Mióta nyugtatókat szedek, gyanús vagyok mindenkinek. Főleg a szakkörben. Szinte drogosnak néznek, pedig valaki még többet szed, és nem látszik rajta. A múltkor megvolt erről az elbeszélgetés, tegnap pedig se szó, se beszéd, hazaküldtek szabadságra. Igaz, hogy már nagy volt a szakállam, meg egy rossz melegítóben jelentem meg (nem gondoltam, hogy a varráshoz is ki kell öltözni). Az is igaz, hogy előtte való nap sokáig chateltem a Facebookon SötétSzivárvánnyal, meg talán eggyel több nyugtatót vettem be, mint kellett volna, plusz reggel ötkor már csörgött a telefon is. Szóval figyelnek. Más azzal henceg, hogy egész éjszaka nem alszik, megint más meg azzal, hogy addig szedi sorban az altatókat, amíg el nem alszik. De már rengetegszer meg lett állapítva, hogy ami az egyiknek szabad, az a másiknak nem. Van az elit szoba, aki ott dolgozik, azoknak jóval több van megengedve, mint abban, amiben mi dolgozunk. Az elitesek egész nap pofázhatnak, táppénzre mehetnek, amikor kedvük tartja, élnek is vele rendesen, mi akik csak az előkészítő munkát csináljuk (varrás, vágás) szarba se vagyunk nézve, nem engednek el szabadságra, nemhogy táppénzre, és egés nap kussban kell lennünk.
Mindegy, nem is ez a lényeg, nem érdekel, inkább az foglalkoztat, miért vagyok ennyire megfigyelve, és ki által, és hogyan. De főleg a miért:
1. Mióta már nem én vagyok a festő, ergo nem végzek fontos munkát, esetleg nélkülözhető vagyok, és van már a helyemre kinézve más...
2. Mivel az egész rehabilitáció a pszichichiátria "meghosszabbítása", és ezer szállal kötődik hozzá, esetleg szóltak az illetékesek, hogy nem kell engem annyira szeretni, hiába vagyok ott a kezdetektől, nélkülözhető vagyok...
3. Puszta szívjóságból aggódnak értem.
4. Valakinek nem tetszenek a blogom korábbi fejezetei, amikor még az egósabb részek domináltak, és azt szeretné, hogy most már lehetőleg addig szekáljanak, ameddig kell, ahhoz, hogy el lehessen távolítani.
5. Paranoid vagyok. (Tudom.) (És skizofrén.) (De nem hülye.)
Hajjaj, sejthető, hogy milyen lelkiállapotban voltam tegnap egy ilyen "hazaküldés" után... Hajjaj, talán a Szabi sorsára jutok, de ő kereste magának a bajt, azzal, hogy folyton szabadságon volt. Lehet, hogy én is keresem a bajt magamnak azzal amit írok, vagy inkább régebben írtam, és még mindig keresik/olvassák a durvább véleményemet egy durva kis helyi pszichiátriáról.
