Üdvözlök mindenkit, hosszú idő óta először, és az is lehet, hogy utoljára a témában. Hogy ki viszi tovább, amit eddig összeszedegettem, vagy ki nem, nyilván a jövő titka, aminek a megfejtésére nem vállalkoznék. Időközben újságíró szakirányt választottam a kommunikáción, meg záródolgozati témát, nem mintha ez szorosan ide tartozna. Ami a témához tartozik, az a koronavírus (bár, az sem annyira, nem igazán annak a témának a szakértője, nem is foglalkoztam a kérdéssel a kelleténél többet), és a skizofrénia, aminek viszont a szakértőjének tartom magam, annak ellenére, hogy igyekeznek eltaposni, vagy ha azt nem is, elhallgatni és elhallgattatni. Most nem fejtem ki hogyan, elsősorban pszichikai (vagy pszichológiai vagy hogy mondják) ráhatással. Szóval ez a koronavírus, és az ezzel járó karantén az életemben olyan változást hozott, hogy 1. leszoktam mindenféle gyógyszerről, nos, nevezzük annak, még most. 2. átestem a gyógyszerezés okozta megterhelésen, majd az elvonás során kialakult különféle kényelmetlen érzéseket éltem meg. 3. Jelentkeztek is nálam az úgynevezett hallucinációk, ha valakit érdekel, percre pontosan meg tudom mondani, mikor, de igazából nem tartom számon. Onnét tudnám megmondani, hogy ezek az úgynevezett „epizódok” mindig akkor jelentkeztek, amikor a Facebookra posztoltam valamit, vagy régebben, amikor az Origón megjelent 1-1 írásom, ami közelített ahhoz az igazsághoz, aminek tudatában ezeknek a hangoknak, hallucinációknak nincs igazából már hatalma az emberek felett.
Nos, a kis témám tanulmányozásában eljutottam addig, hogy tanulmányoztam a pszichiátria aktuális tankönyveit, amiről eléggé lesújtó véleményem alakult ki, de ez nem tartozik szorosan ide, az abban rejlő „tudás”, igazából egy kalap sem ér, emberek felcímkézéséről szól, és főként a 19-20. század fordulóján élt elméleti szerzőket említ, többek között Bleulert, Kraepelint, Freudot, ésatöbbi, és ezeknek a szerzőknek a korukban vitatott, és önmaguk által sem biztos elméleteit úgy állítja be a pszichiátria, mint kőbe vésett igazságokat. Aztán egyből rátérnek a „betegségek” vég nélküli felsorolására, gyógyszeres terápiáikra, meg hogy ők mit gondolnak erről, meg mi is mit gondoljunk erről. Ez nem más, mint az emberek felcímkézése, és emberek kényszerítése szuggesztió által, hogy higgyék azt, hogy az fog történni, amit mondanak nekik, és ezt olyan gyógyszerekkel erősítik meg, amiknek a kívánt hatásai is mellékhatásuk, önmagukban az emberi szervezetre káros, mérgező vegyületek. Ebbe sem mennék bele mélyebben. Vannak erre olyan fórumok, mint a Mad In America, ami hosszas csatározást folytat a pszichiátriával, amit pszichiátriakritika és kisebb részben antipszichiátria révén valósít meg. Ez sem tartozik ide.
Aztán az olyan módszerek létezéséről is tudok, mint a Soteria program, ami gyógyszer nélküli menedékházak létesítéséről szól, jelenleg is dolgoznak ilyenen, és a szintén gyógyszermentes Open Dialogue, ami egy Finnországból útjára indult kezdeményezés, terápiás beszélgetések során kezelik a pácienseket, amiben részt vesz a család is, és a páciens is (ha akar, nem kötelező). Ezt a kezdeményezést finn nyelvészek nyújtották be arra a pályázatra, amivel kérdést intéztek a társadalomhoz, hogy hogy lehetne a mentális egészségügy költségeit csökkenteni. Olyan tudományterületeket is bevontak, mint az antropológia, és a Lappföldön még mindig dívó sámánizmus, meg még, mit tudom én mit. Nagy sikere, visszhangja van a világban, ahol kipróbálták, a Mad In America is sokat foglalkozik vele. Hát, nekem a nyelvészethez nem túl sok közöm van, eredetileg irodalomtörténésznek készültem volna, de azért abból is ragadt rám valami, és szövegtanból is megkaptam ebben a félévben a kegyelem négyest. Miért fontos ez? Azért, mert én is kamatoztattam valamit a csekély számú nyelvészeti és kommunikációs ismeretből, ami ragadt rám, vitathatatlan. És ezt használtam fel arra, hogy távol tartsam magamtól a hangokat.
Ja, itt eszembe jut, hogy létezik olyan is, hogy Hanghalló módszer és csoport, ami a hangok üzenetét igyekszik megfejteni, de ezt a módszert is jórészt maga alá gyűrte, elnyomta, kisajátította a gyógyszeres pszichiátria. Szerintem ez is tévút. Egyetlen dolog segített engem a hangok legyőzésében, mégpedig az az elmélet, hogy a hangokat hangfegyverek okozzák, aminek az irodalomban Voice of God a neve (az iraki Öbölháború óta, ahol az amerikaiak kétségtelenül és bizonyítottan bevetették), vagy V2K (Voice to sKull), amiről például az Amazonon kapásból tudnék több tucat könyvet említeni, aminek ez a témája. Ők a Targeted Individuals, tehát célszemély megnevezéssel illetik magukat, szószólójuknak tekinthertő az eredetileg aneszteziológus doktor, Dr John Hall, egy könyvét én is olvastam a Guinea Pigs: Technologies of Controll címűt. Az erről szóló diskurzust szereti a pszichiátria és a hivatalos média erőteljes konteónak minősíteni, és nekem sem esnek jól az ebben a témában olvasott dolgok. Viszont: Nekem csak ez segített. Nem a gyógyszer, mert akár volt bennem gyógyszer, akár nem, a megfelelő pillanatban hallucinálni kezdtem, tehát akár volt rajtam sapka, akár nem. Mindegy. Viszont ha úgy fogtam fel a hangok forrását, mint idegen behatolókét az elmémbe, sikerült őket legyőznöm és elküldenem. Tehát a hangoknak önálló akaratot és önálló személyiséget tulajdonítottam (mint ahogy van is nekik), így olyan megfigyeléseket tehettem, amiket másféle módszerrel szinte lehetetlen lett volna megtenni. Először is: a hangoknak szándékaik vannak velünk kapcsolatban: mindig rosszat akarnak, mindig rosszra törnek, és úgy, hogy ez a mi cselekedeteinkben nyilvánuljon meg, minket tegyenek érte felelőssé. És akkor egyenes út a börtön, vagy pszichiátria vagy pszichiátriai börtön, ahogy az évek során kialakult. Erre, mondanom sem kell, rá is játszanak. Erőteljes kommunikációs technikával dolgoznak, tehát nem csak hogy nem véletlenszerűek a sugalmazásaik, hanem erőteljes szándék húzódik meg mögöttük. Ezt vagy parancsolgatással érik el, vagy téveszmék gerjesztésével, vagy más erőteljes kínzással, mint például a trágárkodás, mocskolódás (erre fel lehet készülni, itt most nem idéznék belőle, csak annyit mondok a legenyhébb a k. anyázás). Mivel hangfegyvert tételezünk fel, észre kell vennünk, hogy főleg az audio-effektek fognak dominálni, sőt, szinte kizárólagosan audio hatások révén érik el a téveszmék kialakulását is, mert olyan koherensnek tűnő téveszmerendszer alakíttatnak ki velünk, aminek a kritikus pontjait ők sugalmazzák, csak az ember ezt nem veszi észre, hanem amikor már belebonyolódott, ezeket a gondolatokat is saját magának tulajdonítja, holott csak egy jó időben beszúrt adio effektusról van szó. Jó, ha ennek a lehetőségét kiküszöböltük, például azzal, hogy mindent racionálisan szemlélünk, és nem, ismétlem, nem hallgatunk semmiben sem rájuk, akkor már csak maguk a hangok maradnak. Maguk a hangok nem sokat árthatnak nekünk, maximum kellemetlenek lehetnek, ezt én ahhoz hasonlítanám, mint amikor például egy óvónő állandó gyerekzsivajban él (nem a legjobb példa), hol jobban tűri, hol kevésbe, van, hogy olyan fárasztó dolgokat eszelnek ki a hangok (tulajdonosai), amihez tényleg nyugágy kell. A nap folyamán az ember hol jobban, hol rosszabbul tűri az állandó kellemetlenséget, ha már tényleg elég volt, aludjunk valamennyit. De, hát, ez mindennel így van. Az ember egy csomó mindennel együtt él, amivel nem szeretne, valaki fülzúgással, valaki hangokkal, nem sorolom.
Egyébként bevett technikájuk még, hogy nem mondanak végig mindent, hanem olyan kijelentéseket tesznek, aminek szuggesztív ereje van, kedvelik például az ilyen szerkezeteket, mint:
- Nagyon jól tudod, hogy…
- Inkább azt mondanád meg, hogy…
- Hányszor mondjam el neked, hogy…
Ezeket a mondatokat elemezve rájövünk, hogy erősen szuggesztív hatásuk van. És most ugrik a majom a vízbe: ezeket a mondatokat, mi magunk egészítjük ki a saját gondolatainkkal, amik nem ritkán a legbelső félelmeink, aggodalmaink, tárgyai, kivetülései. A gondolatok ezáltal közösen jönnek létre, a hívó mondatrész, és a mi általunk kiegészített mondat segítségével. Ennyi volt a nyelvtani rész. Ezt így a végére hagytam. Bárki könnyűszerrel megfigyelheti. De a legjobb tökéletesen figyelmen kívül hagyni őket, és akkor egy idő után elmennek. Az időt ne sajnáljuk erre, és ne számolgassuk, mennyi idő telik el így, aláírom, tényleg kiakasztóak, el fognak halkulni, el fognak tűnni, és megerősítenek minket abban a tudatunkban, amiben tartózkodunk, akármi legyen is az. Gondolhatjuk például, hogy ezek multidimenzionális lények, vagy az agyunkon élősködő férgek, baktériumok, gombák (ezt különösen szeretik, ha ezt gondoljuk, haha :-)), a hatás ugyanaz lesz. És ne gondoljuk azt, hogy a szomszéd Józsi bácsi, vagy a Jóisten, vagy mit tudom én ki szól hozzánk, még akkor sem, ha az ő hangmintájukat is igénybe veszik ezekhez a dolgokhoz. Ennyit terveztem mára, aki többet szeretne tudni ezekről a dolgokról, egész nyugodtan megkereshet (kivéve a rendőrséget meg a mentőket, mert ők meg egyelőre menjenek el inkább másfelé ;-)).
Persze ezekből szintén egy sor egyéb dolog következik, amikkel én nagyon is tisztában vagyok, a személyes blogomon, amit én építettem fel egy itthoni Raspberry Pi segítségével, szó esik ezekről a dolgokról is. Nyilván, aki nagyon keresi, ezt is megtalálja, Világgép a címe, vagy neve, vagy mi.
Akit esetleg segít a döntésben ez az adat: a mikrohullámok segítségével történő hangtovábbítást már 1962-ben publikálták a polgári lakosság számára, (mégpedig bizonyos Allen H. Frey) ahogy ez ebben a szép és jó és okos kis videóban is elhangzik. A többit mindenki adja össze maga, ahogy tudja. Mindenkinek kellemes szórakozást kívánok a további életére vonatkozóan! :-)
