Hopp, egy stratégia, pontosabban erőforrás menedzsernek mondott játék. Nyilván, alapból nem a stílusom, de volt már hasonló stílusú játék, bár egy kicsit komplexebb ennél. Ez a darab a maga kis egyszerűségében tart számot érdeklődésre, bár eléggé mérsékelten, mert nem egy nagy szám, de kiválóan példázza, hogy mindennapi emberek képesek szöveges stratégiákat összehozni elképesztően rövid idő alatt. A 37. Ludum Dare versenyre készült, aminek a lényege, hogy 2 nap alatt kell elkészíteni egy játékot. A verseny tematikája: Egy szoba. Ez mondjuk egy kissé baljósan hangzik, de a játékmenetben érezhetően ez nem gördít akadályt a játékosok elé. A történet szerint valahol vagyunk, és valahova tartunk, és oda 10 évig tart az út (nyilván az űrben), és ez képezi a címet is, hogy dekád, ami felveti a kérdést, hogy hány deka egy kiló, és hasonló hiábavalóságok. Na, most erőforrásokkal kell gazdálkodnunk, hogy túléljük az utat, és épségben odaérjünk a célállomásra. Az idő automatikusan halad előre, tartalékaink fogynak, és ügyeskednünk kell, hogy a szűkösen rendelkezésre álló erőforrások kitartsanak, illetve több növekményt mutassanak, mint csökkenést. Ezt elkapni nem könnyű, valószínűleg vak tyúk is talál szemet alapon sikerül majd elérni az optimumot. Na, ennyivel van ennyi, csákány.

Értékelés: 3,5 optimum az 5-ből

A játék online változata: https://graebor.itch.io/decade

Forráskódja Twine rendszerben: http://ludumdare.com/compo/ludum-dare-37/?action=preview&uid=11713

A versenyen részt vevő összes játék (2390 db):

http://ludumdare.com/compo/ludum-dare-37/?action=preview

Ajánlott zene: