Egy enyhe másnapossággal egész délelőtt melóztattak itthon szüleim, délután meg elmentem a városba, unalmamban Attilát keresgettem a telefon ügyében. Nagy nehezen megtaláltam, otthon aludt du. 3-i.g Elég szarul is nézett ki, tegnap ő is "bulizott", vagyis elment piálni a Twin Peaksbe, az Unicumba, meg egyéb furcsa helyekre, csak ő egy kicsit, gondolom, tovább maradt. Annyira bebaszott, hogy ma nem is bírt inni egy kortyot sem. Mondjuk ilyen velem még nem fordult elő (soha életemben, na jó, de mondjuk olyan volt hogy erőltetni kellett). Na mindegy, megmutatta a telót, de azt mondta, hogy egyelőre még nem biztos, hogy eladó, mert az öccse anyósa is meg akarja még nézni, blablabla... Egyébként sajnáltam (Attillát), mert most halt meg a nagybátyja, akivel eddig együtt lakott. Nem nagyon maradt már élő rokona az öccsén kívül. De neki legalább ott vannak a haverjai a 4-es kocsmában, az Atlantában, meg össze-vissza, mit tudom én. Amíg Attilát keresgéltem, Anikó éppen meglátott a Korzónál (ahova főleg vécézni, meg nőket bámulni járok), mert éppen hamburgert vett a fiának, akit kéthetetne egyszer kap meg 1-2 napra. Persze baszott szólni, utólag hívott, hogy látott, amikor már hazértem. Végülis nem olyan nagy baj, csak egy kicsit furcsálltam, mivel úgy tudom együtt járunk, és ha véletlenül találkozunk egy 120000-es városban, eddig azt hittem, hogy az a minimum, hogy köszönünk egymásnak.

Amúgy ez nem ide tartozik, csak esetleg nagyon erőltetve, hogy a szexről és a triplázásról eszembe jutott egy "triple penetration" film, ami régebben eléggé tetszett, főleg amikor először láttam, persze, hamar rá lehet unni ezekre a jelenetekre is, szóval amilyen nagy hatással tud lenni az emberre 1-1 ilyen film, annyira hamar felejthető is. Akkor itt be is fejezem az okoskodást, terveim szerint fogok erre még egész bejegyzés(ek)et szentelni, tessék a link: http://xhamster.com/movies/1049364/triple_penetration_blonde_and_anal_friend.html