Skizofrénia underground

A szünetben is van elfoglaltságom: eljárok az ingyen ebédért az ebédjeggyel, amit a szakkörben kaptam. Szívesen csinálnám ezt az egész jövő évben munka helyett, mint a kedvenc kollégám, aki anyagbeszerző, és eljárkálja a munkaidőt, és csak ráérő idejében löki nekünk a kontentet, pl. 2 kígyóról, akik felszálltak a 8-as buszra az Egyház utcán, meg vissza-visszatérő témái: amikor a fa alatt pihent, elrepült a feje fölött egy tigris, meg hogy látta Jackie Chant a búza téri piacon (még idézni is tudja, mit mondott). Visszatérve az ebédhordásra: ha ez nem lenne (jó messzire kell menni), akkor valószínűleg valami vendéglátóegységben innék helyette 1-2 bambit, itthon meg ez nem venné jól ki magát. Karácsonykor nem történt semmi egy eljegyzésen és egy szakításon kívül, örülök is, hogy vége van ,mert csak egy kocsma volt nyitva Sóstóhegyen. Legérdekesebb az az álmom volt, hogy kirúgtak a melóból, de kaptam ebédet heti 300 forintért.

Túl vagyunk a munkahelyi karácsonyon, pontosabban az egyesületi karácsonyon. (Az egyesületbe többen tartoznak, mint ahányan ott dolgozunk.) Nem történt  semmi érdekes, csak majdnem rám borult egy fogas, én meg ijedtemben leöntöttem 1-2 kabátot kávéval. Arra számítottam, hogy a sok pszichotikus majd meglincsel, de szerencsére a dolog észrevétlen maradt, vagy legalábbis nem tette szóvá senki. De ahhoz elég volt, hogy az ünnepségen végig azon majrézzak, mikor kezd el valaki rinyálni miatta. Emiatt nem tudtam kellően a műsorra figyelni, de ami el  is jutott a tudatomig, nem volt túl érdekes. Igyekeztem a hátralévő időben nem túl sok kávét inni, nehogy valaki kiszúrja, hogy én vagyok a "kávés ember", és biztos én locsoltam le a kabátokat. Sajnos még mindig nem tudták biztosra mondani, hogy jövőre folytathatjuk-e a munkát, csak annyit mondtak, hogy valószínű, mert valami keretszerződés három évre szól, amiből még csak egy telt le. Meg hogy e-mailen várják a választ, de szombatig még nem érkezett meg, de hétfőn lesz egy munkamegbeszélés, akkorra már remélik, hogy meg tudják mondani. Nekem meg nincs kedvem se itthon lenni, se csavarogni, csak nézek ki a fejemből, és nem csinálok semmit, azt hiszem, ezt hívják "pihenés"-nek. Legalábbis én ráfogtam, hogy ezt hívják úgy. Végigtoltam egy csomó régi rpg makerrel készült horror játékot, most egy kis szünetet tartok, de szerintem a szünetben is játszani fogok. A melóból még egy nap van hátra, a hétfői, azután meg nem tudom, mikor mondják meg, hogy kell-e jönni jövőre, vagy nem...

A szakkörben újabban festek egy hideg mozgáskorlátozott WC-ben, mert egyvalaki allergiás a festékre, mindenki csak Picasso-nak hív, ez az új nevem. De nem bánom, hogy tök egyedül kell lennem, úgyis elegem van az emberektől, Edit 3-ra meg már annyira allergiás vagyok, mint mások a festékre. Nem elég, hogy szefós, még paraszt is, és nagyon rosszindulatú/ellenséges mindenkivel szemben. Persze tehetné, ha csendben lenne, de egész nap hallgatni a magasröptű gondolatait a világról, meg kívülről fújni már az élettörténetét egyrészt unalmas, másrészt meg már nagyon dühítő egy idő után. Szóval nem bánom, hogy egyedül vagyok, kurvára meg is vagyok fázva, és ilyenkor egy kissé ingerlékenyebb vagyok, Edit 3 valószínűleg kinyírna a dumájával. Nem tudom, hol fázhattam meg, ott, ahol festek, vagy pénteken a buliban, vagy valakitől elkaptam a szakkörben, mert egy csomóan megfázva járnak be. Összesen, ha jól számolom, 4 napot kell még ledolgoznom, egyre az jár a fejemben, hogy ki kell bírnom valahogy, pedig legszívesebben táppénzre mennék. Ja, és még mindig nem lehet tudni, hogy megnyerjük-e a pályazátot, vagyis lesz-e munkahely jövőre. Jó, mi? [caption id="attachment_2194" align="alignnone" width="2048"] mostanában ilyesmiket festek, nem az angyalokat, hanem a kosarakat...[/caption]

Egy időben nem volt szerencsém a piával: rendszeresen valamilyen detoxikáló helyen kötöttem ki, ami volt sürgősségi osztály, drogambulancia, vagy detoxikáló. A pszichiátrián is működik detoxos szoba, ott még nem voltam. Jórészt a szerencsén múlik, hogy ki hova kerül, volt már szerencsém kultúrált, kétágyas szobához is, de általában nem ez a jellemző. A detoxikáló általában egy sötét lyuk valahol az alagsorban, falnak állított, büdös matracokkal, aztán, ha jön valaki, ledobják a földre, és lehet aludni... Régebben hálós ágy volt a divat, de azt, azt hiszem, már beszüntették. Panaszkodnak, hogy összehugyozzák, összeszarják a helyet, persze, mert még WC sincs, az ajtót meg kívülről elreteszelik, aztán magyarul szólva tojnak a páciensekre. Legutóbb egy részeg seggfej egész éjszaka terrorizált, meg üvöltött ki az ápolónak, hogy eltöri a nyakam; azt meg nem érdekelte. Egy helyen láttam delíriumban vergődő betegeket, az sem jó társaság... Egyébként Pesten tavaly már meg is szüntették az ilyen helyeket, szerintem eléggé embertelen, bizonyos tekintetben szarabb, mint a pszichiátria, szerencsére általában reggel kiengednek, vagy délelőtt, hol mi a szokás, amúgy nincs nagyon idő megfigyeléseket tenni, meg dumcsizni, csak minél hamarabb túl lenni rajta, ha már behoztak... és a mentősök, ha egyszer kihívták őket, tutira nem fognak elengedni, engem volt, hogy már 4 sör miatt bent tartottak... olyan is volt, hogy csekket adtak 14500 Ft-ról, amikor még fizetős volt, de ez is folyton változik... ami röhej, ennyiért már egy jobb szállodában bérelek szobát. Szerintem amúgy pont ugyanannyira felesleges, mint a pszichiátria, egy kibaszott egészségügyi erőszakszervezet, ez a véleményem róla.

A múltkor bejött a kocsmába egy jó kis csaj, és afelől érdeklődött, hogy nincs-e egy pár szem nyugtatóm. Nem tudom, miért engem szúrt ki először, talán olyan pszichésbeteg-fejem van. Szerintem az addiktológiáról szökhetett ki, vagy mit tudom én. Sajnáltam, hogy nem tudok neki adni. A minap pedig láttam 3 cigány nőt batyuval, nem tudtam, hova mennek, az egyik nagyon jól nézett ki, később akkor is találkoztam vele, amikor egyedül volt, hát persze, hogy kukázott, mind a kétszer jól megfigyelt engem a kiscsaj, szemmel láthatóan nem nagyon zavarta, hogy mit csinál. Nem is beszélve a tetkós csajról, akivel a detoxikálóban találkoztam, nem elég, hogy detoxikálták, és eltűnt valami tízezer forintja, eltörtek a telefonjai, nemrég el akarták vágni a torkát (látszott a forradás az állán), a pasija verte, ráadásul szintén nyugtatófüggő volt. Úgy látszik, az emberi sorsok már csak akkor hökkentenek meg, ha egy dekoratív fiatal csaj képében hívják fel magukra a figyelmemet.

Charles Dickens: Mese a manókról, akik elvittek egy sírásót Egy régi apátsági városban, az országnak ezen a részén, lent vidéken, sok-sok évvel ezelőtt - olyan régen, hogy ez a történet igaz kell hogy legyen, mert az ős-ősapáink is feltétel nélkül hittek benne - mint sírásó dolgozott a temetőkertben egy bizonyos Gabriel Grub. Ha egy ember sírásó, és folyamatosan körülveszik a múlandóság jelei, abból még egyáltalán nem következik, hogy mogorva és mélabús legyen; például a mi temetkezési vállalkozóink mind olyan vidámak, mint annak a rendje. Egyszer volt szerencsém közelebbi kapcsolatba kerülni egy gyászhuszárral, aki a mindennapi életben és a munkáján kívűl egy nagyon jókedvű, mulatós kis fickó volt, minden duhaj nótát hiba nélkül végig tudott énekelni, és egy hajtásra kiita a legerősebb pohár pálinkát. Jóllehet éppen az ilyen példák ellensúlyozására Gabriel Grub egy rossz természetű, házsártos, goromba fráter volt - mogorva és magányos ember, aki nem törődött senkivel, csak magával, és egy öreg butykossal, ami éppen beleillett nagy és mély mellényzsebébe, és úgy tekintett minden boldog arcra, ahogy elhaladt mellettük, olyan haragos rosszindulattal és ingerlékenyen, hogy nehéz volt vele találkozni anélkül, hogy elrontaná az ember kedvét.

Ez a játék egy középkorias világban játszódik, ahol jelen van a mágia, de országunkban a főpap boszorkányüldözésbe kezd a mágusok ellen, és mindet meg akarja öletni. Ezért a főhősnőnek, Tsukának menekülnie kell, mivel egyaránt űzi a fehér- és fekete mágiát is. Ebben segítségére van Kruss, akit nem régen ütöttek lovaggá, de elárulja a főpapot, mert szerelmes Tsukába. Segítségükre lesz még Tsuka húga, Lunia, aki ahhoz képest, hogy 6 éves, nem sokban marad le gyilkolászásban Tsukától és Krusstól. A történetben egymást váltják a bőbeszédű visszaemlékezések és párbeszédek a labirintusokban való bolyongásokkal. A történet menekülés városról városra, és valami homályos cél egy másik birodalom segítségül hívása a gonosz főpap ellen. Sajnos a történet félbe szakad, amikor egy bizonyos hegyi remetét keresünk, illetve meg is találjuk, szóval ez egy demo verzió, várjuk a teljeset... Értékelés: 4,5 boszorkányvadászat az 5-ből Letöltés: zero_secret_pasts_collide_902

Kivettem egy nap szabadságot, mert megjelent mostanában egy pár játék, és azt terveztem, hogy azokkal fogok játszani, de sajnos nem tudtam ezt megtenni, mert amint Anikó megtudta, hogy szabadságon leszek, egyből felkért, hogy reggel kísérjem el a nyanya tanyára. A nyanya tanya is olyan, mint a szakkör, lehet kézműveskedni, csak nem kapnak érte pénzt, mert nem nyertek pályázatot. Ráadásul egybe van nyitva a 3-as számú nyugdíjasklubbal, meg amúgy az egész házban mind öregek laknak. Reggel valami idegesítő karácsonyi zene fogadott, aztán beraktak egy Barry White CD-t, ami kezdetben szintén idegesített, de ez a Barry White olyan lagymatag zenét játszik, amire aztán sikerült kikapcsolnom, és az egész délelőttöt végigrelaxáltam, amíg a csajok kézműveskedtek. Van egy ilyen idézet, hogy: "Szeretem a munkát; lenyűgöz. Képes vagyok órákig ülni és nézni." Hát, rám ma ez igaz volt. Szerencsére hamar hozták az ebédet, és délben már el is hagytuk az objektumot. A nap további része érdektelenül telt: kimentünk Örökösföldre, közben elhagytam a bérletem, de ma már úgyis lejárt, és amúgy is eléggé használt volt. Volt egy kis szakító sms, egy kisebb hiszti miatt, de nem tartott sokáig a harag. Itthon meg nem terveztem mást, mint megírni az "egy nap a nyanya tanyán" című bejegyzést, hát ennyi lett volna.

[caption id="attachment_2022" align="alignleft" width="584"] fenyőfák papírból[/caption] Mostanában ilyesmiket festek a szakkörben. Jött 2 új ember, néhánynak nem hosszabbítják meg a szerződését, szerencsére engem nem hívtak be az irodába, nem mondtak semmit, szerintem ez azt jelenti, hogy maradhatok (ha akarok). Mondjuk szép kis ajándék karácsonyra, akiknek nem hosszabbítják meg, kicsit sajnálom is őket, de amúgy nem az én dolgom. Mostanában elég hulla vagyok, szar munkát végzek, és egyre több mindent kell csinálni. Pedig akár örülhetnék is, hogy van munkám - legalábbis egyelőre... Bármikor engem is kirúghatnak, megszűnhet a munkahely, elvehetik a leszázalékolást, vagy rossz papírt adnak, stb... kisebb csoda, hogy még mindig itt vagyok, és még egyik sem történt meg.

Anikó két szakítás között még megvarrta nekem ezt a rénszarvast, én meg vettem egy bonbont Krisztikének, a macatársának a nyanya tanyán, a fiának két kis kardot, meg az anyjának, aki valamiért utál engem, egy művirágot, meg egy csokit. Az a jó szíve fog engem anyagi romlásba vinni. Mivel közelegnek az ünnepek, még több ilyen várható. Már meg van rendelve az anyjának (aki utál) a tusfürdő, meg az apjának, gondolom, valami spray. Ma meg szeretne bulizni/biliárdozni abból a pár ezerből, ami véletlenül még nálam maradt.

Egy városban az erdőben egy hegy tetején, van egy ház, ahol senki sem lakik, szóval odaviszed a nagy zsák nagyvárosi pénzed, és megveszed. De éjszaka, amikor a ház sötét, és teljesen egyedül vagy, zaj hallatszik fentről. A lépcső tetején van egy ajtó, mély levegőt veszel, és kinyitod. A zseblámpa fényénél mozgást látsz az ajtó mögött, egy rongyos ruháét, és olyan érzés jön rád, amilyet már éreztél valamikor ezelőtt. És van egy félelmetes baba Ami mindig követ Romlott szeme Mindig nyitva És van egy félelmetes baba Ami mindig követ Csinos szája van Hogy lenyeljen egybe Sikítasz, és bezárod az ajtót, és azt mondod magadnak, hogy  ez csak egy álom volt. Reggel a város felé veszed az irányt, és elmész egy régiségkereskedésbe. A boltban egy furcsa öregember van kóbor szemekkel, és remeg a keze, amikor átadja a régi fadobozt, hallod a csontjait csikorogni. És egyszer csak megtalálod a neved belevésve a homályos ezüstkulcsba. És van egy félelmetes baba Ami mindig követ Romlott szeme Mindig nyitva És van egy félelmetes baba Ami mindig követ Csinos szája van Hogy lenyeljen egybe Mikor későn hazaérsz, a baba vár rád, és amikor vacsorázni kezdesz, a baba azt mondja, ő is kér. A baba itt van a házban, és a szobádban, és az ágyadban. A baba a szemedben van, és a karodban, és a fejedben, és őrült vagy. Már késő van, és lemész a lépcsőn, mert nem tudsz aludni, szóval csinálsz egy kis teát, és a baba rosszallóan kérdezi, hogy tényleg szükség van-e ennyi mézre. Eldöntöd, hogy eleged van, és bezárod a babát a fadobozba. Bedobod a dobozt a kandallóba, a zsák nagyvárosi pénzed mellé. A füst megtölti a kis szobát, és nem tehetsz semmit. Túl késő, amikor rájössz, hogy az a valaki a dobozban te vagy. És van egy félelmetes baba Ami mindig követ Romlott szeme Mindig nyitva És van egy félelmetes baba Ami mindig követ Csinos szája van Hogy lenyeljen egybe

"Creepy Doll", by @gogojerrygo http://t.co/ClTyFAqb9E — philome.la (@philomela_twine) November 20, 2014

Ma szakított velem körülbelül 200-adszor. (Olyan 30-ig számoltam, aztán feladtam.) Persze ha pénz kell, vagy unatkozik, de leginkább mindkettő, akkor egyből az eszébe jutok. Rendszeresen csinálja azt, hogy feltölteti velem a telefonját, aztán mikor feltöltöttem, küld egy szakító sms-t. Csakhogy a pénz igen hamar lefogy a telefonjáról, és eszébe jut, hogy megint fel kéne tölteni... Általában próbálok nem írni róla, magamban már megbeszéltem, hogy nem fog felizgatni a téma, tök mindegy, hogy velem jár, vagy nem jár velem... Azt is megígértem neki, hogy nem írok róla, ő viszont már egy csomószor megígérte, hogy nem fogja ezt csinálni, "megváltozik", stb... Az emberek általában nem változnak meg csak úgy, ő meg pláne nem, képtelen a változásra, a másik megértésére, éppen az aktuális gondolatai határozzák meg a cselekedeteit, csakhogy félóránként mást gondol. Úgy érzem, minden szakítással egy kicsit messzebb kerülök tőle, és van úgy, hogy naponta kétszer szakít. Vagy olyan is, hogy félóránként. Jó lenne már véget vetni ennek, vagy így, vagy úgy. Reggelente várni a busznál, aztán vagy jön, vagy nem, délután, meló után kibuszozni Örökösföldre, megvenni neki, ami éppen az eszébe jut, aztán Örökösről vissza, be a városba, majd haza Sóstóhegyre. Ő pedig egész nap nem csinál cserébe semmit, csak bejár ebédelni a nyanya tanyára (rég nem is elvárás, hogy csináljon bármit is, de hogy semmibe se nézi, amiket megteszek érte, az már nagy baj). Sajnálom, de lassan úgy érzem, hogy már nem bírom.

A mai nap annak jegyében telt, hogy Edit 3 lamentált arról, hogy volt valami "úri helyen", és ott a "nyögőt pörgölttel" adták neki. Ahogy ki tudtam következtetni, sztrapacska volt pörkölttel. Tud még olyanokat is mondani, hogy csinál "babát a subába", ami magyarul annyit jelent, hogy bojtot készít egy bizonyos párnához. A kedvenc kollégám pedig mesélt egy Kormos Edina nevű barátnőjéről, aki szőke, ő a "szőke korom"-on túráztatta magát, majd legvégül kibökte, hogy ez a barátnője hétmillió éves. Megengedtem magamnak, hogy megkérdezzem tőle, nem túl idős-e hozzá ez az ominózus barátnő. Azt is mondta még, hogy gyanús neki a hold, mert már nagyon régen nem jött fel, erre mondták neki, hogy a hold ilyenkor alszik, a Föld is alszik, és mi a Marson élünk. Amúgy, ha nincs éppen aktuálisan valami balhé, és mindenki nyugodtan elmondhatja, ami a szívét nyomja, kábé ilyen szintű a társalgás a szakkörben. Amúgy még vicces is lenne, csak én vagyok egyre fáradtabb hozzá. [caption id="attachment_1964" align="alignnone" width="2048"] "...történetünk szereplői kitalált alakok..."[/caption]

A szakkörben rendszeresen elgurul valakinek a gyógyszere, és nekiáll balhézni. A legutolsó veszekedés kapcsán az én nevem is felmerült, hogy varráson kívül nem igazán csinálok semmit. Én fel bírom dolgozni mentálisan a plusz stresszt, amit az állandó vita és hangoskodás jelent, és egy ideig még szeretnék maradni, de célozgattak rá, hogy valakik esetleg repülni fognak. Mindenesetre szar érzés nap mint nap úgy járni melózni, hogy nem tudni, kire jön rá a hoppáré, az állandó "mókamesterek" Edit 3 (mostanában már nem annyira), és D. Zolika, na meg D. Ágika, a kis párocska. Főleg Zolika. Egy normális munkahelyen a nézeteltéréseket valószínűleg intelligensebben oldanák meg, de itt, a zakkantak között napirenden van az állandó marakodás. Közben életbe lépett a gondnokság alá helyezésem, köszönhetően a két korlátolt dagadék pszichiáternek, Kancsev Alexandernek, és Pollák Csabának. Most már teljesen ki vagyok szolgáltatva a szüleim kénye-kedvének, havonta 23 ezret kapok kézhez a szakkörben, meg még amennyit ők gondolnak. Szóval valószínűleg egyre kevesebb pénzem lesz. Ez az, így kell ezt csinálni, a pénzt biztosan megtanulom beosztani, ha mások kezelik helyettem. Ráadásul mindenhol megy a pofázás, hogy mindez az ÉN érdekemben van. Ó, hogy köszönjem meg, hogy a saját érdekemben BEPERELTEK? Különben valószínűleg én is be tudnám osztani, ha annyi pénzem lenne, mint a két zsírdisznónak, Kancsevnek, és Polláknak. És mindezt csak azon a jogon tehették meg velem, mert skizofrén vagyok. Mondja valaki, hogy nincs diszkrimináció, amikor még maguk az orvosok is diszkriminálnak.

Mivel az idén kimaradt a halloweni játék, ezt most pótolnám: Ez a játék egy 2012-es halloweeni versenyre készült, és 2014 októberében lett egy kicsit aktualizálva. Egy középsulis kislány szerepébe bújunk Halloweenkor, aki a barátnőivel elmegy egy vidámpark-féleségbe. Az egyikük hamar lelép, a másikuk pedig meghív hullámvasutazni. Elkezdi lökni a rizsát, majd lassanként kiderül róla, hogy pszichopata. A választásaink általában abból állnak, hogy egyetérthetünk vele, ellenkezhetünk, vagy nem mondhatunk neki semmit. A játék végkifejlete lényegében azon dől el, hogy a megfelelő pillanatban észnél vagyunk-e, és jól döntünk. A cím What Are Little Girls Made Of? (Miből vannak a kislányok?) lassan nyer értelmet, és kiderül, hogy nem átvitt értelemben kell érteni, hanem szó szerint. Értékelés: 3,5 hullámvasút az 5-ből http://www.sibylmoon.com/what-are-little-girls-made-of/

"Sokáig azt hittem, süketnéma vagy...", vagy "Robi nem ad ki hangot" - a kollégáim véleménye rólam a szakkörben. Valójában ezek a dolgok sokakat zavarnak. Egy pszichiáternő azt mondta, hogy olyan vagyok, mint az állatok, ha veszélyben vannak, és azért viselkedek így. A hallgatagságom a betegségem előtt is megvolt, zavaró méreteket azonban csak utána kezdett ölteni. Látom a példát a szakkörben, hogy hasonló betegséggel egyeseknek be nem áll a szájuk, van, aki időszakosan "pörög", azután pedig hallgat nagyokat (velem együtt). Nekem nincsenek ilyen felhangolt időszakaim, már majdnem hogy nehezemre esik a beszéd, és meg kell, hogy mondjam őszintén, hogy a szakkörben inkább csak ilyen csip-csup hülyeségekről esik szó, velem szemben még mindig Edit 3 ül, aki szerint én "szép" vagyok (persze ő a legszebb szerinte), ő a legeslegfárasztóbb személy az egész szakkörben. Elmondja, mikor mit evett, és hogy esett neki, mikor hogy tornázott, a legaprólékosabban tudósít minden szarról a mély, dörmögő hangján. Én sosem nézek rá, sem ilyenkor, sem máskor, de csak mondja tovább, hiába nincs visszajelzés. Talán pont ezért szeret, ki tudja? Fárasztó az 5 óra varrás, de sokkal fárasztóbb Edit 3 dünnyögése. Pontosabban a varrással még el is lennék, de a hülyeségekről való pofázást nem bírom. Az elején még próbáltam szólni a régebbi ismerőseimhez, akiket még a "fonó"-ból ismertem (a szakkör előtt), de már erről is régen letettem. Pitiáner dolgok, pitiáner életek. Nem csoda, hogy szabadulnék innét. A kreativitással ugyanez a helyzet. Be kell látnom, hogy már előtte sem voltam kiemelkedően kreatív. Néha megszállt valami "ihlet", vagy divatos szóval "flow", és létrehoztam valamit, de ez inkább ritka állapot volt nálam. A betegségem után, főleg az ingerszegény környezet hatására szerintem, lapossá és unalmassá váltam, ami félek, hogy rányomja a blogra a bélyegét. Most jutottam el oda, hogy kipróbálnék valami nem kreatív valamit, a könyvelést, a feladat adva van, és kész. Valójában úgy érzem, egy olyan életszakaszba érkeztem, amikor valami ilyesmire van szükségem.

A mérlegképes könyvelő OKJ "szervezéstechnikai" okokból nem indul csak január 16-án. Pedig már úgy beleéltem magam, hogy szombattól lesz végre elfoglaltságom. Nehezen akar beindulni ez a karrier-dolog, ráadásul még az sem biztos, hogy elkezdhetem, mert a képesített könyvelői érettségimet előbb még elküldik Pécsre elbírálásra. Ha tudnák, hogy hogy szereztem meg, tutira nem engednék. A könyvvitel érettségin ÁRAMSZÜNET volt, amikor a Liquid nevű ősrégi könyvelőprogrammal kellett valamiket lekönyvelni, és az én könyvelőprogramom tök üres volt, hozzá se tudtam szagolni, de ráfogtam az áramszünetre, hogy jaj, nem mentettem el (a nagy semmit), és így kaptam meg a 3-ast. Gondolom a suli a saját amatőr húzását igyekezett mentegetni, amikor nem néztek jobban utána ezeknek a dolgoknak. Ráadásul harmadikban még meg is buktam könyvvitelből, igaz a pótvizsgán 4-est kaptam, de akkor is égő egy kicsit. A könyvelés évekkel később került hozzám egy kicsit közelebb, amikor elolvastam Allen Carr Rövid úton leszokni a dohányzásról című könyvét. A könyv hatására nem szoktam le rövid úton a dohányzásról, de amit a könyvelésről írt benne, az a kevés, az tetszett. Rájöttem, hogy a könyvelőknek is van lelkiviláguk, amit a suliban sajnos nem tapasztaltam meg.

Régen nagyon közel volt egymáshoz a halottak napja, és a szülinapom, most már hozzácsapódott számomra a Halloween is, aminek általában jobban örülök, mint az előzőeknek. Idén a Halloween kicsit unalmasra sikerült, mivel nem találtam olyan játékot, mint amikkel Halloween környékén szoktam elütni az időt. A szülinapom kicsit jobban sikerült, mint amire számítottam, bár berúgni sajnos/szerencsére nem sikerült. A halottak napja alól hagyományosan kihúzom magam, bár idén lehet, hogy elmegyek a temetőbe, mert nincs olyan zimankó, mint ilyentájt szokott lenni. Még valami: megemlítettem itthon ezt a könyvelősdit, de a szüleim már félig-meddig le is beszéltek róla. Lehet, nem kéne hagyni, hogy lebeszéljenek. De olyan bizonytalan vagyok. Vagy mégse? :-) Erről csak egy tweet jutott eszembe, amit mostanában olvastam:

hogy azokhoz a dolgokhoz, amiket egész életemben örömmel tudnék csinálni, nem értek. — Minden, ami irritál (@mindenirrital) October 31, 2014

És saját irományaim, főleg halloweeni témákban, ez idén nem jött össze:

Interactive fiction: adrift, o.h.r.rpg.c.e, twine játékokról írások: http://t.co/Byf37TsF0C … Happy Halloween! — mobilman (@roboman78) November 1, 2014

Egyfolytában csak a pénz körül jár az agyam. Már nem érdekel szinte semmi és senki. A kurva gyámságról megjött a papír, még ezek is nyomorgatnak. Lényegében eddig is gyámság alatt voltam itthon, kurvára semmi szükség nem volt rá, csak egyre lejjebb nyomnak a szarba. Eddig is a szüleim vették fel a rokkant nyugdíjamat (nem is tudom, hogy adhatják oda másnak, mint aki jogosult rá, na mindegy is). Ráadásul egyre kevesebbet adnak ide belőle, mondván, hogy iszok, cigizek, mit tudom én. A hangulatom egyre szarabb, ahogy egyre kevesebb pénzt kapok, már nincs kedvem senkihez se szólni, hanem csak iszom a 30 ft-os kávékat a melóban, utána 140 ft-os söröket, és olyan dohányt szívok már, amiből fél kiló 2700 ft (ami elég 2 hétre kb., szóval olyan 3 doboz cigi árából megvagyok 2 hétig). A többi természetesen Anikóra megy el. Remélem, ezekre az időkre később én is így fogok visszagondolni:

[caption id="attachment_1770" align="alignnone" width="1600"] Általában itt kötök ki minden délután, ha vége a melónak[/caption]

A szakkörben kitalálták, hogy én a jövő héttől kosarakat fogok fonni papírból. Nincs a világon sok olyan dolog, amit én úgy rühellenék, mint ezt. De valakire rá kell lőcsölni a szar munkát is, hát én lennék az. Unom már ezeket a szemeteket gyártani, egyáltalán nem szeretem ezt a munkát, csak elvagyok napi 5 órában. Jó, ha megfizetnék jobban, egy szavam sem lenne, de belátom, hogy szar selejt munkát végzek, ezért nem jár több. Hát akkor? Most, hogy nem indul a kommunikáció szak, ami még elképzelhető és elérhető lenne számomra, egy mérlegképes könyvelő OKJ. Kár, hogy amíg gondnokság alatt vagyok, énszerintem pénzügyi dolgokkal nem nagyon foglalkozhatok. So, minél hamarabb meg kell szabadulni valahogy ettől a gondnokságtól. Emlékszem, gyerek fejjel hogy utáltam a könyvelést, de azt hiszem, azóta valamit komolyodtam. Sajnos, ahogy elnéztem, csak 2016 nyarára végeznék a tanfolyammal, addig marad a szakkör. Amúgy meg nem kell több nélkülözés, ami kell, a több pénz, a többi meg jön magától. Ezért jött képbe ez az új OKJ. Azt írták, minimum 200-at meg lehetne vele keresni. Még ez sem egy luxus, de nekem talán elég lenne ahhoz, hogy az alapvető igényeimet ki tudjam elégíteni. Amúgy nem én vagyok az egyetlen a szakkörben, aki úgy érzi, nyomorog. Bírom amúgy, ahogy a számomra elképzelhetetlen fizetésből élő pszichiáterek, bírók és ügyvédek arra utasítgatnak, hogy "tegyek félre" ennyi pénzből. Az anyjuk picsáját. Olyan emberek döntenek felőlem, és tesznek gondnokság alá, akiknek sosem volt anyagi gondjuk. Talán elfogadnám, ha jó példával járnának elől, és közben bemutatnák, hogy ők is kijönnek ennyi pénzből. Egyébként még nekem magamnak is szoknom kell ezt az ötletet. #könyvelés

[caption id="attachment_1710" align="alignnone" width="897"] Dragon Warrior: harc a nyálkával, amúgy meg ez a Backbone, egy szerepjátékokról szóló kalandjáték, na mindegy[/caption] Találtam egy szöveges kalandjáték szerkesztőt a neten. Pontosabban már régebben találtam, az a neve, hogy Twine. Most találtam egy játékot is hozzá, amit szívesen ajánlanék. A játék neve Backbone, és egy '80-as évekbeli fiatal (gyerek) élményeit meséli el a szerepjátékokkal. Nem akarom lelőni a poént, de a játék központjában a szerepjátékok állnak, amikkel játszott, különös tekintettel az AD&D-re. A játék itt található: http://www.pricklyperegrine.com/backbone-a-twine-game/ *** Nem tudom, itt kit mennyire érdekelnek a kaland/szerepjátékok, most én is kedvet kaptam ettől a Backbone játéktól egy hasonlóhoz, A 4 Edit, vagy valami hasonló címmel. a Halál a pszichiátrián játékom nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nagyon gyér visszhangja volt, talán egy Twine játékkal, ahol az írói kvalitások kerülnek előtérbe, nagyobb sikerem lesz. Témájában a legutolsó pszichotikus subomat szeretném feldolgozni (Edit-sub), nem túlságosan kellemes visszanyúlni hozzá, de ki kell használnom az időt valamit létrehozni abban a viszonylag kevés időben, amikor a depresszióm/szorongásom csökken egy kicsit.

Kb. tavaly ilyenkor vettem egy ilyen telefont (Nokia Asha 302). 28 ezret fizettem érte, és többet szívtam vele, mint eddig bármelyik másik telefonnal. A wifit nem tudtam úgy beállítani, hogy ne fizessek érte, szar lassú volt az internet is. Egyszer kiesett a zsebemből, amikor egy széken ültem, kb. fél méter esést nem bírt ki -> szerviz. Csakhogy a szerviz után már jó néhány funkciója nem volt elérhető, pl. a hívásinfo sem. Nemrégen a rádió mondta be az unalmast, bekapcsoltam, egyet nyikkant, csatornát szerettem volna váltani, aztán soha többet. Nemrég elkapott valami kis eső, a zsebemben beázott, vagy inkább benedvesedett, a szerviz nem tudta megjavítani, csináltak néhány fotót, hogy milyen súlyosan rongálódott, és annyi. 1 évet se bírt ki - R. I. P. Most ezt használom:

Hétfőn meg fogom tanulni a kosárfonást papírból, és ezzel tovább fogom bővíteni a nem túl széles repertoárt, amit el tudok látni a szakkörben. Fél éve még azt mondtam, hogy nem igazán érdekel, aztán mostanában rájöttem, hogy fölösleges berzenkedni ellene, bár továbbra sem tetszik, hogy jelenleg ennyire vagyok képes, kezdem belátni, hogy ez az igazság. Nem, mintha olyan hasznosnak gondolnám magamra nézve, hogy én tudok kosarat fonni papírból, mert lesz*rom. Felötlött bennem megint, hogy valami szoftveres dologgal kéne foglalkoznom, és egyúttal be kéne fejezni az örökös csavargást, hát nem tudom, hogy erőt tudok-e venni magamon, és leülni a p*csámra, mivel ez a késztetés belülről jön, és attól az időtől datálható, amikor bezártak a "kórházba", ez nekem akkora sokk volt, hogy a mai napig nem tudtam kiheverni, ellentétben sok mással, akiknek csak egy kellemetlen epizód volt az életében. Viszont ideje lenne már valahogy magamhoz térni ebből. Magyarral már nem érdemes foglalkoznom, nem is köt le igazán, és nincs is esélyem visszakerülni azok közé, akik ezzel foglalkoznak, elrágódok a facebook kinálta szellemi rágógumin, ezen sincs erőm változtatni. A szoftveres témához még lenne valami affinitásom, de ebben is vannak hiányosságaim, és egyelőre nem tudom, hogyan foghatnék hozzá, mert az a web-programozó fsz, amit a főiskolán próbáltam, egy rakás f*s volt, csak arra volt jó, hogy elvegye a kedvemet az egésztől. Még nem adtam fel teljesen, talán megpróbálok valami hasonlót, a kommunikáció meg le van sz*rva. Csúnya szavak száma: 4. Tükrözi a hangulatomat.

... a Nyíregyházi Főiskolán. Mindegy, úgyse teljes egészében nekem való lett volna, de lett volna valami, ami kivezet ebből a tespedtségből. Részletes véleményem és érzéseim az esettel kapcsolatban az előző bejegyzés kommentjében találhatóak. Mostanában ritkábban írok, ennek okai: 1. Nem történik semmi, ismételném csak magam. Ezért lett volna jó egy kis változás, egy kis tanulás, de ennek sajnos már lőttek. 2. Anikóról nem írhatok, köszönhetően valakinek, aki szerintem betéve megtanulta a blogomat, mármint az Anikóra vonatkozó részt. (Pszicho Peti) 3. Az itthoni dolgokról nem szerencsés írni, valahogy kényelmetlen az, hogy apám elolvassa, és akkor napokig idézgeti, meg szerinte ez rinyálás. 4. Szintén nem volna szerencsés, ha a munkahelyemen (a szakkörben) kitudódna, mert így is elég feszült ott a légkör nap mint nap, de engem legalább békén hagynak, mert én se szólok senkihez. 5. Szóval úgy kellene blogot írnom, hogy mindenkire tekintettel legyek, az életem unalmas, azért minden nap megpróbálok valahogy megnyilvánulni az interneten (nemcsak a blogban), de valamiféle belső cenzúra visszafog, hogy ezt ne, és ne így + az előbb felvázolt pontok. "Nagyon nehéz." - Feri a Fehér Egérből Sokat gondolkoztam azon egy időben, hogy zárttá tegyem a blogot, de akkor elveszne az egésznek a varázsa. Így is elvész, mert eléggé fontolva kell haladnom. Tehát összefoglalva: az életem minden területéről óvatoskodva kell fogalmaznom. Nem volt ilyen gondom a freeblogos időkben, aminek a mentését nem találtam meg, tehát vagy 3-4 év körmölés elveszett...

Folyamatos a balhézás a szakkörben, többen nem bírják Edit 3 dünnyögését, majd amikor valaki visszaszól neki, magából kikelve tombol és kiabál. A legutóbbi megmozdulását (a tegnapit) 2 nap kényszerszabadsággal jutalmazták, tehát ma már nem is jött. Nagyon rezeg a léc neki, de valószínűleg már le is verte, úgyhogy lehet, hogy nemsokára egy Edittel kevesebben leszünk. Én személy szerint amúgy is titkos utálója vagyok, ő viszont valamiért kedvel, meg amúgy is tetszek neki. Azért is ült velem szembe, vagy nem tudom. Kicsit furcsának találom a helyzetet, hogy ő engem szeret, én meg utálom, de mivel nem szólok be neki, úgy veszi, hogy én is szeretem őt. Kicsit jobb volt ma, hogy nem jött, bár elég kibírni nap mint nap a viselkedését, de nem ez a fő gond, hanem az, hogy az egész szar...

Amióta az eszemet tudom, sosem szerettem otthon lenni. Mostanában elmegyek dolgozni, ki Örökösföldre, és be a Napsugárba. Már nem járok a Fehér Egérbe (kedvenc helyem, csak egy kicsit nyomasztó egy idő után), se a 4-es kocsmába... Aztán 5-6-ra hazaérek a 2-ig tartó műszak után... Mostanában rászoktam, hogy elmegyek Sóstóra, de általában csak eddig jutok, és ott nézek ki a fejemből: Persze a Sóstó egy normális embernek nemcsak ennyi, van ott strand + rengeteg ember, Állatpark, élményfürdő, fürdőház, kalandpark, meg még ki tudja mennyi minden hülyeség. Én viszont innen hallgatom a koncerteket, amik általában vannak, jó, mert emberek alig járnak erre, és egyedül lehetek. Néha felmegyek az emberek közé, de csak a Zanzibár büféig. Itt, ezen a padon töltök 1-2 órákat is. Jó, mi? Azért is jó ez a Sóstó Trafó Beach, mert ide rajtam kívül senki sem akar leülni, és nem kell megküzdeni a helyért. Senki sem olyan elvetemült, hogy Sóstó legeldugottabb helyén akarjon üldögélni. Antiszociális vagyok, de lehet hogy csak introvertált?

Szabadidőmben egy játékkal játszok, eddigi játékidőm 3 óra, a játék az elmés Dragons! névre hallgat, egy hercegnőt rabolnak el benne, azt kell visszaszerezni. Elvileg 4 labirintus (dungeon) van, és én már 3-on túlvagyok. A szereplők az elmés Warrior (Harcos), Archer (Íjász), Mage (Varázsló) és Cleric (Pap) névre hallgatnak. A labirintusokban semmi más dolgunk nincs, mint leverni az egyre erősebb ellenfeleket. Lézengenek benne továbbá különböző faszik is, akik elhagytak ezt-azt, és vissza kéne hozzájuk juttatni. Ezekkel amúgy nem nagyon éri meg foglalkozni. A labirintusok végén mindig feltűnik egy (vagy több) sárkány, gondolom, innen a Dragons! név. Ezen kívül vannak még főellenfelek. Kissé sivár játék, de engem valamennyire le bír kötni. Értékelés: 3,5 lézengő faszi az 5-ből (letöltési link a youtube oldalon)

Hát, letelt a 2 hét egybefüggő szabadság, amit kötelező kiadni egyesek szerint. Nem teljesen tudtam összeszedni magamat ezalatt az idő alatt, valamelyest enyhült a munkaundorom, de nem eléggé. Ez távol áll attól a "feltöltődés"-től, amiről beszéltek nekem, hogy "jó lesz", meg amiért az egész, gondolom, ki van találva. Pénzügyileg totálisan le vagyok égve egy héttel a fizetés előtt. Úgy gondolom, kevés már nekem az a 46630 fizetés, meg az 50115 rokkant nyugdíj, ebből nem tudok kijönni. Ráadásul ilyen "kényszer-spórolásban" vagyok, apám nem adja ide a nyugdíjat, csak egy részét. A többit elteszi, mondván, hogy ez a spórolt pénzem, mivel szerinte eliszom. Hát, szoktam. Szokták mondani, hogy a pénz nem boldogít, pedig én újabban a boldogságot már csak pénzben mérem, hogy el tudjak annyit költeni naponta, hogy jól érezzem magam. Ez maradt. Ja, amúgy egy éves ez a blog is, ez a zene meg pont idevág:

Megkezdtem 2 hetes szabadságom (valójában büntetésem) letöltését. A főnök(asszony) azt mondta, hogy törvény kötelezi rá, hogy kiadjon egyben 10 napot, na, én kíváncsi lennék arra a törvényre. Van valaki, aki tud ilyenről? Valójában mindegy is most, hogy itthon vagyok, vagy a szakkörben, de ez a szabadságolás szerintem elvágta annak az útját, hogy szeptemberben tanulhassak. 3 db szabadságom van, amivel én rendelkezek, a többit beosztják helyettem. Túl sok túl okos banya lett már itt hirtelen a szakkörben, sokan vannak, akik jobban tudnak mindent másoknál, kicsit idegesítő már a légkör. Többen panaszkodnak. Újabb szerződésünk december 31-ig szól, megmondom őszintén, nem verem földhöz a seggem örömömben. Szóval akkor választhatok: tanulás, vagy munka, én meg húzom tovább az igát, és kussolok. De most beszéljünk erről a 2 hét nihilről: igazán nem tudok magammal mit kezdeni, kínomban már arra gondoltam, lefordítom a játékomat, a Halál a pszichiátrián-t angolra, csak hogy teljen az idő. Rám mostanában az örömtelenség (anhedónia), extrém befelé fordulás, és szótlanság a jellemző. Nem tudom, mi okozza, a gyógyszerek, vagy maga a skizofrénia, vagy ez az egész meghurcolás, amit velem csináltak gyámság alá helyezés címén (igen, kissé szarul esett/esik, és megvisel). Legnyomasztóbb a kilátástalanság: van ez a le%-olás, meg mellé a rehab. munka, és nem látszik esély, hogy valaha is kitörhetek ebből, ez látszik a maximumnak, amit valaha is elérhetek az életben. Ha annyi eszem lenne, mint pl. Edit 3-nak, nem lenne semmi gondom, lefoglalna a tévé, meg a lecsó, meg a félig kilyukasztott szűzhártyám. Csakhogy nekem igényem lenne a fejlődésre, meg Maslow-piramis, meg egyebek. Különben a szakkörben nekem gyanús, hogy gyakran egy kalap alá vesznek Edit 3-mal, és nem is feltételezik, hogy nekem igényem lenne valamit tanulni, de az ne az újabb kosárfonási technika legyen, meg agyagozás, meg a többi szerencsétlenség. Morale: very low (*) Magyarul a hangulatom a béka segge alatt van. Régóta ez a legszarabb nyaram. Megrekedtem egy szinten (minden téren), és nem is látszik esély ebből kijönni. Tudom, sokan vannak így, és nem rinyálnak, de nekem ez nem élet. És szerintem ezt nem valamiféle pesszimizmus mondatja velem, nagyon is reálisan látom a helyzetemet. Elértem a maximumot az adott körülmények között. És erre nagyon szar hirtelen rádöbbeni. Más vélemény?

...egy kis hülye picsa fogadott, és teljesen úgy viselkedett, mintha gyámság alatt lenni a lehető legjobb móka lenne a világon. Kijelölték a gyámomat, majd azt mondták, hogy a fizetésem 50%-át is odaadják majd neki, ellentétben azzal, amit a bírónő mondott, hogy megtarthatom. A szüleim (őket is beidézték) panaszkodtak egy kicsit, de megmondom őszintén, engem már nem érdekel, már rájöttem, hogy minden hivatalos helyen ezt csinálják, szerintük így van jól. Én nem nagyon válaszoltam a kis picsának, maximum fél szavakban, de ez nem törte le a lelkesedését a munkája iránt. Végig jó hangulatban volt, biztosan tegnap megcsinálta a "párja", akiről említést tett. Mindenki csodálkozik, hogy csak 2 évre gyámolítottak le, egyesek szerint ez arra van, hogy én időközben bármit is bebizonyítsak, csak hogy én már nem akarok senkinek semmit sem bizonyítani, és szarok az egészre. Az életem, úgy, ahogy van, szar, ők baszták el, és mint már mondtam, én már nem akarok senkinek bizonyítani semmit. Téma lezárva. Tegyenek gyámság alá, dugjanak be a pszichiátriára 100x, hidegen hagy, nekem már tökmindegy. Amit akartam az élettől, nem érhettem el miattuk, taposgáljanak még rajtam, kezeljenek idiótaként, ha ez valakit is boldoggá tesz, én magasról teszek az egészre. A legtöbb, amit megtehetek magamért, hogy eljárok csavarogni, közben kólázok, meg kv-zok. Ennyi a véleményem röviden a társadalomról, ami kirekesztett magából. Elvagyok egyedül is.

Elvileg 2 hét szünet következik a szakkörben, pont akkor, amikor már eléggé kiégtem/belefásultam a monoton munkákba. Eléggé hervasztó minden nap Edit 3 dünnyögését hallgatni azokról a csávókról, akik ki akartak vele kezdeni + hogy mit evett, mikor zuhanyzott, és hogy a szűzhártyája még nincs kellőképpen kilyukasztva. Persze többször mondta másoknak, hogy én tetszek neki, de én pont tőle akartam a legtávolabb kerülni, erre ide ült velem szembe. Nem számít neki, hogy semmit nem válaszolok a dünnyögésére, löki a rizsát rendesen, nem fárad bele el sohasem. Többször mondta, hogy ebben a szobában ő a legszebb, a másikban Böbe - persze csak őutána, erre mondták neki, hogy mindneki ott szép, ahol van. Rendszertelen időközönként egyébként kifordul magából, ilyenkor mindenki megkapja tőle a magáét. Én továbbra sem szólalok meg sem a szakkörben, sem a kocsmában - ahova egyébként egyre kevesebbet járok, mától megpróbálok nem inni alkoholt se gyümölcsös sör kivételével. Valószínűleg hosszabb szünet következik az alkoholivásban, mert már csömöröm van tőle, előbb a vodkát hagytam el, majd a sört is, helyette kólázok, max kv. v. cappuccino. Jó lenne eljutni a suliba, még akkor is, ha kissé abszurdnak tűnik, hogy sohasem beszélek senkivel, mégis kommunikáció szakra akarok menni. Nem is tudom, ilyen hallgataggá inkább csak a kisszerű élet tett, ha esetleg kiemelnének ebből a pitiáner környezetből talán megint lenne kedvem megszólalni. A blogolást azért hanyagoltam, mert még itt is feleslegesnek éreztem a megszólalást, bár minden nap gondoltam rá, egy időre most a legjobb terápiának a csendkirály látszott, bár a blogolásomra a rapszódikusság jellemző, néha főnixként feltámadok. Jelenleg az egyetlen, ami érdekel, az O.H.R.RPG.C.E játékfejlesztő által írt kisebb kalandok, 1-2 havonta kijön valami normális. Ja, tudom, ez pedig mást nem érdekel rajtam kívül. Szopás. Még nem adtam fel egyébként, hogy írjak még valamit rajta, talán a Halál a pszichiátrián folytatását, talán valami mást. Néha már annyira kész vagyok az ún. munkahelyemtől, hogy felötlik bennem, hogy mi szükség van arra a 46630 Ft-ra, amit itt 5 óráért kapok, amikor havi 50115 Ft-ot állapítottak meg nekem rokkant nyugdíjként. Megéri ez nekem? Kell ez nekem? Minek ez nekem?

Ebben a játékban egy trollal játszunk, aki találkozik egy emberrel, és rejtélyes okból kifolyólag nem eszi meg, hanem együtt kezdenek kalandozni. A játék megfelelően rövid, végigjátszása kb. néhány óra. Annyit lehet tudni, hogy van valahol egy warlock, akit el kell pusztítani. A játék izgalmas, első célunk megtalálni ép bőrrel a goblin tábort, a második az, hogy addig fejlődjünk, ameddig meg nem tudjuk ölni a warlockot. Ez olyan 20. szint körül fog sikerülni, addig öljük szorgalmasan halomra az állatkákat. Azért 20. szinten, mert akkor már 2-t el tudunk lőni a legerősebb varázslatunkból, egyébként meg nem sok esélyünk van ellene. Van még valahol egy dinoszaurusz, meg egy teljesen zakkant szektás tag valahol északon, ezekkel nem kell foglalkozni. A játékegyensúly nem a legjobban van eltalálva, azért büszke vagyok, hogy végigcsináltam. Letöltés: troll_over_870

A kedvenc kollégám valamelyik pénteken azt találta mondani, hogy látott egy fekete madarat, a csőrében meg ott volt a prosztatája. Azóta csak ő az "akinek a rigó elvitte a faszát". Edit 3, aki odaült velem szembe, azt mondta, hogy szereti ő a madarakat, de leütné őket, és "megtanítaná az intelligenciára", mert mindig odaszarnak az erkélyére. Egyébként mind a két jómadár ott ül velem szemben, kifogtam a leginkább IQ-bajnok kollégákat. Szóval ott ülünk mi 4-en, P-né, akinek be nem áll a szája, én, aki általában hümmögök mindenre, meg ez a 2 IQ-fighter. A kedvenc kollégámnak mentségére szolgál, hogy egyfolytában hallucinál, Edit 3-nak meg az, hogy szellemi fogyatékos. Amúgy jól alakul minden, a jelek szerint nem veszik el a pénzem, és nem éreztetik, hogy gondnokság alatt vagyok. Mondjuk az egyik volt kollégám is gondnokság alatt volt, de közben megcsinálta a prog-matot, de kirúgták, mert nem varrt meg elég "gombolyagot", szóval nemtom...

Múlt héten kimondták a gondnokságot. Mármint rám. Érdekes módon az egyik kollégámat, aki rendszeresen a sürgősségin köt ki rivotril túladagolás miatt, a bizottság szerint közveszélyes, és otthonban lenne a helye, ugyanez a szakértő egy cseppet sem találta gondnokságra szorulónak. Én már beletörődtem, de ha lehet, biztos, hogy másik szakértőt fogok kérni a felülvizsgálatnál. És miért ne lehetne? A bírónő valami olyasmit mondott, hogy a fizetésemet megtarthatom, a nyugdíjamat a szüleim veszik fel, szóval lényegében semmi sem fog változni. Mellesleg tök mindegy, mit mond ki a bíróság szerintem, ebbe nem igazán lehet erőszakkal beleszólni. A leszázalékolási bizottságtól még várom a papírt, az is megtörténhet, hogy visszaveszik a pénzem, és elvesztem a munkámat, amivel, megmondom őszintén, nem vagyok maximálisan elégedett. Amúgy nem nagyon izgat az egész, se a gondnokság, se a munkahely, csak a pénzemet ne vegyék le (amire azért a legnagyobb az esély).

Voltam felülvizsgálaton. Már mindenki úgy tekint rám, hogy le van vajazva a gondnokság, szóval én jóformán nem is beszéltem, csak apám. Persze mindenhol a kispolgári értékrend érvényesült, ezzel a gondnokság-dologgal teljes az összekacsintás a szüleim és az állam között, hogy engem fél-állati sorba tudjanak taszítani. Nem azt mondom, hogy jó az, amit csinálok, de nem kéne karhatalommal fellépni. Bazd meg, ez olyan, mint egy negatív utópia, hogyha valaki egy kicsit is eltévelyedik a kijelölt úttól, akkor jön az állam bácsi. Úgy éltem meg a betegségemet, mint egy világháborút, kábé + az azt követő lágert, és most jön a karhatalom, és minden önrendelkezési jogot elvesz tőlem. Én már nem is vagyok fontos, körülbelül  egy kisállat szintjére degradáltak jogilag (bár még nincs meg a gyámság, de már mindenki abba van). Annyira szánalmas, hogy a szüleim állami segítséggel szeretnék megoldani a viselkedésbeli különcségeimet, az állam meg kész ehhez asszisztálni. Az egész megalázó procedúrán azért mentem keresztül ilyen halál nyugodtan, mert remélem, hogy ezáltal több pénzt kapok, vagy legalábbis megtarthatom az eddigit. Én nem azért vagyok deviáns, mert beteg vagyok, én mindig is deviáns voltam, és az is maradok. Uff!

Így kiáltott fel diadalittasan a fogorvos néhány percnyi turkálás után a számban. Először azt hittem, ki kell húzni, és végig ebben a hitben hagyott, vártam, hogy mikor húzza már ki, aztán végülis bejelentette, hogy nem kell. Én, mondanom sem kell, nagyon örülök, hogy "lesz fogam", bár ezt velem  közölték legutoljára, képzeletemben már megjelentem fogatlanul, az ínyemmel molyolgatva a szárazkolbászt. Amúgy viszonylag egész sok fogam van (még), ahhoz képest, hogy milyen rossz fogakat örököltem, és a fogmosás sem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé. Időről időre, ha már elég rosszak a fogaim, egy fogorvosnál kötök ki, és az akkor rendbe rakja, mielőtt még tarthatatlan állapotok uralkodnának el a számban. Így lényegében mindig elmondható, hogy "lesz foga", bár ki tudja, még meddig. 15-16 éves korom óta járom a fogorvosokat pár évente vissza-visszatérve, szóval amíg a többiek szórakoznak, én ilyen kezelésekre járok pár évente. Elmondhatatlanul utálom ezeket az időszakokat. (Bár lehet, hogy ezzel nem vagyok egyedül.)

Ezt a kifejezést egy blogon olvastam, már nem tudom, melyiken. Egy jelenségre hívnám fel a figyelmet, hogy vannak olyan pasasok (ezek mindig pasasok), akikkel állandóan találkozni, akik az utcán élik a mindennapjaikat, mert vagy mennek valahová, vagy jönnek valahonnét, de arcukon közben állandóan tükröződik a "minden a legnagyobb rendben van" kifejezése. Gondolom, hogy nem dolgoznak, meg merem kockáztatni, hogy sose tették. Anikóék házánál is megfigyeltem ezt a mozgást: itt van például az Esterházy Péter-fejű pasas, ki-be járkál a legnagyobb lelki nyugalommal. Egyszer hozott valahonnét zacskóban lóbálva 2 db citromot, természetesen tökéletes lelki békével az arcán; hát akkor azt hittem, hogy agyonverem. Aztán itt van nálunk, Sóstóhegyen a nagy sárhányós-hózentrógeres idióta, aki állandóan kerékpározik, mint a kisgyerekek, természetesen gyerekded mosollyal az arcán; szintén minden rendben van. Akkor van a ferdepofájú, aki mindig buszra száll, ha csak két megállóra is, ő Észak-Nyíregyházát támadja be, útvonala a Tölgyes Csárdától a Jósavárosig terjed. A vicc az egészben, hogy ez a táv gyalog is percek alatt megtehető. Vannak még olyanok, akik iránt némi szimpátiát is bírok érezni, az ősz hajú-baseball-sapkás-retro szemüveges, aki alkalmi munkákat is vállal annak ellenére, hogy "benne van a bugi a lábában". Végül itt van a kopaszkás Bandi, aki reggel elindul, és csak ebédre ér haza, hogy délután újra útnak eredjen. Útvonala szigorúan Sóstó-Sóstóhegy-Libabokor, ő egy ilyen vidéki túrázó. Kihagytam valakit? Biztosan. Ezeket természetesen csak úgy lehet megfigyelni, ha valaki szintén ilyen túrákat végez, de magamat azért nem sorolnám ide, mentségem, hogy én csak a kocsmába járok naponta 5x.

Tegnap végig háborgó gyomorral vágtam neki a bulinak, már a tarhonyát is majdnem kihánytam a lecsós hússal, amit otthon megettem. Szerintem egy nagy hülyeség, hogy a kaja úgymond "felszívja" az alkoholt, viszont, ha nem óvatoskodok az ivással, könnyen beteríthetek mindent tarhonyával, bárhol is vagyok. Sajnálatos, hogy a legtöbb helyen én már csak sör + vodka robi vagyok, jobban szeretnék már inkább sör + kávé robi, esetleg csak simán kávé robi lenni. Életemben nem ittam annyi vodkát, mint mostanában, mindenhol tukmálják rámfele, mondván, hogy én azt "szeretem", igaz, nem is árt meg nagyon mostanában, viszont nem is sokat használ. Régebben az alkohol (sör, bor) nagy lelki beszélgetések kísérője volt, most már csak céltalan időtöltés. Viszont annak jó. Amire viszont nem jó, hogy hosszú távon nem igazán tölt fel energiával, hanem inkább még fáradtabb vagyok másnap a szakkörben (holott sosem rúgok be igazán). Bár lehet, hogy csak egyszerű tavaszi fáradtság... Kurva 5 óra... azt az egy órát mindig fogom érezni...

A fogamat gyökérkezelik, én nem látok nagy változást, de mindegy. Egy hétvégét átszenvedtem lázasan, de akkor is megyek dolgozni, mert nem akarok úgy járni, mint A., akinek nem hosszabbították meg a szerződését a sok táppénz miatt. Mostanában valahogy mindenki el akar menni, suttogják, vannak jobb helyek. Hát, igen, nekem ez a második munkahelyem, a szakkör, az első a fonó volt, de az nem is számított munkahelynek, szóval, na, mindegy, de egy csomóan elpályáznak. Nekem mindig csak úgy szóltak, hogy "van ez a munka", én sose fektettem túl nagy hangsúlyt annak a megerőltetésébe, hogy munkát kapjak. Mondjuk kurvára nem értek semmihez, csak a pofázáshoz, vagy még ahhoz sem annyira. Keveset internetezek, valahogy nem látom már/most/még értelmét. Talán egy kis depresszióm is van. A helyzetemet jelenleg egy kissé kilátástalannak látom. Mindegy, ma megyek bulizni, csak azt nem tudom, minek.

Amikor visszamentem egy kicsit dolgozgatni, meglepődve tapasztaltam, hogy egy csomóan új munkaszerződést kaptak, csökkentett bérrel, vagy 6, vagy 4 órában. 2 dolgozónak nem hosszabbították meg a szerződését, ők szerintem mehetnek a MÁV-hoz kereket fújtatni. Nem számított senki ilyen lépésre a vezetőségtől, mindenki azt hitte, hogy akit egyszer már felvettek, és nem csinál olyan kirívó dolgot, azt már megtartják. Úgy látszik, semmi sem biztos, még egy ilyen munkahely sem. Örülhetek, hogy nekem - úgy látszik - maradt minden a régiben, 5 ó, 46 e Ft. Egy kicsit irigykedtem ugyan a 6 órásokra, a jövőben én is bevállalnám a 6 órát, igaz, az 5-öt is alig bírom, de nem baj. Reggel 8-ra kéne járni, és a reggeli t*kölés helyett én is szívesen mennék már 8-ra. Eddig csak azért nem jelentkeztem, mert azt hittem, 9-től 3-ig tart majd a munkaidő, de így reggel 8-tól okés lenne. De nem tudom, lesz-e még rá lehetőség, a 6 órás munkát sem kapta meg mindenki, bár engem szerintem viszonylag jó munkaerőnek tartanak, csinálom a dolgom, és nem pofázok vissza senkinek.

Sajnos a legdurvább fogászati + szájsebészeti beavatkozások szükségesek, szóval még egy ideig nem megyek dolgozni. A Fehér Egérbe azért lejárok. Amikor megérkeztem, ott találtam Gyuri bácsit, aludt, szemüvege a kezében. Egy rövid időre felkelt, meghívott mindenkit 1 körre, majd a kerthelyiségbe a következő kérdést tette fel: "Én kurelem a napot? Vagy a nap kurel engem?" Kicsit furcsán hangzott a szájából, mikor minden második szava az, hogy "kérlekszépen". Ez a kurelós kérdés nem derült ki, mivel 1-2 vodka után újra elaludt, egyébként a Fehér Egérben külön kis kanapék vannak kiképezve a szendergőknek. A Fehér Egér a legnagyobb alapterületű ilyen helyiség, amit eddig láttam, + a legolcsóbb a környéken + a legjobb fejek járnak oda. (Mint a "kurelós" Gyuri bácsi.) Persze valószínűleg a közeljövőben senki sem fogja elnyerni innen a Nobel-díjat, és most talán magamat is ide számíthatom. Ide jártam fiatal koromban, tele nagy reményekkel, és most ide járok kétségek között, majdhogynem végképp lemondva magamról. Amúgy kurvára nem tudom, mi lesz velem, meddig nem megyek még dolgozni, és milyen szájsebészeti izéket fognak még rajtam elvégezni, dögöljek meg.

Úgy néz ki, a héten táppénzen leszek, mert szükséges volt egy kis szájsebészeti beavatkozás. Így egy hétre kiszabadulhatok a taposómalomból, már egy kicsit kezdett eldurvulni a helyzet, az örökös fáradtság, kedvetlenség, reménytelenség érzése kezdett eluralkodni rajtam. Persze bírtam volna még egy ideig, de ilyenkor törvényszerűen előjön valami. A pofámról nem akar múlni a dagadás, szóval minden nap megbirizgálják a bemetszést. Így ez mondjuk nem annyira pihenés, de valamit tisztult az agyam, talán. A szakkörben (legalábbis a mi szobánkban) örökké a rádió szól, egy ideje eljutottam arra a pontra, hogy megutáltam a zenét, szó szerint. Számomra érthetetlen, hogy ennyi energiát fektetnek az emberek valami hülyeségbe, csak azért, mert az emberek számára az a legkönnyebben emészthető. Ráadásul hülye dallamok mennek a fejemben, amiktől lassan már a hányinger kerülget "nem tudtam überelni anyádat, te meg nem mosod magad után a kádat", na, persze, meg "vágjál lyukat a kádba". Egyszerűen nem tudom feldolgozni a sok baromságot, csak ömlik a szöveg egész nap, és az agyamra megy. Ráadásul az egész társaság lassan szájmenésben szenved, Edit 3 folyamatosan dünnyög, függetlenül attól, hogy hallja-e valaki, de ez lassan jellemző lesz mindenkire.

A szakkörben már egy ideje Pné Erzsike mellett ülök, akiről mindig is azt gondoltam, hogy egy szófosó gép, de mint kiderült van személyisége is, és nem is olyan öreg, mint amilyennek tűnik. Azért szeretek mellé ülni, mert neki elég egész nap annyit mondani, hogy "Hm?", meg "Mhm...", Anikónak se mondok sokkal többet délután, csak azt, hogy "Igen", "Nem" (nem vérzik), itthon meg csak annyit szoktam mondani, hogy "Persze", ami az igent is és a nemet is helyettesíti. Szerintem tényleg egy igazi kommunikációs zseni veszett el bennem, még amúgy nem tudom, hogy el is induljak arra a főiskolára. A Fehér Egérbe szoktam lejárni inni, ott egy beszélgetésbe egyszer annyit szóltam bele, hogy "Rezesová", hát majdnem megtapsoltak. Nem nekem való a cécó, a felhajtás. És hogy hogy érzem magam így? Szarul. Ennél már csak akkor érezném magam szarabbul, ha úgy általában valamiért produkálnom kéne magamat. Látszik, hogy ide se írok semmit. Régebben fogalmam sincs, mit pofáztam annyit.

Pont egy hete nem vettem se cigit, se dohányt. A fő oka csakis pénzügyi természetű, mivel így 1500 Ft-ot kapok egy napra, ami így is elmegy: reggel Fehér Egér, délután Fehér Egér, aztán buszozás ki Örökösföldre, Napsugár. Így eléggé későn érek haza minden nap, de legalább nem jut időm gondolkodni, hanem alvás, megnézem a Férjek gyöngyét, aztán megint alvás. 19 óra után már alszok is, aztán kezdődik minden elölről. Ameddig nincs értelmes elfoglaltságom, nem is akarok mást csinálni. Bár lehet, ha elmúlik a nikotinhiányom, lesz valami épkézláb gondolatom is, de amúgy nem sokat várok a 2014 első felétől. Gondolkoztam azon, hogy csinálok még egy játékot, vagy egy interactive fictiont (ilyen feleletválasztós, mint a lapozgatós könyvek), de semmit nem ígérhetek: 2-ig dolgozok, kb 5-ig csavargok, és már csak heverészni van erőm. Nem tudom, mi legyen a dohányzással: nem jó se a dohányzás, se a nemdohányzás. Régebben könnyebben ment a leszokás, amikor egyszer sikerült, végülis, ha úgy vesszük, ez egy nyugis időszak, csak hülyeségeken stresszelem magam, elvileg most sikerülnie kéne. Nehezen szedem össze a gondolataimat (azért is nem írtam), remélem, most sikerült valamennyire. Másfelől meg nem akartam senkit terhelni egy újabb heroikus leszokási kísérlettel, mert azt gondoltam úgyis csak unalmas lenne, bár mondjuk miért ne? Jelenleg csak úgy tudnám összefoglalni az állapotomat, hogy szarul vagyok, és szorongok (a nikotinhiánytól).

Reggel egy kissé későn ébredtem, és a szüleim négyzetmétereket számolgattak a másik szobában, majd elindultak a városba. Kiderült, hogy valami lakást néznek nekem. Pontosabban valami minigarzont. Talán ennek is itt van az ideje, nem tudom. Tény, hogy jobban szeretek a városban lakni, mint itt, de az utóbbi időben ennek nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget. De végülis nem lakhatok örökre a szüleimmel. Apám szerint csak le kéne mondani a cigiről. Ja, meg a kávéról, meg a sörről, meg a kettőegyes boroskóláról. Felmerült bennem, hogy vajon mennyire előrelépés az, hogy egy garzonban lakjak, ahelyett, hogy itt élek a szüleimmel. Nincsenek már világmegváltó terveim, egy csomó velemkorú lúzer lakik a szüleivel még mentális betegség nélkül is. Azért egy próbát megérne, talán az is lehet, hogy jobb lesz/lenné így. Emlékszem régebben mennyire lázadoztam az ellen, hogy itt lakjak, most meg majdhogynem mindegy. Bár ha hozzávesszük, hogy tanulni fogok, mindenképpen jobb lenne így. Szeptembertől iskolába járok, mellette dolgozok, tanulok, meg külön lakás. Hát igen, engem valóban gyámság alá kell venni, különben hová jutna a világ.

Ma reggel találkoztam Kancsallal, ahogy a szokásos kis keddi rendelésére ment. Elég szarul nézett ki (bár mikor nézett ki jól?), és köszönés helyett csak valami vadállati morgásra emlékeztető hörgésféle tört elő a torkából. Gondolom, azóta már elért hozzá is a blogom szeretetcsomagjának a híre, nem tudom, hányan találnak rá a nevét keresve, de felteszem, hogy sokan. Tipikus esete annak, amikor a fagyi visszanyal, nem igaz? Úgy gondolom, a legtöbb pszichiáternek az a kellemes, ha elvannak a sunnyogóban, és nem igazán van róluk sehol adat, vagy feljegyzés, éppen a kifogásolható, nem egyszer szadisztikus módszereik miatt, amiket történetesen éppen a skizofréneken alkalmaznak előszeretettel. Emlékszem, mennyire felizgatta annak idején a lehetőség, hogy a kettőnk kis nézeteltérése kint figyel az Origón, de azóta joggal gondolhatta, hogy a kis afférunk feledésbe ment. De legnagyobb bánatunkra léteznek internetes keresők is, és mivel ezévtől a Google már a barátom, kis történetünk azóta is előkelő helyen szerepel a találati listákban. Nem vagyok bosszúálló, vagy valami, én erről neki annyit mondtam, hogy a skizofréneken szeretnék segíteni, ami azóta annyit változott, hogy nem annyira a skizofréneknek szeretnék segíteni, hanem inkább a pszichiátriának ártani. És hogy ehhez nekem pont ő van kéznél, komolyan mondom, néha már egy kicsit sajnálom is. Na, jó, pont annyira, mint amennyire ő sajnált engem annak idején, sőt miatta vesznek 2 évre gyámság alá, szóval annyira azért nem hat meg, csak nekem vannak azért emberi érzéseim, ellentétben vele. Ha annyira érdekelne a téma, írosgathatnék még 1-2 pszichiáterről, hallani ezt-azt, és ez az a szakma, aminek a jelmondata lehetne, hogy "tévedni emberi (pszichiáteri) dolog", 1-2 (száz) tönkre kúrt élet igazán belefér egy pszichiáteri praxisba, persze náluk ez amolyan "katona dolog". A legnagyobb szenzáció számba megy, ha valakinek "eltalálják a gyógyszerét", ez körülbelül olyan gyakorisággal történik meg, mint a céllövöldében, ha nyer valaki valamit, csak tessék, csak tessék, kérem a következőt, az egésznek van valami cirkuszi mutatvány jellege, csak ameddig a cirkuszban hibázni végzetes lehet, bizonyos esetekben itt is az, de ebbe a szép szakmába még ez is bőven belefér. "A pszichiáterek tudják a szakmájukat."

Mármint a jelentkezésemet kommunikáció FLK-ra. Nem érzek semmit, csak egy kis megkönnyebbülést. Nincs kedvem már bizonyítani senkinek semmit, az egész mindössze arra volt jó, hogy ne dilizzek bele teljesen a varrásba, és legyen valami elfoglaltságom ezen kívül is, mert így az egész eléggé hervasztó. Csak azt akartam, hogy történjen már valami ezzel az állóvízzel, mielőtt teljesen megposhad. Mindent végiggondoltam, eléggé sokszor is, és mindenkinek jobb lesz így. Most már nem fogok annyira reményvesztetten indulni a napi varrásomba, mert tudom, hogy szeptembertől lesz végre valami emberhez méltó elfoglaltságom is. Már alig várom. Sokat szenvedtem ettől a "magyar-gondolattól", de rájöttem, hogy ide már nincs vissza, a realitás talaján mérlegelni kell a lehetőségeket, és még ez látszott a legjobbnak. Sokan egyébként azt képzelhetik rólam, hogy képtelen vagyok normálisan kommunikálni, aminek viszonylag ellent mond ez a blog is, szóval, ha van mondanivalóm, azt közlöm ilyen-olyan formában, még akkor is, ha esetleg senkit nem érdekel. Bár ez sem igaz, mivel a kommentekből ítélve eszébe jutok néha-néha valakiknek. Valójában mindig érdekelt ez a kommunikációs téma, az egyik suliban például irigykedtem is az újságíró szakosokra, hogy milyen jó dolgokat tanulnak. Valójában vonz a lehetőség is, hogy ne csak egy félig titkos blogon produkáljam magam, hanem hogy valamivel maradandóbb szövegeket is hozzak létre. Úgy gondolom, ennek jó terepe lenne ez a suli. Persze ettől még marad ez a blog is, mint amolyan elefántcsont-torony. Annyira hozzámnőtt már. :-)

Ma eléggé kiidegeltek bennünket azzal, hogy nem kezdték el időben osztani a fizetést. Ezt magyarázták azzal, hogy új könyvelőprogram van, és még nem érkeztek meg a bérpapírok. Aztán valamelyik okos végre kitalálta, hogy osszanak papírok nélkül fizetést. Ez már nagyon a végefele volt, és le sem tudom írni azt a lelki tusát, amit ki kellett állni addig, az utolsó 30 Ft-omat egy 3 az 1-benre költöttem el, konkrétan 0 forintom volt már. Végül csak lett pénz is, és a tetejébe még hamarabb el is engedtek egy pár perccel. Mostanában kevésbé vagyok aktív, a napjaim nagy részét heverészéssel és alvással töltöm. Néha egy kicsit nézem a Comedy Centralt (az egyetlen csatorna, amit bírok nézni egy darabig), aztán befordulok a fal felé, és alszok. Szerintem téli álmot alszok, ezzel párhuzamosan egyre kevésbé érdekel a külvilág. Szerencsére nem vagyok depressziós, csak szar a kedvem, itthon is, és a munkában is. Amúgy a szakkörben többen panaszkodnak erre, szóval nem aggódok. Elvagyok, mint a befőtt. Panaszkodhatnék, hogy milyen rossz nekem, de most nem vágyok többre. Ágy, asztal, tv.

Mostanában a szakkörben olyan furcsán kedves velem mindenki, talán kezdenek megszokni. Jött egy új szoc munkás is, a főnökség, vagyis a segítők teljesen kicserélődtek, úgyhogy már alig tudom követni a változásokat, de nem is nagyon érdekel, csinálom, amit mondanak, és nem foglalkozok már jobban a dolgokkal. Ez a hét eléggé fárasztó volt, Anikót kellett mentálhigiénésen támogatni + mindig volt valami. Egyébként ebben a mentálhigiénés dologban nem vagyok jó, régebben sörözés mellett mindig vevő voltam az ilyesmire, és próbáltam is segíteni tőlem telhetően mindenkinek, akkor váltam immúnissá ezekre a dolgokra, ahogy olvasgattam a bura fórumon a szuicid topikokat, és rájöttem, hogy a problémák nagyjából mindig ugyanazok, csak valaki szereti hangoztatni, hogy ő már inkább öngyilkos lesz. Valaki már évek óta ezt hangoztatja, de ezen kívül nem csinál semmit. Én nem azt mondom, hogy csináljon, de azt is figyelembe vehetné, hogy valaki másnak meg pont az agyára megy. Szóval, ha valakinek mostanában ez a problémája, max. annyit tudok tenni, hogy meghallgatom, és még annyit, hogy nem szólok be neki érte. A burán volt 1-2 beszólásom, annak rendje és módja szerint ki is moderáltak, szóval akkor mit fárasszuk egymást az ilyen emberekkel? Különben ezt leszámítva Anikóval is minden rendben, szerintem ez a blog-dolog sem igazán érdekli, és annyit én is megtehetek, hogy a dolgainkat megpróbálom először magamban lerendezni, azt hiszem, "ez így fair".

Csodák csodájára ma a szakkörben mindenki megjelent, még azok is, akik úgy volt, hogy elmennek, és már arról volt szó, hogy megfogalmazták a közös megegyezést, vagy mit. Úgy látszik, mégsincs jobb ötletük, mint a szakkör. Amikor megérkeztem, éppen Edit 1 akarta hazaküldeni Edit 3-at, mivel már legalább egy fél órája cirkuszolt. Szerencsére elég későn érkeztem, így nem kellett végighallgatnom az egész műsort. A nap többi része szerencsére eseménytelenül telt, csak azt vettem észre, hogy kiújult a szorongásom, azért nem olyan mértékben, mint régebben, folyton attól tartok, hogy rólam beszélnek, ezt az érzést csak erősíti, hogy a nap folyamán többször valóban rólam beszéltek, illetve engem kerestek. Tegnap óta eléggé fáj a derekam, szerencsére mára már valamennyire csökkent, a munkában nem zavart jelentősen. Anyám szerint az utóbbi idők viseltek meg ennyire, és szerintem is. Valószínűnek tartom, hogy néhány problémát felnagyítottam, de mint mondtam, nem tesz jót ez a fajta munka, mert negatív irányba kezdek gondolkodni. Persze másrészről könnyű dolgom van, ma is csak varrtam, a munka nehézségére nem lehet panaszom. A 4-esben találkoztam egy faszival, aki 30 évig katona volt, és végig kellett hallgatnom a harckocsi alkatrészeit, a lehető legjobb délutáni program. Ja, és majdnem végigmondta, hogyan kell négyszázvalahány nyulat kibelezni, sajnos egyik témájára sem voltam vevő, de nem nagyon vette a lapot.

A szakkörben átszervezések vannak, sírás, kiabálás, minden a feje tetején. Hétfőtől új főnökünk lesz, akit kb. senki se bír elviselni. Van, aki már lelépett, mert nem bírta az 5 órát, és másvalaki is elfele pályázik. Engem viszont egyre jobban hidegen hagy az egész, ami ott történik, amint megfigyelhető, mostanában nem írok már semmit annyira róla. Megszűnt az ellenszenv, amit néhány munkatársam iránt éreztem, helyét átvette a közömbösség, így még unalmasabb az 5 óra, hogy nem bír már meghatni senki. Egyedül a kedvenc kollégám mondta azt, hogy "kérjük Al Capone segítségét egy hatodik munkanap megvalósulásához", ő minden áron 6 napot szeretne dolgozni egy héten. Orsika szerint egész idő alatt én őt bámulom, neki meg az a mániája, hogy mindenki őt nézi, nem tudom, hogy gondolja, a kerek krumpli feje, és a horgas orra nem valami szép látvány. Bár vannak, akik tényleg őt nézik, mert ilyen szűk ruhákat erőltet a Michelin-baba alkatára, de engem nem kéne összekeverni velük. Szóval én lassan kezdem megszokni az 5 órát, sikerült túltenni magamat rajta, de mondták is, hogy akinek nem tetszik, el lehet menni máshová. Hát, igen, megszoksz, vagy megszöksz, más lehetőség nincs.

Edit 2 azt mondta, ráér pénteken, és én gyorsan meghívtam a Fehér Egérbe. Igaz, hogy én már nem nagyon iszok, de örömmel nézem végig 1-2 sör mellett, ahogy lerészegedik. Azt mondja, 3 deci vodkára van hitelesítve. Mostanában nem találkozok csak olyanokkal, akiknek diagnózisuk van, vagy esetleg simán lehetne. Edit 2-nek is van, de attól függetlenül ő az egyik legnormálisabb, akit ismerek. Ugyanaz a diagnózisa, mint nekem, és elmondása szerint nincs betegségtudata. Akárcsak nekem. Edit 2 jó nő lenne, ha nem lenne egy 10-essel idősebb tőlem. Ő a legjobb fej a szakkörben, csak néha egy kissé túlzásba viszi a jófejséget, mert túlságosan jó fej akar lenni. Mindenesetre örülök a pénteki randinak, mert jelentősen befordultam Anikótól, de még inkább attól, hogy ilyen hamar összeszedte pszicho petit. Anyám szerint egyébként Anikó nem annyira hülye, mint amilyennek teszi magát, és hát ez szerintem is inkább túlélési stratégia nála. Mindenesetre ott volt neki pszicho peti b-tervként, gondolom, elég régóta, mindegy, remélem, összeragadnak, és a sürgősségin kell majd szétválasztani őket, de úgy, hogy pszicho petinek beleszakad.

Ma este felhívott, hogy összejött pszicho petivel, és közösen olvasgatják a blogomat. Pszicho Petit egyébként már korábban bemutattam itt a blogon, csak azért nem linkelem be megint, mert tényleg nem szép látvány. Hála istennek, hogy végre egymásra talált a két díszpéldány, egyébként kurvára bírom sajnálni mind a kettőt, kíváncsi vagyok, meddig fog tartani a "frigy", ennél a gyereknél betegebb pszichopatát nem ismerek, de nagy terhet vett le a vállamról. Nem tudom, mennyire kell ahhoz betegnek lenni, hogy évekig kutasson valaki után, akit egyszer véletlenül megbaszott, a fene tudja, hogyan, sőt nemcsak utána, hanem utánam is, hónapokig, vagy, mit tudom én meddig olvasgassa a blogot egy pina reményében. Egy-két mondatot váltott vele Anikó előttem, akkor is arról panaszkodott, mióta nem kapott pinát, egyébként jellemző, hogy kb. ekörül forog az agya a kis albínó mutánsnak. Rájöttem már, hogy mindenki mást lát a blogomban, valaki pinát. Mindegy, ha már így kiderült, és olvasgatják, és ezt nem sietnek közölni velem, elárulhatom, hogy Anikó egyáltalán nem egy lepedőakrobata, ha azon az egy alkalommal nem derült volna ki, jóformán fogalma sincs arról, hogy mit kell csinálni, hanem csak fekszik, mint egy darab fa, és aztán magára húzza az embert. Ezt csak azért mesélem el, hogy legyen mit olvasgatni, kedves Szilassy Petike, és ne érjen majd meglepetés, hogy nem nagyon tudsz vele kezdeni semmit, ne legyen zsákbamacska. De gondolom, hogy te egy fatökű barom vagy, és ez neked pont megfelel. Remélem, így is megérte hónapokon keresztül azt a sok betűt elolvasni, te beteg fasz, nem azért írtam blogot, hogy idiótán vigyorgó holdvilág képű seggfejek szétkúrják az életemet, de még inkább az Anikó életét, de végül is ez is benne volt. Alig hiszem, hogy egy-két baszásnál többet fog megérni ez a "kapcsolat", valóban ez a helyzet egy kicsit bonyolultabb annál, minthogy kibe mártod az évek óta használ(hat)atlan, rozsdás, koszos faszodat. Anikó igazán beteg, te meg egy igazi seggfej vagy, aki ezt kihasználod, csak hogy pinát láthass. Garantálom, hogy nem lesz sok örömöd benne, te gyökér faszkalap.

Tavaly augusztus óta csak most kezdi el látni a blogomat a Google. Jó érzés benne lenni a keresőkben, de inkább jó linkek kellenének, azzal szerintem többre mennék. Jó dolog, ha valamire első helyen engem dob ki a Google, de a látogatók nagy része nem innen jön, hanem mindenki csak maga tudja, honnan. Számolt már be arról valaki, hogy keresővel talált meg, de ez inkább ritka dolognak számít. Most felmerül a kérdés, hogy mit számít egy ilyen terápiás-naplószerűségnek a látogatottság, a kommentek. Nem tudom, talán a magány ellen is csinálom, és inkább azért. Momentán ez a kapcsolatom a külvilággal. Na, jó, egy kevés elégtételt érzek, hogy Kancsevre már jóformán csak engem dob ki a Google, meg a nyíregyházi pszichiátriáról is van ide vezető találat, de kellett nekik rongybicigli, legközelebb jobban meggondolják, kivel kezdenek el b*szakodni. Ja, hogy beperelnek? Már bepereltek, egy gyámság alatt lévő ember igazán nem lehet ilyenekért felelős, hiszen még a pénze felét is el kell venni, mert olyan ostoba, hogy azt sem tudja beosztani. Ha valakit perelni akarnak ezek után, pereljék a Google-t. Hiszen nekem fogalmam sincs semmiről. XD

Rájöttem, hogy valaminek, vagy valakinek a hiány nem tudja automatikusan jobbá tenni az ember életét. Azt hittem, hogy most hű, de fel leszek dobva, de nagyon nem. Viszont egyre inkább érzem, hogy ezt visszacsinálni már nem lehet. Hülye lennék, ha megtenném. Most kellett lépni, mert most volt rá alkalom. Veszteséget és gyászt érzek, annak ellenére, hogy már-már kibírhatatlan volt az utóbbi időszak. Sajnálom azt is, hogy máshogy nem lehet, csak radikálisan elvágni a kapcsolat fonalát, valószínűleg nem maradunk legjobb barátok, sőt semmilyen barátok se. Akkor kezdődne megint a lenyúlás, telefonálgatás, meg feltöltögetés, és ez az, amit én már a legkevésbé sem akarok. Néhány dolgára nemet mondtam az utóbbi időben, erre jött, a nem szerelmes, a szakítgatás, meg nem akar szexet. Kábé ezek az eszközei, amivel manipulálni tud. Sajnálom, de magamat is, de belátom, hogy ez tovább így nem mehet. Szerettem az együgyűsége ellenére is, bár ezt is nehéz volt megemészteni, de ahogy a pénzzel bánik, az katasztrófa. Egyszer mondta neki egy vénember, hogy neki soha nem lesz pénze, ezen felháborodtam, és megragadt, úgy gondoltam, hogy azon leszek, hogy legyen. De rájöttem, hogy nem lehet rajta segíteni, mert magával ránt engem is, pénzügyileg is, meg amúgy is. Szóval a pénz, nézegetem a fizetésemből megmaradt 8000 Ft-ot, és nem vagyok boldog. De legalább nem kell majd nyomorognom hó végéig. Az is valami.

Ma igen érdekes sms-t kaptam a melóban: "Ha igazán szeretsz!munkaután lejösz!ha a szived azt sugja!várlak!" Nem tudom, meddig várhatott, mert a szívem azt súgta, hogy munka után menjek haza, és igyak meg 1-2 sört. Azóta csak egyszer csörgetett, a vonalasról, úgy látszik, az övén már nincs pénz, mert elbeszélte az anyjával. Nem baj, beszélgessenek csak továbbra is, ha van miből. Azt hiszem, nyálas sms-ekkel már nem fog meghatni, kívánom, hogy találjon magának egy olyan vőlegényt, akivel nem kell szexelni, és van rá havi 45 ezre, hogy fel bírja naponta tölteni a telefonját, pluszban meg megveszi neki azokat a méregdrága löttyöket, amiknek a felét kibassza a kukába. A szívem még azt is súgja, hogy sokkal jobban el tudom tölteni az időmet, minthogy munka előtt egy órával hamarabb induljak el, fél órát várhassak rá, hogy meg tudjam hívni egy kávéra, délután érte menni, és megint megkávéztatni + amit megkíván. Sokkal jobb a közérzetem így.

Továbbtanulásomat (vagyis inkább ilyen irányú kudarcaimat) általában a mindenkori oktatáspolitika határozta meg, vagyis nagyban beleszólt, hogy nem lett belőlem semmi. A felsőoktatásban már annyi igazságtalanság és méltánytalanság ért, hogy akartam is erről írni egy hosszabb cikket valamelyik suli-lapba, bár sanszos, hogy nem közölték volna le. Az utolsó szöget a továbbtanulásom koporsójába a pszichiátria verte bele, a földet a Fidesz-kormány oktatáspolitikája (a felsőoktatás "szétverése"-ként is emlegetik) hányta rá. Speciálisan a magyar szakra úgy tűnik, egyre kevesebb az esélyem, mert 1. emelt szintűzni kéne hozzá, 2. a környéken egyáltalán nem is biztos, hogy indul levelezőn 3. újabban már bevezették az alkalmassági vizsgát is, úgy hallom, és nem tudom, hogy ez nem zár-e ki engem automatikusan a szakra alkalmas egyedek közül. Mérhetetlenül sok erőfeszítésbe kerülne, hogy egy olyan szakra kerüljek vissza, amit az emberek általában inkább szakpárban tanulnak, és így sincs sok esélyük a boldogulásra. Szóval arra az esélyem, hogy befutott, magyar nyelvvel, vagy irodalommal foglalkozó szakember váljon belőlem, a jelen körülmények között kb. annyi, mint egy spermiumnak. Különben is, mára már megváltozott az irodalommal szembeni hozzáállásom, elsősorban az internet hatására, és a közösségi oldalak nyújtotta "pótszerek" hatására. Mondhatnám, hogy sajnos, de irodalommal jobb híján foglalkoztam, még nem volt hozzáférhető a neten ennyi tartalom, valójában egészen átértékeltem az írott dolgokhoz való viszonyomat a blogok megjelenésével, a mondanivalónak már nem szükséges irodalmi forma ahhoz, hogy eljusson másokhoz is, szóval az én szemszögemből az egész kortárs irodalmi lét öncélú ripacskodássá vált. Lehet, hogy van még a mai ember számára mondanivalója az irodalomnak, de számomra már nincs, legalábbis most úgy érzem. Bár lehet, hogy az egész teóriát azért találtam ki, mivel a körülmények lehetetlenné tették az ezzel való foglalkozást, most is szívesen csinálnám, ha lehetne, ha nem lenne számomra szinte lehetetlen az adott körülmények között. Jelenleg számomra az fsz képzések nyitottak, amik egyes vélemények szerint a felsőoktatás zsákutcái, és hát szerintem is. Bölcsészként is találkoztam negatív sztereotípiákkal, lenézéssel, ilyesmivel, de az, hogy az oktatók milyen lenézéssel kezelték a web-programozó képzésben részt vevő hallgatókat, az mindent vitt. Az milyen, amikor a saját oktatója nézi semmibe a hallgatóját, és ennek nap mint nap hangot is ad? Holott a tantárgyi követelmények majdnem olyan durvák, mint a BsC-n, és a két évbe még bele kell, hogy férjen egy szakmai gyakorlat, és minimum elvárás szakdolgozatként például egy blogmotor megírása php-ben (de mindegy is milyen nyelven), mindeközben az oktatás színvonala a béka segge alatt van. Milyen fsz képzések elérhetőek akkor levelezőn? Szociális és ifúsági munka és a másik a kommunikáció. Sejthető, hogy a kettő közül melyik áll közelebb hozzám. A szoc munka kilőve, éppen elég nyomorulttal találkozom nap mint nap, és meg kell, hogy mondjam, hogy ez gyakran inkább visszatetszést és viszolygást kelt bennem, minthogy toleránsabb lennék a mások (szellemi, vagy bármi egyéb) nyomorával. Bár a szakkörben nagyjából rendezettek az emberek körülményei, és mindenki többé-kevésbé az ép eszénél van, mégha ez kevés is. Marad a komm fsz. Talán van valami köze a bölcsész dolgokhoz, talán nincs. Mindegy, ennyire van most lehetőségem. Lehet, hogy faszság, meg semmi értelme, mint amúgy általában az fsz kpzéseknek, de lehet, hogy meg kéne próbálni. Különben olyan nagyon más választásom nincs, ha tanulni akarok itt valamit...

Újabb szakítás. Nagyon jól vette észre, hogy semmi türelmem már hozzá. Nem vérzik? Nem. Nincs feldagadva? Nincs. Nemcsak vele nem beszélgetek, hanem a szakkörben sem, senkivel. Nem vagyok beszédes típus, ha nincs mondanivalóm, akkor hallgatok. Anyám is reklamál emiatt. De mégis, azt hiszem, inkább azért hallgatok, mert nincs olyan környezet, ami inspiráljon. Anikóra visszatérve: nem elég, hogy szponzorálom, amennyire csak bírom, + kísérgetem mindenhova, az összes idő rámegy, még szórakoztatónak is kell lennem, én tartsam őt szóval, szóval legyek olyan, amilyen nem vagyok. Sajnálom, de nem. Mostanában úgyis minden nap szakítgat, hol az a kifogása, hogy gondnokság alá tesznek (viszont ésszel azt se bírja felfogni, hogy mi az), hol azzal jön, hogy már nem szerelmes belém, és most meg ez, nem idézném, hogy milyen sms-t írt, a lényeget nagyjából elmondtam. Egyszóval semmi türelmem senkihez, az 5 óra nem (olyan) sok, de ahhoz éppen elég, hogy ne akarjam előtte kísérgetni a nyanya tanyára, utána ne akarjam magam produkálni neki órákig, vagy éppen hallgatni, hogy őt senki sem szereti, és ezért öngyilkos lesz*. Meg hogy vérzik-e az ínye, meg hogy fel van-e dagadva az arca. Kösz, de inkább nem. Csak az a baj, hogy sajnos ebben sem tud következetes maradni, utána meg nyaggat. De ez így csak nyűglődés. * Meg se fordul a fejében, hogy azért nem szereti senki, mert mindig csak magára gondol, és hogy az öngyilkosság helyett esetleg változtatnia kéne a viselkedésén.

Mára eljutottam odáig, hogy rábeszéltem magam a Hungária dohányra, ami csak 850 Ft-ba kerül. Kellemesen meglepődtem, mert könnyebben is kezelhető, mint az LD, és 70 Ft-tal kevesebbe kerül. (Az LD-t előbb ki kellett szárítani, ha normálisan meg akartam tölteni, ezt már nem kell.) Hüvelyből már régen a Clubot veszem, ami, asszem, 205 Ft, öngyújtót mostanában már a Sparban veszek 50 Ft-ért. Egy csomag dohány 1,5, de inkább 2 napra elég, most már büszkén mondhatom, hogy 500 Ft-nál nem költök többet rá naponta, egy hónapra kijön 15000 Ft-ból. Egy kávéra általában nem költök többet a 100 Ft-os lélektani határnál, de egy nap megiszok vagy 5-öt összesen, ami újabb 15000 Ft. Szóval leginkább a mennyiséget helyezem előtérbe a minőség helyett, bár ez sem teljesen igaz, mert nálunk az automata elég jó ízű kávét ad viszonylag kevés pénzért. Most látom leírva, hogy ez így sok. Trükközhetnék még, hogy 100 Ft-os cappuccino helyett 70 Ft-os kv-t veszek az automatából, havi 2-3 ezret spórolhatnék így. Mostanában azon forgatom magam a szakkörben, ha ezeket nem csinálnám, egyáltalán nem is kéne dolgoznom. Főleg, ha hozzá vesszük azt, ha nem dohányoznék, 500 Ft-tal többet kapnék naponta itthonról, ez már elég lenne ahhoz, hogy én is lógathassam a lábam egész nap Anikóval a nyanya tanyán. Persze ez csak elmélet, az igazság az, hogy a semmit tevést még nehezebben bírom, mint a jelenlegi munkámat. Mellesleg Anikó sem töri magát, hogy dolgozhasson, az egész folyamat ott akad el, hogy fel van háborodva, ha valahova be kell vinni a papírjait (erre nincs ésszerű magyarázat, hogy miért), különben már régen dolgozhatna valamelyik rehab cégnél, esetleg még nálunk is (bár ebben nem vagyok biztos, mert nem teljesen jó a kategóriája ide). Ebben a hónapban az egyéb kiadásait vissza fogta, helyette telefonálgat, gondolom, unalmában. Még mindig nem szántam rá magam, de lehet, hogy nemsokára be fogom fizetni korlátlan beszélgetésre, mert egyszerűen én így olcsóbban megúsznám. 10000 Ft és nincs több feltöltögetés, visszahívogatás, lebaszás a számla miatt. Összegezve a pénz több, mint fele kávéra, cigire és telefonálgatásra megy el. Ez a számolgatós bejegyzés most főleg azért jött létre, mert halál unalmas az életem, nehezen viselem az 5 órát, többet dolgozok, többet alszok, az ébrenlét óráit meg általában számolgatással és kombinálással töltöm. Közben kávézok meg cigizek. Anikó meg telefonálgat. Azon is gondolkozok, hogy csak 10000 a korlátlan telefonálás, nincs itt valami átbaszás, arról, hogy mennyit telefonál konkrétan, direkt nem írtam, egyrészt nem szoktam összeadogatni, másrészt bele se merek gondolni...

A második tárgyalásom a gondnokság alá helyezésem ügyében valószínűleg az előre legyártott séma szerint zajlott, az ügyvédnő teljes érdektelenségről, az igazságügyi szakértő pedig rosszindulatról tett tanúbizonyságot, úgy éreztem, egyedül a bírónő szimpatizált valamennyire velem, annak ellenére, hogy gondnokság alá fognak helyezni áprilistól. A "szakértő" (Kancsev haverja) szerint "meglassult" voltam, kifogásolta, hogy azt mondtam egy kérdésre, hogy "nem tudom", szerinte ezek a betegség tünetei, és erre alapozta, hogy továbbra is fenntartja a véleményét. Az ügyvédnő egy szót sem szólt az egész tárgyalás alatt, magánügyben elhagyta a tárgyalást, sőt, a következőn nem is kíván jelen lenni. Ahogy a vád képviseletében sem jelent meg senki, és szerintem ezután sem fog. Az ügyvédnő is, és az orvosszakértő is inkább csak a saját díjazása ügyében szólalt fel, láthatólag ez érdekelte őket a legjobban. Egyetlen használható tanácsot a bírónő adott, hogy én is kezdeményezhetem a gondnokság alá helyezés felülbírálatát. Kezdeményezni is fogom, egy másik szakértő bevonása mellett, aki azt, hogy "nem tudom", nem tekinti a skizofrénia tünetének, és nem mossa össze egy alaptulajdonságomat (ti. azt, hogy lassú vagyok) a betegség tünetével. Amúgy egész nap szarul éreztem magam, kissé megviselt a tárgyalás is, most nem szeretnék erről többet írni. :-( Még annyit, hogy április 16.-án lesz a következő tárgyalás, ahol már szerintem csak meg fogják állapítani a gondnokság alá helyezést. Lassan 7 óra, és 2 rubophen, meg 1 algoflex után nagy nehezen kezd elmúlni a fejfájásos-rosszullétes érzésem. Mindenki a saját javadalmazásával törődött, nekem meg még az sem jutott eszembe, hogy igazolást kérjek a mai napról, úgyhogy szabadságot kell kivennem. Mindenesetre annyit sikerült elérnem, hogy az új PTk szerint fognak gondnokság alá helyezni, ami, azt mondják, nekem kedvezőbb lesz, csak nem nagyon tudom, ez miben áll. Egyébként valószínű, hogy nekem kell szorgalmaznom majd a gondnokság megszüntetését, és egy olyan szakértőt kérni, aki nem egy rosszindulatú seggfej (amennyiben létezik egyáltalán ilyen). Összességében ez egy nagyon szar nap volt.

Napok óta le vagyok nyűgözve, hogy elkészült a játékom, a Halál a pszichiátrián. Erről még csak annyit, hogy az ilyen játékok igen nagy százaléka általában sosem készül el. Ezzel nagyjából meg is valósítottam egyelőre, amit akartam, és ezzel el is felejthetnénk az ügyet, de... erre nem számítottam, hogy ez lesz rá a reakcióm, de mondhatjuk úgy is, hogy vérszemet kaptam, és valamikor a jövőben csinálnék még egyet. Ilyenkor hajlamos vagyok elfelejteni, hogy mennyit szívtam vele, a sok bosszúságot, amit okozott, az egymás után szinte hányingerig végzett tesztjátékokat. Bár egy ilyen játék készítése éléggé nagy deficittel jár: egyáltalán nem éri meg az időt és az energiát, amit az ember belefektet, én mégis szeletek vele foglalkozni. Egyelőre csak képzelgés szintjén, a napi robot közben vágyakozok rá, hogy milyen lenne megcsinálni A JÁTÉK-ot, lebilincselő történettel, és sokkal jobb grafikával. De ez az óhajom/ötletem/álmom csak egy vágykép, nemigen mozog a realitás talaján. Nehezíti a dolgot, hogy még soha nem írtam valamire való fikciót, nagyjából minden írásom (ön)életrajzi ihletettségű, és az utóbbi időben már meg sem próbálom irodalmi(as) stílusba csomagolni. Nem ezt támogatja sem a megnövekedett munkaidő, sem a "barátnőzés", de nap mint nap foglalkoztat a gondolat, hogy "mi lenne, ha"? Ami egyszer összejött, újra sikerülhet, egy magasabb színvonalon is akár. Szóval mostanában ez tölti ki a gondolatvilágomat, bevallom kellemes gondolat, habár tudom, hogy túl nagy népszerűséget nem várhatok ettől (sem). Amúgy próbálom nem ide írni az ezzel kapcsolatos ömlengéseimet, de mivel nincs valamirevaló magyar nyelvű közösség, ahol ezt megtehetném (sőt, tudtommal Magyarországon SENKI nem használja ezt a játék engine-t rajtam kívül), ezért lehet, hogy lesznek még ilyen posztok.

Ez egy rövid történet volt. Az androidos port kész lett, de sajnos néhány zene (majdnem az összes) elveszett a portolás során, de nem ez a legnagyobb probléma. Hanem az, hogy sem a Google Play nem igazán reklámozza, sem egy másik, ahova felöltöttem. Nevetséges, hogy a Google Play tanácsként elmagyarázza, hogy hogyan kell html kódokkal kilinkelni az oldalt. Aki megír egy androidos játékot, valószínűleg egy linkelés nem fog gondot okozni neki. Jó, hogy nem azt magyarázzák el, hogyan kell a számítógépet bekapcsolni. Ennyi. Nem azt mondom, hogy nem fogok több játékot írni, mert valószínűleg fogok, egyet még biztosan, de az ilyen játékok iránti kereslet az utóbbi időben konvergál a 0-hoz. Ezzel a problémámmal nem vagyok egyedül, a magyar rpgmaker.hu fórumon pl. ez olvasható tavaly október 22 óta: "Köszöntök mindenkit,aki még feljár ide nézelődni! Bizonyára már mind azt hiszitek,hogy meghaltunk vagy összeomlottunk az álmainkkal együtt. Részben igaz,részben viszont még kapaszkodunk 1 ujjal a reménybe,ami még itt tart. Úgy érzem magam,mint egy gondnok,aki egy olyan kincsre vigyáz,amit soha nem fognak látni sem megérinteni. [...] Az,hogy mi lesz velünk, a jövő zenéje.Én személy szerint nem adtam fel,csak már nem vagyok annyira aktív mint régen.Nincs motiváció,nincsenek emberek,akiknek bizonyíthatnánk.A művészt azok az emberek éltetik,akik látják is az alkotását.Sajnos azt is tapasztalom,hogy ti,fogyasztók inkább a szar CoD meg Battlefield-ekkel játszatok,mert az nektek,agyatlan szobanövényeknek való.Sajnos ez a világ,amiben mi élünk,elvészni látszik a semmiben,pedig ennek a stílusnak van igazán mondanivalója.Akinek persze nem inge,ne vegye magára.Akik kitartotok melletünk és a maker mellett,azoknak maximális tiszteletem.Nem mondom,hogy még feléledünk valaha is vagy ismét visszamászunk dicsőségünk hegyormára,de annyit elárulhatok,hogy még nincs veszve minden.Amikor csak tehetem,rákattintom a kis kastély ikonra az asztalomon,amikor csak lehetőségem nyílik rá. Immáron 2 hete folyamatosan minden nap sikerült a kattintás... Ne felejtsetek el minket!" No comment. Egyébként azon agyalok, hogy az új játékom egy poszt-apokaliptikus világban fog játszódni, ahol mindent a pszichiátria ural... esetleg valami más. Lesznek benne fantasy elemek, meg minden, itt már sokkal nagyobb teret fog kapni a fikció. Legalábbis munka közben ilyesmiken gondolkodok. (A varrás egyre jobban nem köt le.) (De hát valamiből meg kell élni, vagy mi.)

Láttam ma Bolond Andit Nagykállóban. Teljesen normális volt. Már egyáltalán nem bolond. Nem hittem, hogy még viszont látom valaha az életben. Mikor Kállóban "feküdtem" 7 hétig, ő már hónapok óta bent volt, és még akkor is maradt, miután engem kiengedtek. Az idő nagy részét a "figyelő"-ben töltötte, fél napra kiengedték néha, de csinált valami bolondságot, és megint "bevágták a figyelőbe" (idézet tőle). Mindenki azt mondta, hogy már sose lesz normális, és elviszik Kállósemjénbe. Ehhez képest egyedül volt, kísérő nélkül, kiöltözve, egy csomó ékszerrel a kezén. A szeméből eltűnt az őrület. Én nem is tudtam máshogy elképzelni, csak köntösben, csillogó szemmel, folyamatosan félrebeszélve. Először úgy néztem rá, mintha kísértetet látnék. Számomra már szimbólummá vált, a pszichiátriai erőszak áldozatának szimbólumává, és most ott ült, mintha nem is lett volna őrült egy fél évig egyfolytában, vagy még tovább. Már 40 fele járhat, de még mindig úgy néz ki, mint régen, leszámítva azt, hogy már nem bolond. Most is körülbelül ugyanolyan szakállam van, mint régen, Kállóban, egy pillanatra mintha felismert volna, de nemsokára szólították, hamar végzett, aztán el is húzott. Úgy látszik, semmi sem tart örökké, a bolondság sem.

...az utolsó szó jogán az elkészült játékomról. Kissé mondjuk kidolgozatlannak tűnik... Törhettem volna rajta még a fejem vagy egy fél évet, mert a vége, megmondom őszintén, egy kissé össze lett csapva. A befejezés azért sikerült 8 hónappal a kitűzött határidő előtt, mert 1. lehetőséget láttam az androidos terjesztésben 2. mindenképpen elő akartam jönni valamivel még a második tárgyalás előtt 3. egyelőre elfogyott a mondanivalóm. Ez a játék a blogomhoz viszonyítva csak egy mellékes valami, pár éve talán nagyobb hatást lehetett volna vele kiváltani, a retro stílusú játékoknak nagyon leáldozóban van. Szomorú, hogy az első teljes értékű játékomnak annak apropóján kellett megszületnie, hogy a pszichiátriai önkény az utóbbi években teljesen a fejemre nőtt. Remélem, a Google Play nem fog kivetni valót találni a játékomban, és sokáig fent lesz, és letölthető lesz, mondjuk örökké. Ha úgy vesszük, 25$-ért megváltom a jegyem az örökkévalóságba, létre hoztam valami maradandót, ami társadalmilag igen hasznos, mert felhívja a figyelmet a pszichiátria, és a hozzá kapcsolódó intézmények aljasságára. Bár talán, ha ennyi energiát fektetek egy könyvbe, mint ebbe a blogba és a játékomba, talán többekhez eljut az üzenet. Talán a könnyebbik utat választottam (sőt, biztos), de egyelőre nem bántam meg. Ilyen helyeken azt is ki lehet mondani, amit egy könyvtől nem vesznek feltétlenül jó néven, és ez az egész blogolás, meg minden, kicsit olyan underground érzés. Fogalmam sincs, hogy működik ez az Android market, ha szerencsém van, még a blogom is reklámot kap rajta keresztül, bár mondjuk még azt sem tudom, miről fogok írni az évben, na mindegy. Halál a pszichiátrián - full, kész, végső változat, utolsó verzió EDIT UPDATE Az Androidra való portolás máris folyamatban van, remélem, a jövő héten már debütál a Google Playen

Anikó elmondta egy álmát, miszerint valaki azt mondta neki, hogy "Te vagy a borozók királya!", majd látott egy halálfejet, később ebből a borozók királya-ügyből kifolyólag bírósági ügy lett, és tárgyalásra kellett mennie. Érdekes, hogy az ő gondolatvilágában valahogy összekapcsolódik az alkoholfogyasztás és a bűn fogalma (kivéve, ha a szüleiről van szó). Kedvenc mondása volt régebben, hogy az "alkohol bűnös élvezet", ez valamelyik filmben volt hallható, nem tudom, már melyikben. Azt is érdekes megfigyelni, hogy mennyire küzd magában az alkohol ellen, most is például azért kellett lemenni a kocsmába, mert vörösbort akart inni (amit végül persze nekem kellett meginni). Ha alkoholt iszik, egyre hülyébb lesz tőle, megjegyzéseket tesz a pasasokra (mostanában már a nőkre is), és folyamatosan Editezik. Mostanában kinézett magának valami munkát a START vállalat nyomda részlegében, valamivel rosszabb munka, mint a miénk, de hát mégiscsak munka, és elvileg van is felvétel, ha ez sikerülne neki, talán (de csak talán) valamivel könnyebb helyzetben lennénk. Most viszont idegileg elég labilis, mindig a munkakeresés kapcsán jönnek rá a lelki bajok, aztán most megint nem tudja, hogy dolgozni akar (tegnap még azt akart), vagy kórházba feküdni. Itt tartunk most, hétfőn megy a munkára is, meg a pszichiáterhez is, majd meglátjuk. Én valahogy jobban szeretném, ha dolgozna. Mostanában javíthatatlan optimista vagyok, mindentől a legjobbat várom, főleg a pénzügyekben, aztán persze általában koppanok. Mindenesetre örülnék, ha a borozók királyának végre lenne munkája, és nem nyaggatna többet ezzel. (Aztán persze ez is valószínűleg annak az eredménye, hogy 5 órában dolgozok, szóval eggyel több órát kell várnia rám a nyanya tanyán, ameddig végzek, de időről időre amúgy is fel szokott benne buzogni a munkakedv...)

Egész délelőtt háborogtam magamban azon, hogy rongyos havi 6-7 ezer forintért 1 órával többet kell szívni. Valaki 1 óra alatt megkeres annyit, bassza meg, nem 20-szor 1 óra alatt. Persze igazából első nap még nem annyira vettem észre azt a +1 órát, és lehet, hogy hamar meg fogom szokni, de mégiscsak ott van a tudat, hogy 1 óra az életemből... Na, jó, csak egy kicsit szokatlan, a kis skizó még életében nem dolgozott 4 óránál tovább huzamosabb ideig. Tudom, senki se tehet róla, a pályázat megírása az éppen aktuális körülményektől függ, de a hatezer-valamennyi nem elég ösztönző erő. Mindegy, ez már így alakult, mindenki azt mondja, a legjobb mhely a városban le%oltaknak. Na, de mégis, 5 óra rabszolgaság naponta, belegondolni is szörnyű. Maga a tudat borzasztó, hogy valamivel kevesebbet ér az időm óránként, mint tavaly, és a hatezer-valamennyi nem húz ki a ... bajból, csak tűzoltásra elég, maximum... (ha megkaptam volna a 10-et, most kussolnék). Na, jó, csak másodsorban érzem magam skizónak, elsősorban bloggernek. Illetve, van, aki blogot ír, de nem tartja magát bloggernek, valaki bloggernek tartja magát, de nem (nagyon) ír blogot, én néha bloggernek tartom magam, néha nem, néha skizónak, néha skizó bloggernek, néha egyiknek sem. Mostanában egyre többször feledkezek el a skizóságról, és az a téves eszmém, vagyis inkább érzésem támad, hogy normális vagyok. Ez egyébként egy nagyon kellemes érzés. Címkézhetnek, tarthatnak akárminek, igyekezhetnek a betegségtudatom kialakítására/fenntartására, egy embert nem lehet egy egész életen keresztül egy skatulyába belerakni. (Legalábbis engem nem.) Szóval, jobban tartom magam bloggernek, mint másnak, ez így helyes, inkább, mint twitteresnek, facebookosnak, vagy akárminek. (De az is lehet, hogy mára már nincsenek is ezek a kategóriák, csak emberek vannak, akik néha blogolnak, néha twittelnek, facebookolnak, vagy akármi.) Ezt csak azért volt fontos tisztázni, mert ma egy ismertetőbe botlottam a blogomról, egy másik blogon. Persze, nem csak az enyémről egyedül volt ismertető, de mégiscsak volt, és ott volt közöttük. Eddig ilyet senki sem próbált meg írni, ja, de egyszer talán, rémlik, hogy az abilifyról (ennek az elődjéről) írtak valamit a freeblog főoldalra, de hát ki emlékszik már az ilyen freeblogos dolgokra. Haladni kell a korral, azt mondjuk még mindig nem tudom, hogy jól tettem-e, hogy ide jöttem a blog.hu helyett, de valószínűleg már nem is fogom megtudni. Én úgy sejtem, ott valamivel nagyobb lenne a látogatottság, de talán nem lenne ennyi hozzászólás. Vagy a franc tudja. Szerintem nem tettem jól. Mindegy. Hátha mégis. Ezt viszont gyorsan kiteszem addig, ameddig még bloggernek érzem magam, amúgy többször érzem magam bloggernek, mint nem, szóval semmi baj:

Iszonyú mennyiségű munka áll még előttem, mivel a jelek szerint tönkre ment az atw-s kalandjátékos oldalam, újra kéne rakni erre a tárhelyre, és nem tudom másképpen megoldani, minthogy elölről kezdjem az egészet. Sok munka van még a saját kaland projektemmel, a Halál a pszichiátriánnal is. Összességében lehetett volna jobb is, még nincs 100%-os készültségben, de már játszható. Eléggé hervasztó, hogy kedvenc elfoglaltságommal meglehetősen egyedül állok a magyar interneten, angolul meg nem tudok annyira, hogy ezen a nyelven értekezzek róla. Ebbe a fajta munkába menekülök a mindennapos kisszerű pénzgondok, és az úgynevezett nagybetűs elől. De ebben a tevékenységemben is magányos vagyok. A Halál a pszichiátrián úgy látszik, visszhang nélkül maradt, már az androidos változattól se várok túl sokat, ha ugyan lesz. Már csak az utolsó simítások vannak hátra, de úgy látszik, nem kapkodom el. Érdekes módon, a legnagyobb népszerűségnek a projektjeim között ez a blog örvend, kicsit fura helyzetet teremt, hogy az ismerőseim elől titkolnom kell, mert néha olyanokat írok le benne, hogy csak na. Azt hiszem, itt vagyok igazi önmagam, nem a 4 órás (holnaptól 5) robotban, sem pedig Anikóval a Fehér Egérben. És ez így is van jól (?). Hajhászhatnám jobban a népszerűséget, de ez azzal a veszéllyel járna, hogy olyanok is felfedezik, akiknek nem kéne, már volt is rá példa, szóval inkább nem. A valódi munkám, ami hivatalosan is van, ez a szabás-varrás, hát, egy időre jó volt, erre a 9 hónapra (amiből 2-t kórházban töltöttem), de már szívesen tovább lépnék. Ezért is kéne a suli. Valami bölcsész jellegű fsz képzés. Már van is tippem, de egyelőre nem árulom el. Hadd legyen meglepetés. :-) Az év végi szünetben, úgy érzem, nem sikerült maradéktalanul kipihennem magam, és jön az 5 órás munka. Egyesek talán ezt előrelépésként élnék meg, én azonban egyelőre a hátam közepére se kívánom. Talán, ha elvégezném azt a sulit, leléphetnék. Nem is vágyom másra. Tudom, hogy a helyzetemben ennek is örülni kéne, de már, azt hiszem, nem tudok. Monotonitástűrő vagyok, meg minden, de ebből 2-3 év, azt hiszem, és bőven elég lesz... Összegezve: Nem vagyok elragadtatva a munkámtól, és a hobbimat is furának tartom, gyerekesnek, és egy kissé nevetségesnek. Amúgy január elsején évek óta már mindent borúsabbnak látok, mint amilyen valójában. Hm, egész napos munkám eredménye: