A hétvégén nekiálltam gondolkodni. Füstölt az agyam. Twitteren egy bejegyzés majd még egy csomó. Hogy is van ez a dolog ezzel a skizofréniával? Hogy van az, hogy spontán gyógyul? Hogy van az, hogy van valaki mellettem, és elmúlik egy hónap alatt az egész, sitty-sutty? Gyógyszerváltás nélkül, kórház nélkül? Aztán eszembe jutott Feldmár András egy videója a YouTube-on, amit nagyon régen láttam. Ebben a videóban arról beszél Feldmár András, hogy a skizofréniának Indiában nincs gyógyszere. Ellenszere viszont van. Ha valakin észlelik a tüneteket, összegyűlik a család, esznek-isznak, ameddig a tünetek el nem múlnak. Sajnos, ezt a videót azóta elfelejtettem, de most eszembe jutott.
Aztán eszembe jutott sokminden. Hogy a skizofrénia csak egy kacsa, egy hoax, egy beugratás. Hogy a hírekben, ahol skizofréniáról van szó, ott valakit nagyon keményen megszívattak. Skizofrénia nincs. Csak pszichózis. És abból is csak egy jár alanyi jogon mindenkinek egy életben. A tünetek gyógyszeres elnyomása okozza, hogy nem engedik a subot végigmenni az emberen, és a pszichotikus állapotok, epizódok, tünetek újra és újra visszatérnek. Hogyhogy ez eddig nem tűnt fel senkinek? Akinek pedig feltűnt 1. nem foglalkozott vele, 2. mélyen elhallgatta ezt mindenki más elől. Esetleg pénzért árusította a tudását. Ha így volt is, még mindig jobban jártak, mint akik bedőltek a skizofrénia-mesének. Mint én. Mentségemre legyen mondva, hogy erőszakkal vittek be anno.
A skizofrénia, úgy látszik, az alacsony társadalmi körök "népbetegsége", akik nem jutnak megfelelő tudáshoz arról, hogy skizofrénia jeligével már régen csak az orvosok gyógyszerkísérleteihez keresnek gazdatesteket. Naív voltam, ostoba voltam én is. Hülye voltam. A felsőbb körökben miért nincsenek skizofrének? Azért, mert nekik jóakaratúlag el van magyarázva az, hogy mi a helyzet az úgynevezett skizofréniával. Hogy mese habbal. Lótusz és esti fény.
És én barom, még a pszichiátria tankönyveket bújtam. Én ökör még ebből akartam írni a záródolgozatomat. Hogy az elmebetegség kommunikációs megközelítése. Az elmebetegség szemiotikai modellje. Hogy kiröhögtek volna? Biztosan. De jóindulatúan feltételezték, hogy egyszer rájövök valamire, és befogom majd a bagólesőmet. A tanszékvezetőt nem értettem, hogy miért gondolta hülyeségnek a mentális betegségekkel való foglalkozást. Mert olyan emelkedett téma. Olyan magasztos. Nem jöttem még rá, hogy depresszió, alkoholizmus, skizofrénia meg ezek csak az alacsony származásúaknak vannak, vagy akik lecsúsztak annyira, hogy jobb, ha kirakják őket a vagyonból, mert élhetetlenek. Aki viszi valamire az életben, előbb-utóbb benő a feje lágya, és nem jut ideje arra, hogy ezekkel szarakodjon az időközben.
Gratulálok magamnak, és büszke vagyok, hogy sikerült kapcsolnom 13, 5 év után. Sikerült felfedeznem a spanyolviaszt, óriási. Ez is csak úgy volt lehetséges, hogy közben felküzdöttem magam abból a szarból, amibe löktek (vagy estem, mindegy), és időközben sikerült rálátnom a folyamatokra. Rengeteg tanulásomba telt, amíg rájöttem az igazságra, mert nemhogy valaki elmondta volna, á, még véletlenül sem. Hát, akkor én most elmondtam annak, aki még mindig ott tart, ahol: skizofrénia nincs, nem is volt soha, ez csak a pszichiáterek szórakozása, hogy "kivezessék a társadalomból" azokat, akiket nemkívánatosaknak tartanak. Azt hiszem, megszereztem a jogot arra, hogy visszautasítsam ezentúl a "közeledésüket", és messzire elkerüljem őket. A pszichózis végigment rajtam júliusban, és nem kellett gyógyszerezni, azóta is köszönöm, nagyon jól vagyok. A pszichiátriának meg üzenem, hogy ma látnak utoljára, amikor elmegyek a hanghalló gittegyletbe, és soha többet. Szóval többet a tájékukra sem megyek, hanem élem az életem. Sajnálom, hogy beszálltam ebbe a bizniszbe, már nem érdekel.
És akkor mit csinálok ezek után? Járok az egyetemre. Mint eddig. Mint általában. Mint mindig. Talán átmegyek nappalira. Mit tegyek, intézményfüggő vagyok.
Minden jót mindenkinek.
Puszivonat. <3
