Kurvára örülök neki, hogy lehethogy leendő és apám egy hullámhosszon vannak, és ilyen jól megértik egymást, és még azt is megbeszélik, hogy én blogot írok, miközben elküldenek szurira. Ebben az egészben csak éppen a lényeg sikkad el, vagyis én, lehethogy leendő megkérdezi, hogy halluzok-e, ők meg jól elszórakoznak. Csak az felejtődik el, hogy apám csak azért van ott, hogy kocsival átvigyen Nagyállóba, nem azért, hogy udvariassági gesztusokat tegyenek egymásnak, tudtommal nem én hordom apámat pszichiáterhez, hanem fordítva, és bár már megszoktam, hogy a pszichiátrián rég nem én vagyok a lényeg, azért talán néha kikérhetnék a véleményemet. Az általános pszichiáteri blabla mellett, hogy "segítsek" otthon, ezúttal olyanokba is belement, amibe nem kellett volna, hogy miért nem adok oda több pénzt a szüleimnek, és miért nem teszek félre. Erre egész tömör és frappáns választ tudtam adni, mielőtt bizarr fordulatot vett volna az egész beszélgetés: "Mert nekik van, nekem meg nincs." Különben sem értem, hogy miben szolgálná az én boldogságomat/épülésemet, ha nem csak Anikónak jattolnék le, hanem ráadásul a szüleimnek is. Biztosan nem tudnék egy szál cigit se elszívni többet, ő is azt mondta, hogy a cigin spóroljak, aha, szóval egészségügyi okokból lenne célravezető. Amúgy a nap többi része eseménytelenül telt, Anikó megszabadított a maradék pénzemtől, úgyhogy most valami itthoni elfoglaltság után kéne nézni (ami kitart legalább 3 hétig, a következő fizetésig :-( ).