Vissza a sulihoz. Az egyetemen sok érdekes sztori elhangzott, de legérdekesebbnek messze a Világok harca történetét tartottam. A H. G. Wells által 1898-ban írt science-fiction regény rádióadaptációjáról van szó, melyet Orson Welles készített el, és 1938 október 30-án sugározták. Utoljára 2005-ben csinált belőle filmet Steven Spielberg, egy mai szemmel meglehetősen unalmas mozit sikerült összehoznia. A szüzsé szerint a marslakók minden ok nélkül megtámadják az embereket, és végül a tőlük kölcsönzött technológiával sikerül őket csak legyőzni. De a történet nem számított mindig ilyen unalmasnak, a maga korában rendkívül újszerűnek hatott. A rádiójáték igencsak eljátszotta a szerepét az írott sajtó és a rádió közötti médiaharc idején. Egy újfajta média bemutatkozásakor mindig lejátszódik egyfajta küzdelem, az akkor vezető írott sajtó természetesen nem tekintette jó szemmel a rádió térhódítását. A legenda szerint a Világok harcának rádióban való bemutatásakor pánik tört ki az Egyesült Államokban, más verzió szerint nem is tört ki akkora pánik, csak a sajtó (jelesül leginkább a New York Times azt terjesztette el a rádiójátékról, és ezzel az új média veszélyeire hívta fel a figyelmet).
A Világok harcának 1949-es ecuadori bemutatója sem sikerült túl rózsásra: a feltüzelt hallgatóság kivonult a rádióadás helyszínére, és nemes egyszerűséggel meglincselte, lemészárolta a szerkesztőség tagjait, számszerűleg 7 rádióst végeztek ki, akik megmenekültek, csak a szerencséjüknek köszönhették. Egy-egy új média bemutatkozásakor a technofilek és a technofóbok mindig összecsapnak, de ritkán sikerül ennyire brutálisra. Valahol az „arany középszer” a legcélravezetőbb, amit már az ókorban feltaláltak, és csak azon kellett vitatkozni, hogy melyik nemzedék a hülyébb, amelyik tisztán issza a bort, vagy amelyik vizezi, de ha mégis inkább vizezni kell, akkor hogyan, és milyen arányban. (Ezt az ókor mániámat, úgy látszik, nehéz levetkőzni.) Most mire akartam ezzel kilyukadni? A film tényleg inkább unalmas, de mivel médiatörténeti jelentősége van, ajánlom mindenkinek, hehe. Ha már én végigszenvedtem magam rajta, szenvedjetek ti is! Egyébként annyira nem vészes, egy család életét mutatja be, ahogy elrejtőznek egy természeti jelenség elől, amikor is megjelennek a tripodok, és elkezdik lemészárolni a lakosságot, a középső fele lényegében pincében bujkálással telik, és a happy end. Végülis az embernek (pláne média szakon) néha már tök mindegy, mit néz, csak nézzen (ki a fejéből!).
Viszont ezt az alkalmat szeretném megragadni arra is, hogy elmondjam a véleményem az ufókérdésről. Jól figyeljünk, mert csak egyszer mondom el. Igen, valóban láttam ufót (már amennyiben ez még mindig az unidetified flying objectet, azonosítatlan repülő tárgyat jelent). Az ufó nem volt nagy, sőt, szabad szemmel alig volt látható, ami nem meglepő, a valószínűsíthetően nanotechnológiájuk miatt. Természetesen mi óriások vagyunk hozzájuk képest (ha volt egyáltalán benne idegen lény, mert azt nem láttam). Életemben egyszer láttam (ha ugyn nem hologram volt), úgyhogy semmiféle ufóvándorlásnak célpontja nem vagyok. Kis, csészealj-szerű képződmény, és valamiféle sugarak jönnek ki belőle. (Ez még a drónok megjelenése előtt volt, csak a rend és a pontosság kedvéért). A népszerű ufó-jelenségről annyi a véleményem, hogy a második világháború óta borzolja igazából a kedélyeket, ilyen hidegháborús jolly jokerként vagy easter eggként, de szerintem a világháború óta jócskán az emberek rendelkezésére állt már bármiféle (hadi, pszichológiai, stb.) technika, hogy bármiféle vélt vagy valós ufót vagy idegent létre tudjanak hozni, azzal zavart kelteni, vagy eltitkolni vagy úgy tenni, mintha eltitkolnák. Persze, ez csak az én véleményem a csészealjakról és a kis zöld emberkékről. Valójában én úgy képzelem, mint a sárkányt, ami egy valóban létező állatfaj Komodón, a mesében felnagyítanak, tűzokádóvá tesznek, emberi nyelven beszéltetnek, és megtanítják vele az összes spellt a varázskönyvből.
A világ általában békésebb hely, mint amennyi félelemkeltés van benne. Mondom, általában. Persze nem mindig, és nem mindenkinek.
