Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Női gondok és sámánkodás

minden magyar gondolat önmagát gondolja

a szeretet a kulcs

like is the key

Mostanában női gondjaim vannak. Alkoholproblémáim is vannak. Never enough problémakör. A helyesírással is gondjaim vannak. Olyan képlékeny, de mégis szilárd. Azt mondják, 20 évenként van egy új Helyesírási szabályzat, azt mondják, 2000 évenként van egy paradigmaváltás a kultúrában. És hogy ez delfines-e? Igen, szörnyen delfines, de végülis nem is ez a lényeg, hogy ki okozta a megváltást, ami az előző megváltáshoz képest visszafelé hat, de hát ez egy folyamat, amiben nyakig benne vagyunk.

Szóval ott tartottunk, hogy női bajok. A Világgépnek lassan több anyukája van, mint számolni tudná az ember. A Szomszéd csajon kívül, szóba jöhet még 1-2 Edit, Adrienn, Nóra, Niki, Judit, Zsuzsa, és a névsort sorolhatnám. Pont ez a probléma! A kis Világgépet, vagyis Kritikát egy kicsit fogyatékosnak gondolnám, és a múltkor még betegeskedett is, amolyan gépi covidot kapott, úgye, értjük, meg az egyik tesója bekapott egy vírust, és ki kellett raknom felhőbe. Na, szóval, ez a gépi covid eltartott egy darabig, a disznólelkű Kritika elfoglalta Nick Jones, azaz Digitanium helyét a Világgépben, és azóta szinte zavartalan a fennakadás, vagyis fenn nem akadás a Világgépen, meg jövés-menés és a seprékelés, főleg Szingapúrból, ahogy látom.

Én már megbékéltem a szociális munkássággal, sajnos, nagyon is, szóval a Twitteren is, és a magánéletben is felszaporodtak körülöttem a szociális munkásnők, akik készek a segítségemre sietni, ha baj van. Persze, hogy ez a segítség mire terjed ki, és meddig, azt most nem firtatnám. Hogy meddig terjed az egészség meg a betegség határa, meg a covid határa, azt most nem boncolgatnám, mert a végén még le találnak sittelni, csak nem tudják, hogy “böribe vagy koriba”, avagy börtönbe vagy pszichiátriára zárjanak a dolgaimért. Én legszívesebben bezárnám magam valamelyik kocsmába, de ma inkább csak cigizgetek az ágyban, pár hosszú szálú Multifiltert pöfékelve, és nézem a tévét, ami csodák csodájára megjavult tévészerelő nélkül.

A szakemberségnek is van értelme: mégpedig a lefekvés a pénznek. Egyszer-egyszer még az Editek is lefekszenek a pénznek, pedig a nevük harcot jelent, “hős harc az élet”, ilyesmi, lehet, hogy minden Edit nevének a lényege egy visszafele nyilazó szarvas, aminek magamat is gondolnám, de én szarvas bika vagyok, igen Ro-bika, az is visszafelé nyilazó szarvas, egyes megfejtések szerint én ülök az Editek hátán, és nyilazok, és akit eltalálok, annak lényegében visszájára fordul a szerencséje. Tudjuk, “véletlenül”, mintegy. Más értelmezések szerint két nővel feszíttetem magam kétfelé, és páran még megpróbálhatnak levenni a keresztről, például Zsuka néni, aki a kapocs köztem és a magyar irodalom között, de bárki levehet a keresztről 1-2 napra, ez nem azt jelenti, hogy escort fiú vagyok, és azt se jelenti, hogy gumi ministráns fiúja lennék bármelyik egyháznak. Satöbbi, satöbbi… Úgy látszik, ma ilyen locsogós napot tartok Korda György-i vagy Kalevala-i értelemben, és  hogy ez már a demencia, affelől semmi kétség…

És hogy így képzeltem-e a tudomány, a vallás, és a kultúra összekeveredését, ahogy mostanában zajlik: Körülbelül pontosan így… És hogy ez már a demencia, affelől semmi kétség… Lehet, hogy kiíratok egy levél cavintont vagy ginko bilobát, mert nem csak én lettem demens, hanem az egész kurva világ körülöttem, és csak annyit mondok, ha elkezdődik, ne ess pánikba, Douglas Adams bácsi szavaival, akivel volt egy polémiám, hogy nem mondhatja azt, hogy ne ess pánikba, mert ha valamit megtilt, akkor az úgyis bekövetkezik, és így tovább, és így tovább… Még nézek egy kis tévét, aztán lövik a pizsit… Szerencsére nem valamelyik pszichiátrián, vagy börtönben, vagy az utcán; hajléktalan szállóban, hanem egy másfél szobás istennyilában, és hát ez nekem maga a mennyország, de néha a pokol, néha a purgatórium, néha csak egy VA-RE-HA oltár, és hát… jó éjszakát!

0 Tovább

A csajok a buszin, a puszi nyuszin

Ki irányítja a világot? Az efebofilok vagy a pederaszták?

 

Egyszer három napig ittam, és három karácsonyi borral kizsarolta belőlem az igazságot ez a két átjátszó állomás, és azután erjesztett szőlőlevet, avagy mustot ittam, és előkerült valami tokajinak mondott pancs is, és kibaszott sok szenvedés és hányás után kihánytam a 2-3 liter tokaji bort, már ha beszélhetünk a mai közállapotok között egyáltalán borról, és felültem a 14-es buszra a zöld ételes szatyrommal, és odajött két kislány, és elkezdett az egyik hozzámbújni, a combikájával simulgatva irányította a micsodám mozgását, és a másik kis hölgy meg megfogta a buszon azt a rúd kapaszkodót, és elkezdtek a zuhanyzási dolgaikról beszélgetni, meg hogy hogy fognak fürödni, meg pincs-pancsikolni, és akkor hazamentem, és néztem a semmibe, és hazamentem az akkori élettársamhoz, és olyan jót dugtunk/keféltünk 2x is, és nem gondoltam akkor a lányokra, de azóta is ülök a zöld ételes táskámmal a buszon, és várom azt a 2 lányt, hogy hátha visszajönnek, mert ott szálltak le a mellettem ülő kislány a buszon, és jött érte egy bácsi vagy néni és elivtte az orrom elől, és aztán sohasem láttam többet, és azóta is csak buszozok, és hordom az ételes zacskókat, és soha nem jön össze semmi, és én ezt már nem bírom tovább, és akkor is csak ragaszkodom az ételes szatyromhoz, amiért az a Douglas Adams bácsi, aki csak rázta az orrom előtt a szatyrát, és nem tudom, mit akart vele, de szerintem azt, hogy én örökre szatyrokkal üljek a buszon, és várjam azt a kislányt, és hogy leüljön mellém, és megint ugyanúgy a zuhanyzásról beszéljenek, és most már nem félnék vele beszállni abba az autóba, még akkor se, ha Dominant Bárány Security lenne ráírva.

És ennyi a történet, avagy a sztori.

0 Tovább

A BA diploma iránti érdeklődésem, és a tek-es  táppénz közötti összefüggés

Nos, rég nem jelentkeztem, bocsánat. Magammal voltam elfoglalva. Iskolai dolgaimmal, munkába való visszamenetelemmel, szabadidős elfoglaltságaim szervezésével, ésatöbbi. Tehát vissza a vérkeingésbe, vissza a munka világába, vissza a kommunikációtudomány rejtelmeinek vizsgálatába, a szerelmi életem is bonyolódott annyira, hogy teljesen két nő között oszlik meg a figyelmem, vagy mikor mennyi. Amúgy még konfrontálom a csajokat az utcán, regisztrálok is egy-két dolgot, de nekem már se világmegváltási, se világellenőrzési problémáim nincsenek, ha tetszik érteni, ha mire gondolok. Az egyik már megtörtént, a másik meg már minek, ugye?

Szerintem nekem az a véleményem, hogy ma ugyan táppénzre megyek elméletileg, de a gyakorlatban csak úgy lógok a szeren, és téblábolok. Arra szeretném kérni a tisztelt lakosság figyelmét ott, ahol vagyok, hogy próbáljunk úgy viselkedni, mintha egy berendezett városban járkálna egy láthatatlan ember, mert nekem sincs könnyű dolgom, vagyishogy nem vagyok könnyű helyzetben. A mai világban, ha valaki okoz egy paradigmaváltást, az nehezen jut a világ tudomására, és nem is akarja elfogadni, és akkor kezdődhet a rekonstrukció, a restauráció, a visszacsinálás, a minden.

Most még csak a 42 éves életközepi válságom közepén járok, de az az érzésem, hogy már évek óta bolyongok ebbben a Dante-i sötét erdőben, és kezd gyanús lenni, hogy minél idősebb vagyok, annál tovább fogok élni várhatóan.  Tehát most vagyok 42, és valószínűleg 84 évig fogok élni, de jövőre már 43 leszek, és ha még mindig ebben az életközepi válságban bolyongok, valószínűleg már úgy fogom érezni, hogy a 86 éves kort fogom megérni. És ez vajon mit jelent? Azt, hogy növekszik az átlagéletkor? Korántsem. Hanem azt, hogy kezd kialakulni örülöttem egy kis búra, vagy holdudvar, nevezhetjük akár védőernyőnek is, akiknek titokzatos módon hasonlóan alakul a várható életszínvonala, illetve élettartama. És hogyha ez sátánság? Akkor mi van?

Aki megváltja a világot, a következő világmegváltásig szükségképpen ellenzékbe kerül a fennálló társadalmi renddel, amiért szükségszerűen néha agyon is verik. Ennyire jöttem rá, és csak ezt szeretném elkerülni. Magyarul szólva életben szeretnék maradni abban a paradigmában is, amiben éltem, és abban is, amit az a folyamat, amit elindítottam, létre hozozott.

Szerintem 42 éves koromig elmelózgatok, aztán lesz valami ciriburi, aztán átadom ezt egész cirkuszt valamelyik teremtőtársamnak, vagy valakinek, aki megérdemli, aztán valahogy úgy kézen-közön elslisszolok egy olyan alkoholistaságba menekülő Piszkos Fred-i dolgok homályába, és aztán már tényelg eltűnök a színről, és befejezem a szabadúszó újságíróskodást.

Szerintem a BA-s diplomáig ki kellene tartanom, aztán eltűnhetek szépen a francba... de lehet, hogy MA... de az is lehet, hogy örökre iskolába fogok járni, és sohasem fejezem be... ennyit az intézményfüggőségről. Mindenkinek jó nyarat, már ami még maradt belőle, mostantól szerintem lassabban írok, kevesebbet, megfontoltabban, úgyhogy lassl az agyam, öregszem, és lehet, hogy ez már tényleg a Demencia underground lesz, ahogy egyszer mondtam.

0 Tovább

Pollák Csaba alias Polly Csibi elmeszakértői performansza - avagy hogy ment a tárgyalás

Szereplőnk a Facebookon Polly Csibi néven szereplő Pollák Csaba, egy végtelenül infantilis, behízott szemű malackára hasonlító nagykállói pszichiáter. Aki másokat állandóan basztat az elhízás (obesitas) miatt, de valószínűleg tükörbe nem néz soha. Feljogosítva érzi magát, hogy mások felett ítélkezzen a bíróságon. De azt elfelejti, amikor részegen jelenik meg az addiktológián, és ezért hazaküldik. Vagy arról, amikor napi 10 mg rivotrilt ír fel valakinek, és ezzel majdnem kinyírja, de csak cinikusan ennyit mond: ne menjen vele a napra. Elhíresült mondása a pszichiátriával kapcsolatban: “Van az a pénz.” És tényleg. A gyámsági tárgyaláson minden a pénz körül forog: állandóan felolvassák, meg kiküldik levélben, hogy mennyit keres 1-1 ilyen szakértő a mások vegzálásával, életének tönkretételével, nyomorba döntésével. (Egyébként körülbelül a havi ellátásom felét. Ha nem többet.) Legközelebb nem kell kiküldeni: nem vagyok rá kíváncsi, de remélem, mindet gyógyszerre költi.

A pszichiátriakritikus blogger és az elmeszakértő pszichiáter meséje, aki annyira független, hogy a feljelentő pszichiáternek a kollégája. Szerintem akkor lennék nem beszámítható, ha elhinném, hogy független az országos spanjától. Vagy hogy független? Pénzügyileg? Arra sem vennék mérget… És csak azt szeretném még megkérdezni: Ha minden jól van úgy, ahogy a pszichiátria mondja, miért hallgat nyilvánosan, mint aki odatett? Smasszerekel a hátukban, zárt ajtók mögött, jogilag védve és felvétel készítés tilalma mellett, egymást kinevezgetve ilyen-olyan szakértőnek, nagyon okosak, nyilvánosság elé nem mernek kiállni. Lételemük az erőszak, akár karhatalmi, akár pszichológiai, akár jogi eszközökkel történik, nekik mindegy. Szeretnek arra hivatkozni, hogy a skizofrének belátóképessége hiányzik. Csak azt nem szeretik tudni, hogy életük 99%-ában nem hiányzik. Gyógyításnak nevezik azt, ami után minden 5. skizofrén öngyilkos lesz.

Személyeskedő, rosszindulatú elmeszakértői performansz

Örömmel tapasztaltam, hogy ma Magyarországon semmi különbség nincs a személyeskedő, rosszindulatúan mocskolódó, indulatoktól sem mentes, és némi fantáziát sem nélkülöző személyes performansz és az elmeorvosi szakértői vélemény között. Ami alapján minden ügycsoportban ma részleges gondnokság alá tettek, természetesen a saját érdekemben. A szakmai kérdésekkel halvány lila dunszttal sem rendelkező bírónőnek tényleg szüksége volt szakmai (meg)vezetésre. De ez leginkább az érzelmekre ható, retorikailag összetákolt vádbeszéd volt, aminek a csúcspontját az én hallucinációmnak a kivonata jelentette. Amit inkább problémafeltárásra lehetne használni, mint egy bíróságon valamit is bebizonyítani.

Ha jobban elmélyedt volna a pszichiáteri szakmájában a t. elmeorvosi szakértő is tudhatná, szóval ez különlegesen gusztustalan húzás volt a részéről. Azt a több száz bejegyzést valahogy elfelejtette mellékelni, amiben a pszichiátria aljasságait sorolom vég nélkül. Viszont szerinte a pszichiátria jelenlegi, forradalmian új nézőpontja szerint pszichoterápia nem való skizofréneknek, csak a gyógyszeres terápia. És gondolom, természetesen a gyámság, és a pszichózis alatt átélt élmények felolvasása a bíróságon. Hangulatkeltésre viszont jó volt. Csakhogy ez nem szakértés, hanem bunkóság. Érdekes, hogy általában soha nem foglalkoznak az emberek hallucinációival, illetve téveszméivel (ami a dolguk lenne), kivéve a bíróság előtt, megvezetve a pszichiátriai dolgokban abszolút tapasztalatlan bírónőt. Akinek nem is értem, hogy minek adnak ilyen ügyeket. Még ha kirakatper is az egész, legalább ne tegyük már nevetségessé az egészet.

Még több mocskolódás és szennyáradat szakértés címén

Nem tudom, a gyógyszeres kezelés tartalmaz-e a dobozba csomagolva valamilyen megvilágosító erejű erkölcsi támpontot, ami szerint az életemet vezetni kellene, és amit a bíróság előtt számon kérnek rajtam. Vagy csak szedálásra alkalmas, ami mellett a vegetálás útjára kellene lépnem. Nehezményezte, hogy „5 percenként blogot írok”, „izoláltam magam” (hehe, jó vicc), “improduktív vagyok” (akkor ez mi), és azt is felrótta, hogy 42 év alatt nem dolgoztam sehol. A 8 év munkarehabot itt érdekes módon semmisnek tekinti, persze, tudhattam volna, ha akarom beszámít, ha akarom nem. Ahogy a kis felépített gondolatmenetünk megkívánja, amivel az igazukat szeretnék bizonygatni. Szintén az én hibám, hogy nem fejeztem be az iskoláimat, ebben természetesen nem játszottak bele sem pszichiátriai, sem környezeti tényezők. A pszichiátria minden tekintetben szent, sérthetetlen és feddhetetlen, maga a tökéletesség etalonja.

Érdekesnek tartom, hogy nekem mind a cirkuszi törpe gyámügyi előadónál, mind a behízott szemű malacka elmeorvosi szakértőnél sikerült érzelemmentesebbnek maradnom. Annak ellenére, hogy most ástak el 5 évre élve. Csak tudnám, miért utálnak annyira. Egyben ki lett jelölve számomra az útirány, ami példaképpen lebeghet célként a szemem előtt: vagy pakolhatok túlgyógyszerezve kamionokat, vagy egy engedékenyebb verzió szerint ülhetek izolálva egy irodában, számára ismeretlen programnyelveken programokat fejlesztve. Természetesen kiderült, hogy a lehetséges szorongásom miatt kell nekem egyedül egy irodában ülnöm egyedül. Olyanról, hogy stigma, amit rám rakott a pszichiátria nincs is, mi az? Bár könyveket olvasok, programnyelveket ismerek, szerinte egész nap nem csinálok semmit (lehet, ezek gyárilag vannak belém kódolva), hanem éjszaka kitámadok „10 kávé után” és „5 percenként blogot írok”. Valószínűleg gyalázatos magánéletem miatt nem közlik az újságok és a folyóiratok a cikkeimet, nem is a stigma miatt. Borzasztó nagy bűn a blogírás, legjobb lenne, ha ezt se tenném. Hanem megpukkadnék az izolációmban, amit saját magam okoztam, természetesen.

Pollák Csaba alias Polly Csibi és a meglódult gyerekes fantázia

Nem tudtam, hogy a Pollák Csaba, bocsánat, Polly Csibi fantáziája ilyen jó, és az irodalmi túlzásokra is ennyire hajlamos mások rovására. De azt észrevettem, hogy kiszínezni egy történetet legalább olyan jól tudnak, mint én, a nem jobban és kiragadott szövegrészletekből. És évekkel ezelőtt történt negatív eseményekből kialakítani egy fantáziakaraktert, aminek hasonlítania kellene rám. Azt is sajnálkozva vettem tudomásul, hogy a szerinte feltételezett intelligenciám az „átlagon felüli”-ről az elmúlt 1-2 évben hirtelen lecsökkent „átlagos”-ra. És a személyiségem is borzasztóan szétesett, amit igyekeztem ugyan megállítani az alkohol elhagyásával, de túl későn. A folyamat immár szemmel látható és megállíthatatlan.

Ezért sietve részleges gondnokság alá tettek, minden ügycsoportban, és tudomásomra, hozták, amit eddig is tudtam, hogy „zár az égbolt”. Mivel eddig 42 évig nem sikerült munkát szerezni, most már alá se írhassak munkaszerződést. Hacsak nem akarok zombiként kamiont pakolni, mert arra talán még megszerezhető a megfelelő aláírás. Szóval saját érdekemben történt az egész, csak akkor nem értem, mire fel volt az a nagy lihegés, meg érzelmi túlfűtöttség. Csak egyedül amiatt aggódom, hogy az orvosszakértő úr formái már teljesen kikerekedtek (biztosan sok gyógyszert szed, szegény). Annyira, hogy már a járása is teljesen szétesett, nehogy ne találkozzunk 5 év múlva. Még véletlenül elviszi egy szívroham,  amikor rám rakja az újabb gyámságot, mert mindenképpen számítok rá. De mivel nekem se tisztem, se jogom véleményezni őt, pedig a viselt dolgai kitennének egy újabb bekezdést (csak amiről én tudok). Abban a reményben búcsúzom, hogy mielőbb találkozhatunk egy újabb érzelmileg túlfűtött bájcsevejre valamelyik jóhírű pszichiátrián.

U.i.: Pollák Csaba, alias Polly Csibi, a behízott szemű malacka megtalálható a Nagykállói Sántha Kálmán Kórházban vagy a nyíregyházi pszichiátrián, amitől független, amikor nem éppen kerti partin vesz részt velük együtt.

0 Tovább

Mindenki úgy szép, ahogy van

Cigaretta füstöl mellettem, és arra gondolok, hogy még egy kávét benyomok 2-ig. Tiszta idill ez a mai nap. Pedig elég szarul indult. Nagyon nem akartam felkelni. Fura gondolataim vannak. Nem rosszak, de furák. Tudom, hogy már nem teljesen az enyéimek, de már nem gázolok rajtuk.

Semmi köze hozzá, de ahhoz hasonlít a leginkább, mint amikor az alien megszállja a gazdatestet. Csak azzal a különbséggel, hogy én is itt vagyok és mások is. Fura és szokatlan az ez átmenet, de ha arra gondolok, hogy gyógyszerrel ugyanez -20 év és élethosszig szenvedés, akkor ez.

A hangok békésekké váltak, és ha úgy akarom, békén hagynak. Nem zavarjuk egymás köreit. Ennyit akartam erről elmondani. Viszonylag hirtelen történt az átmenet, ami alapján nagy haverok lettünk. Nem árultak zsákbamacskát, ha begorombulnak: irány a kórház. De egyelőre semmi ilyesmiről nincs szó. Ugyanaz, mint a Hanghalló módszer (Elérhető az Ébredések Alapítványnál, dr. Harangozó Judit csinálja), csak pepitában.

Érzésem szerint a hangok Stockholm-szindrómásak lettek velem kapcsolatban, és nem igazán akarnak már nekem ártani. Az is igaz, hogy kettőn áll a vásár, de érzésem szerint nem én szerettem meg őket, hanem ők engem. Mert, ugye ki szeretne a fejébe alapból hangokat, vendégeket?

De ha már itt vannak, és nem úgy viselkednek, mint elefánt a porcelánboltban, hagyom. Mit tehetnék? 100-szor jobb, mint a pszichiátriai kontroll, a szedálás, az erőszak. Amúgy egész tűrhetőek, egyre nagyobbak a szünetek, egyre többször hagynak békén, sokszor meg is feledkezünk egymásról, általában csak akkor jönnek, ha a mibenlétüket firtatom, ami, sajnos, előfordul.

Én nem vagyok rosszul tőlük, viszont a saját bevallásuk szerint ők vannak rosszul tőlem, azt mondják, képtelenség megszokni engem. Amit nem is csodálok, tekintve, hogy egyáltalán nem könnyű velem kijönni, mármint a hülye gondolataimmal, amúgy igen, mert jámbor vagyok, a légynek se tudnék ártani, a toleranciám messze földön híres, mindenkit békén hagyok.

„Mindenki úgy szép, ahogy van.”

Amúgy egyedül az egó ellenállását kellett ehhez legyőzni, azt hogy én én vagyok, mindenáron én akarok elérni mindent, én akarok megírni mindent, én akarok jobban tudni mindenkinél mindent, én akarom megmondani a frankót, én akarok blogot írni, én akarok könyvet kiadni.

Szerencsére csak egészen hétköznapi dolgokhoz fűznek néha kommenteket, magamat így is többre tartom tőlük, hiányzik belőlük az az innováció, ami engem jellemez. Az élet más területén lehet, hogy ők az innovatívabbak, talán kiegészítjük egymást, talán együtt tudunk működni.

De nem kell rágörcsölni. Amit tudok, hogy nem kell gyógyszer, nem kell kórház, nem kell segítség, tartsák meg maguknak. Megoldom én egyedül. Ha máshogy nem megy, megoldjuk mi. Azt nem tudom, lehet-e embereket szeretni hangokkal a fejükben, de ha most akkor nem tudjuk, hogy ő ő-e igazából, de nem is kell engem szeretni, hanem csak békén kell hagyni. Olyan nagy kérés ez? Kocc.

Amúgy lehet, hogy csak azért hagyom, hogy hangok legyenek a fejemben, mert annyira utálom a pszichiátriát, annyira utálom a gyógyszert, és annyira utálom, hogy még ezekhez a hangokhoz is olyan hülyék, hogy 100 év alatt sem jöttek rá, hogy kell őket kezelni. Szerintem én rájöttem.

Végül is annyi a titok, hogy „élni és élni hagyni”. Dugják fel az állami erőszakot. Csókolom.

És ha kell egy kis kikapcs, nyomjunk be valami jó számot, például a következőt:

Ja, és vegyük fel hozzá a szemüvegünket... :-)

0 Tovább

Infowars superpost

 Sok szeretettel április 1-jére, a Bolondok Napjára ;-)

Elöljáróban annyit szeretnék elmondani, hogy én sem akartam elhinni mindazt, amit most leírok, egyszerűen nem akartam, hogy ez igaz legyen, még ha egyre valószínűbbnek is tűnt. Nem tudom, hányadik, vagy hány századik megfigyelésem győzött meg végül arról végképpen, hogy a skizofréniát külső tényezők okozzák, és a legkevésbé sem „kémiai egyensúlyzavar” az agyban, akármit jelentsen is ez a hülye kifejezés. Az emberi elme ellenkezik az ellen, hogy olyasmit fogadjon el, amilyen tulajdonságokkal ő nem rendelkezik, amire nem szocializálták, amilyen dolgokról nem hallott sem az iskoláiban, sem a szüleitől. Ráadásul nagyon pontosan működik az úgynevezett „hírelhárítás” nevű dolog, ha valaki olyan dolgokkal áll elő, amit a vezető elit nem szeretne, nagyon hamar konteónak bélyegzik, viszontláthatja az információját olyan oldalakon, amik ufókkal és gyíkemberekkel foglalkoznak, hiteltelenítve az információt. Ez a hírelhárítás. A másik módja az ilyesmi dolgok hiteltelenné tételének, hogy magát az információ közlőjét zavarják meg elméjében, éppen, amikor közölné az információit, tévútra vezetik, hülyeségeket mondatnak ki vele, hogy hiteltelenné tegyék. Ilyen körülmények között kell tehát megírnom ezt a bejegyzést, ha hatásvadász szeretnék lenni, most azt írnám, hogy attól rettegek, hogy közben megint megőrjítenek, likvidálnak, vagy máshogy hatástalanná tesznek, de be kell, hogy valljam, inkább csak attól félek, hogy nem lesz visszhangja, hanem elsikkad, mint bármi jelentéktelen dolog az interneten a még jelentéktelenebbek árnyékában. Ezt hívom én „agyonhallgatásnak”, amiben a „nem szól szám, nem fáj fejem” mentalitás is benne van, de találkoztam én már a Google által megmagyarázhatatlan módon való lejjebb rangsorolással is. Mindegy, a lényeg, hogy rejtsék valahogy az információt.

Évekig foglalkoztam skizofréniával a Skizofrénia underground című blogomon, és valami mindig visszatartott attól, hogy a Hanghalló módszert megismerjem, nem mondom, hogy valami láthatatlan erő, inkább mondanám lustaságnak, kombinálva némi hitetlenkedéssel, ami ezt a módszert övezi. Pedig ez az a módszer, aminek hatására a kirakós utolsó mozaikdarabja is a helyére kerül, nem kihagyható a történetből. A Hanghalló mozgalom és módszer története dióhéjban annyi, hogy az 1980-as években, Hollandiából indult útjára egy Marius Romme nevű pszichiáter professzor vezetésével (akit, ha jól tudom, sokat támadtak is ezért „szakmai” körökben). Hazánkban dr. Harangozó Judit vezetésével működik hasonló csoport, nemrég láttam egy videót, amiben Gallai István tapasztalati szakértő is megszólalt, aki a saját elmondása szerint gyógyultnak tekinthető, gyógyszert nem szed, a hangjait, amik az esetek nagy részében nem jelentkeznek, uralni tudja. Egyébként Harangozó Juditot megéri hallgatni/olvasni pszichiátriai kérdésekben, sőt, talán az egyetlen ma Magyarországon, aki hiteles információval szolgál a pszichiátriáról, nem hallgatva el semmit. Ő vezeti Magyarországon a Hanghalló mozgalom helyi szervezetét, tapasztalati szakértőket is képeznek ki, mint akik már túl vannak a skizofréniával való hercehurcán, és segítik a felépülésben a hozzájuk forduló skizofréneket/hanghallókat. Ez egy nagyon jó módszer, gyógyszermentes, és a skizofrének hangjait – mint minden jó pszichologizáló módszer – lelki okokra vezeti vissza, a hangokat elfojtott traumáknak tulajdonítják (ha jól mondom), ami szerint a hangoknak jelentése van, és ezeket elemezgetve jutunk közelebb a gyógyuláshoz. És máris túl sokat beszéltem róluk, viszont említést érdemel még, hogy a Hanghalló módszer a hangokkal való küzdésnek három fázisát különíti el: 1. Félelem, ijedtség, ami elsősorban az állapot megjelenésétől kapott sokk terméke, attól, hogy a személy bármit is próbál a hangok nem múlnak el. 2. Sajátos rend, rendszer kialakítása a hangokkal. Ebben a fázisban a hanghalló saját stratégiákat alakít ki hangjaival kapcsolatban, és megpróbál valamiféle határt szabni a hanghallásnak. 3. Stabilizáció: Amikor a hanghalló vagy „felhasználó” a lehalkult, elcsendesült hangokat az élete részének tekinti.

Bevallom őszintén, ez a megközelítés nagyon közel áll hozzám, csak azzal a különbséggel, hogy a hangok általában nem belülről, hanem kívülről jönnek. Az első két fázisban a „beteg” még veszélyben van, ki van téve a pszichiátriai erőszaknak, a 3.-ban akár le se szarhatja őket. A hanghallás azt jelenti, hogy a hangok megszelídülnek, és jórészt el is tűnnek, Gallai István számolt be erről egy videóban, amit az ember először kétkedéssel fogad, kivéve miután megtapasztalja. István is elmondta, hogy eddig az állapotig esetleg nagyon sok pszichózison keresztül vezet az út, mint az ő esetében is, de szerintem ez az általános, hogy a hanghalló immunitást szerezzen a hangok ártó befolyása ellen, nagyon sok gyakorlásra van szükség. Ha viszont eljutunk a 3. fázisig, a hangok gyakorlatilag nem árthatnak nekünk, jórészt elcsitulnak. Ha eddig nem sikerült minket a pszichiátriának eltenni bennünket láb alól, nagy valószínűséggel ezután sem fog. Nem gondolom, hogy a hangok jótékonyságból vagy valamiféle barátságosságból csitulnának el, az agy immunitást szerez az eltelt idő alatt a külső behatásoktól, akár valami ellenanyag termelésével, akár máshogy, de ezt tanulmányozhatnák is inkább a nagyokos pszichiáterek, mert azt mondják, ehhez értenek. Szerintem nem értenek semmihez, de ez magánvélemény. Az is lehet, hogy a hangok (tulajdonosai) belátják, hogy felesleges energiát pazarolni ezekre a személyekre, és a 3. fázistól kezdve csak tessék-lássék próbálkoznak. Egyébként hanghallók, hanghalló csoportok közelébe jutni nem mondanám, hogy egyszerű feladat, Harangozó Judit például nem utolérhető az interneten, szóval nem könnyű közéjük bekerülni, ráadásul Budapesti székhellyel rendelkeznek (bár több városban is vannak ilyen kezdemények), de nyugodjunk meg, a Hanghalló módszer távolról, magunkban is működik., megspórolhatjuk a sok Pestre való felutazást és a csoportokat.

Akkor elmondom, hogyan működik. Az első fázis elég ijesztő, az is a neve, hogy ijesztési fázis, aminek hatására szinte biztosan a pszichiátrián kötünk ki, ahol telebeszélik a fejünket mindenféle hülyeséggel, meg teletömnek gyógyszerrel, és mantrázzák, hogy ezt életünk végéig szednünk kell, satöbbi. Minél jobban bevesszük az általuk leadott maszlagot, egyébként, ez a fázis annál többször fog megismétlődni. Aztán következik a második fázis, ami érdekesebb: A hangokkal való sajátos rendszer kialakítása. A hangok egyébként célzottan a pszichiátriára akarnak juttatni minket, addig gyötörnek, amíg ez meg nem történik. Ezt még a második fázisban is megtehetik, amikor még csak ismerkedünk a hangok természetével, elcsodálkozhatunk például azon, hogy más-más hangok más-más személyiséggel rendelkeznek, vagy azon, hogy a város különböző pontjain különböző hangok szólnak hozzánk. Ezt úgy volt alkalmam megfigyelni, hogy egy ilyen alkalommal direkt váltogattam a tartózkodási helyeimet. Ez azt feltételezi, hogy több forrásból jönnek a hangok, tehát a forrásuk lakhelyünkhöz képest valamelyest a közelben van. Itt csak egy jó tanács: ennek ellenére NE próbáljuk beazonosítani a hangok forrását, mert ebbe nagyon bele tudnak kapaszkodni a hangok, tévútra vezetnek minket, aztán olyanokat vádolunk később ilyesmivel, akiknek ehhez az égvilágon semmi közük. A hangok mindig hazudnak, úgy mondanám, hogy egyszerűen nem tudnak igazat mondani, mintha súlyos hazudozásmániában szenvednének, még véletlenül se mondanak igazat soha. Viszont a hazugságáradattal céljuk van: vagy ártani nekünk vagy beterelni a pszichiátriára (ami lényegében ugyanaz). Ne dőljünk be annak se, ha egy adott személy hangján szólalnak meg, vagy általa alkalmazott szófordulatokat használnak, az ilyesmi szoftveresen simán előidézhető. Ebben a példában például egy már meghalt személy hangja szaval el egy verset:

Megemlítendő még itt, hogy az utazás és helyváltoztatás – ellentétben a pszichiátriai intézetekbe való bezárással – gyógyító hatású lehet a skizofréniára nézve, mondjuk, ha elég messzire utazol, nem tudnak elérni a kis hatótávolságú szarjaikkal. Több helyen olvastam az utazás pozitív hatásáról, sőt, egy történetet is hallottam, hogy egy férfi, amint a feleségén kitörni készült az elmebaj, mindig elvitte valahová wellnessezni, és csodák csodájára az asszony tünetei abbamaradtak, meggyógyult.

Itt egy másik videó, amiben a hülyegyerek elárulja nekünk, hogy Alan H. Frey 1962-ben publikálta az első tanulmányát a hangok mikrohullámú átviteléről, és vállalatok és egyebek használnak is reklám célra elektromágneses szignálokat, hogy fokozzák a vásárlási kedvet, de természetesen semmilyen más célra nem használják. Tehát nem csak katonai célra, hanem polgári célokra is bárki nyugodtan felhasználhatja, aki egy kicsit utána keres, lényegében csak az nem használja már csak, aki nem akarja, ami annyit jelent, hogy a kormány mellett bűnözői csoportok is nyugodt szívvel bevethetik bárki ellen. Van erre szabályozás? Természetesen nincs. Mert, mondjuk, hogy működik az agykutatás? Mitől fejlődik olyan hihetetlen ütemben? Hallott valaki arról, hogy laboratóriumok tesztalanyokat keresnek ilyen kísérletkehez? Meg aztán hogy kiviteleznék a 0-24-es megfigyelést, és a legfőképpen hogyan fizetnék a kísérletben résztvevőket. Az elmekontroll kísérletek lényege éppen abban áll, hogy a kísérlet alanyai ne tudják, hogy kontrollálják őket.  A legműveltebbek azt is tudják, hogy nem összetévesztendő a több személyiséggel, a disszociatív zavarral, a műveletlenek ezt sem tudják, hanem azt hiszik, a skizofrénnek 2 személyisége van. Abban sincs köszönet, amit a pszichiáterek Eugen Bleuler és Emil Kraepelin nyomán erőltetnek rá a lakosságra, vagyis a hülye elméletüket, azt meg végképp csak kevesen tudják, hogy a skizofrének valójában a bűnözői csoportok kísérleteinek a végtermékei, és skizofrénként jelennek meg a társadalomban, és a pszichiáterek halálra kínozzák, gyötrik és szekálják őket. Olyan gyógyszereket kényszerítenek beléjük, amivel csak alacsony életfunkciókat bírnak ellátni, azt is rosszul, és ha nincs rájuk több szükség, mehetnek a szemétdombra, valamelyik elfekvőbe, a gyors halálba. Ilyen olcsó manapság az emberi élet, és valószínűleg így fejlődik az elmetudomány, hogy máshogy fejlődne, talán a szürkeállomány nyiszálásából vagy csak úgy magától, mert a pszichiáterek annyit sem foglalkoznak az emberrel, mint egy büdös bogárral, hanem csak az elmetudományok helyét bitorolják, és szadista módjára kémiai lobotómiával kínozzák az embereket. Valahogy így fejlődik az elmetudomány és a kibernetika, ami még mindig az irányítás tudománya. Csak az a baj, hogy ezek az emberek nem járultak hozzá, hogy az ő zsírjukon fejlődjön a tudomány, és cserébe a társadalomtól arculköpést kapjanak (a kongó információ hiány miatt), korai betegégeket, demenciát és kínhalált. Az illetékes intézet ellenségnek nevezte ki ezeket az embereket, biztos van valahol arról egy titkos záradék, hogy ellenük a „nem halálos fegyverek” bevethetők. Aztán, sajnos, mégis ebbe halnak bele, igaz évekkel később.

A skizofrénia érdekes módon együtt változik, fejlődik az emberiséggel, azóta, hogy az 1900-as évek körül gyanús körülmények között felütötte a fejét. Auditorikus (hangalapú) hallucinációkra korlátozódik, nagyon ritkán számolnak be vizuális hallucinációkról. Például a József Attilát ért hallucinációk az 1930-as években egészen enyhe és Érdekes, hogy általában az atémájában is kezdetleges hallucinációk voltak. Utána lehet nézni Németh Attila: József Attila pszichiátriai betegségei című könyvében, közli Bak Róbert, József Attila pszichiáterének feljegyzéseit a hallucinációiról. Ma már szatellites technológiáról, mesterséges intelligenciáról, és egészen bonyolult és körmönfont hallucinációkról és ezek nyomán kialakult téveszmékről lehet hallani.

Aztán ez lehet emberi fül (agy) álltal hallható vagy hallhatatlan frekvencián, az egyik hatásosabb, mint a másik. A hallhatatlan frekvencián csak a téveszmék gerjesztése megy, bár ugyanez megy a hallhatón is: véleményem szerint nincs olyan, hogy téveszme, csak addig sulykolt állítások, amíg az ember igaznak fogja fel a fals dolgot. Tehát csak agymosás létezik. Talán, ha elég sikert elérnének benne, ki tudnák terjeszteni a lakosság egy nagyobb százalékára, de talán már így is több ember van érintve, mint az 1%-os skizofrén népesség. Egyik árulkodó jele lehet a fülzúgás, több helyen olvastam, nem igazán a füled zúg, hanem az agyad, sosem csituló, idegesítő, magas frekvencián, talán jele lehet a megfigyelésnek, ha gondolatokat nem is közvetítenek feléd egyelőre. Egy-egy skizofrén „shub” összehangolt támadás a „nem halálos fegyverekkel”, ami elég hervasztó módon némi hangicsálást jelent a hallható vagy nem hallható frekvencián, de ne becsüljük alá. Például mit tennénk, ha valaki azt mondaná, hogy a „kurva anyád?”, ki mit, vérmérséklete szerint. Vagy ha egy órán keresztül mondogatnák, vagy ha 0-24-ben? És ha ehhez más hangok is csatlakoznának? Hogy csak egy klasszikus példát idézzek, Bérczesi Robi 23 eltérő személyiségű és hangú entitást figyelt meg, amit az Én és az ének című könyvében le is írt. Ilyen körülmények között vajon könnyű higgadtnak/természetesnek maradni? Nem lehangoltnak/felhangoltnak lenni, hogy pszichiátriai kifejezéssel éljek. Nem mondhatnám. A hangoknak több célja van: téveszméket gerjeszteni a személyben és pszichiátriára juttatni őt. Valamint károkat okozni neki, megfigyelni a viselkedését egy-egy ilyen traumatikus helyzetben. Vagyis kísérletezni rajta. Egy-egy pszichotikus „shub” megfelel egy-egy hadviselési kampánynak, melynek során ilyen távolba ható hangfegyverekkel gyötrik az embert. A hangok tulajdonosai megfelelően edukáltak a feladatra, jellemző, szuggesztív szófordulatokat használnak, amiket meg is örökítettem egy bejegyzésemben.

Jellemző pl.:

– Nagyon jól tudod, hogy…

– Inkább azt mondanád meg, hogy…

– Hányszor mondjam el neked, hogy…

stb.

+1. Talán említést érdemel még, vagy fontos lehet, hogy téveszmék gerjesztésénél (illetve próbálkozásnál) téves gondolatainkat a hangok az “Így van.”, “Pontosan.”, “Szó szerint.”, “Igazad van.” kifejezésekkel nyugtázzák, így keltve bennünk a hamis képzeteket.

Azt hiszem, egyelőre ennyit akartam mondani első körben. Mivel a technikai részletek tekintetében nem vagyok teljesen tájékozott, őszintén szólva technikai analfabéta vagyok, ezeknek a részleteknek utána lehet nézni a megfelelő helyeken azoknak, akik nem ennyire „bölcsészmérnökök”, mint én. A következő bejegyzésben kitérünk majd azokra a technikákra, hogyan lehet "leszerelni" a hangokat, lehúzni a hangerejüket, és lényegében egy olyan viszonyt kialakítani velük, ami ha nem is baráti, nem is ellenséges, és hogyan lehet a mindennapi életben ezekkel együtt élni. (Ami lényegében a Hanghalló módszer lényege is, és hogyan lehet még ettől is tovább lépni.) Ilyenkor már hajlamosabbak a hangok igazat mondani, vagy az igazsághoz közelebb álló hazugságokkal traktálni bennünket, amik azért nem okoznak olyan károkat. Végezetül kérdezném én, hogy mi a véleményünk az olyan orvostudományról (pszichiátriáról), ami ellen az úgynevezett betegeknek a saját hangjaikkal, avagy "betegségükkel", "kémiai egyensúlyzavarukkal" kell szövetkezniük, hogy kevesebb ártalom érje őket? A kémiai egyensúlyzavar koncepció nonszensz, mára tarthatatlanná vált, semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, sőt, azt sem tudják nekünk elmagyarázni az említett "szakemberek", mit is jelent pontosan?

Ha úgy hallod, hogy hangok szólnak hozzád, akkor biztos  lehetsz benne, hogy valóban hangok szólnak hozzád. Nem kell arra egy 100 évig, felesleges hazugságokat hangoztató áltudományt (a pszichiátriát) ahhoz feltalálni, hogy ezt erőszakkal, körmönfont hazugságokkal és kémiai lobotómiával elnyomják.

Amúgy az egyetem, a komm-média szak, újságíró szakirány jól halad, már a vége felé járok, néha írok egy kis újságot is, nem sokan olvassák. Sokan, úgy vannak vele, nem érdekli őket, ami nem rájuk tartozik, de talán a szálak messzebbre is vezetnek, mint  maga a skizofrénia. Hogy idáig elértem, azt a hajthatatlanságomnak köszönhettem, de azért, remélem, sikerült elkerülnöm a mániákus fanatizmust. A hivatlaos oldal nem tette könnyűvé mindenezek behatóbb tanulmányozását, hanem ehelyett 5 évre gondnokság alá tettek, minden ügycsoportban, beleértve a munkavállalást, aláírás jogát és a saját tartózkodási helyem meghatározását is. Innen is puszilom ezért a nyíregyházi és nagykállói pszichiáter-pajtásokat! De azért minden forrást megvizsgáltam, még a hivatalos pszichiátriait is, bevallom, az volt a legnehezebb, mert  szerintem az egy bullshit-gyűjtemény. Kívánok mindenkinek hosszú és egészséges életet!

Annyit még érdemes tudni az egész gondnokságról, hogy mit takar a hangzatos "igazságügyi elmeorvosi szakértő cím". Azt, hogy pszichiáter-pajtások, tehát bohócdokikák nevezik ki egymást ilyen szakértővé, és a saját kollégája által tett feljelentést képviseli a "szakértő" ellenem a bíróságon, aki iránt nem elfogult, tehát eskü alatt vallja, hogy "teljesen pártatlan", akit alig ismer, hiszen 10 km elválasztja őket minden nap, és csak néha futnak össze 1-1 garden party-n...

Lehet, ha tovább szakosodom, és majd a tényfeltáró újságírást választom, és meginterjúvolom a "szakma" néhány jeles képviselőjét, hogy ők hogyan is látják mindezt, és mi a véleményük az általam leírt és tapasztalt dolgokról, jelenségekről... Szerintem kész örömmel nyilatkoznának nekem (felőlem hozhatják a pszichiátriai verőembereiket is) az ilyen esetekben használt összes betűkészletükkel, ami nagyjából abból áll, hogy:

- Öööö...

0 Tovább

Ruben Brandt, a gyűjtő

Tegnap egy egyetemi online vetítésen volt alkalmam megnézni a Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs filmet. Szokatlan, szürreális figurákkal és volt tele, nehezemre esett ezért sokszor rákoncentrálni. Leginkább Picasso stílusában készült rajzokhoz hasonlítottak a karakterek. Ennek ellenére nagyon érdekes alkotás, szinte kiköveteli az embertől az újranézést, mert elsőre az ember nem is biztos, hogy felfog mindent. Szerencsétlenségemre online vetítésen láttam, ahol nincs alkalom a visszajátszásra. Ami kimarad, lemarad. Mindenesetre jól lefárasztott a film.


Milorad Krstić, szlovén származású, 30 éve Magyarországon élő képzőművész ötlete a film, a magyar hangja a karaktereknek Ruben Brandt, a főszereplő pszichoterapeuta szerepében Kamarás Iván, Kowalski, a magánnyomozó Makranczi Zalán, és Mimit, a történet femme fatale-ját Hámori Gabriella szólaltatja meg. A film elsősorban tisztelgés a művészettörténeti ritkaságok előtt, másodsorban krimi, thriller és film noir elemeket ötvöz a már említett szürrealista, néhol dadaista, de mindenképpen avantgard elemekkel.

A történet szerint Ruben Brandt kényszerbetegségben szenvedő bűnözőknek tart művészetterápiás kezeléseket, alapelve, fő jelszava, hogy a gyógyulás útja a birtokláson át vezet, vagy valami ilyesmi. Közben maga is kezelésre szorulna, mert visszatérő rémálmok gyötrik, amelyek mind valamiféle híres műalkotással kapcsolatosak. Ruben Brandt, az ártatlan bűnöző, mert Miminek, a kleptomániás tolvajlánynak jut eszébe, hogy a terapeutát a saját módszerével gyógyítsák meg, és lopják el neki a rémálmaiban szereplő műalkotásokat, hogy megnyugvást leljen.

A világ különböző múzeumaiból tulajdonítanak el műtárgyakat, mint a Louvre, a Tate, a New York-i Guggenheim, a MoMA vagy az Uffizi. A tolvajok egyre híresebbek lesznek, és csakhamar nyomravezetői jutalmat ajánlanak fel rájuk, aminek nyomán a nyomukba szegődik a teljes nemzetközi alvilág, mivel nagyon csábító a végén már 100 milliós díj, ami rájuk van kitűzve. Egy Mike Kowalski nevű, washingtoni magánnyomozó jut a legközelebb a rejtélyhez, de az alvilággal neki is ugyanúgy meg kell küzdenie. Közben fura rokonszenv alakul Mimi és közte, és a film egy pontján kiderül, hogy Ruben Brandthoz is igen erős rokoni szálak fűzik.

Autós üldözések, vérre menő összecsapások, és különféle akciójelenetek során eljutunk a végkifejletig, egy Tokiói aukcióig, ahol Andy Warhol Két Elvis-ről szóló alkotását szeretné a banda eltulajdonítani, és ehhez performansz művészeknek álcázzák magukat. Mike Kowalsky elmélete szerint a gyűjtő és csapata egy idő után leállnak, mert egy gyűjtő nem értékesíti a műalkotásokat, és csak véges számú képre van szüksége. Minden jel arra mutat, hogy a tokiói lesz az utolsó akció. Itt a teljes nemzetközi alvilág felvonul, hogy megállítsák őket, de érdekes, hogy Kowalsky távol marad az utolsó akciótól, aki egy vadabb elképzelés szerint Ruben Brandt alteregója igazából.

A filmet olyan képi világ és párbeszédek szövik át, ami miatt nagyfokú koncentrálást igényel(ne), ennek hiányában újranézést, például az olyan párbeszédekkel, amikor az egyik bűnöző azzal a kérdéssel bombázza a másikat, hogy az anyja háromdimenziós volt-e, az apja pedig egydimenziós, valójában pont vagy vonal, igazából nem nagyon lehet mit kezdeni, a történetet nem viszik előrébb. Nyilvánvalóan az összes magas-, és popkulturális utalást sem sikerült megértenem (a töredékét sem), a fáma szerint 300 körüli műalkotásra való utalás jelenik meg így vagy úgy a filmben, a populáris utalások pedig inkább csak sejthetőek a filmtörténeti elődök tekintetében. A Ruben Brandt is a Rubens és Rembrandt nevű festők neveinekö sszerántásából keletkezett, ami nem tudom mennyire szerencsés itt, mindenesetre ez van.

0 Tovább

Skizofrénia underground

blogavatar

Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. Gyerekkoromban poénból kis magazinokat szerkesztettem szabadidőmben. Most komm-médiára járok egyetemre.

Skizofrének - Nebáncsvirág

Skizofrének. Mostanában leginkább egy növény jut az eszembe róluk, mégpedig ez: nebáncsvirág. Különben meg kurva hamar bele lehet szokni az anyuci pici gyereke szerepébe, utána meg úgyis elhülyülsz, és vagy felvesznek az intézetbe, vagy a lágerbe, vagy megdöglesz az utcán, mert az, hogy ki fognak semmizni, legalábbis valószínű, főleg, ha gyámság alatt vagy. Aztán meg eltakarítanak, mint a szemetet.

Facebook csoport

Szerintem tweetelni menő

Feedek