Ma nem kellett festeni a szakkörben, úgyhogy bementem a többiek közé varrni. Egy kicsit elszoktam az emberektől, már azon gondolkodtam, hogy bemegyek magamtól, oszt lefestem a kosarakat, amik még bent vannak a festőműhelyben. Közben Edit 3 is megjelent, Tibikének majdnem leosztott egy fülest, amiért hazaküldték. Azt mondták, a viselkedése miatt kezeltetni fogják. Remélem, már nem jön vissza, nagyon utáltam, amit művelt. Pedig már a kezdetektől itt rontja a légkört, de a szellemi fogyatékosságára való tekintettel mindent elnéztek neki. Orsika meg a kis skizó szűzkurva előadta a pasizásait, hát az sem tetszett, de őt még tudom valamennyire tolerálni, bár egyszer-kétszer beszólt már nekem. A többiek semmiről sem szóló, csip-csup beszélgetései is egy kicsit zavarnak. Holnaptól szerintem megyek vissza a kis barlangomba, a mozgáskorlátozott vécébe festeni, és hetekig nem hallom megint a többiek csacsogását. Mindegy, megvan a mai napra való örömöm: egy ideig nem látom Edit 3 fogyatékos ábrázatát, és remélem, soha többé.