Az Alice Csodaországban egy mese, amit Lewis Carroll írt, és masszív hatása van az angolszász kultúrára. Néhányan tudni vélik, hogy drog hatása alatt született, én ennek semmi jelét nem láttam, inkább tudatos spekulációról lehet benne szó. A benne rejlő szürrealitás is sokszor a realitásból levezethető paradoxonok sorozata, nincs benne semmi olyan, ami esetleg logikátlan, random módon, szabad asszociációk alapján építkező lenne. A történet szerint az Alice csodaországban főhősnője egy nap a folyó parton pihen nővérével, amikor meglát egy fehér nyuszit a közelben. Utána eredve, a nyuszi üregébe esve érkezik meg a saját, kaotikus szabályrendszer szerint működő Csodaországba. Itt különböző furcsa teremtményekkel találkozik egy-egy fejezetben: a Dodóval, a Kalapossal, a Hercegnővel vagy éppen a vigyorgó Macskával. A mű által használt szimbólumrendszerben nagy jelentőssége van a francia kártyának, a francia kártya lapjainak, amiket én nem teljesen ismerek. (Régebben sikerült nagy nehezen megtanulni pókerezni, de mára már elfelejtettem. Nem voltam valami nagy pókerjátékos, kivéve, ha abban játszottunk, hogy a nyertes iszik egy pohár bort. Ilyenkor érdekes módon folyamatos nyerésbe kerültem, nem lehetett engem letaszítani a trónról.)
Lewis Carroll (1832 – 1898) polgári nevén Charles Lutwidge Dogson, angol író, költő, matematikus, anglikán pap és fényképész volt. Ezen képességeit a mai világban kiválóan kamatoztathatná mondjuk bloggerként. Na, mindegy. Oxfordban tanított 30 évig matematikát, itt ismerkedett meg a Liddell családdal, a Liddell-gyerekek iránt sajátos rokonszenvet érzett. Egyikükenek, Alice Liddellnek írta az Alice Csodaországban mesét. Egyik karácsonyra Alice ennek a kézzel írt és illusztrált változatát kapta Carrolltól. Ez volt az Alice Csodaországban eredetije, első példánya. Évekkel később írta meg a mű folytatását Alice Tükörországban címmel, ez már nem annyira közismert, mint az elődje. Ez a két műve tette Carrollt világhírűvé, hatása máig érezhető a küönféle művészeti ágakban, én pédául indie játékokban találkozom vele sokat, már amennyiben ezt művészeti ágnak lehet nevezni, de erről szerintem most ne nyissunk vitát, ha nagyon aktuális lesz, majd nyitok róla egy szavazást.
(Az életrajzi és a műre vonatkozó adatokhoz forrásként használtam: https://arpadblog.hu/konyv/lewis-carroll-alice-csodaorszagban)
https://interactivefiction.hu/wp-content/uploads/2018/02/alice.html
A különféle utalások, allúziók mellett számos játék szól Alice-ről, ilyen, vagy olyan formában. Itt van például az Alice Falling, ami Alice, a főszereplő lány nyúlüregbe való lezuhanását jeleníti meg játékos-szöveges formában. Egyébként én sem szeretem az irodalmi szövegek játékos adaptációit, olyannyira, hogy általában meg se nézem őket, de ez, mondjuk rá, tűrhetően sikerült. Interaktivitás természetesen nincs benne, inkább némi magyarázatok fűznek hozzá a szöveghez linkek segítségével. Ez egyfajta modellje lehetne az irodalmi művekkel való foglalkozásnak, és azt sugallja, hogy a Ted Nelson és munkatársai által a '90-es években vízionált, de meg nem valósult hatalmas hyperszövegek helyett elégedjünk meg egyszerű, maradi lapoldali széljegyzetekkel a digitális irodalmi szövegek margóján. Irodalomórán nagyszerűen alkalmazható lenne, ha az irodalomtanárok rendelkeznének a digitális írástudás alapvető ismereteivel egyáltalán, de ez már módszertai kérdés, azt hiszem, nem kéne jobban belemenni.
Szerintem az Alice Csodaországban fantasztikus. Én akkor olvastam el, amikor szcientológusokkal gyakoroltam. Nem is egészben olvastam el, hanem részletekben haladtunk benne, nem mondom, hogy kívülről tudom, de a szöveg minden mondata belém rögzült. Engem a benne szereplő szürreális dolgok nem zavarnak, mert akkor már én is túl voltam 1-2 cifra dolgon, különbeken is. Nekem Alice karaktere is tetszik, persze csak mint szereplő és csak elméletben. Lewis Carroll kislányos dolgairól nem igazán tudok újat mondani, bizonyos kor alatt nem érdekelnek a kislányok. Régebben, amikor még nem zárkóztam el attól annyira, hogy családom legyen volt bennem bizonyos kíváncsiság irányukban (nem olyan értelemben, csak pl. lánytestvérem sem volt, meg ilyenek, és csak úgy el tudtam volna képzelni, hogy lányom lesz). Mára ez megszűnt. Ezt csak azért mondtam el, mert Lewis Carrollnak is lehetett ilyen fajta kíváncsisága is. Aminek persze ellent mond az előkerült az író hagyatékából előkerült, lányról készült csupasz fotó. De ezeknek a dolgoknak a megítélése korfüggő is. A mai kor nagyon rászállt a pedofíliára. Bár, lehet, hogy szükség is van rá, nem tudom. Nemrég fejeztem be az Alice Tükörországbant, szerintem nincs olyan jó, mint az Alice Csodaországban, de abban a korban még nem volt olyan nagy divatja a folytatásoknak, és talán igaz is volt egy időben, hogy a második rész mindig gyengébb. Lényegében, annyi, ha az első részt a francia kártya lapjaival lehetne szimbolizálni, ezt sakkfigurákkal. Nem tudom, használt-e hallucinogéneket, szerintem nem.
