Amit a skizofrének sohasem élhetnek át
A flow élményt kutatását és felfedezését Csíkszentmihályi Mihály magyar származású, amerikában élő pszichológushoz szokás kötni. Az élményt le lehet írni sokféleképpen, egy bekezdésben, egy tanulmányban vagy akár egy könyvben is. Csíkszentmihályi leírta először egy tanulmányban, majd ezt bővítette egy könyvvé, és így lett világszerte ismert fogalom. Egy elmélet, amit intézmények, munkahelyek megpróbálnak a gyakorlatba is átültetni, hogy mindenki boldogabban és elégedettebben végezhesse a munkáját. Ugyanis az anyagiakból nem feltétlenül következik a boldogság, ezt számos tanulmány bizonyítja, és én is egyet tudok érteni vele, és most kivételesen nem is ironikus éllel. Mindig örülök, ha Amerikába szakadt hazánkfiainak világhírű művei kerülnek elém, a világhír útja ugyanis valószínűleg angol nyelvű, amit én még mindig nem tanultam meg normálisan. Nem azért, mert nem tetszene az angolszász kultúra vagy gondolkodásmód, hanem mert „minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, idegenen sohasem”. Na, hagyjuk ezt. Az viszont igaz, hogy mint a magyar nyelvhez 1000 szállal kötődő embernek, nehezemre esik elengedni ezeket a szálakat. És mert első, gyerekkori angol nyelvű álmom a „fuck” és a „shit” szavak ismételgetésébe torkollott, és verítékben úszva ébredtem fel, és hát, traumatikus élmény volt.
De most nem rólam van szó, hanem Csíkszentmihályiról, aki Amerikában van, valahol a Claremonti Egyetem környékén, ahová Chicago-ból került, ahová a Lake Forest College szociológia és antropológia intézetek éléről került. Ez egyébként megmagyarázza, miért foglalkozik olyan sokat ismeretlen indián, afrikai, eszkimó, stb. népcsoportok áramlatélményével. Flow = Áramlat, ezt nem én találtam ki, hanem a szerző, amely kifejezés a tökéletes élményt hivatott leírni, ami jellemzően valamiféle tevékenység közben éri az embert, gyakran olyan tevékenység közben, amit nagyon szeret, és minden képességét felhasználja, latba veti a tevékenység közben, megváltozik az idő érzékelése, és a tevékenység közben, és később is úgy emlékszik vissza rá, mint élete meghatározó élményére. Az ember célja Szentmihályi szerint ilyen áramlatélmények keresése, és minél többszöri és gyakoribb átélése, sőt, arra is lehet törekedni, hogy az egész életet egy folyamatos flow élménnyé változtassuk. Ebben csak az lenne a gond, ha rosszmájúskodni akarnék, hogy az ember bekerül egy flow-ba, amiből élete végéig nem kerül ki, és ráadásul az időérzékét is elvesztené, rosszul járna. Na, de mit pampgok én a flow-ról, pszichiáterek elmondása alapján a szerző kijelenti, hogy ilyet skizofrének nem is élhetnek át, egyrészt, mert túl sok inger éri az agyukat, másrészt az anhedónia (örömtelenség) miatt, ami a skizofrénekre jellemző. Ja, ha egy pszichiáter mondja, biztos úgy van.
Egyébként is különösen preferál a szerző bizonyos foglalkozást űzőket (már ami az emlegetés gyakoriságát illeti), ilyenek a pszichiáterek nála és a sebészek, sakkozók, hajósok és kosárlabdázók. Az áramlatélményeket külön bontja testi, gondolati és munkával elért áramlatokra. Meg kell mondjam, nekem kifejezetten a gondolati rész tetszett, ki tudja miért, talán mert csak az áll hozzám közel, mert csak abban tudok valami flow-hoz hasonló élményt átélni (ne feledjük, flow élményem nem lehet, mivel skizofrén vagyok, az agyamat túl sok inger éri, és állandó apátiában és anhedóniában dagonyázom). Más kérdés, hogy egy pszichotikus személy is állandó áramlatban van, de az biztos nem a jó áramlat. Nem kekeckedni akarok, csak feldobnám a labdát, hogy esetleg nem minden szentírás, amit a pszichiáterek nyilatkoznak (finoman szólva). Továbbá szó van arról, hogy Napóleont és Teréz anyát is bizonyára flow élmények vezették, segítették tevékenységük során, csak amíg az egyikük emberek millióinak okozott keserűséget, a másikuk tényleg a közösség szolgálatában tevékenykedett, és élte az életét. Arról is szó esik, hogy a történelem folyamán többször pedzegették már az áramlat élményeket, keleti és nyugati gondolkodók, és arról is, hogy miben tér el egymástól a keleti-, és a nyugati eszmerendszerek szerint értelmezett áramlatélmény.
De legjobban mégis a könyv vége tetszett, amiben a szerző mintegy mentális simogatásokat oszt ki az olvasóknak, ritkán olvasok önsegítő kézikönyvet mostanában, gondolom ez is hozzátartozik, hogy a buták sokat nézik a tévét, és csak a létfenntartásukra koncentrálnak, amíg az okosak valóban haladnak a céljuk felé, akármi is legyen az. Az élet értelme, hogy legyen értelme. A könyv elkezdésekor valójában túl akadémikusmak, túl szobatudósinak gondoltam az egészet, de aztán a vége felé vagy sikerült elérnie, hogy én is felvegyem azt az egyetemi pózt, ami bizonyos időközönként mégiscsak a sajátom, ezért úgy gondolom, a könyv meggyőzött, felülkerekedett rajtam. Vagy én váltam az olvasása közben könnyebben formálhatóvá? Nem tudom, de végül is pozitív élményekkel gazdagabban tettem le a pozitív pszichológia alapvető művét.
