Most nem teszek be pornót, ha nem baj :). Már mondtam, nem szívesen beszélek a gyerekkoromról. Részben az anyám miatt is. A lényeg, hogy folyamatosan pokollá tette az életünket már gyerekkorunk óta a dühkitöréseivel, és nála tudtam meg, mi az igazi GONOSZSÁG. Például amikor ok nélkül magából kikelve üvölt, vagy szándékosan rosszat tesz az embernek, például meghiúsítja a terveit, vágyait, és ennek örül. Ez a GONOSZSÁG. Feldmárnál olvastam valami olyasmit, hogy vannak, akik nem a szeretetben úszkálnak 9 hónapig, hanem a romlottságban. És, hogy nem muszáj mindenkinek rajongani az anyjáért, főleg, ha ez egy szemét. Vagy az volt, amikor nem kellett volna. És tönkre tett egy csomó mindent. A tesómnak sikerült lelépnie, (bár ő sem úszta meg szerintem lelki sérülés nélkül), de engem folyamatosan zaklatott, még a másik városban, Miskolcon is. A tesómnak sikerült az, ami nekem nem: külön költözhetett. Most mindegy is, kinek a pénzén. Én "beteg" lettem, és itt maradtam a szüleimmel, és anyámmal, aki annyi rosszat tett nekem életemben. A részletekbe most nem nagyon mennék bele. Amikor kiderült, hogy "beteg" lettem, valahogy (fasz tudja, hogy), előtört belőle a türelmesebb énje, amiről azt hittem, nem is létezik. Mondjuk egy gyakorlatilag félhulla és zombi depressziós skizofréntől nincs mit elvárni. Azt hittem, így is folytatja a geciségeit, de ebbe furcsa mód valahogy belenyugodott, és amíg gyógyszerkkel tömhetett, meg elcipelhetett idióta spirituális előadásokra (amik szart se segítenek, főleg a mentális betegeken), meg közösségi pszichiátriára jártam, adddig nem is volt baj. Azt hittem, megváltozott. Persze nem, csak évekig türtőztette magát. Persze produkált kisebb-nagyobb cirkuszokat, de nem tartottak olyan sokáig. De most észre vett a kuka mellett(!) egy abilifyt, és kitört a gyalázat. Hogy hogy került oda, meg hogy nem szedem a gyógyszeremet, ezért majd dupla adagot kell szednem. Meg hogy én mindig hazudok, meg "leszedem az energiáit". Tiszta hülye. Nem normális. Tudtam, hogy nem engedné meg, hogy ne szedjem, mert vakon hisz a pszichiátereknek, eljár azoknak is az előadásaikra, meg a seggüket nyalja, mert a fiacskája "ilyen beteg". Tudom, hogy nem engedné meg, hogy ne szedjem, mert eléggé szervilis (az orvosokkal szemben). Igen, ez a jó szó. Mióta látja, hogy valamivel jobban vagyok, egyre gecibb velem. Egyre inkább újra kezdi a mocskolódását, a gonoszságait. Pedig tud jó fej is lenni, néha még humoros is. De az alaptulajdonsága, hát az sajnos elviselhetetlen. Ezt még nem mondtam senkinek, mert nem szoktam másra hárítani a felelősséget, de szerintem miatta lettem lelki beteg, meg depressziós. Na, mindegy, nekem úgy látszik, ezt dobta a gép. Nem akarom tovább mocskolni, de szerintem most, hogy vérszemet kapott, hogy nem is vagyok olyan beteg, fog ő még gecizni velem. Az is az ő ötlete volt, hogy legyek inkább hajléktalan, vagy költözzek a barátnőmhöz, mert nem akar látni. Az anyját bezzeg befogadta. De abban sincs sok köszönet, mert a saját anyjával is úgy beszél, mint egy utolsó senkiházival. Ordít rá, gúnyolja, kiröhögi, az meg csak bőg, szerencsétlen, de mondjuk mindenkivel ilyen, akivel együtt él. Igaz a mondás, hogy "lakva ismerszik meg az ember". És ő egy igazi geci. Egyszerűen nincs rá jobb szó. Remélem, ennek a témának nem lesz folytatása, de valami azt súgja, hogy sajnos igen. Minél jobban vagyok, annál parasztabb velem, és mostanában elég jól vagyok, szóval fogom én még hallgatni a mocskolódásait. Ja, újabban meg nem akar pénzt adni (a saját nyugdíjamból), mivel ők veszik fel. Csak tudnám mire kell neki. Nem elég, hogy van egy csomó ingatlana (lakása), meg ki tudja, mennyi lóvéja, az én rokkantnyugdíjam kell neki. Igazi sóher, ráadásul. Persze szóba se jön, hogy ide adja az egyik lakást nekem, mert ki vannak adva albérlőknek. Mert annyira kell neki a pénz. Szegény. Úgy sajnálom.