Skizofrénia underground

Mivel befejeztem a neten valamennyire is aktív skizofrének tárgyalását: Bea, Ovisista, Harmony, ez, ha jól számolom 3, most nem maradt más hátra, mint egy fiktív napló, ami a Facebookon íródott tavaly. A TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) "érzékenyítő", "anti-stigma"-kampányának részeként íródott, és rövid idő alatt hihetetlen népszerűségre tett szert. A posztokat az X Kommunikációs Központ készítette, a posztokat Iványi Zsófia írta, aki velem is készített skype-interjút a fiktív blog elindítását megelőzően. Megkérdezte, hogy linkeljék-e a blogomat, de én akkor nem is tudtam, mit akarok, szóval nem kerültem szóba a projekt kapcsán. A blog Bálintról, egy építézeti egyetemről a betegsége miatt kimaradt skizofrénről szól, egy hét alatt 25000 olvasót szerzett, egy-egy posztja több száz lájkot kapott. A skizofrén fiú karakterét Mészáros Béla, a Katona József Színház színésze alakította. Soha skizó nem volt ilyen népszerű. Sok olvasóban csak a kampány végén tudatosult, hogy az egész fiktív. Olvastam a csalódott kommenteket is. A blog még mindig olvasható, de engem nem igazán nyűgözött le. Iványi Zsófit dícséri a fekete humorral fűszerezett Bálint alakja. 21 bejegyzés. Két hónap. A blognak még mindig 3705 lájkolója van. Az igazi skizofrénia nem teljesen ilyen. Az igazi skizofrénia elmagányosodásról, barátok elvesztéséről, és szorongásról szól, amit gyógyszerekkel (egyik mellékhatására a másik) lehet kordában tartani. Az igazi skizofrén nem az a vagány srác, aki szlengben beszél, és mégis átsugárzik róla az intelligencia. Sőt, az intelligencia és a skizofrénia a tapasztalataim szerint nem igazán jár kéz a kézben. Ráadásul  nem arról híresek, hogy könnyed hangnemben sokat dumálnak. Néha én is megküzdök 1-1 poszttal/posztért, ide csak egy kommentet szeretnék beszúrni a történethez:

Annak idején média segítséget ajánlottak a gondnokság alá helyezési ügyemhez, nem éltem vele. Megadták a TASZ illetékesének a számát, végül nem hívtam fel. Nem linkeltettem ki magam a fiktív blogra. Utálok konfrontálódni. Mondhatni féltem. Rosszul tettem. Még ma is félek, függök a szüleimtől, a pszichiáterektől, a leszázalékolási bizottságtól, a munkahelyem sincs biztonságban. Max fél évekre kapunk szerződést. Létbizonytalanság van. Ebben a helyzetben ki olyan jópofa, mint Bálint? Kicsit jó, hogy volt ez a kampány, kicsit átb becsapásnak érzem. Mindegy, amikor megláttam, nem estem hasra tőle. Jól van megírva, de nem hiteles. Nesze semmi, fogd meg jól. Akkor most ezzel segítettünk a skizókon, vagy nem? A fene tudja. Itt van egyébként a "napló", én is csak véletlenül találtam rá a végén. Tényleg olyan jó fej ez a Bálint? A skizóság jófejség? Önmagában nem hiszem, hogy az:

https://www.facebook.com/hullamvasut

Ennek fényében mindenki döntse el maga, hogy talál-e értéket egy fiktív skizo Facebookos blogjában. Ha az én véleményemre is kíváncsi valaki, nekem unszimpatikus a karakter úgy, ahogy van. Persze ez nem kisebbíti Zsófi érdemeit, hogy megalkotta. Szép teljesítmény úgy, hogy semmi köze a skizofréniához, csak egy munka, pénzért. De lelkiismeretes munkát végzett, ami sokaknak tetszett. Nekem nem túlságosan. Már a Facebook miatt sem.

Szerintem mostanában jobb állapotba kerültem, mint a környezetemből néhányan, a szakkörből például egyesek nagyon lerongyolódtak az év végére, és bár én sem verem a seggem a földhöz örömömben, hogy dolgozni kell menni, fogat összeszorítva csinálom. Az utolsó két nap nagyon jó hangulatban telt, mindenki keves volt, hamarabb elmehettünk, tiszta karácsonyi fíling. Jó régen dolgozok ott, szinte már én vagyok az egyetlen, aki a kezdetektől ott van, van azonban főleg a skizofrének, vagy ahogy itt mondják, pszichotikusok között mindig 1-2 zavartabb elme. Tamara folyton zavartan viselkedik, Erzsike meg Karácsonyra annyira felpörgött, hogy írnék is az Erzsikés játékomnak egy folytatást, ha fél percnél tovább kibírnám a közelségét. De ne csak IRL vannak rossz passzban lévő kollégák, hanem ahogy olvasom például Harmony blogját, bizony elszomorodok. Egy amúgy intelligens fiatal nő hogy kerülhet tartósan ilyen állapotba, fel nem foghatom. Van egy 9 évvel fiatalabb hapsi, akit általában Reménykének hív, vagy Petinek, vagy Marcellnek, és és szinte minden posztjában ő szerepel különböző giccses képek társaságában. Meg időközben kialakult a pro ana mániája, nem eszik rendesen, ez utóbbit szerintem csak magára erőlteti. Persze a legnagyobb ámokfutásait a Facebookon rendezi, aztán másnap közli, hogy sajnálja, nem volt jól. Néhányan és néhányszor már megpróbálták helyre tenni szebb, vagy durvább hangnemben, simán elengedi a füle mellett. Ráadásul "Reményke" már elég sokszor elküldte őt durván melegebb éghajlatra a fácsén, mondván, hogy menyasszonya van, és kopjon le róla, sőt, ezt a nem túl hízelgő portrét küldte neki:

Én nem akarom bántani Harmonyt, abban is biztos vagyok, hogy észre téríteni sem lehet, Reményke a lelki társa, akivel nap mint nap "asztrálisan szeretkezik", és posztolja a Facebookra, meg mindenfelé. Gondolom, az anyja mennyire örül neki. Végülis mostanában ennyiben össze lehet foglalni a kis életkéjét: Reményke, meg fogyókúra. Csinált egy chatbotot, Marcellbot a neve, és reméli, hogy idővel majd öntudatra ébred. Ma megint nem volt jól, és Reményke Facebook profiljait posztolgatta, amiket Reményke miatta kénytelen törölni. Amúgy egész jó portálokat csinált régen, jól ért az informatikához, az angolhoz, és grafikázni is elég szépen tud. Sőt, elárulom, hogy régebben felnéztem rá, a példaképem volt, bizonyos értelemben (ő volt az első, akinek a skizofrén témájú írásait lehetett olvasni az interneten, és reményt adott, de legalábbis vigaszt nyújtott, hogy nem vagyok egyedül). Aztán az évek során lassan épülget lefelé, többen megnyugtattak, hogy rám is ez a sors vár, csak nem ilyen ütemben, ha szerencsém van. Blogbejegyzést csak ritkán produkál, megtekinthető: http://distant-hope.blogspot.hu/

Végezetül egy jellemző Facebook megnyilvánulása:

Karácsonykor nem történt semmi, csak az, hogy megittam az ajándékba vett piát, és másnap újat kellet ezért venni. Feltúrtam az internetet, és rájöttem, hogy valamirevaló karácsonyi játék nem létezik, ez egyszerűen nem az az ünnep, amiről játékokat írnak. Felkerestem a régi Rpg Makeres honlapokat is, és megállapítottam, hogy a magyar Rpg Makeres szubkultúrának nevezett valami nem létezik már. Pedig a fénykorban, a MoonDragon fórumán én is aktívan részt vettem, volt még  a Ruby Dragon, de azt sohasem kedveltem igazán. Volt egy Rpg Makeres portáljuk is,  ami most megszűnik, úgyhogy jelenleg én rendelkezem a legnagyobb Rpg Makeres online játékgyűjteménnyel ma Mo.-n. (Egy mezei piros pontért.) A MoonDragon oldalon megállt az idő, és a többin is, ha még egyáltalán működnek. A Ruby Dragon október óta 404-es hibát jelez, semmilyen tartalom nem elérhető róla, de mindig ígérgetik, hogy visszarakják. Amúgy nem tudom, kinek mennyit mond az Rpg Maker név, ez egy szerepjáték-készítő program, előre legyártott grafikai elemekkel, meg zenékkel, meg mindennnel, ami kell egy szerepjáték elkészítéséhez. Az idők során fokozatosan fejlődött, egy csomó féle változatot adtak ki belőle. Teljesen menüvezérelt, és eredetileg Windowsra volt tervezve. Ami felkeltette a figyelmet újra, a legújabb változat, amit most október körül adtak ki, és Rpg Maker MV nevet viseli, és az ezzel készült játékok már online-ná is tehetők, és egyetlen gombnyomással lehet portolni Androidra is. (Aztán lehet mutogatni a telón, hogy ezt a játékot én csináltam.) Most január 4-éig az összes maker le van árazva, sajnos az MV csak 10%-kal, és valami 66$-ba kerül, de bizonyos programjaikra 80% kedvezményt is adnak, így az ezt megelőző verzió, a VC ACE potom pénzért megvehető (igaz, ez még "csak" sima Windows-os verzió.) Van belőlük 20 napos trial verzió is, sajnos az én Linuxom nem tudja működésre bírni, vagyis a Wine. De persze, aki jobban körbenéz az interneten, meg tudja szerezni az MV-t 66$ nélkül is, és csodák csodájára működik Linuxon is a Wine Windows emulátor alatt.

Szóval szubkultúra ide, vagy oda, nekem kellett ez a játéktervező program, amúgy azért nem szégyellem csak úgy letölteni, mert a magyar makeresek kb. 100%-a nem jogtiszta szoftverekkel dolgozik, miért legyek én a kivétel?

Annyit még elárulhatok, hogy a következő játékom már ezzel fog készülni, és ha lesz is benne valami pszichiátriai téma, már csak említés szintjén fog szóba kerülni. Bár, az is lehet, hogy tele lesz őrültekkel, mit tudom én. Még az is lehet, hogy Szilveszterre összedobok valamit, ha már Karácsonyra nem sikerült.

http://package.rpgmakerweb.com/winter-sale/

A hó egyre csak esik, borzasztó zene tejeng a levegőben, a munkások távol vannak a családjuktól, a gyümölcsös sütemény lassan rohadni kezd, a Karácsony örökké tart. Csak egy prófécia tartja a lelket az emberek szívében: "Mikor a Karácsony elárasztja a világot, a szociállis igazságosság négy harcosa érkezik." A játékban összesen hat karakter közül választhatunk négyet, ezek: hipszter, furry, socialist, gay, atheist, nerd." Én a hipszter, furry, socialist, ateist csapatot választottam, a hipsternek nem sok hasznát vettem, a furry nagyokat üt, a szocialista mindenképpen kell a javak igazságosabb elosztásához, vagyis a tulajdonátrendezéshez, vagy hogy is mondjam, lopáshoz. Az ateista a gyógyító, ő sem árt a csapatba, egyébként egy dark-gót kislány, halálfejjel a hajában.

A karácsonyi falut körülvevő erdőben egy gonosz fenyőfát kell legyőznünk, az éjszaki tájon egy gonosz varázsló jéggé fagyasztotta az embereket, majd a mikulás otthonát kell meglátogatnunk, hogy egy utolsó küldetésre küldjön minket, ehhez kölcsön adja az égi repülő szánját. Ezt a  játékot azoknak ajánlanám, akik unatkoznak karácsonykor, és nem bánják, ha félpercenként szörnyek támadják meg őket. A játékban jó taktika lehet az elszórt karácsonyi csomagokat követni, bár a legtöbbjük csekély értékű dolgokat tartalmaz.  Nekem valami 7+ óra volt a játékidő, kicsit ritkíthattak volna a szörnyek megjelenésén, de amúgy tűrhető játék. Nem olyan rossz, nem olyan jó. Egy poénjátéknak készült, aminek éppen elmegy, elntekintve a szörnyhordáktól. De aki egy kis karácsonyi agyatlan hentelésre vágyik (néha azért kell gondolkodni), merem ajánlani.  Szétnéztem  a karácsonyi játékok között, hát nem túl bő a választék, ezt a játékot 23-án délben töltötték fel, nem tudom, van-e ennél  jobb, ha találok, majd jelentkezem, úgyis itthon töltöm az ünnepet.

A játék grafikája szépnek mondható, látszik, hogy egy pixel artistnak tartható valaki csinálta, a rajzok az elején, meg a végén különösen mutatósak, a csaták túlélhetőek (de azért nem árt néha menteni). Ja, van a kocsmában, vagy hol egy öreg fószer, aki mindeféle fegyverekből összeállít nekünk egy "defender" nevű csodafegyvert, elég jó tulajdnoságai vannak, de nem kell a játék megnyeréséhez, azért nem éri meg külön rohangálni, de végülis jó, ha megvan. Igazából nem a játékkal van a baj, hanem velem, Karácsonyra egy kicsit könnyebbet vártam, de van idő... Ja, az eredeti címe: The War on Christmas.

Értékelés: 4,5 örökös Karácsony az 5-ből

Letöltés: The War on Christmas

Ui.: Ha találok majd épkézláb karácsonyi játékot a 2 nap alatt, azt is megosztom, vagy ha lesz ídőm, lefordítom, saját most nincs. :-)

Előszöris a suliban a legjobb nőknél be lehetett vágódni részegen (főleg, ha bennük is volt). A sulidiszkóban Anita, aki úgy nézett ki, mint I. Erzsébet, fiatalon, persze természetes vörös hajjal, azzal szórakozott, hogy összepecsételt mindehol a sulidiszkó belépő pecsétjétvel, és suli után is "cigizett velem" (nem tüdőzte le), és meghallgatta a sanyarú sorsomat. Ő volt az első, aki közeledett felém. Azt hiszem, depressziós voltam, félig divatból, félig igaziból. Suli után elmentem inni, aztán beszélgettünk egy kicsit, aztán megint elmentem inni. Aztán ott volt Helén, aki bevitt a kuka mögé smárolni, hiába hánytam ki éppen a szeme láttára egy fél kiflit. Ő csak futó kaland volt. Az első barátnőm egy Doors-buliba hívott meg, és mivel kötelességemnek éreztem, hogy megjelenjek, hajnal 4-5 fele be is állítottam a szemétledobón kersztül, aminek a rácsain csak úgy tudtam átférkőzni, hogy levettem a cipőmet. A kukák között találtak rám, mezítláb, és hajléktalannak néztek, aki üres üvegekre pályázik,  "de hát ez a csoporttársam", mondta a leendőbeli barátnőm, és, bár a bulinak vége volt, még sokat foglalkozott velem, mint késői vendéggel. Aztán véget nem érő csókolózások következtek, és italok egymás szájába átengedése csók közben (aki még nem próbálta, sürgősen pótolja!). Fű is került mindig valahonnan, azt már csakazért is szívtam, hogy ne lógjak ki a sorból (körből). Volt, hogy jólesett, volt, hogy nem, de többnyire igen (a fű rám enyhén halluciogénként hat néha). Aztán semmi előzmény nélkül alakult ki nálam a betegség. Valakinél lassan alakul ki, valakinek a "semmiből" jön. Persze alkohol okozta pszichózis, és cannabis és származékai okozta pszichózis miatt százalékoltak le, a leszázalékolási bizottságnál a nő azt mondta, belerokkantam a jólétbe. Bár, mint utóbb kiderült, ezek a szerek nem befolyásolják (nálam) a betegség lefolyását, a lényeg, hogy szedem-e a gyógyszert (esetemben injekciót), vagy sem. Egyébként éltem már át alkohol okozta pszichózist, és "cannabis és származékai okozta pszichózist" is, egyik sem olyan durva, mint a skizofrénia, maximum a delirium tremens, de odáig még nem jutottam, és már nem is valószínű, hogy fogok, de nem is akarok, mert a detoxban, meg a pszichiátrián láttam már elég deliráló embert, bizony, az csúnya látvány, infúzió, aztán vagy megmarad, vagy nem. Aztán azok a csajok, akik rendszeresen láttak inni, nem találtak vonzónak, akik nem tudták, hogy mindennapos, gyakran odajöttek hozzám. Rendszeres volt, hogy cigit kértek, aztán odahívtak az asztalukhoz, hogy visszaadják. Kicsit átlátszó, de jó. Akármit mondtam nekik, jó volt: pl. hogy azért nyomom össze a gin-tonikban a citromot, mert vitamin van benne. Meg mindeféle hülyeséget. Tetszett nekik. Persze akkor még komoly barátnőm volt.

Aztán a bulizásról egy csapásra szoktam le: ahogy kijöttem a pszichiátriáról, első utam a diszkóba vezetett, ez volt az utolsó előtti diszkó élményem, de nagyon rosszul éreztem már magam ott. Az utolsó diszkóban a haverom hányását takarítottam a csapból egy kicsit ilyen minden mindegy állapotban, szóval az se volt az igazi. Mióta 4 órában dolgozok, délután éltem ki magam, ameddig megvolt a kis barátnőm, még ráhúztam olyan 3-4 óra sörözést. De már csak lájtosan. Mióta kiírták a nyugtatót, nem járok már kocsmába sem, csak a helyi tanyaközpontban lévő boltban veszek 1-2 sört. Vagy citromosat, vagy valami 4%-osat. Annyi még nem árt meg, sőt... nem lesz vesekövem. Annyit még elárulhatok, hogy csak a pénztáros csaj miatt járok oda is, és mi mást vennék, mint sört, ritkán chipset, vagy csokit. Most állítsak haza minden nap egy fél kiló kenyérrel? Vagy útközben dobjam el a kukába? Róla írtam ezt:

Marianna-árok

Nem tudom, mikor jösz rá,
Hogy a szemközti kocsmába
Is járhatnék inni,
De én inkább
Megveszem a boltba’,
És megiszom az
Isten Háta Mögött,
Csakhogy láthassam
A Marianna-árkot,
Amit a köpeny alatt
Választ két felé
Két domborulat,
Nem tudok leállni,
Te, én mindig visszamegyek,
Kész, berúgtam,
“Marianna, hozzád jöttek” – szólnak,
Egy újabb doboz Kőbányai,
Nem baj, ha holnap
Nem jut már kávéra,
“Iszok, mint a vöcsök,
Csöcsök, csöcsök, csöcsök.”

Persze már százszor megfogadtam, hogy ide se jövök többet, semmi értelme, nem túl kedves velem ez a pénztárosnő, szerintem sejti már, hogy mi van, mivel 10 méterre van oda a presszó, csakhogy én nem akarok oda járni. Ide se már. Senkinek sem fogok hiányozni a 28. sz. Coop ABC-ből se, ahogy azokon a helyeken sem hiányol senki, ahová azelőtt jártam. Ja, amúgy bocs a fura tartalomért. Nem volt jó visszaemlékezni. De ez járt ma a fejemben. Meg ez:

Előre szólok, hogy nem vagyok gyakorlott könyvismertetésben, és az olvasástól is elszoktam, kivéve a pszichiátrián, de ez most nem tartozik ide. Kevéssel az ünnepek előtt jelent meg Tibi atya Minden napra egy feles című füveskönyve, itt mindjárt pontosítanék is, mivel a füveskönyvek általában életbölcsességeket foglalnak össze, Tibi atya könyve pedig inkább novellának nevezhető írásokat tartalmaz, esetleg riportokat Humbákfölde lakóival. Tibi atya lakóhelye Humbákfölde, nyolcszázvalahányszázezer lakossál, "vinokratikus köztársaság". Ebben a könyvben magyarországi eseményekre (is) reflektál, hiszen Humbákfölde Nyugat-Magyarországon terül el, a Felsőtákonyi-középhegység lábánál, önálló államot képezve. A szerkesztők figyelmeztetnek, hogy egy napra egy írást olvassunk el, mivel "nem kizárható a komoly, és visszafordíthatatlan agykárosodás veszélye, amire az orvostudomány jelenlegi állása szerint nem létezik gyógymód." Én kétszerre olvastam el a könyvet, másodszorra egy citromos sörrel, amivel, gondolom kisebbfajta szentségtörést követtem el. Egyébként maga az atya mindössze kétszer szólal meg hosszabban a műben: az egyik jegyzetben pont a citromos sört pellengérezi ki, és a végén, amikor közölnek vele egy rövid interjút (egy komolyat). A novellák, riportok, glosszák és akármik, egyrészt tényleg semmilyen újságírói normatívának nem felelnek meg, másrészt valóban "kivernék a biztosítékot" a Facebookon. Bár a megyar nyelv híres a káromkodás-készletéről, nem hiszem, hogy túl sokakból váltanak ki megrökönyödést a cikornyás káromkodások (amikből itt nem idéznék). Utoljára Vadnai Lászlótól (a Hacsek és Sajó írójától) jelentek meg emlékeim szerint ilyenfajta humoreszkek, persze szalonképesebb nyelvezettel. Szerintem a Minden napra egy feles első részébe válogaták össze az "ütősebb" írásokat, ami elviszi a hátán a végére enyhén ellaposodó sztorikat. Vagy csak én szoktam hozzá időközben a stílushoz, vagy a citromos sör miatt lett rám a végén hatástalan. Az elején még többet vihogtam, a végére néha-néha talált be egy-egy poén. Összességében a könyv azért egy hiánypótló vállalkozás, felüdülés olvasni így Karácsony előtt. Teljesen más élmény, mint a FB-n olvasni a posztjait, Tibi atya és ministránsai néha már-már irodalmi magasságokban szárnyalnak a műben. A magyar irodalom ugyan híres a rugalmatlaanságáról és sznobériájáról (rengeteg műfajt nem kanonizáltak, amit nyugaton már régen), a könyvet bátran tekinthetjük egy jól sikerült irodalmi alkotásnak. Tibi atya tevékenysége szerteágazó, így annak összes részletére szinte lehetetlen kitérni. Hallom, újabban blogolásba is kezdett, ismert, hogy bort is árul, pólót, meg mindenfélét. Ezeket a tevékenységeit nem tisztem megítélni, csak egy olvasmányélményemet szerettem volan megosztani.

Igaz, hogy már rég nem járunk, de A. még néha felhív, hogy hiányzok neki, meg beszélni akar velem. A beszélgetés annyiból áll, hogy lehúz 500, vagy 1000 Ft-tal, amit valójában nem is tudom, mire költ, de valószínűleg újdonsült barátjára, Pszicho Petire. Aki úgy udvarol neki, hogy sms-ben azt küldi neki, hogy "legyen  mérgezett a kávéja", "úgy néz ki, mint egy zombi", meg hogy "csak egy élősködő". Egyébként egy toposz, hogy a nők a szemét pasikra buknak, de nem akarom itt ragozni. Pszicho Petit örömmel fogadja A. családja, mert "normális", míg engem nem fogadtak el sohasem. A tisztelt család (apa, meg anya) zugivók, szinte minden nap talaj részegek, annyira, hogy a lépcső is gondot okoz nekik. A. egész délután a boltokat járja alkoholért, mert a szüleinek még ahhoz sincs pofájuk, hogy odaálljanak a boltba piát venni. Persze itt, ahol a telkük van (párszáz méterre tőlünk) nem igazán fogták vissza magukat, és amíg nyitva volt az Unicum, inkább ott részegedtek le, abból a megfontolásból, hogy itt úgyse ismeri őket senki, úgyse hallják vissza a városban. De ha nem a kocsmában voltak, hanem a telken "dolgoztak", A.-nak akkor is 2x-3x kellett fordulni 2l-es Köbanyaiékért, meg Royal vodkákért. Ezt csak onnét tudom, mert ilyenkor mindig nekem kellett cipelnem a kertjükig, mert ő nem bírta volna hazavinni. Ja, és ezt mind szívgyógyszerre és xanaxra. Pszicho Peti nem alkoholista, hanem ideggyenge, időnként iszik egy kevés Martinit, de ő inkább a pofáját szereti járatni, általában a kedvenc témájáról, a kung-furól. Meg nem száll le arról a témáról, hogy A.-nak nem kellene gyógyszert szednie, hanem kung-fura kéne járnia vele, és minden rendbejönne. Valószínűleg. A. Főbb diagnózisai: F7000 enyhe mentális retardáció enyhe viselkedésromlással, F2000 paranoid skizofrénia, G4090 epilepszia, és ezekhez tásul időnként egyéb szorongásos zavar és depresszió. Igen, ezt valószínűleg a kung-fu gyógyítaná. Vagy a K1.

Ha már a normális embereknél tartunk, ma bemetem a Fehér Egérbe meginni egy sört, ott volt egy Cora nevű csajszi, akivel reggelenként várni szoktam a buszt, és az elfogyasztott Jéger, vagy Unicum hatására olyasmivel kezdett el hencegni, hogy 18 éves korára 18 csávóval feküdt le, meg van egy haverja, akivel csak szexelni járnak össze, kicsit meglepődtem, mert én bottal se piszkálnék hozzá. Ilyen ízléstelen fekete keretes szemüvege, meg eléggé béna táskája van, amiből bőrcsíkok  lógnak le, de ezekre a dolgokra amúgy van esze.

És ez amúgy mind normális. Köszönöm, maradok inkább elmebeteg.

Két napja nem jutottam rivotrilhoz, mert elfelejtettem, hová is tettem. Azt hittem, eldugták előlem a túlzott fogyasztás miatt. Először egyáltalán nem volt semmi baj, némi alkohollal pótoltam a hiányt. Aztán a második napon vidáman ballagtam hazafelé, hogy majd rendbe teszek néhány dolgot otthon. Akitől először kaptam rivót, figyelmeztett, hogy addiktív, és némi önfegyelem azért szükséges a szedéséhez. Aztán a második nap végén rámtört. A szorongás, a paranoia. A legrosszabb a szellemi impotencia volt. A családban mindenki vidám volt, nem ragadt át rám a jókedv. Elővettem egy vicces könyvet, röhincséltem rajta, de nem tudtam úgy követni. Félig elolvastam, félreraktam. Mászkálni kezdtem a lakásban, nyugtatót keresve. Elmentem, hoztam egy citromos sört, semmit sem ért. Aztán amikor már a pokolban kezdtem érezni magam, hirtelen megtaláltam. Dec 23, az volt ráírva, hogy addig kell kitartania. Hát, addig nem fog, volt még benne pár szem, gyorsan bevettem egyet. Aztán még egyet. Már tudtam olvasni normálisan. És az a baj, hogy ez abszolút nem elvonási tünet, hanem ilyen mértékű a szorongásom. A pszichiátrián a szobatársam is éppen a rivóról állt le, neki is hasonló tünetei voltak. Éppen tegnap írt rám, hogy majd jön valamikor, és dumálunk. Az egyetlen ember a pszichiátrián, aki utána is tartja velem a kapcsolatot. Összesen a 4-5 bentfekvésből 1 db. A pszichiátriai ismeretségek nagyon furák: nem jellemző, hogy utána az emberek tartanák a kapcsolatot, akármennyire is fogadkoznak a kórházban. Szóval ő is rivó elvonáson volt, de amikor elmentem a kórházból, azt mondja, vissza fogja kérni a rivotrilt, és indul hazafele. Nem tudom, aztán visszakapta-e. Valószínűleg igen. A rivóról nehéz leállni, de nem is akarok. És ami a fő: segít elkerülni az alkoholt. Nagyon minimálisat iszok mellette. Nem azt mondom, hogy soha többet, de csak alkalmanként. Talán eljön az idő, amikor szermentesen élek majd. Iletve minek áltatom magam, a havi egy injekció mindig maradni fog. Valaki le tudja vezetni az abilifyos pörgést, valakinek csak feszültséget, és szorongást okoz. Erre jó a rivotril, hogy ellensúlyozza az abilify okozta felfokozott idegállapotot. Szóval "kutyaharapást szőrivel", egyik mellékhatásának ellensúlyozására egy másik. Edit 2 megvigasztalt, hogy habár az abilify a legjobb, minden antipszichotikum mentális leépüléshez vezet, úgyhogy ne legyenek illúzióim. Szedhetnék még kedélyjavítót, antidepresszánst, és annyi mindent, de úgy döntöttem, itt megállok. abilify + rivotril. Nemivás. Kivéve, ha elfogy a rivóm. Vagy, ha valami alkalom van. Vagy most mindjárt.

Soha nem voltam egy megmondó stílusú ember. Nem írtam soha pontokba szedve, mit hogyan csináljunk. Még csak tanácsot sem adtam senkinek a saját életére nézve. De megváltozott a hozzáálásom egy csomó mindenhez.  Nem bántam meg, hogy visszajöttem ide. Megmaradtam egobloggernek, de sok mindent másképp csináltam a Reblog Maraton kapcsán. Próbáltam eladhatóvá tenni az írásaimat, és ez többé-kevésbé sikerült is. Toltam a kontentet, sokszor a minőség rovására is.  DE: a Weisz Fanni-s írásom kapcsán kiderült, hogy semmi segítő szándék nincs az áltagemberben. Ezalól mondjuk én sem vagyok kivétel. DE: nem rinyáltam, nem kértem segítséget, és a többi. Mindenki tudja mit csinálok: 4 órában eljárok varrogatni, aztán játszok, meg blogolok. Néha iszok egy keveset (?!). Rájöttem, hogy ilyen kontenttel nem lehet nyerni, csak tapasztalatot, esetleg ismertséget. Megmondom őszintén, a WordPress valamivel családiasabb volt, de nem kaptam ennyi figyelmet. Van még egy WP blogom, majd szeretném portállá fejlszteni, és játékokkal foglalkozni rajta. De ezt a helyet meghagyom személyes blognak, otthonosan berendezkedtem, és belaktam. Azt nem tudom pontosan, továbbra is szeretnék-e versenyszerűen tartalmat előállítani, de megmodom őszintén, hogy mentális betegséggel ilyenbe fogni dupla adag kávé, és dupla adag nyugtató, és citromos sör, és gyógysör, és dzsúzosvodka, és Rubophen. Majdnem, mint a Vodka-Bomba-Cataflam. Közben cseszegetnek pszichiátriai oldalról, cseszegetnek családi oldalról, hogy nem élek normálisan. Mi a normális? Mi a norma? Csak mert egyszer diagnosztizáltak, joguk van beleszólni az életvitelembe? Joguk van. Sőt, gyámság alá is tehetnek. Hány Ft egy kiló kenyér? Ki az ország miniszterelnöke? Ki a város polgármestere? Miért van joguk hozzá? Mi közük hozzá? Miért gyötörnek? Mi a franc ez az egész?

A mai pszichiáterek bántják a pácienseiket https://t.co/kNMIxUvPVJ … "a pszichiátriának semmi keresnivalója a bíróságon." #Feldmár

— mobilman (@szajbergyerek) 2015. november 27.

Nem kérek együttérzést. Nem kérek szánalmat. Nem kérek pénzt. Örülök, hogy itt lehetek, és megoszthatom a gondolataimat. Valamennyire elégedett vagyok. Valamennyire jól vagyok. De nem versenyezni akarok pénzért. Vagy igen? Játsszunk. Ameddig belefér. Az idén két angol nyelvű játékversenyre is beneveztem, az egyiken nem volt értékelés, a másikon utolsó lettem. Kilencedik. A balsikerem titka, hogy egyrészt "fura az angolom", másrészt nem bírják a magyar valóságot. Szóval szívesen veszek részt játékokban, de én inkább megkeresném azt a pénzt. Vannak céljaim. Azért nem írom egyelőre le őket, hogy ne tűnjek nagyravágyónak. De idővel majd minden kiderül...

A PINCE egy példajáték a szöveges kalandjátékok grafikus felhasználói felülettel való ellátására. Ez a játék Halloweenre készült el, nem kapcsolódik semmilyen versenyhez, vagy eseményhez, de mivel itt nagyon szeretjük a Halloweent (csináltam egy valamelyest halloweenes sablont, ez egy álmom volt, és hiába már elment a Télapó, és lassan itt a Jézuska, itt még mindig a Halloween dominál). Mit is lehetne elmondani róla? A történet szerint egy pincébe vagyunk beárva, a feladatunk megtalálni a kulcsot a paradicsomhoz, vagyis a kifelé vezető ajtóhoz. Sajnos egy BESTIA is tartózkodik a pincében, minden lépésünkre figyelni kell, mert ha belefutunk, azonnali halálhoz vezet. Egyébként nem egy eredeti ötlet, találkozhattunk már vele a The Hunting Lodge című játékban, szerintem egy eléggé idegesítő horror-elem a félelem fenntartására, jónéhányszor elhalálozunk miatta, mielőtt megtaláljuk a kulcsot. Szerencsére a játék figyelmeztet, ha a közelben tartózkodik, és megpróbálhatunk az ellenkező irányba menni (menekülni), ha nem szeretnénk belefutni, és ilyen módon lelni a halálunkat. Nekem nagyon bejött, azonnal kitaláltam a feladványokat, szerintem nagyon jól sikerült. A játék forrása ingyenes, ebből sikerült elkészíteni a fordítást, ami nem volt túl nehéz, mert inkább a grafikai elemek dominálnak. A játék forrása sokáig porosodott itt nálam, hogy most találtam meg, és fordítottam le, puszta véletlen. Fényképeket, saját grafikákat, és saját zenét tartalmaz, ami elég jó lett.

Értékelés: 4,5 BESTIA az 5-ből

http://interactivefiction.eu/wp-content/uploads/2017/01/pince.html

Weisz Fanni egy fotómodell, aki ismertsége segítségével igyekszik felkarolni a jó ügyeket. Mindössze 23 éves, 2007-ben nyerte első szépségversenyét a Komló Expón, de amikor nyilatkozatot szerettek volna tőle kérni a verseny kapcsán, derült ki, hogy egyáltalán nem hall (siket). Vujity Tvrtko fedezte fel, és vettek együtt részt ételosztáson, és Haitin is teljesített karitatív szolgálatot (itt fogyatékkal élőkön segített). Emelett Európa első siket sajtószóvivője, az Afrikai-Magyar Egyesületnél, akik hátrányos helyzetű embereken segítenek. 2010-ben az év civil hőse lett az év embere választáson, 2011-ben megkapta a Pécs  Város Arca címet. Nemrégiben elvállalta, hogy segít a megváltozott munkaképességű emberek termékeit értékesíteni, és a Segítő Vásárlás program arca lett. A segítő vásárlásról annyit kell tudni, hogy 2010-ben indította útjára az Emberi Erőforrások Minisztériuma, és logójukat olyan megváltozott munkaképességű emberek nyerhetik el, akik legalább 30%-ban sérültek, és minőségi magyar termékeket állítanak elő. A Programot 2013 a Salva Vita Alapítvány irányítja, ekkor jegyezték be az új védjegyet, ami így néz ki:

2013 előtt ilyen volt a segítő vásárlás logója: egy ujj, bekötve fáslival, szerintem jobban nézett ki, de ez csak az én magánvéleményem. Azt már nem is firtatom, mennyit áldoznak 1-1 ilyen kampányra, és hogy mennyit segít a megváltozott munkaképességűeken, ha egy logót használhatnak. De általában teljes a zűrzavar, általában mind a két logót használják még. Ez itt a régebbi változat:

Én az egészről annyit tudok, hogy alapítványok szervezésében szoktak vásárokat tartani, ahol ilyen termékeket lehet vásárolni. A mi munkahelyünk is jelen van a környéken minden ilyen kiállításon, és vásáron, szoktunk árulni a kórház területén, a piacon, a Nyíregyházi Kosár Közösségben, és még különböző szabadtéri rendezvényeken. Ja, és a legfontosabb: mi visszük fel a gerontopszichiátriára a cuccokat, mert szerencsétlen ördögök nem nagyon járhatnak le minden nap az udvarra. (Én is majdnem oda kerültem.)

Én összesen kétszer voltam árulni, egyszer a gerontopszichiátrián (rosszabbra számítotttam, de így is eléggé megviselő hely), egyszer pedig az udvaron egy olyan napon, amikor abszolút nem jött vevő, illetve egy vevő volt, ő is csak ránk való tekintettel vett egy koszorút. Egyébként nem igaz, hogy kéne erőltetni ezt a "pszichotikusok vagyunk, és minden vásárlással minket támogatnak" szöveget, mert szerintem az áraink jóval alacsonyabbak összehasonlítva az egészséges emberek által készített kézműves termékeknél, és a minőség sem silányabb. Biztos vannak olyan emberek, akiket meghat, hogy megváltozott munkaképességűeken segíthet, én ha veszek valamit nagy ritkán. akkor nem a logó miatt veszem meg, és nem a körítés miatt, és nem a dolgozói kedvezmény miatt, hanem azért, mert OLCSÓ. Szóval nem tudom, menyi haszna van egy segítő vásárlást propagáló logónak, csak remélni tudom hogy, van valamennyi.

Ez a poszt a kommentelésről szól. Valaki örül a kommenteknek, valaki pedig nem. Nemrégiben találtam az interneten egy alkalmazást, ami a böngészőben letiltja a kommenteket, hát nem nagyszerű? Az alkalmazás a Don't Read The Comments! (DRTC!) nevet kapta, és ugyan én még nem próbáltam ki, és nem is hiszem, hogy fogom, hátha valakinek hasznos lehet. Az alkalmazás írója arról panaszkodik, hogy a kommentek elvonják a figyelmet a tartalomról, és hogy ez milyen hasznos dolog, hogy letiltjuk a megjelenő kommenteket. Valakinek biztos nagy jót tesz vele...

http://www.coldbrewsoftware.com/drtc

Íródott erről egy játék is annak idején, végül nagy nehezen sikerült megtalálnom, és lefordítanom. A játékban az emberünk függönykarnisokról kezd el kritikákat írni, és azt a tanácsot kapja egy "Social Media Guru" haverjától, hogy semmiképpen ne olvassa el a kommenteket, hanem használjon ilyen komment szűrőt, mint a fent bemutatott. Emlékszem Puzsér Róbert itt vezetett blogjára, szerintem neki is lehetett valami ilyesmi szűrője. Visszatérve a játékra: ez egy humoros írás akar lenni inkább, és két befejezeése van: egy Good Ending, és egy Bad Ending, attól függően, hogy a végén mégis elolvassuk-e a kommenteket. Ez egy sok vitát kiváltott játék, szerintem maga a kispolgár függönykarnis-rajongó főszereplő személye ad neki irodalmibb színezetet, engem például a Csinovnyik halálára emlékeztet ez az egész, XXI századi körülmények közé helyezve, és a technikát helyezve előtérbe.

http://nemvagyokbeteg.reblog.hu/files/dont.html

Azt hiszem, összesen egy transznemű játékfejlesztőről akartam még írni, Porpentine-nek hívják. Nem tudom, mikor fog sorra kerülni, mert most Kitty Horrorshow következik, aki szintén játékfejlesztő, de ő születésétől fogva nőnemű, csak éppen hogy klinikai depresszióban szenved. Ez egyenlő a major depresszióval, ami a depresszió súlyosabb fajtája. Saját bevallása szerint napokig ki sem kel az ágyból, és ránk hagyott egy terjedelmes, 10 pontbol álló cikket arról, hogy "Hogyan maradjunk produktívak klinikai depresszióval" (Staying Productive with Clinical Depression, for indie game developers). Nem sokkal az írás után befejezte a blogolást, és nem igazán ad hírt magáról, maximum Twitteren.  Illetve néha megjelenik egy-egy játéka, játékfejlesztő oldalakon bele lehet futni a nevébe, úgy tudom, mostanában leginkább 3D-s játékokban utazik. Játékaiban szinte kivétel nélkül a horror kategóriába tartoznak. A halálról, és a borzongásról ír. Legelső játéka egy kastélyban játszódik, a történet annyi, hogy le kell gyilkolnunk a kiszolgáló személyzetet, majd legvégül a királyt is, majd meghalunk mi is. (Pontefract) Jó, nem? Viszonylag nemrég kezdte a játékírást, és hamar eljutott a szöveges játékoktól a 2D-s grafikus játékokig, majd 3D-s megoldásokig. 2012-ben jelentek meg az első szöveges játékai 2013-ban már 2D-s játékokat produkál, és az utolsó előtti blogbejegyzése szerint 2014 augusztus 20-án publikálta első 3D-s játékát, a Dust City-t.

Staying Productive with Clinical Depression, for indie game developers http://t.co/ZL6rmMJrFG @wordpressdotcom által

— mobilman (@szajbergyerek) 2015. augusztus 2.

Most itt két játékával szeretném szerepeltetni, egy szöveges, és egy ügyességi-horror-labirintusos játékával, mert ezeket egyrészt könnyű végigjátszani, és online is játszhatóak. Az első játékban egy csámcsogó koponyával kell összegyűjteni egy labirintusban a kártyákat, miközben különféle intelligenciájú szörnyek üldöznek minket. A kártyáknak nagyon érdekes, és egzotikus neveik vannak, csak nem mindig tudok rájuk figyelni az engem üldöző szörnyek miatt. Azt hiszem, ez az első ügyességi játék, ami felkerül a blogra (pedig egy párral játszottam már). Ez viszont egy könnyű kikapcsolódást ígér, miközben aláfestő zeneként hallgathatjuk a Zombies Ate My Neighbors zenéjét.

http://gamejolt.com/games/terrible-skull/33260

A másik játék a 300 szavas Twiny Jamre készült, inkább művészi alkotás, de van benne némi interakció, és történet is. A címe Wolfgirls In Love. A leírás szerint annyi a történet, hogy "two wolves go out for a night on the town", vagyis "két farkas eltölt egy éjszakát a városban". Szerintem nagyon jól kihasználta a 300 szavas limitet, és az 5 perc angol folyóiratokon edződött angol tudásommal még élvezni is tudtam mint műalkotást. Azt hiszem, ehhez is jár zene.

(Persze a farkas ez esetben is farkasembert jelent.)

http://kittyhorrorshow.itch.io/wolfgirls

A 3D-s játékait még nem próbáltam de abból is akad már egy pár darab, eddig óvakodtam a 3D-től, de Kitty Horrorrshow játékait látva, félreteszem az előítéleteimet. ki fogom őket próbálni én is. Kitty esete is kiváló példa rá, hogy mentális betegséggel is lehet jó játékokat (vagy akármiket) alkotni. Egyébként itt találhatóak a 3D-s játékai is: http://kittyhorrorshow.itch.io/.

A fülzúgást a 28. születésnapom körül kaptam, mintegy árukapcsolásként a skizofrénia mellé. Eleinte nagyon rossz volt, mert zavart a koncentrálásban. Emlékszem, állandóan egy diszkmennel járkáltam, és zenét hallgattam, hogy valamennyire elnyomja. Aztán beszereztem egy mp4-et, és most már nem kellett CD-ket se vennem.  Miért jutott ez most eszembe? Mert néha, ha nem koncentrálok valami feladatra, hirtelen a figyelmem központjába kerül, és még ennyi év után is idegesítő. Voltam infúziós kezelésen, próbáltam lézeres terápiát, és fülbe dugható maszkolót, persze mindegyik kényelmetlen, és semmit sem segít egyik sem. Van fehér zaj, rózsa zaj, barna zaj, ezek mind a fülzúgásra használatosak, de egy idő után az ember agyára mennek ezek is, szóval egyszerűbb, ha nem használok semmit. A legjobban eddig az segített, amikor a Blahán mászkáltam a forgalomban, mivel városi gyerek vagyok, nekem a forgalom zaja volt az a természetes közeg, aminek sikerült elnyomnia. Az internet is tele van fülzúgás (tinnitus) terápiákkal, valójában mind hatástalan, de jó drága. Ennyi év távlatából azt mondom, hogy próbáljunk belenyugodni, az ember általában mindenhez hozzá tud alkalmazkodni. A baj ezzel a magas frekvenciájú sípolással, hohgy eleinte egyáltalán nem érezzük természetesnek ezt a hangot, úgy értem, az frekvenciájú sípolás abszolút természetellenesnek hat. Egyszer bemértem a sajátomat, nagy élmény volt, jól szórakoztam, de már nem emlékszem mennyi volt az értéke. Különféle neurológusoknál is voltam, az egyik azt mondta: "Honnan tudjam, hogy magának tényleg fülzúgása van?" Azzal szépen elhajtott a francba. Kedves, nem? Egy másik neuroológus, amikor meghallotta, hogy a fülzúgás miatt öngyilkosságot emlegettem, előrébb vett az MRI-vizsgálatra. Természetes, vagy sem, együtt kell vele élni, és megszokni. Ez évekbe telhet, mint nálam is volt. Egyesek szerint Vincent van Gogh is azért vágta le a fülcimpáját, mert fülzúgása volt. Lutherről, és Beethoovenről is feljegyezték, hogy ebben szenvedett, érdekes, hogy akik semmit se hallanak, EZT ők is hallják, példa erre Zoe Cartwright filmje, amit erről készített:

Találtam egy galériát is, ahol hétköznapi emberek rajzolhatják le az érzéseiket a tinnitusról. Szerintem nagyon jó ötlet,az ábrák kitűnően szimbolizálják az emberek fülzúgás iránt érzett érzéseit. A galéria a képre kattintva elérhető:

Az okos oldalakon mindig elmondják, hogy "a fülzúgás nem betegség, hanem tünet", aztán találgatnak az okokról. Az igazság az, hogy ez (is) az orvostudomány feltérképezetlen területe, elmondanám, hogy ez iigenis egy betegség, mert nem tudják meggyógyítani. Körülírni, lerajzolni, filmet készíteni lehet, számtalan fórum van magyar nyelven is, amitől nem leszek okosabb.

Már régen megfogalmaztam magamban, hogy megírom ezt a játékot, csak nem biztos, hogy éppen most hétvégén kellett volna, mert nagyon sokat szívtam vele. Ez egy disztópia, vagyis negatív utópia, ahol egy egész várost a pszichiátria irányít. Annak ellenére, hogy mennyit dolgoztam vele, eléggé csúnyácska lett. Ez egy kalandjáték, nincs benne igazán harc, persze egy kis erőszak van a végén. Mentségemre legyen mondva, hogy a grafika nem az én "érdemem", hanem egy Moritz Geremus nevű úriemberé, akinek többé-kevésbé egy játéka ismert, és szabadon felhasználhatóvá tette annak grafikai elemeit, ami rendes volt tőle, annak ellenére, hogy nem egy nagy durranás, de ha egy kubista műalkotásnak szánta, akkor annak megteszi. Egyébként egy negatív utópiát felvázolni is éppen megfelel. Sőt, még talán illik is hozzá valamennyire.

A sztori röviden:

"A történetben a Főfőorvos Úr irányítja Tirpákia városát a Sokkoló Intézettel, és a Gyógyszerelosztó Központtal. Jocónak elege lesz a tanácsi lakásában való semmittevésből, és szinte véletlenül keveredik egyre jobban bele a Főfőorvos elleni összeesküvésbe."

Ennyit bevezetésnek, mert mikor már századszorra írtam át az ismertetőjét, elegem lett. Nem egy stabil verzióval dolgoztam, szóval állandóan elszállt a programba írt ismertetőm, márpedig azt szokták mondani, hogy az ilyen programozó-félék utálnak dokumentációt írni; ez nálam is így van.

Mit mondjak még róla? Terveim szerint ez az utolsó pszichiátria-ellenes művem, hacsak nem történik megint valami rendkívüli fejlemény, mondjuk megállapítják a gyámságot 5 évre... Persze a negatív szereplő, vagyis az ellenfél pont az elmeorvosi szakértő, ezt ki lehet következtetni a játékból, de nincsenek benne olyan direkt utalások, mint a Halál a pszichiátriánban, aminek egyébként megsokszorozódott a letöltéseinek száma, mióta itt vagyok a Reblogon. Amúgy még lehetnek benne hibák, ma este átnézem párszor, de végigjátszható már.

http://if.nemvagyokbeteg.hu/wp-content/uploads/2015/12/Sokkolo.zip

installer:

https://www.dropbox.com/s/872s7pkdve00si8/setup-sokkolo.exe?dl=0

A 6Quest egy magyar projekt, méltó folytatása a Steve Jackson, és Ian Livingstone "Kaland, Játék, Kockázat", vagy a Cherubion kiadó "Harcos Képzelet" nevű sorozatának. A 6Quest a magyar nyelvű ingyenes játékkönyvek gyűjtőhelye - a legnépszerűbb interactive fiction közösség Magyarországon, több, mint 15000 játékossal. (Talán azért a legnépszerűbb, mert nem nagyon van más ilyen közösség, illetve egy van még, a http://zagor.hu, ami a papíralapú könyvek digitalizálásával foglalkozik, és, ha jól tudom saját kiadványaik is vannak.) Szóval a 6Quest most nagyon foglalkoztatja az angol nyelvű kalandjátékos közösséget, illetve most fedezték fel, és fordítják angolra a 6Quest kalandkönyveit. Próbaképpen a legelső játékot játszottam végig, aminek a története szerint rabszolgavadászok rabolnak el háremhölgynek. Nem azért az elsőt, mert olyan lusta voltam, hanem, mert megragadott a történet, ami nem túl szokványos, sőt terveik szerint nemcsak ezt a fantasy vonalat fogják folytatni, ez ugyan még egy vérbeli fantasy történet:

Egy sötét vidéken, egy sötét korban, Koth Ammar pogány városa a rabszolga kereskedők fellegvára. Újabban más birodalmakba is behatolnak, hogy erős férfiakat és bájos nőket raboljanak el.

A békés északi királyság, Erborea leányaként derűsen töltöd napjaidat, amíg Koth rabszolgavadászai le nem csapnak rád. Kegyetlen körülmények közt, többtucat társaddal hurcolnak dél felé.

Képes leszel vajon kilábalni ebből a helyzetből? Lesz merszed bármit is tenni? Sorsod keresztútján állsz, mely három irányba visz tovább: kalandorként térsz haza Erboreába, beilleszkedsz az idegen világ lakói közé, vagy megváltoztatod az egész Koth Birodalom sorsát? Rajtad áll!

A játékban ugyanúgy értékekkel rendelkezünk, mint a "Kaland, Játék, Kockázat" sorozat esetében, annyi különbséggel, hogy itt nem lehet csalni, előre-visszalapozni, minden digitálisan van megoldva. Itt is próbára tehetjük a szerencsénket, használhatjuk a közelharc tulajdonságunkat, vagy a kisugárzásunkat az emberek meggyőzésére. Kalandunk során tárgyakat is gyűjthetünk, ezt ugyanúgy feljegyzi a játék, és használhatjuk a megfelelő időben. Én természetesen azt a verziót játszottam végig, amiben azonnal legyilkoltam a fogvatartóimat, és egy kalandos út során visszataláltam az otthonomba, ahol a helyi testőrség vezetőjévé választottak érdemeim elismeréseként. Hatodszorra sikerült is.

Angolra eddig 6-ot fordítottak le, köztük A sors keresztútjánt:

SAY. @6QuestGames is bringing their fantasy IF from Hungary to the US via @kickstarter https://t.co/qNdfYwvjo3

— sub-Q Magazine (@subQmag) 2015. december 2.

A 6Questben 15 interaktív regény található, néhány előkészületben, a regények ingyenesen játszhatóak, persze pénzért (kristályokért) lehet előnyöket vásárolni, de ezek szerintem nem szükségesek a végigjátszásokhoz. Mindenesetre meglepetésként hatott rám, hogy létezik még a magyar interctive fiction, ha játékregény formában is. A téli szünetben párat  biztosan végigjátszok majd. Ja, és a weboldal, ahol a regények elérhetőek: http://hu.6quest.com.

Néhány további történet:

Van ilyen? Mert a férfiak inkább "lenyelik" a békát, és jobban szégyellnek róla beszélni, mint a nők. Tudom, hogy telve vannak az anyaotthonok férfiak által bántalmazott nőkkel, de hova forduljanak a bántalmazott férfiak? A kocsmahivatalba? Tényleg csak ez az egyetlen megoldás marad? Az erőszak fajtája sokféle lehet: szóbeli erőszak, lelki erőszak, testi erőszak, szexuális erőszak, gazdasági (anyagi) erőszak. Ha az erőszaknak ezeket a fajtáit nézzük, az elmúlt közel hét évben nekem szinte mindegyikben volt részem. Az utóbbi időkben már ritkán találkoztunk, akkor is csak úgy, hogy azt ígérte, hogy "megváltozik", belátja, hogy "pénzéhes ribanc" volt, és "szemétül bánt velem". Bár én nem annyira hiszek benne, hogy az emberek csak úgy egycsapásra megváltoznak, enyhe gyomorideggel, de - elmentem ezekre a "találkozókra". Először is mindig be kellett ülni valahová, olyan természetes, volt, hogy én fizetek, mint a levegővétel. Kezdetben látszólag örült nekem, aztán kezdett alábbhagyni a lelkesedése, megkapta, amit akart, ilyenkor már azon járt az esze, hogy mit tudna velem még pluszban vetetni. A telefonkártyafeltöltés, az alap volt nála, aztán nyaklánc, fülbevaló, akármi, másnap már nem hordta, volt, hogy még aznap sem. Természetesen az "üdítőjét" is én vettem mindig, amit állandóan magánál hurcolt. Ha rajta múlt volna, minden nap feltölttette volna velem a telefonkártyáját, és azt hazudta, hogy "levette az internet". Különben tudtam, hogy nem az internet veszi le, hanem az, hogy állandóan telefonálgat, különösen egy Peti nevű ismérősének, aki állandóan hazudozott neki, hogy miket írok róla a blogomban, meg szemét sms-eket küldözgetett neki (Petink kissé idegbeteg, ezért tőlem a Pszicho Peti nevet nyerte a keresztségben). Szóval nem változott meg. Minden egyes találkozás után szakító sms-t küldött, megindokolva, hogy miért nem lehetünk együtt, az egyik ismerősöm szerint felléphettünk volna egy Show-műsorban, mint a legtöbbet szakító pár. Aztán, amikor bekapcsoltam a telefonomat, újra kezdődött az egész elölről. Zaklató, félóránkénti hívások, az sms hangjától már előre féltem, mert vagy az volt benne, hogy mégsem lehetünk együtt emiatt, vagy amiatt, vagy kért valamit (ezüstgyűrű, ezüstlánc, telefonfeltöltés, ezek voltak a slágerek nála).

Aztán most legutóbb, amikor az utolsó pénzemen feltöltöttem a telefonját, megint Pszicho Petivel konzultálhatott, mert írt egy sms-t, hogy ezt és ezt írtam róla. És hogy Peti "százszor jobban  néz ki" nálam, és "százszor okosabb", és nem csak a szexet akarja, mint te (vagyis én). (Ebben az évben összesen háromszor szexeltünk (nem volt nehéz megszámolni), mindhármat ő erőltette rám, majdhogynem megerőszakolt, nekem eerre a szex-dologra semmiféle ráhatásom nem volt.) Ja, és ha rájött, ilyeneket is írkált, ha rájött, hogy nem baj, hogy ő már nem akarja kézzel csinálni  (mit nem akar kézzel csinálni, 11 hónap alatt háromszor csináltunk "valamit"), akkor is csak azért, mert ő erőltette. Soha többet nem kezdek mentálisan sérült nővel. Csak az a baj, hogy ezt nem lehet előre tudni. Csak azért, mert valaki nem áll kezelés alatt, még nem biztos, hogy normális. Egy dolognak örülök: hogy százszor szebb, és okosabb illetőt talált nálam, szóval most már biztos lehetek benne, hogy nem fog hetenete visszajönni hozzám (pénzért), és csinálják egy évben  százszor, de ne kézzel!!!

 "Ha két varázsló találkozik, abból halál készül, ha két varázsló varázsol, minden pusztul végül."

Ez is lehete a mottója a Duelnek, amiben két rivális varázslót közül alakítjuk az egyiket, azt egyébként nem lehet eldönteni, melyik a nagyobb szemétláda, de varázslóéknál ez már csak így szokás. A játékmenet egy stratégiai játékot szimulál, interaktív választásokkal, van pár varázslatunk, és azokat kell időben elhasználni. A legtöbbször csak várni kell az ellenfél lépéseire, és az utolsó pillanatban kijátszani a kártyánkat. Ez egy kicsit szokatlan a játékban, mert én még az elején megpróbáltam harcba küldeni mindenkit, de csak a kivárásos taktika a célravezető. A megfelelő pillanatra kell tartogatni a megfelelő varázslatot, csak így nyerhetünk. Ha a végtelenségig hagyjuk magunkat, vesztünk, mindig várni kell az utolsó pillanatra. A döntetlent a legkönnyebb elérni, de mi persze győzni akarunk... Összesen 6 darab varázslat van eltárolva a memóriánkba, ezekkel kell legyőzni az ellenfelünket. Vagy a hetedik opció mindig az, hogy nem csinálunk semmit, csak várjuk, hogy mit lép az ellenfél. A játék folyamán ezt elég sokszor kell alkalmaznunk, szóval ez is egy fontos opció. Ez egy eléggé rövid játék, de én számtalanszor elvéreztem benne, mert nem tudtam, mikor milyen varázslatot kell alkalmazni. Szóval egy fél napom ráment a megoldásra. Mire való a szabadság, ha nem erre?

You have a memory of absolute leadership. - Megidézi Inait, a harcosnőt
You have a memory of mastery, painfully won. - Megidézi Avashi harcosnőt
You have a memory of power and terror. - Megidéz egy gólemet
You have a memory of perfect desolation. - Mindenkit megöl a csatatéren
You have a memory of madness, artfully cultivated. - Őrületbe kergeti az ellenfelet
Or, perhaps, you could do nothing at all. - Nem csinálunk semmit

http://nemvagyokbeteg.reblog.hu/files/duel.html

Végigjátszás: Várjunk a legutolsó pillanatig, aztán küldjük a gólemet, sújtsuk a suttogót férfit őrülettel, majd amikor az ellenséges hadsereg megérkezik, söpörjük tisztára a csatateret. (Eddig döntetlen.) A megmaradt két harcosnőnket idézzük meg legvégül, hogy végezzenek az ellenféllel.