Azaz kilencedik alkalommal jártam a detoxban. Gondoltam a kikerülésemet megünneplem 1-2 sörrel, de azok az idők visszavonhatatlanul elmúltak, burzsoá nyugdíjas lettem, "a punk nem halt meg, csak megöregedett", hogy nem ittam ma semmit, hát attól sem dőlt össze a világ.
Amúgy azért kerültem detoxba, mert tegnap összevesztem apámmal egy bejegyzésen, amit egy jóakarómról írtam, apám elkezdett cirkuszolni, én meg folytattam, anyám meg hazajött, és megint rámhívta a 104-et. Különben a detoxból visszakerültem a pszichiátriára, azt hittem, hogy elhányom magam, de szerencsére az ügyeletes pszichiáternő elengedett, mert hát végül is nem nagyon csináltam semmit, és hát nem lehet minden családi cirkusznak az a vége, hogy én hónapokat töltsek a pszichiátrián, bárhogyan is szeretnék 1-esek.
Az ápolók kárörvendeztek egy kicsit a szüleimen, de szerintem nagyjából egyet is értettek a döntéssel. Mint az idézet is mondja, hogy "nem lehet minden pofon mellé közlekedési rendőrt állítani". Azok a pofonok amúgy is csak lelki értelemben csattantak el, és leginkább annak lettek szánva, akinek már a nevét se vagyok hajlandó leírni, meg azoknak, akik összedolgoztak vele.
Lehet, hogy egy kicsit homályosra sikerült ez a bejegyzés, de amióta egyes idegbeteg jogászok perrel fenyegetőznek, már nem is merek annyira konkrét lenni. (De még lehetek, ha kell.)
