Tehát, akkor lássuk Hodászt, lássuk, Nyírbélteket, lássuk azt a kizáró gondnokságot. Egy újabb fejezet az aljasság világtörténelméből. Nem választhattam az egyetemen szakirányt, mert éppen itt rohadoztam bent, de szívem szerint újságíró lennék, és az újságíró dolga, hogy tudósítson. Frontvonalban, életveszélyben, fenyegetések ellenére is.
Amúgy furcsállom, hogy nem állt ki értem senki, sem az egyetem, sem a munkahelyem, a családomról, persze, már nem is beszélve...sem ez sem az... mint ahogy az általában lenni szokott. Amúgy ha voltak is furcsa gondolataim, még a legelső gyógyszerbevétel előtt elmúltak, ez csak egy olyan kis népi megfigyelés, tehát nincs összefüggés a tünetek és a gyógyszer szedése között, a tüneteket kívülről okozzák. Mindezt megelőzően az orvosi "megbeszélésen" hangosan röhögtek... Mik ezek, állatok? démonok? Emberek nem, az biztos.
Továbbá be lett még ígérve nekem, hogy "le lehet zuhanni a nyolcadikról is", egy kedves ismerőse által a tisztelt intézményvezető úrnak, csak tudnám, mit keresnék én a nyolcadikon. Tudtommal mindig földszinti és első emeleti lakásaim voltak, a tériszonyom miatt. Hodászon, meg Nyírbéltelken nem hiszem, hogy van nyolcadik emelet. Ennyit a pszichiátria "gyógyításáról".
Most már tényleg. Ha ez az utolsó posztom, akkor is megírom, remegő kézzel, szájból kieső cigivel... a pszichiátria egy utolsó narkómaffia.
Csak még annyit kérdeznék az utolsó szó (mondat) jogán: Ez ma hogyan lehetséges, hogyan fordulhat elő ezen a szép Magyarországon?
Ui.: A srácok/lányok gyorsank voltak. Közben megjött a gondnokság alá helyzési papír is. Boldog karácsonyt, Kancsev Alexander! (Az ember alapvetően nem mártírnak születik, szerintem, a körülményei teszik csak azzá.)