Az emlékek őre - Intés az Őrzőkhöz
Az emlékek őre című ifjúsági regény filmváltozata egy látszólag idilli társadalom életét meséli el, ahol az embereknek nincsenek már negatív érzelmeik, mert távoztatták őket a világból. A film kezdetén három fiatal barátságát követhetjük nyomon, és azt a ceremóniát, ahogyan a gyerekkorból a felnőtt korba lépnek át. A kommuna mindenkinek megköszöni a fiatalságát, gyerekkorát, és kiosztja, ki milyen feladatot kap. Fiona a csecsemőgondozóba, Asher a egy drónszerű gépet irányító központba kerül, Jonas-t pedig Őrzőnek választják ki, ami körülbelül egy egyszemélyes töriszaknak felel meg. Az előző Őrző betanítja a világból száműzött emlékekre, hogy a múltat értékelve kedvező döntéseket tudjon hozni a jelenre és a jövőre vonatkozóan.
A történet azonban hamar átcsap antiutópiába: Mindenkinek kötelező minden nap injekciót kapni, hogy távol tartsák maguktól az érzéseket és érzelmeket, mert akkor felborulna az úgynevezett harmónia. Szóval lövik magukat minden nap szorgalmasan, az érzelmek ellen, a „boldulás” ellen. Jonas az emlékek hatására kezd rájönni, hogy valami nagyon nem stimmel ebben a társadalomban, főként azt nehezményezi, hogy ez a közösség nagyon nehezen tűri a kudarcot, 1-2 sikertelen teszt, és jön az elbocsátás a Másholba akár a családegységből is. Főleg csecsemőket és időseket bocsátanak el injekcióval a Másholba (persze a legnagyobb szeretettel), de bárki megkaphatja a szurit, akinek ellenszenves a viselkedése, így Fionát is ez a veszély fenyegeti, ha nem kell neki a mindennapos szuri, ami az emlékeket és érzelmeket kordában tartja, akkor jön a végső nagy szuri.
Jonas nem bírja tovább az emlékek és érzések és a mindennapi, injekciós realitás közti kontrasztot elviselni (ezért nem is szedi már egy ideje), szerinte nem tűnt el a gyilkosság a világból, csak átnevezték, ezért biciklre pattan, és kibiciklizik az ismert világból, a Peremen túlra, és ezzel egy csapásra emlékeket és érzéseket szabadít fel a közösségben, még akkor is, ha ő maga az ismert világon kívül kerül is. Hóna alatt egy halálra ítélt csecsemővel új életet kezd, és reméli, hogy nemsokára visszafogadja a társadalom Fiónával az élen, akit már szintén fenyegetett a tű. Satöbbi. Happy end? Talán. A film végkifejlete optimista jövőképet vázol fel.
Egyszer egy Ady Endre nevű ingujjas újságíró és versköltő, akit élete vége felé szintén a diliház fenyegetett, szintén szózatot intézett az Őrzőkhöz, akiknek fontos feladatot szán az akkori forrongó világban, a humanizus, a magasabb erkölcsi értékek, a szépség, ésatöbbi őrzését, ezt az Intés az Őrzőkhöz című versében adta közre egészen mágikus, archaizáló stílusban:
„Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek.
Oly szomorú embernek lenni
S szörnyüek az állat-hős igék
S a csillag-szóró éjszakák
Ma sem engedik feledtetni
Az ember Szépbe-szőtt hitét
S akik még vagytok, őrzőn, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.”
Azt hiszem, Az emlékek őre és az Intés az Őrzőkhöz megfejtése is egy rugóra jár: a kulcs a szeretet. Hogy kik azok az Őrzők, és kik nem, és vajon mindig is itt voltak a csillagok alatt? Nem tudni...
