Mostanában úgy érzem, hogy kiveséztem a pszichiátriát, mindig azt mondom, hogy nem lehet róla többet írni, de aztán mégis lehet, de egyszer csak eljön az a pont, amikor az ember, úgymond, “átlát a szitán”, és rájön, hogy az egész rendszer rohadt, és szadistákat foglalkoztat. Ám most kevésbé óhajtok a szadizmussal foglalkozni, annál is inkább, mert ezen a ponton az ember felteszi a kezét, és csak annyit kíván nekik csendesen, hogy: “Jó, akkor toljátok el a bringát minél hamarabb.” De aztán rájön, hogy elferdült perverzekből és szadistákból mindig lesz utánpótlás, így tehát pszichiátria is lesz, persze, “gyógyítás”-nak beállítva a tevékenységet, amit végeznek.

Most inkább beszéljünk egy ember útjáról a nemi érést illetően. A melegeket nem tartottam mindig problémásaknak, próbáltam őket mindig, ha nem is megérteni, de elfogadni. Fiatalabb koromban, és elméletben, nem zártam ki azt sem, hogy az ember szexualitása ilyen – pszichiátriai szóval – spektrumon mozog, a hetero- illetve a homoszexualitás között. Meg hogy születési dolog. Aztán, persze, rájöttem, hogy a meleglobbi szedette ki egyáltalán a pszichiátriai betegségek közül, amit éppen jól tett, de nem csak ezt kellene kiszedetni, hanem kb. mindent. Csak nincs mindenkinek külön lobbija. Skizofréneknek pláne nincs. Skizofréneknek kuss van. És bűnözőként kezelés, és erőszakos beszállítás és fogvatartás, ami – mint Thomas S. Szász óta tudjuk, emberiség elleni bűncselekmény. De nem csak ez, hanem kb. minden, amit csinálnak, de ebbe most ne menjünk bele, mert most nem ez a fő téma, kivételesen.

Aztán írtam egy szép cikket a sapioszexualitásról, meg ilyesmi, de most már szinte biztos nem én leszek az, aki – mint például egy melegeket átnevelő tábor vezetője – maga is rájön, hogy meleg, és új életet kezd egy férfival. A biszexszeket sem tudom hová tenni, eddig azt hittem, hogy neki mindegy, hogy férfival/nővel él együtt, ám utólag kiderült, hogy ha nővel él is együtt, idővel egyre kevésbé tudja nélkülözni a kirándulásokat a Farbatosz-szigetekre. 40 éves korom után, amikor a “pszichiátriát meg nem járt” emberek sokan az újrakezdésen, 2. családon gondolkodnak (ez genetikailag vagy társadalmilag kódolva lehet), nekem egy dolog kezd világossá lenni: egyre kevésbé tartom jófejségnek a transzneműséget, a “melegséget”, a biszexualitást, de ide tartozik a puhapöcsség is. Mondjuk, ez talán bocsánatos bűn, tekintve az aszexuális korszakaimat, amiről többet és szívesebben beszélek, mint ameddig valóban tartanak. Sajnálatos, hogy a pszichiátria abba is beleszól, hogy a nem túlságosan aktív párválasztási hajlandóságom mégjobban be legyen korlátozva. Akkor tehát milyen nővel képzelem el a jövőt? Azt hiszem, a Wahn-állapot című versemben írtam le a legjobban:

“Bocsáss meg, de nem érdekel

A saját korosztályom,

Csak a fiatalok, meg az öregek”

Úgy gondolom, egyre inkább így érzek. Kicsi vagy nagy “csont”, sovány vagy kövér, majdnem mindegy, körülbelül annyi a feltétel, hogy lehetőleg ne az én korosztályom legyen, pláne nem ugyanannyi idős (esetleg 1-2 év ráhagyással), mert az rohadtul unalmas, és felettébb kispolgári (és leginkább olyan gazdasági társulás színezete van, legalábbis nekem). Ez talán még nem számít perverziónak, vagy pszichiátriai kategóriának, de nemrég volt erről egy filmsorozat, ami most nekem nem jut eszembe, de már az internetnek se… Szóval annyira talán nem is fontos az egész, hogy most elkezdjem még tovább ragozni a témát… Talán majd 20 év múlva, ha addig nem irtottak ki...

Szóval életem derekán visszataláltam a klasszikus, ha úgy tetszik, konzervatív értékrendhez a kérdésben, bár, ha jól meggondoljuk, sosem távolodtam el tőle igazán, talán ezért is van, hogy mind a mai napig képes vagyok tükörbe nézni, ha úgy alakul... Egyébként az is van, hogy skizofrének számára a "melegség" ellenjavalt. (Nem általam.) A szakirodalomból és a való életből is tudnék példát mondani, hogy őket jobban "megpurgálják" a pszichiátrián, mondván, "nem tudják, hogy mit cselekszenek". Bár, szerintem, nagyon is tudják. De ennyiféle társadalmi hátránnyal már még bajosabb együtt élni.