Voltam felülvizsgálaton. Már mindenki úgy tekint rám, hogy le van vajazva a gondnokság, szóval én jóformán nem is beszéltem, csak apám. Persze mindenhol a kispolgári értékrend érvényesült, ezzel a gondnokság-dologgal teljes az összekacsintás a szüleim és az állam között, hogy engem fél-állati sorba tudjanak taszítani. Nem azt mondom, hogy jó az, amit csinálok, de nem kéne karhatalommal fellépni. Bazd meg, ez olyan, mint egy negatív utópia, hogyha valaki egy kicsit is eltévelyedik a kijelölt úttól, akkor jön az állam bácsi. Úgy éltem meg a betegségemet, mint egy világháborút, kábé + az azt követő lágert, és most jön a karhatalom, és minden önrendelkezési jogot elvesz tőlem. Én már nem is vagyok fontos, körülbelül  egy kisállat szintjére degradáltak jogilag (bár még nincs meg a gyámság, de már mindenki abba van). Annyira szánalmas, hogy a szüleim állami segítséggel szeretnék megoldani a viselkedésbeli különcségeimet, az állam meg kész ehhez asszisztálni. Az egész megalázó procedúrán azért mentem keresztül ilyen halál nyugodtan, mert remélem, hogy ezáltal több pénzt kapok, vagy legalábbis megtarthatom az eddigit. Én nem azért vagyok deviáns, mert beteg vagyok, én mindig is deviáns voltam, és az is maradok. Uff!