Tegnap szinte könyörögtem, hogy engedjenek haza, olyan rosszul voltam. Edit 2 megmérte vagy háromszor a vérnyomásomat, és azt mondta, nem enged haza, mert akkor elmegyek inni. Nem tudom, miért van így berögződve az ivás mindenkinél velem kapcsolatban. Hiába mondtam, hogy nem a vérnyomásommal van a probléma, hanem azzal, hogy a taknyom-nyálam egybefolyik, és valószínűleg lázas is voltam, de mivel tudtam, hogy nincs egy rohadt lázmérő az egész kócerájban, ezért csendben maradtam, és tűrtem tovább. Anikót sem érdekelte különösebben, hogy milyen beteg vagyok, ugyanúgy fárasztott a hülyeségeivel, hogy nem vérzik-e az ínye, kaját kellett neki melegíteni, meg azt mondta töltsek le neki ezt, meg azt, de én úgy éreztem, hogy már nem bírom tovább, és lefeküdtem az ágyra. Udvariasan, de hazaküldtem. Ő persze erre megsértődött, azt mondta, hogy így nincs értelme (szerintem sincs), majd később küldött egy sms-t, hogy ne is hívjam fel. Erre én kikapcsoltam a telefonom, különben sincs semmi szükségem rá, mert csak vele szoktam beszélgetni rajta. Úgyhogy most mosolyszünet van, ami meggondolandó, hogy ne tartson-e örökké.