Nem bírtam tovább. Éreztem, hogy tönkretesz, habár nincs tudatában, nem érzékeli egyáltalán. Mint a fuldokló, aki a az őt kimenteni próbálót lehúzza a víz alá. Nem próbálom szépíteni: most már örökre én leszek az, aki cserben hagyta a 30. szülinapján. Egyszerűen nem volt más választásom. Legnagyobb bűne (többek között) az volt, hogy rám szabadította azt a beteg agyú barom pszicho petit. Aztán egyszerűen megfojtott, mind pénzügyileg, mind magánéletileg (bár ebből a pénzügyi a durvább). Terrorizált, gazdaságilag egy bántalmazó kapcsolatban éltem (érzelmileg is). Az egész helyzetről csak ennyi jut most az eszembe, köszönöm. Remélem, akad, aki érti a helyzetet.
Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. Gyerekkoromban poénból kis magazinokat szerkesztettem szabadidőmben. Most komm-médiára járok egyetemre. Vagyis elvégeztem az újságíró szakot (BA). Ha valaki tud valamilyen jó MA szakról, most szóljon, vagy tartsa magában örökre!