A jövőt meglátni és felismerni nem egyszerű dolog. Nem azt mondom, hogy én a jövőbe látok, mert azt sem tudom, mit fogok csinálni 5 perc múlva. De azt sem mondom, hogy nem találkoztam már olyanokkal, akik valóban látták a jövőt velem kapcsolatosan. Akkor még nem gondoltam, hogy valaha is kávés szájú fiú leszek a Twitteren, roboman a burán,  máshol meg más. Azt sem gondoltam, hogy valaha is részt fogok vállalni egy (vagy több) olyan olvasztótégely munkájában, ahol a hivatalos pszichiátria álláspontja együtt tud dolgozni a radikális pszichiátriakritikával. Hadd ne kelljen mondanom, hogy én melyik irányvonalat képviselem, annyit segítségül, hogy nem vagyok pszichiáter, sőt. És hogy most a széles spektrum két véglete együtt tevékenykedik, mondhatnám, hogy sok boldogságot és örömöt kívánok mindenkinek ehhez a tevékenységhez, de ehelyett azt mondom, hogy Isten legyen irgalmas mindannyiunk lelkéhez, akik ebben benne vagyunk.

II. A jövőt most írjuk. Ki tudja, mi lesz a vége ezekkel a technológiai dolgokkal, ezzel az abilify-vel, milyen öregkorra számíthatunk, ha lesz egyáltalán. A skizofrének élettartama köztudottan rövidebb. De elképzelem magam egy otthonban, számítógépekkel, laptoppal, tablettel, okostelóval felszerelve, ahogy élem azt a fajta szociális életet, ami adatott, vagy akkor megadatik. Mindenesetre én magamon és néhány sorstársamon érzem azt, hogy a kezünkben van a jövő, és az utánunk jövő társaink sorsa. Sokan homokszemekként pergetik az időt, és az kifolyik a kezük közül. Vagy a saját bőrüket mentik. Vagy csak szimplán a túlélésre játszanak. Érkeznek újak, de kérdés, meddig maradnak közöttünk, mennyi bennük a sorstársiasság. Néhányan vagyunk cca. 10+ éve, akiket ez is foglalkoztat. Nekem, azt hiszem, áthatja minden megnyilvánulásomat, tudatosan, vagy tudattalanul ott van a háttérben. Talán lesz kinek átadni a stafétát, ha már kiöregedtünk ebből, vagy hozzátettük a közöshöz, amit gondoltunk, és továbbálltunk mi is.

És mi lesz a terveimmel, ha szeptemberben letudom a sulit? Az álmommal, a magyar szakkal, és ezekkel a dolgokkal. Én bizakodó vagyok. Bár soha nem éreztem még jobban, hogy nem élünk örökké. Szerencsére nem vagyok még agyilag zokni, sőt szellemileg frissebb vagyok, mint valaha, a sulis dolgokkal is haladok. De tudja valaki, mi az abilify végkifejlete, lévén, hogy ez egy 6. generációs, ultramodern antipszichotikum, a hosszú távú hatásai, tehát a kimenetel nem ismert. Csak remélni tudjuk a legjobbakat. Kísérleti alanyok vagyunk Isten Micsurin-kertjében, mutánsok, sámánok, 6. ujjal, akiket vegyszeresen normálissá kényszerítettek, és vagy beilleszkedünk, vagy rosszul járunk. Egyelőre inkább az előbbi. Mindenkinek szép nyarat, nekem most kezdődik a 2 hét szabadság, lesz időm elmélkedni még ilyesmik felől...