Kérdés: hogy jön ahhoz egy segítő szakmájú ember, hogy az embertársát alacsonyabb rendűként kezelje?
Tegnap kipukkant egy csodás lufi. Ami hazugsággal, önámítással és rosszindulattal volt feltöltve. Vagyis nem várt véget ért a kedves családterápia, amin már egy ideje részt vettem. A kiinduló gondolat, hogy miért ért véget? Az, hogy a családterápiának nevezett humbug ugyanabba s csapdába vezetett, mint amikor évekig a szüleim hurcoltak pszichiáterhez, és mindenben ők nyilatkoztak helyettem. Persze a pszichiáter ezt nem fogadta el. És még sok minden mást sem. Csak mondta a berögzött hülyeségeit, amit a Lipóton felszedett, amikor ott volt alkalmazásban.
Sajnos a pszichiáternő, aki kezelt, a szavak szintjén, vagyis külsőségekben egy modern pszichiátriai irányvonalat képviselt, ám módszereiben és gondolatvilágában képtelen volt megtagadni önmagát. Ezt úgy fogalmaztam meg, hogy a kb 8 év egyetetem és a pszichiátriai gyakorlat maximum arra jó, hogy teljesen begyepesedjen valaki. Hangzatos frázisokat puffogtatni én is tudnék, de aztán, ha arra kerül a sor, mindig kibújik a szög a zsákból. Számomra kiderült, hogy alacsonyabb rendű embernek, mit embernek, lénynek tart, és képtelen a bevett gondolkodási sémáitól egy kicsit is elvonatkoztatni. Egy teljes órán keresztül faggat mindenféle szarról, például arról, hogy a főnököm iszik-e alkoholt, de igazából az egymást követő ülések során kiderül, hogy teljesen szelektíven emlékszik mindarra, amit elmondtam, és ráadásul nem is úgy tűnik, mint akit igazán érdekel. A kezdeti szimpátiája velem kapcsolatban teljesen átváltozott a szüleimmel való mélységes egyetértésbe. A vége pedig újra csak az, hogy "kísérővel érkezik", "nem hajlandó együttműködni", stb., stb. A nő a saját inkompetenciájának az eredményeit hárítja rá az ún. kliensére.
És időközben mintha teljesen elhülyült volna. Az ovis módszerei lehet, hogy Jóskapistán segítenek, akinek amúgy is 8 osztálya van, ráadásul zombivá gyógyszerezheti kedvére, csak sajnos az embert képtelen meglátni amögött a lény mögött, akit ő általában kliensnek nevez protokollból, valójában azonban súlyos elmebetegnek gondol. Ezeket a gondolataimat a tegnapi alkalommal kábé neki is elővezettem, persze ennél jóval cinikusabb, és esetleg nem túl helyénvaló formában, mire (gondolom, bosszúból) írt egy olyan ambuláns lapot, amire rávezettette, hogy hisztérikus vagyok, irritált, és az összes zsigerből jövő beidegzett faszságait, amit én végig se hallgattam, el se olvastam, mert nem akartam magam mégjobban felidegesíteni.
Végül annyit mondanék, hogy nem csak ő figyelt meg engem engem ímmel-ámmal, és tette meg a megjegyzéseit, hanem én is nagyon jól megfigyeltem őt (ha ezt nem is feltételezi egy "kliensről"), és így sikerült ezt a kimerítően pontos feljegyzést elkészítenem róla. Nem gondoltam, hogy az Ébredések alapítvány, a közösségi pszichiátria csak üres fecsegés, tartalmatlan lózung, bár elnézve a többi "klienst", ahogy vonszolják ott magukat a lerobbant udvaron, hamarabb is feltűnhetett volna. Már csak egy kérdés foglalkoztat ezzel kapcsolatban: A családterápia már eredetileg is csalásterápiának indult, vagy közben csúszott ki úgy a nő kezei közül az egész irányítás, hogy végül már semmi értelme sem volt? A hogyan továbbot egyelőre ne kérdezze senki, valószínűleg Debrecenben folytatódik a kálváriám, mivel úgyis oda járok egyetemre, és jóval közelebb van, mint Budapest. Úgy gondolom, nem éri meg 6 órát utazni azért, amit megkapnék a pofámba bárhol, még a környéken is, szóval bye-bye Bp.
