Most mesélhetnék arról, hogy egy mentális beteg hogy éli meg az ilyen érettségi találkozókat (ha egyáltalán meghívják, ha egyáltalán elmegy). Mesélhetnék arról az érzésről, ami akkor fog el, amikor a többiek az általuk vezetett vállalkozásokról, cégekről, általuk fejlesztett alkalmazásokról beszélnek, gyerekekről, ingó és ingatlan tulajdonaikról, ja, és az általuk végzett iskolákról és karrierről, feleségről és családról és családról, amit a skizofrénia, ami az ember 20-as éveiben indul, mind kettétör és semmissé tesz, negál. Ilyenkor az embernek minden szónoki képességére szüksége van, hogy valahogy kivágja magát, ha rákerül a sor. Én értettem, amit a többiek mondtak, értettem a szavak jelentését, de azt is tudtam, hogy nekem mindez nem adatott meg, leginkább egy diagnózis miatt. Nincs mit felmutassak, nincs miről számot adnom. Azt hogy értessem meg velük, nekem az is eredmény, hogy életben vagyok, szabadon sétálhatok az emberek között, és éppen hogy tudom fedezni a mindennapi élethez szükséges kiadásaimat. Hatalmas erőfeszítés és eredmény. Pedig nem így indult a buli. Mindegy, máris sokat mondtam erről. Újabb eredmény, hogy tapintatosan hallgattam a sztorikat, vagy képes voltam harsányan nevetni röhögni az együtt átélt élményeken. Mindegy, nem ez az érdekes. Nem? Hát akkor mi?
Az, hogy (ezt nem én mondtam így), ott tudtuk folytatni a beszélgetést, ahol 20 évvel ezelőtt abbamaradt, ahol az utolsó keicsengetés pontot tett a pár még kimondatlan szóra és tétova érzelemre egymással kapcsolatban. Akkor, úgy gondoltuk, milyen nagyszerű lesz a nagybetűs Élet, 20 év múlva szerintem már mindenki rájött, hogy nem egy nagy vaszizdasz. Amit vártunk, a csoda, hogy mi majd másképp csináljuk, mint a szüleink, csak adjanak már végre rá lehetőséget, lehet, hogy elkövetkezett egyes emberek életében, az enyémben biztosan nem. Illetve bizonyos értelemben igen. Mindent másképp csináltam, mert mindent másképp kellett csinálnom, de hogy ötről a hatra jutottam volna társadalmi értelemben, azt nem mondanám.
Oké, mi volt a leghangsúlyosabb téma, miután leléptek a csajok? Mi köré tematizálódott a 20 éves találkozó? Természetesen a buziság köré. Egy elitszakközépben (az oszag akkor 2. legjobb szakközepében) mire emlékeznek vissza a mindig is elit szaknak számító programozó osztály fiútagjai? Hát, valami olyasmire, amit én úgy neveznék, hogy az osztály hardcore jacuzzi élményei. Mi sem jellemzi jobban az iskola kolijában egykor uralkodott állapotokat, hogy az egyik kollégiumi nevelőtanár sokáig előzetes letartóztatásban volt molesztálásért, és a testvérével, aki iskolaigazgató volt, konkrétan nekem személyesen akadt ilyen ügyem. Hogy rágalmaznék? Nem hiszem. De most tekintsünk el ettől. Beszéljünk a koliszobákról, amelyekből azok az emberkék jöttek, akik ezeket a nagyszerű eredményeket és mutatókat produkálták. Akarok róla beszélni? Csak érintőlegesen, erről is. A suli régi fénye megkopott, jövőre lesz 100 éves, minek rúgdossam az egykor jobb napokat látott alma matert? Meg amúgy a jóízlésnek is van határa. Csak címszavakban, szösszenetekben gondolnám visszaadni, amiről szó volt. Illetve nem is, mindenkinek a fantáziájára bízom, mert nem lenne fair a többiekkel szemben. Csak utalás szintjén. Külön fiú-, és lányszint, 8 ágyas szobákba összezárva serdülő korú emberek. Kimenő nincs, vagy alig. Nemi élet hivatalosan nincs, magánszféra nincs, a nemi késztetés a legerősebb ilyenkor az emberi élet folyamán (ha valaki nem tudná). Az ebből kialakult sztorikból összeállíthatnék egy szemelvényt, de nem fogok. Végül is az egész témát elvicceltük, amikor valamelyikünk kimondta a szentenciát:
- Különben, ha megfogod egy másik férfi farkát, az nem buziság.
- Ha a száddal elégíted ki, az sem buziság.
- Ha utána jól seggbe dugod, az sem buziság.
Persze, jót röhögtünk. Én az említett volt iskolaigazgatóval az első pontig jutottam csak el, de akkoriban ez nem volt annyira vicces. Most sem az. Úgy gondolom, csak rajtam múlott, hogy nem tovább, bár ne legyen igazam. Újabb csontváz a szekrényben, no lám. Talán így teljes a kép, így kerek a történet? Szándékosan nem mondok neveket, nem mondok iskolát, aki érti, érti, aki nem, nem. Néhányan biztosan fogják.
