DIY-rovat

Sokszor hallani mostanában emberektől, hogy Bullet Journal így-meg-úgy. Megmondom őszintén, én is sokszor kacérkodtam már a gondolattal, hogy lesz egy ilyenem, aztán gyorsan elhessegettem a gondolatot, mondván, hogy 1. nincs kézügyességem, 2. nem vagyok tervezős típus, 3 a BuJo nőknek való. A fenntartásaim nem múltak el teljesen, de legalább már odáig eljutottam, hogy elméletileg nem zárkózom el a Bullet Journal elméletének tanulmányozásától. Hiába, mindig elméleti ember voltam. Aztán ezt a gyakorlatba átültetni már csak egy lépés, vagy több (az egész csak idő és próbálkozás kérdése).

Mi az a Bullet Journal?

A Bullet Journal rendszerét Ryder Carroll fejlesztette ki, aki foglalkozására nézve digitális termék dizájner, ehhez képest szép tőle, hogy offline naplózási rendszert alkotott, amit bajos lenne digitális formába átültetni (teljes egészében csaknem lehetetlen). A fáma szerint sokat hibázott és tévedett, amíg feltalálta ezt a fajta naplózási stílust. Jó. Szerintem a Bullet Journallal kapcsolatban az emberekre jellemző az érdeklődés, a nyitottság, aztán amikor a megvalósításra kerül a sor, azt mondják, szar az egész, és kifogásokat keresnek. Most persze megint magamból indultam ki, de mindegy.

Milyen eszközök szükségesek hozzá?

A Bullet Journalhoz először is szükség van egy ponthálós füzetre, tollak és filctollak gyűjteményére, esetleg vonalzóra. Olyan túl sok mindent nem igényel tehát, mégis első hallásra esetleg gülyét kaphat tőle az ember. Szerintem gyakorlásképpen először a színesceruza is megteszi, meg a sima, üres füzet, a ponthálós noteszek ára elég borsos, lévén, hogy divatos dologról van szó, és mint ilyennek, általában megkérik az árát. Ha nem akarunk magunk rajzolgatni, vannak már Bullet Journalhoz való matricák, csak felragaszgatjuk őket, és kész.

Jó, kezdjünk is bele!

A Bullet Journal saját fogalmakkal dolgozik, gyengébb értelmi képességű barátaink már itt elvérezhetnek. A legfontosabb fogalmakat ide írom kigyűjtve, és így valamennyire meg is fog világosodni az egész (vagy nem).

- Index: Tartalomjegyzék, értelemszerűen az elejére érdemes rakni, kezdetben kevés infóval, majd ahohgy haladunk a naplózásban, egyre többel. Itt kap jelentőséget, hogy az oldalakat elvileg be kéne számoznunk, és az áhított tartalomra oldalszám alapján hivatkzhatunk.

- Rapid logging technika: Nem írunk kisregényeket, a teendőt vagy a mondanivalót 1-2 sorba sűrítjük. Jegyzeteinket szimbólumokkal látjuk el, pl.:

És így tovább. Ezek csak a legfontosabbak, vannak még ezen kívül is jelölések (ld. Google), illetve mi is találhatunk ki magunknak ilyeneket, ha a meglévők nem elégítik ki teljes mértékben az igényeinket. Ha ezzel megvolnánk, jöhet a

- Monthly log: Ami minden hónap elején egy rövid naptár, a legfontosabb dolgok jelölésére. Az Index után akár éves naptár is beszúrható, igény szerint, de a havi naptár minden BuJo szerves tartozéka. Általában jó, ha legalább két oldalas, hogy tartalmazza a tervezett és a valóban elvégzett teendőket is.

- Daily log: Napi teendőlista, ami a mindennapos dolgainkat listázza, a fent látható szimbólumokkal ellátva. Egy nap olyan hosszú legyen, amennyi a teendőink száma, nem dolgozunk előre, csak addig töltjük ki az adott napot, ameddig van mit lejegyezni, utána ugrunk a következő napra (másnap).

 "Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől, a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja."  (Máté 6:34)

Ennyi lenne nagy vonalakban a Bullet Journal váza, alapja. De hát egy Bullet Journal nem ilyen, nem így néz ki, színes-szagos, tele díszítésekkel, stb. Ebben a kérdésben én az érdeklődőket saját kézügyességükhöz, kreativitásukhoz, fantáziájukhoz irányítanám (ami nekem nincs), vagy ismételten a boltban kapható matricákhoz. Essen még szó a BuJo 1-2 bővítési lehetőségéről is.

Szorgalmi feladatok

Ha akarsz, plusz oldalakat is betoldhatsz bármelyik hónaphoz, ahol például a szokásaidat követheted nyomon, vagy bármit, ami eszedbe jut/neked fontos. Légy kreatív! Részesítsd előnyben a hobbiddal vagy kedvteléseiddel kapcsolatos ,egfigyeléseket, vagy az egészséggel kapcsolatos szokásokat "...hogy hosszú életű legyél a földön...". Például: Étrend betartása/be nem tartása, testmozgás, alkoholfogyasztási(!) szokások.

Igazából ezek az alapok, remélem, sikerült világossá tennem egy-két dolgot, magam számára mindenképpen, neki is állok - egyelőre cerkával és sima füzettel - hogy tegyek egy próbát én is ezzel a fajta naplózási rendszerrel. És ha még el sem kezdtem, mért írtam róla mégis? Csak. "Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja." Legalábbis nekem ez volt a tapasztalatom a suliban.

Sok sikert hozzá mindenkinek!