Na, vonatkoztassunk el egy kicsit, hogy már réges-rég én vagyok a legrégebbi bentlakó a nyíregyházi pszichiátrián (it's true), és hogy kitüntetést érdemelnék 1. ezért a veteránságomért 2. azért, hogy én szívom bent a legtöbb cigit (tegnap 4,5 doboz). Na, de ezt tényleg hagyjuk. Amiért írni akarok, ez a téma még "kettyós" állapotomban jutott eszembe, csak nem tudtam megírni, mert kiszorítottta a többi gondolat, például hogy a gondolat magyarul gondolja önmagát, és a gondolatok csak addig maradnak velünk, ameddig ők gondolják. Na, de ez is lejárt lemez.
Talán említettem, talán nem (fasse fogja visszaolvasni), hogy az oviban volt egy legjobb barátom, akit, hogy máshogy hívtak volna: Robi. Nahát ezzel a Robival katonákat rajzolgattunk, ahogy egy ilyen sziklás terepen halomra öldösik egymást. Nem is szólt ránk senki, mindaddig, amíg én ezt az örökös háborút az egyik rajzomban nem színesítettem egy, nevezzük így, szerelmi aktus ábrázolásával. Mert akkor kitört a parasztgyalázat, attól fogva asszem már nem is rajzolgattunk. Robit már akkor érdekelte, mi az az irodalom (pedig akkor még nem is dugott feminista irodalomelmélet-írókat :)), és én elmondtam neki: irodalom az ahol csak írni kell + írni...
Évekkel később találkoztunk újra egy angol tanfolyamon, majd a fősuli angol szakán. Akkor is jó barátok voltunk, de ő már nem emlékezett arra, hogy az oviban legjobb barik voltunk, és hát a fősulin kábé mind2en ugyanannyit ittunk, csak más-más bandában. Nem mondom, hogy nem volt átjárás a bandáink között, főként "sebesülteket nem hagyunk hátra" elv miatt (ami annyit tesz, hogy a részeg cimbiket nem hagyjuk a pácban). Naszóval írtam egyszer angolul egy Bert című novellát, ami 2 medvéről szólt (mondanom sem kell, hogy az erősebb medvét Robiról mintáztam, a gyengébbet, a "legjobb barátját" magamról). Nahát a novella arra ment ki, hogy egyszer csak egyedül marad a gyengébbik kismedve, és sehol sem találja az erdőben a legjobb barátja medvét, akire nagyon felnéz. Elkezd tehát össze-vissza császkálni, és egyszer csak egy békés tisztásra lel, ahol minden szuper, a közepén van egy házikó is, ahova végül beóvakodik, a kandallóban baratságos tűz, meg minden giccs, amit el lehet képzelni... és megtalálja a LEGJOBB BARÁTJÁT is! Annyi a probléma, hogy kicsit furcsa pózban fekszik a földön, és egy kicsit furan megkövült a tekintete. Itt és most nem ragozom tovább: a legjobb barátjából szőnyeg lett.
Szóval ez a Bert című novella valahogy a Robi kezébe került (kint felejtettem a padon, mittudomén), és ő minderre csak annyit mondott, hogy ő mindezt érti + kurva jó, de miért hívják a medvét Bertnek, és ráadásul miért ez a novella címe is. Én persze habláztam valamit a véletlenekről meg az alkotói szabadságról, de valójában úgy éreztem, hogy ő jobban nyomja ott a fősulin + az életben is (például a fiatal feminista irodalomelmélet-tanárnővel, akihez ráadásul az én akkori csajom is hasonlított, csak hogy még nagyobb legyen a zavar). És akkor a halálát kívántam volna én Robinak, csak azért, mert jobban ment neki a szekér, mint nekem. Egy nagy faszt. Ez csak irodalom.
A végére még 2 gondolat: szeretném megköszönni LiteraGeeknek, amit értem tett a hétVG-n, és csak ezzel a szerény kis történettel (ami a Robikról szól) szeretném Neki megköszönni, hogy szinte "Betegjogi képviselőként" közben járt értem. Mondhatni, hogy "neki ajánlom".
A másik gondolat egy kicsit borúsabb: ezt Pisti barátomtól hallottam a pszichiátrián: a szülők csak ÁLTATJÁK magukat ezzel az 50-50%-kal, meg az egyenlő szeretet, egyenlő elbánás maszlaggal (az övéi és az enyém is), valójában ilyen nincs, a szülő nem tudja egyformán szeretni mind2 gyerekét. EZ VAN.
Ja, és mivel tudom, hogy valamivel gyengébb felfogásúak is olvassák a blogomat, azoknak megsúgom a sztori kulcsát: a Bert a ROBERT rövidítése... Hát, ennyi lenne...
