Azért sajnálom azt a sok olvasót, akik szerettek/szerették az abilify blogot, de azokat a dolgokat, amiket itt megléptem, muszáj volt megtennem, hogy ne kerüljek ki egy isten háta mögötti pusztába (Hodászra). De ha már ilyen szépen benne vagyok, nem nyugszok addig, ameddig tönkre nem baszom a nyíregyházi pszichiátriát, pontosan ugyanúgy, ahogy az tönkre kúrta az életemet. Ha megálltam volna időben, mármint a blogolásban, vagy máshogy csináltam volna...
Talán most E/1 is felnézne rám, de mivel blogger vagyok már régóta, szóval "nem tok leállni, nem tok leállni, muszáj az oviba bejárni". Anikó meg a káosz-elmélet jegyében holnap mégiscsak jön hozzám, a fejem meg kurvára görcsöl a kibaszott szivarkától, szóval elvagyok, mint a befőtt, és kíváncsian nézek a jövőm elé, mit lehet még megjavítani/szétbaszni ebben a kurva városban. Hát ez lett volna a 200. bejegyzés.
"Alázatal, szeliden, ki ünnepelni jöttem
Könnyes, fakó szivemmel és trottyos térdemen;
Mely úgy fáj alkonyatkor, csúzos bokámba lenn,
Mikor elaggott felhők boronganak fölöttem.
Mert isten vagy, csekélység, és két isten és három
Oly bús, kietlen mindegy ... s eszembe jut a tantim,
Ki egyszer látott téged a pályaudvarban kinn’
S szegény, jó grószpapa, ki ellenőr Parádon."
