Tegnap egy egyetemi online vetítésen volt alkalmam megnézni a Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs filmet. Szokatlan, szürreális figurákkal és volt tele, nehezemre esett ezért sokszor rákoncentrálni. Leginkább Picasso stílusában készült rajzokhoz hasonlítottak a karakterek. Ennek ellenére nagyon érdekes alkotás, szinte kiköveteli az embertől az újranézést, mert elsőre az ember nem is biztos, hogy felfog mindent. Szerencsétlenségemre online vetítésen láttam, ahol nincs alkalom a visszajátszásra. Ami kimarad, lemarad. Mindenesetre jól lefárasztott a film.


Milorad Krstić, szlovén származású, 30 éve Magyarországon élő képzőművész ötlete a film, a magyar hangja a karaktereknek Ruben Brandt, a főszereplő pszichoterapeuta szerepében Kamarás Iván, Kowalski, a magánnyomozó Makranczi Zalán, és Mimit, a történet femme fatale-ját Hámori Gabriella szólaltatja meg. A film elsősorban tisztelgés a művészettörténeti ritkaságok előtt, másodsorban krimi, thriller és film noir elemeket ötvöz a már említett szürrealista, néhol dadaista, de mindenképpen avantgard elemekkel.

A történet szerint Ruben Brandt kényszerbetegségben szenvedő bűnözőknek tart művészetterápiás kezeléseket, alapelve, fő jelszava, hogy a gyógyulás útja a birtokláson át vezet, vagy valami ilyesmi. Közben maga is kezelésre szorulna, mert visszatérő rémálmok gyötrik, amelyek mind valamiféle híres műalkotással kapcsolatosak. Ruben Brandt, az ártatlan bűnöző, mert Miminek, a kleptomániás tolvajlánynak jut eszébe, hogy a terapeutát a saját módszerével gyógyítsák meg, és lopják el neki a rémálmaiban szereplő műalkotásokat, hogy megnyugvást leljen.

A világ különböző múzeumaiból tulajdonítanak el műtárgyakat, mint a Louvre, a Tate, a New York-i Guggenheim, a MoMA vagy az Uffizi. A tolvajok egyre híresebbek lesznek, és csakhamar nyomravezetői jutalmat ajánlanak fel rájuk, aminek nyomán a nyomukba szegődik a teljes nemzetközi alvilág, mivel nagyon csábító a végén már 100 milliós díj, ami rájuk van kitűzve. Egy Mike Kowalski nevű, washingtoni magánnyomozó jut a legközelebb a rejtélyhez, de az alvilággal neki is ugyanúgy meg kell küzdenie. Közben fura rokonszenv alakul Mimi és közte, és a film egy pontján kiderül, hogy Ruben Brandthoz is igen erős rokoni szálak fűzik.

Autós üldözések, vérre menő összecsapások, és különféle akciójelenetek során eljutunk a végkifejletig, egy Tokiói aukcióig, ahol Andy Warhol Két Elvis-ről szóló alkotását szeretné a banda eltulajdonítani, és ehhez performansz művészeknek álcázzák magukat. Mike Kowalsky elmélete szerint a gyűjtő és csapata egy idő után leállnak, mert egy gyűjtő nem értékesíti a műalkotásokat, és csak véges számú képre van szüksége. Minden jel arra mutat, hogy a tokiói lesz az utolsó akció. Itt a teljes nemzetközi alvilág felvonul, hogy megállítsák őket, de érdekes, hogy Kowalsky távol marad az utolsó akciótól, aki egy vadabb elképzelés szerint Ruben Brandt alteregója igazából.

A filmet olyan képi világ és párbeszédek szövik át, ami miatt nagyfokú koncentrálást igényel(ne), ennek hiányában újranézést, például az olyan párbeszédekkel, amikor az egyik bűnöző azzal a kérdéssel bombázza a másikat, hogy az anyja háromdimenziós volt-e, az apja pedig egydimenziós, valójában pont vagy vonal, igazából nem nagyon lehet mit kezdeni, a történetet nem viszik előrébb. Nyilvánvalóan az összes magas-, és popkulturális utalást sem sikerült megértenem (a töredékét sem), a fáma szerint 300 körüli műalkotásra való utalás jelenik meg így vagy úgy a filmben, a populáris utalások pedig inkább csak sejthetőek a filmtörténeti elődök tekintetében. A Ruben Brandt is a Rubens és Rembrandt nevű festők neveinekö sszerántásából keletkezett, ami nem tudom mennyire szerencsés itt, mindenesetre ez van.