Skizofrénia underground

Mostanában az foglalkoztat, hogy megfelelek-e a munkahelyen. Próbálok jobb ember lenni: a kávémat nem viszem ki megmelegíteni szünet előtt, és mindenképpen igyekszem jobban dolgozni. Volt egy ilyen megbeszélés, ahol úgy általánosságba lehordtak mindenkit (név nélkül), és én is találva éreztem magam a sok kávézásommal. A múltkor lázam is volt, de mivel nyomatékosan megkértek, hogy ne menjünk táppénzre inkább, hát fogat összeszorítva dolgoztam. Alapvetően szar hely a szakkör, de inkább azt választom, mint egy nap semmittevést, mert dologtalan kéznek az ördög ad munkát... Most is, a hétvége örömére elmentem bulizni a Móricz Kertbe, és anyámtól megkaptam, hogy "egy undorító patkány" vagyok, én meg mondtam neki, hogy "te is... ja nem, te egy féreg vagy", hát ilyen szép párbeszédek tudnak kialakulni nálunk. Szerintem egy hatalmas kamu, hogy a skizo gyógyszerekre nem lehet inni, illetve túl van misztifikálva ez a dolog. Amúgy szinte semmilyen gyógyszerre nem szabad inni, ezt már protokollból is ráírják. Juj, ne igyál, mert elvisz a mumus. Pluszba, hogy antialkoholisták a szüleim. Pluszba, hogy a pszichiáterem is az. Akkor mi van a "teljes élet"-tel, amit ígértek? Azt mondják, a gyógyszer, amit szedek demenciát okoz, szóval hamarosan be kelLESZ feküdnöm a kórházba gyógyszerváltásra. Előre várom/félek tőle. Undorító dolog egy ilyen idézőjeles kórház (pszichiátria).

Mostanában a napok úgy telnek el, hogy napokig ki vagyok kapcsolva (mármint telefonilag) Anikó miatt, aztán valami kurva fontos internetezni való miatt bekapcsolom, és olyankor rögtön hív, hogy találkozzunk, mert így szeret, meg úgy szeret, és soha többé nem fog velem szakítani, aztán már aznap szakít, ezért újra kikapcsolom a telefonom -> megint pár nap pihenő. Talán erre mondják, hogy "se vele, se nélküle", de mondhatnánk erre inkább már azt is, hogy "inkább nélküle, mint vele". Szóval így lett egy csomó felszabaduló szabadidőm, amit érdekes módon már nem sörözéssel töltök el, hanem kevés csavargással, kis séta a könyvtárba, de főleg persze internetezek, ha valami olyat találok, játszok vele, ismertetőt írok róla, meg ilyesmi. Érdekes változás állt be az "étrendemben", vagyis az itallapomon, a rendes sört már egyáltalán nem bírom, ugyanis fáj tőle a fejem, és különben sem érzem már tőle magam olyan jól, nem éri meg, hogy igyam. Ez az állapot már több, mint egy hete tart, és jobban érzem magam Anikó nélkül, pia nélkül, minden nélkül. A legjobban akkor érezném magam, ha dolgozni se kéne, például valami bevándorló elvenné a munkámat. Gondoltam már arra, hogy a fennmaradó időt hasznosítani kellene valahogyan (például mondjuk angol tanulással), de egyelőre még új nekem ez a helyzet, még egy kicsit nekem is hihetetlen az egész. Volt néhány sötétebb gondolatom azzal kapcsolatban, hogy már nem ihatok sört, mert sz*rul vagyok tőle, de aránylag hamar túltettem magam rajta. Ez az Anikó-dolog meg egyre inkább nem foglalkoztat. Napközben sem jut már annyiszor eszembe. Kezd komolytalanná válni ez az egész. Bár tartok tőle, hogy már régen az - komolytalan.

Tegnap beboroztam. Aljas flakkonos borból. Igazából a társaságban sem éreztem jól magam (volt egy hajléktalan, egy vénasszony, meg egy haverom), meg amúgy sem tett jót a bor, azt éreztem. Utána ittunk valami minőségi(bb) vöröset, de az már nem tudta helyrehozni a csövesbor okozta rongálást. Szóval ezentúl marad a sör (vagy az sem). A citromos rohadt drága, ha megiszok 4-et, már egy 1000-es. A feleseket már rég kilőttem, és most már hanyagolom a bort is. Lehet, hogy a gyógyszer, amit kapok, maximum néhány sört tolerál? És még nem is beszéltem az azutáni itthoni balhéról. Igazán nem emlékszem, miket szövegeltem, de anyám valami olyasmit említett, hogy azt, hogy "ne szóljunk egymáshoz". Lehet, hogy ezek után kerülni fogom a Fehér Egeret, mert onnan indul ki minden olyan ötlet, hogy borozzunk, meg rövidezzünk, jobb megelőzni a bajt. A rövidet már jó ideje megálltam, most a csöves bor is végképp felkerült a listára. Különben kurvára unom is az egészet, időtöltésnek jó, de másra nem.

...de a szüleim osztják be nekem, mert a múlt pénteken csúnyán ráittam, és rájöttek. Állítólag elaludtam a számítógép mellett. Egyébként azt mondják, a nyugtatótól bamba vagyok, és nem szívesen adnak. Nem tudom, ez is hozzátartozik-e a gondnoksághoz, de a szüleim már a gondnokság előtt is úgy viselkedtek velem, mintha gondnokság alatt lennék (előgondnokság), nem tudom, minek kellett lepapírozni. A környezetemben mindenki rossz véleménnyel van a nyugtatóról (rajtam kívül). Bár régebben én sem voltam nyugtató párti, évek kellettek, hogy belássam, hogy segít. Kíváncsi vagyok, mennyit fogok megkapni belőle, a helyzet valószínűleg csak úgy fog megnyugtatóan rendeződni, ha felírja a pszichiáter. Azért köszönet illeti annak, aki pénzt nem kímélve elküldte nekem, de volt valami halvány sejtésem, hogy esetleg ez lesz belőle. Most van is nyugtatóm, meg nincs is, tegnap még kitartott, amit nálam hagytak, és jól voltam tőle. Kb. 2 szem 0,5-ös, ami helyre rak úgy-ahogy. Most amúgy megy a találgatás, hogy minek nekem nyugtató, nem bírom a tanfolyamot, vagy mert iszok a depóra, amúgy a válasz annyi: csak; már régen kellett volna, csak nekem is ilyen hülye volt a felfogásom.

Általában, ha valamit meg kéne csinálni, leblokkolok, ettől rám jön az ideg, ami újabb csavargást eredményez. A szakkörben is egyre több, és többféle feladatot bíznak rám, újabb ok az idegeskedésre. A sörözés hol több, hol kevesebb, az idegállapotom függvényében. A tanfolyamra is el kellene kezdeni tanulni, de ez egy újabb olyan feladat, ami csak stresszt szül -> újabb csavargás. Nem tudom, mentálisan fel vagyok-e már készülve a tanulásra, remélem, igen, hamarosan kiderül. Az is lehet, hogy nem fogom bírni ilyen idegállapotban, bár remélem, valamennyit fogok tudni tanulni. És hogy a "valamennyi" elég lesz-e, vagy sem, az is kiderül nemsokára. Ha jól számolom, 3 hét van az első vizsgáig, ez így még elégnek tűnik, de ha hozzáveszem, hogy izé, munka, aztán sörözés, aztán csavargás, máris nincs annyi időm. Ebből a sörözést, és a csavargást lehetne minimalizálni, de mondom, hogy nagyban függ az idegi állapotomtól, ha rosszabb, nem tudom magam visszatartani. Még mindig hiányát érzem a nyugtatónak, az ad(na) egy olyan stabilitást, amivel szerintem tudnék jobban teljesíteni az élet minden területén, és ezt a leblokkolás dolgot is szerintem helyre lehetne rakni vele. Talán túl sokat várok el a nyugtatótól, de amikor hozzájutottam, mindig kiegyensúlyozottabb voltam, és nem éreztem annyira ezt a "menési késztetés" dolgot sem...

El vagyok maradva a dolgaimmal, mert állandóan csavargok. Otthon nehezemre esik bármibe is belekezdeni, állandóan mászkálnék inkább. A Joomla!-kézikönyvet se nagyon olvasgattam, viszont a melóban ma is honlapot szerkesztettem, ahhoz képest elég jól ment. Egy csomó mindent html-ben kellett megoldani, mert a Joomla! szerkesztője hm... hagy némi kívánnivalót maga után, de ilyen szempontból a WordPress sem tökéletes. Visszatérve a csavargásaimra: csak mászkálok a városban, néha megiszok egy 4%-os sört, vagy csak 2%-osat (gyümölcsöset) veszek a boltban, és ezeket kortyolgatom. Néha befigyel valami kaja is, amúgy a cél csak maga a csavargás, de mintha égetné a zsebemet a pénz, állandóan megkívánok valamit közben. A sör hol több, hol kevesebb, hangulatfüggő. A rövidről már teljesen lemondtam, nem nekem való az. Valaki a blogomon erre keresett rá: "roboman+miért+pálinkázik+minden+nap", hát el kell mondanom, hogy sosem bírtam igazán, és inkább csak "végszügség esetén". Talán, ha nyugtatót szednék, nem lenne ez a menési késztetésem, a nyugtatót egyébként is mindenkinek nyakra-főre felírják, az úgymond egészségeseknek is, miért pont nekem nem lehet? Még egy hónap van hátra, amíg eljutok a pszichiátriára (a pszichiáter csak 3 havonta kíván látni, talán mert nem virítom a lóvét), addig még ki kell bírni valahogy. Most már tényleg erőt veszek magamon, és kérek tőle valamit. (Egyébként anyám xanaxát bekapkodva jutottam a végső elhatározásra; jelentősen javított a közérzetemen, de időközben sajnos elfogyott/eldugta.) Olvastam amúgy a menési késztetésről mint a skizó gyógyszerek mellékhatásáról, de nincsenek illúzióim, ez már ekem megmarad, esetleg mérsékelni lehet nyugtatókkal, vagy akármivel, nemtom.

Magamon kívül kevés depressziósabb embert ismerek, holott általában már nem szerepel a diagnózisomban már a skizofrénia utáni depresszió sem. Nem mondom, hogy nem találkoztam nálam depisebbel a pszichiátrián, de kint a való életben nem nagyon. A szakkörben például olyan bájcsevelyeket vágnak le az úgynevezett depressziósok, hogy öröm hallgatni. Én nem mondom, hogy nem betegek, vagy nem voltak azok. Ráadásul úgy fel vannak szerelve nyugtatóval mind a depressziósok, mind a skizofrének, hogy úgy kapkodják be, mint a cukorkát. Valamilyen különös oknál fogva én vagyok az egyedüli, aki évek óta már semmilyen nyugtatót nem szed. Pedig a skizó már önmagában elég szorongást vált ki. Mit tehetnék? Bebaszok egy sört. Vagy kettőt. Vagy hármat. A múltkor olyan szorongás jött rám, hogy már délben leléptem a szakkörből inni. Ez eddig szerencsére csak egyszer fordult elő. Éppen volt bedolgozva órám, amit kivehettem. A legnagyobb szopás, hogy az egyetem 4. évfolyamáról egyenesen a különféle szakkörökbe kerültem, esélyem sem volt normális életre. De nem panaszkodok tovább, szóval ezek vannak. Most jól jönne egy xanax, de csak málnás sör van.

Mostanában két helyet preferálok, "járásügyileg", az egyik a Fehér Egér, a másik a 4-es, mind a kettő presszó, szóval nem járok kocsmába. :-) [caption id="attachment_2513" align="alignnone" width="1536"] Fehér Egér belső[/caption] [caption id="attachment_2514" align="alignnone" width="1536"] Fehér Egér külső[/caption] A 4-esről majd legközelebb közlök fotókat, addig is itt a nap csaja (mondjuk):

Először is úgy volt megbeszélve, hogy Anikó nálunk alszik szilveszterkor. Aztán jött a telefon, hogy inkább én menjek el jozzá Örökösföldre. Mikor odaértem, azzal fogadott, hogy "hagyjuk egymást békén", elvette, amit hoztam, meg a telefont is, amit kölcsönbe adott, azzal visszament a lakásba. Én meg lementem a Délibábba egy csomó lecsúszott alkesz közé, utána meg a Pálmába, ott ha lehet még borzasztóbb volt a szellemi színvonal. Szóval a szilveszter egy részét elivott eszűek, meg súlyosan értelmi fogyatékosok között töltöttem, úgy látszik, ilyenkor már csak ezek kocsmáznak. Persze egy kicsit berúgtam, amikor hazaértem, egyből ledőltem, majd folytattam a Szovjetszkoje pezsgővel, amit reggel vettem, azt is sikerült meginni. Közben Anikó felhívott az anyám telefonján, és úgy beszélt, mintha semmi sem történt volna, sőt elsején (ma) el akart jönni hozzánk, de nekem már semmi hangulatom nem volt hozzá ezek után. Egyetlen pozitívum, hogy írt a főnököm, hogy lesz munka jövőre is. Én pedig rájöttem, hogy nem bírom már az italt, jövőre 1-2 sörnél tényleg nem fogok már többet inni. A szünet eddig viszonlag aktívan telt, végigjátszottam egy csomó játékot, és olvastam is: Benedek István Aranyketrec című könyvét, alcím: Egy elmeosztály élete. Egy munkaterápiás elmeosztály igazgatója írja le benne a tapasztalatait a munkaterápia bevezetéséről Magyarországon. Kissé unalmas volt nekem, nem is tudom, mire számítottam, kiemelkedőek voltak a skizofrén költőkről szóló leírások, ezek voltak a leghangulatosabb részek, ezek versei is olvashatók benne. Mindenesetre a maga nemében egyedülálló könyv, folyton hangoztatja, hogy szeretni kell a betegeket, és nem szabad velük durván bánni. Véleményem szerint ez a szemlélet sem vert tartósan gyökeret a hazai pszichiátriában, mint ahogy a munkaterápia sem. Bár mondjuk ez egy kicsit elgondolkodtató: nem tudom, hányan végegznének ma ingyen munkát egy ilyen intézetben, akár terápiás céllal is, én mondjuk nem hiszem, és még sokan nem. Bár a könyv a szocializmus korában íródott, az 50-es években, 56-tal bezárólag, akkor talán még más volt a munkához való hozzáálás, vagy mit tudom én. Azért is megérte elolvasni, mert valószínűleg nem készül hasonló könyvet írni sem Kancsev Alexander, sem Pollák Csaba, így meg leszek fosztva ettől az élménytől, és kénytelen leszek beérni ennyivel.

Egy időben nem volt szerencsém a piával: rendszeresen valamilyen detoxikáló helyen kötöttem ki, ami volt sürgősségi osztály, drogambulancia, vagy detoxikáló. A pszichiátrián is működik detoxos szoba, ott még nem voltam. Jórészt a szerencsén múlik, hogy ki hova kerül, volt már szerencsém kultúrált, kétágyas szobához is, de általában nem ez a jellemző. A detoxikáló általában egy sötét lyuk valahol az alagsorban, falnak állított, büdös matracokkal, aztán, ha jön valaki, ledobják a földre, és lehet aludni... Régebben hálós ágy volt a divat, de azt, azt hiszem, már beszüntették. Panaszkodnak, hogy összehugyozzák, összeszarják a helyet, persze, mert még WC sincs, az ajtót meg kívülről elreteszelik, aztán magyarul szólva tojnak a páciensekre. Legutóbb egy részeg seggfej egész éjszaka terrorizált, meg üvöltött ki az ápolónak, hogy eltöri a nyakam; azt meg nem érdekelte. Egy helyen láttam delíriumban vergődő betegeket, az sem jó társaság... Egyébként Pesten tavaly már meg is szüntették az ilyen helyeket, szerintem eléggé embertelen, bizonyos tekintetben szarabb, mint a pszichiátria, szerencsére általában reggel kiengednek, vagy délelőtt, hol mi a szokás, amúgy nincs nagyon idő megfigyeléseket tenni, meg dumcsizni, csak minél hamarabb túl lenni rajta, ha már behoztak... és a mentősök, ha egyszer kihívták őket, tutira nem fognak elengedni, engem volt, hogy már 4 sör miatt bent tartottak... olyan is volt, hogy csekket adtak 14500 Ft-ról, amikor még fizetős volt, de ez is folyton változik... ami röhej, ennyiért már egy jobb szállodában bérelek szobát. Szerintem amúgy pont ugyanannyira felesleges, mint a pszichiátria, egy kibaszott egészségügyi erőszakszervezet, ez a véleményem róla.