Megkezdtem 2 hetes szabadságom (valójában büntetésem) letöltését. A főnök(asszony) azt mondta, hogy törvény kötelezi rá, hogy kiadjon egyben 10 napot, na, én kíváncsi lennék arra a törvényre. Van valaki, aki tud ilyenről? Valójában mindegy is most, hogy itthon vagyok, vagy a szakkörben, de ez a szabadságolás szerintem elvágta annak az útját, hogy szeptemberben tanulhassak. 3 db szabadságom van, amivel én rendelkezek, a többit beosztják helyettem. Túl sok túl okos banya lett már itt hirtelen a szakkörben, sokan vannak, akik jobban tudnak mindent másoknál, kicsit idegesítő már a légkör. Többen panaszkodnak. Újabb szerződésünk december 31-ig szól, megmondom őszintén, nem verem földhöz a seggem örömömben. Szóval akkor választhatok: tanulás, vagy munka, én meg húzom tovább az igát, és kussolok. De most beszéljünk erről a 2 hét nihilről: igazán nem tudok magammal mit kezdeni, kínomban már arra gondoltam, lefordítom a játékomat, a Halál a pszichiátrián-t angolra, csak hogy teljen az idő. Rám mostanában az örömtelenség (anhedónia), extrém befelé fordulás, és szótlanság a jellemző. Nem tudom, mi okozza, a gyógyszerek, vagy maga a skizofrénia, vagy ez az egész meghurcolás, amit velem csináltak gyámság alá helyezés címén (igen, kissé szarul esett/esik, és megvisel). Legnyomasztóbb a kilátástalanság: van ez a le%-olás, meg mellé a rehab. munka, és nem látszik esély, hogy valaha is kitörhetek ebből, ez látszik a maximumnak, amit valaha is elérhetek az életben. Ha annyi eszem lenne, mint pl. Edit 3-nak, nem lenne semmi gondom, lefoglalna a tévé, meg a lecsó, meg a félig kilyukasztott szűzhártyám. Csakhogy nekem igényem lenne a fejlődésre, meg Maslow-piramis, meg egyebek. Különben a szakkörben nekem gyanús, hogy gyakran egy kalap alá vesznek Edit 3-mal, és nem is feltételezik, hogy nekem igényem lenne valamit tanulni, de az ne az újabb kosárfonási technika legyen, meg agyagozás, meg a többi szerencsétlenség. Morale: very low (*) Magyarul a hangulatom a béka segge alatt van. Régóta ez a legszarabb nyaram. Megrekedtem egy szinten (minden téren), és nem is látszik esély ebből kijönni. Tudom, sokan vannak így, és nem rinyálnak, de nekem ez nem élet. És szerintem ezt nem valamiféle pesszimizmus mondatja velem, nagyon is reálisan látom a helyzetemet. Elértem a maximumot az adott körülmények között. És erre nagyon szar hirtelen rádöbbeni. Más vélemény?