékokról, meg ilyesmi. A magyar közönséget úgysem érdeklik az ilyen dolgok, mint a mellékelt ábra mutatja. Aztán, ki tudja, később fordíthatnék könyveket játékokról, satöbbi...
esztétikát tanul szabadidőben
Kedves Irén! Közlöm veled, hogy feleségem, Éva nagyon jól van, él és virul, csak néha kissé elkedvetlenítem Ám este jár marxizmus-leninizmus esti egyetemre, esztétikát, esztétikát tanul szabadidőben. Tanulni kell, mert így maradhat ember csak az ember, s Éva tanul, megérdemli hát, hogy őróla is írjak.Eldöntöttem, hogy szabadidőmben tanulni fogok, angolt, és webprogramozást, de kurva szar ez az élet iskolája, mert valahogy sohasem ott lyukadok ki igazán, mindig csak a felszínt karcolgatom. Igaz, hogy depressziósan én sohasem tudtam tanulni, mindig rendben kellett, hogy legyenek a dolgok körülöttem (valamennyire, úgy-ahogy), hogy tanulni tudjak. Hát, mit mondjak, jelenleg kurvára semmi sincs rendben, az állapotom egy olyan életpályamodellre kényszerít (mama hotel effektus), ami folyamatosan fenntartja a depressziós helyzetet. Nemrégen olvastam egy blogbejegyzést, hogy hogyan maradjunk produktívak, ha indie játékfejlesztők vagyunk klinikai depresszióval.
Staying Productive with Clinical Depression, for indie game developers http://t.co/ZL6rmMJrFG@wordpressdotcom által
— mobilman (@roboman78) 2015. augusztus 2.
Nem tudom, mitől lenne "klinikai" egy depresszió, és nem tartom magam indie játékfejlesztőnek sem, néha, ha rámjön, csinálok valami játékfélét, de az időm 90%-ában depressziós vagyok, a fennmaradó 10%-ban próbálok valamit alkotni, ez általában egy-egy kétes hírértékű és minőségű blogbejegyzést jelent. Vissza a tanulásra: amúgy nagyon jó, hogy érdekel az angol, és a webprogramozás, de valami mindig visszatart attól, hogy komolyabban, vagy intenzívebben belemélyedjek. Azzal vigasztalom magam, hogy elvileg rengeteg időm van, csak még ezt a sört/kávét megiszom, csak még egy kis séta, és valahogy sosem lesz belőle komolyabb dolog. Már azt a lehetőséget is fontolóra vettem, hogy esetleg hülye vagyok, hogy nem tudom megcsinálni, amit sokan mások, ez is egy lehetőség, de szerintem nem ilyen egyszerű. Sok tényező hat együttesen, ami miatt képtelen vagyok a fejlődésre, vagy csak nagyon lassan, szinte észrevehetetlenül. Aztán az angol is, meg a wp is olyan: bizonyos elemi szinten mindenki használja (az interneten főleg), de egy ponton túl már csak rengeteg energia- és időbefektetéssel lehet tovább haladni. Szerintem én is az ilyen félműveltek táborát gyarapítom éppen ezért.
Nem tudom, erről a pontról mikor fogok továbblépni, talán zsákutca az egész, legszívesebben csak indie játékokról írnék, és fizetnék valakinek, hogy csinálja meg hozzá a weprogramozói munkát. Bár jellemző, hogy néha a játékokhoz sincs kedvem, a gépet is azért kapcsolom csak be, hogy elteljen az idő. Meg azért, mert nincs kedvem tévézni, olvasni, meg semmihez, amit a normális emberek csinálnak. Számomra mindez szellemileg megterhelő, szóval amikor internetezek, a legkisebb ellenállás felé mozdulok el, és a felszínes Facebook + Twitter tartalmak felé billen a mérleg. Végső konklúzió: az internet a legmegfelelőbb hely arra, hogy úgy tegyünk, mintha csinálnánk valamit, de közben nem is: a "szörfölés" szó pontosan kifejezi az egész haszontalanságát. Szép gondolat, hogy fejlesszek valamit WordPressre, de a közeljövőben nem látom ennek realitását. Persze lehet arról álmodozni, hogy egy szép napon majd valósággá válik, de amíg nem fektetek bele ebbe is rengeteg energiát, marad a "szörfölés".
hőségriadó!
A múlt hét óta hőségriadó van a szakkörben, így óránként jár egy szünet. Ez teljesen felborítja az időérzékemet, így valahogy még többnek tűnik a munkaidő, mint eddig. Arról nem is beszélve, hogy semmi különös, csak 1-gyel több kávét b*szok be, mint amúgy. Az egyik munkatársam, nevezzük Szabinak (mert mindig szabin van, he-he), már egy ideje úgy jár be a szakkörbe, hogy mindig hazamegy, és kiíratja magát. Arra panaszkodik, hogy nem tud aludni, mondjuk ma én se tudtam, és nem csináltam a cirkuszt. Pénteken is hiányzott, persze a Honeybeast koncerten meg ott volt. Ja, mondjuk így én se tudnék aludni... Ha én mindig kiíratnám magam, amikor nem vagyok megfelelő kondícióban a munkához, feszt szabadságon/táppénzen lehetnék. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ő lesz a következő versenyző, akitől legközelebb érzékeny búcsút kell vennünk. Nem beszélve arról, hogy amúgy is lusta, mint a dög, de a szabadságosdira / táppénzesdire csak mostanában kapott rá. Amúgy meg feszt hülyeségeket beszél, de én valamennyire bírom, annak ellenére, hogy nem bírom. Mostanában amúgy is többet szólok a munkatársaimhoz, de ez a nemalvás engem is kikészített egy nagyon kicsit, ma antiszociálisabb voltam picit az átlagnál. (Persze csak belülről, kívülre nem mutattam.) Hát kurvára nekem sincs kedvem, én is lusta vagyok, főleg ebben a melegben, de ezt azért nem csinálnám, hiába "szakkör" mégiscsak munkahely, amit illik valamennyire megbecsülni, nem pedig folyton nyavalyogni.
A 7.-ei fizetés és a Honeybeast
Egy hét, és nagyjából megint visszarázódtam a munkába. Pénteken bejelentették, hogy előrehozzák a fizetést 7.-ére. Ennek örömére annak rendje és módja szerint meg is ittam pár sört. Egészen mást terveztem amúgy a hétvégére: még egy esélyt akartam adni magamnak arra, hogy összehozzak valami WordPress sablont, az előkészületek már megvoltak: virtuális szerver linux alá (LAMP), meg ilyesmi, de mivel már benne volt a bugi a lábamban, és pár sör után már nem megy a munka sem, gondoltam, elnézek a Honeybeast koncertre a Móricz kertbe. A Móricz kert nagyon tetszett, a Honeybeast koncert már nem annyira: szerintem az a 3 értékelhető számuk van, amit a rádiók játszanak, a többi ilyen gagyi töltelék rock and roll, csak hogy legyen valami. Ennek megfelelően nem is mentem be a közönség közé, hanem elfoglaltam egy félreeső asztalt, és csendben, magányosan sörözgettem. Nem ihattam olyan sok sört, de aztán mégis eléggé a fejembe szállt, a buszt is lekéstem hazafele, úgyhogy azért is ittam még egy sört, amit talán lehet, hogy már nem kellett volna. Aztán jött a másnap, és kimentem Sóstóra néhány gyógysörre. Sóstón is voltak valami koncertek, és jobban éreztem magam, mint az egész Honeybeast alatt. Ott is valami rockzene volt, később kezdődött valami népzene-féle, ami jobban érdekelt volna, de már jönni kellett hazafele. Úgyhogy az egész hétvégém a Honeybeastről, és az abból való kigyógyulásról szólt. Többet nem fogok ennyit inni, mert ez így tematizálja a hétvégémet (magyarul elveszi az időmet). Még a Honeybeastre visszakanyarodva: a nap csaja az a szőke, befont hajú, rózsaszínre kent szájú, hálós felsőben lévő pultoscsaj volt, aki legalább hajlandó volt kiszolgálni. Jó, hát kicsit szarul néztem ki, nem a részegségtől, csak nem voltam az alkalomhoz öltözve, de azért a többi kiscsajnak nem kellett volna levegőnek néznie. Mindenesetre nem zárkózom el tőle, hogy többet a Móricz kertbe menjek, csak lelkileg fel kell készülnöm majd a sorállásra, meg arra, hogy a budinál folyton beverem a fejemet.
Don't Go In The Old Greene House
Egy újabb játék, ami Halloweenkor játszódik. A főhősnek fogadásból egy órát kell maradni egy szellemek lakta házban. Három testvér szelleme "él" a házban, név szerint Madison, Sylvia, és Bradley. Közülük Madisonnal tudunk érdemben társalogni, ő kísér minket végig a házon. Van még Chrissie és Samantha, ők is a házban kísértenek. Hogy végigmenjünk a játékon, mindegyikükkel találkoznunk kell. Valamelyik veszélyes, valamelyik nem, de ha valamelyik kísértet éppen támadni készül, jobb, ha lelépünk. A játék végig illusztrálva van, szóval láthatjuk is a ház és a kísértetek képeit, ami kiváló atmoszférát teremt a történethez. Már csak a képek miatt is megéri végigjátszani, nagyon művésziek. Értékelés: 5 szellemtestvér az 5-ből http://philome.la/LauraKnetzger/dont-go-in-the-old-greene-house
life long struggle
Vagyis élethosszig tartó harc, a life long learning, az élethosszig tartó tanulás mintájára. Kezdek rájönni, hogy az egész életem küzdelem a rossz hangulatok, és érzések ellen. Szeretném, de képtelen vagyok huzamosabb ideig koncentrálni, pláne tanulni! Kisebb, rövidebb dolgokra még oda tudok figyelni, de nagyobb szellemi megterheléssel járó tevékenységeket nem tudok abszolválni. Ezt mindeddig nem láttam be, és nem fogadtam el. Mostanában elgondolkoztam, és kénytelen vagyok vele. Elfogadni még mindig nehezemre esik, de kezdem belátni, hogy így van. Mindig is azt vallottam, hogy az idősödéssel együtt jár bizonyos fokú elhülyülés, de ilyen mélyrepülésre, és gyors leépülésre még én sem számítottam. Betegségbelátásom eddig csak arra terjedt ki, hogy szedni kell a gyógyszert/el kell járni injekcióra, különben súlyos skizofrén tünetek fognak rövid időn belül kiütközni rajtam. Ezen kívül pedig vártam a csodára, és arra, hogy mintegy varázsütésre, egyszercsak jobban leszek, egyszercsak megszűnik a szorongás, a depresszió, a szociális fóbia és társai. Jelenthetem, hogy a szoc. fóbbal állok a legjobban, pedig annak idején az zavart a leginkább. Persze, mert már nem is nagyon járok társaságba. A depresszió, és a szorongás fej-fej mellett haladva, körülbelül azonos mértékben jelentkeznek nálam. + koncentrációs hiány. Van ennek valami neve? Kezdem belátni, hogy mindezekkel számolni kell, és sajnos nem hiszek abban, hogy ezeket gyógyszeresen kellene megoldani. Amikor nagyon rossz, eszembe jut, hogy meg lehetne próbálni plusz bogyókkal, de viszonylag hamar elhessegetem az ötletet. Nem hiszek az alternatív csodamódszerekben sem, az egészséges életmód/táplálkozás, a mozgás és a sport világéletemben távol állt tőlem. Mégis mennyivel lenne jobb, ha elkezdeném? Visszakapnám tőle az életem? Nem hiszem. Boldogabb lennék tőle? Hogy lehetnék olyasmitől boldogabb, amit nem szeretek csinálni? Valaki egyszer azt mondta, hogy nekem az a feladatom, hogy ezzel a betegséggel küzdjek. Vajon miben áll ez a küzdelem? Nap nap után erőt venni magamon, hogy megcsináljak dolgokat? Az élet akkor is küzdés, ha az ember kedvvel teszi a dolgát, de így többszörös erőfeszítés. És mi az eredmény? Semmi. Néhány blogbejegyzés, ami a pillantnak szól. Meddig lesz látható? És különben is meddig érdekes? Addig látható, ameddig fizetem a tárhelyet, és az érdekességét az aktualitása adja. Általában magamról írok, semmi komoly. Ezt a bizonyos küzdelmet próbálom megjeleníteni, nem nagy szavakkal, néha nem a legjobban, csak ahogy tőlem telik/állapotom engedi. Különben küzdelemnek sem nagyon nevezném, hiszen inkább csak passzív elszenvedője vagyok egy állapotnak (negatív tünetek).
Amúgy körülnéztem a szakkörben a kortársaim között: ők látszólag elfogadják ezt az állapotot, beletörődtek, belátták, hogy sohasem lesz belőlük senki, igaz, szerintem olyan nagyon nem is volt ambíciója egyiknek sem, mint nekem. Egyetlen közös van bennünk: mindannyian gyerekek maradtunk. Mindegyik csinálja a kis pitiáner ügyeit, mint én is, látszólag nem bánkódnak a sorsukon, nem vágynak többre, vagy csak nem mutatják. Vagy, ha igen, jól titkolják, de szerintem fel sem fogják, hogy milyen nagy szarban vannak. Vajon le lehet így is élni egy életet? Attól tartok, hogy igen, és én is jó úton vagyok afalé, és olyan tehetetlennek érzem magam, jelenleg, úgy érzem, nincs erőm változtatni...