Help Sales ÁSZF

Injekciómánia

Az emlékek őre - Intés az Őrzőkhöz

Az emlékek őre című ifjúsági regény filmváltozata egy látszólag idilli társadalom életét meséli el, ahol az embereknek nincsenek már negatív érzelmeik, mert távoztatták őket a világból. A film kezdetén három fiatal barátságát követhetjük nyomon, és azt a ceremóniát, ahogyan a gyerekkorból a felnőtt korba lépnek át. A kommuna mindenkinek megköszöni a fiatalságát, gyerekkorát, és kiosztja, ki milyen feladatot kap. Fiona a csecsemőgondozóba, Asher a egy drónszerű gépet irányító központba kerül, Jonas-t pedig Őrzőnek választják ki, ami körülbelül egy egyszemélyes töriszaknak felel meg. Az előző Őrző betanítja a világból száműzött emlékekre, hogy a múltat értékelve kedvező döntéseket tudjon hozni a jelenre és a jövőre vonatkozóan.

A történet azonban hamar átcsap antiutópiába: Mindenkinek kötelező minden nap injekciót kapni, hogy távol tartsák maguktól az érzéseket és érzelmeket, mert akkor felborulna az úgynevezett harmónia. Szóval lövik magukat minden nap szorgalmasan, az érzelmek ellen, a „boldulás” ellen. Jonas az emlékek hatására kezd rájönni, hogy valami nagyon nem stimmel ebben a társadalomban, főként azt nehezményezi, hogy ez a közösség nagyon nehezen tűri a kudarcot, 1-2 sikertelen teszt, és jön az elbocsátás a Másholba akár a családegységből is. Főleg csecsemőket és időseket bocsátanak el injekcióval a Másholba (persze a legnagyobb szeretettel), de bárki megkaphatja a szurit, akinek ellenszenves a viselkedése, így Fionát is ez a veszély fenyegeti, ha nem kell neki a mindennapos szuri, ami az emlékeket és érzelmeket kordában tartja, akkor jön a végső nagy szuri.

Jonas nem bírja tovább az emlékek és érzések és a mindennapi, injekciós realitás közti kontrasztot elviselni (ezért nem is szedi már egy ideje), szerinte nem tűnt el a gyilkosság a világból, csak átnevezték, ezért biciklre pattan, és kibiciklizik az ismert világból, a Peremen túlra, és ezzel egy csapásra emlékeket és érzéseket szabadít fel a közösségben, még akkor is, ha ő maga az ismert világon kívül kerül is. Hóna alatt egy halálra ítélt csecsemővel új életet kezd, és reméli, hogy nemsokára visszafogadja a társadalom Fiónával az élen, akit már szintén fenyegetett a tű. Satöbbi. Happy end? Talán. A film végkifejlete optimista jövőképet vázol fel.

Egyszer egy Ady Endre nevű ingujjas újságíró és versköltő, akit élete vége felé szintén a diliház fenyegetett, szintén szózatot intézett az Őrzőkhöz, akiknek fontos feladatot szán az akkori forrongó világban, a humanizus, a magasabb erkölcsi értékek, a szépség, ésatöbbi őrzését, ezt az Intés az Őrzőkhöz című versében adta közre egészen mágikus, archaizáló stílusban:

„Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek.
Oly szomorú embernek lenni
S szörnyüek az állat-hős igék
S a csillag-szóró éjszakák
Ma sem engedik feledtetni
Az ember Szépbe-szőtt hitét
S akik még vagytok, őrzőn, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.”

Azt hiszem, Az emlékek őre és az Intés az Őrzőkhöz megfejtése is egy rugóra jár: a kulcs a szeretet. Hogy kik azok az Őrzők, és kik nem, és vajon mindig is itt voltak a csillagok alatt? Nem tudni...

0 Tovább

Az úgynevezett disszociatív személyiségzavarról

Elég az hozzá, hogy minden másképp van. A disszociatív személyiségzavarocska sem úgy van, ahogy gondolták. Amit sorozatosan összemostak a skizofréniával, hogy még ezzel is összekeverjék a díszes társaságot. A disszociatív személyiségzavaros filmeket sorozatosan szeretnék letiltani pl. a Netflixről, meg mindenhonnan, mert, úgymond negatívan tünteti fel a disszociatív személyiségzavart. Persze, hogy negatívan tünteti el, hiszen – mint ahogy a skizofrénia sem létezik, disszociatív zavar sem létezik. Volt egyszer egy szocializmus és egy kapitalizmus, egy dologban egyeztek csak meg, abban mind a két világrend egyet értett, hogy kell az agymosás, és kell a nácik által kitalált pszichiátria. Szóval, hogy milyen kísérletek folytak itt, és milyenek nem, én nem tudom (lol! Azért egy kis sejtésem van…), de Drábik János egy könyvet szentelt ennek és egy YouTube videót, már 2004-ben, amikor még Amerikában is csak pedzegették ezt a dolgot. A történet arról szól, hogy Amerikában a politikai szférától kezdve mindenhol biorobotokat kezdtek előállítani. Mégpedig oly módon, hogy már gyerekkorukban kondícionálták az embereket pszichológiai módszerekkel arra, hogy felosztották az agyukat partíciókra, mondjuk, és ezzel több személyiséget állítottak elő. Azóta ez közismert dolog lett, a Family Guy is feldolgozta a témát. Arról is van szó, hogy az Amerikai szenátus akkori tagjait egy könyvben megvádolták sorozatos istentelenkedésekkel, amire ők nemes egyszerűséggel basztak reagálni, hátha így elsikkad a téma. Tévedés történt, a könyv rövidesen már 10 kiadást ért meg, a sztori szétterjedt, akkoriban még így mentek a dolgok. De a tisztelt béketábor sem volt sokkal lemaradva a módszer alkalmazásával.

Trance Formation of America

Szóval Cathy O Brien és Mark Phillips 195-ben megírta a Trance Formation of America című könyvet. Nevekkel, adatokkal, fényképekkel megvádolták a szenátus több tagját pedofíliával, fajtalankodással, okkult dolgokkal, szó szerint sátáinimussal (baphometizmussal), és elmesélték, hogyan tették őket biorobotokká. A szenátorok szó szerint figyelmen kívül hagyták ezeket a dolgokat, és lapítottak tovább a funkciójukban, sőt, ment minden tovább az útján, mintha mi se történt volna (se fekete mise, ma mise, holnap semmise). Drábik János Tudatmódosítás című 2004-es könyvében utána járt ezeknek a dolgoknak, és elmagyarázta, hogy szó szerint Magyarországon is így történtek a dolgok, ahogy a Trance Formation of Americaban. Drábik János akkor többször hangsúlyozta, hogy az általa talált anyagok 4/5-ét nem hozhatja nyilvánosságra, mert félti magát, mert van olyan, amit még ő sem mer leírni. A biorobot gyártás metódusa a következő volt, pl. a náci Németországban: pl. Mengele a gyereket úgy sokkolta, hogy „feláldozható” és „nem feláldozható” kategóriákra osztotta őket, a feláldozhatókat agyonlőtte a nem feláldozhatók előtt, és így próbálta őket engedelmességre bírni. Így olyan tudatállapotba kerültek, amikor már szeletelhetővé vált a tudatuk, és külön-külön személyiségeket programozhattak beléjük. Ezek a tudatcellák egymástól elzártan működtek, és létezett 1-2 hipnotikus szöveg, vagy parancs, amivel elő lehetett hívni egyiket vagy másikat, és szexrobotoktól kezdve tökéletes gyilkológépekig bármire lehetett őket használni, titkárnő funkciókat is elláttak, bármit meg tudtak jegyezni, amit egy parancsszóra elő lehetett hívni egy rejtett személyiségrészből, ezeket a biorobotokat országok között is küldözgették. (Nem maradt írásos nyoma az adatoknak, utasításoknak.) Ezekből hirtelen kurva sokat legyártottak, és csak akkor keletkezett a bibi, amikor valamilyen baleset vagy trauma hatására a személyiségrészek közti fal megsérült, és szivárogni kezdett, és ezek a társadalom felszínén a pszichiátria számára mint „disszociatív személyiségzavaros esetek” jelentkeztek. Állítólag ritka, jóval ritkább, mint a skizofrénia, de elő-elő fordul, Magyarországon is van, én is láttam ilyet. Sőt, olyat is láttam gyerekkoromban, a telkünk előtt, amikor az egyik személyiség beszélget a diófa alatt üldögélvee a másik személyiséggel, bevallom nem éreztem magam jól ettől. Egy vén tróger egyszer durva férfihangon kötekedett magával, amire sipítózó női hanggal válaszolt. Nem nagyon tudtam hova tenni, de ilyenek előfordultak még anno falun, eldugott zártkertekben, össze-vissza. A nyolcvanas évek végén történt, de aztán vége lett a szocializmusnak, felbomlott a rendszer, és ezek eltűntek.

A Twitteren hosszasan veszekedtem egy csajjal egyszer a skizofréniáról és a disszociatívról, ő váltig állította, hogy disszociatív zavar van, amíg én kételkedtem ebben. De ő csak kötötte az ebet a karóhoz, meg hogy neki ez a hobbija, meg szereti videókon nézni az ilyen embereket. Ő tudja. Innen üzenném neki, hogy amiket látott, azok nem disszociatív személyiségzavaros emberek, hanem tönkrement biorobotok. Persze, emberek, de… szerintem ezt az állapotot megjavítani már nem nagyon lehet. Vagy igen? Vagy nem? Mit tudom én. Kérdezzenek meg 1 pszichiátert! :-)

0 Tovább

Hegylakó 2 - A visszatérés

Régen nagy kedvencünk volt így családilag a Hegylakó c. sorozat, Christopher Lambert főszereplésével, és általában a Queen zenéjével, amit sokan szeretnek, én viszont annyira nem, de hát a Hegylakó feelinghez hozzátartozik. Nemrégen valamelyik csatornán (AXN), ahonnan mostanában ki szoktam válogatni a filmes áldozataimat, ahonnan pl. az Én, Frankensteint is hoztam, meg ezt a vhs korszakbeli filmet is kipécéztem, aminek ez a címe: Hegylakó 2 – A renegát. Esetleg Hegylakó 2 – A visszatérés. A két verzió között van némi különbség, mintegy 15 perc, és a végükön valami. Az ízlésem, persze, továbbra sem változott, vagy ZS kategória, vagy semmi. Szintén fontos kérdéseket feszeget a Humans vagy Real Humans sorozat, ami szintén fontos kérdéseket feszeget, de mondjuk, amíg én 3x10 évadot végignézek, az egy év, és addig meg is unom az életem 2x.

Szóval a Hegylakó 2 film sztorija röviden a következő: a 2024-es évben játszódik, a film készítésének idején 1986-ban, egy lehetséges jövőben, tehát egy antiutópia, disztópia, stb. stílusú alkotás. Szóval éppen haldoklik a Föld, ahogy szokott az ilyen filmekben, és most már egyre inkább a valóságban is, a klímaváltozás és az ózonlyuk következtében. Íme, az akkori világban ezt így képzelték el: Jön a hős, és ózonpajzsot helyez el az egész bolygó fölé. Szuper. És történik mindez 1999-ben, valamiért 1 évvel Y2K, egy lehetséges másik világvége előtt, aminek akkoriban annyira nagy jelentőséget tulajdonítottak, aztán kiderült, hogy annyi történik, hogy néhány kvarcórának meg számítógépnek kiakad a dátum számlálója, és ez máris elég okot szolgáltat arra, hogy újat vegyünk.

Na, mindegy. Tehát a film úgy kezdődik, hogy az akkori Levegő Munkacsoport, egy környezetvédelmi ökoterrorista szervezet behatol az ózonpajzsot működtető bázisra, és kiderül a nagy átverés: az ózonlyuk bezárult, igazából már nincs is szükség az ózonpajzsra, de az azt működtető multinacionális vállalat mégis milliárdokat kaszál a fenntartásával. Aztán valahogy ennek az ökoterrorista szerveztnek a vezetője hirtelen ott találja magát a Hegylakó közelében, aki egy kocsmában piál, meg mászkál össze-vissza 75 évesen, és mindenki meg akarja verni, meg leszúrni, és éppen azért, mert 1999-ben, valamikor régen jót tett a Földdel. Aztán hirtelen visszafiatalodik, meg az is kiderül hirtelen, hogy a Zeist bolygóról származó halhatatlan, aki csak akkor hal meg, ha levágják a fejét. Nyissz-nyassz, levág 2 utánaköldött fejvadászt (a csata közben fiatalodik újjá), és azzal a fiatalos lelkesedéssel le is varrja 2 perc alatt az ökoterrorista munkacsoport vezetőnőjét, az utcán, a falnak támasztva.

És innen a megoldás már triviális: megjelenik a főgonosz, és egymást kergetve, a jó jóságoskodva, a gonosz gonoszkodva a saját egyéni szociális problémájának megoldásán fáradozik, és azon igyekszik, hogy mindenáron levágja a másik fejét. Mindezt egy olyan cyberpunk stílusú világban, amilyen már biztos, hogy nem lett 2020, de nem lesz 2024 sem, mert a mai korban itt állunk körülbelül a valóság és a fikció metszéspontjában, és fokozatosan és sorozatosan derül ki, hogy a valóság nem is olyan, mint eddig gondoltuk, és talán nem is kellett volna annyi fikciót nézni, annyi virtuális számítógépes játékban mászkálni, annyi anyagi javat felhalmozni, és annyit zabálni meg szexelni, tudományokat, áltudományokat létrehozni, ufókat, szellemeket kergetni, mert lényegesen érdekesebb az a valóság, ami körülvesz minket, és nem sokasítani, többszörözni kell a problémákat, hanem sokkal inkább egyszerűsíteni, és akkor már nem is olyan nagy baj talán az sem, ha nincs is olyan sok pénz a zsebünkben, mert nem az agyatlan mennyiségű pénzmozgás és pénzmozgatás tesz boldoggá igazából, mert az csak a csődbe hajszolja a bolygón uralkodó rendszert. Illetve van még egy film, aminek az a címe, hogy Túlélni a fejlődést, az is valami ilyesmiről szól.

Hát, mit is mondhatnék, ennyi a mai napi penzum, mindenkinek kellemes nyarat! :-)

0 Tovább

Madaras cikk

Szerintem sokan kíváncsiak, akkor hogy is van ezekkel a madaras „hallucinációkkal”. Akkor most ennek nézünk egy kicsit utána. Pl. többször előfordult, hogy madarak hangján keresztül véltem emberekkel beszélni. Aztán madarak hangján véltem nagy mesteremmel, a vareczaságban (mivel jelentős vareczistának is számítok, tudtommal én mélyítettem egyedül a versfolyót), szóval Szent Varecza Lászlóval együtt sámánkodni, amikor ő a dozmati erdőben sámánkodott, én pedig a sóstói erdőben. Szóval ilyenek voltak. Sajnos tavaly végleg eltávozott közülünk a maestro.

Ezt csak azért mondom, hogy azt hogyan kell például elképzelni, amikor például Assisi Szent Ferenc beszélgetett az állatokkal, vagyis madarakkal, vagyis értette a nyelvüket. Nos, semmiképpen nem úgy, hogy nekik csicsergett, vagy hogy úgy „en bloc” értette volna az állatok nyelvét, ugyanis ilyen nem hiszem, hogy lenne. Inkább azt kell feltéteteleznünk, hogy a madarak beszéltek hozzá emberi nyelven. Tehát ez nem úgy van, hogy én mindent megértek, amit akarok, vagy van ilyen veréb-latin szótár, hanem a madarak kedves hangképző szerveik segítségével (és szerintem némi enyhe telepátiával) beszélnek hozzánk, és ez nem elsősorban rajtunk múlik, hanem inkább rajtuk, mert ha valakivel beszélgetni akarnak, azzal beszélgetni is fognak, de ha nem akarnak, nem szólnak.

Hozzám igazán nem sokszor szoktak szólni. Nem is nagyon érdeklődünk egymás iránt úgy általában. Hanem ma szóltak hozzám, és megfigyeltem igazán, hogy csinálják. Pont a delfineimnek is olyan kedvük volt, hogy lehetett velük szót érteni, és akkor szólt hozzám a madár. A delfinek vagy cetek mondanivalójára reagált, tehát engem csak egyfajta interpreterként használt szerintem, de az egyből kitűnt, hogy a delfinek és ezek az énekesmadarak nem nagyon szívelik egymást per pillanat. Megvan az elméletem, hogy miért nem, nem hinném, hogy a halacskákon vesztek volna össze, hanem szerintem a madarak unják már, hogy a delfinek élő kamerarendszernek használják őket az emberi közegben. Meg hogy küldik őket vándorútra, meg ide oda, azt is nagyon unhatják már.

Aztán este, amikor cigiztem, megint szólt hozzám a rigó, amikor éppen ezen a megírandó bejegyzésen gondolkoztam, és a meglepetés erejével hatott rám, amikor azt rikoltotta, hogy „Dicsőség a rigóknak!” Persze én jót mosolyogtam az egészen, és visszakérdeztem, „A feketerigóknak vagy a sárgarigóknak?” Erre persze besértődött, és utána már egyáltalán nem szólt. Ilyen módon tudtam meg, vagyis hogy jelentették ki előttem a madarak, hogy nekik is tudatuk van, valójában némely madárfaj elméletem szerint értelmesebb is, mint a háziállataink, csak az embernek van egy elképzelése a világról, amit szeretnek erőteljesen sulykolni, de hát az egész nem így van vagy lehet.

Végülis érdekem nem sok fűződött volna megírni ezt a posztot, mert lelkes húsevő voltam, egészen a legutóbbi időkig, például ma is bevágtam egy jó darab szalonnát, de már egy ideje kevésbé kívánom a húst, és egyre jobban gyanakodva eszem ezeket állatokat, és már kezdek gyanakodni, hogy valami itt nem stimmel. Amúgy nem kell ehhez túl nagy vallás vagy spiritualitás, egyre inkább józan belátás vezetett erre. Amúgy sem kedvelem a gasztronómiát, igazából enni sem szeretek, csak betömöm magamba a kaját, igyekszem hamar túl lenni rajta, hamar letudni és kész. Néha eszembe jut a régi mondás: „Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk.” Pf, na, ennyi.

Nem tudom, valaki más tapasztalt-e már ilyeneket, gondolom, igen. Van pl. egy kollégám, aki előtt szerintem szintén megnyilvánulnak ilyen módon a madarak.

0 Tovább

Vegyük például az ókori hellenisztikus kultúrát

Az ókorban az emberek poliszokba szerveződve éltek. Általában demokráciában, néha megbíztak 1-1 türanniszt (vagy lehet, hogy türannosz, mindegy, de ez inkább úgy hangzik, mint a dinoszaurusz, hogy azok miért pusztultak ki, azt inkább most hagyjuk). A polisz egy városállam, igazából elkeserítően kevesen éltek 1-1 poliszban (Athén, Spárta, mit tudom én). A görögöknek az ókorból fennmaradt eposzaik (vagy is voltak, amik szájhagyomány útján képződtek, de általában egy vak énekesnek vagy bárdnak szoktak tulajdonítani, akit Homérosz névvel illettek). Ezek az eposzok nyomokban igazságot is tartalmaztak, például nagy show volt, Heinrich Schliemann az Íliász nyomán az 1870-es években kiásatta Tróját és Mükénét. Az is igaznak látszik, hogy hogy az i. e. 8. században keletkezett eposzok a politeizmus szellemében születtek, az Odüsszeiát olvasva például az olümposzi istenek (ez volt a görögök pantheonja, élükön Zeusszal, Dionüszosszal, stb.). Ezeket az eposzokat mindig nagy kedvvel olvastam, és ezekből kiderül, hogy az emberek hosszú monológokat folytatnak istenekkel és félistenekkel, héroszokkal, nimfákkal, satöbbikkel.

Mindegy. A görög filozófiát egy kicsit tanulmányozva kiderül, hogy i. e. 400 körül a görögök még mindig erősen hittek ebben a pantheonban, a politeizmusban, tehát az Olümposzon lakozó isteneikben, de a végén szerintem lassan már mindennek volt istene, sőt a Rómában ugyanazt a pantheont átkonvertáló hitvilág Jupiterrel az élen már odáig jutott, hogy mindenféle házi szellemekben, meg mindenfélében elkezdtek már hinni a végén. Szóval ez a pantheon két kultúrát is kudarcba fullasztott sikeresen, a görögöt és a rómait. Vajon mi ennek a kudarcnak az oka? Azért említettem a Kr. e. 400-as időpontot, mert 399 körül lehetett, hogy Szókratész kiitta a méregpoharat, mivel filozófiája összeütközésbe került a politeizmus és az athéni demokrácia alapelveivel. Konkrétan istenkáromlásért vagy valami hasonlóért fogták perbe. A későbbi korokban a filozófusok vitatkoztak, hogy jogos volt-e Szókratészt kivégezni, mert az konfliktusba került az erősen politeista vallású athéni demokráciával. Most nem kezdem el részletezni, hogy az milyen demokrácia volt, de nem a legjobb, mindenesetre az első demokrácia-féle, amiről tudunk, vagy legalábbis én tudok.

Szókratész nem hagyott ránk könyvet, szokás preszokratikus filozófiát és Szókratész utáni filozófiát feltételezni, Szókratész tehát szakadást jelentett magában a görög filozófiában is, és erős a gyanúm, hogy utódai, például Platón, Arisztotelész mélyen elhallgattak valamit, és írtak egy csomó könyvet politikáról, retorikáról, esztétikáról (Poétika címmel), párbeszédes dialógusokat. Szókratésznek is volt egy beszélgetős módszere, amiben a „bábáskodás” módszerével a beszélgetőpartnerét tanítgatta a bölcsességre, jóságra, akármire, mert ilyesmiben gondolkodott. Ma talán úgy mondanánk, hogy humánum, ami annyit jelent, hogy emberszeretet. Viszont azt mondta, hogy az egyetlen, amit tud, az az, hogy nem tud semmit. Bár azt is szokták emlegetni vele kapcsolatban, hogy említést tesz bizonyos daimónról, aminek a szava segítségével dolgozik. Úgy tűnik, hallucinált, ahogy ma a kedves pszichiáterek mondanánk, persze az sem hallucinálás, hanem hanghallás. A "hallucináció" fogalom csak elfedése, maszkolása annak, hogy egy vagy több "hang" megtámad, és az annak nyomán létrejövő lélekállapotnak. Mindegy, nem tudni pontosan, hogy segített neki a daimónja, körülbelül úgy járhatott az okosságával, mint én, amikor egy film noir-szerű állapotban, 1920 helyett 2020-as, cyberpunk környezetben egyre jobban belegabalyodom az újságírás, és bizonyos kommunikációs fordulatok utáni nyomozásba, amiknek a főszereplője a közösségi médiában esetleg eltorzított igazság.

Platón tolmácsolásában maradt ránk az Apológia, Szókratész védőbeszéde, melyben Szókratész a delphi jóslatra hivatkozik, egy orákulumra, isteni szóra: senki sem bölcsebb Szókratésznél. Szeretné átalakítani, megcáfolni, hiszen ez a tragédia magva, a hübrisz, azaz magyarul kb. a büszkeség, elbizakodottság, hatalomvágy. Vajon a jóslat tényleg isteni szó? Vannak-e egyáltalán istenek? „Az istenekről nincs módom tudni, sem azt, hogy vannak, sem azt, hogy nincsenek, sem pedig, hogy milyenek.” „Neki a jóslat, a delphi szó a kötelező szó, ez a delfin, amelyen úszik. Úgyszólván ez a magva, kiindulópontja összes beszélgetésének, ez a megbízatása, filozófusi elhivatottsága” (Hannes Böhringer) http://www.c3.hu/~tillmann/forditasok/bohringer_mi_a_filozofia/sokrates.htm

Ezeket még szépen mind elmodta, miután kiitta a bürökpoharat, és ha lehet hinni a leírásnak, csodálatosképpen viszonylag nyugodtan meghalt. Persze, ezt lehet úgyis értékelni, hogy össze-vissza zagyvált istenekről, delfinekről és a daimónjáról. Bár, szerintem Platón igyekezett pontosan leírni, amit mondott. Nekem pedig nincs más hátra, hogy feltegyem 2420 év után a kérdést: Szókratész daimónja delfin volt? Szerintem igen. Az istenek, amikor az emberekhez szóltak az eposzokban, delfinek voltak? Szerintem igen. Ha mégis istenek voltak, csúfosan kihaltak. Igaz-e, hogy össze-vissza hülyítik, kijátsszák egymás ellen az embereket ezek a cetfélék? Minden-féleképpen!

0 Tovább

Delfin-meditáció: "Űrszemét"

Néhány dolgot tudni kell a delfinekről. Sokkal régebben vannak ezen a bolygón, mint az ember. Szeretnek állandóan a Föld megmentőjének a szerepében és a többi állat megmentőjének a szerepében tetszelegni, miközben valójában maguk is vérengző ragadozók, és megvannak a viselt dolgaik, például a csoportos nemi erőszak, szexuális kegyetlenkedéseik is messze földön híresek, van, hogy megölik a nőstény kicsinyeit, hogy azok párosodjanak velük. Az emberekkel szemben felvett álcáik a velük kapcsolatba került embereken keresztül nyilvánítják ki, például elég csak Douglas Adams: Viszlát, és kösz a halakat! című könyvére, vagy Joan Ocean megtévesztő delfinterápiáira gondolni. Az emberiség tanítóinak a szerepében szeretnek feltűnni, sugalmazásaik és „tanításaik” lehetőleg össze-vissza hazugságok, amikkel embereket és népcsoportokat uszítanak egymás ellen. Ez legjobban a skizofréniánál érhető tetten. Semmit sem szabad nekik elhinni, különösen azt nem, hogy állítólag egy másik bolygóról származnak, és tudomásuk van más dimenziókról, ufókról, és hogy velük kommunikálnak kapcsolatban vannak. El lehet hinni viszont, hogy hanghullámokkal velünk „kommunikálnak”, „gyógyítják az embert”, de ugyanúgy rákosíthatják is, szeretnek szívritmuszavarral, szívinfarktussal szórakozni, sakkban tartani az embert, gondoljunk csak Douglas Adams halálának körülményeire. Bejönnek az álmainkba, és gyötörnek minket. Miért van olyan sok szar álom és kevés jó, az is maximum szexuális tartalmú? És hogy honnan tudnak például magyarul? Folyamatosan tanulják a világ összes nyelvét, nem akarok szerénytelen lenni, de szerintem tőlem is tanultak eleget. Szóval vágyam, hogy magyartanár legyek, valamiféle furcsa módon mégiscsak teljesült, valami elképesztő módon. Diplomázás előtt különösen szeretik az embereket skizofrénné tenni, önbíráskodók, haragtartók, nem szeretik, ha az általuk kipécézett emberek a földi kategóriák szerint viszik valamire. Folyamatosan az intelligenciájukkal hencegnek, mindenbe beleszólnak, belekotnyeleskednek, ami nem rájuk tartozik. Így a valóság, amit hangokon keresztül közvetítenek, egyre inkább kezd Mátrix-szerűvé válni. Az álmok megfejtésére nem vállalkoznék, de ugyanúgy veszik a gyenge képeket, amiket vizualizálunk, és a gondolatokat, amiket kihangosítanak nekünk vagy maguknak. A hosszú évek óta húzódó vita, hogy az emberek a hangokat az agyukban hallják, vagy a hallószerveiken keresztül, eldönthető lenne egyszerű műszeres vizsgálattal. Én a fülre, a hallószervekre tippelnék.

Szóval, van ez a „Delfin-meditáció”, amivel én elküldtem őket: fokozatosan elhalványulnak, ha azt vizualizáljuk, hogy kilövik őket a világűrbe, miközben a repülő csészealjakkal, ufókkal, világűrrel kapcsolatos hazugságaikra gondolunk, és magunkban ennyit mondunk, illetve gondolunk (hogy nehogy hülyének nézzenek minket, magunkban beszélni amúgy is felesleges): „Űrszemét.” Ezt elmondjuk nekik párszor, amire először idegesek lesznek, majd fokozatosan elhalványulnak. Szerintük „ezeket nem tudhatják meg, mert azonnal depresszióba esnek az emberek”. Nem tudhatják (vagy nagyon is jól tudják), hogy depresszió sincs, illetve ami van, azt is jórészt ők csinálják vagy okozzák. Az inkontinenciát szintén ők okozzák, ezzel is folyamatosan lejáratva az embereket az embertársaik előtt. Folytassam még a sort? Szerintem ennyi mára bőven elég lesz az úgynevezett „delfinkommunikáció”-ról. Amit nagyon kell vagy fontos tudni, elmondtam. Szóval, egyelőre ennyi, hogy: "Űrszemét."

Ja, és ne tévesszenek meg minket az ígéreteik, amikkel földi javakkal, társadalmi pozíciókkal kecsegtetnek minket, netán Jézusnak vagy Istennek, spirituális gurunak, pszichiáternek, vagy más egyébnek képzeltetik magunkat velünk. Mindenkor legyünk szerények és alázatosak, főleg, ha körülöttünk sertepertélnek, őket meg könyörtelenül küldjük el a francba, például a fent említett „meditációval”. Megértik az üzenetet, hallgatnak ránk, és nem zavarnak minket tovább. Ja, és igyekezzük magunkat a továbbiakban távol tartani tőlük! Továbbá azt is megfigyelhetjük, ha rájövünk a titkukra, a hangok, ha maradnak is, folyamatosabban "harmonikusabbak", alázatoskodóbbak lesznek. Persze, továbbra se higgyünk el nekik semmit, de legalább nyugtunk lesz tőlük.

Viszlát (és kösz a halakat)! :-)

0 Tovább

John Forbes Nash: Egy csodálatos elme

Ha már Skizofrénia underground, mindig is gondoltam, mekkora ziccert hagyok ki, amikor nem írok John Forbes Nash-ről, a világ leghíresebb, Nobel-díjas tudósáról, aki egyben a világ leghíresebb matematikusa és leghíresebb skizofrénje, most, persze nem kezdenék el hosszasan értekezni arról, hogy matematikából miért nincsen Nobel-díj, ő is közgazdaságtanból kapta. Mégsem ez hozta meg neki a világhírt, hanem a film, ami az életét dolgozza fel, az Egy csodálatos elme (2001) című 4 Oscart és 4 Golden Globe-ot kapaott film.

20 évesen már megszerezte a diplomáját a Carnegie Mellon University-n, Pittsburghben. Majd a Princetoni egyetemen szerzett PhD fokozatot matematikából. A skizofrénia témakörével való ismerkedésemet én is Sylvia Nasar Egy csodálatos elme című könyvével kezdtem, majd megnéztem a filmet is, ami annak idején nagy hatást tett rám. Szó volt benne a képzeletbeli „barátairól”, akivel akkoriban beszélgetett, szintén mélyen megmaradt bennem, amikor azt mutatják, amikor az egyetemen az ápolók rárohannak, lefogják, leinjekciózzák. A könyv sokat ír a gyógyszerezése okozta, nyugodtan mondhatom, szar állapotairól, amikor a Karib-térségben többször bevitték a pszichiátriára. A fáma szerint a felesége, Alicia végig kitartott mellette. Érdekes, a könyv részletesen leírja, hogyan szabadult meg a gyógyszerektől, a film valahogy mégis azt sugallja, azoktól gyógyulhatott meg. Ő maga ezt következetesen cáfolta egész hátralévő életében.

Nem sokkal a betegsége elhatalmasodása után megszületett a fia, aki egy évig névtelen maradt, mert Alicia Johnnak szerette volna elnevezni, Nash pedig egyik „elképzelt” barátjáról, Charles-ról. Így lett a fiú John Charles Nash, aki szintén matematikus lett, és hogy úgy mondjam, szintén skizofrén. Aztán Aliciával 1962-ben el is váltak a skizofrénia következtében kialakult és előállt sorozatos problémák miatt. Majd később újra egymásra találtak, és életük végéig együtt maradtak. John Nasht visszavették a Princeton egyetemre, ahol nagy érdeklődéssel vetette magát az akkor indult számítógépezésbe, programozásba, nagyon elkezdte foglalkoztatni a számítástechnika világa. Matematikai munkáját is folytatni tudta. Először csak fel-fel tünedezett az egyetem falai között, végül, úgy tudom, haláláig ott dolgozott. Végül legyőzte a betegségét, melyen valószínűleg sokat javított az egyetemi közeg.

Aztán, 2015-ben, amikor egy (számomra) gyanús körülményű taxibalesetben elhunyt a feleségével, Aliciával együtt (Nash 86, Alicia 82 éves volt), mondhatom, engem is erősen megrázott a hír. Talán rájöhetett valamire a géniusz a betegségével kapcsolatban, vagy csak egyszerűen kényelmetlen lett, amikor a gyógyszermentességét hangsúlyozta, számomra sose derült ki, de erős gyanakvás fogott el mindig a taxibaleset hallatán. Persze, lehet, hogy csak én vagyok túlságosan „paranoid”, és "sima" taxibaleset volt.

Díjai között szerepel:

Neumann János elméleti díj, 1978

Közgazdasági Nobel-díj, 1994

Leroy P. Stel díj, 1999

Abel, matematika díj, 2015

0 Tovább

A delfinek csodálatos világa

Aztán, nézzünk csak körül még ezen a szép bolygón, milyen intelligens faj él még az emberen kívül? Az interneten fellelt adatok alapján, először John C. Lilly kereste ezekkel a nagyszerű állatokkal (lényekkel?) a kapcsolatteremtés lehetőségét, legalábbis legújabb korunkban. Lilly univerzális elme volt, érdekelte mindenféle marhaság, ami egy kicsit is tudományos színezetet öltött, 13 évesen már laboratóriuma volt házuk pincéjében, a biológiától a fizikán át a kémiáig minden érdekelte, a tudományok határterületei, az azok közti átjárhatóság érdekelte.

Az ötvenes évek végén Lilly létrehozott egy központot, ami az emberek és a delfinek közti kommunikációval foglalkozott. Néhány évvel később munkatársaival több tanulmányt publikáltak arról, hogy a delfinek utánozni tudják az emberi beszédet. Az állatokkal végzett, több évtizeden át tartó munkája viszont nagyban hozzájárult a tengeri emlősök védelméről szóló 1972-es törvény, a United States Marine Mammal Protection Act elfogadásához.

Sajnos, egyúttal beszállt kora pszichedelikus kultúrájába, és az LSD-től kezdve a ketaminon át mindeféle droggal kísérletezett azért, hogy kapcsolatba lépjen ezekkel a teremtményekkel, meg amúgy is volt erre bizonyos hajlandósága, ez volt a másik hobbija, hogy úgy mondjam. Nem csoda, hogy az állatoknak ugyan megtanított 1-2 emberi kifejezést, a nagy áttörés, a mentális beszélgetés ezekkel az élőlényekkel elmaradt. Vagy mégsem? További pályáján átok kezdett rátelepedni, teljesen zavaros eszmefuttatásokat publikált vegyesen, a tudományos eredményeivel, amire ezek ezáltal árnyékot vetettek. Én arra tippelek, mégis sikerült neki a kommunikáció, esetleg úgy, hogy észre sem vette igazából. Az, hogy a delfin agya telepatikus üzeneteket közvetíteni, még nem jelenti feltétlenül, hogy az ember visszafelé is képes erre. A delfinek töretlenül hangicsáltak neki, ám nem jelenti azt, hogy ez a „színészkedés” nem jelenti azt, hogy nem léptek telepatikus kapcsolatba vele, és nem vitték el egyelőre tévútra őt is, és az egész tudományt is, ami mindig is, mint vidám fickókról szeret megemlékezni róluk, akiknek még a támadó gesztusaik is pozitívnak hatnak.

A másik delfinekkel foglalkozó, spirituális és ezoterikus tartalmakat is felvonultató másik nagy szaktekintély, Joan Ocean évtizedek óta kommunikál delfinekkel és bálnákkal. Egy spirituális magazinnak adott interjújában e különleges lények titkairól és a velük átélt transzcendens élményeiről olvashatunk: a delfinek történelmünkben betöltött szerepéről, a hangjaik hullámain tehető interdimenzionális utazásról, és arról, hogy a szeretet egy határon túl láthatatlanná tesz. Azt nyilatkozta, úgy érzi, hogy kommunikálnak holografikusan, hangokat képeznek. A hologram egy olyan kép, amely minden információt, ha úgy tetszik egy felvételt tartalmaz. Mint egy energia kitörés. Még érdekesebbnek tartom azt az állítását, hogy tulajdonképpen nem is kell a delfinek és bálnák közelében lennünk, hogy telepatikusan kommunikáljunk velük. „Bárhol lehetünk. Ahogy említettem, az én kapcsolatom a delfinekkel egy ülő meditációval kezdődött a házam nappalijában. Ha be tudsz jutni ebbe csendes térbe és rájuk fókuszálsz, ott lesznek. Ha jön egy érzés, hogy szeretnél velük kapcsolatba lépni, egyszerűen megteheted.” Vagy ők veled - ezt már nem teszi hozzá. „Még úszni sem tudtam, amikor először találkoztam a delfinekkel. Ez a 80-as évek elején volt, és akkoriban az emberek még nem voltak olyan tudatosak a delfinekre. A delfinek először meditáció közben jöttek el hozzám egy gyönyörű üzenettel, sok-sok mondanivalóval az emberiség számára. Az energia, amit éreztem, nagyon finom volt. De kissé kínosnak találtam elmondani másoknak, hogy nagy, felemelkedett mesterek helyett én delfineket csatornáztam. Így titokban tartottam.” Joan Ocean, ma is a delfinek és bálnák közelében él, Hawaii-n, honlapot is tart fent, amin a delfinekkel és a bálnákkal végzett különféle terápiákról és előnyökről ír.

Most, ehelyt nem fejtem ki nagyon véleményem ezekről a vízi emlősökről, amiket főként a delfinek és a bálnák képeznek, és együttműködésükről az emberekkel, és a beleszólásukba a történelmünkbe annak bizonyos pontjain, legjobb esetben is szerintem közös történelemről van szó, de mindegy. Nehogy esetleg majd később olyasmivel vádoljanak, uszítással, vagy mit tudom én mivel, amit nem tettem. És mivel csak az az interneten bárki által fellelhető forrásokból tájékozódtam, az valószínűleg csak a jéghegy csúcsa, amit én tudok. Ja, még egy: mivel a delfineknek állítólag saját nevük van, ez már tudományosan bebizonyított tény, számos forrás említi, természetesen egyik delfin sem azonosítható a másikkal, ugyanúgy vannak köztük különböző „tulajdonságú” egyedek, mint az embereknél. Jók, rosszak, stb. Mármint emberi és univerzális kategóriák szerint.

Szóval, a forrásaim közül egy pár:

https://saman.org.hu/interju-john-c-lilly/

https://aryes.eoldal.hu/cikkek/ezoterika/kommunikacio-a-delfinekkel1.html

https://aryes.eoldal.hu/cikkek/ezoterika/kommunikacio-a-delfinekkel---2_.html

https://www.joanocean.com/

Ennyi lenne a delfinkommunikációról szóló írásom, a hangképzésükről, meg a többféle nyelvről, amit használnak, most nem értekeznék bővebben. Szerintem mindenki jobban jár, ha nem ragozom tovább a témát, én szerintem nem a legjóindulatúabbakkal találkoztam eddig.

0 Tovább

Kellemes délutánt, szép estét!

Üdvözlök mindenkit, hosszú idő óta először, és az is lehet, hogy utoljára a témában. Hogy ki viszi tovább, amit eddig összeszedegettem, vagy ki nem, nyilván a jövő titka, aminek a megfejtésére nem vállalkoznék. Időközben újságíró szakirányt választottam a kommunikáción, meg záródolgozati témát, nem mintha ez szorosan ide tartozna. Ami a témához tartozik, az a koronavírus (bár, az sem annyira, nem igazán annak a témának a szakértője, nem is foglalkoztam a kérdéssel a kelleténél többet), és a skizofrénia, aminek viszont a szakértőjének tartom magam, annak ellenére, hogy igyekeznek eltaposni, vagy ha azt nem is, elhallgatni és elhallgattatni. Most nem fejtem ki hogyan, elsősorban pszichikai (vagy pszichológiai vagy hogy mondják) ráhatással. Szóval ez a koronavírus, és az ezzel járó karantén az életemben olyan változást hozott, hogy 1. leszoktam mindenféle gyógyszerről, nos, nevezzük annak, még most. 2. átestem a gyógyszerezés okozta megterhelésen, majd az elvonás során kialakult különféle kényelmetlen érzéseket éltem meg. 3. Jelentkeztek is nálam az úgynevezett hallucinációk, ha valakit érdekel, percre pontosan meg tudom mondani, mikor, de igazából nem tartom számon. Onnét tudnám megmondani, hogy ezek az úgynevezett „epizódok” mindig akkor jelentkeztek, amikor a Facebookra posztoltam valamit, vagy régebben, amikor az Origón megjelent 1-1 írásom, ami közelített ahhoz az igazsághoz, aminek tudatában ezeknek a hangoknak, hallucinációknak nincs igazából már hatalma az emberek felett.

Nos, a kis témám tanulmányozásában eljutottam addig, hogy tanulmányoztam a pszichiátria aktuális tankönyveit, amiről eléggé lesújtó véleményem alakult ki, de ez nem tartozik szorosan ide, az abban rejlő „tudás”, igazából egy kalap  sem ér, emberek felcímkézéséről szól, és főként a 19-20. század fordulóján élt elméleti szerzőket említ, többek között Bleulert, Kraepelint, Freudot, ésatöbbi, és ezeknek a szerzőknek a korukban vitatott, és önmaguk által sem biztos elméleteit úgy állítja be a pszichiátria, mint kőbe vésett igazságokat. Aztán egyből rátérnek a „betegségek” vég nélküli felsorolására, gyógyszeres terápiáikra, meg hogy ők mit gondolnak erről, meg mi is mit gondoljunk erről. Ez nem más, mint az emberek felcímkézése, és emberek kényszerítése szuggesztió által, hogy higgyék azt, hogy az fog történni, amit mondanak nekik, és ezt olyan gyógyszerekkel erősítik meg, amiknek a kívánt hatásai is mellékhatásuk, önmagukban az emberi szervezetre káros, mérgező vegyületek. Ebbe sem mennék bele mélyebben. Vannak erre olyan fórumok, mint a Mad In America, ami hosszas csatározást folytat a pszichiátriával, amit pszichiátriakritika és kisebb részben antipszichiátria révén valósít meg. Ez sem tartozik ide.

Aztán az olyan módszerek létezéséről is tudok, mint a Soteria program, ami gyógyszer nélküli menedékházak létesítéséről szól, jelenleg is dolgoznak ilyenen, és a szintén gyógyszermentes Open Dialogue, ami egy Finnországból útjára indult kezdeményezés, terápiás beszélgetések során kezelik a pácienseket, amiben részt vesz a család is, és a páciens is (ha akar, nem kötelező). Ezt a kezdeményezést finn nyelvészek nyújtották be arra a pályázatra, amivel kérdést intéztek a társadalomhoz, hogy hogy lehetne a mentális egészségügy költségeit csökkenteni. Olyan tudományterületeket is bevontak, mint az antropológia, és a Lappföldön még mindig dívó sámánizmus, meg még, mit tudom én mit. Nagy sikere, visszhangja van a világban, ahol kipróbálták, a Mad In America is sokat foglalkozik vele. Hát, nekem a nyelvészethez nem túl sok közöm van, eredetileg irodalomtörténésznek készültem volna, de azért abból is ragadt rám valami, és szövegtanból is megkaptam ebben a félévben a kegyelem négyest. Miért fontos ez? Azért, mert én is kamatoztattam valamit a csekély számú nyelvészeti és kommunikációs ismeretből, ami ragadt rám, vitathatatlan. És ezt használtam fel arra, hogy távol tartsam magamtól a hangokat.

Ja, itt eszembe jut, hogy létezik olyan is, hogy Hanghalló módszer és csoport, ami a hangok üzenetét igyekszik megfejteni, de ezt a módszert is jórészt maga alá gyűrte, elnyomta, kisajátította a gyógyszeres pszichiátria. Szerintem ez is tévút. Egyetlen dolog segített engem a hangok legyőzésében, mégpedig az az elmélet, hogy a hangokat hangfegyverek okozzák, aminek az irodalomban Voice of God a neve (az iraki Öbölháború óta, ahol az amerikaiak kétségtelenül és bizonyítottan bevetették), vagy V2K (Voice to sKull), amiről például az Amazonon kapásból tudnék több tucat könyvet említeni, aminek ez a témája. Ők a Targeted Individuals, tehát célszemély megnevezéssel illetik magukat, szószólójuknak tekinthertő az eredetileg aneszteziológus doktor, Dr John Hall, egy könyvét én is olvastam a Guinea Pigs: Technologies of Controll címűt. Az erről szóló diskurzust szereti a pszichiátria és a hivatalos média erőteljes konteónak minősíteni, és nekem sem esnek jól az ebben a témában olvasott dolgok. Viszont: Nekem csak ez segített. Nem a gyógyszer, mert akár volt bennem gyógyszer, akár nem, a megfelelő pillanatban hallucinálni kezdtem, tehát akár volt rajtam sapka, akár nem. Mindegy. Viszont ha úgy fogtam fel a hangok forrását, mint idegen behatolókét az elmémbe, sikerült őket legyőznöm és elküldenem. Tehát a hangoknak önálló akaratot és önálló személyiséget tulajdonítottam (mint ahogy van is nekik), így olyan megfigyeléseket tehettem, amiket másféle módszerrel szinte lehetetlen lett volna megtenni. Először is: a hangoknak szándékaik vannak velünk kapcsolatban: mindig rosszat akarnak, mindig rosszra törnek, és úgy, hogy ez a mi cselekedeteinkben nyilvánuljon meg, minket tegyenek érte felelőssé. És akkor egyenes út a börtön, vagy pszichiátria vagy pszichiátriai börtön, ahogy az évek során kialakult. Erre, mondanom sem kell, rá is játszanak. Erőteljes kommunikációs technikával dolgoznak, tehát nem csak hogy nem véletlenszerűek a sugalmazásaik, hanem erőteljes szándék húzódik meg mögöttük. Ezt vagy parancsolgatással érik el, vagy téveszmék gerjesztésével, vagy más erőteljes kínzással, mint például a trágárkodás, mocskolódás (erre fel lehet készülni, itt most nem idéznék belőle, csak annyit mondok a legenyhébb a k. anyázás). Mivel hangfegyvert tételezünk fel, észre kell vennünk, hogy főleg az audio-effektek fognak dominálni, sőt, szinte kizárólagosan audio hatások révén érik el a téveszmék kialakulását is, mert olyan koherensnek tűnő téveszmerendszer alakíttatnak ki velünk, aminek a kritikus pontjait ők sugalmazzák, csak az ember ezt nem veszi észre, hanem amikor már belebonyolódott, ezeket a gondolatokat is saját magának tulajdonítja, holott csak egy jó időben beszúrt adio effektusról van szó. Jó, ha ennek a lehetőségét kiküszöböltük, például azzal, hogy mindent racionálisan szemlélünk, és nem, ismétlem, nem hallgatunk semmiben sem rájuk, akkor már csak maguk a hangok maradnak. Maguk a hangok nem sokat árthatnak nekünk, maximum kellemetlenek lehetnek, ezt én ahhoz hasonlítanám, mint amikor például egy óvónő állandó gyerekzsivajban él (nem a legjobb példa), hol jobban tűri, hol kevésbe, van, hogy olyan fárasztó dolgokat eszelnek ki a hangok (tulajdonosai), amihez tényleg nyugágy kell. A nap folyamán az ember hol jobban, hol rosszabbul tűri az állandó kellemetlenséget, ha már tényleg elég volt, aludjunk valamennyit. De, hát, ez mindennel így van. Az ember egy csomó mindennel együtt él, amivel nem szeretne, valaki fülzúgással, valaki hangokkal, nem sorolom.

Egyébként bevett technikájuk még, hogy nem mondanak végig mindent, hanem olyan kijelentéseket tesznek, aminek szuggesztív ereje van, kedvelik például az ilyen szerkezeteket, mint:

- Nagyon jól tudod, hogy…

- Inkább azt mondanád meg, hogy…

- Hányszor mondjam el neked, hogy…

Ezeket a mondatokat elemezve rájövünk, hogy erősen szuggesztív hatásuk van. És most ugrik a majom a vízbe: ezeket a mondatokat, mi magunk egészítjük ki a saját gondolatainkkal, amik nem ritkán a legbelső félelmeink, aggodalmaink, tárgyai, kivetülései. A gondolatok ezáltal közösen jönnek létre, a hívó mondatrész, és a mi általunk kiegészített mondat segítségével. Ennyi volt a nyelvtani rész. Ezt így a végére hagytam. Bárki könnyűszerrel megfigyelheti. De a legjobb tökéletesen figyelmen kívül hagyni őket, és akkor egy idő után elmennek. Az időt ne sajnáljuk erre, és ne számolgassuk, mennyi idő telik el így, aláírom, tényleg kiakasztóak, el fognak halkulni, el fognak tűnni, és megerősítenek minket abban a tudatunkban, amiben tartózkodunk, akármi legyen is az. Gondolhatjuk például, hogy ezek multidimenzionális lények, vagy az agyunkon élősködő férgek, baktériumok, gombák (ezt különösen szeretik, ha ezt gondoljuk, haha :-)), a hatás ugyanaz lesz. És ne gondoljuk azt, hogy a szomszéd Józsi bácsi, vagy a Jóisten, vagy mit tudom én ki szól hozzánk, még akkor sem, ha az ő hangmintájukat is igénybe veszik ezekhez a dolgokhoz. Ennyit terveztem mára, aki többet szeretne tudni ezekről a dolgokról, egész nyugodtan megkereshet (kivéve a rendőrséget meg a mentőket, mert ők meg egyelőre menjenek el inkább másfelé ;-)).

Persze ezekből szintén egy sor egyéb dolog következik, amikkel én nagyon is tisztában vagyok, a személyes blogomon, amit én építettem fel egy itthoni Raspberry Pi segítségével, szó esik ezekről a dolgokról is. Nyilván, aki nagyon keresi, ezt is megtalálja, Világgép a címe, vagy neve, vagy mi.

Akit esetleg segít a döntésben ez az adat: a mikrohullámok segítségével történő hangtovábbítást már 1962-ben publikálták a polgári lakosság számára, (mégpedig bizonyos Allen H. Frey) ahogy ez ebben a szép és jó és okos kis videóban is elhangzik. A többit mindenki adja össze maga, ahogy tudja. Mindenkinek kellemes szórakozást kívánok a további életére vonatkozóan! :-)

0 Tovább

Skizofrénia underground

blogavatar

Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. Gyerekkoromban poénból kis magazinokat szerkesztettem szabadidőmben. Most komm-médiára járok egyetemre.

Facebook csoport

Szerintem twittelni menő

Feedek

HTML

HTML

HTML