Ma este felhívott, hogy összejött pszicho petivel, és közösen olvasgatják a blogomat. Pszicho Petit egyébként már korábban bemutattam itt a blogon, csak azért nem linkelem be megint, mert tényleg nem szép látvány. Hála istennek, hogy végre egymásra talált a két díszpéldány, egyébként kurvára bírom sajnálni mind a kettőt, kíváncsi vagyok, meddig fog tartani a "frigy", ennél a gyereknél betegebb pszichopatát nem ismerek, de nagy terhet vett le a vállamról. Nem tudom, mennyire kell ahhoz betegnek lenni, hogy évekig kutasson valaki után, akit egyszer véletlenül megbaszott, a fene tudja, hogyan, sőt nemcsak utána, hanem utánam is, hónapokig, vagy, mit tudom én meddig olvasgassa a blogot egy pina reményében. Egy-két mondatot váltott vele Anikó előttem, akkor is arról panaszkodott, mióta nem kapott pinát, egyébként jellemző, hogy kb. ekörül forog az agya a kis albínó mutánsnak. Rájöttem már, hogy mindenki mást lát a blogomban, valaki pinát. Mindegy, ha már így kiderült, és olvasgatják, és ezt nem sietnek közölni velem, elárulhatom, hogy Anikó egyáltalán nem egy lepedőakrobata, ha azon az egy alkalommal nem derült volna ki, jóformán fogalma sincs arról, hogy mit kell csinálni, hanem csak fekszik, mint egy darab fa, és aztán magára húzza az embert. Ezt csak azért mesélem el, hogy legyen mit olvasgatni, kedves Szilassy Petike, és ne érjen majd meglepetés, hogy nem nagyon tudsz vele kezdeni semmit, ne legyen zsákbamacska. De gondolom, hogy te egy fatökű barom vagy, és ez neked pont megfelel. Remélem, így is megérte hónapokon keresztül azt a sok betűt elolvasni, te beteg fasz, nem azért írtam blogot, hogy idiótán vigyorgó holdvilág képű seggfejek szétkúrják az életemet, de még inkább az Anikó életét, de végül is ez is benne volt. Alig hiszem, hogy egy-két baszásnál többet fog megérni ez a "kapcsolat", valóban ez a helyzet egy kicsit bonyolultabb annál, minthogy kibe mártod az évek óta használ(hat)atlan, rozsdás, koszos faszodat. Anikó igazán beteg, te meg egy igazi seggfej vagy, aki ezt kihasználod, csak hogy pinát láthass. Garantálom, hogy nem lesz sok örömöd benne, te gyökér faszkalap.