Ez egy 2001-ben készült független filmes sci-fi és thriller, ami első körben nem hozta meg a várt sikert, de aztán szépen lassan hatni kezdett, és mintegy felszín allatti áramlásként lassanként kultuszfilmként nőtte ki magát. David Lynch Twin Peaks filmjeihez, az X-aktákhoz szokták hasonlítani, de olyan filmekre is hatott, mint például a Stranger Things. A Donnie Darko rendezője, Richard Kelly a filmet 26 évesen forgatta, még egyetemi hallgatóként, és olyan színészek játszottak benne, mint Jake Gyllenhaal, Maggie, Gyllenhaal, Seth Rogen és Drew Barrymore. Műfaji gyökerei között a képregényt ugyanúgy számon tartják, mint az esettanulmányokat, mivelhogy főhőse a kimondottan skizofrén Donnie Darko, és ezzel az Egy csodálatos elme mellett a leghíresebb skizofrén főszereplővel rendelkező film, amit sikerült átpasszírozni a köztudatba is.

Főhősünk egy kisvárosi, amerikai család sarja, és kalandjai azzal kezdődnek, hogy éjszakai kirándulásokat tesz a környéken, mióta a gyógyszereit nem, vagy eléggé rendszertelenül szedi. A film elején is egy út szélén ébred, a kerékpárja mellett. Ám végül ezek az éjszakai kóborlások mentik meg a család házába becsapódó repülőgép légcsavar szobájába zuhánásától. A sztori a légcsavar becsapódásától számított 28 napig tart, mivel hogy hogy 28 nap 6 óra 42 perc 12 másodperc múlva eljön a világvége, amit a Donnie Darko hallucinációiban megjelenő emberi magasságú nyúl, Frank jövendöl meg neki a repülőgép alkatrész becsapódásakor. Franket a barátjának nevezi, és minden utasítását igyekszik teljesíteni, ami veszélybe is sodorhatná, de valahogy mindig sikerül megúsznia a történet folyamán a tetteket, amiket a nyúl sugalmaz. Bár időközben kezd egyre kritikusabban tekinteni nyúl barátjára, fel is teszi neki a kérdést:

- Te miért viseled ezt a ronda nyúl álarcot?

Mire a válasz:

- Te miért viseled ezt a ronda ember álarcot?

A film másik hangsúlyos szála az időutazással van összefüggésben, a cselekmény egy könyv fejezetei köról bonyolódik, amit a 101 esztendős Halálnagyi írt valamikor, középiskolai tanár korában. A film egyik mondanivalója számomra az a sugalmazott üzenet, hogy a skizofrénia valahogy az idősíkok keveredésére (is) hatással van, legalábbis a valóságot érzékelő (hallucináló?) ember elméjében. Természetesen a film drámai mondanivalója is jelentős, a hős látszólag véletlenszerű események és morális választások között őrlődik, ami egyenesen vezet a végkifejlethez, ami valaki számára megnyugtató, valaki számára talán nem, viszont ebben is túlmutat a film alkotója a manapság divatos és mindennapi háromdimenziós (materialista) világérzékelésen, a főhős annak tudatában cselekszik, hogy nem tekinti magát pusztán emberi porhüvelynek, hanem valamiféle módon tisztába kerül vele, hogy létezése végtelen.

Bár a film nem egy valós eset dokumentációinak filmes adaptációja, mint az Egy csodálatos elme, és valószínűleg a Halálnagyi könyvének a fejezetei alapján mi sem tudunk házi időgépet összebarkácsolni, szerintem mindenképpen érdemes elgondolkodni némely mondanivalóján. Azt is szokták pedzegetni, hogy a film azért nem lett sikeres első körben, mert a 2001. szeptember 11-ei terrorcselekmények árnyékában készült, és nem tartották szerencsésnek reklámozni a repülőgép szerencsétlenséget (is) bemutató filmet. Véletlenek, persze, vannak, vagy nincsenek, de azt szokták mondani a holisztikus szemlélet képviselői, hogy minden mindennel összefügg, mert ha egy pillangó elfingja magát Japánban, az esetleg hangrobbanást idéz elő Tenerifén. Mindegy, a tréfát félretéve, valóban nagy hatású film, ami sokat tesz a szemléletformálás érdekében mostanában, ha más hatása nem is lenne (mint ahogy van), a skizofrénia megítélését valamivel árnyalja legalább.

Utóélet: 2003-ban könyvet adtak ki a történettel, 2009-ben rendezői változatot a filmről. Készült egy S. Darko című folytatás is, amiben Donnie Darko húga, Samantha Darko játssza a főhős szerepét, de az valahogy nem lett annyira sikeres. Bár, lehet, hogy csak egyelőre...?