Magyarországon a '90-es évekig egyáltalán nem ismerték a Halloweent, maximum filmekből (ponyva)irodalomból értesültek róla, hogy létezik ilyesmi is. Addig létezett a a Mindenszentek, és a Halottak napja, ami november elsején, és másodikán volt. A néphiedelem úgy tartotta, hogy mindenszentekkor a halottak lelkei kikelnek a sírjukból, és látogatást tesznek az élők között. Ilyenkor adományokat adtak a szegényeknek, hogy imádkozzanak az elhunytak lelkéért, nem volt szabad dolgozni, föleg földmunkát végezni és mosni. Az asztalnál külön terítettek az elhunytak lelkeinek, kenyeret és sót tettek ki. De ezek a népszokások mára már csak a folklorisztika körébe utalhatók. November másodikán, Halottak napján, mindenki a saját elhalt szeretteire emlékezik, kilátogatnak a temetőbe, rendbehozzák a sírt, koszorúkat, és mécseseket helyeznek el. (Legalábbis én így láttam.)
Angolszász mintára a Halloween nálunk is kezd megjelenni, október 31-én. De csak mértékkel. A hagyomány szerint ilyenkor a legvékonyabb a határvonal az élők, és a holtak világa között, és a kísérteteket felvonulással, jelmezbe öltözéssel, és tűzgyújtással igyekeznek elijeszteni. A hagyomány kelta eredetű, de Amerikában tett szert hihetetlen népszerűségre, ahol jelmezbe öltözött gyerekek járnak házról házra, és "Csokit, vagy csínyt!" felszólítással kérnek a háziaktól édességet. A Halloween legnépszerűbb jelképe a töklámpás, amikor is a hagyomány szerint egy Jack nevű részeges ír fickó rászedte az ördögöt, úgy, hogy felküldte egy gyümölcsért egy fára, majd kereszetet rajzolt rá, hogy ne tudjon lejönni (az ördögök irtóznak a kereszttől) hogy az ne tudja elvinni, az nem is vitte el, így lámpásával bolyong a örök időkig a pokol és a mennyország között. (A töklámpás angol neve: Jack'o Lantern.)
Személyes élményeim ezzel az ünnepkörrel kapcsolatosan, hogy nem szoktam kijárni sehova, hanem a Halloweent ünneplem úgy, hogy halloweeni játékokat játszok. Mint a hívő ember, aki nem jár templomba, hanem a maga módján hisz, hát én is a magam módján ünneplem a Halloweent. Igaz, Magyarországon nem szoktak nagy felvonulások lenni, gyerekek sem mászkálnak az utcán, maximum halloweeni partit rendeznek egy-egy szórakozóhelyen. Amúgy ez az egész Halloween-ügy még mindig nem kristályosodott ki ma Magyarországon, hogy mire is jó. Lehet, hogy soha nem fog igazán meghonosodni Magyarországon, maradnak a filmek, például az egyik kedvenc halloweeni filmem a Kertvárosba száműzve 1. évad, 5. része, ami hűen bemutat egy amerikai Halloweent:
Na, mindegy, tudnék még sztorizgatni a zenekarról, mert az egyik kedvencem, de most inkább egy régi vágyamat teljesítettem be, amikor lefordítottam az Add Me című számukat, ami a világhálón jelen lévő őrültekről szól. Valószínűleg a The Boy Bands Have Won című lemezükről, már nem emlékszem. A fordítás nem nyers-, és nem is félrefordítás, nagyjából követi a ritmust is, és rímel. Íme két felvétel az Add Me című számról, lehet választani, kinek melyik a szimpatikusabb (nekem a második, az sokkal bulisabb).
Az OCD (obsessive-compulsive disorder), magyarul obszesszív-kompulzív megbetegedés, kényszerbetegség, a népesség 2-3%-ára jellemző, tehát 2-3x gyakoribb a skizofréniánál. Olyan elmeállapotot jelent, amelyben újra és újra jelentkező kellemetlen képzetek vagy gondolatok (kényszergondolatok) mellett állandóan újra jelentkező késztetések vagy cselekedetek (kényszercselekedetek) vannak jelen. A skizofréniával ellentétben a beteg tisztában van kényszergondolatai és kényszercselekvései abszurditásával, nem veszíti el a kapcsolatot a valósággal. Szintén észlel belső sugallatokat, kényszergondolatokat, de a skizofréniásokkal ellentétben soha sem jut el a cselekvésig ezeknek a belső gondolatoknak a hatására. Mire is gondolok, mi jellemző a kényszeresekre: gyakori kényszergondolatok, ezek közül is az agresszív kényszergondolatok lehetnek a legzavaróbbak, közel állnak a skizofréniások tüneteihez:
Aztán a kényszergondolatokhoz kapcsolódnak a kényszercselekvések, de csak kevés kényszergondolat sarkall valódi cselekvésre, ám ezek általában ártalmatlan jellegű parancsoknak való engedelmességek, pl. kézmosási, ellenőrzési és megszámolási kényszer. Jellegzetes példái az ellenőrzési kényszer, melyben a beteg mások cselekedeteit folyamatosan ellenőrzi és felülbírálja, az önellenőrzés, melyben például számtalanszor visszamegy, hogy megnézze, bezárta-e az ajtót, vagy elzárta-e a gázt. Gyakori a megszámolási kényszer, melyben például a kockaköveket, lámpaoszlopokat kell megszámolni. Ide tartozik a kézmosási, mosási, takarítási kényszer is.
Éppen a szakkörben basztam a rezet, amikor felhívtak Nagykállóból, hogy kapcsoljam be a telefonomat, mert a kezelőorvosom szeretne velem beszélni. Most éppen vizitel, de majd felhív, ha befejezte. Fél 12-ig idegeskedtem, hogy úristen, mit írtam már megint, amit nem szabad, vagy miért ilyen sürgős. Végül nem lett semmi különös, csak behívtak soron kívül kontrollra, mert én vagyok az első a páciensei közül, akinek beadatta az abilify injekciót. Kérdezgetett, hogy nem érzek-e semmi furcsát, meg hogy tudok-e aludni, mert az abilify állítólag energetizál, ahelyett, hogy szedálna. Nem mondtam, de a nyugtatóknak jobban örültem, most már nem kell minden délután a Fehér Egérben ülnöm, meginni azt a 4-5 sört, szóval a nyugtató nagymértékben csökkenti az alkohol iránti vágyat (legalábbis nálam). Érdekes módon addiktológián sose kezeltek, pedig eredetileg ezzal százalékoltak le: "alkohol okozta pszichózis", "cannabis és származékai okozta pszichózis". A leszázalékolási bizottságnál azt mondták, hogy belerokkantam a jólétbe. Mondjuk kérdés, hogy mi számít egyáltalán jólétnek. Nem mindegy, hogy egy 85 forintos rivotrilt nyalogatok 2 hétig, vagy a kocsmában ülök, amíg lenyugszok, naponta többszáz forintért.
Vásárhelyi Bea szokta hangoztatni, hogy csak néhány skizofrén beteg van jelen az interneten, és ők is csak ilyen lazán tartják a kapcsolatot, nincs igazi internetes skizo közösség ma Magyarországon. Talán nincs is szükség rá. Ő bevallása szerint külföldi fórumokat olvasgat, én meg annyira nem. A skizofrénia tünetei bár nagy hasonlóságot mtatnak, a téveszmék tartalmában és jellegében van különbség. Talán kategorizálni lehetne őket, mint a népmeséket, én ismerek olyan skizofrént, aki hasonló tüneteket produkál, mint Vásárhelyi Bea a könyv megírása idején. Csak valakire hatnak a gyógyszerek, valakinél nem, vagy legalábbis markánsabbak a maradványtünetek.
Ahogy tudom, a transzneműség szintén egy mentális rendellenesség, azt jelenti, hogy valaki más nemű testbe született, mint amilyen neműnek érzi magát. Anna Anthropy transznemű játékíró, és játékkritikus, első könyvének címe: 
A könyv címe szimpatikus, a kezelőorvosomtól kaptam kölcsön, amikor könyvért rinyáltam a blogon. Főként terapeutáknak, és hozzátartozóknak íródott olyan betegekről, akik nembetegek, legalábbis saját meglátásuk szerint. Három skizofrén, és egy bipoláris eset van benne bővebben kifejtve. A könyv egyik kulcsszava, és a probléma gyökere az Anozognózia. Az ok, ami a betegségbelátás hiányát okozza, ugyanaz, amely a mentális betegség többi tünetét is. A könyvben négy ember kálváriája van leírva a gyógyszer nem szedéssel, de azt hiszem, végül is mindegyik happy enddel végződik. Az író egy négy lépcsős terápiát dolgozott ki, de amúgy is szereti pontokba szedni a mondanivalóját.